58. fejezet: Horror

Sziasztok! Köszönöm a visszajelzéseket, kommenteket! :) Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyit jelent egy-két szó is.

Meghoztam a legújabb részt, ami nem sok újdonságot tartalmaz, de felvezeti az utolsó részt. Igen, ezen kívül már csak egy fejezet van hátra, plusz a lezárás. Remélem, hogy tetszeni fog, habár még nem döntöttem el, hogy milyen befejezése lesz. Két verzió van bennem! ;)
Addig is a legújabb rész, várom a véleményeket! :)

Emily Cook 

Rettentő sebességgel érkeztünk el a bál napjához. Jade könyörgésére, és Liam győzködésére nagy nehezen, de belementem abba, hogy elmenjek én is. Jade elmondása szerint nagyon örült, hogy végre kimozdulok vele, és nem csak otthon sajnáltatom magam. Liam pedig nagyon hálás volt, hogy nem neki kellett részt vennie a bálon. Erről persze Jade előtt nem beszélt ilyen nyíltan, de nekem nem egyszer rebegett hálát, hogy elmegyek helyette. Nem azért, mert nem akart Jade-del lenni, hiszen tudom, hogy legszívesebben minden idejüket együtt töltötték volna, csupán nem volt kedve az iskolatársaink között bulizni. Nagyon jól tudta, hogy egy perc nyugta sem lenne tőlük, és nem tudná élvezni az estét.

- Hidd el kicsim, hogy nagyon szívesen mennék veletek, de ez mindenkinek jobb lesz így. - nyugtatta Jade-et Liam, miközben az estére készülődtünk barátnőm szobájában. 

- Tudom, de olyan jó lett volna veled lenni! - nyavalyogta Jade a gardróbból, Liam-mel pedig szem-forgatva néztünk egymásra. Ezt a beszélgetést már legalább tízszer eljátszották az elmúlt két órában.

- Ígérem, hogy bepótoljuk. - biztosította a fiú – Elviszlek egy olyan bálba, ahol még életedben nem jártál, és ami ezerszer jobb lesz, mint ez a suli bál. - mondta Liam, miközben az ágyon feküdt, és valami nézhetőt keresett a tévében. Olyan sebességgel váltogatta a csatornákat, hogy időm sem volt felfogni, mi megy éppen. 

- Nem kell úgy felvágni, Nagymenő! - Jade szúrós pillantással nézett ki a gardrób ajtaján, de látszott rajta, hogy csak viccelődik Liam-mel – Jó leszek így? - lépett végre elő. Egy csodás fekete, hosszú ujjú csipkeruhát viselt, ami combközépig ért, az elejét pedig rengeteg rózsaszín rózsa díszítette. Abban a pillanatban Liam megállt a távirányító őrült nyomkodásával.

- Nem! - kiáltott fel, és felült az ágyon – Ez mi? Ez nem is ruha! Sokkal inkább csak egy kis rongydarab. 

- Mi? - nézett rá ijedten Jade, és a falon lévő nagy tükör felé fordult - Ennyire szörnyű? 

- Szörnyű? - lépett mögé Liam, és átölelte hátulról – Csodálatos vagy! - suttogta, és lenyomott egy puszit a nyakára. 

- Akkor mi volt ez a kitörés az előbb? - fordult felé Jade, és átölelte a nyakát.

- Semmi. - hajtotta le Liam a fejét. Én csak mosolyogtam, mert nagyon jól tudtam, hogy mi a baja, pontosan úgy, ahogy Jade is. 

- Életem... - suttogta Jade, és felemelte az arcát az állánál fogva.

- Hmmm? - morogta Liam.

- Mi a baj? 

- Ha tudtam volna, hogy ilyen szerelésbe mész, nem egyeztem volna bele, hogy egyedül menj. - duzzogta. 

- Nem egyedül megyek! - mosolygott rá barátnőm – Milly-vel.

- De lesz ott még rengeteg ember. - dünnyögte tovább Liam. Olyan volt, mint egy kisgyerek, még sosem láttam ilyennek. - Pasik.

- Te jó ég! - nevette le magát Jade – Szerinted kellene nekem más, mikor nekem van a világon a legjobb, és legédesebb szerelmem? 

- A szerelmed vagyok? - mosolyogta el magát végre Liam.

- Az egyetlen, és örök. - suttogta Jade, és megcsókolták egymást. 

- Khmmmm. - köszörültem meg a torkomat, mikor már percek óta csókolóztak. 

- Ja! - tért észhez Jade – Igen! Milly! Ideje lenne felöltöznöd! 

- Ha befejeztétek a turbékolást, akkor egyet értek. - nevettem rájuk, miközben Liam visszafeküdt az ágyra. 

