2015. november 27., péntek

51. fejezet: Izgalmak

Sziasztok! Igen, megint megcsúsztam egy kicsit, de itt vagyok az új fejezettel. Sajnos elég rövid lett, és nem sok minden történik benne, de szerintem aranyos fejezet lett. Olvassátok el, és kommenteljetek!

Emily Cook
- Fogadjunk, hogy ebben a te kezed van benne! - húztam össze a szemeimet, mikor beindítottam az autót, és elindultunk haza.
- Mi? - nézett rám játtszva az értetlent a legjobb barátnőm - Ezt meg honnan szedted? Miből gondolod, hogy bármi közöm van hozzá?
- Jade... - néztem rá újra - Tuti, hogy végig Harry-vel üzengettél, és nem Liam-mel, ahogy én gondoltam.
- Dehogy. - nézett rám angyalian mosolyogva.
- Hát persze. - szemeimet újra az útra szegeztem, és csak mosolyogtam. Magam sem tudom, hogy miért, de valahogy jobb lett a kedvem. Jobb, mint az elmúlt pár hétben. 
- De tényleg! - bizonygatta Jade - Nem hiszem, hogy én erőltettem annyira ezt a kis szombati kiruccanást. 
- Tessék? - nem értettem, hogy mire céloz. 
- Az én ötletem volt a mai program? Nem hiszem.
- Nem. Nem a tiéd, hanem... Kim? - néztem a húgomra a visszapillantóból. 
- Igen? 
- Honnan jött az ötlet, hogy a London Eye-hoz akarsz menni? - kérdeztem gyanakodva. 
- Harry kért meg rá. - felelte lazán.
- Tessék? - csodálkoztam, Jade pedig bólintott - Mikor találkoztál vele? 
- Nem találkoztam, hanem telefonon beszéltünk. 
- Hogyan? 
- Az én segítségemmel. - szólt közbe Jade. 
- Tehát mégis benne volt a kezed. 
- Csak segédkeztem egy kicsit. - rántotta meg a vállát.
- Mégis mikor történt ez? 
- Nem tudom. Pár napja. Mikor nálatok voltam, te meg Dylan-nel enyelegtél telefonon. 
- Ahhhhh... - fújtam ki a levegőt, és hirtelen szörnyű súly nehezedett a mellkasomra - Dylan...
- Mi van vele? 
- Nem tudom, Jade. - tekertem meg a fejemet, és rosszul éreztem magam. 
- Együtt vagytok, vagy sem? 
- Ő azt hiszi, hogy igen. De én nem vagyok ebben olyan biztos. És különben is... Most mondtam igen Harry-nek a randira.
- Tényleeeeg? - kiáltott fel Jade vidáman.
- Igen. - mosolyodtam el újra, és megint átjárt az a melegség, amit akkor éreztem, ha Harry eszembe jutott. Vagyis szinte minden egyes percben. 
- Ez remek. - biztatott.
- Tudod ez annyira furcsa nekem. 
- Mi? 
- Hogy nem is olyan régen, még meg tudtad volna ölni őt, azért, amit tett velem, most meg szinte a karjaiba löksz. - nevettem fel.
- Mert tudom, hogy amit akkor tett, azt félelemből tette, és rájött, hogy hibázott.
- És ha megint hibázik? - bukott ki belőlem, amitől mélyen, belül rettegtem. 
- Nem fog. Tudja, hogy mit veszíthet, ha újra elrontja, és tudja jól, hogy akkor már nem lesz több lehetősége. 
- Remélem is, hogy tudja. - biztattam magamat, hogy elhiggyem amit mond.
Nem sokkal ezután leparkoltam a házunk előtt, és mind a hárman kiszálltunk a kocsiból. 
- Mikor lesz a randi? - kérdezte Jade, miközben kinyitottam az ajtót.
- Nem tudom. Azt mondta, hogy majd felhív. - válaszoltam, és alig pár másodperc múlva megcsörrent a telefonom a kabátom zsebében. Mikor ránéztem a kijelzőre, a szívem egy hatalmasat dobbant, és mosolyra húzódott a szám. A mai napon már nem először. 
- Hmmmm... - adta ki magából a sokat sejtő hangot Jade, és Kim-mel együtt bementek a házba, és pedig a fülemhez emeltem a telefont. 
- Szia! - szóltam bele, és a vonal másik végén meghallottam a jól ismert búgó hangot.
- Szia, szépségem! - köszönt, és hallottam a hangján, hogy mosolyog - Hogy vagy? 
- Éppen úgy, mint fél órával ezelőtt. - nevettem el magam, mert tudtam, hogy zavarban van, és nem tudja, hogy mit mondjon. 
- Nem baj, hogy máris felhívtalak, ugye? - a hangja megváltozott, és most érződött belőle az aggódás is. 
- Persze, hogy nem. - nyugtattam meg, mire egy hatalmas sóhaj szaladt ki a száján - Csak azért hívtál, hogy megkérdezd, hogy vagyok? 
- Nem. Illetve azért is, de igazából azt szerettem volna kérdezni, hogy...öhm...
- Bökd már ki! - nevettem fel újra. 
- Hogy eljönnél-e velem randizni. - hadarta el.
- Ezt már megbeszéltük, nem? Már belementem. 
- De úgy értem, hogy ma. 
- Ma? - lepődtem meg.
- Aha. 
- De hát lassan este lesz. 
- Egy óra múlva ott vagyok érted, ha megfelel.
- Hát...öhm... Nem is tudom. A szüleim nincsenek itthon.
- Jade majd vigyáz Kim-re. - jelentette ki, tudván, hogy mire célzok. 
- Rendben. Legyen. - egyeztem bele, hiszem mélyen belül alig vártam, hogy újra vele lehessek, láthassam, érezhessem. 
- Akkor egy óra múlva. 
- Egy óra múlva. - bólintottam, minha látná, majd kinyomtam a telefont. 

