2014. október 29., szerda

27. fejezet: A ház

Sziasztok! Tudom, úgy volt, hogy nem lesz ma rész, de mégis hoztam, ugyanis tudtam írni tegnap és ma is pár fejezetet. Remélem, hogy örültök neki, és várom a véleményeket! ;)

Emily Cook
- Ez a te házad? – néztem körbe a nagy helységben, ahová Liam kísért. Elég sötét volt, ugyanis az összes függöny be volt húzva, és az ablakok előtt amúgy is hatalmas fák álltak. 
- Nem. – mosolygott rám, miközben széthúzta a függönyöket, hogy egy kis napfényt engedjen be – Ez egy amolyan menedékhelyféle. 
- És most pontosan mit is keresünk itt? – érdeklődtem, miközben szemeimmel a nagy szobát pásztáztam, ami nappaliként szolgált, és innen nyílódott a konyha, és egy hosszú folyosó is, ahol legalább hat ajtó volt. 
- Mi az? – állt mögém, alig egy centis távolságra, és a fülemhez hajolt – Félsz? 
- Nem. – nevettem el magam, és láttam, hogy ő is jól szórakozik. 
- Ha szeretnél, akkor lakhatsz itt egy darabig. – rántotta meg könnyedén a vállát, és lehuppant a kanapéra, amiből hatalmas porfelhő emelkedett fel, Liam pedig rögtön köhögni kezdett. 
- Hogy mondod? – kérdeztem vissza meglepődve. 
- Mondom…lakhatsz itt…ha szeretnél. – köhécselt még mindig – Előbb viszont hívnom kell egy takarítót ide. – nézett körül jobban ő is a nappaliban, és végighúzta a mutatóujját a kanapé melletti kis asztalon, majd felém mutatta, hogy szinte fekete lett az arra lerakódó portól. 
- Lássuk, jól értem-e? – kezdtem taglalni az előző ajánlatát. Igazából én sem fogtam fel teljesen, hogy mit mondott, ezért jó lett volna, ha elmagyarázza hosszabban. – Alig ismerjük egymást, de te képes vagy az egész világ előtt megjelenni velem, kockáztatva a lebukást, és a címlapra kerülést. Aztán elhozol ebbe az elhagyatott luxusházba, ami a város szélén áll, és fogalmam sincs, hogy kié, majd felajánlod, hogy lakjak itt. Jól mondom?
- Öhm… - Liam úgy tűnt, mintha nehezére esne felfogni a dolgokat, de aztán őrült darálásba kezdett – Először is, szerintem elég régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy barátoknak nevezzük egymást…ha már mások nem lehetünk. Azt meg már elmondtam, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy ki és mit gondol rólam, legfőképpen nem az újságírók, és a riporterek. A rajongóink úgy szeretnek minket, ahogy vagyunk. Ha bele akarnak szólni a magánéletünkbe, akkor nem is igazi directionerek. Másodszor pedig, ahogy már azt is elmondtam, ez a ház egy menedék, ahová mindig jöhettünk a bandával, ha valami bajunk volt. Őszintén, már elég régen játunk itt, de szerintem ez neked is feltűnt. – nézett körbe. 
- Azt hittem, hogy ennyire koszosak vagytok. – nevettem, de ő komoran nézett rám. 
- Hahaaa… - játszotta a sértődöttet, de aztán folytatni kezdte – A ház még mindig a miénk, csak már nem használjuk, ezért arra gondoltam, hogy ha nagyon zavar, hogy a házad előtt zaklatnak a paparazzik, akkor ideköltözhetnél, vagy költözhetnétek a családoddal, amíg el nem csitul ez az egész. De persze nem muszáj ide költözni sem, itt a kulcs… - itt a kezembe nyomta az említett tárgyat – …ha szeretnél bármikor egy kis nyugalmat, vagy egyedüllétet, akkor bátran gyere. 
- Hát… - nyúltam a kulcsért – Nem is tudom, hogy mit mondjak… - akadozott a szavam, és rettentő hálás is voltam ezért a dologért.
- Semmit. – mosolygott rám – Csak ne zárj ki az életedből, ahogy azt eredetileg tervezted. Kevés olyan ember van, mint te, akit nem érdekel a hírnevem, és azt a párat nem akarom elveszíteni.
- Rendben. – bólintottam megilletődve – Azt nem ígérem, hogy ide is fogok költözni, de használni fogom ezt a lehetőséget. 
- Csodás! – csapta össze a kezeit – Akkor hívatok takarítót…
- A-aaaa! – vágtam közbe – Majd én kitakarítok, és mivel annyira szeretnél velem lenni…segíthetsz te is. – mondtam angyali mosollyal, Liam arcáról pedig pillanatokon belül leolvadt a kezdeti lelkesedés. 
- Én? Takarítsak? – nyíltak tágra a szemei.
- Biztos megszoktad, hogy mindent a segged alá raknak, de most igazán tehetnél is valamit. – szórakoztam vele, ő pedig csak felhúzta az orrát. 
- Hát jóóó... – adta meg magát végül – Mikor essünk túl rajta? 
- Mondjuk pénteken? – ajánlottam fel.
- Az nem jó. – húzta el a száját – Pénteken próbánk van, és az eltart sokszor éjfélig…ha nem tovább. 
- Akkor legyen ma… Még rengeteg időnk van estig. Tanulnom nem kell szerencsére, első napokon még nem adnak fel annyi leckét. 
- Jó. – egyezett bele – De ne hidd, hogy az egész házat kisuvickolom neked. 
- Oké. – nevettem – Akkor maradjunk abba, hogy a nappalit kitakarítjuk.
- De utána nézünk egy filmet. – tette hozzá.
- Legyen! – bólintottam, mivel tudtam, hogy úgysem enged ebből a feltételből.

A következő három órában mást sem csináltunk, mint a ház nappaliját takarítottuk, szinte megállás nélkül. Letörölgettük a polcokat, felmostunk minden egyes kis szegletet, a függönyöket is leszedtük, és kimostuk, a kanapét is sikerült portalanítani, legvégül pedig a már összetekert szőnyegeket vittük ki a hátsó udvarra, hogy kiporolhassuk. 
- Most komolyan… - néztem körül a csodaszép, zöld környezetben – Ez a hely egy luxuslakosztály.
- Ugyan már. – nevetett Liam – Annyira azért nem nagy szám.
- Neeeem? – kerekedett ki a szemem – Neked lehet, hogy ez nem nagy szám, de én még csak a közelében sem jártam ilyen háznak. Ez még tiszta koszosan is jobb hely, mint a mi házunk. – nevettem, és újra végignéztem az udvaron. Úgy vettem észre, hogy ide aztán próbálhatna bejutni paparazzi, nem nagyon menne neki. A hátsó rész totál úgy nézett ki, mint valami kis erdőrészlet. Mintha a ház egy erdő szélén állna. – Mondd csak, itt még nem találtak meg titeket? 
- Nem tudnak bejutni ide. – tekerte meg a fejét, miközben erősen püfölte a szőnyeget – Hatalmas a terület, és el is van kerítve, a riasztóról nem is beszélve. Tehát nem kell aggódnod.
- Akkor jó. – fújtam ki a levegőt. Igazából elég furcsának hatott ez a helyzet. Pontosabban az a furcsa, hogy nem furcsa semmi. Liam felajánlotta, hogy lakjak az ő házukban, és egyáltalán nem érzem magam kellemetlenül ezért. Olyan nekem, mint a legjobb barátom, aki azért van, hogy megvédjen, és vigyázzon a boldogságomra. Semmit nem érzek iránta, amit egy pasi iránt lehetne érezni. Annyira kedves, és édes velem, mégsem tudnám elképzelni, hogy a szerelmem legyen. Szükségem van rá, de csakis arra, hogy mellettem legyen, elmondhassak neki bármit, ő pedig támogasson. Furcsa, hogy nem régen találkoztunk, és akkor sem töltöttünk el sok időt, de mégis olyan, mintha ezer éve ismerném. Liam nagyon úgy néz ki, mint aki szeretne tőlem többet, de biztos vagyok benne, hogy megértette, erre semmi esély nincs. Tudom, hogy a világ lányainak túlnyomó része akár mindkét karját odaadná azért, ha Liam Payne lehetne a pasija, de nekem ő csak barát. A legjobb fiú barát, akit el tud képzelni az ember. 
- Kész! – kiáltott fel Liam, amivel kiszakított a gondolataim mélyéről – Vééégre! Hulla vagyok. 
- Pedig annyira nem erőltetted meg magad. – húztam fel játékosan a szemöldökömet. 
- Hééééé! – háborodott fel – Az egész szőnyeget magam poroltam ki. 
- Fantasztikus vagy. – játszottam a lenyűgözöttet.
- Ugye? – mosolygott büszkén – Na, gyere! Kezdjük a filmet. 
Bementünk a nappaliba, visszaterítettük a szőnyegeket, és helyet foglaltunk a kanapén. 
- Mit nézünk? – érdeklődtem. 
- Batmaaaan! – kiáltott diadalittas hangom Liam. 
- Fogadjunk, hogy titokban azt képzeled, hogy te vagy Bruce Wayne. – nevettem el magam, ő pedig csodálkozva nézett rám. 
- Te is szereted? – kérdezte izgatottan. 
- Láttam párszor, de azt mondom, hogy a régebbiek sokkal jobbak. 
- Tudtam, hogy tökéletes vagy, de hogy ennyire… - tekerte a fejét hitetlenkedve. 
- Ugyan… - nevettem zavartan, majd hátradőltem, és nézni kezdtük a filmet. Természetesen az egyik régebbit. Odakint már sötétedett, és haza kellett volna mennem, ugyanis reggel suli lesz, de nem igazán érdekelt. Hosszú idő után végre nyugodt voltam, és csak ez számított. Anyámnak írtam egy sms-t, hogy Jade-nél vagyok, ne aggódjon miattam. Éreztem, hogy rendesen elfáradtam, és a film első fél órájánál nem is emlékszek többre, ugyanis álomba merültem. 