- Hozom a ruhádat! - kiáltott Jade, és kiviharzott a szobából. Eddig csak egyszer láttam a báli szerelésemet, mikor felpróbáltam a boltban. Kicsit be kellett venni a derekából, így nem vihettem egyből haza. Jade ment el érte, és a sajátjával együtt elhozta. 

- Hogy vagy? - szólalt meg Liam, mikor kettesben maradtunk. 

- Egész jól, de nem sok kedvem van ehhez a bálozósdihoz. - húztam el a számat.

- Miért? Jó lesz! Végre lazíthatsz egy kicsit. 

- Minek kéne lazítanom? Elég laza, és nyugodt napjaim vannak így is.

- Milly! - ült fel, és rám nézett – Ugye tudod, hogy attól, hogy a legjobb barátnőd pasija vagyok, még ugyan úgy a te barátod is. Bármit elmondhatsz, mint a régi szép időkben. 

- Tudom! - mosolyogtam rá. 

- Bármit! Ha Harry-ről akarsz beszélni, azt is szívesen meghallgatom. 

- Miért akarnék róla beszélni? 

- Mert tudom, hogy még mindig szereted, ahogy ő is téged. Tudom, hogy hamarosan beszélni fogsz vele, és azt is tudom, hogy nem tudod, mi tévő legyél.

- Minek mondjak el neked bármit is, ha úgyis tudsz mindent Jade-től? - néztem rá megjátszott sértődéssel. 

- Igaz! - nevette el magát – De én akkor is itt vagyok neked! Rendben? 

- Rendben! - bólintottam, és pont ekkor ért vissza Jade, kezében a meseszép ruhámmal. 

- Bújj bele, hercegnő! - kacsintott rám Liam, és pedig a gardrób felé vettem az irányt. A ruhám szebb volt, mint amire emlékeztem, és végre tökéletesen illett rám. Fehér, ujjatlan, combközépig érő volt, és apró, csillogó gyémántok díszítették.

Belebújtam, majd a hozzá illő magassarkút is felhúztam, és belenéztem a tükörbe. Mintha nem is én lettem volna. A hosszú, barna hajam most egy nagy kontyba volt feltűzve, és a sminkem is vadabb volt a megszokottnál.

- Indulhatunk! - jelentettem be, mikor kisétáltam a gardróbból. 

- Azta! - nézett rajtam végig Liam – Lehet, hogy mégis inkább veletek kéne tartanom. Elkélne nektek a testőrség. 

Jade és én csak egy jót mosolyogtunk rajta, majd indulásra készen, Liam kocsijába ültünk, aki elvitt minket a suliig. 

- Hamarosan találkozunk! - suttogta Liam Jade-nek, miután adott neki egy csókot, és mielőtt kiszálltunk a kocsiból. Jade csak sejtelmesen mosolygott rá, ami először furcsa volt, de aztán nem foglalkoztam vele. Miután Liam elhajtott, a bejárat felé vettük az irányt. 

A bál az iskola tornatermében került megrendezésre, ami most teljesen megváltozott. Minden úgy nézett ki, mint egy mesebeli jégbirodalom. 

- Ez gyönyörű! - szaladt ki a számon, miközben körbenéztem. Mindenhol ledes égősorok voltak felakasztva, világító jégcsapokkal, és hatalmas, hópelyhekkel. Néhol még műhó is volt a padlón. Tényleg úgy nézett ki, mintha egy mesebeli világban járnánk.

- Jól hallottam? - játszotta magát Jade – Valami végre tetszik neked?

- Kuss! - intettem le, miközben magunkhoz vettünk egy-egy pohár puncsot – Keressünk egy aszalt!

- Ott is van egy! - mutatott Jade, és elindult az üres asztal felé. Hatszemélyes, körasztalok voltak kirakva mindenfelé, de a legtöbb már tele volt. 

- Hoppá! - hallottuk meg az irritáló hangot, mikor odaértük a kiszemelt helyhez – Egy szabad asztal! 

- A mi asztalunk! - sziszegte Jade idegesen. 

- Kettőtöknek? - vihogott Bree, aki egy magas, barna hajú fiú oldalán állt. Ő volt Adam Roberts, a focicsapat kapitánya. Persze, hogy vele jött. Ki mással jöhetett volna a vezető pomponlány, ha nem a focicsapat kapitányával? Természetesen Bree-t most is követtek a csatlósai, és azok partnerei. 

- Bree! - Jade kezdett egyre dühösebb lenni – Menj vissza ahhoz az asztalhoz, ahol eddig pihentetted a hátsódat, és hagyd, hogy jól érezzük magunkat. Nem vagyunk rád kíváncsiak, nem azért jöttünk. 

