2014. március 29., szombat

9. fejezet: Harry rajongója

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt friss rész, de mint ahogy írtam, nem volt jó a laptopom. :( Ma végre elkészült, ezért tudtam hozni a részt. Remélem, hogy nem haragszik rám senki, és kitartottatok eddig is a blog mellett.
Olvassátok el az új részt, amiből kiderül, hogy Harry mit is tett annak idején. ;)

Harry Styles
Másnap délután elhatároztam, hogy én megyek el Darcy-ért az óvodába, ugyanis megígértem neki, hogy ezek után, minél többször látjuk egymást. Ezt az ígéretet pedig a világ összes pénzéért sem fogom megszegni. Történjen bármi, a lányom úgy fog felnőni, hogy mellette leszek. 
Miután Angie-t felhívtam, megadta az óvoda címét, és elmondta azt is, hogy négyig oda kell érnem. A hangja alapján elég furcsa volt a telefonban. Hogy honnan tudom? Mert nagyon is jól ismerem, és tudom, hogy mikor van valami baja. Most pedig az van, de nagyon remélem, hogy semmi komoly.
Fél négykor szálltam ki az ovi előtt, és a napszemüveggel takarva magamat, besiettem az épületbe. Persze, hogy a legforgalmasabb helyen kell lennie ennek is, és persze, hogy most van itt a legtöbb ember. Jöhettem volna előbb is. Többen súgtak össze mögöttem, és párna még meg is indultak felém, de én nem foglalkoztam velük. Az épület folyosóján szinte futva mentem végig, és úgy kerestem Darcy csoportját. Mikor beléptem a terembe, néma csend lett, és minden szem rám szegeződött. 
- Apuciii! – hallottam meg a vidám, ismerős hangot, és a lányom az apró lábait szaporán szedve futott felém. Mikor odaért, a karjaimba kaptam, és belepusziltam a nyakába, amitől még hangosabb kacagásba kezdett. 
- Szia, hercegnőm! – suttogtam a barna, göndör hajába. 
- Hát eljöttél! – nézett rám csillogó szemekkel. 
- Hiszen megígértem! – kacsintottam rá, és letettem a földre – Mivel nagylány vagy, gondolom, tudod, hogy most mi a teendő, ugye? Anyád elmagyarázta párszor a telefonba, de nem igazán jegyeztem meg. Mit kell hazavinni, és mit kell itt hagyni? 
- Persze, hogy tudom. – bólintott nagy komolysággal, és csípőre tett kézzel elindult. A többi gyerek, és a szüleik még mindig engem bámultak, mikor követtem Darcy-t. Egy kis szekrényhez ment, ahonnan bőszen pakolászni kezdett. Pár ruhát a kezembe nyomott, a többit pedig visszatuszkolta, majd leült, és felemelte a kezeit. Hol rám, hol pedig a kezemben tartott ruhákra nézett. 
- Öhm… - kezdtem bele, ugyanis nem igazán értettem, hogy mit akar. 
- Angie ebben a ruhában hozta. Ami most rajta van, az az itteni ruhája. – súgta a fülembe egy búgó hang – Öltöztesd át abba, ami a kezedben van, ami rajta van, azt meg vigyétek haza. – fejezte be a mellettem álló magas, szőke nő. 
- Ó! – néztem rá meglepetten – Köszönöm! 
- Nincs mit! – mosolygott, és hátradobta a haját, a melleit pedig szinte az arcomba nyomta – Julia vagyok, Ben anyukája.
- Én pedig Harry. – fogtam meg a kezét. 
- Apuciiiii! – szakított minket félbe Darcy, aki most elég mérgesen nézett rám. 
- Bocsánat, szívem. – kaptam észbe, és segítettem neki kibújni a ruháiból, majd belebújni a másikba – Készen vagyunk? Más nincs? 
- Nincs. – pattant fel a székről, amin eddig ült, és megfogta a kezemet, majd húzni kezdett maga után. Nem értettem, hogy miért viselkedik így. 
- Örülök a találkozásnak, Harry. – hallottam meg Julia hangját ismét, majd mikor elhaladtunk mellette, láttam és éreztem, hogy egy darab papírt csúsztat a farzsebembe. 
Darcy szinte futni kezdett a kijárat felé. 
- Valami baj van? – kérdeztem, mikor a gyerekülésbe raktam. 
- Semmi. – válaszolta felhúzott orral. 
- Hercegnőőőő… - mosolyogtam rá, és csiklandozni kezdetem. Egyből elnevette magát, majd mikor szóhoz jutott, mélyen a szemembe nézett. 
- Tetszik neked az a néni? – kérdezte félősen. 
- Milyen néni? – nem értettem, hogy mire céloz. 
- Ben anyukája. 
- Tessék? Dehogy tetszik. – nevettem el magam. Igazság szerint már el is felejtettem, hogy hogyan nézett ki az a nő. – Miért gondolod ezt? 
- Mert láttam, hogy nézett rád. Éppen úgy bámult téged, mint ahogy anya is nézett, mikor mesét olvastál nekem egyik este. 
- Miért? Anya hogyan nézett rám? – kérdeztem mosolyogva. 
- Hát olyan szerelmesen.
- Tényleg?
- Aha. Szerintem még mindig szeret ám téged. – bólogatott hevesen. 
- Gondolod? 
- Én tudom.
- Hát az nagyon jó lenne. – nevettem rá, és megsimogattam a fejét. 
- Akkor nem lesz Ben anyukája a hercegnőd, ugye? 
- Még véletlenül sem. Nekem csak te, és anya vagytok a hercegnőim. Soha senkit nem szerettem még annyira, mint titeket, és soha nem is fogok. 
- Ígéred? 
- Ígérem! – bólintottam magabiztosan. 
- Akkor ugye nem hagyod, hogy Chad elvigyen minket? 
- Elvigyen titeket? – a szemeimet összehúzva pillantottam Darcy-ra, aki kétségbeesetten nézett rám. Miről beszél? Hova akarja őket vinni? 
- Tegnap arról beszéltek, hogy elmegyünk örökre. 
- Hova? 
- Valahova messze, ahol Chad dolgozik majd, és mivel ő lesz az új apukám, mi is vele megyünk. De én nem akarok új apukát, és nem akarok vele menni. Azt akarom, hogy anya és te megint együtt lakjunk, mint nagyon régen. – kezdett pityeregni, engem pedig megrémített vele. 
- Ne sírj, rendben? – hajoltam hozzá közelebb – Nem mentek ti sehova. Megígérem. – néztem a szemébe, ő pedig csak bólintott egy aprót, majd a kis kezeivel letörölte a könnyeit. Becsuktam az ajtaját, és a volán mögé ültem. Remegő kézzel indítottam be az autót, és Angie háza felé vettem az irányt. Magyarázattal tartozik nekem. Nem fogja elvenni tőlem a lányomat, és életem szerelmét egy senkiházi majom. Az egyszer biztos!

