2016. március 15., kedd

54. fejezet: Kínos beszélgetések

Sziasztok! Tudom, hogy megint jól elcsúsztam a résszel, de nem igazán van időm, és energiám sem. :(
Írtam egy keveset, amiben kicsit megkutyulom most a szálakat, de izgis lesz a folytatás.

Emily Cook
Tudtam, hogy most mi fog következni, de nem gondoltam, hogy ilyen nagyot fogok tévedni. Azt hittem, hogy ha végre tisztázom a helyzetet, akkor végre kicsit meg fog nyugodni a lelkem, ha megbántom Dylan-t, ha nem. 
- Miről van szó? 
- Nagyon szép vagy. - szólalt meg egy kis tétovázás után Dylan. Egymással szemben, a nappaliban ültünk a kanapén. Nagyon kellemetlen volt a helyzet, és rá sem mertem nézni. 
- Köszönöm. - válaszoltam halkan. 
- Öhm... Bocsáss meg, hogy csak így, váratlanul beállítottam.
- Semmi baj.
- Figyelj! Szerintem tudod, hogy miről akarok beszélni.
- Hát... Van egy sejtésem. - húztam el a számat, és lehajtott fejjel, félve néztem fel rá.
- Emlékszel, hogy meséltem arról a buliról? Amin az egyik haverom zenekara fog játszani... - mesélte nagy beleéléssel, és mintha nem is lett volna egy cseppni feszültség sem pár perccel ezelőtt.
- Igen? - néztem rá összehúzott szemekkel. Nem igazán értettem, hogy most ez hogy jön ide.
- Szóval áll még, hogy eljössz velem? 
- Öhm... Nem is tudom. Nem igazán erre a beszélgetésre számítottam. - ismertem be félve, és vártam a reakciót. 
- Tényleg? - meglepettnek tűnt. 
- Igen. 
- Na, mindegy. Szóval? Eljössz velem? 
- Nem igazán tudom, hogy...
- Kérlek! - fogta meg a kezemet, és kiskutya szemekkel nézett rám. 
- Meggondolom. - bólintottam. 
- Remek! - csapta össze a kezét boldogan. Most ez komoly? Tényleg nem is tud semmit arról, hogy Harry-vel voltam tegnap este? Hiszen minden ezzel van tele.
Gondolataimból a telefonom csipogása zökkentett ki, ami a dohányzóasztalon pihent. Dylan és én is egyszerre néztünk rá, ezért gyorsan felkaptam, és habár tudom, hogy illetlenség, mégis megnéztem az üzenetet. 
"Alig várom, hogy láthassalak, gyönyörűm!" - Harry
Idióta mosolyra szerettem volna húzni a számat, de visszatartottam. Nem akartam Dylan előtt kinyílvánítani az érzelmeimet. 
- Bocs. - néztem rá, a velem szemben ülő fiúra. 
- Semm baj. - rázta meg a fejét - Öhm... Kérhetnék egy pohár vizet? 
- Persze. - pattantam fel - Bocsáss meg, kérdeznem kellett volna. 
- Ugyan már, semmi baj. - mosolygott rám, én pedig a konyhába mentem, és öntöttem neki egy pohár ásványvizet. 
- Parancsolj! - adtam a kezébe, és ő belekortyolt. 
- Köszönöm. - mondta, és felkelt a kanapéról - Most mennem kell, de majd hívlak. 
- Rendben! - bólinottam, és meglepődve vettem tudomásul, hogy a száját a számra tapasztotta. 
- Szia. - mosolygott rám, és kiment az ajtón. 
- Szia. - köszöntem el, de már csak én magam hallottam a szavaimat. Mi a fene volt ez? Azt hittem, hogy ki lesz borulva, kiabálni fog, vagy bármi más. De nem. Mintha nem is tudna róla semmit. 
- Dylan volt itt? - lépett be anyám.
- Aha. - bólintottam. 
- Hogy fogadta? - húzta el a száját. 
- Sehogy. - rántottam meg a vállamat. 
- Hogy érted? 
- Nem tudom. Azt hittem, hogy már tud róla. Legalábbis úgy nézett ki, hogy valami baj van. Aztán elhívott randizni. 
- És te? 
- Mi és én? 
- Mit mondtál? Elmondtad neki Harry-t? 
- Nem. Nem tudtam. 
- De nem mondtál igent a randira, ugye? 
- Nem. De nemet sem. - húztam el a számat. 
- Kicsiiiim!
- Anya! Nem tudtam megbántani. 
- De így meg fogod. Mind a kettőjüket. Nem akarod ezt, ugye? 
- Persze, hogy nem. 
- Akkor úgy is legyen. - mondta, és magamra hagyott. 

