2015. augusztus 28., péntek

43. fejezet: Fájdalmas emlékek

Sziasztok! :) Éppen nyaralok, de természetesen ma is itt van a fejezet, hiszen ahogy ígértem, előre beprogramoztam. Remélem, hogy ez is ugyan úgy tetszik, mint a többi, és ígérem, hogy hamarosan egyre több lesz az izgalom. ;)

Emily Cook
Fantasztikusan éreztem magam, annak ellenére, hogy mennyire izgultam délután. A társaság nagyon jó volt, habár már csak egy páran maradtunk. Pontosabban Jade, Liam, Niall, Zayn, Harry, Dylan és én. Harry… Igen, még ő is kitartott, annak ellenére, hogy Dylan egész éjjel mellettem volt, magához ölelt, velem táncolt. Egyedül az aggasztott, hogy egyre több, és több üres pohár gyűlt fel előtte az asztalon. Úgy döntötte magába a pezsgőt, és a felesek tömkelegét, mintha vizet inna. Lou már többször szólt neki, gondolom éppen ez miatt, de őt nem igazán érdekelte. Sőt… Minél jobban próbálta rábeszélni, hogy ne igyon többet, annál inkább ellen állt neki, és kért egy újabb kört. Persze, mindenkiben már elég sok volt az alkohol, de Harry kezdett furcsán viselkedni. Le sem vette rólam a szemét, már akkor ökölbe szorult a keze, ha Dylan csak hozzám szólt. 
- Mit szólnátok ahhoz, ha elmennénk az erdei házba, és ott folytatnánk tovább a bulit? – ajánlotta fel Liam, mikor már kezdett laposodni a hangulat, és kezdtek fogyni az emberek a bárból. 
- Én benne vagyok! – bólintott Jade – És nagyon ajánlom, hogy te is legyél benne, ha már te vagy az ünnepelt. – fordult felém. 
- Értettem, főnökasszony! – emeltem a homlokomhoz a kezemet, mintha szalutáltam volna neki. 
- Akkor rendezem a számlát, és indulhatunk is. – állt fel Liam.
- Liam! – szóltam rá – Nehogy már mindent te fizess! 
- Miért? Remélem, nem tervezted, hogy majd te fizetsz ma este bármit is. – nevetett rám. 
- Öhm… - kezdtem, de ő csak leintett, és ott hagyott minket. Ennek elment az esze. Rengeteg pénzt fog kidobni, ha mindent kifizet. 
- Indulhatunk! – tért vissza pár perc múlva, amire már mindenki elfogyasztotta a maradék italát. 
- Velünk tartasz, ugye? – fordultam Dylan felé. 
- Sajnos nem tehetem. – húzta el a száját, én pedig egy kicsit csalódott lettem a válasza miatt.
- Miért? 
- Holnap délelőtt edzésem lesz. Már így is sokáig maradtam, lehet, fel sem tudok majd kelni. – nevetett rám. 
- Ohhh… - biggyesztettem le az ajkaimat – Értem! 
- De a hétvégén felhívlak, ha megengeded. – javasolta, és kérdőn nézett rám.
- Rendben. – bólintottam, és mosolyra húztam a számat. Kicsit közelebb lépett hozzám, én pedig szerintem olyan kétségbeesett arcot vághattam, hogy ő megijedt tőlem. Ezért csak végigsimított a hajamon, majd egy puszit adott az arcomra. 
- Érezd jól magadat! – suttogta – Szia!
- Szia! Köszönöm, hogy eljöttél, és a virágot is. – mondtam még neki, miután elbúcsúzott a többiektől is. 