Mikor reggel felébredtem, olyan kipihentnek éreztem magam, mint talán még soha. Legalábbis egészen addig, amíg ki nem nyitottam a szememet, és nem tudatosult bennem, hogy hol vagyok. Odakint hét ágra sütött a nap, a fejem alatt pedig egyenletesen mozgott valami. Ijedten emeltem fel a fejemet, és mikor megláttam, hogy Liam mélyen alszik, én pedig a karjai között fekszek, egyből magamhoz tértem. 
- Te jó ég! – pattantam fel, és a telefonom után kutattam. Lemerült. 
- Mi… Mi van? – nézett fel álmosan Liam.
- Elaludtunk tegnap, az van! – kiáltottam idegesen – A telefonom meg lemerült. 
- Nyugi már. Nincs semmi baj. – próbált nyugtatni – Éhes vagyok. 
- Liam. – néztem rá lemondóan – Nekem suliba kéne lennem. 
- Mire kell odaérned? 
- Nyolcra. 
- Akkor van még húsz percünk. Gyere, elviszlek! – mondta, majd felpattant a kanapéról, és miután belebújt a cipőjébe, kitolt maga előtt az ajtón. 
- A szüleim meg fognak ölni. – idegeskedtem, már az autóban ülve – Tuti, hogy ezerszer hívtak. 
- Nyugalom. 
- Ne nyugtass! – kiáltottam el magam – Tegyél ki otthon, mert át kell öltöznöm, meg össze kell szednem a cuccaimat. 
- Ahogy parancsolod. – bólintott teli vigyorral. 
Szerencsére nem voltunk messze tőlünk, így mikor Liam kitett a házunk előtt, gyorsan beszaladtam az ajtón, és felvettem egy másik felsőt, magamra fújtam egy rakat parfümöt, mondjuk nem voltam büdös… Csak a biztonság kedvéért. Megkerestem a telefontöltőmet, és bedobtam a táskámba, a ma szükséges könyvek mellé, majd kirohanva az ajtón, bevágódtam Liam kocsijába. 
- Induljunk! – adtam ki a parancsot, ő pedig mosolyogva indult el – Anyámék tuti megölnek, mikor hazaérek. 
Egész úton a magamét mondtam, Liam pedig csak mosolygott rajtam. Szinte észre sem vettem, hogy megálltunk az iskola előtt, de mikor kinéztem az ablakon, egyből elöntött a félelem. Megint itt vagyok. Itt, ahol napok óta bántanak, és zaklatnak, de nem baj. Muszáj kiszállnom, és emelt fővel bemennem. 
- Mit csinálsz? – néztem ijedten, mikor Liam kinyitotta nekem az ajtót.
- Gyere! – nyújtotta felém a kezét, én pedig kiszálltam. Már csak öt perc volt az utolsó csengetésig, de még így is elég sokan tartózkodtak az udvaron, és persze egyből rám, és a titokzatos sofőrömre figyeltek, aki nem is volt annyira titokzatos, ugyanis annak ellenére, hogy sapkát és napszemcsit viselt, mindenki felismerte. – Érted jöjjek? 
- Öhm… - idegesen néztem körbe, ahogy minden szem ránk szegeződik – Nem tudom. Majd írok.
- Oké. – mondta mosolyogva, és lenyomott egy puszit az arcomra, és megölelt.
Aztán visszaszállt a kocsiba, és elhajtott. Te jó ég! Ennek elment az esze. Most aztán készülhetek az újabb bántásokra. Nagy levegőt véve indultam meg a bejárat felé, miközben mindenki engem figyelt…még mindig.

2014. október 25., szombat

Harry Styles Fansite

Sziasztok! Ma még egy kis aprósággal jöttem! Csak szólni szeretnék, hogy beindult újra a GPotal-os oldalam, ami természetesen Harry-ről szól. Örülnék, ha benéznétek, akár minden nap is, hiszen megpróbálok minden fontos hírt elhozni kedvencünkről.



26. fejezet: Közbelépések

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, de egy rossz hírrel is jövök. Eléggé lemaradtam az írásba, így jövő héten lehet, csak szombaton jön rész. Remélem nem haragszotok ezért.
Várom a véleményeket! :)

Emily Cook
- Ma veled fogok lenni egész nap! – jelentette ki Jade, mikor ötödik óra után találkoztunk, és észrevette, hogy a kávéfolt mellett, egy újabb paca virít a pólómon.
- Már nincs több órám, megyek haza – bólintottam – Neked? 
- Nekem sincs! Elkísérlek. – örvendezett, és láttam rajta, hogy tényleg velem akar maradni. Na, nem mintha annyira jól meg tudna védeni a felém száguldozó kajamaradékoktól. El sem hiszem, hogy hogyan lehetnek ilyenek az emberek. Miért kell minden egyes pillanatban megalázniuk? 
- Nocsak! – hallottam meg az ismerős, idegesítő hangot a hátam mögött, és láttam Jade arcán az utálatot, mikor ránézett a felénk közeledő személyre. Bree Ross. Az iskola legmenőbb csaja, a pom-pom lányok vezetője, aki a focicsapat kapitányával jár. Ez az egész olyan, mint a tipikus tini filmekben. A gonosz, szőke plázacica, akitől mindenki retteg, de most természetesen én vagyok a fő célpontja. 
Eddig is utált, mert Jade és én nem alázkodtunk meg előtte, de most még jobban rám szállt. – A kis híresség piszkos ruhában mászkál a suliba? Mi van, Mrs. Styles? Nincsen pénzed ruhára? 
- Kopj le, Bree! – sziszegte felé Jade.
- Mi van? – nevetett gúnyosan, és minden szónál dobott egyet a haján – Te lettél a kis sztárocska testőre és szóvivője? 
- Hagyj engem békén, Bree! – fordultam felé unottan – Különben is, te és az utánfutóid tudjátok a legjobban, hogy miért nézek ki így. – mutattam végig magamon.
- Ezt miért mondod? – nyávogott, és ártatlan képet vágott.
- Mert te öntöttél rám kávét tegnap, és ma is.
- Véletlenül kiborult. – legyintett – De mindegy is, nem ezért jöttem.
- Mit akarsz? 
- Kérd már meg a pasidat, hogy szerezzen nekem jegyet a koncertjükre. – mondta tök komolyan, majd elkezdett fülsiketítően vihogni. 
- Menj a francba. – mondtam neki, és Jade-del együtt, elindultam a kijárat felé, de hallottam, ahogy a magassarkúiban utánunk tipeg, és az ajtóban csatlakozott hozzá a két kedvenc pincsikutyája is. 
- Most hova menekülsz? – folytatta tovább a sipákolást, én pedig szerettem volna minél messzebb kerülni tőle – Várj már egy kicsit. Valamit elfelejtettem.
- Mit? – fordultam meg idegesen.
- Ezt! – kiáltotta, és nevetve az arcomba öntött egy újabb adag, forró kávét. Az égető folyadék a szemembe, és az orromba is behatolt, és hirtelen nem kaptam levegőt. 
- Te hülye picsa! – hallottam Jade hangját, majd végre a szememet is ki tudtam nyitni. Körülöttem több diák nevetett, és a hasukat fogva mutogattak rám. Elöntött a kétségbeesés, és nagy lendülettel fordultam meg, hogy el tudjak futni, azonban beleütköztem valakibe. Ebben a pillanatban megszűnt a nevetés, helyét pedig suttogás vette át.
- Minden rendben van, szépség? – kérdezte az illető. Mikor meghallottam a hangját, a lélegzetem is elállt. A szemeimet egyből rákaptam, mondjuk nem sokat láttam a kávétól, és a könnyektől, amik időközben elöntötték a szememet. 
- Liam? – csak ennyit tudtam kinyögni, majd magam sem tudom, hogy miért, megöleltem. Erős kezeit egyből megéreztem a hátamon, egy pillanatig sem tiltakozott. Mégis mit keres itt? Nem fél, hogy meglátják velem, vagy hogy most vele hoznak össze? 
- Indulhatunk, lányok? – kérdezte egy pár pillanat után. 
- Persze! – válaszolt helyettem Jade.
- Te jó ég! – Bree mellénk lépett, és szinte ellökött Liam-től – Te Liam Payne vagy? 
- És ha igen? – felelt neki flegmán Liam, ami emlékeztetett arra az énjére, amit a szigeten adott elő. Akkor nem tetszett, de most valahogy jól esett, hogy így beszél Bree-hez. 
- Mit csinálsz a mi sulinknál? – dobta hátra a haját. 
- Emily-ért és Jade-ért jöttem. – mondta lazán – Talán problémád van vele? 
- Honnan ismered te ezeket? – mutatott ránk undorodva. 
- Neked ahhoz semmi közöd. – rántott egyet a vállán, majd felénk fordult – Menjünk! – javaslatára bólintottam egyet, majd mind a hárman elindultunk a kocsija felé. – Hazaviszlek titeket! 
- Én bicajjal vagyok, köszi! – mondta egyből Jade, és elindult az ellenkező irányba – Holnap találkozunk, csajszi. – mosolygott rám, és intett egyet Liam-nek. Most meg miért hagyott itt? Méghogy biciklivel van… Na, persze. 
- Kisasszony! – Liam hangja térített magamhoz, mikor kinyitotta nekem az ajtót.
- Köszönöm! – mondtam elfúlt hangon, mikor már mellettem ült, és elindította az autót. 
- Mit? – nézett rám. 
- Hogy megvédtél… De nem lesz ebből gondod? Úgy érem, hogy elég sokan láttak velem. Mi lesz most a pletykákkal? 
- Szerinted engem érdekelnek a pletykák? – nevette el magát. 
- Nem… - válaszoltam neki, és talán magamnak is – Te nem olyan vagy, mint… - kezdtem, de aztán elharaptam a mondatot.
- Tudod, mit? – váltott vidámabb hangra Liam. Tudtam, hogy el akarja terelni a figyelmemet, és a témát Harry-ről. – Mi lenne, ha elmennénk valahová? 
- Te most komolyan beszélsz? 
- Miért ne? 
- Liam… Szerintem éppen fél perce beszéltünk erről… - néztem rá lemondó tekintettel. 
- Ne már! Majd tisztázom a helyzetet valami riporterrel, vagy egy Twitter bejegyzéssel. – rántotta meg a vállát.
- És mégis mit mondasz? – nevettem el magam. Hihetetlen, hogy ennyire laza, és aranyos. Csak azt akarja, hogy nekem jó legyen. Oké, azt bevallotta, hogy tetszek neki, de miért ilyen kedves? Tudja, hogy nincs nálam esélye úgy, mint pasinak. 
- Azt, hogy bármennyire is örülnék neki, ha a csajom lennél, csak nagyon jó barátok vagyunk. – mosolygott, és megvonta a vállát.
- De most komolyan… - löktem meg.
- Komolyan mondom. – bólintott határozottan. 
- Na jó! Hova megyünk? – adtam meg magam, ő pedig csak ravaszul rám mosolygott, és az első körforgalomnál visszafelé vette az irányt. 