- Biztos, hogy tudsz vigyázni rá? - kérdeztem meg már legalább századszorra Jade-et, mióta Harry felhívott. Lassan letellik az egy óra, és én már tűkön ülve várom, hogy ideérjen, és vele tölthessem az estét. 
- Milly! - barátnőm kezdett ideges lenni - Hányszor mondjam még el? 
- De nem volt semmi terved? Liam-mel? Elvégre szombat van. 
- A szüleid amúgy is hamarosan hazaérnek. Majd utána lesz időm Liam-mel lenni. 
- A szüleim... - esett le a tantusz. 
- Mi van velük? 
- Megölnek, ha megtudják, hogy Harry-vel vagyok. 
- Akkor majd azt mondom, hogy Dylan-nel vagy. - rántotta meg a vállát, és csatornát váltott, amivel felbosszantotta Kim-et, aki éppen a kedvenc meséjét nézte. 
- Őt sem hívtam fel! - jutott eszembe, és egyre idegesebb lettem. 
- Fejezd már be! - nevetett rajtam Jade - Nem is a szüleid, és Dylan miatt izgulsz, mi? 
- De! Dehogy nem.
- Szerintem te Harry miatt vagy totál berezelve. 
- Egy kicsit...egy kicsit talán miatta is. - ismertem be, és befejeztem a fel-le járkálálst - Megjött! - néztem ki az ablakon, és most estem kétségbe teljesen. 
- Ne parázz már! Inkább neki kéne izgulnia, és hidd el, hogy ezerszer jobban izgul, mint te. - próbált meg nyugtatni Jade, miközben még egyszer belenéztem a tükörbe. Nem öltöztem ki, elvégre ez nem is igazi randi, hiszem úgy beszéltük meg, hogy csak barátként kezdjük. Egy fekete feszes nadrágot, és egy szintén fekete, csipke garbót vettem fel. Divatos volt, de mégsem kihívó. 
- Majd jövök. - intettem vissza az ajtóból.
- Majd hívj fel, ha hazaértél. - kiáltott utánam Jade, mielőtt becsaptam magam mögött az ajtót. 
A fekete Range Rover a ház előtt állt, és én amilyen gyorsan tudtam lépkedni a magassarkúmban, olyan gyorsan siettem Harry felé. 
- Szia! - köszöntem, mikor bepattantam mellé. 
- Szia! - szinte suttogta, és le sem vette rólam a szemét - Gyönyörű vagy. 
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, és éreztem, hogy elpirulok. Te jó ég! Úgy viselkedek, mint egy kislány. Mintha még soha semmi nem történt volna köztünk. 
- Indulhatunk? - kérdeze, mire én csak bólintottam. Beindította a kocsit, és kikanyarodott a ház elől. Ahogy gyorsult az autó, úgy gyorsult az én szívverésem is. El sem hiszem, hogy itt ülök mellette. Talán végre minden jól fog alakulni. Remélem.