A bár elé taxikat hívtunk, amivel mindannyian az erdei házba vitettük magunkat. Én Liam-mel és Jade-del utaztam, míg a másik négy srác a mögöttünk haladó kocsiba szállt be. 
- Állítsátok le Harry-t, oké? – fordultam hátra legjobb barátnőm, és legjobb barátom felé, amint elindult az autó. 
- Miért? – Liam értetlenül nézett rám. 
- Miért? Nem vetted észre, hogy lassan már járni sem tud, olyan részeg? Minek kell ennyit innia már megint? – döntöttem hátra a fejemet az ülésben.
- Nem róhatod fel neki. – rántott a vállán Liam – Totál kivan. Csodálom, hogy nem ment neki a pasidnak.
- Dylan nem a pasim! – kiáltottam el magam. 
- Méééééég nem. – kuncogott fel Jade is, én pedig küldtem felé egy gyilkos nézést. 
- Hát ez az… Nem éppen úgy tűnt, mintha nem akarna tőled semmit. Egész éjjel rád volt tapadva. Harry szerintem nem éppen erre készült, mikor elindult otthonról este. – bólogatott hevesen Liam, miközben Jade-et csókolgatta. Úgy látszik, bennük is volt egy kevéske alkohol. 
- Ahhhhh… Fújjjj. Ne itt faljátok egymást. – szóltam rájuk – Most komoly dolgokról van szó. Harry lassan alkoholista lesz. Ez titeket nem zavar? 
- Harry egész héten nem ivott egy kortyot sem, Milly! – nyugtatott Liam – Hadd vezesse le a feszültséget.
- Rendben van, Liam! Én csak aggódok miatta. – ismertem be. 
- Mert még mindig ugyan azt érzed iránta, igaz? – mosolygott rám.
- Nem. Nem azért. Azért, mert barátok vagyunk! –vágtam rá egyből, talán túl meggyőzően is.
- Blablablaaaa! – nevette Jade, és visszamászott Liam szájába. Lemondóan tekertem meg a fejemet, majd pár másodperccel később, örömmel tudatosodott bennem, hogy odaértünk a házhoz, így nem kellett tovább hallgatnom a hátsó ülésről hallatszó cuppogásokat.
- Köszönjük! – Liam kifizette a taxit, amíg kiszálltunk. A másik autó éppen akkor parkolt le mögöttünk, és kiszálltak belőle a fiúk. Egyből Harry-t kezdtem keresni a szememmel. Mikor megláttam, kicsit megnyugodtam, hiszen máris sokkal jobban nézett ki, mint a bárban, a megivott felesek után. 
- Zayn? Hol van? – kérdezte Liam a többieket. 
- Hazament. – mutatott Louis a távolodó taxik után – Azt mondta, hogy fáradt. De szerintem csak sietett haza anyucihoz. 
- Remélem, engem nem így hívnak a hátam mögött! – mormogta Jade morcosan Liam felé, és szúrós pillantást küldött Louis-nak. Liam csak nevetett, és nekem is mosolyognom kellett rajta. A bejárati ajtó felé vettük az irányt, én kicsit lemaradtam a többiektől, ugyanis eléggé törte már a lábamat a cipő. Ez az átka annak, ha hosszú ideig nem hordunk magassarkút.
- Minden oké? – hallottam meg a hátam mögött a hangot. 
- Igen. – bólintottam – Csak kicsit fáj a lábam. És te? Jól vagy? – pillantottam rá a mellettem lépkedő göndörkére. 
- Persze. – bólintott, de nem nagyon győzött meg – Miért ne lenne? 
- Hát… Nem akarok beleszólni, de láttam, hogy elég sokat ittál, és…
- Nem vagy az anyám! Nem vagy nekem senkim! – mondta kicsit keményebben, én pedig láthatóan összerezzentem a hangjától.
- Nem. Nem vagyok. – suttogtam magam elé, de ő persze hallotta, hiszen néma csönd honolt körülöttünk. A többiek már régen bementek a házba.
- Sajnálom! Nem akartam ezt…ezt mondani. Idióta vagyok! Tudom, hogy sokat ittam, de muszáj volt. – védekezett.
- Muszáj? Miért lett volna az? 
- Te tudod a legjobban, Milly! – fordult felém, és a hangja most sokkal inkább zaklatott, és letört volt, mint erőszakos, és dühös – Elég nehéz volt azt nézni, hogy az a hülyegyerek le sem száll rólad. 
- Harry! – értem hozzá a vállához – Nem lehetsz féltékeny.
- Miért? 
- Mert csak barátok vagyunk! Dylan miatt nem fogom megszakítani a barátságunkat. 
- Jó. – mondta kissé morcosan, de úgy láttam, hogy sikerült megnyugtatnom.
- Bemegyünk? – mutattam a ház felé.
- Nem maradunk még egy kicsit? – nézett rám smaragd szemeivel, amit még az udvari lámpa félhomályában is tisztán láttam. 
- Oké. Maradjunk. – egyeztem bele, és leültünk az elhelyezett padok egyikére – Biztos, hogy jól vagy? 
- Igen. Most már igen. – fordult felém oldalasan, és bámulni kezdett. 
- Mondd csak… - bíztattam, mikor láttam rajta, hogy mondani akart valamit, de inkább visszafojtotta.
- Nem. Nem lényeg. – tekerte meg a fejét lemondóan. 
- Naaaa… - löktem meg gyengéden a mellkasát. 
- Csak… Csak eszembe jutott a nyaralás. – emlékezett vissza szomorúan, kis mosollyal az arcán – Mikor este ketten voltunk a parton. 
- Ohhhh… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Nekem ezek fájó emlékek voltak. Mondjuk, ennél jobban nem tudtam volna kínozni magamat, mint ahogy most tettem. Hiszen itt ült velem szemben az a pasi, akiért jó pár hete még a fél karomat odaadtam volna. Aki úgy összetörte a szívemet, ahogy eddig még senki sem tette, akit nem is olyan régen még látni sem akartam, hiszen annyira utáltam. Most meg… Itt ül velem szembe, és legszívesebben hozzábújva nézném a csillagokat…ha persze nem takarnák el a fekete felhők. – Egy kicsit fázok. – jelentettem ki hirtelen. Tényleg fáztam, hiszen a szél elég hevesen fújt még mindig. Harry viszont úgy gondolhatta, hogy nem akarok tovább vele lenni, és a múltról beszélni. Valahol igaz is volt ez, hiszen nem akartam újra felbolygatni azokat a fájdalmas emlékeket, amiket nagy nehezen sikerül magamba zárnom. 