Harry Styles
Muszáj látnom őt! Látnom kell, hogy jól van-e, és hogy biztonságban van-e a rohadt paparazzik elől. Az egyik újságban leírták, hogy melyik iskolába jár, és én szerencsére elég jól tudtam, hogy merre találom a helyet. Tudom, hogy nem mutatkozhatok a közelében, senki nem láthat meg, de akkor is látnom kell. Pontosan ezért álltam meg az iskolája előtt, a szemközti oldalon. Természetesen sötétített volt az üveg a kocsimon, így senki sem vehetett észre. Még csak az kéne, hogy meglássanak, miközben Emily után kémkedek. Na, akkor aztán jönnének az újabb pletykák, kiderülne, hogy hazudtam, és akkor aztán tényleg felfordulna az életem. Még ennél is jobban. 
Tudom, hogy nem kellett volna lelépnem a srácoktól, és változtatnom kéne a viselkedésemen is, de nem tudok. Egyszerűen nem megy. 
Idegesen bámultam ki az autó ablakán, ugyanis már eléggé untam a várakozást. Látni akartam, ez volt az, amire mindennél jobban vágytam már napok óta. A közelében lenni, megcsókolni, és erősen magamhoz ölelni. Erről azonban lehetehek…örökre. Hol van már? Lehet, hogy már régen hazament? Vagy iskolába sem jár miattam? De, hiszen Liam azt mondta, hogy ma is bántották. Ott van! Mikor megláttam, a szívem majdnem kiszabta a mellkasomat, és a gyomrom is izgatott rángatózásba kezdett. Aztán olyan hirtelen történtek a dolgok, hogy fel sem tudtam fogni. Láttam Emily-t kijönni az iskolából, mögötte egy plázacica-féle csaj tipegett, aki egyik pillanatról a másikra, arcon öntötte őt valamivel. Mi az? Megint kávé? Forró kávét borított az arcába? Ezeknek elment az esze? Miért kell így viselkedni vele? Miért bántják? Persze a válasszal tisztában voltam… Miattam bántják. De ennek most véget vetünk. Nem érdekel, hogy ki lát meg, vagy ki mit mond, melyik újság címlapján leszek, muszáj megvédenem őt. Talán nem is gondolkoztam, mikor kipattantam a kocsiból, és a járdán elkezdtem sietős léptekkel megközelíteni az iskolát. Aztán amilyen hirtelen elindultam, olyan hirtelen fékeztem le, és beugrottam az egyik ház mögé. Onnan figyeltem, hogy mi fog történni. 
És, hogy miért tettem ezt? Mert nem kellett már megvédenem őt, ugyanis megjelent Liam, akinek egyből a karjaiba omlott. Mit is mondott Lou? Hogy nem akart közénk állni? Aha. Akkor most mi a francot keres itt? Miért lépett közbe, mikor az az én dolgom lett volna? Idegesen dőltem neki a ház falának, és becsuktam a szememet, mikor valaki megszólalt mellettem. 
- Mit csinálsz te itt? – mondta egy ismerős hang, és én egyből felé kaptam a fejemet. 
- Csak látni akartam! – néztem Emily felé, aki éppen akkor szállt be Liam kocsijába, és el is hajtottak.
- És miért akartad látni? – kérdezte gúnyosan, és flegmán Jade.
- Mit csinál Liam-mel? – kíváncsiskodtam, mit sem törődve a kérdésével. 
- Miért is érdekel az téged? – húzta fel a szemöldökét. 
- Mert törődöm vele. – hajtottam le a fejemet, és egyből rájöttem, hogy hülyeséget mondtam. Már hogy törődnék vele? Ha úgy lenne, akkor most én vinném haza, az én kocsimban ülne, és nem bujkálnánk a világ elől. 
- Pffff… - nevette el magát Jade – Ezt te sem gondolod komolyan. Tudod mit? Szerintem gyorsan tűnj el, mielőtt valaki meglát. Nehogy beijedj megint a paparazziktól, és világgá menj. Hagyd őt békén, így is tönkre tetted, ne tetőzd a helyzetet. Talán szép lassan leszállnak róla a zaklatói, de ha te itt ólálkodsz, akkor előbb utóbb valaki észre fog venni. Te persze megint letagadnád őt, és kezdődne minden elölről. Húzz a francba, és ne gyere a közelébe! Jobb neki nélküled. – mondta idegesen – Remélem érthető voltam! – amint befejezte a mondanivalóját, sarkon fordult, és gyors, határozott léptekkel távozott. Szomorúan, lehajtott fejjel álltam még mindig ugyan ott, és nem érdekelt, ha meglát valaki. Igaza van. Minden egyes szava igaz volt. 

2014. október 22., szerda

25. fejezet: Az egyik legjobb barátja

Sziasztok! :) Nagyon örülök, hogy ennyien írtok minden nap, egyszerűen el sem hiszitek, hogy ez mennyire jó érzés. Itt is van a következő, azaz a 25. fejezet. Egyenlőre csak 28-at írtam meg, de még elég sok minden történni fog, szóval nem tudom, hogy hány részes lesz, de nem mostanában lesz vége.
Várom a kommenteket az új részhez! ;)

Emily Cook
- Mit keresel itt? – kérdeztem, mikor végre megnyugodtam egy kicsit, és már elindult az autó. 
- Látni akartalak, meg akartam bizonyosodni róla, hogy jól vagy. – válaszolt kedvesen.
- Nem vagyok jól, egyáltalán nem. – mondtam, és lehajtottam a fejemet. Eddig bírtam, és kitörtek belőlem a könnyek. Egész nap visszatartottam, most pedig szinte eláztattam az autót, és nem tudtam befejezni. 
- Annyira sajnálom.
- Ne sajnáld, hiszen neked semmi közöd sincs ehhez, Liam. – néztem rá, mikor kicsit lehiggadtam. 
- Ez…Ez kávé? – szimatolt bele a levegőbe. 
- Az. – bólintottam, és megfogtam a tarkómat, ami még mindig égett – Nyakon öntöttek vele. 
- Mi? – nézett rám ijedten. 
- Nem lényeg. – vontam vállat – Majd hozzászokok. 
- Hogy csinálhatják ezt? – akadt ki teljesen – Milly! Ezek bántanak téged. 
- Nem baj. 
- De baj, mert nem tehetsz semmiről. Minden az idióta Harry hibája. – csapott a kormányra. 
- Ne mondd ki a nevét… - kértem elfúlt hangon. 
- Sajnálom. – tekerte meg a fejét. 
- Miért jöttél el? – kérdeztem meg újra, habár már megkaptam a választ.
- Már mondtam. 
- Nem… - kiáltottam fel, Liam pedig rám kapta a tekintetét – Mondtam, hogy nem akarlak látni! Nem érted, hogy te is csak rá emlékeztetsz? 
- Hiányoztál. – mondta lehajtott fejjel. 
- Én itt kiszállok. – jelentettem ki, mikor megálltunk a piros lámpánál. 
- Hazaviszlek. 
- Nem kell, nem szeretném. – ragaszkodtam hozzá. 
- Hát jó. – egyezett bele, majd félre húzódott – Láthatlak még? 
- Nem hinném.
- Kérlek! – fogta meg a kezemet. 
- Liam! – néztem a szemébe – Miért nem értesz meg? 
- Megértelek, és segíteni akarok. – magyarázta. 
- Nem tudsz. – tekertem meg a fejemet – Tudod mit? A számodat úgyis tudom, és ha szükségem van segítségre, akkor hívlak. Rendben? 
- Ez is valami. – mosolygott.
- Szia. – viszonoztam a mosolyt, habár eléggé nehezemre esett. 
- Szia, szépség. – mondta halkan, és megfogta a kezemet. Én ki akartam szállni, de nem engedett. Mikor ránéztem, ő közelebb hajolt. 
- Liam? – kezdtem kétségbeesni.
- Ne légy szomorú… - simított végig az arcomon – Mondjuk, akkor is szép vagy. 
- Öhm… - kezdtem, de szerencsére észhez tért – Bocs. Ne értsd félre, nem akarlak kihasználni, csak szeretném, ha tudnád, hogy én itt vagyok neked. Velem nem kell bujkálnod. 
- Akkor miért jöttél értem egy halottaskocsival? – nevettem el magam.
- Nem tudtam, hogy te akarsz-e velem mutatkozni. – húzta el a száját. 
- A helyzet az, hogy…
- Har…Akarom mondani, hogy őt szereted. – javította ki magát, hiszen megkértem, hogy ne mondja ki a nevét. Na, nem mintha a mondat többi része jól esett volna. 
- Nem szeretem… - mondtam duzzogva – Utálom. 
- Aha… - bólogatott Liam lemondó nézéssel – Tehát, tudom, hogy mit érzel iránta, éppen ezért azt akartam mondani, hogy szeretnék a barátod lenni. Akár a legjobb barátod is, akit bármikor felhívhatsz. 
- Te most komolyan beszélsz? – néztem rá hitetlenkedve.
- Persze. – bólintott komolyan.
- Miért akarsz a barátom lenni? 
- Ha már több nem lehetek. – húzta széles mosolyra a száját.
- Nem lenne egyszerűbb mindkettőnknek, ha elfelejtenénk, ami történt, és hagynánk egymást nyugodtan élni? 
- Nem. Nem akarok úgy élni, hogy tudom, te szenvedsz. Az az idióta tönkre tette a nyugis életedet, és ezért én érzem magam szarul. 
- Nem a te hibád. – fogtam meg most én a kezét. 
- Mégis úgy érzem. – nézett rám szomorú szemekkel. 
- Gyere ide. – mondtam, és megöleltem. Nagyon jó érzés volt, hogy Jade-en és a családomon kívül volt valaki, aki mellettem állt, még úgy is, hogy ez a valaki Harry egyik legjobb barátja. – Most viszont tényleg megyek. 
- Hadd vigyelek haza. – kérte Liam – Nem akarom, hogy bajod legyen. 
- Oké. – adtam meg magam végül, pedig nem voltunk olyan messze. Viszont nem akartam, hogy valami őrült megint rám támadjon.

Harry Styles
Életemben nem gondoltam volna, hogy ez az egész dolog Emily-vel így felforgatja a magánéletemet. Már megszoktam, hogy a paparazzik folyton a sarkamban vannak, de ez már kész rémálom. Napok óta le sem szállnak rólam, és mindenhova követnek. Mit nem értettek abból, hogy nem ismerem Emily-t? A másik meg az, hogy őt miért nem hagyják békén? Elvégre ő is azt mondta, hogy nem találkoztunk soha. A többiekről ne is beszéljünk. A bandatársaimat sem hagyják békén, és szinte szétszedik őket az újságírók, miattam. Csak én vagyok a téma, és ezt már kezdem utálni. Nagyon elegem van. 
- Elegem van! – ordította el magát Niall, mikor beért a stúdióba. 
- Mi van? – kérdezte unottan Zayn. 
- Az agyamra mennek, szinte leszabták rólam a ruhát. – mutatott végig magán, majd felém fordult – Jobb lesz, ha leállítod ezt a bolondok házát. 
- Ez? Ez semmi… - szólalt meg Liam, aki eddig a telefonjába volt merülve.
- Miért? – kérdeztem rá egyből, és a többiek is érdeklődve várták a választ. 
- Emily egyfolytában fenyegető üzeneteket kap a rajongóktól, és nem egyszer támadtak rá az utcán, meg a sulijában. – mutatott a telefonjára. Most vele beszél? Miért beszél vele? Vagy ha nem, akkor miért mutatta a telefonját? Tuti, hogy vele beszél.
- Rátámadtak? – kérdezte Louis. 
- Aha. Tegnap forró kávét öntöttek a nyakába, mikor elindult haza, ma meg már korán reggel megkapta, de az arcába. – mondta egyszerűen. 
- Te… - kezdtem akadozva – Te ezt honnan tudod? 
- Beszéltem vele. – rántotta meg a vállát könnyedén, mintha csak a mai időjárásról lett volna szó. 
- Tényleg? – a torkom kiszáradt, és meg akartam fojtani Liam-et. 
- Baj? – vonta meg a vállát – Elvégre te ”nem ismered”. – emelte fel a kezeit, és idézőjelet formázott vele. Nem válaszoltam neki, csak idegesen hátradőltem a székemben, ahol eddig ültem. Mi a franc van? Miért találkozik vele? Miért beszél vele egyáltalán? Legszívesebben bevertem volna a képét, ezért próbáltam lehiggadni. Semmi joga nincs ahhoz, hogy beszéljen, és találkozzon vele. Vagy van? Elvégre én lemondtam róla, és biztos vagyok benne, hogy többé látni sem akar. Miattam szenved, és miattam bántja őt az egész világ. 
- Harry…Harry… - valahonnan, a gondolataim mélyéről zökkentett ki, mikor Lou a nevemet szajkózta. 
- Mi van? – néztem rá zavartan. 
- Nem akarsz jönni? 
- Nekem most dolgom van. – pattantam fel, és az ajtó felé siettem. Hiába kiabáltak utánam a többiek, nem igazán érdekelt.

