2013. november 30., szombat

32. fejezet: Segítség!

Sziasztok! Nagyon köszönöm a sok véleményt, és pipát. Szuperek vagytok!
Ezért is itt van a szombati rész is. Remélem, hogy örültök neki. Annyira nem lesz érdekes, csupán egy töltelékrész, de szerintem nem olyan uncsi.

Az este folyamán rengeteget beszélgettem Perrie-vel, aki felkészített, hogy mire készüljek ezek után. Ugye ő is egy csapattal nyerte meg az X-Factort, csakúgy, mint én, ezért minden szavát figyeltem, és ”jegyzeteltem” a fejemben. 
- Mi ez a nagy pletykálás, lányok? – szólalt meg mellettünk Zayn, és átölelte szerelmét. Ahogy rájuk néztem, elöntött az irigység érzése. Szerettem volna, ha Harry is idejön, és ugyan úgy átölel, és megcsókol, mint Zayn Perrie-t.
- Csak tanácsokat adok Olivia-nak. – mondta mosolyogva a lány.
- Ne már! Gyertek, és bulizzatok, táncoljatok, igyatok! – kiáltotta Zayn, szinte túlharsogva az ordító zenét.
- Édesem, mi lenne, ha kicsit visszafognád magadat? – simogatta meg Perrie vőlegénye arcát. 
- Ha jöttök velem táncolni, akkor nem iszok többet.
- Olivia? – nézett rám Perrie. 
- Na jó. – egyeztem bele, mondjuk nem sok kedvem volt velük menni, ugyanis eddig biztonságban éreztem magam. Amíg Perrie-vel beszélgettünk, biztos voltam benne, hogy senki, itt legfőképpen Louis-ra célzok, nem fog odajönni hozzám. Zayn behúzott minket táncolni a tömegbe, ahol először Niall-t, és Liam-et láttam meg, akik éppen Tracy-vel, illetve Vic-kel táncoltak. Nahát. Elmosolyodtam rajtuk, mert igazán aranyosak voltak. Aztán megakadt a szemem Harry-n, aki éppen egy olyan lánnyal beszélgetett, aki szó szerint rámászott. Egyből felment bennem a pumpa, de tudtam, hogy nem rendezhetek balhét, mert akkor mindennek vége, főleg Louis szívének. Tánc közben oda-odapillantottam, hogy éppen mit csinálnak, és megnyugodtam. Harry egyik kezében valami pia volt, a másikkal pedig próbálta leszedni az enyhén ittas lány kezeit magáról. Észrevette, hogy figyelem, és küldött felém egy sajnálkozó pillantást. Én csak rámosolyogtam, hogy tudja, nincs semmi baj, hiszen látom, hogy kellemetlenül érzi magát.
- Kerülsz engem. – szólalt meg egy ismerős hang mögöttem, amitől összerezzentem. Na nem azért, mert megijedtem, hanem azért, mert tényleg kerültem őt. 
- Dehogy is! – hazudtam a szemébe. Ez ilyen könnyen megy nekem? Kezdek félni magamtól. 
- Olivia! Látom, hogy igen. Megbeszéltük a dolgokat, nem? 
- De. 
- Akkor meg? Csak viselkedjünk úgy ezek után is, mint eddig. Aztán lesz, ami lesz. 
- Jó. – bólintottam, és ebben a pillanatban elhallgatott a zene, majd egy lassú szám következett. 
- Táncolsz velem? – kérdezte a csodás kiskutya szemeivel, és én nem akartam megbántani. Most ha nemet mondok, akkor nem fogja elhinni, hogy nem kerülöm. Pedig nemet kellett volna mondanom, mert nem szabadna, hogy azt higgye, érzek iránta valamit. 
- Persze. – bólintottam, és ő magához húzott, én pedig átkaroltam a vállát. Lassan forogtunk körbe, míg szembe nem találtam magam Harry-vel. Most rajtam volt a sor, hogy sajnálkozó pillantást küldjek felé. Láttam, hogy forr benne a düh, és alig bírja visszatartani magát. 
Mikor Louis elkezdte simogatni a hátamat, lehúzta a poharának tartalmát, majd elfordult, és megfogott egy üveg piát, és kiment a nappaliból. Most mi legyen? Utána kell mennem, de mit mondjak Louis-nak? Abban a pillanatban néztem össze Vic-kel, aki érdeklődve vizslatta kétségbeesett arcomat, majd eltátogtam neki egy ”segíts” szócskát. Bólintott, és valamit súgott Liam-nek, majd odalépett mellénk.
- Olivia! Bocsi! Kijönnél egy kicsit? 
- Persze. – bólintottam, és Louis-ra néztem – Bocsi. 
- Menj csak! - mosolygott rám, majd sietős léptekkel otthagytuk. 
- Mi ez az egész? – kérdezte egyből Vic – És ne mondd, hogy semmi, mert most mentettelek ki. 
- Meg kell találnom Harry-t. – mondtam, és idegesen kapkodtam a fejemet.
- Harry-t? – nézett rám értetlenül. 
- Igen. 
- Oké. Kezdd az elejéről, mert nem értek semmit se.
- Mielőtt elmondtam odakint Louis-nak, hogy nem érzek iránta úgy, ahogy szeretném, csókolóztunk, és akkor jött meg Harry. Később, mikor bementem a konyhába, ott volt az anyjával, és sírt. 
- Sírt? 
- Igen, sírt! Miattam. Ottmaradtam az anyjával, aki mesélt nekem egy lányról, hogy a fia mennyire össze van törve miatta. Elmondott mindent, hogy Harry nem feküdt le azzal a lánnyal, mert annyira szerelmes. Aztán felmentem hozzá a szobájába. Elmondta, hogy tényleg nem történt semmi, én meg azt, hogy nem szeretem Louis-t. Aztán megmondtam neki, hogy szeretem.
- Mi vaaaan?
- Igen, ő is szerelmet vallott, aztán lefeküdtünk. 
- Te jó ég! Ez komoly? 
- Igen. Tökéletes volt, érted? Tökéletes. 
- Akkor meg miért viselkedtek most úgy, mintha nem ismernétek egymást? 
- Mert szerinte Louis is szeret engem.
- Uhhhhhhh. És akkor mi lesz most? 
- Azt mondta, hogy legyen ezek után is az, mint eddig. Csak találkozzak egyre kevesebbet Lou-val, vele pedig majd titokban tartjuk a kapcsolatunkat, míg Louis le nem mond rólam.
- Te jó ég! Ez durva. – Vic meg sem tudott szólalni, pedig az talán még soha nem fordult elő. 
- Most pedig meg kell találnom Harry-t. Gondolom ivott már eleget, és kiakadt, hogy táncoltam Louis-val. 
- És én mit csináljak addig? Mert ha most visszamegyek, Louis egyből keresni kezd téged. 
- Nem tudom. Maradj itt.
- Meddig? Mert ha megint két órát távol leszel, akkor hozz nekem egy üveg pezsgőt.
- Jó. – bólintottam – Ne mozdulj! 
Otthagytam, majd pár pillanat múlva egy üveg pezsgővel, és Liam-mel tértem vissza.
- Bontsd ki! – adtam a fiú kezébe a pezsgőt. 
- Hát ő? – súgta oda Vic.
- Téged keresett. Azt mondtam, hogy kicsit levegőzöl. Azt mondta, hogy veled tart. Hajrá! – kacsintottam rá, majd otthagytam őket. 
Felsiettem a lépcsőn, és egyből benyitottam Harry szobájába. A földön ült, mellette pedig ott hevert egy üveg whisky, de szerencsére nem sok hiányzott belőle. Bezártam magam mögött az ajtót, és leültem vele szembe. 
- Miért duzzogsz itt magadba? 
- Nem duzzogok! – felelte morcos hangon. 
- Dehogynem. – nevettem rá, és megfogtam a kezét, de ő elrántotta – Most mi a baj? 
- Semmi. 
- Azért vagy ilyen, mert táncoltam vele? – a kérdésemre csak megvonta a vállát, és megfogta az üveget, de én kivettem a kezéből – Mit tehettem volna? 
- Mondjuk, nem táncolsz vele?
- Harry! Ezentúl mindig ez lesz? Megbeszéltük, hogy minden úgy marad, mint régen. Én megpróbálom elérni, hogy ne érdekeljem Louis-t. 
- Ahhoz képest…
- Ahhoz képest mi? – vágtam a szavába – Téged szeretlek! Érted? Csak téged, és ezen senki, és semmi nem változtathat.
- Én is szeretlek! – nézett végre rám megenyhülve, és magához húzott.
- Tudom. – mosolyogtam.
- Itt alszol? – kérdezte, miközben simogatta az arcomat. 
- Nem tudom. Ha nem alszik itt a fél vendégsereg, akkor lehet. 
- Úgy értem, hogy itt, velem, ebben a szobában. 
- És mit mondok a többieknek? 
- Majd kitalálunk valamit. 
- Jó. Mondjuk Vic-nek el kellett mondanom. 
- Mi? 
- Sajnálom, muszáj volt. Ő mentett ki Louis-tól, hogy utánad tudjak jönni. 
- Jól van. Nem baj. – puszilta meg a fejem búbját.
- Menjünk le, oké? 
- Ne már! Maradjunk itt örökre.
- Jó is lenne! – mosolyogtam – De gyere, menjünk, és nem muszáj ám kerülnöd odalent. Attól, hogy mellettem vagy, és beszélgetünk, még senkinek sem fogja azt gondolni, hogy van köztünk valami. 
- Oké. Akkor viszont el sem mozdulok mellőled.
- Menjünk! – megfogtam a kezét, és felhúztam a földről, de ő nem indult el, hanem magához húzott, és megcsókolt. Majd szinte letepert az ágyra, és gyengéden harapdálni kezdte a bőrömet. 
- Harry! – toltam el magamtól zihálva – Nem volt elég mára az első kettő? 
- Szerinted? – tovább csókolgatott – Sőt, készülj, mert egész éjjel fent tudok maradni. 
El sem hiszem, hogy mit művel velem. Még a hangjától is elfog a gyönyör, és nem bírok leállni. Fölé kerekedtem, és szinte letéptem a ruháit, majd az én cuccaim is a földön landoltak. Újra megtörtént, és újra ugyan olyan jó volt, mint először. Sőt, talán jobb is, ugyanis mind a ketten egyre bátrabbak lettünk. 

2013. november 29., péntek

31. fejezet: Úgy, ahogy eddig

Sziasztok! Itt a péntek, tehát itt az új rész. Megtudhatjátok, hogy hogyan folytatódik Liv és Harry kapcsolata a szerelmi vallomások, és az együtt töltött éjszaka után.
Várom a véleményeket, és a pipákat, illetve köszönöm, hogy már tizenkét feliratkozó van, illetve majdnem nyolcezer oldalmegjelenítés.
Nem húzom az időt, itt is van a rész.