2015. augusztus 21., péntek

42. fejezet: Egyelőre jó ez így

Sziasztok! A szerdai résztől eltekintve, ma is hoztam a beígért fejezetet! :) Szerintem már mind vártátok a folytatást, és hogy Harry miként viseli a történteket. Kérlek titeket, hogy kommenteljetek, és írjatok véleményt! Jövő héten nem lesz extra fejezet, mert nyaralni megyek, de a pénteki már be van ütemezve, szóval a szokásos időpontban olvashatjátok! ;)

Emily Cook
- Hahó, szülinapos! – éreztem meg egy kezet a derekamon, és a hangra mosolyogva fordultam hátra. 
- Sziaaaa! – köszöntem neki boldogan, és lenyomtam két puszit az érkezőnek, aki egyből a mellettem álló fiúra nézett – Ő itt Dylan Porter. Dylan, ő…
- Louis Tomlinson. Tudom. – bólogatott kicsit megilletődve, és kezet fogtak egymással.
- Öhm… - kezdte Lou, és tudtam, hogy arra kíváncsi, honnan ismerem Dylan-t.
- Dylan és én egy iskolába járunk. – válaszoltam neki, fel sem tett kérdésére – Ő a kevesek egyike, aki nem zaklatott a nyári dolgok után. Sőt…
- Ohhh… - csillant fel Lou szeme – Ennek örülök. Kértek valamit inni? 
- Hát… Nem is tudom! – bizonytalanodtam el – Most ittunk meg egy tequilát. Előtte meg benyakaltam egy pohár pezsgőt. Lassítanom kellene egy kicsit. 
- Ugyan már… - legyintett Louis – Szülinapod van. Hármat kérek. – utolsó mondatát már a pincérnő felé intézte, aki egyből felismerte a fiút, és rögtön ki is szolgálta – Akkor egészségetekre! És boldog szülinapot, kislány! 
- Köszönöm! – mosolyogtam rá újra, majd lenyaltam a sót, lehúztam az égető löttyöt és beleharaptam a citromba – Fújjj! – csukott szemmel megráztam a fejemet a savanyú gyümölcstől. Mikor újra kinyitottam a szemem, éppen a többiek felé pillantottam. A lélegzetem hirtelen elállt, de ezúttal nem az alkoholtól. Lou, és Dylan is elindult vissza a többiekhez, és mivel én még mindig Dylan kezét fogtam, követtem őket. 
A kis csapat valamin nagyon jól szórakozott, mikor odaléptünk melléjük, kivéve talán egy embert, akinek csak egy apró mosoly jelen meg szája szélén, mikor rám pillantott. 
- Boldog születésnapot! – kelt fel a fotelból, amiben ült, és adott egy puszit az arcomra. 
- Köszönöm! – suttogtam elhalt hangon, amit ő már nem hallott, ugyanis visszaült a helyére. Én is így tettem, helyet foglaltam az egyik üres kanapén, és Dylan is csatlakozott mellém. Mindenki nagyon jól szórakozott, persze ehhez túl kellett kiabálni a zenét, de ez senkit sem zavart. Dylan nagyon édes volt, minden mozdulatomat leste, és mindig suttogott valami olyat a fülembe, amitől az arcomba szökött a vér, és mosolyra húzódott a szám. 
- Csodaszép vagy. – mondta, és a szemembe nézett – De persze ezt már régen észrevettem.
- Igen? – húztam fel érdeklődve a szemöldökömet.
- Persze. A hülye is látja, hogy gyönyörű vagy. Most pedig már azt is tudom, hogy mennyire kedves, aranyos, okos, egy szóval különleges. 
- Ugyan már… - hajtottam le a fejemet, mire ő az állam alá nyúlt, és maga felé fordította az arcomat. Te jó ég! Most meg mit akar? Meg fog csókolni? Én erre még nem vagyok készen. 