2014. október 18., szombat

24. fejezet: Otthon, édes otthon

Sziasztok! Először is, meg szeretném köszönni azt a sok támogató és biztató szót, amiket kaptam az elmúlt napokban.Nagyon sokat jelent nekem, hogy mellettem álltok, és nagyon jól érzem most magam ez miatt. Sikerült megnyugodnom, és nem fogom feladni az írást, hiszen értetek megéri! :)
Nem is húzom tovább a szót, itt van a legújabb rész! Várom a véleményeket! ;)

Emily Cook
Végre itthon, és végre megkezdhetem kizárni az életemből a nyaraláson történt dolgokat. El akarok felejteni mindent, ami ott történt, de félek, hogy nem fog egykönnyen menni. Hogy miért? A telefonomat alig merem bekapcsolni, ugyanis folyton bántó üzeneteket kapok, és gúnyolódva hívnak fel az iskolatársaim. Egy darabig még felvettem az ismeretlen számról hívókat, de megelégeltem a csúnya beszédjüket, és hogy viccet csinálnak belőlem. A közösségi oldalaimról pedig ne is beszéljünk. Nem csak az ismerőseimtől, de a világ minden tájáról kapok üzeneteket, és fenyegetéseket a One Direction rajongóktól. Nem egy lány írt olyat, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy az ő élete szerelmével szórakozok, és olyat találok ki, ami nem is igaz. Meg hogy hogyan merem megbecsteleníteni az ő szent, és sérthetetlen Harry-jüket, akinek biztos, hogy sosem lenne ilyen csúnya, és jelentéktelen barátnője. Többen megígérték, hogy megkeresnek, és úgy ellátják a bajomat, hogy még a saját anyám sem fog rám ismerni. Az igazat megvallva nem érdekeltek az ilyen üzenetek, kitöröltem mindent, és blokkoltam minden bejövő levelet, illetve letiltottam, hogy bárki is tudjon írni az adatlapjaimra. Ez persze nem állított meg senkit, hiszen a képeimet már leszedték, és vicces, számomra pedig megalázó képeket szerkesztettek, és tették közzé mindenhol. 
Az újságok persze még most sem adták fel a dolgot, hiszen elég nagy érdeklődésnek örvendett a Harry Styles, és az őrül rajongója történet. Nyilatkozni ez után sem nyilatkoztam, így páran kezdték feladni az házunk előtti strázsálást, és a családom zaklatását. Minden nap szemközt néztem magammal a napilapok pletykarovatában, vagy éppen az esti hírekben, valamelyik zenecsatornán. 
Ezek azonban a legapróbb dolgok voltak, ugyanis vészesen közeledett az iskola első napja. Pontosabban, holnap be kell mennem a gimibe, ahol már mindenki tudja, hogy ki vagyok én, és hogy mit tettem. Az a gondolat azért vígasztal, hogy az egyetlen támaszom, Jade ott lesz velem, és segít túlélni a tanév első napját. Viszont van egy olyan érzésem, hogy nem csak az első nap lesz nehéz, hanem az év többi napja is. El sem hiszem, hogy pár hete még mennyire vártam a végzős évemet, most pedig nem akarok kilépni a szobámból sem. 
- Szia, édesem. – lépett be anyám, halk kopogás után a szobámba – Minden rendben? 
- Persze. – erőltettem egy gyenge mosolyt az arcomra. 
- Izgulsz a holnap miatt? – kérdezte, miközben leült az ágyamra. 
- Nem. – hazudtam. 
- Ne lesz semmi baj. Az iskolatársaid biztos nem fognak bántani ezért, elvégre csak megértik, pontosabban elhiszik, hogy ez az egész félreértés volt. 
- Azt nem hinném. – húztam el a számat. 
- Miért? Máris történt valami? – ijedt meg. 
- Elég sok zaklató üzenetet, meg telefonhívást kapok, és nagy része ismerősöktől jön. Meg persze jó pár ezer a One Direction rajongóktól. 
- Tessék? – hökkent meg az anyám, és kikerekedett szemekkel nézett rám – Komolyan mondod? Miért nem szóltál előbb? 
- Anya… Mégis mit tudnánk tenni ellene? Letiltottam minden üzenetet, és a telefonomat sem kapcsolom be nagyon. 
- Te jó ég! – fogta két keze közé a sápadt arcát. 
- Nem nagy dolog, már kezdek hozzászokni. – rántottam meg a vállaimat. 
- Biztos, hogy holnap el szeretnél menni az iskolába? 
- Nem, de muszáj lesz. – vallottam be. 
- Mi lenne, ha átíratnánk máshova? 
- Ezért? 
- Ez nagy dolog, hiszen több ezren zaklatnak. 
- Tök mindegy, hogy hova járok, mert mindenhol fel fognak ismerni. Örökre meg nem bujkálhatok, inkább szembe kell néznem a dolgokkal. 
- Annyira büszke vagyok rád. – mosolygott, és megsimogatta az arcomat – Igazi, felnőtt nő lettél. 
Én nem szóltam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem. Lehet, hogy segített felnőni ez a helyzet, de azért néha nekem is szükségem van egy anyai ölelésre. 


Másnap reggel elég nehezen keltem fel. Nem azért, mert alig aludtam három órát, hanem azért, mert nem akaródzott iskolába menni. Annak ellenére, hogy fáradt voltam, könnyen ment a kelés, ugyanis az izgalom kiverte a szememből az álmosságot. Alapból izgulni szoktam az első iskolanapon, erre még itt van ez a dolog is. Nem szeretek feltűnést kelteni, de most minden egyes ember tudni fogja, hogy ki is az az Emily Cook, aki a híres Harry Styles-szal akart hírnevet szerezni magának. Ha erre gondolok, egyből összeszorul a gyomrom, és elkap a hányinger. Pontosabban fogalmazva egyfolytában hányingerem van, mert másra gondolni sem tudok, csak arra, hogy mi lesz a suliban. Lehet, hogy jobb lenne, ha beteget jelentenék? Nem, az nem jó, mert akkor még több bántást kapnék. Vagy lehet, hogy mégis át kéne iratkoznom más suliba? Áhhhh… A tanév első napján nem vennének át, és olyan mindegy, hiszen ott is tudnák, hogy ki vagyok. Egy nap alatt világhírű lettem, pedig semmi pénzért nem szeretnék az lenni. 
- Édesem, indulni kellene! – nyitott be anyám a szobámba. 
- Megyek. – bólintottam, és a táskámat a vállamra dobtam, majd beleléptem a cipőmbe.
- Elviszlek. – állított meg apám kedvesen, mikor ki akartam menni a buszra. 
- Tessék? – néztem rá ledermedve. 
- Úgyis arra van dolgom. – vont vállat.
- Apa… Pont az ellenkező irányban dolgozol, nem? 
- Nem gond, ma később kell bemennem, tehát ráérek. Elviszlek titeket suliba! – mondta határozottan, és a slusszkulcsát megfogva kiment az ajtón. Nagy levegőt véve indultam el utána, és a húgom is követett. Lehet, hogy ezzel még rontottam is a helyzeten, ugyanis a szekálók felírhatják a listára azt is, hogy az apám hord suliba. Sajnos csak pár perc kellett, hogy odaérjünk az iskolához, de nekem nem akaródzott kiszállni az apám mellől. 
- Nem lesz semmi baj. – éreztem meg Kim kezét a vállamon, ahogy előre hajolt közénk. Ránéztem, és ő bíztatva mosolygott rám. A kicsi testvérem próbál megnyugtatni, hogy nem kell aggódnom a mai napom miatt. 
- Oké. – nyeltem egy nagyot, majd kiszálltam a kocsiból. Miután intettem egyet az apámnak, és Kim-nek, elindultam a bejárat felé, de persze csak lehajtott fejjel. 
- Nahát, a kis világsztárt már sofőr hozza a suliba is. – hallottam meg az első mondatot, amire nem kellett sokáig várnom, hiszen még be sem léptem az épületbe. Tudtam, hogy meg fogom kapni ezeket a dolgokat, de valahogy nem voltam rá készen. Aztán sorba záporoztak a mondatok: 
- Le sem ereszkedsz már a pórnéphez, Cook? 
- Azt hittük, hogy mától magántanár fog tanítani. 
- Mit keresel itt? Neked nem is kell suliba járnod! 
- Jaaaa. Megélsz a hírnevedből, nem? 
Ne foglalkoztam velük, és a felém repülő papírgalacsinokkal sem, amikkel megdobáltak. Belül ordítottam volna, de erősnek kellett lennem. Ha most megtörök, az csak még nagyobb örömöt fog okozni nekik. Hozzá kell szoknom, hogy bántanak, valahogy ki kell bírnom ezt az évet, és úgy kell elvégeznem az érettségit, hogy eltűnhessek innen.
- Húzzatok el innen! – gondolataimból egy ismerős hang, vagyis ordítás zökkentett ki. Egy aprót oldalra fordítottam a fejemet, és megláttam Jade-et, aki a többiekkel ordítozott, hogy szálljanak le rólam.
- Szia! – köszöntem neki egy apró mosoly kíséretében. Jó volt látni valakit, aki tudja az igazat, és aki mellettem áll. 
- Szia. Jól vagy? – köszönt vissza, és idegesen pásztázta a tömeget. 
- Majd hozzászokok. – vontam meg a vállamat, miközben bepakoltam a könyveket a szekrényembe.
- Ez annyira igazságtalan. – mondta bosszúsan – Mindenki azt hiszi, hogy hazudsz, az a rohadék meg szarik rá, hogy mi van veled. 
- Halkabban, oké? – szóltam rá – Azt akarod, hogy téged is kikészítsenek? 
- Engem? – nevetett fel – Engem nem tudnak, mert én kinyírnám őket. Sőt… - vette hangosabbra – Kinyírom azokat is, akik téged bántanak. – mondta ezt úgy, hogy mindenki hallja, és gyilkos pillantásokat küldött a mellettünk elhaladók felé. 
- Menjünk órára. – mosolyogtam rá, és karon ragadtam, mit sem törődve a többiek beszólásával. 

