Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy nem volt a héten eddig rész, de nem voltam gépközelbe. Ma ezért hoztam a folytatást, ami remélem, hogy tetszik majd. Várom a véleményeket!
Emily Cook
Reggel, pontosabban akkor, mikor felébredtem, úgy pattantam ki az ágyból, mintha legalább egy fél napot átaludtam volna. Aztán ránéztem az órára, és eléggé meglepődtem, ugyanis még csak tíz óra volt. Alig aludtam négy-öt órát. Mindenről megfeledkezve indultam el a nappali felé, és még csak eszembe sem jutott, hogy ott találok valakit…pedig volt ott valaki, és én egyből ledermedtem.
- Jó reggelt! – mosolygott rám – Nagyon korai vagy!
- Te mit keresel még mindig itt? – kérdeztem zavartan.
- Nem találtam meg a kulcsot, és nem tudtam kimenni.
- Ott az ajtón. – mondtam gúnyosan.
- Ohhh… - nézett arra, és széles mosolyt villantott – Tényleg!
- Harry! Miért vagy még itt?
- Nem tudom! – rántotta meg a vállát – Lusta voltam hazamenni, és egy kicsit összepakoltam a buli után.
- Nem kellett volna, Liam-ék azért jönnek át később.
- Annyival kevesebbet kell dolgoznotok. – mosolygott – Reggelit?
- Honnan szedtél friss pékárut, ha nem találtad meg a kulcsot? – húztam fel a szemöldökömet.
- Jó! – nevetett zavartan – Beismerem, hogy direkt nem mentem haza.
- Harry… - kezdtem, de ő leintett.
- Emily! Barátok vagyunk, nem? – mosolygott, én pedig hosszas gondolkodás után bólintottam egyet – Csüccs, és egyél.
- Nem is aludtál? – kérdeztem, mikor magamba tömtem az első falatot, ő pedig leült velem szembe, de nem evett, csak bámult rám.
- Nem. Elvégre átaludtam az egész bulit, nem volt szükségem több alvásra. Meg amúgy sem ment volna… - hajtotta le a fejét. Tudtam, hogy mire céloz, így inkább eltereltem a témát.
- Én meg már azt hittem, hogy legalább fél napot aludtam. Nem tudom, miért ébredtem fel ilyen kevés alvás után, ez nem rám vall.
- Pedig én nem hangoskodtam. Próbáltam csendben közlekedni. – emelte fel a kezeit szórakozottan. Tényleg ennyire könnyen kezeli a helyzetet, vagy csupán úgy színlel, ahogy én?
- Talán melegem volt. Meg mernék rá esküdni, hogy mikor lefeküdtem, nem takaróztam be. – játszottam meg magam, és észrevettem, hogy rám kapja a tekintetét. Kíváncsi voltam, hogy hogyan reagál, ha felhozom a témát.
- Tényleg? – kérdezte zavartan – Öhm… Már velem is volt ilyen. – mondta, és próbált meggyőző lenni. Én csak elmosolyodtam, és inkább nem zargattam tovább ezt a témát.
Miután ettem egy keveset, visszamentem a szobába, és átöltöztem. Elég sok ruhám volt már itt, hiszen szinte minden nap ide menekülök. Oké, szeretem a családomat, de amit mostanában csinálnak, az már több a soknál. Az anyám alig akar iskolába engedni azóta, mióta meglátta a kávéfoltos ruháimat. Az apám pedig minden nap be akar kísérni az osztályba. Könyörgöm…Lassan tizennyolc éves leszek. Az miatt, ami történt, még nem kell kisgyerekként kezelni. Jobban aggódnak értem, mint a húgom miatt. Nem is tudom, mi lenne, ha megtudnák, hogy napok óta nem Jade-nél alszok, hanem itt, teljesen egyedül. Apropó, egyedül… Harry még mindig itt van, és nem úgy tűnik, mint aki nagyon haza akar menni. Reggel óta úgy viselkedik, mintha mind a ketten itt laknánk, és mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ha tudná, hogy mennyire szenvedek minden egyes pillanatban, mikor véletlenül összenézünk, meghallom búgó, mély hangját, vagy a közelembe jön, és megérzem azt a jól ismert illatot, amit mindig mélyen magamba szippantottam, mikor megölelt, vagy megcsókolt.
- Öhm… Harry? – szólaltam meg, mikor már legalább egy órája, tartva a kellő távolságot, a kanapén ültünk, egyetlen szó nélkül, és most éppen a déli híreket néztük az egyik csatornán. A délelőtt folyamán egy keveset még takarítottunk, legalábbis összeszedtük a szétszórt poharakat, és tálakat, de aztán semmi több. Valamit hagyni kell Liam-éknek is.
- Igen? – nézett rám mosolyogva.
- Nem szeretnél hazamenni? – kérdeztem óvatosan, neki pedig elkomorult az arca.
