23. fejezet:

Sziasztok! :) Majdnem másfél év után újra megjött az ihlet, és megírtam egy újabb részt a történethez. Nem tudom, hogy mennyien vagytok még itt, vagy lesztek újra, de remélem, hogy azért egy-két ember olvassa majd. 

● Dal a fejezethez: Little Mix - Touch ●

...ALEXIS DAVIS... 

Másnap délután Lou lépett be az ajtón, miközben én a körmömet lakkoztam ugyan olyan tűzpirosra, mint amilyen estélyi ruha hevert az ágyamon. Sam ugrott be vele még kora reggel, hogy szerinte ebben kell mennem ma este Benjamin partyjára. Őszintén megmondva kicsit ódzkodtam attól, hogy felvegyem a ruhát. Gyönyörű volt, én mégis túl kihívónak találtam. Igaz, hogy hosszú volt,így a lábaimból semmit sem engedett látni, de mindkét oldalán ki volt vágva, és a vállaimat sem takarta semmi.
- Mikor mész? - huppant le mellém Lou, és egyből irányítás alá vette a televíziót.
- Harry hétre jön értem. - rántottam meg könnyedén a vállamat, és próbáltam letörölni a körmöm mellől a lakkot, amit Lou hirtelen érkezése miatt elkentem.
- Harry? - nézett rám most először.
- Mi? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Harry jön érted?
- Nem. Daniel. Daniel-t mondtam.
- Harry-t mondtál. - apró, alig látható mosolyra húzta a száját - Csak nehogy az öreget is a fia nevén szólítsd, mikor rád nyomul.
- Elmész te a francba, Louis Tomlinson! - rúgtam egyet felé, ugyanis a kezeimet nem használhattam a lakk miatt.
- Chris? - nézett körül barátom a lakásban.
- A szobájában van. - böktem a fejemmel az említett helység felé.
- Itt maradjak vele, vagy elvigyem hozzám?
- Szerintem vidd inkább el. Jobb lenne, ha Daniel nem találkozna veletek. - magyaráztam az ép érveket.
- Oké! - pattant fel mellőlem - Vigyázz magadra, oké? Ne akciózz feleslegesen!
- Tudom, apuci! - szalutáltam neki egyet, amire csak megforgatta a szemeit, és bement Chris szobájába.
Pár perc múlva a kisöcsém, Lou-val a nyomában elhagyta a házat, én pedig ekkor kezdtem el kétségbe esni. Ez az érzés már ismerős volt, ugyanis mindig ezt éreztem, ha találkoznom kellett valamelyik Styles-szal. Főleg ha a kígyó fészkébe készültem belépni.

Hét óra felé járt a idő, mikor már kikenve-kifenve várakoztam a fuvaromra. Újra megnéztem magam az egész alakos tükörben, és végigsimítottam középen elválasztott, egyenesre vasalt hajamon.

