2015. szeptember 26., szombat

46. fejezet: Rossz ötlet volt

Sziasztok! Késéssel, de meghoztam az újabb részt. Sajnos nem maradt rajta semmi a laptopomon, így újra kellett írnom, és nagyon remélem, hogy tetszik nektek. Elég izgi lett, viszont egy kicsit rövid, de nézzétek el nekem. Ennyit tudtam kihozni egyenlőre magamból. Várom a véleményeket!

Emily Cook
- Most mi legyen? - kérdeztem a kezeimet tördelve, és Louis kocsijából félve néztem fel a hatalmas házra, ami előtt legalább tíz perce álltunk.
- Be kell mennünk. - bólintott Lou. 
- És mégis mit mondjak neki? Nem fog rám hallgatni. - estem egyre jobban kétségbe. 
- Dehogynem. Te vagy az egyetlen, aki most tudna hatni rá szerintem. - bíztatott Lou, és kedves mosolyt erőltetett az arcára. 
Mikor végre rászántuk magunkat, hogy kiszállunk a kocsiból, beparkolt mellénk az ismerős helyi szupermarket autója. Lou-ra néztem, és mind a ketten tudtuk, hogy kihez jött a házhoz szállítás. Nem olyan régen lett nagy divat, hogy online meg lehet rendelni a bevásárlóközpontok áruit, amit fél órán belül házhoz szállít a bolt saját futárszolgálata. 
- Jó napot! - pattant ki Lou a kocsiból, én pedig követtem. A fiatal fiún egyből látszódott, hogy megismerte Lou-t. 
- Jó napot! - köszönt vissza cincogó hangon. 
- Öhm... A csomag... - mutatott a kezében lévő, csilingelő papírzacskóra. Hogy miért csilingelt? Első ránézésre, és hallásra is meg lehetett állapítani, hogy mit rendelt Harry. Alkoholt. 
- Igen. - tért magához a kébulatból a fiú - Erre a címre rendelték. 
- Majd én fizetem. - bólintott Louis, és elővette a tárcáját a hátsó zsebéből. Kifizette a futárt, bőséges borravalóval megjutalmazva. - Menjünk be! - javasolta, de én nem mozdultam. 
- Várj! - kiáltottam egy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Mi az? - kíváncsiskodott. 
- Van egy ötletem. - gondolkodtam tovább hangosan. 
- Mi? 
- Add azt ide! - nyúltam a csomag felé. 
- Majd én viszem. - tekerte meg a fejét - Nagyon nehéz. Rengeteg pia van benne. - nézett a zacskóba.
- Nem. Egyedül megyek be. - mondtam, és kikaptam a kezéből a csomagot. 
- Biztos vagy te ebben? - húzta fel a szemöldökét. 
- Ha hatni akarok rá, akkor jobban fog menni egyedül. - magyaráztam, és próbáltam tartani a nehéz zacskót. 
- Rendben. - bólintott pár másodpercnyi gondolkodás után Lou - Az autóban várlak. Ha bármi baj van, szólj!
- Mégis mi baj lenne? - nevettem rá zavartan, mert belül rettentően ideges voltam.
Louis magamra hagyott, és visszaült a kocsijába. Én pedig nagy nehezen megnyomtam a csengőt. 
Legnagyobb döbbenetemre másodpercek alatt kinyílt az ajtó. Pontosabban Harry úgy tépte fel, nagy, izgatott szemeket meresztve. Ennyire vágyakozna már az alkoholra? 
- Hát te? - nézett rám kissé csalódottan, amitől vetett egy bukfencet a gyomrom. Egyáltalán nem örül nekem. 
- Erre jártam, és gondoltam, hogy benézek hozzád. - hazudtam, és csak reméltem, hogy nem lát át rajtam. 
- Aha. - bólintott - Mi az nálad? - mutatott a kezemben tartott csomagra. 
- Most futottam össze a futárral. Ide hozta. 
- Add! - nyújtotta felém mohón a kezeit. 
- Bemehetek? 
- Gyere! - utat engedett, én pedig beléptam a hatalmas előtérbe. Nem volt most arra gondom, hogy végignézzek a házba, sokkal jobban izgultam azért, hogy mi lesz ebből a beszélgetésből. 
Csupán a nappaliba pillantottam be. A függönyök be voltak húzva, de még a sötétben is láttam, hogy micsoda disznóól van az egész házban. 
- Odaadnád a csomagot? - kérdezte újra. 
- Nem. - vágtam rá egyből, és én magam ugyan úgy meglepődtem, mint Harry.
- Emily! - mondta ki a teljes nevemet, és dühösnek hatott. 
- Harry? - néztem rá kérdő tekintettel. 
- Mennyi volt? - vette elő a pénztárcáját, és számolgatni kezdett. 
- Nem az a lényeg, Harry. 
- Akkor mi? - folytatta unottan. A hagja rekedtes volt, és csak most tünt fel, hogy milyen rosszul nézett ki. A pólója tiszta foltos volt, gondolom a hányás miatt. A szemei beesettek voltak, és eltűnt a csillogás is azokból a gyönyörű, zöld szemekből. 
- Miért iszol? - tettem fel az egyszerű kérdést, és nyeltem egy nagyot.
- Mert jól esik. - rántotta meg a vállát, és rám mosolygott - Tudom, hogy hol van a határ. Ne aggódj miattam. - próbált kedves lenni velem, de közben a kezemben tartott csomagot figyelte. 
- Minden nap hulla részegre iszod magad, Harry. 
- Ez nem igaz. Csak iszogatok egy keveset. - próbált meggyőzni. 
- Lou nem éppen így látta ma reggel. - csúszott ki a számon, és Harry-re nézve egyből tudtam, hogy rosszt mondtam. 
Az arca elsötétült, és dühös pillantással méregetett. 
- Szóval erről van szó. - emelte fel a hangját - Lou neked árulkodik? 
- Nem árulkodik, csak a segítségemet kérte. 
- Nem tudsz nekem segíteni. - hajtotta le a fejét, és halkult a hangja is.
- Pedig szeretnék. 
- Egy dologgal tudnál segíteni, de arról még csak álmodni sem merek. - még most sem nézett rám.
- Harry! - léptem felé egyet, mire felemelte a fejét, és újra ideges lett. 
- Menj el! - mondta mogorván. 
- Nem. 
- Menj el innen! - ordította el magát, amitől annyira megijedtem, hogy a nehéz csomag, amit így is alig tudtam tartani, kicsúszott a kezemből, és csörömpölve landolt a padlón. 
Harry-re néztem, aki tátott szájjal, és eszeveszett tekintettel nézte a szétömlő folyadékot.
- Mit tettél? - ordította újra, majd olyan történt, amire nem számítottam. Harry megindult felém, és rám sem nézve, nagy erővel lökött el a széttört üvegek mellől. Nem tudom, hogy mi történt, de csak egy lökést éreztem, és azt, hogy fájdalom szúr a vállamba. A következő kép pedig az volt, hogy a földön feküdtem, míg Harry az üvegszilánkok között keresgélt, hátha talál valami menthetőt. 
Hüledezve néztem rá, és erőt véve magamon, feltápászkodtam. A sós könnyek égetni kezdték a szememet. Egyre hangosabb lett a zokogásom, mire Harry felkapta a fejét. 
- Mi van? - nézett rám értetlenkedve - Most miért sírsz? Inkább nekem kéne sírnom. Nézd, mit tettél. 
A hangja, és a vádló szavai fájtak. Nem azért sírtam, mert sajgott a vállam az ütéstől, pedig rettentően fájt, hanem azért, mert így beszélt velem, és így nézett rám. 
- Mi a baj? - kérdezte újra, kicsit gyengédebben. Talán rájött, hogy ő tett valamit. Felém nyúlt, mire én ijedten hátrálni kezdtem. - Te.... Te félsz tőlem? - hangja kétségbeesett lett.
Nem válaszoltam, csak megfordultam, és sírva kifutottam az ajtón. Rossz ötlet volt idejönni.

