18. fejezet: Boldog család

Sziasztok! Meghoztam a mai fejezetet is, remélem, hogy legalább annyira tetszik majd, mint az eddigiek. Én nagyon szeretem, főleg a végét.

Köszönöm a támogatást, a pipákat, és a szép szavakat! Most nem is húznám tovább a szót. Jó olvasást! Várom a véleményeket! ;)

Reggel korán keltem, másokkal ellentétben, ugyanis valamiért soha nem tudtam sokáig aludni, ha előző éjszaka ittam. Na nem mintha ez olyan sűrűn előfordult volna. Első dolgom az volt, hogy a konyha felé vettem az irányt, és megittam egy hatalmas pohár szénsavmentes ásványvizet, ugyanis szinte porzott a vesém. Lehuppantam a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét, ahol éppen valami sztárokkal foglalkozó műsor ment. Ki volt az első, akivel szemközt néztem? Harry-vel, Louis-val, aztán magammal. 

Nem akartam, hogy az egész ház harsogjon, ezért csak egy kis hangot adtam rá, de így is jól hallottam a fiatal, és felettébb jóképű műsorvezető hangját.

- Ahogy az a riportereink felvételei mutatják, a Dream Team, és a One Direction tegnap este együtt bulizott. A bárba a csinos Olivia Wilson jól láthatóan Louis Tomlinson-nal érkezett, míg távozni többen is Harry Styles-szal látták kézen fogva. Felmerül hát újra a kérdés, hogy…

Csengettek, és talán jobb is volt, minthogy megint végighallgassam az idióta kitalációkat. Levettem a hangot a tévéről, és az ajtóhoz siettem, mielőtt még a csengő felriasztja a lányokat. 

- Jó reggelt. – szólt a futárruhás fiatal fiú.

- Jó reggelt. 

- Olivia Wilson? – olvasta fel a nevemet egy lapról. 

- Itt kérnék egy aláírást. – a kezembe nyomott egy lapot, és egy tollat. Aláfirkantottam a vonalon, majd a kezembe nyomott egy csomagot, és távozott. Visszaültem a kanapéra, és bontogatni kezdtem a küldeményt, ám ekkor megint csengettek. Arra gondoltam, hogy a futár elfelejtett valamit, de mikor megláttam az ajtóban álló embereket, nem akartam hinni a szememnek. 

- Te jó éééééég! – sikoltoztam örömömben, ugyanis anyu, és a két húgom álltak előttem. 

- Szia, kicsim. – köszönt anyu könnyes szemekkel, és egyből a nyakába ugrottam. 

- Hogy kerültök ide? Gyertek be! – terelgettem őket a nappali felé. 

- Meg akartunk lepni téged. A lányok? – nézett körbe a lakásba. 

- Még alszanak. Tegnap sokáig fent voltunk. 

- Ja, mert egész éjjel buliztatok. – szólalt meg Erin, a tizenhárom éves húgom gúnyosan. 

- Tényleg? – anyu szigorúan nézett rám. Nagyon jól tudta, hogy már felnőtt vagyok, de még mindig féltett, és nem szerette soha, ha éjjel kint maradok. 

- Anyuuuu! – néztem rá kérlelően, hogy ne túlozza el a dolgot - Te mit tömsz két pofára? – néztem rá a kisebbik húgomra Isabella-ra, aki még csak négy éves volt. 

- Ezt. – felelte teli szájjal, és a csomagra mutatott, amit nemrég kaptam. Tehát csoki volt benne. Louis fel akar hízlalni? 

- Kitől van? – kérdezte anyu, de Erin megadta helyettem a választ, a mellékelt kártyát lobogtatta.

- A legnagyobb rajongójától. 

- Fogd be! Nem tudom, hogy ki küldte, de ugyan ez az ember, pár napja több száz rózsát küldött. 

- Fiú van a dologban. – mosolygott anyu. 

- Jut eszembe… - szólalt meg ismét Erin, miközben Bella már felfalta a doboz felét – Mi a helyzet a 1D-vel? – a szemében látszott az izgatottság, hiszen ő rettentő nagy fan.

- Mi lenne?

- Kivel jársz? 

- Az engem is érdekelne. – tette hozzá halkan, de mosolyogva anyu. 

- Barátok vagyunk, oké? 

- Azért járkáltok kézen fogva?

- Hugi, te mindig ennyit kérdezősködtél, vagy ilyen régen találkoztunk? 