Hatalmasat sóhajtottam, felkészülve az újabb veszélyes estére, mikor megszólalt a csengő.
- Hogy az a.... - hallottam meg az ajtóban álló Daniel hangját, mikor meglátott.
- Neked is szép estét! - néztem rá unottan, és bezártam magam mögött az ajtót.
- Hát... - sietős léptekkel követett a lépcsőházba - Most már tuti az lesz, ha egész este bámulhatlak majd.
- Nem tudom, hogy ezt bóknak vagy zaklatásnak gondoljam. - néztem rá kicsit megmosolyogva a viselkedését. Tényleg kezdett kicsit furcsa lenni, hogy minden ötödik másodpercben rám nézett, és egyáltalán nem zavartatta magát, mikor észrevettem, hogy a száját harapdálva mért végig tetőtől-talpig. Akár hányszor a szemembe nézett, ravasz mosolyra húzta a száját, vagy csak rám kacsintott egyet.
- Egyre jobban kezdem megérteni Ben bácsit... - szólalt meg egy idő után, mikor bekanyarodtunk az utcájukba.
- Tessék?
- A bácsikám oda meg vissza van érted, ezt még a hülye is látja. Habár elég fiatal vagy hozzá... - gondolkodott el hangosan.
- Benjamin és köztem nincs semmi. Csupán az egyik alkalmazottja vagyok. - próbáltam tisztázni a helyzetet, de ő csak kétkedve megrázta a fejét, majd miután leparkolt, átszaladt a másik oldalra, és kinyitotta nekem az ajtót.
- Ezt Ben bácsi is tudja? - folytatta az előző témát, mialatt a ház felé sétáltunk. Bentről zene szólt, talán hasonló, ami a klubban szokott lenni esténként.
- Nem egyszer közöltem vele. - bólogattam, habár nem igazán foglalkoztam a fiúval.
- Remek! - csapta össze a tenyerét, amitől kicsit magamhoz tértem, és rá emeltem a tekintetemet.
- Mi olyan remek?
- Ha ő nem az eseted, akkor talán lehetek az én. - kacsintott rám.
- Ne ne nevettess! - kacagtam fel hangosan.
- Miért? Okos vagyok, jóképű, jó a dumám, és nem mellesleg szexi vagyok. - lépkedett hozzám közelebb, minek hatására egyből magam elé tettem a kezeimet, hogy távolabb tudjam tolni.
- És ha jól vettem észre, akkor felettébb szerény is vagy. - nevettem zavartan - Ne haragudj, Daniel! De kicsit sem vagy az estem.
- Na, ne már! - nevetett fel a fiú, és felemelve a kezét, megpróbálta megérinteni az arcomat. Abban a pillanatban azonban kinyílt a bejárati ajtó, ami előtt már egy ideje álldogáltunk.
- Mi a helyzet, fiatalok? - nézett ránt kérdő tekintettel Sam.
- Semmi. - felelte mogorván Daniel, és berontott a nő mellett a házba.
- Éppen időben érkeztél. - hálálkodtam a megmentőmnek - Kikezdett velem a kis szaros.
- Nem is csodálom. - nézett végig rajtam elismerően - Tudtam, hogy nagyon jól fog állni ez a ruha, na de hogy ennyire! Gyönyörű vagy, édesem.
- Köszönöm. - nevettem rá hálásan - Te sem panaszkodhatsz.
Sam el sem tudta képzelni, hogy mekkora megnyugvást jelentett nekem a jelenléte. Rettentően éreztem magam ebben a házban, de az, hogy ez a nő itt volt mellettem, és nem kellett előtte titkolóznom, sőt még segített is nekem, hatalmas erőt adott.
- Nézd csak! - suttogta a fülembe, és alig észrevehetően a terem túlsó vége felé mutatott. Követtem a tekintetét, és mikor megpillantottam az egyik nagy ablakban támaszkodó fiút, a szívem még az eddigieknél is jobban zakatolni kezdett. De ez most más volt, nem az idegesség. - Menj oda hozzá! - unszolt Sam, és a kezével még meg is paskolta a hátamat.
Harry nem vett észre, ugyanis féloldalasan állt, és sötét tekintettel bámult maga elé, kezében egy pohár itallal. Kíváncsian néztem abba az irányba, ahova ő is, s mikor megláttam, hogy mi a dühös arckifejezés oka, bennem is ellenséges érzések keletkeztek. Harry, és most már én is Benjamin-t néztük, miközben lassú léptekkel tartottam a fiú felé. Elég sokan voltak a házban, és ezúttal inkább hasonlított a Red Velvet-hez, mint a legutóbbi partyhoz. Sokkal többen voltak, hangos zene szólt és kevés fény világított. Kisebb színpadok voltak felállítva, amiken a bárból már ismert lányok rázták magukat. Kíváncsi lennék, hogy miben más ez az este, mint az előző.
Már csak pár méter választott el Harry-től, mikor Benjamin hatalmas mosollyal az arcán, megjelent előttem.
- Szépségem! - kiáltott fel, és magához szorított. Én meglepettségem miatt hirtelen nem tudtam mit tenni, a válla felett átbámulva azonban találkozott a tekintetem Harry-ével. Először csak bámult rám, majd megtekerte a fejét, és hosszú, gyors léptekkel eltűnt a egyik üvegajtó mögött. - Alig vártam már, hogy ideérj! - tolt el magától Benjamin, de persze csak annyira, hogy a teste még hozzáérjen az enyémhez - Csodálatosan festesz! Ez a szín egyszerűen elképesztően áll!
- Köszönöm! - hajtottam le a fejemet, és eljátszottam a szégyenlős kislányt. Mélyen persze meg tudtam volna fojtani az előttem álló férfit. Újra abba az irányba néztem, ahol Harry nemrég eltűnt, de sajnos nem láttam sehol. Magam sem tudom, hogy mit mondhattam volna neki, de beszélni akartam vele. Még ha csak egy pár pillanatra is, de érezni akartam a közelségét. Tudom, hogy nem szabadna, és a munkámra kellene koncentrálnom, de vágytam rá.
- Gyere, bemutatlak pár embernek.
- Tényleg? Miért? - néztem rá kérdőn. Valóban nem értettem, hogy miért akar bemutatni az ismerőseinek. Tényleg úgy gondolja, hogy lesz köztünk valami?
- Mert el kell dicsekednem a díszvendégemmel. - kacsintott rám, és szinte erőszakkal maga után húzott.
A következő órák azzal teltek, hogy Benjamin oldalán hallgattam azt, hogy a munkatársaival és ismerőseivel beszélget. Persze próbáltam odafigyelni minden egyes részletre, hátha elcsípek valami gyanúsat. Erre azonban egyszer sem volt alkalmam, sőt, mivel annyira érdekeltek a párbeszédek, Benjamin még talán azt is gondolta, hogy érdekesnek találom őket.
- Elmegyek a mosdóba. - súgtam oda neki, mire ő csak rám bólintott, de mielőtt elengedett volna, elkapta a kezemet, és hosszú csókot adott rá.
Gyors léptekkel hagytam ott, és egy kicsit megnyugodtam, hogy végre nem kell magam mellett tudnom az utált férfit.
Már ismertem a járást a mosdó felé, és tudtam, hogy el kell haladnom Harry szobája előtt. Itt lelassítottam egy kicsit, ugyanis az ajtó résnyire nyitva volt. Valami húzott befelé, és habár nem akartam, de beljebb lépkedtem az üres szobába. Mikor jobban hallgatóztam, rájöttem, hogy Harry éppen fürdik, ugyanis a fürdőszobája felől hallani lehetett a víz csobogását. Kapva az alkalmon, közelebb lépkedtem az asztalához, ahol rengeteg rajzot találtam. Rajzokat...rólam. A lélegzetem elakadt egy pillanatra, mikor jobba szemügyre vettem a műveit. Rengetegszer lerajzolt, tömérdek lapról néztem vissza magamra.