Harry Styles
- Remélem, hogy nem ittál azóta! - vágódott ki a házam ajtaja, és Louis jött be rajta idegesen. 
- Mit keresel itt már megint? - kérdeztem unottan, miközben a nappali kanapéján feküdtem. 
- Nem is értem, hogy te mit keresel itt. 
- Mi van? - néztem rá értetlenül. 
- Én a helyedben összeszedném magam, rendbe tenném a fejemet, és elindulnék bocsánatot kérni. Tudod te, hogy mit tettél? - kérdezte vádlón, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy miről hadovál. 
- Mégis mi a francról beszélsz? - ültem fel, és felé pillantottam.
- Arról, hogy az állítólagos életed szerelmét az előbb vittem haza teljesen összetörve. 
- Mi? - valami rémleni kezdett. 
- És hidd el, hogy nem azért sírt, mert fájt neki, hogy fellökted.
- Basszus... - magam elé bámultam, és minden tiszta lett - Bántottam. 
- Igen. Mert neked fontosabb volt a pia. - muatott az összetört üvegszilánkok felé.
- Nem az. - mondtam szomorúan. 
- Szereted őt? 
- Persze, hogy szeretem. - vágtam rá egyből. 
- Én most itthagylak! Ha van egy kis eszed, akkor rendbe teszed magad, és megpróbálsz bocsánatot kérni tőle. - mondta, és ugyan olyan gyorsasággal távozott, ahogy nemrég érkezett. 
Bántottam. Bántottam a lányt, akit mindennél jobban akarok, és szeretek. Hogy tehettem ezt? Minden az alkohol hibája. Minden az én hibám. 