- Mi lesz most? – kérdeztem, miközben a vállán pihentem, és a tetoválásait rajzolgattam körbe az ujjaimmal. 
- Hogy érted? – nézett rám. 
- Louis-val. Nem hiszem, hogy örülne nekünk. 
- Tudom. – hangja csalódott volt – De nem akarom, hogy vele legyél. 
- Nem leszek vele, Harry. – emeltem fel a fejemet, és a szemébe néztem – Miért lennék vele?
- Mert ő a legjobb barátom, és nem akarok neki rosszat. 
- Te pedig az ő legjobb barátja vagy, és biztos, hogy ő sem akar rosszat neked. Meg különben is, te szeretsz, és ő meg nem. Egy-két csókon kívül semmi nem történt. 
- Ki mondta, hogy ő nem szeret? 
- Ő maga. 
- Mindig jól tudott színészkedni. 
- Mi van? 
- Beléd van zúgva. Szerinted pont én nem veszem rajta észre? 
- Ne! Ne már! 
- De! 
- Akkor mi legyen?
- Szerintem semmi. Hagyjuk ennyiben a dolgot.
- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek – Megfektettél, és ennyi? Erre ment ki az egész? – ugrottam fel. Nem tudtam, hogy mit gondoljak. 
- Te jó ég! Dehogy! – ült fel mellém, és átölelt – De Olivia, mégsem mehetünk le a szobámból kézenfogva.
- Olivia? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. 
- Azt mondtad, hogy az a neved. – nevetett játékosan, és még jobban magához húzott – Liv. – suttogta a hajamba. Annyira hiányzott már, ahogy így szólítson. 
- De most tényleg! Mit fogunk csinálni?
- Szerintem azt, amit eddig. Ugyan úgy találkozunk, de persze a fotósok előtt nem csókolózunk, meg semmi hasonló. Louis-val viszont nem találkozol, lemondod a randikat, nem érsz rá majd soha. Tudom, hogy ez irtó nagy szemétségnek tűnik, nagyon szeretem őt, de te akkor is az enyém vagy. 
- Bírni fogod a hazudozást?
- Ez nem hazudozás. Te megmondtad neki, hogy nem akarsz tőle semmit. Én meg már az első találkozásunk óta beléd vagyok zúgva. Ennyi.
- Azóta, amióta kidobtalak a házból? – csodálkozva néztem rá.
- Abban a pillanatban beléd szerettem, amint elküldtél a francba. – nevetett büszkén. 
- Bolond vagy. – tekertem meg a fejemet, majd a faliórára pillantottam – Te jó ég! Vissza kell mennem. Mit gondolnak, hol vagyok? 
- Neeee! Még ne! – húzott vissza szinte nyavalyogva maga mellé – Még egy picit maradj. 
- Miért nem jössz le te is? Elvégre a nővéred szülinapja van.
- Lemegyek, de nem veled. Nem gondolod, hogy feltűnő lenne, ha egyszerre állítanánk be? Két órája itt vagyunk fent.
- Héééé! Ezt most úgy mondod, mintha én tehetnék róla. Te nem bírtál magaddal! – néztem rá felhúzott orral, játszva a sértődöttet.
- Igenis te tehetsz róla, mert annyira szép vagy, és szexi, és annyira szeretlek. – bújt megint hozzám. Esküszöm olyan, mint egy kisgyerek. 
- Akkor inkább fel is öltözök, mielőtt megint rádjön. 
- Jobb lesz, ha sietsz. – elengedett, és hátradőlt az ágyban, úgy nézte végig, míg magamra kapkodom a ruháimat. 
- Tetszik, amit látsz? Mert igazán segíthetnél kiszökni innen? – dobtam fejbe egy párnával, mikor elkészülve vártam rá. Felpattant az ágyból, és egy cseppet sem zavartatva magát, teljesen meztelenül az ajtóhoz ment, és kinyitotta azt. – Hééé! Mi lenne, ha nem mászkálnál egy szál semmiben a folyosón? – rántottam vissza a karjánál fogva, amire nevetni kezdett.
- Féltékeny vagy, hogy valaki meglát?
- Szerinted kinek kellene ez? – mutattam végig a testén, mire ő elkomolyodott – Csak vicceltem. Igen! Féltékeny vagyok! Most megfelel? 
- Határozottan jobb így! – bólintott büszkén – Erről jut eszembe, ezentúl nem mászkálhatsz ám ilyen rövid, meg ilyen kivágott ruhákba.
- Értettem főnök! – hagytam rá, jobb nem vitatkozni vele ilyenen – De most megyek. 
Harry kidugta a fejét az ajtón, és körülnézett. 
- Tiszta a levegő. – mondta, majd magához húzott, és újra megcsókolt. 
Mosolyogva hagytam el a szobát, de majdnem leestem a lépcsőről, mikor az alján megjelent Louis. 
- Hát te merre jártál? – nézett rám mosolyogva.
- Hát…én…
- Köszönöm, édesem! – jött elő szinte a semmiből Anne - Megtaláltam! 
- Megtaláltad? – nézett rá Louis értetlenül. 
- A telefonomat. – mutatta a levegőbe a kezében lévő mobilt – Olivia segített keresni, mert eltűnt, és fontos hívást várok. 
- Értem! – mosolygott rám Louis, amitől úgy éreztem magam, mintha szíven szúrtak volna. Ha tudná, hogy mit tettem nemrég. 
- Menjünk vissza a buliba. – javasolta Anne.
- Oké. Én a mosdóba indultam, de sietek. 
- Rendben. – bólintottam én is, de nem mertem ránézni, mikor elment mellettem – Köszönöm. – fordultam hálálkodva Anne felé, mikor a fiú eltűnt a szemem elől. 
- Nincs mit. – mosolygott rám – Megbeszéltétek? 
- Valami olyasmi. – nevettem rá, és éreztem, hogy elvörösödök. 
- Rendben, nem az én dolgom. – emelte fel védekezően a kezét.
- Nahát! Életem három nőjéből kettő itt van! – kiáltott fel Harry a lépcső tetején. Én tágra nyílt szemekkel néztem rá, majd Anne-re, aki csak mosolygott. 
- Fogd már be! – vettem suttogóra a hangomat. 
- Most miért? Anyu mindent tud. – vonta meg a vállát, és átölelt mindkettőnket, mikor mellénk állt. 
- Louis most ment fel a mosdóba. – néztem rá, és még mindig suttogtam, közben pedig próbáltam leszedni magamról a kezeit. A Louis név hallatára, azonban mint egy kiskutya, behúzta a nyakát, és rögtön a lépcső felé nézett, hogy megbizonyosodjon róla, nem látott-e meg minket.
- Menjünk be inkább a nappaliba. – javasolta Anne, miközben Harry még végigsimított egyet a fenekemen, cserébe pedig kapott egy lesújtó nézést. Direkt csinálja, imádja, mikor ideges leszek. Ezért is mentem előre de még hallottam, ahogy anyjának elmeséli a megállapodásunkat. 
Azért jó volt, hogy valaki tudja a titkunkat.
Mikor visszaértem a többiekhez, egyből jöttek a kérdések, hogy merre voltam. Mindegyikre ugyan azt válaszoltam: 
- Anne-el beszélgettem. 
Aztán mikor Harry is megjelent, mindenki, legalábbis a négy barátja, és a lányok is elcsodálkoztak rajta, hogy mennyire jókedvű lett. Olyan, amilyen már régen nem volt. Erre az ő válasza az volt, hogy:
- Miért ne lennék boldog, mikor életem női itt vannak mellettem, és szeretem őket. – tudtam, hogy ezzel a gondolatával rám is céloz, de a többiek csak Anne-t, és Gemma-t sorolták Harry életének női közé. Többször tett burkolt megjegyzést rám is, de szerencsére senki nem vette a lapot. Én pedig meg tudtam volna fojtani, persze csak szeretetből, de akkor is. Hogy lehet ilyen, hogy ennyire imádja, mikor ideges vagyok? Ezt még visszakapod, Styles!
- Mi a franc van veled? – lépett közelebb hozzám Vic, és vizslatva mért végig. 
- Miért? Mi lenne? 
- Eltűntél két órára. Hol voltál?
- Anne-el beszélgettünk. – mutattam a nőre, aki éppen Gemma-val beszélgetett. 
- Ő Harry-ék anyja, ugye? 
- Aha. – bólintottam mosolyogva. 
- És Harry-vel mi volt?
- Miért? Mi lett volna vele? 
- Hülyének nézel? Anne itt volt végig. Csak téged, és Harry-t nem láttalak. Aztán megjelensz, majd pár másodperccel később ő is. Tehát? 
- Nem is találkoztunk. – vontam meg a vállamat. 
- Hát jó. Csak emlékeztetnélek arra, hogy még az elején megbeszéltük, hogy nem titkolózunk. De ez a te dolgod, ha akarod, akkor beszélsz róla. – mondta, és otthagyott. Alig egy pillanat múlva Gemma lépett mellém. 
- Te jó ég! Úgy örülök nektek. – mondta, és átölelt.
- Tessék? 
- Hát Harry-nek, és neked. 
- Mi van? 
- A nővére vagyok, én ismerem a legjobban. Azt hiszed, hogy nem veszem rajta észre, hogy milyen boldog? A szeme pedig csak úgy ragyog, mikor rád néz. 
- Mondott valamit? 
- Semmit, de nem is kellett. Messziről látszódik, hogy forr köztetek a levegő. – miközben beszélt, én ránéztem Harry-re. Ő a barátai mellett állt, és velük beszélgetett, de közben végig engem figyelt. Összemosolyogtunk, és ettől megint elkezdett dübörögni a szívem. Bárcsak ott lehetnék mellette, és átölelhetném, csókolhatnám, és ne kellene titkolózni. Egy pillantást vetettem a többiekre is, Harry mellett ott állt Louis, aki ugyan úgy nézett rám, mint a barátja. A szívem pedig majdnem megszakadt.

2013. november 27., szerda

30. fejezet: Vallomások

Sziasztok! Remélem, hogy ti is legalább annyira vártátok a szerdát, mint én. Itt van ugyanis a várva várt rész, amiben minden megváltozik. Remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek. Nagyon várom a véleményeket, és a pipákat!