- Táncolunk? – szakított félbe minket egy hang, és mind a ketten felé kaptuk a tekintetünket.
- Öhm… - hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Dylan-re néztem, aki összehúzott szemekkel figyelte a fiút, aki félbe szakított minket. 
- Menj csak! – nézett rám végül, megenyhült arccal.
- Itt, mindenki előtt? – fordultam ismét a göndörke felé. Az arca kissé megfeszült, ugyanis tudta jól, hogy mire célzok. Nem akartam bántani, szerintem az eddig bevitt alkoholmennyiségnek köszönhettem a nagy számat.
- Táncolunk. – ismételte meg magát, de ezúttal inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Megragadta a kezemet, és magával rántott a tömegbe. 
- Harry… - kiáltottam rá, de nem érdekelte, tovább szorította a kezemet. Nem volt erős a fogása, csupán idegesített, hogy úgy rángatott magával, hogy bele sem mentem a táncba. 
- Igen, szépségem? – fordult felém végre, mikor úgy érezte, hogy jó helyre érkeztünk a tánchoz. 
- Mi volt ez? – néztem rá komolyan. 
- Nem táncolhatok az ünnepelttel? – nézett a szemembe, és közelebb húzott magához. Naná, hogy pont most kezdtek el játszani egy lassú, szerelmes számot, amire muszáj volt lassúznom vele. Mérgesen néztem rá, mire ő elkezdett mosolyogni. Ekkor jöttem csak rá, hogy alig pár centi választ el tőle, és amint eljutott az agyamig ez a gondolat, egyből nehezebben, de mégis sűrűbben vettem a levegőt. 
- De. De igen. Táncolhatsz. Csak nem így. – próbáltam elterelni a gondolataimat a közelségéről.
- Miért? – kérdezte hirtelen megfeszült arccal, és a hangja is mélyebb lett – A pasid engedélyt adott rá, nem? Mondjuk, nem mintha kértem volna az engedélyét bármihez is…
- Nem a pasim. – védekeztem egyből, amire csak megforgatta a szemét – Tényleg nem az. Egy suliba járunk, és mivel még mindig rám van tapadva egy-két ember…miattad…Ő megvédett.
- És te ezért hálával tartozol neki. - mondta gúnyosan. 
- Harry… Szerintem gondold meg, hogy miket beszélsz. Elég sokat ittál, ahogy láttam. Csakis az alkohol beszél belőled. – magyaráztam neki, de inkább figyelmeztetésnek szántam. 
- Miért nem mondtad meg, hogy van valakid? – változott meg a hangja hirtelen, és most inkább könyörgőnek tűnt, mint gúnyosnak.
- De… Nincs senkim se, Harry. – győzködtem tovább. 
- Nekem nem éppen úgy tűnt. – rántotta meg a vállát – Majdnem megcsókolt. 
- Azért léptél közbe? – kérdeztem, és akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. 
- Még jó. – bólintott egyből – Ha van is köztetek valami, nem akarom végignézni.
- Harry… - kezdtem, de ő közbe vágott. 
- Milly! Tudom, hogy nem fogsz újra belém szeretni, és nem fogsz megbízni bennem. Tudom, hogy többet nem is leszünk együtt, és csak barátok lehetünk. De egyszerűen képtelen vagyok nézni azt, hogy valaki mással vagy. 
- Akkor azt szeretnéd, hogy ne is találkozzunk többet? – tettem fel félve a kérdést, és mélyen, belül nem akartam hallani rá a választ, ugyanis megijedtem, hogy mit fog mondani.