A napnak szerencsére elég gyorsan vége lett, és már kezdtem hozzászokni, hogy minden hülyeséget a fejemhez vágtak. Jade-nek sajnos volt még egy órája, így egyedül kellett hazamennem. Így természetesen egyből megtaláltak a zaklatóim, mikor kiléptem az udvarra. 
- Itt van a mi kis sztárunk. – hallottam meg a hangot, de nem néztem fel, csak sietősebbre vettem a lépteimet – Héééé, kislány! Fürdőzz egy kicsit ebbe is, ne csak a hírnévben. – mondta az egyik, majd megéreztem a forró folyadékot a nyakamban. A fájdalomtól egy pillanatra még a látásomat is elveszítettem, de aztán szó nélkül tovább mentem. Még kiabáltak utánam, én pedig szinte futva menekültem. Mikor kiértem az utcára, egy lesötétített ablakú, fekete kocsi állt meg előttem, és egy napszemüveges ismerős nézett ki rajta. 
- Szállj be! – mondta, én pedig kétségbe estem, és beugrottam mellé, ugyanis a zaklatóim egyre többen lettek.

2014. október 15., szerda

23. fejezet: Nyilatkozat

Sziasztok! Nem fűzök hozzá semmit sem, tegnap olvashattátok a véleményemet, és azt is, hogy ebben a részben is van egy hasonló jelenet, mint a filmben volt. A kommenteket nagyon várom, legyen akár jó, akár rossz, hálás vagyok mindenért!

Emily Cook
- Haza kell mennünk! – jelentettem be, mikor nagy neheze vissza tudtam menni a lakásunkba. Úgy tűnt, hogy a riporterek feladták, de szerintem csak azért, mert elveszítették a nyomomat. 
- Mindenképpen! – bólintott apám – Holnap reggel indulunk. 
- Sajnálom, hogy miattam haza kell mennünk. – mondtam bűnbánóan. 
- Kicsim, ez nem a te hibád. – mosolygott rám apám. Tudom, hogy legszívesebben a fejemhez vágná, hogy ő megmondta, hogy rossz vége lesz, de örültem, amiért nem vetette a szememre. 
- Köszönöm, apa. – néztem rá hálásan – Én most lefekszek. 
- Rendben. – mondta anyám, én pedig egy hosszú, forró fürdő után a szobámba vonultam. 
Már az ágyban feküdtem, mikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn ismeretlen szám villogott, amit általában nem szoktam felvenni, most azonban gondolkodás nélkül szóltam bele. 
- Tessék! – vártam a választ, de semmi – Tessék! Halló? – kezdtem ideges lenni, ugyanis hallottam, hogy valaki ott van a másik oldalon, mégsem szól bele, hanem letette a telefont. Alig egy perc múlva ismét csörögni kezdett, és fénysebességgel vettem fel. – Igen? Te vagy az? – bukott ki belőlem a kérdés – Harry? – mondtam ki a nevet, és egy pillanattal később megszakadt a vonal. Ő volt az, biztos, hogy Harry volt a vonal másik végén. Csendben feküdtem az ágyamban, természetesen aludni nem tudtam, hanem azt vártam, hogy mikor szólal meg újra a mobilom. Nem is kellett sokat várni, hiszen újra meghallottam a csengőhangomat. – Ne hívogass! Hagyj békén, és felejts el! 
- Öhm… Szia. – hallottam meg a vonal másik feléről. 
- Liam? – kérdeztem meghökkenve – Az előbb is te hívtál? 
- Nem. Miért? 
- Mert már kétszer szólt a telefonom, de mikor felvettem, nem szólt bele senki, csak hallgatott. Gondolod, hogy ő volt? 
- Biztos vagyok benne. – mondta meggyőzően. 
- Miért hívogat? – kérdeztem szomorúan – Miért nem hagy békén? 
- Mert hiányzol neki. 
- Hát persze… - nevettem gúnyosan.
- Hidd el, hogy így van. 
- Mindegy, hagyjuk. Miért hívtál? 
- Nincs kedved átjönni? 
- Tessék? – lepődtem meg. 
- Csak szeretnélek egy kicsit felvidítani. – magyarázta – És nekem is hiányzol. Nagyon unalmasak nélküled a napok ezen a szigeten. 
- Liam, nagyon édes vagy, de te is csak rá emlékeztetsz. Most pedig nem igazán menne ez a dolog. 
- Nem beszélünk róla, csak jól érezzük magunkat. Megmutatom neked, hogy milyen az igazi Liam. – hallottam a hangján, hogy mosolyog. 
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – védekeztem – Nagyon kedves tőled ez az egész, de te az egyik legjobb barátja vagy, és pont ezért, nem hinném, hogy el tudod velem felejtetni őt. 
- Jóóóó. Megértelek. – a hangja szomorú volt – Tehát akkor nem találkozunk? 
- Nem, sajnálom. – mondtam, és tényleg sajnáltam a dolgot. 
- Rendben. – egyezett bele – És még valami. Láttam a riportot, és hidd el, hogy nem úgy gondolta. Szerintem, azt hiszi, hogy ezzel csak téged véd meg. 
- Inkább tönkretesz vele. – mondtam kicsit flegmán – De hagyjuk. Elfelejtem az egészet, és ez csak egy rossz álom lesz. Örülök, hogy megismertelek, Liam. – mondtam mosolyogva, majd mielőtt még beleszólhatott volna a telefonba, letettem azt. 
Liam olyan aranyos, egyáltalán nem az az ember, akinek mutatta magát. Lehet, hogy őt kellett volna megismernem előbb? Ő vajon megcsinálta volna velem ezt? Megalázott volna így? Valószínűleg nem, hiszen még most is szeretett volna találkozni velem, és nem célzott arra, hogy bújjunk el a paparazzik elől. Harry-n mindig is látszott, hogy mennyire rettegett arról, hogy esetleg meglát minket valaki, és kiderül, hogy mi van köztünk. Akkor nem vettem komolyan a jeleket, de most már bánom. Bánom azt, hogy utána mentem megköszönni, hogy megmentette a húgomat, és bánom azt, hogy olyan erőszakosan meg akartam ismerni. 
Behunytam a szememet, de amint álomba merültem volna, hangos beszédre riadtam fel, és kimentem a nappaliba. Az apám az ajtóban állt, ahol pár erőszakos riporter akart bejutni a lakásba. Ez most komoly? Ezeknek semmi sem szent?
- Mégis mi ez az egész? – kérdeztem idegesen, mire minden szem rám szegeződött. 
- Emily! – kiáltotta el magát az egyik férfi – Kérlek, nyilatkozz erről a Harry Styles-os ügyről. 
- Nyilatkozzak? – kezdett eldurranni az agyam – Rendben. – odaálltam apám elé, és kitéptem a mikrofont a férfi kezéből – Maguk azt kérdezik, hogy ismerem-e Harry Styles-t, igaz? 
Hát elmondom az igazat. Láttam egyszer őt a szigeten a haverjaival, és ennyi, de soha életemben nem beszéltem vele, még csak a közelében sem voltam. Attól, hogy egy helyen szálltunk meg, az nem jelenti azt, hogy valaha is beszéltem vele, és bele se szerettem, ahogy azt önök gondolják. Eszem ágában sem lenne egy híres ember barátnője lenni, és nem hinném, hogy neki pont egy átlagos lány kéne. Örülnék neki, ha békén hagynák a családomat, és leszállnának rólam, mert bármennyire is úgy próbálják beállítani, nem vágyunk a hírnévre.  – mondtam gyűlölettel a hangomban, majd visszadobtam a mikrofont a pasinak, és bevágtam előttük az ajtót.
- Minden rendben? – lépett közelebb anyám, én pedig csak szó nélkül átöleltem. 
- Haza akarok menni. – mondtam sírva.
- Megyünk. – simította meg a hátamat, és magához szorított. 


Harry Styles
Már legalább húszadszorra néztem végig a riportot, amit Emily-vel készítettek. Azt mondta, hogy nem ismer, és nem is akar megismerni. Minden egyes szavával döfött egyet a szívembe, de megérdemeltem. A paparazzik miattam szálltak rá, én meg még hülyét is csináltam belőle.
- Gratulálok! – hallottam meg Louis hangját a hátam mögött, ezért gyorsan lecsuktam a laptopot.
- Tessék? – fordultam felé.
- Az egész világnak gyűlöli őt, miattad. 
- Nem akartam, hogy szenvedjen, vagy hogy bántsák. 
- Nem bántották volna, ha tudják, hogy neked fontos. – ült le mellém, és csalódottan nézett rám – Most bántják, mert azt hiszik, hogy belőled akar megélni. Most tetted tönkre. 
- Lou…
- Ne! Ne akarj engem meggyőzni, mert úgysem tudsz. Csalódtam benned, Harry. Azt hittem, hogy észhez térsz végre. Ez a csaj totál beléd esett, és te is belé. Semmi nem állt volna az utatokba, de te elbasztad.
- Liam is az utamba állt. – mormogtam.
- Ugyan már! – nevetett fel gúnyosan – Liam azért jött oda, hogy féltékennyé tegyen téged, és végre felfogd, hogy mit jelent szerelmesnek lenni. 
- Mi van? – nem értettem, hogy mit beszél. 
- Liam nem akarta elvenni tőled, sokkal inkább azt akarta, hogy észhez térj, és harcolj a boldogságodért. Harcolj a lányért, és ismerd végre el, hogy te is lehetsz boldog, te idióta. – fejezte be, és kirontott a szobából. Nem nagyon láttam még ilyennek őt, tudtam, hogy most nagyon pipa rám, és csalódott bennem. Most viszont már annyira mindegy az egész. Emily majd túléli ezt a dolgot, úgyis pár nap után elavul ez az egész, és senki nem fog rá emlékezni. Jobb lesz neki, és nekem is, ha külön leszünk. Hogy miért? Mert ha a rajongók megtudnák, hogy fontos nekem, nem hagynák békén. Tudom, hogy most nevetni fognak rajta, és bántani fogják, de ez nem fog örökké tartani, és úgyis tisztázta magát ezzel a riporttal. Biztos sokan lesznek, akik nem hisznek neki, de majd ők is elfelejtik, amint jön valami új pletyka.

2014. október 14., kedd

Tisztázzunk pár dolgot!


Sziasztok! Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem! Őszintén örülök annak, hogy ennyien szeretitek a történetet, és köszönöm a dicsérő szavakat. Azonban tisztáznunk kell pár dolgot! Tudom, hogy a történet legutóbbi részéből hasonlít egy jelenet egy bizonyos film jelenetére. Szerintem mindenki tudja, hogy mire gondolok... Sőt, hogy tetőzzem, a holnapi részben (ha lesz egyáltalán) is lesz egy olyan rész, ami abban is volt. De ezen kívül szerintem nem hasonlított eddig, és nem is fog. 
Ennyi erővel nem lehetne benne csók, vagy szerelmi vallomás, mert az is van más filmekben, és történetekben.Tudom, hogy nem bántásból írtátok le a véleményeteket, legalábbis nem mindenki...
Őszintén szólva eléggé rosszul esett, hogy nem bíztok bennem annyira, hogy szerintetek nem tudok ebből semmi újat kihozni, és ugyan az lesz, mint a bizonyos filmben, amit mellesleg ki nem állhatok.
Tudom, hogy egy olyan embernek, aki ír, bírnia kellene az ilyeneket, de most valahogy úgy jött össze minden dolgom, hogy ez még rátett egy lapáttal. A kedvem is elment az írástól, nem igazán tudom, hogy érdemes-e folytatni.
Eddig 26 fejezetet írtam meg, amit természetesen felrakok majd szép sorjában, és meglátom, hogy lesz-e kedvem folytatni az írást, vagy gyorsan lezárom valahogyan a dolgokat.
Köszönöm a megértéseteket! Ne feledjétek, hogy holnap jön egy új rész! 