2015. szeptember 17., csütörtök

Késés

Sziasztok drágáim! :) Sajnos rossz hírrel jövök, ugyanis a laptopom feladata a harcot, és elromlott. (Most telefonról vagyok.) Minden fejezet, amit eddig megírtam, azon van. :( Így holnap reggel nem tudok új résszel jönni. Ha jövő héten sem lesz megcsinálva, akkor megírok újra legalább egy fejezetet, és hozom jövő pénteken! Legalábbis próbálom!  :) Remélem, nem utáltok nagyon, max a laptopomat. :D
Csók nektek!  :)

2015. szeptember 11., péntek

45. fejezet: Egy próbát megér

Sziasztok! :) Meghoztam a legújabb fejezetet, habár nem sok visszajelzést kapok tőletek! :( Nagyon örülnék pár kommentnek. Tényleg! :)
A mai rész valamivel hosszabb, és talán izgalmasabb is lett. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá.

Emily Cook
Hétfő reggel, habár már kipihentem a buli utáni rosszullétet, álmosan vánszorogtam be az iskola kapuján. 
- Jó reggelt, szépség! – hallottam meg magam mellett a hangot, és a szívem nagyot dobbant. 
- Szia! – suttogtam elfúlt hangon, és kipirult arccal néztem a mellettem lépkedő Dylan-re. 
- Kipihented magad? – érdeklődött.
- Persze. Szombaton egész nap aludtam, de már visszaállt a szervezetem a korai kelésre. – ásítottam el a mondat végét, mire ő csak nevetett egyet. Nagyon édes, ahogy nevet. Ahogy kivillannak a hófehér fogai, mikor felhúzza a szája jobb szélét. 
- Látom… - mondta, mikor beengedett maga előtt az ajtón. 
- Veled mi a helyzet? – kérdeztem, hiszen mindig csak rólam van szó – Megvolt az edzés? 
- Nem. Mivel esett az eső, ezért elhalasztották. Tegnap reggel volt helyette. – húzta el a száját. 
- Akkor maradhattál volna még a buliban. – sajnálkoztam. 
- Jól érezted magad te nélkülem is. – simított végig a karomon, és azt hiszem, tudtam, mire céloz. 
- Azért örültem volna, ha velünk tartasz. – tudatosítottam. 
- De más nem hiszem. – nézett rám kérdőn, és már biztos voltam benne, hogy most ismét előkerül a Harry-téma – Harry nem nagyon csípte, hogy ott voltam. 
- De ugye nem miatta mentél haza? – kérdeztem összehúzott szemekkel. 
- Egyrészt de. Az is közrejátszott. – ismerte be.
- Ne már. Harry és én csakis barátok vagyunk, ezt már mondtam péntek este is. – mosolyogtam.
- Rendben. – bólintott.
- Azért nem kellett volna hazamenned, mert neki nem tetszettél. Szerettem volna, ha maradsz még. Az én bulim volt, nem az övé, és nem neki kell tetszened, hanem… - haraptam el a mondat végét. Miket beszélek? 
- Hanem neked? – mosolygott rám, és bal kezét az állam alá tette, úgy emelte maga felé az arcomat, amit próbáltam takarni előle, hiszen pipacsvörös lett ismét – Tetszem neked? 
- Menni kéne az órára. – nevettem zavartan, és nem néztem a szemébe, sőt még csak az arca közelébe sem emeltem a tekintetemet. 
- Nem kell válaszolnod. – mondta halkan, és megsimogatta az arcomat – Viszont…
- Viszont? – félve, de mégis kíváncsian néztem rá.
- Mivel annyira szeretted volna, ha maradok… Mi lenne, ha eljönnél velem ma vacsorázni? 
- Nem is tudom… Tanulnom kell, meg… - kezdtem védekezni, de ő a szavamba vágott.
- Remek! Akkor tanulunk együtt. Este találkozunk, és beülünk valami nyugis helyre, ahol tanulhatunk. Oké? – nézett rám várakozva, és kérlelő szemekkel.
- Legyen! – egyeztem bele – De most már tényleg mennem kell órára. 
- Még összefutunk! – bólintott, és mielőtt távozott volna, lenyomott egy puszit a számra.
A meglepettségtől meg sem tudtam szólalni. Mire magamhoz tértem, Dylan már messze járt. Megcsókolt. Oké, nem csók volt, csak puszi, ami valószínűleg csak félrecsúszott. Vagy tudatos volt? Ő felfogta egyáltalán? Vagy neki is csak pillanatokkal később esett le, hogy mi történt? 