- Lehet, hogy az lenne a legjobb. – bólintott lehajtott fejjel, majd úgy nézett fel rám – De nem biztos, hogy kibírnám, ha nem láthatnálak. Így is rettentően hiányzol. El sem tudom képzelni, hogy milyen lenne, ha nem látnálak. 
- Pedig lehet, hogy jobb lenne. – ismertem be én is. 
- Nem tudom. Lehet. De egyelőre jó ez így. – rántotta meg a vállát, egy lágy kis mosoly kíséretében. 
- Oké. – bólintottam, és magam sem tudom, hogy miért, de magamhoz öleltem. Arcomat belefúrtam a mellkasába, ő pedig magához szorított, izmos kezeivel. Belélegeztem az ismerős parfümöt, ami után már annyira sóvárogtam. 
- Iszunk valamit? – kérdezte kicsit később, mikor már áttáncoltunk legalább három számot. 
- Ihatunk. – bólintottam, majd a pult felé vettük az irányt. Éreztem, és fél szemmel láttam is, hogy Harry meg akarja fogni a kezemet, de inkább a hajamba túrtam vele. Nem akartam kézenfogva végigvonulni vele ennyi ember előtt. Pontosabban nem lett volna helyes. Nem vagyunk egy pár. Csak barátok.
A pultnál megittunk egy újabb tequilát, majd szépen lassan elindultunk vissza a többiekhez. Harry-nek nem igazán tetszett az ötlet, de meg tudtam győzni. Elvégre miattam van itt mindenki, nem hagyhatom őket magukra. Na, nem mintha nem érezték volna jól magukat nélkülem is… Csupán Dylan tűnt kissé elveszettnek, mikor visszaértünk hozzájuk. Igaz, hogy voltak itt ismerősei a suliból, de szerintem nem igazán akart most velük lenni. Sokkal inkább velem. 
- Minden oké? – ültem vissza mellé nagy mosollyal az arcomon. Harry eközben, újra magára öltve bosszús arckifejezését, visszahuppant a fotelba, ahol ezelőtt is helyet foglalt.
- Persze. – bólintott Dylan, de nem éppen volt meggyőző – Kérdezhetek valamit? – bukott ki belőle végül.
- Hogyne. – bátorítottam. 
- Tényleg volt valami köztetek, ugye? – mosolygott, de nem volt őszinte az a mosoly. 
- Kivel? – játszottam az értetlent. 
- Nem vagyok hülye. Itt van az egész One Direction a te szülinapodon. Azok az újságok mégsem hazudtak akkor, mikor arról írtak, hogy Styles barátnője vagy, ugye? 
- Ez elég bonyolult. – húztam el a számat – Harry és én a nyaralás alatt találkoztunk. Eléggé összemelegedtünk, de mikor arra került a sor, ő letagadott ország-világ előtt, és ezzel engem állított be egy csaló, idiótának. Ennyi röviden. 
- Most pedig megbánta, és vissza akar szerezni. – állapította meg. 
- Valahogy úgy, de ő és én csakis barátok vagyunk. Ezt ő is tudja, és így is marad. 
- Ennek örülök. – mosolyodott el. 
- Igen? – kérdeztem rá, de tudtam jól, hogy miért mondja. Egymásra mosolyogtunk, ő pedig végigsimított az arcomon. Láttam, hogy közelíteni próbál felém, de én még időben észbe kaptam, és mintha észre sem vettem volna közeledését, belekortyoltam a poharamba, és végignéztem a többieken. A pezsgős üvegek, és a feles poharak csak úgy gyűltek az asztalon, főleg egy személy előtt, ami rettentően megijesztett. 