2014. október 11., szombat

22. fejezet: Hírnév

Sziasztok! Látom eléggé meglepődtetek a legutóbbi rész után. Biztos van, aki nem értette, ezért röviden leírom a lényeget. Lou tudta, hogy Harry olyat érez Emily iránt, amit még egy lány iránt sem érzett. Mivel Harry gyáva, és nem meri bevallani az érzelmeit, illetve fél a rajongók véleményétől, ezért Lou elhívta Liam-et, hogy tegye féltékennyé Harry-t, hogy rájöjjön, szereti Emily-t. Sikerült is a terv, egészen a paparazzi megjelenéséig. Az, hogy őt ki hívta, a mai részben derül ki! ;)
Remélem, hogy annyira nem utáltok, és vártátok a mai részt is. Várom a kommenteket!

Emily Cook
Nem akarom elhinni azt, ami történt. Mégis hogy tehette ezt velem? Miért kellett kihasználnia? Oké, hogy nem volt megbeszélve semmi olyan, hogy bármi komoly lehetne köztünk, de én azt hittem, hogy csak nincs kimondva az egész. Azt hittem, hogy érez irántam valamit, és hogy talán komolyan gondolta mindazt, amit mondott. Miért akart folyton velem lenni? Miért írt nekem szerelmes dalt? Miért tette ezt velem? Hosszú idő után, végre megint éreztem valamit egy pasi iránt, erre tessék. Összetöri a szívemet. Hogy bízzak meg így ezek után bárkiben is? 
- Ez gyors volt, édesem. – mondta anyám, mikor visszaértem a lakásba – Harry még alszik? 
- Nem. – válaszoltam lehajtott fejjel, és rekedt hanggal. 
- Mi történt? – nézett rám ijedten, mikor észrevette, hogy a szemeim kipirosodtak a sírástól. 
- Semmi. – vontam meg a vállamat. 
- Összevesztetek?
- Nem. Nem tudtunk összeveszni, ugyanis lelépett. – mondtam közömbösen.
- Hát majd később találkoztok. 
- Nem hinném, ugyanis már nincs a szigeten. 
- Tessék? 
- Igen. Hogy is mondtad reggel? Imád engem? – tekertem meg a fejemet – Nem hinném, ugyanis szó nélkül itt hagyott, és nem hinném, hogy ezek után találkozni fogok vele. 
- Jaj, édesem! Annyira sajnálom. 
- Én nem. – mondtam határozottan – Örülök, hogy még időben kiderült, hogy tényleg egy nagyképű, mással nem törődő sztárocska. – fejeztem be, és a szobám felé vettem az irányt. Vajon tényleg időben derült ki, hogy milyen? Talán, elvégre nem szerettem bele. De akkor meg miért akar kiszakadni a szívem a helyéről, és miért nem tudom egy pillanatra sem elfeledni a hangját, vagy a csókját? 
- Hol voltál? – zökkentett ki a gondolataimból Jade hangja – Mi…mi a baj? – nézett rám zavartan, mikor felé fordultam – Te sírtál?
- Ja. – vontam vállat, és levágtam magam az ágyra, majd a plafont kezdtem bámulni.
- Mi van? Mondd már! – mászott mellém, és érdeklődve várta a válaszomat. 
- Harry lelépett. – mondtam ki, és éreztem, hogy újra elöntik a könnyek a szemeimet. Próbáltam visszatartani, de nem ment. 
- Mi van? 
- Beijedt a paparazzitól, és attól, hogy esetleg meglátnak vele. Nem akart velem mutatkozni. 
- Basszus… - nézett maga elé – Minden az én hibám. 
- Mi? – néztem rá, ugyanis nem értettem, hogy miért mondja ezt. 
- Miattam jött ide a paparazzi. – ismerte be. 
- Nem értelek. 
- Asszem véletlenül elmondtam a húgomnak, hogy itt vannak. 
- Véletlenül elmondtad neki? – néztem rá idegesen – Jadeeeee! 
- Annyira sajnálom. – nézett rám bocsánatkérően. 
- Semmi baj. Nem a te hibád. 
- Nem? 
- Liam-ék hívták ide a paparazzit. 
- Ezt nem igazán értem. – húzta össze a szemöldökét. 
- Lou és Liam eltervezték, hogy Liam idejön, és rámhajt, hogy Harry harcoljon értem, és rájöjjön, hogy fontos vagyok neki. Aztán mikor úgy gondolták, hogy teljesen belém zúgott, és biztosak voltak abban, hogy felvállal az egész világ előtt, idehívták az újságot, hogy próbára tegyék. Persze ő beijedt, és inkább lelépett szó nélkül. Itthagyott, én hülye pedig totál összetörtem. De nem érdekel, mert amint visszaértünk Londonba, el fogom felejteni ezt a rohadt helyet, és őt is. 
- Annyira sajnálom. 
- Nem kell. – mosolyogtam rá halványan. 
- Milly! – rontott be a szobába a húgom – Téged mutatnak a tévében. 
- Mi van? – Jade és én összenéztünk, majd a nappaliba rohantunk, amilyen gyorsan csak tudtunk. A tévében egy riporter beszélt, és hirtelen szemközt néztem magammal. 

„A fiatal lány, aki csakúgy, mint a One Direction tagjai, Londonban él a családjával. Fotósaink szerint Emily Cook, a tizennyolc éves gimnazista lány, és Harry Styles egy helyen nyaraltak, és együtt töltötték az időt, ám ezt a fiatal sztár megcáfolta egy nyilatkozatban.”

Ezután pedig megláttam őt. Ott volt Harry a képernyőn, és egy mikrofonba beszélt. Úgy tűnt, hogy az utcán kapták el egy rövid interjú erejéig. 

„ – Mondd csak, Harry! – kezdte a riporter – Igaz, hogy ezzel az Emily Cook nevű lánnyal együtt nyaraltál? 
- Nem ismerek ilyen nevű embert. A szigetre pihenni mentem, és volt ott még egy pár ember rajtam kívül. Lehet, hogy adtam neki egy autogrammot, talán közös képet is csináltunk, de nem emlékszek rá. – mosolygott, majd tovább állt.”
- Úgy tűnik, hogy Miss Cook a mi Harry-nk által szeretne hírnevet szerezni, ugyanis a sztár elmondása szerint tényleg nem találkoztak. – fejezte be a riporter.”

A lábaim a földbe gyökereztek, és nem akartam hinni a fülemnek. Mi volt ez az egész? Most még engem fognak beállítani egy pénzéhes, hírnévre vágyó idiótának? Miért teszi ezt velem? Miért jó neki, hogy most az egész világ engem utál, vagy rajtam röhög? 
- Jól vagy? – ölelt át anyám. 
- Jól. – mondtam idegesen, és kirohantam a lakásból. Ott azonban nem akartam elhinni, amit látok. Vakuk villogtak a szemembe, és mikrofonok vették körbe az arcomat.
- Emily! – záporoztak a kérdések – Igaz, hogy Harry Styles-szal akarta magára felhívni a figyelmet? 
- Hagyjanak békén! – mondtam idegesen, és a lift felé vettem az irányt, ami pont akkor ért fel az emeletre. Gyorsan beléptem, és szerencsére még éppen becsukódott az ajtó a riporterek orra előtt. Nem hiszem el! Hogyan találtak meg? Most végig ez lesz? Végig a nyomomban lesznek az újságírók? Remélem, hogy otthon nem találnak rám, mondjuk valamiért úgy érzem, hogy már a házunk előtt várják, hogy otthon legyünk. Vége a normális életemnek! 

2014. október 8., szerda

21. fejezet: Az igazi Liam

Sziasztok! Szerintem most utálni fogtok, és meg is érteném, de tudjátok, hogy kell az izgalom. Tehát itt van az a bizonyos, sokkot okozó rész. Olvassátok, és utáljatok! :D