- Szia. – köszönt a nő kedvesen. 
- Jó estét! – köszöntem vissza neki, de közben még mindig Harry után bámultam. Most miattam sírt? Az lehetetlen. Miért tenné, hiszen nem szeret. – Elnézést Mrs… - kezdtem, de a nő közbevágott.
- Szólíts csak Anne-nek. – mosolygott tovább. 
- Anne… Történt valami Harry-vel? – mutattam a fiú után.
- A fiam rosszul van. 
- Beteg? 
- A szíve fáj. – mondta szomorúan a nő – Meg akarok halni, mikor így látom. 
- Én is. – suttogtam lehajtott fejjel. 
- Tessék? – nézett rám furcsán.
- Semmi. Mi történt vele? 
- Azt mondta, hogy van egy lány, aki utálja őt, és meg sem hallgatja, mert azt hiszi, hogy megcsalta őt.
- És mi van akkor, ha a lánynak sokkal jobban fáj ez az egész? 
- Nem hiszem, mert állítólag most Louis-val randizgat.
- Ez nem igaz. – tekerem meg a fejemet.
- Micsoda? 
- Mármint ez nem igaz, hogy ilyen előfordul. – vágom rá egyből.
- Hát igen. Pedig Harry szerelmes. Nem mondja, de még soha nem láttam ilyennek. Csak nehogy valami hülyeséget csináljon. 
- Hülyeséget? 
- Tudod, sztár, és férfi is. Alkohol, meg hasonlók. Ezért aggódok csak. 
- Biztos, hogy nem csinálná ezt. 
- Remélem is. Bízom benne. Na de hagyjuk is. Sajnálom, hogy téged terhellek a gondjaimmal. 
- Ne sajnálja. 
- Olyan ismerős vagy nekem. Találkoztunk már? 
- Nem hinném. 
- Várj csak… - azt hiszem, hogy rájött – Ti nyertétek meg az X-Factort. 
- Iiiigen.
- Rólad beszéltem egész eddig, ugye? – mosolyogott.
- Azt hiszem, igen. – bólintottam. 
- Akkor meséld el te is, hogy mi történt, mert Harry szavaiból nem sokat értettem. Olyan volt, mint kiskorában. Akkor is annyira sírt, hogy nem bírta elmondani, hogy mi a baja. 
- Ugye segített nekem a versenyben, aztán bemutatott Louis-nak is, aki első pillanattól fogva érdeklődik irántam. Rábeszélt egy fogadásra, hogy ha bekerülünk a fináléba, akkor elmegyek vele vacsorázni. Ez megtörtént. Csak egy sima baráti vacsora volt, és ezt megmondtam neki is. Aztán jöttek ezek az ajándékok, rózsák, csokik, szerelmes levelek. Azt hittem, hogy Lou küldi őket, de később kiderült, hogy nem. Harry a finálé előtti este vallotta be, hogy ő küldte őket. Másnap a fellépésünk előtt beszéltünk, és megígértem neki, hogy beszélek Louis-val, hogy nem lehet köztünk semmi sem. Csakhogy miután megnyertük a versenyt, szó nélkül letámadott, és megcsókolt, Harry előtt. Ő egyből kiakadt, és lelépett, csak azt nem látta, hogy én pár másodperc múlva megszakítottam a csókot. 
- Akkor miért nem beszélitek meg? 
- Megbeszéltük. Vagyis majdnem, ugyanis másnap elmentem hozzá, de ő éppen egy másik lánnyal volt az ágyban. – ezt a részt ki akartam hagyni, de ha nem mondom el, túl zavaros lett volna neki, és talán meg sem érti az én szemszögemből.
- Te jó ég! – Anne lehajtotta a fejét – Teljes mértékben megértelek. 
- A történetnek még nincs vége. – mondtam tovább, úgy gondoltam, hogy ha már eddig eljutottunk, akkor miért ne folytathatnám – Louis még aznap eljött hozzám, és csókolóztunk. Én is akartam, hogy elfelejtsem Harry-t, de még rosszabb lett, mert most úgy érzem magam, mint egy utolsó szajha. Ezért ma meg is mondtam neki, hogy mi a helyzet, de azt nem mondtam el, hogy Harry-ről van szó. Csak a gond az, hogy még így is kitart mellettem, vár rám. Harry pedig éppen akkor ért haza, mikor megint csókolóztunk odakint. 
- És most mi van Louis-val? 
- Semmi. Mondtam, hogy nem akarok semmit. De ő próbálkozni fog, tudom. 
- Harry pedig bele fog betegedni. Nem akarja elvenni a legjobb barátja boldogságát. – mondta Anne, és mintha egy könnycseppet láttam volna a szemében. 
- Ha engedte volna akkor éjjel, hogy megmagyarázzam az a csókot, ami nem is nevezhető csóknak, és nem feküdt volna le más lánnyal, akkor most nem itt tartanánk. – bukott ki belőlem. Anne rám kapta a fejét, és mintha egy kis dühöt láttam volna benne – Sajnálom! Nem akartam így…
- Igazad van! – emelte fel a kezét – Semmi baj! Én sajnálom, hogy a fiam ennyire meggondolatlan. Csak annyira érzelmes, hogy néha nem tudja kontrolálni. 
- Tudom! – bólintottam. 
- Valójában ő is elmondta a dolgokat, igaz azt a csókos jelenetet, és az egész történetedet Louis-val kicsit jobban kiszínezte, de azt tudom, hogy nem feküdt le azzal a lánnyal. 
- Nekem is azt mondta, de valahogy nem tudom elhinni, hogy ott van egy meztelen lány az ágyában, és ő nem csábul el.
- Azt mondta, hogy csak azért tette, hogy elfelejtsen téged, de mikor arra került a sor, nem ment neki, és inkább a földön aludt, mert úgy érezte, hogy ezzel megcsalná a lányt, akit szeret. Vagyis téged. 
- Szeret? 
- Nagyon úgy néz ki. – bólintott Anne mosolyogva – Menj!
- Tessék? – néztem rá értetlenül. 
- A szobájában lesz. 
- Rendben! – bólintottam, majd nagy levegőt véve elindultam Harry szobája felé. Úgy próbáltam felosonni a lépcsőn, hogy senki ne vegyen észre, és szerencsére sikerrel jártam. Ahogy közeledtem a szobája felé, egyre jobban dübörgött a szívem, az ajtó elé érve lassan kopogtam be. Nem jött válasz, így benyitottam. Sötét volt bent, csak egy kislámpa égett az ágya mellett, ő maga pedig az ágyon feküdt. Becsuktam magam mögött az ajtót, sőt, még a kulcsot is ráfordítottam, nem akartam, hogy valaki megzavarjon, és megint ne tudjunk beszélni.  
- Mi van? – kérdezte morcos hangon, pedig nem is látta, hogy én vagyok az. 
- Ha anyukád jött volna be, remélem, hogy kaptál volna tőle egy anyai pofont ezért a hangnemért. – próbáltam laza lenni. A hangomra megfordult, és felült az ágyban. Sötét volt, de láttam az arcát, amit könnyek áztattak, és a szemei is pirosak voltak. 
- Mit keresel itt? – kérdezte rekedten. 
- Meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. 
- Miért ne lennék? – vonta meg a vállát, és nekidőlt az ágy háttámlájának. 
- Beszéltem az anyukáddal. Nagyon kedves.
- Remek. 
- Lefeküdtél azzal a lánnyal? – bukott ki belőlem a kérdés.
- És te Louis-val? 
- Én kérdeztem előbb.
- Dehogy feküdtem. 
- Akkor jó. – sóhajtottam megkönnyebbülve, ugyanis elhittem neki.
- És ti? Mi van veletek? 
- Semmi. Volt pár csók, de csakis miattad. Aztán ma megmondtam neki, hogy mi van. 
- Rólam is tud?
- Nem. Azt nem tudja. Csak megmondtam neki, hogy nem akarok vele lenni. Mert nekem nem megy. Helyes pasi, meg kedves is, de… mindegy. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem adja fel, mert ezt ő maga mondta. 
- És miért nem akarsz vele lenni? 
- Mert én… - ott álltam még mindig totál hülyén az ajtóban, és nem tudtam, hogy mit mondjak - … mert nem vagyok belé szerelmes. 
- De hát attól még megpróbálhatjátok! 
- Most komolyan? – kezdtem magamat felhúzni – Rá akarsz beszélni, vagy mi van? Azt akarod, hogy elmondjam az igazat? Hát jó. Azért nem akarok vele lenni, mert mást… mást szeretek. 
- Óóóhhhh. – bólintott kifejezéstelen arccal. 
- Téged, te idióta! – ordítottam el magamat, majd megfordultam, és ki akartam menni, csakhogy elfelejtettem, hogy bezártam az ajtót. Rángattam a kilincset, de nem nyílott. Tovább próbálkoztam, mikor Harry a kezemnél fogva megragadott, és maga felé fordított. Velem szembe állt, és az egyik kezét az arcomra tette, a másikat pedig a csípőmre. 
- Én is szeretlek! – suttogta az arcomba, és megint könnyek jelentek meg a szemében, pedig mosolygott. Beletúrt a hajamba, és húzni kezdte a fejemet az övé felé, én persze nem ellenkeztem, hiszen erre vártam már régóta. Ahogy összeért az ajkunk, mintha belém vágott volna a villám, mondjuk nem mintha tudnám, hogy az milyen. A testemen fel-le futkozott valami áramlat, rázott a hideg, mégis forróság öntött el. Tökéletes volt a csókja. 
Gyengéden indult, majd éreztem, hogy összeszedi a bátorságát, és ahogy a kezei mozogtak a testemen, úgy vadult be a csók is. Az ajtónak nyomott, és éreztem, hogy a nadrágja megfeszül. Hozzám nyomta magát, én pedig a nyakába kapaszkodva felugrottam az ölébe, és így vitt az ágyhoz. A csók egészen addig nem szakadt meg, amíg le nem ült velem az ágyra, és az ölébe nem ültetett. Ekkor mosolyogva egymásra néztünk, ő pedig még mindig sírt. 
- Baj van? – kérdeztem ijedten. 
- Igen.
- Mi?
- Az, hogy olyan vagyok, mint egy kisgyerek, mert itt sírok. Ez nagyon égő.
- És miért sírsz? – kérdeztem, de a választ valahol mélyen tudtam. 
- Mert boldog vagyok. – mondta mosolyogva, és újra megcsókolt. Nekem pedig nem kellett több, hiszen én is boldog voltam. Beletúrtam a hajába, végigsimítottam a felsőtestén, majd elkezdtem kibújtatni a pólójából. 
- Biztos, hogy akarod? – nézett rám. 
- Csak ha te is. – bólintottam. 
- Nem érzed, hogy igen? – nevette el magát, és lökött egyet a csípőjén. Végre megint az a régi Harry volt, aki nevetett.
- Csak hogy tudd, én még soha nem csináltam ezt. 
- Még szűz vagy huszonkét évesen? – csodálkozva nézett rám – Nem baj! Vigyázni fogok! Tökéletes lesz. Szólj, ha fáj, és befejezem. 
- Harry! Szexeltem már. – néztem nevetve rá – Arra gondoltam, hogy nem szoktam ilyen gyorsan lefeküdni senkivel sem. 
- Hát most már nem is fogsz mással. – mosolygott rám, és beleharapott az ajkamba.
Lehúzta rólam a ruhámat, én pedig kigomboltam a nadrágját, amíg ő kikapcsolta a melltartómat is. Egy szál bugyiban ültem az ölébe, mikor egy mozdulattal fölém került. Elkezdte csókolgatni a felsőtestemet, és szép lassan haladt lefelé, és nem állt meg a bugyim vonalánál. Éreztem a nyelvét, miután megszabadított az utolsó ruhadarabomból is.
Lekerült rólunk minden, ő pedig még mindig felettem tornyosult, és végigmért. 
- Gyönyörű vagy! – suttogta a fülembe. Nem akartam mondani neki, nehogy elbízza magát, de én sem panaszkodhatok a látványtól. De vajon ő most tényleg így gondolja, vagy csak látja rajtam, hogy zavarba vagyok? Átkaroltam a nyakát, és újra megcsókoltam. Ebben a pillanatban pedig megéreztem magamban. Gyengéd volt, éppen úgy, ahogy a csókja is. Majd szépen lassan, gyorsítani kezdett a tempóján. Életemben nem éreztem még így magamat senkivel sem. Éreztem, hogy minden egyes mozdulatával csak arra figyel, hogy nekem jó legyen, és hogy ne fájjon. Tényleg vigyázott rám. Egy idő után föléje kerekedtem, és akkor egy kicsit én irányítottam. Láttam az arcán, hogy tetszik neki. Az utolsó pillanatig türtőztette magát, megvárta, hogy nekem mindenképpen jó vége legyen. Aztán pár másodperccel utánam már neki is jó volt.

2013. november 25., hétfő

American Music Awards

Tudom, hogy megint nem a történethez kapcsolódik, de szerintem meg kell említenünk, hogy a fiúk tegnap este előadták a Story of my life-ot a American Music Awards-on, illetve megnyerték a legjobb banda, és a legjobb lemez díját is a pop/rock kategóriában.
Nagyon büszke vagyok rájuk! ;)


29. rész: Könnyek

Sziasztok! Itt van a mai rész is, remélem, hogy élvezni fogjátok. Nem is fűznék hozzá sokat, csupán annyit, hogy a következő, azaz a szerdai részben végre valami sorsfordító dolog történik. Remélem, hogy ti is annyira várjatok, mint én azt, hogy megoszthassam veletek. ;)
Várom a kommenteket, és a pipákat!

Aztán még egy dolog, ami nagyon fontos minden directioner-nek, méghozzá az, hogy ma jelenik meg a Midnight Memories CD. Én már nagyon várom!

