2017. június 22., csütörtök

22. fejezet: Kamu táncóra

Sziasztok! :) Nem szabadkozok, hiszen megint elég nagyon csúsztam a résszel! :( Ezer bocsánat! Olvassátok el a folytatást, remélem, még páran tényleg maradtatok!

...ALEXIS DAVIS... 
- Komolyan mondom, nem hiszem el... Nemhogy egyre könnyebb lenne, inkább csak bonyolódik minden. Nagyon elegem van ebből! - akadtam ki teljesen és leroskadtam a kanapéra a nappalimban. 
- Kislány! - ült le mellém Sam, akivel azóta, hogy kiderült róla, ki is ő valójában, elég sok dolgot megosztok – Nyugodj meg! Lélegezz mélyeket, és felejtsd el egy kicsit a Styles famíliát. Már ha el akarod... - harapta el a mondat végét, és mosolyra húzta száját.
- Ezt meg hogy értsem? - húzódtam távolabb tőle, és méregetni kezdtem.
- Mi történt, amit kihagytál a mesédből Daniel-ről? 
- Nem ő a gond. Vagyis ő csak a kisebbik gond. Jobb lett volna, ha nem kerül be a képbe egy újabb Styles. Nem zavar sok vizet, de ahogy észrevettem, odavan Benjamin-ért, és minden szavát lesi neki. 
- Na, az tuti. A kis szaros már gyerekkora óta odavan Ben-ért.
- Ha nem tudnám, inkább rá mondanám, hogy Benjamin fia, nem pedig Harry-re.
- Harry... - mondta ki a nevet Sam, és még jobban mosolygott. 
- El ne kezdd! - húztam össze a szemeimet, és felpattantam mellőle.
- Odáig vagy érte! Azért vagy így kiborulva az egész ügy miatt, és azért nem tudod úgy kezelni a dolgokat, mint a többi bűnügyben.
- Ez hülyeség! - tekertem meg a fejemet – Ha nem vetted volna észre, ez azért egy teljesen más helyzet, mint a többi bűnügy. 
- Ne tereld el a témát. Odavagy érte, és ő is odáig van érted.
- Az lehet... - hajtottam le a fejemet.
- Hogy mondod? - kezdett egyből kíváncsiskodni.
- Majdnem megcsókolt. - böktem ki nagy nehezen – És hagytam volna, érted? Ez a legnagyobb gond, hogy vágytam rá, és azóta is csak az jár e fejemben, hogy milyen lett volna. 
- Látod, kicsikém? - csapta össze hatalmas mosoly kíséretében a két kezét – Ennyire nehéz volt ezt kimondani? 
- Nem lehet köztünk semmi sem. 
- Miért ne lehetne? 
- Miéééért? Mert ha minden jól megy, hamarosan rács mögé juttatom az apját, azért.
- Avassuk be! 
- Tessék? Sam! Már megbocsáss, de neked elmentek otthonról? 
- Miért ne? Lehet, hogy még tudna segíteni is.
- Nem hinném, hogy börtönbe akarná juttatni a saját apját. Ha úgy lenne, már régen megtette volna.
- Nem tudom, drágám! Nem tudom! - tekerte meg a fejét, és nagyon elgondolkodott valamin.
- Hagyjuk! Ne beszéljünk Harry-ről, oké? 
- Rendben. - egyezett bele, habár láttam, hogy még folytatná a témát – Én most megyek is, mielőtt elkések a melóból. Ha van valami, hívlak!
- Oké. - bólintottam, majd kikísértem az ajtóhoz. Mikor a kilincs felé nyúltam, megszólalt a csengő.
- Ki lehet az? - nézett rám ijedtem Sam. Mindketten ugyan arra gondoltunk: Nem bukhatunk le!
- Lou az. - mondtam, mikor kinéztem a kukucskálón. 
- Most mi legyen? Nem jöhet rá, hogy tudok mindenről. 
- Nálad van a munkaruhád? - jutott hirtelen az eszembe valami. 
- Tessék? 
- Nálad van?
- Igen, nálam.
- Menj be a szobámba, és vedd fel. A többit meg bízd rám!
- Öhm... Oké! - nézett rám furcsán, hiszen nem érthette, hogy mit akarok. 
Sam megtette, amire kértem, én pedig lekaptam magamról a pólót, és feltűrtem az amúgy is rövid nadrágom szárát, majd ajtót nyitottam.
- Azta! - csak ennyi jtt ki Lou száján, miután nagyokat nyelve végigmért.
- Mit keresel itt? - néztem rá, és behúztam az ajtón.
- Jöttem megnézni, hogy minden rendben van-e veled. - mondta, de még mindig méregetett – Mi ez a szerelés. 
- Képzeld, Leslie... - emeltem fel a hangomat, hogy Sam is hallja a szobában – Egy kedves kollégám megtanít már dologra.
- Ebben a szerkóban? Milyen dologra lehet tanítani így? Erre már én is kíváncsi vagyok. - mondta nevetve, de azért láttam rajta, hogy vette a célzást, hogy Leslie-nek neveztem. 
- Ő itt Sam! - mutattam a nő felé, aki éppen akkor sétált ki a szexi fehérneműjében a szobából.
- Te jó ég! - akart meg a szó Lou torkán. Nevetnem kellett rajta, hiszen majdnem kiestek a szemei, ahogy Sam-et pásztázta. Láttam rajta, hogy tetszik neki a látvány, és tudtam, hogy Lou-nak pont az esete. Igazán odavan a nála kicsit idősebb, bombázó nőkért. 
- Üdv! - nyújtotta Sam a kezét Lou felé – Samantha Clayton. De mindenki csak Sam-nek szólít.
- Lou...öhm Leslie! - viszonozta a kézfogást, de még mindig a látvány hatása alatt állt az én kedves barátom.
- Nagyon örülök, Leslie. Lexa és én éppen pár táncmozdulatot gyakorlunk. Nagyon megtetszett neki a Red Velvet műsora, és mutatok neki egy-két lépést.
- Az... Az szuper. - bólogatott Lou, majd közbe zavartan nézett felém. Gondolom nem értette, hogy miért akarok táncot tanulni. - Megnézhetem?
- Mi? - kiáltottam fel hangosan – Nem! Dehogy nézheted.
- Hát... Ezek szerint sajnos csak a Red Velvet színpadán nézhetsz meg. - mondta neki Sam, és Lou-ra kacsintott.
- Akkor én nem is zavarok!
- Örülök, hogy megismerhettelek, Leslie! - kiáltott utánunk Sam, miközben kikísértem Lou-t az ajtóig.
- Mi ez az egész? - suttogta felém barátom, mikor már hallótávolságon kívülre kerültünk. 
- Valahogy be kell vágódnom hozzá, Lou! Ezer éve ismeri Styles-éket, és én összebarátkoztam vele. Lehet, hogy ki tudok belőle szedni ezt-azt. 
- Hát jó! - bólintott egy aprót, majd újra és újra Sam felé nézett.
- Ne csorgasd a nyáladat. - löktem meg a mellkasát, és lenevettem magam. 
- Bombázó! - mondta ő is nevetve, és lökött rajtam egyet.
- Menj már! - tuszkoltam ki a folyosóra, majd becsuktam mögötte. 
- Ez meleg volt! - támaszkodtam neki az ajtónak. 
- Szóval ő volt Lou? - szólalt meg Sam – Nagyon cukiiiii. 
- Tudom.
- Tudod? Ennek ellenére te és ő sosem... tudod? 
- Nem. A kollégám és a legjobb barátom. Mintha a bátyám lenne.
- Ezt jó tudni. - mosolyodott el.
- Héééé! - nevettem el magam én is. 
- Na és hogyan jutott eszedbe ez a táncos dolog? 
- Fogalmam sincs. - ismertem be – Talán egyszer-kétszer megfordult a fejemben, hogy milyen is lehet a színpadon, mert nagyon jónak tűnik. Mármint nem az a rész, hogy a részeg pasik nyálukat folyatva lesnek, hanem az egész tánc része.
- Ha szeretnéd, akkor tényleg mutathatok pár dolgot. 
- Hát... Nem is tudom. Átgondolom. 
- Rendben. De én most tényleg megyek. Késésben vagyok.
- Oké! 
Miután Sam átöltözött, gyorsan távozott is. Én pedig ugyan ott tartottam, ahol az egész beszélgetés előtt. Az agyam csakis egy dolgon kattogott. Egy személy járt folyamatosan a fejemben. Harry. 