Harry Styles 
A nap gyengén sütött be az ablakon, egyenesen bele az arcomba. Nem szokott zavarni a tűző napsütés sem, de most ettől a kis fénytől is végem lett. Amint kinyitottam a szemem, forogni kezdett a szoba. Felülni nem tudtam, és nem is akartam, egyből elkapott volna a hányinger. Hánynom kellett, de szomjaztam. Innom kellett valamit, mert úgy ki volt száradva a szám, hogy nyelni is alig bírtam, és a szám is szét volt repedezve. Nagy nehezen kinyitottam a szememet, de csak az egyiket, és körülnéztem. Megláttam egy üveget az éjjeliszekrény szélén, minek hatására egyből kipattant mindkét szemem, és nem foglalkozva a hányingerrel, és a szédüléssel, utána nyúltam. A számhoz emeltem, és végre megéreztem a maró whisky ízét a nyelvemen, majd a torkomban. Megkönnyebbülés járt át, mikor jó pár kortyot megittam belőle, majd a hasam őrületes kavargásba kezdett, és éreztem, hogy vissza fog jönni minden. Pár pillanat múlva a könnyeim elhomályosították a tekintetemet, hiszen a bűzős trutymó a számon és az orromon keresztül távozott belőlem. Kicsit megkönnyebbülve dőltem vissza az ágyba, de nem fekvő pozícióba, mert akkor megint kiütött volna a rosszullét. 

- Mi a franc ez? – egy ismerős hangra eszméltem fel – Mit művelsz, Harry? – szemeimet kinyitva láttam, hogy már közel sem úgy sütött a nap, mint nemrég. Vagy az a nemrég már órákkal ezelőtt volt? Megint elnyomott az álom?
- Mi van? Hány óra van? – néztem körbe, kicsit már jobban éreztem magam, mint mikor először magamhoz tértem – Hány óra? 
- Délután van. Öt óra. Nem voltál próbán, Harry! – kiáltott rám legjobb barátom.
- Lou! – nyugtattam, és feltápászkodtam az ágyból – Ne kiabálj, oké? Szétreped a fejem. Álmos vagyok, fáradt, és rohadtul szomjas. – megláttam az üveget az éjjeli szekrényen, és felé nyúltam. Louis azonban gyorsabb volt. 
- Megint ittál, ugye? – nézett rám vádló tekintettel. 
- Csak egy kicsit. – mutattam biztosításként a kezemmel – Nagyon kicsit. 
- Aha. Azért van széthányva az egész ágyad. Mert csak keveset ittál. 
- Csak elrontottam a gyomromat. – néztem körül, és igaza volt. Az egész ágynemű valami barna trutyiban úszott, néhol rászáradva.
- Aha… El. – bólogatott – Minek csinálod ezt? Tönkreteszed magadat. 
- Lou! Mi vagy te, az anyám? – emeltem fel kicsit a hangomat, mert kezdett az agyamra menni – Nyugi már, csak iszogattam kicsit. 
- Minden nap iszogatsz kicsit, Harry! Ez így nem oké. Kihagyod a próbákat, elhanyagolsz mindent, és mindenkit. – sorolta.
- Szarok rá! – rántottam meg a vállamat – Mégis kinek hiányoznék? 
- Te teljesen hülye vagy? – ordította el magát.
- Menj el Lou! – intettem le – Hagyj pihenni.
- Meddig akarsz pihenni? Napok óta itt fekszel. 
- Menj! De azt hagyd itt! – mutattam a kezében lévő üvegre.
- Eszem ágában sincs. – tekerte a fejét – És a többit is elviszem, amit találok.
- Húúúúú! – gúnyoltam ki – Biztos nem tudom hol van a bolt. 
- Kocsiba ne merj így ülni. 
- Blablabla. – mutogattam felé, majd az ajtóra – Menj! 
- Később visszajövök. – mondta halkan, és becsapta maga mögött az ajtót. Én lecsuktam a szememet, ugyanis a fejem szinte lüktetett Lou hangjától. 