Angelina Graham
Tegnap este óta nem is beszéltem Chad-del. Tényleg sokkal elfoglaltabb lett most, hogy megkapta ezt a munkát. Remélem, hogy ez nem fog sokáig tartani. Nem akarom minden egyes napomat egyedül tölteni, miután Ausztráliába költözünk. Ausztrália. Megijeszt a gondolat, hogy el kell költöznöm a megszokott városból, messzire a szeretteimtől. Abbie-nek még csak meg sem említettem a dolgot. Főleg most nem, hogy nyolc hónapos terhes. Nem akarom, hogy felizgassa magát, és esetleg valami baja legyen neki, vagy a kicsinek. Így is elég feszült, mert az orvos szerint nagyon vigyáznia kell magára, nehogy gond legyen. Nem mondta ki konkrétan, de valószínűleg a veszélyeztetett terhes kategóriába is lehetne sorolni. Szerintem ő, és Niall is belehalnának, ha baja esne a babának. 
Azt meg főképp nem tudom, hogy hogyan magyarázom meg Darcy-nak, hogy ezentúl nem találkozik olyan sűrűn Abbie-ékkel, és a kis barátaival. Na meg persze az apjával sem, akivel csak most melegedett újra össze. 
- Megjöttünk, anyuci! – zökkentett ki a gondolataimból a lányom hangja, és pár pillanat múlva már a nyakamban volt. 
- Hogy telt a napod, édesem? – néztem rá, és adtam egy nagy puszit az arcára. 
- Nagyon jól, főleg, hogy apa jött értem. Az összes gyerek tátott szájjal nézte őt. – mesélte nagy beleéléssel, miközben Harry is beljebb lépkedett. 
- Beszélhetünk? – kérdezte végül. 
- Persze. – bólintottam, és letettem a földre Darcy-t – Menj szépen, és pakolj ki a hátizsákodból, rendben? 
- Oké. – bólintott, és el is tűnt a lépcső tetején. 
- Miről van szó? – fordultam a nappali közepén álló Harry felé. Ő csak bámult rám, és már abból tudtam, hogy valami baja van, ahogy rám nézett. – Mi van? 
- Elveszed tőlem. – felelte röviden. 
- Tessék? 
- Elveszed tőlem a lányomat. Pont most, mikor újra együtt lehetek vele.
- Nem értelek. – tekertem meg a fejemet, pedig sejtettem, hogy miről van szó. 
- Darcy azt mondta, hogy a pasid el fog költözni, és ti vele mentek. 
- Ezt honnan szedte? 
- Miért? Nem igaz? 
- De…De az. – hajtottam le a fejemet. Most komolyan szégyellem magam előtte? 
- Nem vihet el titeket. – lépett hozzám közelebb, megfogta két kezével a vállaimat, és szinte könyörögve nézett rám. 
- Miért ne vihetne? Egy család leszünk, ő lesz a férjem. 
- Tényleg hozzá akarsz menni? 
- Miért ne akarnék? Ő életem szerelme, és olyan boldog vagyok, mint még soha. 
- Tényleg? Biztos vagy te abban, hogy még soha nem voltál boldogabb? – nézett rám mosolyogva, amitől elgyengültem. 
- Fejezd ezt be! – hajtottam le a fejemet. 
- Ugyan már. Amióta itt vagyok, többet időt töltesz velem, mint vele, és ez szerintem nem csak miattam van így. Biztos vagyok benne, hogy nem találkoztok sokat, és elhanyagol téged a munkája miatt. Igazam van? Fontosabb neki a meló, mint te. 
- És ezt pont te mondod? – néztem rá vádlón – Te, aki az énekes karrierjét fontosabbnak tartotta, mint a menyasszonyát, és a gyerekét? 
- Most nem rólam van szó, hanem Chad-ről. Nem szereted őt, látom rajtad. – fogta még mindig a kezeimet – Miért mész hozzá? 
- Miért? Mert biztos vagyok benne, hogy ő nem hagy el az esküvőnk napján. Nem fog otthagyni az oltár előtt, ahogy te tetted. – kiáltottam el magam, mire ő csak nyelt egy nagyot, és rögtön elengedett. Mélyen a szemembe nézett, majd sarkon fordult, és szinte kirohant a házból.

2014. március 11., kedd

8. fejezet: Chad nagy kiugrása

Sziasztok! :) Tudom, hogy most sok mindenkit megijesztettem, hogy nem hoztam részt csütörtök óta. Nagyon sajnálom, de időm sem volt géphez ülni. :( Ma is csak addig ültem le, amíg felraktam a részt. Remélem, hogy tetszik, és várom a véleményeket! A hozzászólásokat az előző résznél nagyon köszönöm, imádlak titeket! Megpróbálok válaszolni nektek! :)

Harry Styles
- Beszélhetnénk? – miután összeszedtem a bátorságomat, megszólítottam Louis-t, mikor a többiek elhagyták a termet. Lehet, hogy direkt pakolászott még egy keveset, mert tudta, hogy ott fogok maradni, vagy pont azért csinálta ezt, mert abban reménykedett, hogy mire végez, én már elhúzok.
- Nincs miről beszélnünk. – vonta meg a vállát, de nem nézett rám.
- Újra összeáll a banda, és te többet rám se fogsz nézni? Örökre ez lesz?
- Örökre? – csapott az asztalra, és dühösen rám nézett – Elmagyaráznád, hogy mit jelent neked ez a szó? Mert nem biztos, hogy én tudom. – gúnyosan nézett rajtam végig – Emlékszek, hogy hányszor mondtad ki ezt a szót. Örökre barátok leszünk. Örökre egy család leszünk. Örökre szeretni fogod Angie-t. Örökre a lányod mellett maradsz. 
- Nem tudod, hogy miken mentem keresztül. – mondtam lehajtott fejjel. 
- És ez az én hibám? Az enyém, aki hónapokig keresett, és segíteni akart? 
- Sajnálom. 
- És ezt el kell, hogy higgyem? Mégis mit gondoltál? Visszajössz, és majd mindenki a nyakadba fog ugrani? Azt hitted, hogy megint a legjobb barátok leszünk, vagy hogy Angie egész eddig rád várt? A lányod nem haragszik rád, mert még kicsi, de hidd el, hogy minél nagyobb lesz, annál jobban tudatosodni fog benne, hogy nem voltál mellette évekig. Csak remélni tudom, hogy majd te is úgy fogsz szenvedni ezek miatt a dolgok miatt, mint ahogy mi szenvedtünk miattad. 
- Nem gondoltam semmi ilyenre. Tudom, hogy mekkorát hibáztam, és hogy ezt nem lehet egy könnyen megbocsátani. 
- Ezt egyáltalán nem lehet megbocsátani. – nézett újra rám, majd a fejét csóválva kisétált a teremből, de az ajtóban még visszafordult – Fogadj el egy jó tanácsot! Add fel az olyan terveidet, amikkel vissza akarod szerezni Angie-t. 
- Ki mondta, hogy vissza akarom szerezni? – néztem rá nagy komolysággal. Megérdemeltem minden egyes szavát, de ez már egy kicsit sok lesz. 
- Ugyan már. A legjobb barátod voltam. Attól, hogy ez már nem így van, még ugyan olyan jól ismerlek. Hagyd őt békén, mert Chad boldoggá tudja tenni. Te soha nem fogod. Te csak megbántani tudod azokat, akik szeretnek téged. Ez mindig is így volt, és soha nem fogsz megváltozni. – mondta, majd végleg magamra hagyott. 
Igaza van! Teljes mértékben igaz volt minden szó, amit mondott. Rettentően fájt, hogy így viselkedett velem, de megérdemlem. El sem tudom képzelni, hogy milyen volt neki, hogy nem akartam vele találkozni, hogy leráztam, és hogy nem kértem a segítségéből. Én is ugyan így viselkednék az ő helyébe. Legbelül harag van bennem, de nem iránta, hanem magam iránt. Haragszom, sőt gyűlölöm magam. 