Nem tudom, hogy azért van elegem az interjúkból, mert már meguntam, vagy, mert folyton a 1D-s fiúk a fő téma. Reménykedek benne, hogy az utóbbi. Ugyanis az biztos, hogy nem unom a sztárságot. Imádom a rajongókat, és most már azt is megértik, hogy nem akarom, hogy folyton a szerelmi életem legyen a téma. Napok óta az a téma a neten, és az újságokban is, hogy Louis megcsókolt. Szerencsére egy olyan képet sem tudtak készíteni rólunk, amin jól látszik a csók, ezért a Holivia fanok váltig állítják, hogy akkor éppen Harry-vel volt randim, Lou pedig csak odajött köszönni. Tehát egyelőre nem kell attól félnem, hogy összehoznak Louis-val. Igazából fogalmam sincs arról, hogy mi lenne akkor velem, ha kiderülne, hogy csókolóztunk. Akkor aztán tényleg esélye se lenne annak, hogy valaha is Harry-vel legyek. Na nem mintha meg tudnék bocsátani neki, de a szívem még mindig hozzá húz. Viszont ha kiderül, hogy Louis-val kavarok, aztán látnának Harry-vel, akkor én lennék a világon az első számú közellenség.
Péntek délután van. Túl vagyunk négy interjún, egy reggeli műsoron, és egy közönségtalálkozón is. Illetve túl vagyok pár hosszú, és számomra kínos telefonbeszélgetésen is, amit Louis-val folytattam. Annyira aranyos, és kedves, és tökéletes, én pedig egy idióta vagyok. Szeretném szeretni, és többet érezni iránta, de akár hányszor arra gondolok, hogy milyen lenne vele, Harry-t látom magam mellett helyette. Más lenne a helyzet, ha nem egy bandában lennének, és nem lennének legjobb barátok, meg persze ha nem lennénk híresek. De így… Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége. Nem kellett volna hagynom, hogy Louis elkezdjen érezni valamit irántam. De most már csak magamra vethetek. Hamarosan pedig találkoznom kell az egész bandával, ugyanis már most készülődök Gemma szülinapi bulijára. Elkészítettem a sminkemet, majd a hajamat szög egyenesre vasaltam. Belebújtam a hétfőn vásárolt ruhámba, és felvettem hozzá egy fehér magassarkút, táskaként pedig egy kisebb kézitáskát választottam, amibe pénzt, sminket, és a telefonomat raktam.
- Készen vagytok már? – siettem ki a nappaliba.
- Persze! Mikor kellett neked várnod ránk? – húzta össze a szemét Vic.
- Nem indulunk? – kérdeztem.
- Gemma azt mondta, hogy küld értünk valakit. – válaszolta egyszerűen Tracy.
- Kit? – néztem rá ijedten.
- Nem tudom. Azt nem mondta. – amint kimondta a válaszát, csengettek. Mivel én álltam legközelebb az ajtóhoz, nekem kellett kinyitni. Nem vagyok vallásos típus, de elmormoltam magamban egy imát, hogy nem az legyen odakint, akire gondolok. Úgy tűnik, hogy meghallották odafent, ugyanis Liam lépett be.
- Sziasztok! – köszönt mosolyogva – Mehetünk?
- Megint vállaltad a sofőr szerepet? – kérdezte Tracy.
- Csak értetek jöttem. – nevetett – Gemma nem mondta?
- Mit?
- Harry házában lesz a buli, és mindenkit elszállásol az éjszakára, aki nem tud hazajönni.
- Van taxi is. – szaladt ki a számon, mire minden szem rám szegeződött – Na, de menjünk! – javasoltam, és felkapva a kis kabátomat, ami totál ment a szerelésemhez, előre mentem.
Már nagyon jól tudtuk a Harry házához vezető utat, így egyre jobban szorongtam Liam mellett ülve. Mikor megálltunk a ház előtt, rengeteg autó állt odakint. Liam beparkolt az udvarba, majd mind a négyen kiszálltunk, és befelé vettük az irányt. A nappaliban megpillantottuk az ismerős arcokat. Gemma is köztünk volt, és mikor meglátott minket, egyből odaszaladt. Mi átadtuk neki az ajándékunkat. Együtt vettünk neki több mindent, úgy gondoltuk, hogy egy nagy ajándék, ami több darabból áll, sokkal jobb. Csokik, italok, ékszerek, sminkcuccok, és minden olyan dolog, amit egy lány szeret.
- Gyertek beljebb! – húzott minket maguk után. Tisztára úgy viselkedett, mintha ezer éve ismernénk egymást, de szerintem neki ez a természete, ugyanis első alkalommal is ugyan ilyen volt. Elég sok ember volt, mint kiderült, mind Gemma családja, és a barátai, ismerősei voltak. Természetesen ott voltak a srácok is, és Perrie is, de Harry nem. Nincs itt a saját házában, a nővére szülinapján?
- Sziasztok. – léptem oda a többiekhez, amitől Louis-nak felcsillant a szeme, és egyből csókot akart adni, de én kiejtettem a kezemből a táskámat, persze nem véletlenül.
- Sziasztok! – köszöntek mindannyian, miközben Louis segített összeszedni a táskámat.
- Baj van? – nézett rám zavartan.
- Beszélhetünk kicsit nyugodtabb helyen? – szántam rá magam.
- Persze. – bólintott, és követett egyenesen az udvarra. – Mondd!
- Kettőnkről van szó…
- Gondoltam. – mondta csalódottan.
- Gondoltad?
- Olivia! Látom rajtad, hogy nem tetszem neked. Az a csók, ami történt is csak azért volt, mert valami gond volt, és gyenge voltál. Nem vagyok hülye.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem tetszel, mert nagyon is. Ne tudd meg, hogy mennyire. Nehéz is visszafognom magamat, ha a közeledben vagyok. – nevettem, amire ő is mosolyogni kezdett.
- Akkor mi a baj? Van valaki más?
- Igazából nincs, és nem is lesz, mert egy seggfej. De nem szeretnék úgy veled lenni, hogy közben rá gondolok. Érted? El kellett mondanom, mert szerettem volna őszinte lenni veled.
- Nem kell, hogy egyből belém szeress. Én sem vagyok szerelmes, csak tetszel. Legalábbis egyelőre. Meg ha nem lesz semmi a másik sráccal, akkor miért ne próbálhatnánk meg?
- Azért, mert mi lesz, ha nem szeretek beléd? – kezdtem kétségbeesni – Ha nem fogok semmit sem érezni irántad?
- Rám akarod vetni magadat, akár hányszor meglátsz. Ez nekem bőven elég. – kacsintott rám, és közelebb húzott magához.
- Louuuuis! Ne csináld! – mosolyogtam rá, de ő elkezdte csókolgatni a nyakamat, és nekem több sem kellett. Egyből a szájára tapadtam, és heves csókba kezdtünk. Arra lettünk figyelmesek, hogy valaki leparkol mellénk kocsival.
- Ne zavartassátok magatokat! – vágta oda gúnyos hanggal az éppen akkor megérkező Harry, majd egyből beszaladt a házba. Tehát látta, hogy csókolózunk. Megint.
- Ez mostanában nem normális. – tekerte meg a fejét Louis, miközben barátja után nézett. Aztán felém fordult, és újra meg akart csókolni.
- Ne! – toltam el magamtól – Inkább ne!
- Próbáljuk meg! – kérte.
- Nem szeretném. Ez nekem…
- Akkor meg várok.
- Tényleg? – ámuldozva néztem rá – Várnál rám?
- Igen.
- És ha azt mondom majd, hogy mégsem akarom?
- Nem baj. Csak ne add még fel.
- Oké. – egyeztem bele, mert láttam, hogy mennyire akarja – De nincs csók, meg semmi. Kezdjük barátként.
- Oké. – bólintott – Akkor egy italt?
- Jöhet. – egyeztem bele, és visszamentünk a házba. Csatlakoztunk a többiekhez, majd megittunk pár pohár pezsgőt.
- Elmegyek, és megmosom a kezemet. – szóltam oda Perrie-nek, ugyanis a legutóbbi pezsgősüveget én bontottam ki, és egy az egybe a kezemre ömlött.
- Át a folyosón, a lépcső mellett van a konyha. – mutatott segítőkészen az irányra.
- Köszi. – mondtam neki, majd szinte észrevétlenül kisurrantam, és a konyha felé vettem az irányt. Nagy hévvel rontottam be a helységbe, és ugyan olyan gyorsan meg is álltam.
Harry volt bent, és egy idősebb, nagyon csinos nővel beszélgetett.
- Elnézést, én csak… - kezdtem a mondatomat, de ekkor megakadt a szemem Harry-n, akinek könnyes volt a szeme. Sírt. Fájdalmasan pillantott rám, majd felpattant, és kiment egy másik ajtón.

2013. november 24., vasárnap

1D Day

El is felejtettem megkérdezni, hogy nézte-e valaki a 1D Day-t tegnap. Én személy szerint végignéztem a 7 óra és 38 perces adást, és imádtam! A kedvencem a Payne Train volt, és meghaltam Niall nevetésén és lila haján, és be kell ismernem, le sem tudtam róla venni a szemem, annyira jól nézett ki, és annyira elragadó volt. Zayn a szokásos, kissé csendes stílusát hozta, ezért is imádtam annyira azt a részt, amit Louis-val vezetett, hiszen ő csodásan kiegészítette őt az őrültségével. Persze Harry-ről ne is beszéljünk! ;)
Ha kihagytátok volna, akkor itt meg tudjátok nézni az egész adást!
Nektek mi volt a kedvenc részetek?


28. rész: Újra a kávézóban

Sziasztok! Itt a legújabb fejezet, ami megint egy kicsit töltelék rész lett, de megint beindítja az izgalmakat. Többet hozzá sem fűznék, csupán kérlek titeket, hogy iratkozzatok fel, és írjatok továbbra is véleményt! ;)