Emily Cook
- Minden oké? – néztem gyanakodva, a bejárati ajtónkban álló fiút. Az arca meggyötört volt, a szemeiben pedig félelem, és kétségbeesés tükröződött.
- A legkevésbé sem. – tekerte meg a fejét szélsebesen.
- Gyere be! – álltam odébb, és utat engedtem neki a nappalink felé – Mondd, csak! Történt valami? – kezdtem aggódni.
- Harry-ről van szó. – vallotta be Louis, és tördelni kezdte a kezeit, amint helyet foglalt a kanapén.
- Baja esett? – kérdeztem elfúlt hangon, és felkészültem a legrosszabbra. A szívem a torkomban lüktetett. 
- Nem hittem el neked, hogy tényleg baj lehet az alkohol dologból. – hajtotta le a fejét – De aztán…
- Aztán? – érdeklődve vártam a folytatást.
- Tőle jövök. Totál részegre itta magát a hétvégén, nem jött a próbákra, csak otthon fekszik, és fel sem kel az ágyból. Jobban mondva nem tud felkelni. 
- Ennyire rossz a helyzet? 
- Az egész ágya szét van hányva. Abban fekszik, és nem is érdekli. 
- Te jó ég! – arcomat a kezeimbe temettem, és egyre rosszabbul kezdtem érezni magam – Mi a franc történt vele? 
- Te… Te történtél. – nézett félve a szemembe Lou. 
- Ne mondd ezt! – kérleltem – Könyörgöm! 
- De ha egyszer így van… - rántotta meg a vállát. 
- Szerinted most mit tegyünk? 
- Nem tudom, de sürgős segítség kell neki, mielőtt még jobban az alkohol rabja lesz. De én nem tudom, hogy mit tegyek vele. 
- Nem engedheted meg neki, hogy igyon. 
- Tudom. Éppen ezért hoztam el tőle minden alkoholt. De nem lehetek vele egész nap, nem őrizhetem minden percben.
- Tudom! – nyugtattam meg az egyre jobban kétségbeeső fiút. 
- Mondtam neki, hogy visszamegyek még ma, de ahogyan kidobott az előbb, úgy ki fog dobni később is. 
- Kidobott? – csodálkoztam el rajta.
- Igen. Kiabált velem, és azt akarta, hogy hagyjam békén, és hagyjam, hogy tovább vedeljen. 
- De nem hagytad, ugye? 
- Persze, hogy nem. Mondom, hogy mindent elhoztam tőle. Az összes alkoholt, még az alkoholmentes söröket is. 
- Oké. – nyugodtam meg kicsit. 
- De nem mondom kétszer, hogy azóta nem szerzett magának valamit.
- És én mit tegyek, Lou? Nem lehetek vele azért, hogy ne igyon. Ezt már mondtam.
- Tudom! – bólintott – De gyere el velem.
- Hova? – néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Hozzá. Gyere el velem, és beszélj vele.
- Nem gondolod, hogy csak rontana a helyzeten? 
- Nem tudom, de egy próbát megér. Szerintem mindenképp inni fog. 
- Nem is tudom… - gondolkodtam el hangosan. 
- Kérlek! – nézett a szemembe, nagy tengerkék szemeivel.
- Rendben! – egyeztem bele – Átöltözök, és mehetünk.