Angelina Graham
- Sziasztok! – késő délután Chad lépett be a konyhába, ahol éppen a vacsorát készítettem, Darcy pedig lelkesen segített.
- Szia! – mosolyogtam rá, és kaptam egy puszit az arcomra, majd a lányom is a feje búbjára – Minden rendben? – kérdeztem, ugyanis láttam rajta, hogy baj van. 
- Persze, csak fáradt vagyok. – bólintott, miközben leült az egyik székre. 
- Engem nem tudsz átvágni. – néztem rá komolyan.
- Tényleg minden rendben. – próbált meggyőzni, de nem sikerült neki. 
- Már tudom mi a gond. – hajtottam le a fejemet, mikor rájöttem. 
- Tényleg? – nézett rám meglepetten. 
- Igen. 
- Honnan tudod? Úgy értem, ki mondta? 
- Ki mondta? – néztem rá zavartan – Mit? Én azt hittem, hogy az újságcikkek miatt van valami baj. Tudod, hogy össze írnak mindent, és egy szó sem igaz az egészből. 
- Tudom, nem is csinálok belőle problémát, ezt te is nagyon jól tudod. 
- Oké. Csak azt hittem most, hogy itt van Harry, egy kicsit komolyabban veszed azokat a hülyeségeket. 
- Dehogy. – mosolygott rám. 
- Várj csak! – kaptam észbe – Akkor mi van? 
- Nem éppen így akartam elmondani, mert nem ez a megfelelő pillanat. – mondta zavartan. Láttam, hogy valami baja van, és nagyon nehezen kezd bele a mondanivalójába. 
- Mondd csak! – bíztattam mosolyogva. 
- Kineveztek elnöknek. 
- De ez csodálatos, drágám. – rögtön közelebb léptem hozzá, megkerülve az asztal, és átöleltem. 
- Az, de van ezzel egy kis probléma. 
- Méghozzá? 
- A cég egyik leányvállalatának elnöke leszek.
- Ez pontosan mit takar? 
- Sydney-be kell költöznöm. 
- Ausztráliába? – az ereimben szinte megfagyott a vér. Ha Chad elköltözik, akkor nekünk is vele kell mennünk, elvégre hamarosan egy család leszünk. 
- Igen. – bólintott, és kérdőn nézett rám. 
- Oké. – mély levegőt vettem, és mosolyt erőltettem az arcomra. Támogatnom kell őt, elvégre a férjem lesz. Vele kell mennem akár a világ végére is, és mindig mellette kell állnom.
- Oké? – nézett rám félőn. 
- Igen. Természetesen veled tartunk. Darcy és én is. Hamarosan egy család leszünk, és ezen semmi sem fog változtatni. – simítottam végig az arcán, mire ő megkönnyebbülve felsóhajtott. 
- Annyira szeretlek! – ölelt magához, mait én viszonoztam, de persze a szívem megszakadt. Nem tudom, hogy miért, de nem akartam elmenni innen, nem akartam elhagyni Londont. 
- És mi lesz az esküvővel? – hajoltam távolabb tőle. 
- Erről is akartam beszélni. 
- Ha el akarod halasztani, én benne vagyok. Első a munka, és a költözés. – hadartam, de mikor közbevágott, kissé csalódott lettem. 
- Éppen ellenkezőleg. – nevetett rám – Minél előbb el akarlak venni, és már családként akarok Sydney-be menni.
- De azt mondtad, hogy két hónap múlva menni kell. – néztem rá zavartan, és rosszat sejtettem. 
- Szerintem még ma elkezdheted szervezni a lagzit, ugyanis kaptam egy időpontot hat hét múlva. 
- Tessék? – néztem rá megrökönyödve. 
- Ugye nem haragszol? – könyörögve, kiskutya szemekkel nézett rám. 
- Persze, hogy nem. – tekertem meg a fejemet, és ismét hamis mosolyt küldtem felé. 
- Fantasztikus. – csapta össze a tenyerét, és felpattant a székből. 
- Hova mész? Nem vacsorázol itt? 
- Sajnálom, édesem. Rengeteg munkám van, és ez egy ideig most így is lesz. Majd hívlak! – nézett rám bocsánatkérően, és kiment a konyhából, majd hallottam, hogy becsukódik mögötte a bejárati ajtó is. 
Miután Chad távozott, még pár percig csak bámultam magam elé, és lassan tudatosodott bennem, hogy mi történt, pontosabban, hogy mi fog történni. El kell hagynom ezt a várost, ezt az országot, sőt ezt a földrészt is. El kell hagynom a régi emlékeket, a nővéremet, a családomat, hogy egy vadonatúj életet kezdhessek életem szerelmével. De tényleg életem szerelmével készülök összekötni az életemet? Tényleg életem szerelme miatt hagyom hátra a múltamat, és az eddigi életemet? Valami rettentően nyomasztott, szét akart robbanni a hasamban, de én magam sem tudtam, hogy mi lehet az. Boldognak kéne lennem, elvégre Chad az igazi férfi, és ő tesz engem boldoggá. De akkor miért egy másik arc van előttem? Miért rá gondolok attól a pillanattól fogva, hogy Chad kimondta, hogy el kell költöznünk? Sőt azóta, amióta pár napja belépett a bejárati ajtón. Miért az jár a fejemben, hogy hogyan szakítom el őt a lányától?  
Darcy még mindig az ételdarabkákkal játszott. Szerencsére semmit sem hallott a beszélgetésből, mert akkor már biztosan kérdezősködne.