2015. november 7., szombat

50. fejezet: Pillanatnyi biztonság

Sziasztok! Köszönöm, hogy páran még mindig itt vagytok. Ígérem, hogy igyekszek minél előbb hozni a részeket. Ma itt is van az 50. fejezet, aminek szerintem nagyon fogtok örülni. Kicsit hosszabb lett, mint az előző részek. Várom a véleményeket! :)

Emily Cook
- Miért pont most kellett jönnünk? - kérdeztem idegesen, mikor már másfél órája álltunk sorban a London Eye lábánál. Szombat délután van. A város tele van turistákkal, akik persze mind most akarnak feljutni a város tetejére.
- Mert most a legszebb. - mondta unottan a húgom. Láthatóan nem igazán érdekelte, hogy már mióta álldogálunk itt, amin csodálkoztam is. Mindig olyan türelmetlen szokott lenni.
- Mindig ugyan olyan. - tekertem meg a fejemet, és Jade-re pillantottam - Mi lenne, ha legalább most letennéd azt a telefont, és nem romantikáznál egyfolytában? - próbáltam belelesni a készülékbe, de nem hagyta. Valami nagyon titkosat beszélhetnek. 
- Nem romantikázok, oké? - nézett rám, és a zsebébe csúsztatta a telefont - Különben meg... Mit rinyálsz annyit? Mindjárt mi jövünk. A következő körben már fel tudunk szállni.
- Ja. Már ideje lesz. 
- Mi bajod van? Miért vagy ilyen? - kérdezte barátnőm. 
- Semmi. Nincs semmi baj. - hajtottam le a fejemet - Csak ha nem vetted volna észre, nem indult éppen jól ez a nap. 
- Tudom, hogy haragszol rá... - simította meg a vállamat. 
- Nem. Nem haragszom rá. Egyáltalán nem. Inkább aggódok érte. 
- Szerintem nem kell. - mosolyodott el. 
- Miért? - kaptam rá a tekintetemet - Tudsz róla valamit? 
- Nem igazán. De szerintem nincs akkora baj.
- Te nem láttad. Tönkreteszi magát az alkohollal. Biztos vagyok benne, hogy most is hulla részegen fekszik valahol. 
- Milly! - nevette el magát Jade - Pár órája hallottad az új számukat a rádióban. Hallottad a hangját, nem? Nem hinném, hogy akkor lenne a baj, ha fel tudott énekelni egy dalt.
- Hát remélem. - rántottam meg a vállamat, Jade pedig lezártnak tekintette a témát, ugyanis újra elkezdte nyomkodni a telefonját - Mi jövünk! - szóltam nekik, és beléptem a kabinba.
- Pisilni kell! - jelentette ki Kim. 
- Mi? - néztem rá vissza - Most? Nem bírsz ki fél órát? 
- Nem. Nagyon kell! - szorította össze a lábait. 
- Elkísérem. - szólalt meg Jade, és megfogta a húgom kezét. Ez nekem gyanús. Nagyon gyanús. 
- Most szórakozol velem, Kim? Itt állunk lassan két órája. Előbb nem jutott eszedbe?
- Most kell pisilni! Eddig nem kellett.
Miért csak én vagyok a kabinba? A jegyszedők miért nem engednek mást beszállni? 
- Mi ez az egész? -néztem rájuk összehúzott szemekkel.
- Az ajtók csukódnak! - szólt ránk a jegyszedő.
- Jó szórakozást! - nevette el magát Jade, és Kim is mosolyogni kezdett. 
- Mi? - néztem körbe zavartan, és az ajtók csukódni kezdtek. Az utolsó pillanatban azonban belépett rajta egy csuklyás, napszemüveges alak. A gyomrom vetett egy bukfencet, mikor a kerék elindult. Mi ez az egész?
- Szia! - leplezte le magát a titokzatos útitársam. 
- Te jó ég! - sóhajtottam fel, és a torkomban nőtt egy hatalmas csomó. 
- Hogy vagy? 
- Kicsit... Kicsit zavartan. - feleltem neki, és leültem. 
- Sajnálom. - húzta el a száját, és ennek köszönhetően bal oldalt megjelent az arcán a jól ismert, és annyira imádott gödröcske. 
- Ez a te műved? - tértem rá a lényegre, de persze nagyon jól tudtam a választ. 
- Beszélni akartam veled. 
- Harry! Tudunk úgy is beszélni, hogy nem zársz be egy több méter magas lebegő kabinba. 
- Nem hittem, hogy szóba állnál velem... Azok után. - hajtotta le a fejét újra, és zavartan beletúrt göndör fürtjeibe - Annyira sajnálom. Nem akartalak bántani. Előbb ölném meg magam, mint hogy neked fájdalmat okozzak. 
- Nem. Nem okoztál fájdalmat. - mondtam halkan, hátat fordítottam neki, és bámulni kezdtem az egyre távolodó házakat, kocsikat, és embereket - Legalábbis nem fizikailag. 
- Sajnálom.
- Nem kell folyton bocsánatot kérned! Már mondtam máskor is. 