- Ha szeretnéd, akkor… - mondta, és már készült felkelni.
- Nem… - mondtam gyorsan – Nem azért, mert nem szeretném, ha itt lennél… - kezdtem, de aztán elharaptam a mondatot. Harry-nek mosolyra húzódott a szája, és erősen figyelte, hogy mivel fogom folytatni. Tényleg nem szeretném, ha elmenne? Mi a francot beszélek?
- Tényleg? – kérdezte reménykedve.
- Csak azért mondtam, mert Liam, Lou, Zayn és Jade nemsokára jönnek, és nem tudom, hogy...
- Hogy mit szólnának, ha itt találnának kettőnek?
- Valami ilyesmi. – ismertem be zavartam mosolyogva.
- Elvégre egyszer meg kell tudniuk, hogy kibékültünk…pontosabban megbocsátottál nekem. – mondta, aztán elgondolkozott – Jobban mondva remélem, hogy megbocsátottál…vagy, hogy egyszer meg fogsz. – nézett rám, én pedig zavartan elfordultam.
- Ha szeretnél, akkor maradj nyugodtan. – mondtam – Elvégre ez a te házad, és nem az enyém. Inkább nekem kéne lelépnem.
- Ne! Dehogy! Szeretném, ha maradnál. – bólintott, és közelebb ült hozzám, majd teljes testével felém fordult – Szeretnék a közeledben lenni, legalább egy légtérben hadd lehessek veled, ha már nem érhetek hozzád, és ha már soha nem lesz olyan, mint amilyen a szigeten volt.
- Harry… Rendben, de ne beszéljünk erről, oké? Tegyünk úgy, mintha soha, semmi sem történt volna köztünk, és kezeljük egymást szimplán barátként.
- Oké. – bólintott szomorúan – Nem hozom fel többet ezt a témát, de tudd, hogy amit tegnap este mondtam részegen, az igaz volt, és mindenre emlékszek.
- Mindenre? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, és a kérdésre céloztam, amire ő nem tudott válaszolni.
- Mindenre. – bólintott magabiztosan – És ha szeretnéd, akkor válaszolok a kérdésedre. Tiszta fejjel, és őszintén…
- Öhm… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Elvégre volt neki egy napja átgondolni, hogy mit mondjon, és hogy mi lenne rá a helyes válasz. Egyáltalán akarom én tudni, hogy mit gondol? Azonban erre már nem volt alkalmam, ugyanis ekkor kinyílt az ajtó, és megjelent Jade, nyomában Liam-mel, Lou-val és Zayn-nel. Mikor barátnőm meglátta, hogy nem egyedül ülök a kanapén, egyből mozdulatlanná vált, és tágra nyílt szemekkel bámult felénk. Liam, Louis, és Zayn, akik eddig nevetgéltek valamin, egy pillanat alatt csendben lettek.
- Helló! – törte meg a csendet Harry mosolyogva, azonban a többiek még mindig mozdulatlanul álltak – Itt aludtam, és gondoltam, hogy maradok és segítek nektek rendet rakni.
- O…oké. – bólintott Liam, és beljebb tolta a többieket. Harry felkelt a kanapéról, és mivel mindenki ellenkező irányba széledt szét, Jade azonnal leült mellém, de előtte még küldött egy gyilkos pillantást Harry felé.
- Mondd, hogy nem történt semmi. – kérlelt összetett kezekkel.
- Mi? – néztem rá – Elment az eszed? Azt sem tudtam, hogy itt van. Hulla részegen aludt valamelyik szobába. Csak reggel találkoztunk, mikor felkeltem. – hazudtam. Legalábbis nem volt minden részlet igaz.
- Szerencséd van. – nézett rám szigorúan – Ne merészelj megbocsátani neki.
- Már megtörtént. – mondtam könnyedén.
- Mi vaaaan? – emelte fel a hangját Jade, és a többiek egy pillanatra felénk is kapták a fejét, de aztán Liam, gondolom, hogy nyugodtan tudjuk beszélgetni, benyomta a zenét a hifin, így esélyük sem lett volna hallani, miről is van szó.
- Bocsánatot kért legalább ezerszer, én pedig megbocsátottam. – rántottam meg a vállamat, de aztán egyből folytattam, mert láttam, hogy meg akar szólalni – Megbocsátottam, de egyből leszögeztem, hogy eszem ágában sincs többnek lenni, mint barát.
- És ezt ő meg is értette? – nézett rám gúnyosan.
- Persze, hiszen látod, nem? Tök normálisan viselkedik.
- Ja. Persze. Erre nagyon kíváncsi leszek. Nap, mint nap hulla részegre issza magát, mióta azt hitte, hogy Liam és te kavartok. Biztos, hogy tök könnyen vette. Ne nevettess már!
- Mi? – néztem rá meglepetten – Iszik? Miattam?