2014. március 6., csütörtök

7. fejezet: Címlapon

Sziasztok! Szomorúan látom, hogy alig kapok már visszajelzést a történettel kapcsolatban. Talán ennyire unalmas? Vagy mi a probléma? Kérlek, írjátok le, és talán tudok változtatni! :(

Harry Styles
Másnap reggel elég korán felébredtem, pedig ez tényleg nagy szó ahhoz képest, hogy az elmúlt pár évben, szinte végigaludtam minden napot. De ez már megváltozott, hiszen akkor nem volt semmi dolgom, de most itt van a munka, a banda, ami újra összeáll, és elsősorban a családom. Jobban mondva az, ami maradt belőle.
Miután elkészültem, beültem a kocsiba, és a stúdióba hajtottam, ahol ma találkoznom kell a bandával. Jó lesz őket újra látni, mégis rettentően félek. Három éve nem találkoztam velük, és még csak nem is kerestem őket. Sőt, azt sem hagytam, hogy ők megtaláljanak. Egyedül Niall-el tartottam a kapcsolatot, de vele is csak azért, hogy tudjam, mi van Darcy-val és Angie-vel.
A stúdióba érve felmentem a lifttel az adott emeletre, és egy kis habozás után, beléptem az ajtón. 
- Sziasztok! – mondtam kissé talán hangosan. Minden egyes szem rám szegeződött, és néma csend lett, ugyanis csak most vették észre, hogy beléptem. Lehajtottam a fejemet, és csak úgy néztem fel az emberekre, akik egy hosszú asztal mellett ültek. 
- Szia! Már vártunk! – állt fel Niall mosollyal az arcán. 
Szerintem nagyon jól tudta, hogy szégyellem magam, és rettentő zavarban vagyok. Elég félősen indultam meg feléjük, és először Liam-hez léptem oda, ugyanis ő volt a legközelebb. A kezemet nyújtottam felé, de ő helyette megölelt. Beismerem, rendesen meglepett a tette, de valahol jól is esett. Ugyan így tett Zayn is, majd mikor Louis-hoz léptem, ő rám sem nézett. Sejtettem, hogy ez lesz, és egyáltalán nem haragszok rá ezért. Fel voltam arra készülve, hogy így fognak fogadni. Az is nagy csoda, hogy Liam és Zayn szóba állnak velem, persze Lou más. Hiszen a legjobb barátom, jobban mondva az volt. Hónapokig keresett, miután elköltöztem, de én nem akartam senkivel sem beszélni, és senkit sem akartam látni. Tudom, hogy ez mennyire szarul eshetett neki, hiszen mi ketten szinte jobban ismertük egymást, mint saját magunkat.
Eléggé elszomorított a dolog, hogy semmibe vesz. Legalább állna fel a székéből, és ordítson, vagy vágjon pofán, üsse ki a fogaimat, csak nézzen rám. Még az sem fája annyira, mint ez. 
- Lou? – szóltam hozzá, de még inkább elfordította a fejét. Csalódottam ültem le Niall mellé, pont Louis-val szembe, miután Simon-t is köszöntöttem. Ő az X-Factor óta mellettünk állt, és ő szerette volna újra összehozni a bandát is. Nem beszélve arról, hogy engem ő maga beszélt rá az újrakezdésre. Megkeresett, és elég hosszan elbeszélgettünk. Jobban mondva órákon keresztül oktatott, és ordítozott velem, hogy térjek már észhez, és ne dobjam el az életemet ilyen fiatalon. Simon beszél rá arra is, hogy harcoljak a lányomért, és Angie-ért is, mert ennek a történetnek nem lehet így vége, nem nőhet fel a lányom úgy, hogy ne legyen az élete része. Miatta jöttem rá arra, hogy ha nem akarom, hogy Darcy örök életében utáljon, és ne akarjon engem látni akkor, ha már felnőtt lesz. Ott akarok lenni mellette, segíteni, tanácsokat adni neki, és vigyázni rá. Éppen úgy, ahogy az anyjára is. 
- Örülök, hogy mind itt vagytok! – kezdte Simon a beszédet, majd szinte levegővétel nélkül elmondta, hogy mit tervez a jövőre nézve, és miféle újat akar kihozni a bandából. 


