Sziasztok! Jelentem, hogy befejeztem a történet írását, és összesen 45 részes lett, plusz az epilógus. Nagyon meg vagyok vele elégedve, szerintem nektek is tetszeni fog! ;) Ezen kívül pedig ma megkezdtem egy vadi új sztorit is, amivel kapcsolatban elég sok ihletem támadt. De ez még a jövő zenéje. Addig is itt van a 42. fejezet. Élvezzétek, és várom a véleményeket! ;)
Angelina Graham
- Szia! – nézett rám meglepetten a padon ülő személy – Hát te?
- Leléptem. – válaszoltam, és leültem mellé, de nem néztem rá, csak a nyugvó napot figyeltem.
- Nem volt jó a buli? – nevetett.
- Abbie kiakasztó. – tekertem meg a fejemet – Nem érti meg, hogy én nem vagyok az a leánybúcsúzós típus.
- Hát igen. – mosolygott, és rám nézett. Ahogy itt ültünk egymás mellett, eszembe jutott az, hogy három éve, az akkori leánybúcsúm, és az ő legénybúcsúja itt volt. Csak ketten voltunk, ugyanis az utolsó szabad éjszakánkat is együtt akartuk tölteni. Együtt néztük meg a naplementét, és még éjfél előtt mindketten hazamentünk. Ő Louis-hoz ment, én pedig haza. Nem akartuk egymást látni az esküvőig. Pontosabban nagyon is akartuk, de babonából nem tettük meg. Talán nem kellett volna hinni ebben.
- És te? Mit csinálsz itt? Nem Chad-ékkel voltál?
- De. De nem bírtam hallgatni, hogy mennyire várja az esküvőt. – mondta szomorúan, és lehajtotta a fejét – Ezért lenyúltam egy üveg piát, és idejöttem. – mutatta a teli üveg whiskyt – Kérsz?
- Miért is ne? – rántottam meg a vállamat, és meghúztam az üveget. Éreztem, ahogy az erős folyadék marni kezdi a számat, majd a torkomat, de nem érdekelt. Valamiért úgy éreztem, hogy az alkohol megnyugtat.
- Héééé! – kapta ki a kezemből az üveget Harry – Sok lesz így egyszerre.
- Igaz. – nevettem el magam, mire ő is ivott egy keveset.
- Izgulsz? – kérdezte, és éreztem, hogy az arcomat fürkészi.
- Furcsa, de nem. Azt hittem, hogy sokkal idegesebb leszek, de valahogy nem érzek semmit sem. Olyan, mintha ez, és a holnapi nap is csak egy átlagos nap lenne. – ismertem be.
- Azt hittem, hogy félsz ettől az egésztől.
- Miért hitted? – néztem rá talán most először, és kíváncsian vártam a válaszát.
- Mert három éve nem voltál ilyen nyugodt. – válaszolta egyszerűen, és félve pillantott rám. Egy ideig nem jutottam szóhoz, fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, csak bámultam rá.
- Három éve életem szerelméhez akartam hozzámenni, aki mindennél többet jelentett nekem. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen. – mondtam komoran.
- Talán most nem akarod ezt?
- De. De nagyon jól tudom, hogy az lesz. Minden tökéletes lesz, ugyanis Chad soha nem hagyna el. – kezdtem ideges lenni – Talán azért izgultam annak idején, mert éreztem, hogy baj lesz. – rántottam meg a vállamat, és elvettem Harry-től az üveget, majd jó hosszan meghúztam.
- Nem akarom, hogy hozzámenj! – csúszott ki a száján, és felém fordult.
- Ne kezdjük el ezt megint, oké? – kérleltem.
- Szeretlek, és te is szeretsz engem. – fogta meg a kezemet – Te tudod a legjobban, hogy ez így van, csak letagadod. Hazudsz magadnak, és másnak is.
- Azt hittem, hogy normálisan el tudunk beszélgetni, Harry! – pattantam fel mellőle, de ő elkapta a kezemet, és nem engedett el.
- Sajnálom, oké? Bocsáss meg, csak egyszerűen nem tudom felfogni, hogy holnap elveszítelek titeket.
- Nem veszítesz el. – érintettem meg a kezét, magam sem tudom, hogy miért.
- De igen, mert hozzámész Chad-hez.
- Harry…
- Jóóó! Ne beszéljünk erről többet. Viszont kérni szeretnék valamit.
- Igen? – kérdeztem félve.
- Töltsd velem ezt az éjszakát. – nézett a szemembe, én pedig megijedtem.
- Tessék? – mondtam elfúlt hangon.
- Nem…Nem úgy értettem. – nevette el magát – Bár az lenne a legjobb búcsú, de nem a szexre gondoltam. Csak szeretnék veled lenni egy kicsit. Akár itt is maradhatunk, nem is kell beszélnünk se, csak hadd legyek melletted.