- Az asztalunk már foglalt. - intette le – Most ez a mi asztalunk! 

- Tudod mit, Jade... - szóltam oda dühöngő barátnőmnek. Le kellett állítanom, mert képes lett volna nekiugrani Bree torkának a bál kellős közepén. - Gyere, és keressünk egy másik asztal. Úgyis csak ketten vagyunk, valahol csak jut nekünk hely. 

- Háhhhh! - nevetett fel gúnyosan Bree, és a kiskutyái is utánozni kezdték, habár szerintem fogalmuk sem volt, hogy min kell kacagni – Mi az? A világsztár pasijaitok már le is pattintottak titeket? 

- Nem. Csak nem kíváncsiak az olyan nyafogó, kétszínű picsákra, mint te! - mondta unottan Jade.

- Hogy mondod? - hápogta Bree, nekem pedig nevetnem kellett – Te meg mit nevetsz? - nézett rajtam végig – Azt, hogy senkinek sem kellesz? Sem a világsztárnak, sem a focistának. Senkinek! 

- Tudod, még ha nem is kellek nekik, akkor is inkább maradok önmagam, nem pedig egy olyan álszent kurva, mint te! - mosolyogtam felé, neki pedig leesett az álla. Jade megállás nélkül vihogott mellettem, miközben sarkon fordultam, faképnél hagyva a még mindig szólni képtelen Bree-t. 

- Ez fantasztikus volt! - lelkendezett Jade – De még mindig azt mondom, hogy nem kellett volna veszni hagyni az asztalt. 

- Jó lesz nekünk itt is. Itt még csak három szék foglalt. - mutattam egy, az előzőtől jóval távolabb helyezkedő asztalra. Nem ült ott senki, csupán a szék támlájára terített zakók jelezték, hogy három fiú ültetett ott. - Ráadásul pasik. - kacsintott felém Jade. 

- Nem mintha pasizni lenne kedvem. - forgattam a szemem. 

- Add a poharad! - intett felém barátnőm, és suttogóra vette. Nem mintha bárki is meghallaná az ordító zene mellett. 

- Miért? - néztem rá gyanakodva, aztán meg is kaptam a választ. Egy laposüveget tartott a kezében, és abból öntött valamit az én, majd a saját poharába is. - Azt meg hogyan hoztad be? Nem lehet alkohol behozni. 

- Ugyan már! - nézett rám gúnyosan – Hát nem tudod, hogy kivel állsz, pontosabban ülsz szemben? 

- Ha lebukunk... - kezdtem, de közbevágott.

- De nem fogunk. Plusz, ne gondold, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik piálnak.

- Mégis mi ez? - szagoltam bele, mikor a kezembe vettem a poharamat. 

- Csak rum. - legyintett – Kitudakoltam, hogy puncs lesz, és ahhoz meg a rum illik a legjobban. 

- Ha nem léteznél, téged ki kéne találni. - tekertem meg a fejemet, majd belekortyoltam az italomba. Egész kellemes íze lett az amúgy ihatatlan puncsnak, nem volt semmi égető utóhatása. Jobban belegondolva, talán jót is tett, hogy ellazulhattam egy kicsit az alkohol segítségével. Főleg azért, mert ezután következett még csak a fekete leves. Három fiú közeledett az asztal felé, ahol helyet foglaltunk. - Csak ne ide! Csak ne ide! - morogtam halkan. 

- Mi? - nézett rám Jade értetlenül, majd a háta mögé pillantott, ahová én is koncentráltam – A francba! Gyere, keresünk másik helyet! - pattant fel, de éppen akkor értek oda a fiúk.

- Maradjatok csak! - szólalt meg az egyik – Senki sem ül itt, minket pedig nem zavartok! 

- Kösz, de inkább nem! - mondta Jade kissé bunkón. 

- Nem hiszem, hogy találtok helyet. - mondta a másik: Mind a ketten körbenéztünk, és beláttuk, hogy ennél jobb helyünk tényleg nem lesz.

- Emily! - biccentett felém a három fiú egyike, mikor visszaültünk. Az, akivel most legkevésbé akartam egy asztalnál ülni. 

- Dylan! - mosolyogtam rá udvariasan, de annál nagyon megvetéssel. 

- Öhm... - hajolt hozzám közelebb, nem törődve Jade tekintetével, mellyel meg tudta volna ölni őt – Beszélhetnénk? 

Nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki. Ugyan azon a napon beszéltem vele utoljára, amelyiken Harry-vel is.
A mesebeli világból horror lett.