2015. szeptember 4., péntek

44. fejezet: Neki szinte meg sem kottyant

Sziasztok! :) Péntek, tehát új rész! Remélem, hogy vártátok már, és hogy tetszeni is fog. Nagyon örülök annak a pár véleménynek, amit kapok tőletek. :) De még jobban örülnék, ha a blog újra a régi fényében tündökölne általatok. :) De nekem ennyi is bőven elég egyenlőre.
Nem is húzom tovább az időt, olvassatok, és kommenteljetek! :)

Emily Cook
A házba beérve a többiek már megbontottak valami piát, ami talán még múlt hétről, Niall szülinapjáról maradt itt. De lehet, hogy a bárszekrényből horgászták elő, hiszen az is tele volt mindenféle, drágábbnál drágább italokkal. 
- Gyertek, igyatok valamit! – kiáltott Niall, mikor csatlakoztunk hozzájuk, és öntött nekünk is egy-egy pohárral.
- Fújjjj… - kortyoltam bele – Mi a fene ez? – a számat szinte marta az alkohol ereje, és még a könnyeim is kicsordultak. 
- Egy nagyon öreg whisky… - nevetett Liam – Nálad is idősebb…Sőt, még nálam is. 
- Ez szörnyű. – húztam el a számat, és próbáltam levegőhöz jutni. Mire nagy nehezen összeszedtem magam, a többiek már egymással elfoglalva beszélgettek. Viszont Harry, aki mellém ült le, meg sem szólalt, csak a kezében lévő poharat méregette. – Nem iszol? – kérdeztem meg halkan. 
- Nem kéne… - mosolyodott el, de nem vette le a szemét a pohárról – De…
- Add az ide! – nyújtottam felé a kezemet, mire végre rám nézett. A szemében félelmet, és kétségbeesést láttam. – Na, rajta! – bíztattam. A keze remegett, akár a nyárfalevél, de benne a pohárral, lassan megindult felém.
- Nem vagyok alkoholista! – sütötte le a szemét.
- Tudom, Harry! – bólintottam, és a térdére raktam a kezemet. 
- Nem. Nem tudod. – rázta hevesen a fejét – Senki nem tudja. 
- Mi a baj, Harry? – kezdtem aggódni érte, ugyanis kezdett egyre zavarodottabban beszélni. 
- Öhm… - félve nézett körbe a többieken, majd megrázta a fejét – Semmi. Semmi baj. – mosolygott rám végül, de láttam rajta, hogy nem őszinte.
- Nem nézünk valami filmet? – szólalt fel hangosan Jade.
- Én inkább lefekszek aludni. – jelentette ki Harry, és szinte fél pillanat alatt eltűnt a szobákhoz vezető folyosón, de előtte még lehúzta a kezében lévő pohár tartalmát. Érdeklődve figyeltem, hogy ami nekem még mindig marta a torkomat, azt neki szinte meg sem kottyant. 
- Hozok valami kaját, addig keressetek valami filmet. – pattant fel Louis, és a konyha felé vette az irányt. Niall a telefonjával volt elfoglalva, Liam és Jade pedig egymással, így kaptam az alkalmon, és Lou után mentem. 
- Beszélhetünk? – álltam meg az ajtóban.
- Persze! – villantott széles mosolyt – Minden oké? 
- Hát… - nem tudtam hogy kezdjek bele – Én is ez akartam kérdezni tőled. – összehúzott szemöldöke jelezte számomra, hogy nem érti mit beszélek – Harry-ről lenne szó. 
- Megint hülye volt? – forgatta meg a szemeit. 
- Nem… Nem erről van szó. – tiltakoztam egyből, és közelebb lépkedtem hozzá. Nem akartam, hogy valaki meghallja, amit beszélünk. – Aggódom érte, és mivel ha jól tusom, te vagy a legjobb barátja, ezért is fordulok hozzád. 
- Mondd csak! – bíztatott. 
- Nem vettél észre valamit rajta? Valami furcsát. 
- Harry mostanában nagyon furcsa. – bólintott elgondolkodva – Mióta van ez az ügy közted és közte, azóta megváltozott. Zárkózottabb lett, még felém sem nyílik meg annyira, mint régen. 
- Értem. Öhm… Én egészen pontosan most egy dolog miatt aggódok. És az az alkohol. 
- Ohhhh… - sóhajtott fel, és láttam rajta, hogy máris tiszta neki a dolog. 
- Nem gondolod, hogy problémája van vele? Úgy döntötte magába az alkoholt ma éjjel is, mintha csak tiszta vizet inna. Az előbb pedig… Fogta a teli poharat a kezében, bámulta, és szinte egész testében remegett. Mintha nem akarta volna meginni, vagy mintha nem tudta volna eldönteni, hogy mit csináljon vele.
- Tudom. Sokat iszik mostanában. Túl sokat. 
- De miért? – tekertem a fejemet. 
- Szerinted? – húzta fel a szemöldökét – Totál kivan miattad. 
- Ugyan már… - intettem le – Miattam nem lesz alkoholista. Mégis miért lenne? Biztos van más is a dologban.
- Semmi más nincs, hidd el nekem. 
- Lou… - kezdtem kétségbe esni – Nem lehetek vele csak azért, hogy ne igyon. Ezt ő is tudja. 
- Ne is azért legyél vele! – mosolygott rám.
- Ne mosolyogj, oké? Te csak ne vigyorogj! – figyelmeztettem, és kezdtem ideges lenni. Ő viszont elég jól szórakozott rajtam. 
- Még mindig érzel iránta, és ezt te is tudod! Ugyan úgy érzel iránta, csak gyáva vagy. 
- Tönkretett. Teljesen tönkretett. 
- Harry egy idióta, és ezt ő is tudja. Már régen rájött, hogy nagyot hibázott, és az alkohollal próbálja magát nyugtatni, vagy talán azzal próbál felejteni.
- Te tudtad, hogy iszik, és nem állítottad le? 
- Nem lehetek vele a nap minden percében, Emily! – világosított fel, és igaza volt – Beszéltem már vele, nem is egyszer, de mindig meggyőzött, hogy nem kell aggódnom, tudja, mit csinál. Nem gondoltam, hogy ekkora baj van. Biztos vagy te ebben a dologban? Szerinted, tényleg kezd a rabja lenni? 
- Igen. Szerintem igen. – bólintottam szomorúan. Nem akarom, hogy miattam tegye tönkre magát.
- Hol van már a kaja? – futott be Niall a konyhába, megszakítva beszélgetésünket. 
- Viszem! – kiáltotta Louis, majd felém fordult, és suttogóra vette – Majd folytatjuk! 
Én csak bólintottam, és a két fiú után mentem vissza a nappaliba. Nem is tudom, hogy milyen filmet kezdtünk el nézni, csak az járt a fejemben, hogy Harry tönkreteszi magát, és az egészségét. 