- Most akkor jártok? Vagy mi van? – kérdezte Tracy, mikor mindhárman befeküdtünk az ágyamba. 
- Nem volt erről szó. – mondtam elgondolkodva – Igazából nem is beszéltünk nagyon. Sokkal inkább…
- Fújjj! De ugye nem itt az ágyba? – nézett rám ijedten Vic. 
- Csak csókolóztunk. Nem gondolod, hogy lefekszek vele egyből? Én nem az a seggfej vagyok. – közben magamnak is letagadom, de amióta Louis elment, megint csak Harry jár a fejemben.
- Nem mondod el Louis-nak, hogy mi van? 
- Miért mondanám el, Vic? Tudom, hogy egy ribanc vagyok. Meg sem kellett volna csókolnom, mert így is folyton csak Harry-re gondolok. Abban reménykedek, hogy Louis majd el tudja velem felejtetni őt. 
- Eddig sem sikerült neki. 
- Tudom. De eddig Harry még nem bántott meg. Annyira idióta! Miért kellett elrontania mindent? Egyáltalán miért kellett elkezdenie ezt az egészet. Most semmi gond nem lenne. 
- Dehogynem. Ugyan így szenvednél.
- Inkább folytassuk a filmezést, mert addig sem gondoltam rá. – hazudtam, majd hátradőltem, és bámulni kezdtem a tévét. Egész sokáig fent voltunk, és szerencsére én aludtam el legelőször. Ha nincsenek mellettem a lányok, biztos, hogy álomba sírom magam. 
Másnap reggel egyedül ébredtem fel. Vic és Tracy már nem voltak a szobában, így kimásztam az ágyból, és a nappaliba csoszogtam. 
- Jó reggelt! – szólt hozzám egy ismerős hang – Vagyis inkább délutánt. 
- Szia! – köszöntem a vendégünknek, aki Vic-kel és Tracy-vel ült a nappaliban – Hát te? – kérdeztem rosszat sejtve.
- Hozzátok jöttem. – mondta mosolyogva a lány.
- Igen? – azt mondta, hogy hozzátok. Tehát remélem, hogy nem arról lesz szó, akire gondolok.  
- Szeretnélek meghívni titeket a szülinapi bulimra. – újságolta boldogan. 
- Öhm… - kezdtem. 
- A lányok már beleegyeztek. – mutatott a barátnőimre. 
- Hát nagyon kedves vagy, de…
- Olivia! Gyere már! Nem ülhetsz itthon minden nap. – szólt közbe Vic – És biztos Louis is ott lesz. 
- Louis? Ott lesz. – nézett rám meglepetten a vendégünk – De hát én azt hittem, hogy…
- Hogy az öcséd, és én meg tudjuk beszélni a dolgokat? 
- Aha. – bólintott Gemma. 
- Nem. Pontosabban megbeszéltük, de aztán szombaton, miután nyertünk, Louis csak úgy letámadott, és megcsókolt. Harry szó nélkül otthagyott, és nem vette fel a telefont. Tegnap Liam értem jött, hogy beköltözött hozzá, és nem bírja elviselni a viselkedését, ezért beszéljek vele. Én mindent itt hagyva rohantam hozzá, de ő túl elfoglalt volt. 
- Elfoglalt? 
- Igen! Ugyanis éppen egy rajongójával hempergett az ágyban. – mondtam visszafojtva a könnyeimet. 
- Istenem! – ámuldozott Gemma, és a tenyerébe temette az arcát – Ez nem normális. Beszélni fogok vele. 
- Beszélj, de engem nem érdekel. – vontam meg a vállamat. 
- És akkor most Louis-val vagy?
- Nem. De ő el tudja velem felejttetni az öcsédet.
- Legjobb barátok. Nem gondolod, hogy baj lesz?
- Harry-hez semmi közöm sincs, nem volt, és nem is lesz. Louis-val nem fogok összejönni addig, amíg bele nem szeretek, mert nem akarom átverni.
- Jó. Én nem szólok bele. Csak magadat meg ne bántsd, és nehogy neked legyen a legrosszabb. 
- Köszönöm, hogy aggódsz, de megoldom. – mosolyogtam rá.
- Tehát? Akkor felírhatlak titeket a vendéglistára? – váltott végre témát.
- Legyen. – egyeztem bele. 
Miután Gemma elment, úgy gondoltuk a lányokkal, hogy ideje lesz kimozdulni a házból, és mutatkozni az emberek között. Jó ok volt rá, ugyanis el kell mennünk, venni valami ajándékot Gemma-nak, és kell valami dögös ruha is péntekre. A hétre van egy-két interjúnk, és műsormeghívásunk, de azon kívül kaptunk egy kis szabadidőt, most hogy vége a műsornak. A lemezfelvételt, és a stúdiózást majd csak egy hónap múlva kezdjük meg. Már van egy menedzserünk is, aki rettentő jó fej.
Amint kiléptünk az utcára, máris megtalált minket egy csapat rajongó, és legalább tíz percig nem is szabadultunk tőlük. Képeket készítettek, autogramot kértek, és kérdéseket tettek fel, amiknek 99%-a az én szerelmi életemről szólt. Próbáltam semlegesen válaszolni minden kérdésre. Miután végre beszálltunk Vic kocsijába, elhajtottunk a plázáig. Addig a pázáig, ahol Harry-vel is jártunk. 
- Ide menjünk be, itt szuper ruhák vannak! – javasolta Vic, és egyből be is ment az egyik butikba. Tracy és én követtük, és milyen jól tettük, ugyanis tényleg tele volt jobbnál jobb ruhákkal. Egyből ki is szúrtam egyet, és tudtam, hogy kell nekem. A felső része fehér színű volt, pántos, és V-kivágású, az alja pedig combközépig érő, barack színű. Felpróbáltam, és beleszerettem. 
- Én részemről készen vagyok. – jelentettem be a lányoknak, akik szintén tartottak egy-egy ruhát a kezükbe. 
- Mit szólsz? – mutatta Tracy a választottját. A felülre egy ujjatlan, farmeringet választott, ami igazán ment a rövid, fekete, virágos miniszoknyához. Hozzáteszem ez még rövidebb volt, mint az enyém, mondjuk Tracy-nek sokkal jobb alakja volt, mint nekem. 
- Szerintem tökéletes! – bólintottam. Ezalatt Vic belebújt az ő ruhájába. Mindhárom közül ez volt a legrövidebb természetesen, és fekete, szürke, és fehér színekből állt. Volt benne csipke is, és keresztbe húzott volt az eleje, szóval igazán extravagáns volt, pontosan olyan, mint Vic.
- Azt hiszem, hogy a ruhával meg is vagyunk. – bólintottam.
- Cipőt is veszünk? – kérdezte Vic.
- Véletlenül sem! – tiltakoztam – Bőven elég az, ami otthon van. 
- Hát jó. – egyezett bele szomorúan. Csodálkoztam rajta, hogy nem kezdett veszekedésbe, de volt egy olyan érzésem, hogy kímélni akart, azt akarta, hogy jól érezzem magam. Kifizettük a ruhákat, és kimentünk a butikból. 
- Egy kávé? – vetette fel Tracy. 
- Jöhet. Olivia? 
- Öhm… Oké. – bólintottam.
- Baj van? – kérdezte Tracy. 
- Csak ez volt az a kávézó, ahol Louis leöntött forrócsokival, és Harry…- elharaptam a mondatot. 
- Nem baj! – vágta rá Vic – Legközelebb legalább az jut eszedbe majd róla, hogy a legjobb barátnőiddel voltál itt. 
Nem mondtam semmit, csak elmosolyodtam. Bementünk a kávézóba, és rendeltünk egy-egy tejeskávét, majd leültünk az egyik szabad asztalhoz. Többen odajöttek hozzánk, egy képért, vagy egy aláírásért. Szinte mindenki gratulált nekünk, és elmondták, hogy már most várják a lemezünket. Közel ültünk a pulthoz, így szinte mindenkit szemügyre vehettünk, és minden rendelést hallottunk. 
- Harry! A szokásos forrócsoki? – hallottam meg az eladólány kacérkodó hangját, de nem mertem odanézni. Nem lehet! Az nem lehet, hogy pont most, és pont itt kell összefutnom vele. Nem ő az, biztos, hogy csak egy másik Harry, aki szintén mindig forrócsokit kér, és szintén törzsvendég itt. Ránéztem a barátnőimre, akiknek az arca elárulta, hogy ő áll mögöttem. Nem tudtam mit tenni, hátranéztem, a magam szemével kellett látnom. Mikor ránéztem, abban a pillanatban vett észre ő is. Elkapta a tekintetét rólam, és lehajtotta a fejét. Vett egy mély levegőt, miközben fizetett az italáért. 
- Sziasztok! – lépett az asztalunkhoz. Tracy, és Vic köszöntek neki, de én rá se néztem. Nem tudtam, hogy meddig fogom bírni. – Beszélhetnénk?
- Olivia! – kezdte Vic – Menjünk, gyere! 
- Beszélhetünk. – bólintottam. 
- Akkor kint megvárunk. – mondta Tracy, és magunkra hagytak minket. Harry leült az egyik felszabadult székre, minél közelebb hozzám. 
- Elborult az agyam, mikor csókolóztál vele. – szólalt meg. 
- Nem csókolóztam vele. Ő csókolt meg engem, és ha nem vagy akkora seggfej, akkor láttad volna, hogy eltaszítottam magamtól. Illetve, ha felveszed a telefonodat, nem pedig a rajongóidon mész végig, rájöttél volna, hogy ki iránt mit éreztem. 
- Csak múlt időben? – nézett rám nagy szemekkel, mire csak vállat vontam – Nem feküdtem le vele. – nézett rá megint a kávézó bejáratára, legalább századszor.
- Mondod te…
- Igen! Mert…
- Sziasztok! A lányokkal most találkoztam kint, és mondták, hogy itt vagy. – lépett oda hozzánk a hang gazdája, és lenyomott egy puszit a számra. 
- Hát te? – kérdeztem mosolyogva, de totál zavarban.
- A srácokkal várunk Harry-re. Bejöttünk a hangszerboltba. Hiányoztál, tudod? 
Közbe-közbe Harry arcára pillantottam, aki meglepetten, lesújtottan, fájdalmasan, és egyben dühösen meredt ránk. 
- Nekem most mennem kell! – pattantam fel – A lányok már várnak.
- Rendben. Később hívlak. – magához húzott, és megcsókolt, Harry, és az összes vendég szeme láttára. Ebből megint címlap lesz.

2013. november 23., szombat

27. fejezet: Miért is ne?

Sziasztok! Remélem, kellőképpen felborzoltam a kedélyeket a tegnapi résszel! ;) Nagyon remélem, hogy tetszett mindenkinek, és nem utáltok miatta. Köszönöm a visszajelzéseket, és pipákat. Várom a következő részhez is, ami természetesen már ma itt van, hiszen elég sokan írtatok a napokban. Köszönöm, és csak így tovább!