- Nem ittam azóta. - váltott témát - Egyetlen kortyot sem. 
- Az jó. Örülök neki.
- Rettentő nehéz, mert vágyok rá. De olyankor inkább rád gondolok, és ez a gondolat erősebb, mint bármi más. 
- Aha. - sóhajtottam újra. Mégis mit mondtahnék erre? Örülök neki, hogy nem ivott már egy ideje, persze ha tényleg így van. 
- Tudod... Tudod még aznap elmentem hozzád. Kijózanodtam, és rögtön feléd vettem az irányt, hogy a bocsánatodért könyörögjek. - leült mellém, de tartotta a távolságot.
- Hát én nem vettem észre.
- Mert mikor odaértem, nem voltál egyedül. - hajtotta le a fejét - Nem akartam zavarni. - mondta, de a hangja most valahogy gúnyosan hatott. 
- Öhm... Igen? - először nem értettem, hogy mire céloz, majd leesett, hogy Dylan aznap jött el hozzám, és csókolt meg. 
- Igen. De nem panaszkodok. Én szúrtam el. Mert egy idióta, seggfej vagyok, aki egy hülye döntés miatt elrontotta az egész életét.
- Harry! Ne mondd ezt. Nem rontottad el az életedet. Majd idővel jobb lesz. 
- Nem! - kiáltotta el magát, amitől összerezzentem. Nem megijedtem, csak meglepett ez a hangnem váltás.  - Te félsz tőlem? - mért végig, és szörnyülködve nézett rám. 
- Mi? Dehogy. Nem félek. Miért félnék? 
- Mert megijedtél. 
- Nem. Csak ne kiabálj! Az nem old meg semmit. Beszélni akartál, hát beszéljünk. Hallgatlak. 
- Szeretlek! - mondta ki konkrétan, és a szemembe nézett. Egy darabig csak bámultam. Vajon igazat mond? Oké, elvileg miattam van ilyen állapotban, miattam iszik, vagy ivott. - Nem mondasz semmit? 
- Mit mondjak, Harry? - néztem rá kérlelve.
- Hogy mi van velünk. 
- Nincs semmi velünk. Barátok vagyunk. 
- De nekem az nem elég. - hajolt hozzám közelebb, és megfogta a kezemet. A testem bizseregni kezdett, és elöntött az az érzés, amit már olyan régen tapasztaltam. Amit akkor éreztem, ha Harry hozzám ért. - És tudom, hogy neked sem elég. Nem hiányzom? Egy kicsit sem? 
- Harry... Ne csináld! - kértem, és nem tudtam a szemébe nézni. 
- Rettentően hiányzol. Minden egyes pillanatban. 
- Ezt nem csinálhatod velem. - fakadtam ki, és felpattantam mellőle - Nem zárhatsz be ide, és nem vallhatsz szerelmet. 
- Bárhol szerelmet vallanék. Az egész világ előtt akár. - lépett elém. 
- Nem. Nem ezt akarom. - tekertem meg a fejemet. 
- Mit szeretnél? Bármit megadok, ha újra együtt leszünk. 
- Újra együtt? Nem is voltunk együtt igazán. 
- De lehetnénk. Te is tudod, és tudom, hogy te is akarod. Csupán félsz, hogy megint megbántalak. 
- Hát ebben van valami... - motyogtam magam elé.
- Nem tenném. Soha nem tenném. - rázta hevesen a fejét. 
- Annyira utállak. - mondtam neki, de mikor láttam az arcán a csalódottságot, elnevettem magam. Mosolyogni kezdett, és végre kibuggyantak a hőn szeretett gödröcskéi. 
- Mi lesz a barátoddal? - váltott témát - Együtt vagytok? 
- Hát... Nem tudom. Nem igazán, de ő nagyon úgy gondolja, hogy így van. - húztam el a számat - Igazából nem vagyunk sehogy sem. 
- Remek! - csapta össze a tenyerét - Akkor nem lehet zabos azért, ha eljössz velem randizni. 
- Tessék? 
- Randi. Egy igazi randi. Te meg én. Mit szólsz? - kicsit visszavett a lelkesedéséből, és inkább kérlelve nézett rám. 
- O...oké. - egyeztem bele nagy nehezen. Igazából nem is volt olyan nehéz igent mondani, és miután belementem, felszabadultságot, és boldogságot éreztem. - Legyen. De! - emeltem fel a mutató ujjamat - Mintha most ismerkednénk meg, oké? Vagy mintha csak barátok lennénk, és meglátjuk, hogy mi lesz. Rendben? 
- Rendben. - bólogatott hevesen, és láttam rajta, hogy mennyire boldoggá tettem. Közelebb lépett hozzám, és talán meg akart ölelni, de visszahúzódott. Ezért felé léptem, és átkaroltam a testét. Egy fél pillanat sem telt el, és megéreztem erős karjait körülöttem.
Valamiért egy pillanatra biztonsággal, és nyugalommal töltött el, ahogy átkarolt. Magamba szippantottam a jól ismert fűszeres illatot, és csukott szemmel hallgattam a szaporán dobogó szívét.