Emily Cook
Másnap már korán felkeltem, ugyanis rettentő rosszul aludtam. Egész éjjel az járt a fejemben, ami tegnap történt. Miért viselkedett így velem Harry? Miért ijedt meg a fotóstól? 
Úgy döntöttem, hogy utána járok a dolgoknak, mielőtt még belebolondulok ebbe az egészbe. Jade még aludt, mikor kikászálódtam az ágyból, és nem is akartam, hogy felébredjen, ezért magamhoz kaptam pár ruhát, és a fürdőszobában öltöztem fel. 
- Hova mész ilyen korán? – szólított meg anyám, mikor ki akartam lépni az ajtón. 
- De megijesztettél! – fordultam hátra megrémülve. Anyám a kanapén ült, és a reggeli kávéját kortyolgatta. 
- Harry-hez indulsz? – mosolyodott el. 
- Igen. – mosolyogtam rá én is.
- Nagyon kedveled őt, igaz? – kérdezte érdeklődve, és láttam rajta, hogy csak kedvességből kérdezi, nem pedig azért, hogy beleszóljon a dolgaimba. 
- Igen. – ismertem be – És azt hiszem, hogy ő is engem. Legalábbis nagyon úgy néz ki. 
- Igen. – bólintott – Láttalak titeket párszor a parton, vagy csak itt a szállodában. Látszik rajta, hogy imád téged. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ember. Sokkal inkább, hogy nagyképű, és beképzelt. 
- Nekem mondod? – nevettem el magam, és ő velem nevetett – Anya! – váltottam témát – Bocs, a múltkoriért. – mondtam megbánó tekintettel, és tényleg nagyon sajnáltam, hogy úgy beszéltem vele. 
- Semmi baj, édesem. – nyugtatott meg.
- Én megyek is. – bólintottam egy nagy, megkönnyebbült sóhajt követően, majd kimentem a lakásból. 
Pár perc múlva már a jól ismert ajtó előtt álltam, és alig vártam, hogy végre bemehessek, és megláthassam azokat a csodaszép zöld szemeket, amik már annyira hiányoztak. Azonban a várt személy helyett egy másik nyitott ajtót. 
- Szia. – köszönt komor arccal, és szinte rám sem nézett. 
- Szia. – válaszoltam furcsán. Neki meg mi a baja? Hol a szokásos Liam, aki minden egyes pillanatban azon van, hogy mondhasson valami kevésbé perverz dolgot. – Jól vagy? 
- Öhm… Persze. – bólogatott, de nem volt valami jó kedvű. 
- Harry még alszik? – néztem be mögötte a lakásba. 
- Emily… - kezdte, és végre rám nézett, de a szemeiben olyat láttam, mint eddig még soha. Félelmet. – Valamit el kell mondanom.
- Liam… - forgattam meg a szemeimet. Most tényleg megint megkezdi? – Most valahogy nincs szükségem a hülyeségeidre. 
- Harry elment. – mondta ki, belevágva a szavamba. 
- Tessék? – nevettem el magam zavartan, de valahol éreztem, hogy nem viccel. 
- Hazament. 
- Nagyon vicces. – félrelöktem az ajtóból, és berohantam a lakásba, egyenesen Harry szobája felé. Nagy hévvel téptem fel az ajtót, és amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan le is fékeztem, mikor megláttam az üres szobát. Se ruhák, se cipők, se papírok a földön, se gitár, és se Harry. – Hol…hol van? – kérdeztem akadozva, mikor Liam mögém sétált.
- A repülőn, de az is lehet, hogy már otthon. 
- Ne szórakozz velem. – néztem végre rá, ugyanis eddig az üres ágyat bámultam, és próbáltam hinni a szememnek. 
- Gyere! – karolta át gyengéden a vállamat, és magával húzott a nappaliba. Én szinte élettelenül mentem mellette, és próbáltam magamhoz térni. – Csüccs le! – mutatott a kanapéra, és én véghezvittem, amit kért, majd ő is követett – Engedd meg, hogy elmondjam az egész sztorit. Először is tisztázzuk, hogy én nem olyan vagyok, mint amilyennek megismertél. – mesélte halk, és búgó hangon. Egyáltalán nem úgy beszélt, mint az a Liam, akit én megismertem. – Nem akartam ide jönni, ez az egész egy terv része volt. 
- Terv? Miféle terve? Ellenem? Mit vétettem én nektek? – éreztem, hogy ennyi volt. Nem fogom sokáig bírni. 
- Dehogy ellened. – mosolygott rám, és megfogta a kezemet – Lou és én eléggé aggódtunk Harry miatt, sőt…még mindig aggódunk, ezek után meg főleg. Elment az esze.
- Rátérnél a lényegre? 
- Lou az az ember, aki a legjobban ismeri Harry-t, ezért egyből észrevette, hogy odáig van érted, és totálisan felforgattad az érzelmeit, ami nagyon is jó jel volt. Csakhogy ő az a fajta ember, aki nem vallja be könnyen a dolgokat, még saját magának sem. Ezért elterveztük azt, hogy idejövök, és eljátszom, hogy odáig vagyok érted, meg hogy mennyire tetszel. Harry ettől ki fog akadni, és harcol majd érted, ami ugye így is lett szerencsére. Azt akartuk, hogy rájöjjön, hogy mit veszíthet veled, azt akartuk, hogy fontos legyél neki, és végre ismerje be, hogy ő is boldog lehet. 
- Aztán rájött erre, és hazament? 
- Nem. Nem tud erről az egészről. Azért ment el, mert beijedt attól, hogy megtalálták a paparazzik, és esetleg lefotózzák…
- Velem. – fejeztem be helyette a mondatot, és ekkor végleg eltört a mécses. A sós könnyek csak úgy záporoztak a szemeimből. 
- Annyira sajnálom. – mondta szomorúan Liam – Nem akartunk átvágni téged, de azt hittük, hogy jó vége lesz a dolognak. 
- Semmi baj. – tekertem meg a fejemet – Nem is tudom, hogy mit vártam. Ti világsztárok vagytok, én meg egy senki. 
- Egy senki? – nevette el magát – Én ilyet azért nem mondanék, hiszen hány lány tudna magába bolondítani egyszerre két híres embert is? 
- Kettőt? – néztem rá meglepetten, ő pedig elmosolyodott. 
- Igazából nem volt nehéz eljátszanom, hogy tetszel, ellentétben a seggfej stílusommal. – ismerte be, én pedig rámosolyogtam – Nagy kár, hogy nem én ismertelek meg előbb. Én nem engednélek el, de sajnos tök mindegy, mert te őt szereted. Igazam van? – kérdésére ránéztem, de nem válaszoltam semmit, csupán még jobban sírni kezdtem – Semmi baj. – húzott magához közelebb.
- Hogy tehette ezt velem? – zokogtam – Nem szabadott volna megbíznom benne, egy szavát sem kellett volna elhinnem.
- Hidd el, hogy ő is odavan érted, csak berezelt.
- Vagy csak attól fél, hogy mit gondolnak róla a rajongók. – mondtam morcosan, és kifújtam az orromat a zsebkendőbe, amit Liam a kezembe nyomott. Talán készült arra, hogy el fogom áztatni a nappalit? – Te miért vagy még itt? – jutott eszembe. 
- Miattad. Nem akartam, hogy mástól tudd meg, hogy ez az idióta lelépett. Louis vele ment, próbálta meggyőzni, én pedig majd utánuk megyek, de ha szeretnéd, akkor maradhatok még. 
- Nem fontos, elvégre pár nap múlva mi is megyünk haza. Jobb is lesz, és legalább elfelejtem ezt az egész nyaralást. 
- Ezt sajnálattal hallom. – húzta el a száját, de én nem tudtam mit mondani erre. Ha vele tartanám a kapcsolatot, az olyan lenne, mintha Harry-vel is tartanám. Azt pedig egyáltalán nem akarom. Ezek után nem. 

2014. október 4., szombat

20. fejezet: Nyári szerelem

Sziasztok! Megnyugodtam, hogy azért egy páran még mindig olvassátok a blogot. :) Ezért ma már hoztam is az új részt, és ha sok visszajelzést kapok, akkor szerdán megint jön egy. Jó olvasást, és várom a véleményeket!
Annyit még hozzáteszek, hogy a következő résztől lehet, hogy sokkot kaptok.

Emily Cook
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – húzott magához Harry a liftben, mikor a hallba tartottunk, az öregek bingópartyjára. 
- Mondtad. – válaszoltam piros arccal. Mindig bókolt, de még most sem tudtam megszokni. 
- Figyelj csak! – kezdte kicsit zavartan – Mi lenne, ha nem mennénk le, hanem elbújnánk inkább a szobámba? 
- Harry… - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Naaaaa! – könyörgött.
- Nem. – nevettem el magam – Lemegyünk, és kész. 
- Ne már. Én veled akarok lenni. – mondta morcosan. 
- Velem is leszel. 
- Ja, meg egy csomó öreggel.
- Tudod mit? Nyűgözz le ma este, és meglátjuk, hogy mi lesz a folytatás. – kacsintottam rá. 
- Tényleg? – csillant fel a szeme, én pedig bólintottam egyet – Szuper. Meglátod, hogy milyen édes is tudok lenni. 
- Kíváncsian várom. – nevettem, és kiléptem a liftből, mikor kinyílt az ajtó. 
- Nagyon örülök, hogy eljöttek, kedveskéim. – sietett egyből felénk az idős asszony, aki meghívott minket az estre – Jöjjenek csak. – tolt minket a hátunknál fogva az egyik asztal felé, és leültetett minket egy-egy székre – Hozhatok valamit inni? 
- Ugyan… - állt fel Harry, és a néni felé fordult – Engedje meg, hogy én hozzak valamit. 
- Köszönöm, kedvesem. – bólintott a megszólított, Harry pedig rám mosolygott, és tovább állt, de pár másodperc múlva visszatért három pohárral. 
- Ugye, hogy milyen cuki vagyok? Máris lenyűgöztem az öregeket. – suttogta nekem, hogy más ne hallja. 
- Engem kell lenyűgöznöd, és nem őket. – löktem el magamtól, ő pedig meglepve, majd ravasz mosollyal nézett felém. 
- Mondja csak, kisasszony… - fordult a néni felé Harry, akin látszott, hogy mennyire örül a megszólításnak. Sajnos nem hallottam, hogy mit mond neki, mert közelebb hajolt hozzá, és suttogva beszélt, de a néni szeme egyre jobban felcsillant, minden egyes szó után. Mikor Harry befejezte a mondandóját, egy szó nélkül elszaladt, az asszony pedig felpattant, és a kiállított mikrofonhoz sietett. 
- Kedves bingópartnereim! – harsogott – Engedjétek meg, hogy megszakítsam a játszmát, és bemutassam ma esti, különleges vendégünket, aki nem más, mint egy híres együttes énekese, akiért a kis unokám is rajong. Nagy tapsot neki! – mondta, és ekkor megjelent Harry, egy gitárral a kezében. 
- Köszönöm! – mondta bele a mikrofonba – Szeretném, ha meghallgatnák egy új dalomat, amit itt a szigeten írtam, egy nagyon különleges személynek. Itt ismertem meg őt, és azóta teljesen felfordult az életem. – mesélte, és közben mosolyogva nézett rám – A dal címe Summer Love, vagyis Nyári szerelem.

Nem hiszem el, hogy csomagolod a táskákat,
Próbálok kemény lenni, nem sírni.
Ez volt a legjobb, és most ez a legrosszabb idő,
De nekünk el kell köszönnünk. 

Nem ígéred meg, hogy írni fogsz,
Bár megígéred, hogy hívni fogsz.
Csak ígérd meg, hogy nem fogod elfelejteni mindazt, ami a miénk volt.


Mert az enyém voltál nyáron,
Most tudjuk, hogy ez majdnem véget ért.
Úgy érzem magam, mint a hó szeptemberben,
De én mindig elékezni fogok,
Te voltál az én nyári szerelmem,
Mindig a nyári szerelmem leszel.

Azt kívánom, hogy most egyedül lehessünk,
Ha tudnánk találni valami búvóhelyet.
Csinálnánk egy utolsó alkalmat épp olyat, mint az első,
Nyomd meg a gombot és tekerj vissza mindent.

Ne mondd ki a szót, ami az ajkadon van,
Ne nézz így rám.
Csak ígérd meg, hogy emlékezni fogsz,
Mikor az ég szürke lesz.

Mert az enyém voltál nyáron,
Most tudjuk, hogy ez majdnem véget ért.
Úgy érzem magam, mint a hó szeptemberben,
De én mindig elékezni fogok,
Te voltál az én nyári szerelmem,
Mindig a nyári szerelmem leszel.

Mikor vége lett a dalnak, az öregek meghatódva tapsoltak, én pedig még mindig mosolyogva néztem Harry-re. Ez most nekem szólt? Tényleg írt nekem egy dalt? 
- Hogy tetszett? – kérdezte, mikor visszasétált mellém, és miután fogadta az elismeréseket. 
- Ez…Ez nekem szólt? – kérdeztem hitetlenkedve. 
- Szerinted kinek? – nevetett, de aztán leolvadt az arcáról a mosoly – Bassza meg! 
- Mi van? – néztem körbe ijedten.
- Ne! – fordított maga felé, de aztán gyorsan el is engedett. Ez meg mi volt? – Ne mozdulj! 
- Mi van már? 
- Ott van egy paparazzi. – mondta, de nem nézett abba az irányba, sőt, még tőlem is elfordult. 
- Hol? – fordultam meg, de aztán Harry szinte leharapta a fejemet. 
- Ne nézz oda!
- Jól van, na! – válaszoltam éppen olyan bunkón, mint ahogy ő – Hogy találtak meg? 
- Én tudjam? – mondta morcosan – Felmegyek a lakásba, oké? 
- O…oké. – dadogtam megilletődve. 
- Utánam jössz? – nézett rám a szeme sarkából, és láttam, hogy mosolyog. 
- Öhm… Lehet, hogy nem kéne… - húztam el a számat – A végén még lekapnak veled. 
- Ugyan már! – rántott egyet a vállán – Gyere utánam. – kacsintott rám, majd az idős nénitől elköszönve, magamra hagyott. Mégis mi a franc volt ez? Miért rezelt be ennyire attól a fotóstól? Nem arról volt szó, hogy nem akar rejtegetni? Azt akarja, hogy menjek fel utána. Miért nem mehetek vele? Miért kell külön mennünk? Most mi legyen? Utána menjek? Nem, jobb lesz, ha inkább visszamegyek a mi lakásunkba. 
Elővettem a telefonomat, és pötyögni kezdtem rajta: 
”A fotós követett, ezért jobbnak láttam, ha én nem megyek utánad. Holnap találkozunk. Szép álmokat, szépszemű. :)”
Megnyomat a küldés gombot, aztán elindultam én is a lift felé. 
Éppen, mikor beszálltam, megkaptam a választ:
”Rendben. Bocs ezért az egészért. Aludj jól, szépségem!”
Mosolyogva csúsztattam a zsebembe a telefont, majd úgy vártam, hogy a lift felérjen az emeletünkre. 