Angelina Graham
- Jó reggelt! – hallottam meg a nővérem hangját az előtértből. 
- A nappaliban vagyunk. – kiáltottam vissza neki. Darcy-val éppen a szőnyegen ültünk, és a babáival játszottunk, miközben a kedvenc meséjét, a Csipkerózsikát kellett nézni. – Felcsaptál újságosnak? – kérdeztem meglepődve, ugyanis több tucat újsággal egyensúlyozott felénk.
- Mindjárt nem leszel ilyen vicces kedvedben. – nézett rám felhúzott szemöldökkel, és ledobta az összes újságot a kanapéra. Darcy egyből megrohamozta őket, és pár másodperc múlva ugrálva és nevetve szorongatta magához őket. Nem értettem, hogy minek örül ennyire, majd mikor megláttam az újságok címlapját, egyből rájöttem.
- Mi a… - csak ennyi jött ki belőlem. 
- Mégis mit gondoltál? – nézett rám Abbie – Elmész egy romantikus, családi kiruccanásra Disneyland-be a gyerekeddel, és az apjával. Bocs...a gyerekeddel, és a világsztár apjával. Azt hitted, hogy nem lesznek tele másnap az újságok azzal, hogy együtt romantikáztatok? 
- Nem romantikáztunk, oké? – forgattam idegesen a lapokat. Mindegyikben a címlapon voltunk, és nem tudom, hogy miért, de tényleg úgy néztünk ki, mint egy nagy, boldog család. 
- Akkor mi ez a nagy ölelkezés? – mutatott egy egyik képre. 
- Összevesztünk, és… 
- És így békültetek ki? – vágott a szavamba. 
- Nagyon vicces. – néztem rá gúnyosan – Összevesztünk, és Darcy eltűnt. – mondtam már halkan, és lehajtott fejjel. 
- Eltűnt? – nézett rám hitetlenkedve – Hogy érted, hogy eltűnt? 
- Nem vettük észre, és elszökött a hercegnőkhöz. 
- Nem vettétek észre? Hogy nem lehet észrevenni, hogy eltűnik a gyereketek? 
- Jól van már! – kiáltottam el magam – Felhúztam magam, és elborult az agyam. 
- Hát persze, hiszen ezt csak ő tudja kihozni belőled. – bólogatott okoskodva Abbie.
- Ez nem igaz. 
- Ugyan már. – intett le – És akkor hogy jött ez az ölelkezés? 
- Mikor megtaláltuk Darcy-t, Harry felkapta az ölébe, és hát átölelt engem is. Igazából Darcy húzott oda. 
- Aha. – bólogatott, de láttam, hogy nem hiszi el.
- Anyuciiiii. – nézett rám Darcy csillogó szemekkel, miközben a felsőmet rángatta – Benne vagyunk az újságban. 
- Tudom, édesem. – mosolyogtam rá. 
- Elolvasod nekem, hogy mit írnak? 
- Öhm…majd talán később, rendben? – néztem rá zavartan. Igazából elolvastam volna neki most bármit, de ezeket a cikkeket nem. Az összesben arról volt szó, hogy újra egy pár vagyunk, és hogy Harry azért jött vissza, hogy egyesítse a családot, meg hasonlók. Elöntött a düh, pedig igazából sejtettem, hogy előbb-utóbb ez lesz. 
- Jobb lesz, ha felhívod Chad-et. – vette kicsit halkabbra Abbie, ugyanis észrevette ő is, hogy Darcy minden egyes szavunkat figyeli. 
- Miért? – néztem rá értetlenül. 
- Miééééért? Mondjuk azért, mert a menyasszonya ölelkezik az összes mai újság címlapján a volt pasijával.
- Ugyan már! Harry tudja, hogy őt szeretem, és hogy milyenek a paparazzik. 
- Harry? – nézett rám nevetve. 
- Mi van vele? – néztem rá zavartan. 
- Azt mondtad, hogy Harry tudja, hogy őt szereted. 
- Dehogy mondtam azt. Chad-et mondtam. – feleltem, és éreztem, hogy kipirul az arcom. 
- De igen is, hogy azt mondtad. – nézett rám komolyan. 
- Nem. – tagadtam tovább. 
- De igen! – szólalt meg Darcy mellettem, mire én rákaptam a tekintetemet. Boldogan mosolygott rám, még mindig az újságokat szorongatva. – Tényleg szereted apát? 
- Öhm…Menj szépen játszani, oké? – hajoltam le hozzá, és megsimogattam barna, göndör fürtjeit. Ő bólintott egyet, majd visszaült a szőnyegre, és babázni kezdett, de láttam rajta, hogy fél szemmel és fél füllel még mindig ránk figyelt.
- Még mindig őt szereted? – kérdezte halkan Abbie. 
- Mi van? Elment az eszed? Nem szeretem őt. 
- Akkor miért mondtad az ő nevét? 
- Mit tudom én? Mert róla volt szó, és ideges vagyok, meg még itt vannak ezek a hülye újságok is. – hadartam mindent, ami eszembe jutott. 
- Oké. – emelte fel a kezeit védekezve – Ha te hiszel magadnak, akkor én is. 
- Hát hidd csak el! – bólogattam neki magabiztosan. Vagyis próbáltam magabiztos lenni, mert rettentően összezavartak a dolgok. Soha nem akartam, hogy újra kezdődjön az a dolog, hogy minden nap magammal kelljen szembenéznem az újságok címlapján. Mikor évekkel ezelőtt hivatalosan is összejöttünk, rengeteg támadást kaptam, és szinte az összes újság címlapján én voltam. Aztán szép lassan mindenki elfogadta, hogy Harry és én egy pár vagyunk, még a terhességemnek is örültek. Aztán bekövetkezett egy olyan dolog, amit soha nem hittem volna. Harry lett az egész világ első számú közellensége, mikor elhagyott minket. A rajongók 99%-a mellettem állt, és engem támogatott. Azóta persze évek teltek el, és lecsengett már ez a dolog. Az utcán persze felismernek, és fényképezkedni akarnak velem, és Darcy-val is, de már ez sem fordult elő olyan sűrűn. Most viszont nagyon jól tudom, hogy ez meg fog változni megint. Harry visszatért, a One Direction vissza fog térni, és a régi, zavaros életem is vissza fog térni.

2014. március 4., kedd

6. fejezet: Elásni a csatabárdot

Sziasztok! :) Meghoztam a mai részt is, ami a Disneyland-i kaland utáni estéről szól. Angie talán kezd jobb belátásra térni? ;)