Hogy lehettem akkora idióta, hogy azt hittem, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat. Lent ültem Liam házának nappalijában, és vártam, hogy lejöjjön. Már régen hazamentem volna, de nem akarok nagyon mutatkozni az utcán. Imádom a rajongókat, de most nem sok kedvem van hozzájuk. 
- Micsoda seggfej vagy! – hallottam a hangot az emeletről. Liam hangja ideges volt, míg Harry végig közömbösen beszélt vele. 
- Te ne szólj bele, oké?
- De igenis, hogy beleszólok, mert ha nálam akarsz maradni, nem csinálhatsz ilyeneket.
- Milyeneket, Liam? 
- Idejött, hogy beszéljetek, te meg itt vagy valami csajjal.
- Ő egy rajongó. 
- Gratulálok! Még jobb! Megint az akarsz lenni, akiről azt mondják, hogy nőcsábász, meg szoknyavadász?
- Inkább leszek az, mint hogy valaki átbasszon a palánkon.
- De nem baszott át! Te ennyire vak vagy?
- Pont ez az, hogy nem vagyok vak, ezért a két szememmel láttam, hogy lesmárolja a legjobb barátomat.
- De hát Louis smárolta le őt. 
- Nem érdekel! Azt mondta, hogy beszél vele, de nem tette meg.
- És mégis mikor kellett volna megtennie? Mikor a színpadon állt? Biztos vagyok benne, hogy meg akarta vele beszélni. Szerinted eljött volna velem a családját otthagyva, ha nem érdekelnéd? Hidd el, hogy lenne ezer más dolga is, főleg most, hogy nyertek. - hagyták el a mondatok Liam száját, mikor lejött a lépcsőn, nyomában Harry-vel. Egyszerre vettek észre, és mind a ketten megtorpantak. 
- Hazavinnél? – néztem Liam-re, mit sem törődve a másik fiúval.
- Majd én! – Harry elindult a kabátja felé, és már éppen a cipőjét húzta.
- Liam! – a hangom erős, határozott, és szinte harsogó volt – Hazavinnél? 
Éreztem, hogy Harry rám néz, de én tartottam magamat. Na nem! Nem gondolja komolyan, hogy ezek után még beszélni fogok vele?
- Liv! – hallottam meg a kétségbeesett hangot, de eszem ágában sem volt ránézni. 
- Liam. Kérlek! – a hangom már gyengébb, és szinte könyörgő volt. A sírás határán álltam, de tartanom kellett magamat. Nem lehetek gyenge, nem mutathatom ki, hogy mennyire összeomlottam.
- Persze. Menjünk. – bólintott a fiú, és elindult az ajtó felé, én pedig követtem. Mikor Harry mellé értem, elkapta a karomat, és szembefordított magával.
- Liv! – a hangja kétségbeesett volt – Nem történt semmi. Esküszöm. Történhetett volna, de nem ment. Megkérdezheted őt is. – itt felfelé mutatott az emelet irányába – Nem ment, mert nekem csak te…
- Először is… – vágtam a szavába, és keményen a szemébe néztem – …a nevem Olivia! Másodszor, nem érdekel, hogy nem állt rá fel, és nem tudtad megdugni. Harmadszor pedig, én sem vagyok vak. – céloztam itt arra, amit nemrég Liam-nek mondott odafent a vakságról. Azt hiszi, hogy beveszem, hogy csak aludtak egymás mellett, meztelenül? Kitéptem a kezemet az ujjai közül, és beszálltam Liam mellé a kocsiba.
Egész úton hazafelé tartottam magamat, nem akartam előtte sírni. Elvégre nem is ismerem őt, nem fogom kiönteni a lelkemet egy vad idegennek. Láttam a szemem sarkából, hogy többször is rám pillant, de nem tud mit mondani, vagy csak nem mer mit mondani.
- Sajnálom… - szólalt meg mégis egy idő után – Nem gondoltam, hogy ezt csinálja.
- Ez nem a te hibád.
- Nem tudom, hogy mi volt ez az egész. Beszélni fogok vele, és megtudom, hogy történt-e valami…
- Történt-e valami? Szerinted ott feküdt volna a csaj az ágyába, ha nem dugja meg az éjjel? Ugyan már! Nem gondolta ő sem komolyan, hogy beveszem ezt neki. És ne beszélj vele, mert nem érdekel.
- Totál kikészült tegnap este, és…
- Liam! Kérlek, ne akard most megvédeni. Úgysem tudsz semmi olyat mondani, ami mellette szólna. Ha megcsókolt Louis, ha nem. Tudod jobb is ez így, hogy megtudtam, hogy milyen ember. Még az elején, mielőtt még jobban bele… - aztán elharaptam a mondatot.
- Még jobban mi? – nézett felém érdeklődve a sofőröm. 
- Semmi. Lényegtelen. – most komolyan azt akartam mondani, hogy mielőtt még jobban beleszeretek?
Az út hátralévő része csendesen telt, egyikőnk sem szólt egy szót se. 
- Köszönöm, hogy hazahoztál. – hajoltam vissza az autóba, miután kiszálltam. 
- Bárcsak el se jöttem volna érted. – nézett rám csalódottan.
- De! Ez jobb így. – mosolyogtam rá bíztatóan, majd becsuktam az ajtót, és mikor elindult, még utána integettem. 
Szerencsére nem volt senki a nappaliban, mikor bementem a házba. A szüleim ilyenkor mindig le szoktak egyet pihenni Bella-val, akkor ő is jobban elalszik ebéd után. Erin, Tracy és Vic meg biztos a szobájukban voltak. 
Amilyen gyorsan, és halkan csak tudtam, besiettem a szobámba.
- Na végre! – hallottam meg a hangot, mikor becsuktam magam mögött az ajtót – Mondd, hogy megbeszéltétek. – nézett rám Vic reménykedve. Tracy, és ő az ágyamon ültek. 
- Mit csináltok ti a szobámban? 
- Rád vártunk. – hadarta Tracy – Na, de mondd már, hogy mi volt!
- Semmi. 
- Oliviaaaa! – kiáltott fel Vic – Ne húzzál fel!
- Halkabban, jó? – szóltam rá – Nem akarom, hogy a szüleim is elkezdjenek faggatni.
- Akkor meg mondd!
- Jól van már! Odaértünk Liam-hez, mert a kedves szemétláda úgy gondolta, hogy szó nélkül beköltözik hozzá. Mint kiderült, tegnap mégsem ment haza vele, hanem csak később, és Liam ma nem is látta még. Legalábbis addig, amíg ki nem jött a szobából. 
- Várj csak! Miért szemétláda? – nézett értetlenül Vic.
- Semmi különös. Csupán annyi, hogy mikor egy szál alsóban ajtót nyitott, és beengedett a szobába, hogy beszéljük meg a tegnapot, az ágyában bent feküdt valami félmeztelen ribanc.
- Basszus! – csúszott ki egyszerre a lányok száján. 
- Ja, és akkor azt még nem mondtam, hogy utána be akarta vetetni velem, hogy nem dugta meg. 
- Mekkora rohadék.
- Jól vagy? – fogta meg Tracy a kezemet, akivel szembe leültem az ágyra. Nem tudtam megszólalni, csak megtekertem a fejemet, és éreztem, hogy csomó nő a torkomba, és a szemeimet égetni kezdték a könnyek. Mindkét barátnőm egyszerre ölet át, belőlem kitört az eddig visszatartott fájdalom, és hisztérikus sírásba kezdtem. – Itt maradjunk ma éjjelre is? – kérdezte suttogva, amire én csak bólogattam. 
- Akkor kell pár hozzávaló is. – ugrott fel Vic az ágyról, és kirohant az ajtón, majd pár másodperc múlva felpakolva jött vissza – Vígjáték, fagyi, és csoki. – szólalt meg, mikor értetlenül néztem rá. 
Tudtam, hogy azt akarja, hogy jól legyek, ami meg is mosolyogtatott egy kicsit. Nekem vannak a legjobb barátnőim.
Egész délután ki sem mozdultunk a szobából, csak filmeket néztünk, és tömtük magunkba az édességet, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem Harry járt végig a fejemben. Az önelégült arca, mikor megláttam a lányt az ágyában, és az a kétségbeesett tekintet, amit akkor láttam a szemeiben, mikor otthagytam. Nem tudom eldönteni, hogy melyik volt az őszinte viselkedése. 
Már estére járt az idő, mikor megszólalt odakint a csengő. Valamiért nem foglalkoztam vele, úgy gondoltam, hogy anyáék majd kinyitják. Biztos Simon az, vagy pedig rajongók. Talán apa jött vissza, ugyanis el kellett mennie valami megbeszélésre.
- Olivia! Keresnek! – hallottam anya hangját odakintről, és egyből ülő helyzetbe pattantam. Ijedten néztem rá a barátnőimre, akik csak egymásra bólintottak, és elindultak ki a szobámból. 
- Hov…hova mentek? – kérdeztem zavartan.
- Elküldjük. – mondta egyszerűen Vic, és kinyitotta az ajtót. Ott azonban nem az a személy állt, akire számítottam.
- Akkor mi nem is zavarunk. – mondta szinte suttogva Tracy, és kimentek a szobából. Louis bejött, és becsukta az ajtót maga mögött. Én még mindig az ágyon ültem, és érdeklődve figyeltem.
- Szia. – köszönt halkan, és a szobámat kezdte kémlelni. Most nem mer rám nézni? 
- Szia. Mi járatban? – intettem neki, és mutattam, hogy üljön le mellém.
- Csak… Gondoltam benézek, és gratulálok még egyszer. – mondta már mellettem ülve.
- Értem. – bólintottam, de igazából én sem tudtam mit mondani, ugyanis rettentően zavarba voltam.
- Jól vagy? – arcomat kémlelve ült velem szemben.
- Persze. Miért?
- A szemeid vörösek, mintha sírtál volna. 
- Csak örömömben. – hazudtam – Még most sem hiszem el, hogy nyertünk.
- Akkor jó. Azt hittem, hogy baj van. 
- Nincs semmi. – mosolyogtam rá, és magam sem tudom, hogy miért, megfogtam a kezét, mire a csodaszép kék szemei felragyogtak. Mennyire hiányzott ez a látvány. Az, hogy így nézzen rám. Bámultuk egymást, mire ő lassan közeledni kezdett felém. A fejemben megint másodpercek alatt zajlottak le a gondolatok. Meg akar csókolni. Ellenkeznem kéne, és el kellene mondanom az igazat. De miért is ellenkezzek? Miért mondjak el neki bármit? Hiszem olyan, hogy Harry és én, nem volt, és nem is lesz. Miért ne adhatnék esély a Louis és én párosnak? Elmosolyodtam, és a kezemet felemelve, a hajába túrva húztam közelebb magamhoz a fejét. A szánk összeért, és forró, gyengéd csókba kezdtünk. Sokkal jobb volt, mint a tegnap esti, hirtelen letámadás, sőt ez még talán élveztem is. Annyira jól csókolt, hogy csak rá tudtam koncentrálni. Zihálva vettem a levegőt, mikor elváltak az ajkaink, és a szemébe néztem. Nem tartott tovább öt másodpercnél, ugyanis fogalmam sincs, hogy milyen ötlettől vezérelve, az ölébe ültem, és újra megcsókoltam.

2013. november 22., péntek

26. fejezet: Harry beköltözött

Sziasztok! :) Remélem, hogy az előző rész kellőképpen izgalomba hozott titeket. Ha igen, akkor biztos vagyok benne, hogy ez a rész is tetszeni fog. Elég hosszú lett, de ennek ellenére lehet, hogy utálni fogtok a vége miatt, de higgyétek el, hogy jó lesz a folytatás. ;)
Várom továbbra is a véleményeket, és a pipákat, illetve a feliratkozókat is.
Hozzáteszem még, hogy az új történettel is egész jól haladok, már 20 fejezet megvan belőle. Szerintem tetszeni fog majd az is, annak ellenére, hogy teljesen más az alaptörténete, mint ennek. Illetve biztosan tudom, hogy abból majd csak heti kettő rész lesz, ugyanis nem tervezem olyan hosszúra, mint ezt. Körülbelül 30 rész lesz majd, de aztán lehet még változik, az majd attól függ, hogy mit tudok még kihozni belőle. Meg persze már egy újabb sztori is a fejemben van. ;)
Na de nem húzom tovább, itt van az új rész!