- Azok nem igazán tartoznak rád! - szólalt meg mellettem egy hang, amitől összerezzentem. Annyira belemerültem a rajzokba, hogy észre sem vettem, mikor zárta el a vizet, és jött ki a fürdőből.
- Ne haragudj! - néztem rá a már csak pár centire álló fiúra. A hajából csöpögött a víz, és csak egy melegítőalsó volt rajta. Szemeim akaratlanul is elkalandoztak a felsőtestén, amit tömérdek tetoválás díszített. Láttam már párat a kezén, de nem gondoltam volna, hogy ennyi van rajta.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte, de csak az asztalon heverő papírokat bámulta. Azt hittem, hogy jobban ki fog akadni, és majd el akarja rejteni őket előlem, de esze ágában sem volt.
- Téged kerestelek. - mondtam halkan, és az arcát fürkésztem.
- Miért? - nézett rám a szeme sarkából.
- Harry... - kezdtem könyörgő hangon - Mi lenne, ha...
- Mi lenne, ha visszamennél az apámhoz? - szakított félbe bunkón.
- Ne legyél ilyen. - kértem, és az arcához emeltem a kezemet. Egy pillanatra megremegett, és a szemembe nézett.
- Miért jöttél ide?
- Az apád hívott meg.
- Nem! Úgy értem, hogy miért jöttél ide? A szobámba. - kérdezte jóval gyengédebben.
- A mosdóba mentem.
- Akár hányszor a mosdóba indulsz, valamiért itt kötsz ki. - mosolyodott el. Végre.
- Tudom. - nevettem rá én is.
- Annyira szép vagy. - suttogta, és végigsimított a hajamon.
- Köszönöm. - pirultam el, de most úgy igazából. Mikor Benjamin dicsért meg, csak eljátszottam a szégyenlős kislányt, de most tényleg az arcomba tódult az összes vér.
- Kérdezhetek valamit? Válaszolsz nekem őszintén?
- Igen. - hazudtam, hiszen nem válaszolhattam bármilyen kérdésére tiszta szívvel.
- Mi van köztetek Benjamin-nal?
- Semmi. Nincs semmi.
- Mégis elég közvetlen veled, és le sem szakad rólad. Először azt hittem, hogy tényleg miattam vette fel magához, de most már kételkedek.
- Kételkedsz?
- Szerintem csak magának akar. Te pedig nem mersz ellenkezni vele, igaz?
- Harry... Itt nem erről van szó.
- Bántott? Vagy megfenyegetett? - váltott komolyabb hangnemre.
- Nem. Dehogy.
- Akkor miért engeded neki ezt?
- Ezt nem értheted. Ő a főnököm.
- Nem kell, hogy az legyen.
- Harry...
- Sokkal jobbat érdemelsz. - suttogta lemondó hangnemben, és magamra hagyva, visszament a fürdőbe. Nagyot sóhajtva, nehéz szívvel hagytam el a szobáját, és miután elvégeztem a dolgomat a mosdóban, visszamentem a hallba a vendégek közé.