Harry Styles
- Harry! - hallottam meg az ismeretlen hangot a hátam mögött, mikor az egyik, a házamhoz közeli bevásárlóközpontban kóvályogtam a sorok között. 
- Ó! - csúszott ki a számon, mikor megfordultam, és szembe találtam magam azzal az arccal, akivel nagyon nem volt kedvem most szemközt nézni - Helló! David, ugye? 
- Dylan. - javított ki kissé gúnyos arckifejezéssel - Emily pasija. - tette hozzá, nekem pedig ökölbe szorult a kezem. 
- Aha. - csak bólintottam, és tovább indultam a polcok között, de legnagyobb bánatomra ő követett. 
- Nincs kedved meginni valamit? - tette fel a kérdést. 
- Tessék? - néztem rá meglepetten. 
- Tudod... Szeretném kicsit jobban megismerni Emily barátait, és tudom, hogy veled elég jóban van. 
- Aha. - bólintottam - Most sajnos nem érek rá, van egy kis dolgom délután. 
- Ugyan már, csak egy ital, vagy kávé, vagy valami. Itt a bolt külső terében. - mutatott hátra. 
- Oké. - egyeztem bele, mert elég kíváncsivá tett, hogy miért akar velem iszogatni, és beszélgetni. Nem is tudja, hogy Emily és én hogy állunk mosz egymással? 
- Remek! - csapta össze a tenyerét - Akkor ott várlak, ha végeztél. 
- Oké. - bólintottam, és befejeztem a vásárlást. De nem tudtam nem kiverni a fejemből, hogy hogyan került ide ez az alak, és mit akar. 
- Itt is vagyok. - ültem le mellé a bárban, a pulthoz. 
- Remek! - nézett rám vidáman - Egy whiskyt? 
- Nem. Nem iszok alkoholt. Egy kólát. - mondtam a pincérnek. 
- Ugyan már! - lökött meg Dylan, mintha olyan jó haverok lennénk - Csak egy italt. Az belefér, nem? 
- Öhm... Nem. Kösz, nem. - tartottam magam, de egyre nehezebben ment a dolog. Még mindig vonzott magához az alkohol, de nem ihatok! Milly miatt nem. 
- Ha nem, hát nem. 
- Miről lenne szó? - tértem rá a lényegre, mikor a pincér elém tette a kólát. 
- Hogyhogy miről? - nézett rám zavartan a srác.
- Azt mondtad, hogy beszélni akarsz velem. 
- Csak dumálgatni, jóban lenni. Emily miatt. Tudod, ő nagyon fontos nekem. Ezért szeretnék jóban lenni a barátaival is.
- Aha. 
- Ez a lány egyszerűen lenyűgöző. El sem tudom mondani, hogy mit érzek iránta. Azt hiszem, hogy még sosem voltam ilyen szerelmes. Sőt, szerintem életemben most először szeretek egy lányt igazán. Annyira okos, kedves, szép, elmondhatatlanul tökéletes. 
- Az, igen. - bólintottam, és kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. 
- Remélem, hogy ő is így van velem. Bármit megtennék azért, hogy velem maradjon. Bármit! - hangsúlyozta ki, mire én fél szemmel ránéztem. Ez most egy burkolt fenyegetés volt? - Ma jártam nála, és randira hívtam. Tudod, mikor elhívom valahova, úgy izgulok, mint egy kisgyerek karácsony előtt. 
- Öhm... Mégis kérnék egy whiskyt! - intettem a pincérnek. Tudom, hogy nem szabadna, de nem bírtam tovább. 
- Ez az, haver! - veregetett hátba, miután lehúztam a pohár tartalmát - Még egy kört! - intett a pincérnek most Dylan, és jött is a következő pohár.