Angelina Graham
Már besötétedett, mire hazaértünk. Az aggodalom, és az ijedtség még mindig bennem volt, éppen ezért meg sem tudtam szólalni egész úton. Mindenféle hülyeségen járt az eszem, belegondoltam abba, hogy mi történt volna akkor, ha nem találjuk meg Darcy-t, vagy ha valami baja esik. 
- Apuci! Ma is mesélsz nekem? – kérdezte a hátsó ülésen ülő kislány, mikor megálltunk a házunk előtt. 
- Nem hiszem, hercegnő. – válaszolt neki Harry, belepillantva a visszapillantó tükörbe. 
- De miért? 
- Majd anya mesél neked. 
- De én téged akarlak. 
- Öhm… - szólaltam meg halkan, de magam sem tudom, hogy miért – Nyugodtan bejöhetsz, ha gondolod. Látod, hogy mennyire szeretné. 
- Tényleg? – pillantott felém csodálkozva – Oké. Az jó lenne. 
- Akkor te olvasol nekem? 
- Úgy tűnik, hogy igen. 
- Juhééééé! – kiáltott fel Darcy, mikor kiszedtem az ülésből – Ma is itt alszol? 
- Nem hinném, hogy a te ágyadban kellene megint aludnom, nem igazán az én méretem. – kacsintott rá Harry.
- Akkor aludhatsz anyuval is. Az ő ágyában ketten is elfértek, sőt, ha nagyon hiányoznék, akkor én is beférek mellétek. – taglalta tovább a kislány, nekem pedig majdnem leégett a fejem. Még hogy az én ágyamban aludjon? Na nem! Az soha többé nem fog előfordulni, hogy ő és én egy ágyban aludjunk. 
- Édesem, nekem holnap korán dolgom van sajnos. – hajolt le hozzá, mikor már a nappaliban voltunk.
- Megint elmész? – kezdte a szomorkodást Darcy.
- Nem fogok messzire menni, akár minden nap találkozhatunk, de ma muszáj a saját házamban aludnom. 
- Nem aludhatnék akkor nálad? 
- Kicsim, holnap reggel óvoda. – vágtam közbe. Kénytelen voltam, ugyanis ismerem jól mind a kettőjüket, és Darcy addig könyörögne neki, amíg be nem adná a derekát. – Apának pedig munka, gondolom. – néztem rá Harry-re tanácstalanul. 
- Igen. – bólintott, majd ismét a kislány felé fordult – Holnap Niall bácsi, és én találkozunk a régi barátainkkal, hogy aztán újra együtt énekelhessünk. Emlékszel rájuk? 
- Ahaaa! – bólintott Darcy, még mindig szomorúan. 
- Ne szomorkodj, szépségem. Tudod mit? Holnap nem érek rá, de holnapután én megyek érted az oviba, oké? – ajánlotta fel Harry, amitől a kislány szeme egyből felcsillant, és megölelte az apját. 
- Oké! – bólogatott hevesen – Legalább az undok Ben Fields látja, hogy nekem is van apukám. 
- Ki az a Ben? 
- Egy fiú az óvodába, aki mindig csúfol. 
- És mivel csúfol? – kérdezte tovább érdeklődve Harry. 
- Hogy nekem nincs apukám. De most majd legalább láthatja, hogy igenis van. – húzta ki magát büszkén. 
- Édesem, szaladj fel a szobádba, azonnal megyek, és irány fürödni. – szóltam közbe. 
- Oké. – elindult a lépcső felé, de félúton megfordult, és az apjára mutatott – Nehogy megszökj! 
- Nem fogok. – nevetett rá Harry, majd megvárta, míg eltűnik a lépcső tetején, és felém fordult – Nem hittem, hogy…
- Hogy ilyeneken megy keresztül, mert te nem vagy itt neki? – fejeztem be a kérdését teljesen semleges hangnembe – Na ne mondd!
- Rengeteg mindent helyre kell hoznom, ugye? – nézett rám félve. 
- Ezt a kérdést inkább meg sem hallottam. – mondtam szemrehányóan. 
- Mindent megteszek. 
- Aha. Ne nekem ígérgess, hanem a lányodnak. Neki tartozol rengeteg dologgal, nekem semmivel sem. Nekem nincs szükségem semmire tőled. – vetettem oda neki, és reméltem, hogy minden egyes szavamtól még rosszabbul lett – Vagyis van… - kezdtem bele újra, mire egy kissé reménykedve nézett rám. 
- Igen?
- Szükségem van arra, hogy ne törd darabokra Darcy szívét azzal, hogy itt hagyod. Ne bolondítsd meg, és ne ígérj neki semmi olyat, amit nem tudsz betartani. Célzok itt arra, hogy ne ígérd meg neki, hogy vele maradsz, ha úgyis lelépsz. – néztem rá kőkeményen, és reméltem, hogy rájött, hogy itt magamra is célzok, ugyanis ezt már megtette velem is. Ígéretet tett, aztán csak úgy, egyetlen árva szó nélkül elhagyott. 
- Megváltoztam. – nyögte ki nagy nehezen. Úgy látszott, még a szónoklatom hatása alatt állt. 
- Mondtam már, ne nekem bizonyítsd! – húztam meg a vállamat, és elindultam Darcy után – Ha kész a fürdéssel, szólok. Addig érezd magad otthon…vagyis ne…vagyis mindegy, feltalálod magad.
Felszaladtam a lépcsőn, egyenesen Darcy szobájába, aki már félmeztelenül várt a fürdésre. 
- Gyere, szívem. Engedünk neked vizet. – mosolyogtam rá, majd a fürdőbe vonultunk, és elvégeztük a szokásos tisztálkodást. 
- Mondd csak, anyuci! – nézett rám, mikor már illatozva az ágyába fektettem – Apuci többet nem hagy itt minket, ugye?
- Édesem. Apa, és én már nem élünk együtt. Biztos van olyan kisfiú, vagy kislány az oviba is, akinek a szülei már nem együtt élnek, ugye? 
- Igen. Elváltoztak. – mondta komolyan, én pedig elnevettem magam. 
- Elváltak. – javítottam ki.
- Mert már nem szeretik egymást? 
- Valószínűleg. 
- De te, és apuci szeretitek egymást. 
- Régen szerettük, de már nem így van. Szeretem őt, mint barátot.
- Nem úgy, ahogy a herceg és a hercegnő szeretik egymást? 
- Nem, édesem. Nem úgy. – mosolyogtam rá, és megsimogattam göndör fürtjeit. 
- Pedig úgy néztetek egymásra ma. Láttam ám. – mondta mosolyogva – Úgy csak a szerelmesek néznek egymásra. 
- Jó éjt, szívem! – adtam egy puszit a homlokára, és felkeltem az ágytól – Szólok apának, de csak egy mese, rendben? 
- Rendbeeen! – kiáltotta utánam. 
Lementem a földszintre, Harry még mindig a nappaliban volt, és nézegetett valamit. 
- Menj fel hozzá, mielőtt lejön érted! – mondtam neki elég kedvesen, legalábbis a korábbi hangnemnél kedvesebben. 
- Oké, csak a régi képeket nézegettem. – mutatott felém egy albumot, amiben a három évvel ezelőtti képek voltak, pontosabban azok a képek, amiken még ő is szerepel.
- Elfelejtettem kidobni – rántottam a vállamon egyet. 
- Óhhh. – nézett ismét csalódottan, majd felkelt, és felment az emeletre. 
Nagyon reméltem, hogy ma nem fog elaludni Darcy mellett, mert semmi kedvem holnap is őt látni kora reggel. Mondjuk talán tényleg dolga van, és mindenképpen haza kell mennie, ha holnap dolgozni akar. A kanapén ülve lapozgattam az egyik magazint, amiben már cikkeztek arról, hogy a One Direction tagjai, egytől-egyig ismét Londonban vannak, hogy újra összeálljanak. Nahát…Ezt miért nem tudtam előbb elolvasni? Akkor talán nem ért volna ennyire hirtelen, hogy itt van a városban, sőt vissza is költözik. 
- Elaludt! – hallottam meg a hangot mögöttem.
- Ilyen gyorsan? 
- Már a mesekönyv második oldalánál kidőlt. 
- Nagyon elfáradt ma. – bólintottam.
- Na, akkor én megyek is. Nem akarok zavarni. – mondta, majd öltözködni kezdett. Én csak bólintottam egyet, majd valamilyen ötlettől vezérelve, hangosan megszólaltam:
- Nem maradsz még egy kicsit? 