- Hát ez gyors volt! – mondta Jade, mikor beléptem a szobánkba – Valami történt? 
- Ja. – vágtam le magamat az ágyra – Megjelent egy paparazzi. Csak tudnám, hogy hogyan jöttek rá, hogy itt van. – töprengtem. 
- Tényleg? – húzta fel a szemöldökét érdeklődve a barátnőm, és volt valami furcsa a nézésében, de inkább nem foglalkoztam vele. 
- Aha, de nem baj. Holnap találkozunk. – mondtam mosolyogva, de inkább csak magamat bíztattam ezzel a gondolattal.

2014. október 1., szerda

19. fejezet: A medencében

Sziasztok! Mivel úgy vettem észre, hogy eléggé elpártoltatok a kevés fejezet miatt, ezért ma is hoztam egyet, ezzel talán visszacsalogatlak titeket. :) Emellett sikerült írnom pár fejezetet, és a hétvégén, meg jövő héten is lesz időm, úgyhogy talán nem maradok le annyira. Olvassátok el, és várom a véleményeket! :)

Emily Cook
Már napok teltek el azóta, hogy Harry megcsókolt, és bevallotta, mennyire féltékeny Liam-re, aki persze azóta sem adja fel, és próbál a közelembe férkőzni. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg akar valamit tőlem, vagy csak barátját akarja idegesíteni.
- Mi van napok óta Harry-vel? – mászott be korán reggel az ágyamba Jade. 
- Féltékeny Liam-re. Azt hiszi, hogy nekem ő tetszik. – tekertem meg a fejemet álmosan. 
- Szegénykém. – mosolyodott el barátnőm – Annyira látszik rajta, hogy odavan érted. 
- Gondolod? – kérdeztem félve. 
- Határozottan. – bólintott. 
- Már nincs hátra egy hét sem a nyaralásból, és semmit sem tudok arról, hogy mi lesz a folytatása. Vagy, hogy egyáltalán lesz-e.
- Ezt éppen úgy mondod, mintha ez az idő olyan kevés lenne az ilyen dolgok kialakulására. 
- Mert az is. 
- Persze. Elvégre kevesebb, mint egy hét kellett ahhoz, hogy össze gyere milliók álompasijával. – mondta gúnyosan. 
- Jó, de ez most még nehezebb. Szerintem egyikőnk sem tudja, hogy mi legyen ezután. Otthon azért már lenne a helyzet, mint itt, ahol szinte senki nincs rajtunk kívül. 
- Szerintem pedig nincs mit veszítenetek. 
- Nekem lehet, hogy nincs, de neki van. 
- Pffff… - intett le – Hány csajjal hozták már össze? Egyiknek sem lett belőle semmi gondja, legfőképp Harry-nek nem. 
- Ezt most hagyjuk. – zártam le a témát, és kimásztam az ágyból. 
- Készülsz valahova? 
- Nem. Vagyis nem tudom. Átmegyek Harry-ékhez, azt hiszem. 
- Mehetek? – kérdezte csillogó szemekkel. 
- Gyere. – rántottam meg a vállamat. 

Alig fél óra múlva már a liftet vártuk a folyosón, hogy lemenjünk Harry-ék lakásához. Azonban mikor kinyílt az ajtó, ott állt ő, és az én szívem egy hatalmasat ugrott a boldogságtól. 
- Sziasztok! – mosolyodott el, mikor meglátott minket. 
- Hát te? – kérdeztem meglepődve.
- Hozzád indultam, de látom rosszkor. – húzta el a száját. 
- Nem. Nem rosszkor. – szállt be Jade – Mi éppen hozzátok akartunk menni. 
- Tényleg? – csillant fel Harry szeme, de nem barátnőmre, hanem rám nézett, így csak bólintottam egyet – Az szuper. 
- Szerettél volna valami konkrétat? – kérdeztem. 
- Lemehetnénk a medencékhez egyet. – ajánlotta fel. 
- Ez remek ötlet. – tapsikolt Jade. 
- Öhm… Igazából kettesben akartam lenni Emily-vel. – mondta zavart mosollyal a göndörke – Ha nem baj…
- Hát persze, hogy nem. Én úgyis sokat fogom még látni ezek után is. – legyintett Jade, de aztán rájött, hogy mit mondott, ugyanis Harry eléggé fájdalmasan nézett rám – Nem úgy értem, hogy te nem fogod…csak na…érted? – védekezett, én pedig inkább közbevágtam. 
- Tudod mit, Harry? – szólaltam meg, és karon fogtam Jade-et – Találkozunk a medencénél, oké? Veszek fürdőruhát, és megyek. 
- Oké. – bólintott, majd visszaszállt a liftbe. 
- Normális vagy? – fordultam mérgesen barátnőm felé, aki ijedten nézett rám.
- Most mi van? Csak kicsúszott. – védekezett – Különben is, négy nap múlva hazamegyünk, ideje lesz megbeszélni a dolgokat. 
- Majd megbeszéljük. – rántottam meg a vállamat, és a lakásba visszaérve, egyből a szobámba rohantam, hogy fürdőruhát vehessek. 

- Szia, szépszemű! – köszöntem rá Harry-re, aki a medence szélén ült. Természetesen senki sem volt rajtunk, és pár öregen kívül. 
- Szia. – mosolygott rám.
- Mit szomorkodsz itt? – ültem le mellé, és a lábaimat a vízbe lógattam. 
- Csak gondolkozok. – vont vállat.
- Azon, amit Jade mondott? 
- Igen. Teljesen igaza van. – fordult felém, és a szemei szomorúságot sugároztak – Nem akarlak elveszíteni. 
- Ha nem akarsz, akkor nem is fogsz. – simítottam végig az arcán. 
- Biztos? Úgy értem, hogy benne lennél ebben a dologban? Megbirkóznál az ismertséggel? A rajongókkal, és a gyűlölködőkkel?
- Ha muszáj… 
- Nem. Nem muszáj. Csak akkor kell megtenned, ha akarod. 
- Harry! – néztem mélyen a szemébe – Akarom. Nagyon is akarom. 
- Ennek örülök. – mondta, és magához húzott – Jöhet egy újabb óra? 
- Óra? – néztem rá furcsán. 
- Úszás. Lassan hazamegyünk, te meg még nem tudsz úszni. 
- De csak egy rövid óra. – egyeztem bele, és ő egyből a vízbe ugrott, majd belesegített engem is. Megpróbáltuk a legutóbb tanult dolgokat, és komolyan mondom, hogy fejlődtem egy keveset. De persze az óra tényleg csak rövidre sikeredett, ugyanis Harry minden egyes percben inkább magához húzott, és csókolgatni kezdett. 
A végére eléggé bevadultak a dolgok, főleg, hogy mindketten fürdőruhában voltunk. Harry kezei a víz alatt fel-le jártak a testemen, én pedig köré fontam a lábaimat, és a csók közben egyre jobban szorítottam magamhoz. A szorítással eléggé bevadult a csókcsata is, Harry kezei bemásztak a fürdőruhám alá, és ujjai megmarkolták a hátsó fertályamat. Élveztem, és ezt úgy tudatosítottam, hogy a szájába haraptam, amitől még jobban bevadult, és alig tudta magát tartóztatni, éreztem, ahogy lábai között megmozdul a férfiassága is.
- Öhm… Elnézést, fiatalember. – hallottunk meg egy rekedtes hangot, amitől egyből szétugrottunk. Egy idős nénike állt a medence partján, szoknyában, fején egy hatalmas kalappal. – Maga az a híres énekes? 
- Nem, hölgyem. – Harry megrázta a fejét – Összetéveszt valakivel. 
- Neeem. – intette le a néni – Biztos, hogy maga az. Az unokám szobája magával van kitapétázva. Megtenné, hogy aláírja nekem ezt a papírt? 
- Öhm… - láttam Harry-n, hogy tétovázik, de én meglöktem az idős asszony felé – Persze. – egyezett bele, és eleget tett a kérésnek. 
- Köszönöm. – mosolygott rá – Este a nyugdíjasklubbal bingópartyt tartunk. Ha van kedve, szívesen várjuk önt, és a barátnőjét is. 
- Nem hiszem, hogy… - kezdte Harry.
- Köszönjük a meghívást. Lehet, hogy benézünk. – vágtam közbe, és Harry furcsán, míg a néni hálásan nézett rám.
- Komolyan bingózni akarsz? – nézett rám a göndörke, mikor a néni továbbállt. 
- Olyan aranyos volt. Mi a baj? Az, hogy megismert? Biztos, nem fog felmenni a Twitterre, és kiírni, hogy hol vagy. – nevettem el magam a zsörtölődésén.
- Nem. – duzzogott. 
- Akkor meg? Csak nem akarod megbántani, ugye? – kérdeztem, és átkaroltam a nyakát. 
- De én nem bingózok. Sokkal jobb ötletem van estére. – mondta kaján mosollyal, és pedig inkább arcon locsoltam.
- Márpedig bingózni fogsz. – mondtam makacsul, mire ő magához rántott, és újra megcsókolt. 

- Hova készülsz? – nézett rám apám összehúzott szemekkel, mikor megnéztem magam a nappaliban lévő tükörbe. Egy fekete, lenge felső és egy fekete, rózsákkal díszített rövidnadrág volt rajtam. 
- A hallban bingóparty lesz. – rántottam meg a vállamat. 
- Bingó? - kérdezte meglepődve – Mióta szeretsz te bingózni? 
- Egy aranyos, idős néni hívott meg minket. 
- Harry jelenti a többes számot? 
- Igen, apa. – forgattam meg a szememet – Mi a baj vele? 
- Semmi… - emelte fel védekezve a kezeit – Ez a fiú tényleg nem az a tipikus sztár alkat, ugye? 
- Nem. – feleltem mosolyogva, és örültem, hogy apám véleménye nagy nehezen, de végre megváltozott róla. 
- Rendben. – mosolyodott el ő is, és felém sétált – De azért vigyázz magadra, rendben? 
- Rendben, apa. – bólintottam, mire ő magához ölelt. Tudom, hogy félt, és csak meg akar óvni, de nagyon hálás voltam neki, hogy végre megpróbál bízni Harry-ben.