...HARRY STYLES... 
- Harold! - hallottam meg apám hangját a szobám előtti folyosóról. 
- Nem vagyok itthon. - szóltam neki unottan.
- Ne szemtelenkedj! Beszédem van veled. - lépett be a szobámba, és láttam rajta, hogy undorodva néz végig a kiplakátolt rajzaimon. 
- Mit akarsz? - fordultam felé, és várakozva néztem rá. 
- Holnap este vacsorát rendezünk! - jelentette be, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy ő és én együtt ülünk le egy asztalhoz.
- Engem az hol érdekel? 
- Ott, hogy te is jelen leszel, drága fiam!
- Felejtsd el! - nevettem el magam. Nem gondolja komolyan, hogy vele együtt fogok mulatozni?
- Jössz, és nincs vita! - mutatott rám fenyegetően, de egy cseppet sem rémített meg. 
- Mégis miért kéne mennem? Eddig sosem volt erre szükség.
- Most van rá. Családi vacsora lesz, plusz a közeli barátok. 
- Kik? - néztem rá hirtelen. Most kezdett csak érdekelni a dolog.
- A nagyapád, Daniel, én, egy pár üzletfelem, a klubból egy-két lány, hogy szórakoztassák a közönséget, Sam, Lexa... És nagyon ajánlom, hogy te is ott legyél!
- Meglátjuk! - mormogtam az orrom alatt, és fel tudtam volna robbanni. Lexa! Megint idehozza, még jobban magához édesgeti, és persze az egészet az orrom alá dörgöli. 
- Na, ez mindjárt más. - húzta gúnyos mosolyra a száját.
- És mit ünneplünk? 
- A cégünk a hétvégén lesz ötven éves. - húzta ki magát büszkén.
- Pffff... A cég. Ja, persze. Miért nem mondod tisztán és érthetően, hogy a családunk ötven éve bűnözésből él?
- Ne legyél szemtelen, Harold! És holnap ehhez hasonlót meg ne halljak a szádból.
- Miért? Különben mit csinálsz velem? - húztam fel a szemöldökömet. Nem szólt semmit, csak kiviharzott a szobámból, és becsapta maga mögött az ajtót. Ugyan annyira tisztában volt vele, akárcsak én, hogy nem tudna engem bántani. Bármekkora szemétláda, sose tenne ilyet. Legalábbis fizikailag nem, mert ugye lelkileg már összetört azzal, hogy Lexa-t magába bolondította. Ezzel pedig ő is teljesen tisztában volt, hiszen nem hiába említette meg, hogy ő is itt lesz holnap. Tudta, hogy a neve hallatára ha egyből nem is, de beadom a derekamat.