- Jó reggelt! – szólt egy álmos hang az ajtóból. Vic volt az, és nagy örömmel nézett végig a vendégeken. Anyuhoz szaladt, és megölelte őt, majd a lányokat is. – Jó látni titeket. Mi járatban? 

- Meg akarjuk tudni, hogy Olivia kivel kavar. – szólt nevetve a húgom.

- Erin! – szólt rá anyu, majd válaszolt Vic kérdésére – Hiányzott a kislányom, és úgy gondolom, hogy jól jön most egy kis anyai segítség, így az utolsó héten.

- Az biztos. – bólintottam – Meddig lesztek? 

- Itt maradunk szombatig természetesen. Apád csak aznap jön majd, mert üzleti tárgyaláson van.

- Szuper. – éljenzett Vic – Én ma vásárolni akartam. Ki jön velem?

- Éééééén! – kiáltott fel Erin.

- Vic, ma próba lesz. – szóltam rá, mielőtt még a húgom betáblázná az egész napját. 

- Tudoooom. De csak kettőkor, és addig bőven hazaérünk. – mondta, majd a szobájában vonult, és pár perc múlva már kikenve-kifenve jelent meg az ajtóban, és Erin-nel együtt távoztak. 

- Játszani akarooooook! – jelentette be Bella, amint anyával beszélgetni kezdtünk volna. 

- Mi lenne, ha elmennénk egyet sétálni. Nem messze pedig van egy park, ahol tudunk játszani. – fordultam felé, de inkább anyához intéztem a kérdésemet. 

- Menjetek csak! Én meg főzök valami finom ebédet nektek. Gondolom, nem nagyon ettetek házi kosztot. 

- Hát nem. – ismertem be. 

A szobámba menet megfésültem a hajamat, és kontyba kötöttem. Sminket nem raktam fel, elvégre csak a húgommal megyek sétálni. Ruhának pedig egy egyszerű farmert, és egy fekete pulcsit választottam. 

- Mehetünk is! – jelentettem ki, miközben az egyik kopott dorgómba passzíroztam a lábamat – Biztos nem jössz?

- Nem. Menjetek csak. – intett anyu. 

- Oké. Szerintem, hamarosan felkel Tracy is, legalább nem unatkozol. Majd jövünk! – kiáltottam, és kézen fogtam a húgomat. Kiléptünk az ajtón, ahol szembe találtam magam a legjobb látvánnyal, amit valaha is láttam korán reggel. 

- Szia. – csillant fel a szeme, és mikor meglátta, hogy nem vagyunk egyedül, a húgomhoz fordult: - És szia neked is, kishölgy. 

- Nem vagyok kicsi. Én már nagy vagyok. – válaszolt neki a ”kishölgy” felhúzott orral. 

- Óóóóó. Bocsánat, nagylány. – javította ki magát nevetve, és ez már Bella-nak is jobban tetszett, és egyből folytatta a csacsogást:

- Eljössz velünk sétálni?

- Hát persze. – kérdőn nézett rám, hogy én mit szólok az ötlethez, mire egyből bólintottam.

- A te képeiddel van tele a nővérem szobája. 

- Tessék? – nézett rám érdeklődően. 

- Nem az enyém. – szóltam közbe gyorsan – Van még egy húgom. 

- Aha. Már azt hittem, hogy… - kezdte nagyképűen.

- Kuss! – nevettem rá összehúzott szemekkel – Ő Isabella, de csak Bella-nak hívjuk. 

- Én Harry vagyok! – nyújtotta felé a kezét, és Bella megrázta azt. Hihetetlen, hogy mennyire közvetlen vele, pedig nagyon félénk kislány. - Tudtad, hogy a Bella azt jelenti, hogy szép? 

- Tényleg? – a húgom nagy, kerek, érdeklődő, és csodálkozó szemekkel nézett rá. 

- Bizony, és nagyon illik rád, mert nagyon szép vagy. 

- De Olivia is nagyon szép. – társalog tovább a kezemet szorongató kislány.

- Igen! – Harry egy kicsit zavartan, de a szemembe néz – Olivia gyönyörű. 

Ahogy kimondta, éreztem, hogy elvörösödök, ezért inkább elkezdtem nézni az autókat, amik elsuhantak mellettünk. Csak arra lettem figyelmes, hogy Bella közelebb húz Harry felé, és megfogja az ő kezét is. Komolyan, ha nem ismernének minket az emberek, azt hinnék, hogy egy boldog család vagyunk.