Liam és Jade még a film vége előtt bementek az egyik szobába aludni, és én sem bírtam már sokáig. Nem is igazán érdekelt a film, hiszen azt sem tudom, hogy miről szólt. Nem tudtam koncentrálni. A szobák felé vettem az irányt, ám a kíváncsiság megállított egy ajtó előtt, ami félig ki volt nyitva, és fény szűrődött ki. Akaratlanul is, de benéztem, és láttam, ahogy az éjjeli lámpa fénye megvilágítja a bent fekvő arcát, aki békésen szuszogott. A lábaim nem engedelmeskedtek az agyamnak, így maguktól indultak meg befelé. Halkan, és csigalassúsággal sétáltam az ágya felé, a szívem pedig zakatolt. Mikor mellé értem, leguggoltam, és úgy néztem az arcát, ami így közelről, a lámpa fényében elég megviseltnek és ijesztőnek tűnt. Kisimítottam egy göndör tincset az arcából, amire mocorogni kezdett, de talán az alkohol hatása miatt, most még egy atombomba robbanása sem ébresztené őt fel. 
- Jajj, Harry! Miért csinálod ezt magaddal? – suttogtam halkan az alvó göndörkének.
Szomorúan figyeltem talán perceken keresztül, mikor hirtelen zajra lettem figyelmes a hátam mögött.
- Te meg mit csinálsz itt? – hallottam, és ijedten pattantam fel. Ekkor vettem észre, hogy a lábaim teljesen elgémberedtek.
- Cshhhh! – suttogtam barátnőm felé, és gyorsan kimentem a szobából, de előtte még lekapcsoltam a villanyt.
- Mit csináltál? – kérdezte összehúzott szemekkel Jade.
- Csak lekapcsoltam a villanyt.
- Persze. – nevetett.
- Mi ez rajtad? – néztem végig az öltözékén, és egyből leesett, miért is van rajta Liam pólója – Lefeküdtetek? – kérdeztem egy kicsit hangosabban, és meglepődve. Jade nem szólt semmit, csak mosolygott. Én tiszta szívből örültem a boldogságának, hiszen látni lehetett rajta, hogy ragyog a szerelemtől. Én pedig… Én meg itt szenvedek.