Még szerencse, hogy nagy a házunk, ugyanis a mai éjszaka folyamán összesen tizenegy ember hajtja álomra itt a fejét. Miután hazajöttünk, Simon is felugrott. Még csak éjfél múlt, így a szüleink úgy gondolták, hogy koccinthatnánk egyet az estére. Anya, és apa még azt is megengedték, hogy Bella fent maradjon, aminek őszintén szólva én nagyon nem örültem, ugyanis végig engem zaklatott. Nem mintha nem viselném el a húgomat, de most pont olyan dolog miatt nem hagyott békén, amire még csak gondolni sem akartam. 
- Hol van Harry? – nyavalygott, miközben feltornázta magát mellém az egyik fotelba – Láttam, hogy ott volt, de aztán meg elment. Nem is köszönt nekem. Nem szeret engem? – Bella szeme hatalmasra kerekedett, és csillogni kezdett a könnyektől.
- Inkább engem nem szeret. – suttogtam, amit szerencsére senki nem hallott meg. Szólt egy kis halk zene, illetve a szüleink, és Simon túlharsogták egymást, és legnagyobb örömömre Bella-t is.
- Dehogynem szeret téged, csak nagyon fontos dolga volt. Biztos, hogy meg fog majd látogatni. – mondtam neki nyugtatásképpen. Vagy mindezt inkább csak magammal próbáltam elhitetni? Úgy látszik, hogy Bella elhitte, mivel mintha nem történt volna semmi, elrohant játszani.
Mikor ágyba kerültem, már elég késő volt. Vagy már kora? Éreztem, hogy hulla fáradt vagyok, de mégsem tudtam elaludni. Lehunytam a szememet, de nem ment, és minél jobban próbálkoztam, annál idegesebb lettem. Ideges lettem, mert nem tudtam aludni, ideges lettem az agyamra, mert nem bírt leállni a gondolkodással, ideges lettem Harry-re, Louis-ra, de legfőképpen magamra. Egyszer csak halk kopogást hallottam az ajtón. 
- Tessék? – ültem fel az ágyamon. 
- Tudtam, hogy még fent vagy. – Vic először csak a fejét dugta be az ajtón, majd bejött, és az ágyam szélére ült.
- Te miért nem alszol? – nevettem rá. 
- Nem vagyok álmos. Próbálkoztam, de nem ment. Szerintem még tele vagyok adrenalinnal. – kuncogott.
- Hát nekem se megy. Már ott tartottam, hogy kitépem az összes hajamat idegességembe. Utálom, ha nem tudok aludni. Hülye adrenalin. – nevettem rá, de ő csak összehúzott szemöldökkel méregetett.
- Biztos, hogy nincs valami más is a dologban? Vagyis valaki más?
Természetesen bele akartam kötni, hogy ne találjon ki megint dolgokat, de igaza volt. Nem tagadhatom le többé az érzéseimet, és nem tarthatom őket mindig magamban. Még a végén megbolondulnék. 
- Egy idióta vagyok. – hajtottam le a fejemet, és azon erőlködtem, hogy nehogy elsírjam magamat.
- Miért lennél az?
- Mert már az első pillanattól Harry-hez vonzódtam, csak én idióta észre sem vettem magamon. Aztán mikor rájövök, hogy mit akarok, és ő is nagy nehezen bevallja, hogy érez valamit, jön egy rohadt csók, és elront mindent. Alapból, nem is szabadott volna közel engednem magamhoz Louis-t, de hát ki gondolta, hogy ilyen rámenős? Láttad, hogy hogyan lekapott, ellenkezni sem volt időm. Azt sem tudtam, hogy mi történt. Nem neki kellett volna akkor megcsókolnia basszus. – fejeztem be a monológomat, és Vic-re néztem – Mit csináljak most? Mondjam meg Louis-nak? Mi lesz, ha miattam összevesznek? Harry se áll szóba velem, és akkor már ő sem fog. De amúgy ez lenne a legjobb.
- Mi?
- Ha egyikőjük sem állna szóba velem, akkor legalább minden úgy lenne, mint két hete volt. 
- Te meg egy idióta vagy. – kaptam egy lenéző pillantást.
- De most miért? Nem akarok veszekedést. Különben meg ha esetleg összevesznek, és a rajongók megtudják, hogy miattam van a balhé a két kedvencük között, akkor te és Tracy folytathatjátok ketten a csapat karrierjét, mert engem úgyis eltesznek láb alól. 
- Erre nem tudok mit mondani…
- Mondd csak! Nyugodtan. Te megmondtad, hogy ez lesz. Én idióta meg nem hittem el. – tekertem meg a fejemet. 
- Beszélj velük. Elvégre nincs köztetek semmi Louis-val. Nem jártok, szóval nem lehet gáz. Harry meg csak megérti, hogy nem tudtál semmit sem tenni a csók ellen. 
- Igazad van! – bátorodtam fel – Harry-vel sem járunk, tehát nem mondhatja azt, hogy megcsaltam, vagy hasonlók, még csak nem is haragudhatna. 
- Pontosan! – bólintott Vic, majd befeküdt mellém, és betakarózott. Többször mentünk át a másik szobájába, mikor nem tudtunk aludni. Ez általában a továbbjutásunk utáni éjszaka volt. Már pár percig csak csöndben bámultuk a plafont az éjjeli lámpa fényénél, mikor halkan kinyílt az ajtó. Vic, és én is csak elmosolyodtunk, majd odébb húzódtunk az ágyban, hogy Tracy is beférjen mellénk. 
Még szerencse, hogy ilyen hatalmas ágyat kaptunk. Elalvás előtt még legalább százszor tárcsáztam Harry számát, de egyszer sem vette fel, pedig végig kicsöngött neki. 
Másnap hangos durrogásokra ébredtem, jobban mondva ébredtünk, ugyanis mind a hárman egyszerre keltünk fel. Első dolgom az volt, hogy megnézzem a telefonomat, nincs-e üzenet, vagy hívás. 
- Na? – nézett rám Tracy.
- Semmi. – ráztam meg a fejemet. 
- Gyertek, menjünk és nézzük meg, hogy mit pakolnak ezek ott kint. – javasolta Vic, hogy elterelje a témát.
Kimentünk a nappaliba, ahol minden családtagunk kint állt, felpakolt csomagokkal. 
- Hova mentek? – néztem rájuk. 
- Mi még maradunk pár napig. – nyugtatott meg anya.
- Nekünk viszont menni kell. – szólalt meg Vic apja, és magukra, illetve Tracy szüleire mutatott. 
- Ne máááár! – nyafogtak a lányok. El tudom képzelni, hogy milyen rossz, hogy megint itt hagyják őket. Nem szeretem, ha a szüleim, meg a húgaim a nyakamon vannak, de most mégis örülök, hogy maradnak még pár napot. A könnyes búcsúzkodás után összeszedtük magunkat, és leültünk ebédezni. Anya gondolom már hajnalok hajnalán felkelt, hogy össze tudjon dobni valami ennivalót. 
- Ezek a gyerekek, akik tegnap felléptek a műsor alatt…hogy is hívják őket? – szólalt meg apu miközben a gombalevest kanalazta, én pedig azt hittem, hogy kiköpöm a számban lévő adagot. 
- One Diredtion! – kiáltotta fel Erin.
- Aha. Tehát ezekkel ti ilyen jóba vagytok? – intézte hozzánk, vagyis gondolom inkább hozzám a kérdést. 
- Hááááát… - kezdte Vic. Láttam, hogy nem tud mit mondani, mert fél szemmel rám nézett.
- Apa! – folytatta Erin, aki úgy beszélt, mintha szónoklatot tartana, és én éreztem, hogy rossz vége lesz – Láthattad, hogy Louis alig akart kiszállni Olivia szájából tegnap este. Mire következtetsz ebből? 
Azt hittem, hogy rosszul hallok. Most tényleg, mikor lett ennek a lánygyereknek ekkora szája? Hogy beszél apával? Mi ez a hangnem? 
- Ő barátod? – nézett rám apa.
- Nem. 
- Akkor csak úgy csókolgatod mindet? – húzta fel a szemöldökét – Mert pénteken még a másikkal üldögéltél kettesben, bezárkózva.
- Nem voltunk bezárkózva. – vetettem oda. Már kezdett idegesíteni, hogy úgy viselkedik velem, mint egy óvódással. Komolyan, Erin-nel fele annyira sem szigorú, mint velem. Tudom, hogy félt, és csak jót akar. Nehezen viseli el, hogy már nem velük lakok, és megállok a saját lábaimon, illetve, hogy ezután még ennyit sem fog látni, mint a verseny alatt. 
Láttam apámon, hogy már éppen nyitotta volna válaszra a száját, mikor csengettek. 
- Lehet, hogy Harry aaaaaaz! – kiáltott fel Bella. Amint kimondta a H-betűs nevet, a hasam vetett egy bukfencet. Remegő lábakkal keltem fel az asztaltól, és indultam el az ajtó felé. De inkább bevállaltam ezt is, minthogy tűrjem apa égető pillantásait. Nagy levegőt vettem, és szinte kitéptem a kilincset a fából.
- Ó! Szia! – köszöntem meglepődve.
- Ennyire ne örülj. – nézett rám zavartan a fiú.
- Csak meglepődtem, hogy itt látlak. Gyere be! 
- Köszi. Mit terveztek mára?
- Semmit. – feleltem bizonytalanul – Pihenőnapot tartunk.
- Remek! Igazából gyors leszek, csak azt szeretném elmondani, hogy…
- Jó napot, fiatalember! – kelt fel apa az asztaltól, és felén lépkedett. 
- Jó napot, uram. – nyújtott kezet egyből a megszólított – Liam Payne. 
A név hallatára hangos széknyikorgás hallatszott, és megjelent Erin a konyhaajtóban.
- Apa! Megkérhetnélek, hogy magunkra hagysz Liam-mel? – néztem komolyan apára, aki szerencsére vette a célzást, hogy teljesen feleslegesen áll mellettünk, úgysem fogunk addig beszélni. – Miről van szó? – kérdeztem, miután apa visszament a konyhába.
- Beszélned kéne vele.
- Tessék? – tettettem a hülyét, mintha nem tudnám, hogy Liam tisztában van a dolgokkal.
- Olivia! Kérlek, gyere el velem, és beszélj vele, mert megőrülök tőle. 
- Megőrülsz tőle?
- Igen, ugyanis tegnap bejelentette, hogy beköltözött hozzám pár napra azzal az ürüggyel, hogy unatkozik otthon, de most meg egyszerűen nem tudom kirobbantani a vendégszobából. Miattad ilyen, szóval gyere, és beszélj vele. Elviszlek.
- Na jó. Előbb-utóbb úgyis túl kell esnem rajta. – egyeztem bele, majd beleléptem az egyik félcipőmbe, és úgy, ahogy voltam, kimentem Liam-mel a házból. Nem szóltam senkinek sem, mert akkor apa egyből jönne legalább egy tucat kérdéssel.
- Kérdezhetek valamit? – fordultam Liam felé a kocsiban.
- Persze. 
- Mióta… - nem tudtam, hogy hogyan fogalmazzam meg a kérdésemet, de Liam szerencsére vette a lapot. 
- Mióta tudom, hogy mit érez irántad? A múlt heti buli óta. Mikor hazahoztam a lányokat, aztán őt meg itt vettem fel. Akkor ugye nálam lakott pár napig. Megállás nélkül rólad beszélt, egész nap te voltál a téma. Már megőrjített vele. Már nem mintha nem lennél jó téma. – mosolyogott rám pimaszul – Aztán tegnap, mikor beszéltetek a műsor előtt, még jobban meghülyült. Mind a négyünket puszilgatott, össze-vissza ugrált, a testőröket ölelgette. – mesélte tovább mosolyogva – Nem volt még soha ilyen. Boldog volt. 
Ahogy Liam kimondta az utolsó szavakat, azt hittem, hogy a szívem megszakad. Miattam boldog volt, most meg miattam van rosszul. Minden az én hibám.
- Minden az én hibám. – mondtam ki hangosan is.
- Mi? Dehogy! – kapta rám a tekintetét Liam – A hülye is látta, hogy Louis szinte letámadott. Csak lehet, hogy Harry nem így fogja majd fel. 
- Hogy érted? 
- Rettentő makacs. Azt fogja kihozni az egészből, hogy te direkt előtte csókoltad meg Louis-t, mert mégis inkább vele akarsz lenni. Vagy hogy végig csak játszadoztál vele. – sorolta a lehetőségeket – Csak azért mondom, hogy felkészítselek. – tette még hozzá, mikor meglátta az arcomat. 
- Te jó ég! – fújtam ki a levegőt.
- Itt is vagyunk. Gyere! – hívott maga után. 
Belépve a nagy házba természetesen egyből körülnéztem. 
Nem is gondolkoztam azon, hogy milyen ízlése lehet Liam-nek, de valami ilyesmire számítottam. A falak mindenhol hófehérek voltak. A nappali, az előtér, és a konyha egy légtérbe voltak, de mindegyik ki volt alakítva rendesen. A fehér, és a barna színek domináltak nála. Az előtérből egy csigalépcső vezetett fel az emeletre. Itt Liam megállt az egyik ajtó előtt, és rám nézett. 
- Harry! – kopogott be – Vendéged van. 
- Mióta van bent? – kérdeztem meg halkan, ugyanis nem jött válasz. 
- Nem t’om. – ránt egyet a vállán – Tegnap éjjel én egyből hazajöttem, de ő valamikor hajnalban. 
- Ahhhhha. – tehát valahol egyedül szenvedett miattam. 
- Nem fog kijönni. – adta fel Liam a próbálkozást öt perc után. 
- Harry! – szólaltam meg most először hangosan, hogy a bent lévő személy is hallja, hogy ki a vendége – Szeretnék beszélni veled. Beengednél? Kérlek! 
Az utolsó mondatomra odabent zajt hallottunk, majd kattant a zár az ajtóban, amin egy pillanattal később kinézett a kócos hajú, félmeztelen Harry.
- Szia! – köszöntem neki mosolyogva.
- Szia. – köszönt vissza közömbösen. 
- Beszélhetnénk a tegnapról? – kérdeztem óvatosan. 
- Ja. Persze. Igen jók voltatok. Gratu. – annyira laza, és nemtörődöm volt, hogy semminek éreztem magamat mellette. 
- Bemehetnék?
- Ahogy érzed. – kitárta az ajtót, és én elindultam befelé, azonban abban a pillanatban meg is álltam. Ránéztem Harry-re, aki kérdő, és közben gúnyos arccal nézett rám. Majd ismét ránéztem az ágyban fekvő félmeztelen lányra, aki mosolyogva bámulta az eseményeket. 
Nem reagáltam semmit, sarkon fordultam, és elhagytam a szobát.

2013. november 20., szerda

25. fejezet: Rossz ember csókja

Sziasztok! Nagyon köszönöm a kommenteket, és a pipákat, illetve örömmel látom, hogy már nyolcan is feliratkoztatok. Rettentően örülök neki. :)
Na, de akkor térjünk rá a mai részre. Lehet, hogy páran utálni fogtok a vége miatt, de én megmondtam nektek, hogy izgalmak jönnek. Most jönnek majd azok a részek, amiket imádtam írni, és rendesen izgultam közben. Remélem, hogy ti is így lesztek, mikor olvassátok! Jó szórakozást! Várom a véleményeket!