Harry Styles
Bingó! Azt akarja, hogy maradjak! 
- Tényleg? – kérdeztem vissza meglepetten. Vagyis csak játszva a meglepettet, mert legszívesebben ordítani tudtam volna örömömben. 
- Aha. Biztos éhes vagy, mondjuk nincs itthon kaja, de rendelhetünk. – hadarta. Akkor szokott ilyen lenni, ha izgult. Ebben sem változott. 
- Oké. Jó ötlet. – helyeseltem gyorsan, mielőtt meggondolja magát – Mire fel ez a nagy barátkozás? – kérdeztem meg mégis. 
- Hát…öhm…meg kell beszélnünk, hogy mi legyen Darcy-val. Úgy értem, ha tényleg itt maradsz, akkor gondolom, látni akarod. De dolgozol is közben, meg én is dolgozom, szóval jó lenne megbeszélni, hogy hogyan legyen ez az egész dolog. 
- Aha. – bólintottam mosolyogva. Tudtam jól, hogy mindezt most találja ki. 
- Meg gondolkoztam, és mégse utálhatjuk egymást. Darcy miatt el kell ásnunk a csatabárdot. 
- Egyetértek. – bólintottam. Nem akartam mondani, hogy eddig sem én kezdtem a veszekedéseket, de nem szerettem volna rontani a helyzeten. Tudom jól, hogy soha senkivel nem áll le veszekedni, csak én tudtam kihozni belőle mindig, és ez most sincs másképp.
Rendeltünk kaját, és egész jól elbeszélgettünk Darcy-ról, meg arról, hogy ezentúl, minden héten aludhat majd nálam, ha nem lesz éjszakába húzódó stúdiózás. 
- Örülök, hogy ilyen jól el tudunk beszélgetni. – mondtam, mikor a kanapén ültünk, és vártuk a vacsorát.
- Én is. – mosolygott rám. Végre sikerült elérnem, hogy felfelé íveljen a szája. – Itt a vacsi! – pattant fel, mikor csengettek, és az ajtóhoz szaladt. Nagy lendülettel tépte fel, majd lefagyott, mikor meglátta, hogy ki áll az ajtóban. Mikor rájöttem, hogy nem is a vacsorát hozták meg, hanem valaki más jött, éreztem, hogy kezd forrni bennem a düh, és neki tudnék menni az érkezőnek. – Chad! – nyögte ki Angie – Mit keresel itt?
- Korábban el tudtam szabadulni, és arra gondoltam, hogy beugrok egy kicsit. – mondta a férfi, és beljebb sétált, majd észrevett engem – Ó! Harry!
- Chad! – intettem neki egy színlelt mosollyal – Én már menni készültem, csak elolvastam Darcy-nak az estimesét. – mondtam, majd elindultam az ajtó felé – Jó szórakozást! – tettem még hozzá, miközben végig Angie-t néztem. Nem akart a szemembe nézni, de fél szemmel azért rám pillantott. Vajon bánja, hogy Chad hazaért? Elvégre az ő ötlete volt, hogy maradjak, és hogy vacsorázzunk együtt. Na mindegy. Már ez is jelent valamit, és nagyon remélem, hogy jót.

2014. március 2., vasárnap

5. fejezet: Családi program

Sziasztok! Itt is van a folytatás, amiben főhőseink egy közös programon vesznek részt. Szerintem elég aranyos lett ez a rész is, biztos vagyok benne, hogy szeretni fogjátok! ;)
Ui.: Úgy tudom, hogy valójában az a hely, ahova együtt mennek, nincs Londonban, de végülis ez egy fanfic, szinte semmi sem valós benne! ;)

Harry Styles
- Hova megyünk? – kérdezte a kislány.
- Még mindig titok! – válaszoltam, mikor elindultunk a kocsim felé.
- Várj! – szólalt meg Angie, és megtorpant – Kell a gyerekülés az autóba. Ki kell szedni az enyémből. 
- Nem kell! – feleltem egyszerűen – Vettem egyet. 
- Tényleg? – nézett rám meglepetten. Szerintem nem gondolta, hogy komolyan veszem ezt az egész családos ügyet. 
- Igen! – bólintottam büszkén, mikor kinyitottam a kocsim hátsó ajtaját – Sőt, még rózsaszín is. Igazi hercegnőhöz illő. – néztem rá Darcy-ra, aki kitörő lelkesedéssel próbálta ki az ülést. Úgy ült benne, mintha egy trón lenne. 
- Segítsek? – kérdezte Angie, mikor már az anyósülésen ült, én pedig a gyereküléssel babráltam. 
- Nem kell, megoldom! – mondtam, de nem nagyon jött össze a dolog. Angie hátrafordult, és pár pillanat alatt bekötötte, és rögzítette Darcy trónját. Elmagyarázta nekem is, hogy hogyan kell, de én csak az arcát figyeltem, ami pár centire volt az enyémtől. Mikor észrevette, hogy bámulom, abbahagyta a beszédet, és csak nézett rám. Eszembe jutott, mikor először nézett a szemembe, mikor először látott engem szemtől-szemben. Igaz, hogy zűrös korszak volt az, de már akkor is úgy szerettem, mint most. 
- Most csókolózni fogtok? – szólalt meg hirtelen a tapsikoló Darcy az arcunk mellett. Az ijedtségtől szétugrottunk, és én rendesen megfejeltem az autó ajtaját, Angie pedig pillanatok alatt visszaült az ülésbe, és bekötötte magát, nehogy még egyszer hátra kelljen fordulnia. Darcy aztán tud időzíteni. De haragudni nem lehet rá, így inkább becsuktam az ajtót, és beültem a volán mögé. Az út elég csendesen telt, legalábbis ami Angie-t és engem illetett. A kislányunk a hátsó ülésen dalolászott, nevetgélt, játszott a macijával, és körülbelül félpercenként feltette ugyan azokat a kérdéseket:
- Hova megyünk? Mikor érünk oda?
- Titok, és nemsokára. – válaszoltam mindig. 
- Úúúúúúúú! – kiáltott fel pár perc múlva, mikor meglátta a nagy épületet – Már tudom, hogy hova megyünk!
- Nem tudom, hogy voltál-e már itt, de én szerettem volna eljönni veled…veletek. – javítottam ki magam, és Angie-re néztem, de ő csak kifelé bámult az ablakon. 
- Még soha nem voltam itt! Chad megígérte, hogy elhoz, de sosincs rá ideje. – mondta kissé szomorúan, de mégis vidáman nézett vissza rám a visszapillantón keresztül. 
- Nem tudtál volna kevésbé zsúfolt helyre hozni? – kérdezte Angie, mikor kiszálltunk a kocsiból.
- Baj, hogy én előbb elhoztam ide, mint a barátod? Különben is, miért nem voltál még itt vele? Egy kisgyereknek sem maradhat ki az életéből Disneyland! – néztem rá értetlenül. 
- Tényleg? Disneyland nem maradhat ki, de az apja igen? – vágott vissza, és bosszúsan a szemembe nézett. Ott a pont! Nem válaszoltam neki vissza, mert akkor nyitottam ki Darcy ajtaját, és amúgy is, totál igaza volt. 
- Gyere, hercegnő! Meglátogatjuk a többi hercegnőt! – vettem az ölembe. Nem akartam letenni, mert rengeteg ember volt, és nem akartam, hogy elkeveredjen, vagy valami baja legyen. Bementünk a főbejáraton, ahol rögtön Mickey és Minnie egér fogadott minket. Darcy-t le kellett raknom a földre, mert egyből oda akart szaladni hozzájuk, mint a legtöbb gyerek. A szememet egy percre sem vettem le róla, nagyon aggódtam érte. Talán azért is, mert még soha sehova nem vittem el magammal, csakis otthon voltunk együtt pár órára, mikor meglátogattam. Végignéztünk egy csomó felvonulást, ahol a mesefigurák ugrándoztak, és énekeltek, de engem nem igazán érdekelt. A lényeg az volt, hogy életem két szerelmével együtt lehetek végre, és láthatom őket mosolyogni. Igen, még Angie is mosolygott néha. 
Már több órája bolyongtunk a parkba, mikor elértünk a Disney hercegnők közé. Darcy teljesen odavolt értük, és mindegyikkel képet akart csinálni. Persze a kedvence Csipkerózsika volt, akivel még kisebb társalgásba is kezdett. Nem hallottam, hogy pontosan mit beszélnek, csak foszlányokat, de azokból egyből levágtam, hogy arról mesél, hogy az anyja ő, a herceg pedig én. Vagyis elmondta az egész történetünket neki.
Mikor végre elszabadultunk tőlük, tovább indulhattunk, és a repülő Pán Pétertől kezdve, a Donald kacsa hajójáig mindent megnéztünk. 
Közben persze az étel sem maradhatott ki, mert Darcy bármit meglátott, abból enni akart. 