- Rendben. – mosolyogtam rá.
Tényleg nem beszéltünk sokat, csak néztük a naplementét, ahogy az utolsó sugarak is eltűnnek az égboltról. Kezdett hideg lenni, és eléggé fázni kezdtem, amit természetesen Harry észre is vett, és félve, de közelebb húzódott hozzám, és átölelt. Én nem tiltakoztam, pedig az eszem azt diktálta, de a szívemnek engedelmeskedtem megint. A fejemet a vállára hajtottam, és csukott szemmel szippantottam magamba a jól ismert parfümöt, ami most is megrészegített. Néha-néha lenyomott egy puszit a hajam közé, és pedig mindig beleborzongtam, de persze ezt csak a hűvös időnek tituláltam.
Szerintem már órák óta ültünk így, mikor Harry mocorogni kezdett.
- Elzsibbadt a vállam. – nevetett, és elkezdte tornáztatni a vállát, mikor odébb húzódtam.
- Bocs. – mosolyogtam rá.
- Ugyan már! – nézett rám hitetlenkedve – Akár örökre is itt maradnék veled. Nem érdekelne, hogy mennyire zsibbad el az összes végtagom.
- Lassan mennem kéne, holnap korán kelek. – mondtam lehajtott fejjel.
- Tudom. – felelte ő is szomorúan – De még maradj egy keveset.
- Nem lehet.
- Kérlek! – fogta az arcomat a kezei közé, és a szemembe nézett. Csak bólintottam, és egyszerre mozdultunk meg a másik felé. A szánk összeért, és újra tűzijátékot láttam, mint mindig, mikor ő csókolt.
A fények azonban nem tartottak sokáig, ugyanis a telefon csörgése megszakított minket. A szemeim kipattantak az éles hangra, és azonnal elhúzódtam. Harry bocsánatkérően nézett rám, és a füléhez emelte a telefonját.
- Szia! – mondta, és lopva rám nézett – Persze, hogy áll… Már én is nagyon várom… Négykor kezdődik, negyed négyre ott vagyok érted. – mondta tovább, és egyből leesett, hogy kivel beszél. Az esküvői partnerével, a titokzatos lánnyal, akivel minden újság tele van. Harry odébb ment, hogy úgy tudjon beszélni, hogy én ne halljam, én pedig kihasználtam az alkalmat. Amilyen gyorsan csak tudtam, leléptem.
Másnap reggel már nagyon korán felébredtem. Igaz, hogy még éjfél előtt értem haza, de akkor is fáradt voltam, aludni viszont alig tudtam valamit. Egész éjjel az járt a fejemben, hogy nemsokára az oltár elé kell állnom.
- Anyuciiiii! – rontott be a szobámba Darcy, mikor még az ágyban feküdtem.
- Te mit keresel itt? – néztem rá ijedten, mikor bevágódott mellém.
- Apuci hazahozott, mert rossul éreztem magam.
- Apád is itt van? – néztem rögtön az ajtó felé.
- Nincs. Hazament. Gondolom, mert nem láthat téged az esküvőig. – mosolygott.
- Tessék? – nem értettem mire céloz.
- Úgy szokott lenni, nem?
- Édesem... – végre rájöttem, hogy mire gondol – Apa láthat engem az esküvő előtt, ugyanis nem ő a vőlegény. Chad az, aki nem láthat. Érted?
- Aha. – bólogatott.
- Jut eszembe, azt mondtad, hogy rosszul vagy?
- Igen. – kapott észbe, és köhögni kezdett.
- Biztos? – mosolyodtam el, mire újra bólintott – Háááát… Akkor lehet, el sem tudsz jönni ma. Nem veheted fel a hercegnős ruhádat. Sőt, még a körmödet sem lakkozhatjuk ki.
- Ki akartad lakkozni? – nézett rám nagy szemekkel. Már régóta szerette volna, ha megengedem neki, hogy fesse a körmét, de szerintem még túl pici hozzá.
- Igen. – válaszoltam.
- Már jobban is vagyok! – ugrott fel, és ugrálni kezdett az ágyon.
- Nincs is semmi bajod, ugye? – nevettem el magam.
- Nincs. – ült le bűnbánón.
- Akkor mire ment ki ez az egész?
- Hogy ne menj hozzá Chad-hez. – vallotta be – Neked apuci a herceged.
- Ó, édesem! Gyere ide. – mondtam, és magamhoz öleltem.
Tudtam, hogy nehezen viseli, hogy az apja és én nem vagyunk együtt, de nem gondoltam, hogy ilyeneket is füllentene azért, hogy ne menjek hozzá Chad-hez.