Lassan kezdenünk kellett, ezért gyorsan felöltöztettek minket. A saját ruhám tetszett a legjobban. Egy hosszú, bőrnadrágot kaptam, és hozzá egy fekete ujjatlant, aminek az elején egy nagy tigrisfej volt. Nagyon illet a Roar című számhoz. Mind a hármunkon volt valami sárga, és fekete. Vic egy sárga, rövid ujjú, galléros pólót, és egy kantáros, fekete, rövid bőrnadrágok viselt, míg Tracy egy sárga ujjatlant, és egy fekete szoknyát. A cipőnk egy-egy fekete, sportos, magas szárú félcipő volt, de Vic kapott egy fekete, térdig érő zoknit is. Nagyon tetszettünk magunknak. 
- Nagyon csinosak vagytok! – szólalt meg Simon, mikor fél órával a kezdés előtt bejött hozzánk. Becsukta az ajtót, és leült az egyik székre. – Kérhetek tőletek pár percet?
- Persze. – bólintottunk, majd leültünk vele szembe a kanapéra.
- Nem tudom, hogy ti, vagy én izgulok jobban. – mosolyodott el zavartan – Szeretném, ha tudnátok, hogy bármi is lesz, nem kell elkeseredni. Ti már így is nyertetek, de azt hiszem, hogy én nyertem a legtöbbet azzal, hogy megismertelek titeket, és büszke vagyok arra, hogy segíthettem nektek eddig eljutni. Tudnotok kell, hogy rám ezek után is mindig számíthattok. Szeretnék melletek maradni, és támogatni titeket, bármi legyen az este vége. Persze, csak ha ti is szeretnétek.
- Szerintem inkább fejezzük ezt be, mert mindjárt jöhetnek vissza a sminkesek. – szólaltam meg nevetve, de alig bírtam visszatartani a sírást. Mind a négyen elnevettük magunkat, és megöleltük Simon-t.
- Készen álltok? – nézett ránk, mire mi magabiztosan bólintottunk – Akkor hajrá!
Elindultunk a színpad felé, ahol a sminkesek, és a fodrászok még végeztek rajtunk egy-két simítást, majd lassan felhangzott a műsor főcímdala is, és pár perccel később már a színpadon álltunk. 
- Köszöntöm a kedves nézőinket ezen a jeles estén. Ma este kiderül, hogy ki lesz az év hangja, kiderül, hogy ki nyeri meg a X Factort. – hangzott a műsorvezető hangja – Egész héten lehetett szavazni a három versenyben lévőre, ezért nézzük is meg a jelenlegi állást. 
A nagy kivetítőkön megjelent egy grafikon, természetesen arcok nélkül. Mikor megláttam a százalékokat, csak még jobban elkapott a remegés. Az első, és a második helyen álló versenyzők szinte ugyan annyi szavazatot kaptak, az egyik 40%-on, a másik pedig 39%-on állt, míg a harmadik eléggé lemaradt a maga 21%-ával. 
- Szavazzanak a kedvencükre, és segítsenek nekik teljesíteni az álmaikat. – harsogott a stadion – Kezdjünk is neki! Simon, a te csapatod kezd!
- Igen! – mosolyodott el a mentorunk – Jöjjenek azok a lányok, akik minden héten megrengetik az országot, és lassan az egész világot is. Jöjjön az én három, csodás álom lányom, a Dream Team!
Simon szavai után lejátszották a kisfilmünket, ami olyan volt, mintha nem is lett volna semmi. Pillanatok alatt a színpadon találtam magam. Próbáltam arra gondolni, amit apa mondott, hogy gondoljak arra, hogy otthon éneklünk a szobámba, mint régen, de ez mégsem ment. Viszont bejött az a dolog, ami múlt héten is. Harry-re gondoltam, hogy csak ő, és én vagyunk a közös próbánkon. Bevállt, kijött az összes hang, kijött az összes lépés, és fantasztikusak voltunk. A zsűri meg volt velünk elégedve, és szerintük meglátszik, hogy mennyit fejlődtünk az eleje óta, ugyanis százszor jobb volt, mint mikor először adtuk elő. 
Leszaladtunk a színpadról, ujjongtunk, sikogattunk. Nem kellett még átöltöznünk, ugyanis a másik két versenyző után ki is fogják hirdetni azt, hogy ki az a kettő, aki tovább énekelhet. A színfalak mögött várakoztunk, mikor valaki hátulról belém csípett. 
- Szuperek voltatok. – szólalt meg a kék szempár gazdája.
- Köszi. – mosolyogtam rá, igaz kissé zavarban éreztem magam, ugyanis Harry is ott állt nem messze tőlünk – Ti mikor jöttök?
- Először az első eredményhirdetés előtt, aztán a második előtt is. – mosolygott teli szájjal, miközben a ruháját igazgatta az egyik kezével – Tudod, gondolkoztam. Egyrészt jó lesz, hogy megnyeritek, másrészt pedig rossz. 
- Hogy érted? – néztem rá zavartan. 
- Jó lesz, mert akkor megyünk vacsorázni, de rossz is, mert akkor nem lesz majd rám időd.
- Louis…Erről jut eszembe… - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert szólították őket a színpadra.
- Itt folytatjuk. – mondta, és lenyomott egy puszit az arcomra, ami után egyből Harry-re néztem. Elkapta a tekintetét, és a haját kezdte dobálni, és igazgatni. Tudtam, hogy látta, csak nem akart rá reagálni. 
Felmentek a színpadra, a nézők végig ordítoztak, és sikogattak. Lemerem fogadni, hogy rengetegen csak azért jöttek el, mert ők a vendég fellépők. Az elmúlt hónapok alatt nem volt még ekkora üdvrivalgás ebben a teremben. A Little Things szövegét szinte hallani sem lehetett a rajongóktól.
Szerencsére nem volt alkalom rá, hogy Louis-val tovább beszélgessek a fellépésük után, ugyanis rögtön felszólítottak minket a színpadra. Percekig álltunk a reflektorok fényében, mire végre megszólalt a műsorvezető:
- Az első, aki biztos, hogy elénekelheti a másik dalát is, az nem más, mint… - húzta az időt, a közönség ordítozott, Simon mögöttünk állt – a Dream Team! 
Bent vagyunk! Nem estünk ki! Még van esély! Sírtunk, az sem érdekelt, hogy az összes festék lefolyik rólunk. Simon magához ölelt minket, és így vonultunk le a backstage-be. Mindenki gratulált, és mindenki örült nekünk. Az öltözőbe vonultunk, ahol rögtön nekiestek a fejünknek. A sminkünket pár ecsetvonással rendbe hozták. Mindhármunk haját leeresztették, és kaptunk egy-egy hajpántot. Most Vic kapott fekete szoknyát, és egy arany színű hosszú ujjú blúzt, Tracy egy ujjatlan, szürke, kötött szoknyát viselt, fekete harisnyával. Én egy fekete áttetsző inget, és egy magasított derekú rövidnadrágot vettem fel, egy arany övvel, és én is kaptam egy harisnyát, amin minták voltak. A cipő mind a hármunkon egy-egy fekete bakancs volt. 
- Lányok! A színpadra! – jött be az egyik stábtag.
- Máris? – kérdezte Vic idegesen.
- Már csak ketten maradtatok. – vonta meg a vállát, és kiment. 
Szinte szaladtunk a színpadig, majd rögtön a kezünkbe nyomták a mikrofonokat, és már fel is tuszkoltak minket. Igen, tuszkoltak, mert alig mertünk rálépni a felfelé vezető lépcsőkre. Megkezdődött a dal, és mi belevágtunk. Most vagy soha, ez után már nincs mit tenni. Minden a nézőkön múlik. Végig ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, és tudtam, hogy a legjobb barátnőim is ugyan így éreznek. A szám végén ugrott csak be, hogy eszembe sem jutott Harry a dal alatt. Hát igen, én nem neki énekeltem, ellenben az eredeti előadóval. Ezt kicsit meg is mosolyogtam, de nem volt feltűnő, mert a mentorok éppen halálra dicsértek minket. 
Az utolsó fellépésünk után a percek csak úgy rohantak. Fellépett a másik adásban maradt versenyző, majd a 1D is, mi pedig csak várakoztunk. Aztán eljött a várva-várt pillanat. Felhívtak minket a színpadra, Simon végig bíztatóan magyarázott, és emlékeztetett arra, amit az adás előtt mondott nekünk, elmondta, hogy mennyire büszke ránk. Esküszöm, nekem már bőven elég volt az a tudat is, hogy Simon Cowell ránk büszke. 
- Hölgyeim, és uraim! – a teremben feszült csend honolt, a nézőtéren senki sem szólalt meg. Szerintem még a légy zümmögését is hallani lehetne. – Az év hangja, az X Faktor nyertese, aki legyőzött több tízezer embert, akit ezentúl nem csak az ország, hanem az egész világ ismerni fog, az nem más, mint… - szédültem, nem kaptam levegőt, azt hiszem, hogy a szívem is kihagyott pár ütemet – a Dream Team!
A közönség ordított, én ordítottam, a lányok ordítottak, Simon ordított. Térdre esve öleltük egymást Tracy-vel, és Vic-kel, és hisztérikusan sírtunk. Kitört belőlünk az elmúlt hónapok feszültsége, de nem számított semmi, hiszen nyertünk. A mentorok, a versenyző társak, a műsorvezetők, és mindenki gratulált nekünk. Annyi vaku villant körülöttünk, annyi kép készült rólunk, amennyi egész eddigi életünk során sem. 
Egy óra eltelt azóta, hogy mi lettünk az év hangja, de még mindig nem akartuk elhinni, és még mindig sírtunk örömünkbe. Egész eddig riporterekkel, újságírókkal, és műsorvezetőkkel beszéltünk, fényképeket készítettek rólunk, és szerencsére jutott egy kis idő a családunkra is. Csak egy valaki hiányzott. Harry. Nem láttam egyik fiút sem az utóbbi fellépésük óta. 
- El sem hiszem! – szólaltam meg most először sírás nélkül. Már csak pár ember futkozott körülöttünk, mi pedig a színpadon ültünk, és az üres nézőteret figyeltük.
- Hiányozni fog. – jelentette ki Vic visszafojtva a sírást. 
- Nekem is. – bólintott Tracy. 
- Igen. Tudjátok, hogy ezentúl minden más lesz? – néztem rájuk, mire ők csak mosolyogva bólogattak – Azt javaslom, hogy menjünk haza, és kezdjünk neki egy totál új életnek.
Felkászálódtunk, összeszedtük a cuccainkat, elköszöntünk mindenkitől, aztán a családjainkkal, és Simon-nal együtt elindultunk kifelé. Mikor kiértünk a parkolóba, az öröm, amit eddig éreztem, csak fokozódott. Ott volt mind az öt fiú, és várakoztak a sötétben.
- Gratulálunk! – kiáltotta Niall, és egyszerre ölelt meg mind a hármunkat. Átnéztem a válla felett, ugyanis Harry, és a többiek kicsit messzebb álltak, majd mikor a szöszi elengedett, megindultam felé. Szinte futva lépkedtem, mert a karjai között akartam lenni, és érezni akartam az illatát, és az izmos ölelését. Ám ekkor valami olyan történt, amire nem is számítottam. Míg Harry mosolyogva várta, hogy odaérjek, Louis megindult felém, és olyat tett, amire nem is számítottam. A száját a számra tapasztotta, és a nyelvét átnyomta a számba. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak, igazából az összes gondolatot kiűzte a fejemből egy pillanat alatt. Ha nem ebben a helyzetben lennék, talán még élvezném is a dolgot, de ez más. Nem neki kéne csókolnia. 
Ezek a dolgok alig két másodperc alatt zajlódtak le a fejemben, aztán gyorsan meg is szakítottam a csókot. Louis-ra néztem, aki csillogó szemekkel ölelt magához. Aztán Harry-re pillantottam. Jobban mondva oda, ahol pár másodperce állt. Liam volt csak ott, aki alig észrevehetően az együttes kisbusza felé bökött a fejével, jelezve, hogy Harry ott van. Na várjunk csak! Liam tudja? 
- Felhívlak! – suttogta eközben az arcomba Louis – De ezt muszáj volt megvárnom. – mondta, majd lenyomott egy puszit a számra, és elindult a kisbusz felé. Zayn, aki eddig a lányokkal, és a szüleinkkel beszélt, odalépett hozzám, és gratulált, majd Liam is így tett, de ő a gratuláció helyett csak ennyit mondott:
- Beszélek vele! – majd elengedett, és a többiek után ment. Mikor beszállt, láttam Harry-t, aki lehajtott fejjel nyomkodta a telefonját. Aztán becsukódott az ajtó, és elhajtottak. Nem tudom, hogy rámnézett-e a kocsiból, mert a sötétített üvegeken sajnos nem láttam át. Mély levegőt vettem, majd megindultam a szüleim kocsija felé. A háttérből csak annyit hallottam, hogy apám odasúgja anyámnak: 
- Ki volt ez az újabb bájgúnár?