Angelina Graham
- Nem kellene mindent összeenned, édesem. – szólaltam meg talán most először én is. A parkolóban lezajlott szócsata után nem igazán akartam hozzászólni. 
- De olyan finom az illatuk, anyuciii! – nézett rám kérlelő szemekkel. 
- Hadd egyen, tudod, hogy nem számít, mit kér. Megkapja. – nézett rám Harry mosolyogva.
- Nem a pénzről van szó, Harry! – mondtam ki most először a nevét, és ez meglepte őt is, és engem is – Talán te ülsz majd az ágy mellett éjjel, és te figyeled, hogy mikor fullad meg a hányásában, a sok szar kajától? 
- Anyuci csúnyát mondott! – szólalt meg Darcy, és nagy komolysággal nézett rám. 
- Sajnálom kicsim, anya ideges! – néztem le rá – Gyorsan felejtsd el ezt a szót, oké? – kérdeztem, mire ő csak bólintott. 
- Akár én is ülhetnék az ágya mellett. – szólalt meg Harry, mit sem törődve azzal, hogy engem szétvet az ideg. 
- Ülhetnél, ha a férjem lennél, de nem vagy az. – vetettem oda neki, és nagyon jól tudtam, hogy a legrosszabb pontot találtam most el ezzel a mondattal. 
- Miért vagy velem ilyen? – nézett rám fájdalmas arccal – Én próbálkozok, nem veszed észre? 
- Azzal próbálkozol, hogy idejössz három év után, és elrángatsz minket egy drága helyre? Tudtad nagyon jól, hogy Darcy odáig lesz érte. Vagy talán azért ide jöttünk, hogy minél többen lássanak együtt minket? Azt hiszed, hogy nem veszem észre a villogó vakukat? Holnap megint az újság címlapján leszünk, és hidd el, hogy egyáltalán nem hiányzott az az élet. 
- Nem a pénzemmel akarlak lenyűgözni. Soha nem is akartalak, ezt te tudod a legjobban. Azért ezt a helyet választottam, mert ide az emberek általában családostul jönnek.
- Mi nem vagyunk egy család. Te a lányom apja vagy, és ennyi. Érted? Menjünk! – vetettem oda neki, majd Darcy felé fordultam, de nem láttam sehol – Hol van Darcy? – szólaltam meg kétségbeesetten. 
- Mi? Az előbb még…az előbb még itt volt. – forgott körbe idegesen Harry is, és keresni kezdte a szemével a lányunkat. 
- Hol lehet? – a sírás határán álltam, és éreztem, hogy nem kapok levegőt. Hogy lehet, hogy elvesztettem a saját gyerekemet? Hogy lehetek ekkora idióta, hogy nem figyelek oda rá? 
- Nyugalom, oké? – állt elém Harry, és megfogta a vállaimat – Most szépen megkeressük együtt, rendben? 
Én meg sem tudtam szólalni, azt hittem, hogy elájulok. Ha valami baja lesz, én meghalok. 
- Menjünk vissza a hercegnőkhöz, hátha ott lesz. Ők a kedvencei, nem? – ajánlotta. Láttam rajta, hogy ideges, és nagyon megijedt ő is. Legszívesebben elküldeném a francba, elvégre ez az ő hibája. Ő hozott ide minket és ő terelte el a figyelmemet is, de nem akartam, hogy még rosszabbul érezze magát. Tudom, hogy szereti Darcy-t, és aggódik érte, észrevettem azt is, hogy akár melyik mesefigurával volt, vagy ha pár méterrel messzebb ment tőlünk, le sem vette róla a szemét. Elmerülve a gondolataimban, már egy kissé sikerült lenyugodnom, és csak azt vettem észre, hogy Harry a kezemet fogva húz maga után a tömegben. Nem tudom, hogy miért, de nem akartam elengedni a kezét. Lehet, hogy ha nem fogott volna, valahol már összerogytak volna a lábaim az aggodalomtól, de lehet, hogy csak jól esett. 
- Ott van! – mutatott maga elé, és én is arra pillantottam – Te jó ég, ott van! 
Futni kezdtünk Darcy felé, aki megint kedvenc hercegnőjével beszélgetett. 
- Darcy! – kiáltottam el magam, pont mikor Harry, aki előbb ért oda, felkapta őt a földről.
- Ezt többet ne csináld, oké? – húzta magához a kislányt, és csukott szemmel adott egy puszit a fejére.
Mikor kinyitotta a szemeit nem nézett rám, de ismertem őt annyira, hogy tudjam, könnyes volt a szeme. Tényleg nagyon megijedhetett. Oké, én is pánikba estem, de szerintem még sírni is elfelejtettem.
- Csak nem akartam hallgatni, hogy veszekedtek, mert azt nem szeretem. – mondta lehajtott fejjel a kislányunk, én pedig közelebb léptem hozzájuk. Meg akartam ölelni, hiszen engem is megijesztett, de Harry kezében volt, így inkább későbbre halasztottam ezt a dolgot. De mikor Darcy felém nyújtotta szabad kezét, muszáj volt közelebb lépnem hozzá. Átkarolta a nyakamat, és magához húzott, éppen úgy, ahogy az apját is. Milliméterek választottak el minket egymástól, és eszembe jutott egy régi emlék, ami hét éve történt. Ugyan így voltunk, ugyan ebben a helyzetben, csak akkor egy másik kislány ült közöttünk, és én akkor még nem láttam. Most azonban tisztán rajzolódott előttem Harry arca, amit ismét csak bámulni tudtam, és ő is így tett. Éreztem a parfümjét, a mentolos leheletét, láttam a szemeit, a száját, és a felette húzódó gödröcskéket, amik még mindig megadták az arcának a kisfiús bájt. 
- És most csókolóztok végre? – szólalt meg hirtelen Darcy, és pedig távolabb hajoltam tőlük, de menekülni nem tudtam, mert a lányom erősen fogott. Nem mertem ránézni Harry-re, de biztos voltam benne, hogy ő még mindig bámul, és valahogy éreztem azt is, hogy mosolyog.