2015. augusztus 19., szerda

41. fejezet: Buli

Sziasztok! :) Meglepi rész! :) Tudom, hogy szerda van, nem péntek, de egész jól állok az írással. :) Ezért úgy gondoltam, hogy megérdemeltek egy bónusz részt, a sok kimaradás után. Remélem, hogy tetszeni fog, és írtok véleményt! :)

A társoldalamat pedig hamarosan, még a héten ki fogom hirdetni! :)

Emily Cook
Este volt már, talán fél kilenc is elmúlt, mikor megérkezett a taxi a házunk elé. Jade és én gyorsan kabátot kaptunk magunkra, mivel odakint elég hűvös volt már. London amúgy is csapadékos, és már javában az őszi időszakban jártunk. Bepattantunk a taxiba, ahol Jade megmondta a sofőrnek a címet, és az már indult is.
- Hol lesz a buli amúgy? – kérdeztem rá, ugyanis eddig eszembe se jutott, hogy hova szervezte meg barátnőm azt a bizonyos meglepetés bulit.
- Egy tök szupi bárban. Már jártunk ott egyszer…Asszem tavaly. – taglalta Jade. 
- És kiket hívtál meg? – folytattam a faggatózást, ugyanis el sem tudtam képzelni, hogy kik lesznek ott. Hiszen nincs sok barátom, így egyértelműen nincs is sok olyan ember, akit meg tudott volna hívni. 
- Nem leszünk sokan. De mit aggódsz már? – nevetett felém – Ennyire izgulsz? 
- Hát egy kicsit, igen. – ismertem be. 
- Melyikük miatt? Harry vagy Dylan? Vagy talán egyszerre a kettő miatt? 
- Valahogy úgy. – tördeltem a kezeimet, és kifelé bámultam az ablakon. A messzeségben villámlást lehetett látni, és a szél is jobban mozgatta a fák ágait, mint pár órája. Sötét volt odakint, de érezni lehetett, hogy valami közeleg. 
- Ne parázz. – rántotta meg a vállát – Hidd el, hogy szuper lesz ez a bár. Nem túl nagy, de lesznek ott rajtunk kívül még mások is, így könnyen jól tudod magad érezni majd. Akár másokkal is.
- Nem pasit keresni megyek. – húztam fel a szemöldökömet. 
- Persze… - szórakozott – Hiszen nem egy pasi lesz, aki ma este csak miattad jön el. 
- Kuss! – szóltam rá, hiszen nem akartam, hogy folyton erre emlékeztessen. Így is egyfolytában az járt a fejemben, hogy mi lesz, ha Harry találkozik Dylan-nel.
- Meg is jöttünk! – kiáltott Jade izgatottam – Köszönjük! – fordult a sofőr felé, és kifizette a fuvart. 
- Itt lesz a buli? – húztam el a számat. 
- Valami nem tetszik? – nézett rám bosszúsan barátnőm. 
- Nem… - védekeztem egyből – Nem arról van szó, csak… Csak ez elég jól menő hely, nem? 
- Na és? Egyszer vagy tizennyolc éves, drága barátném. – szorított magához fél kézzel, majd elindultunk a bejárat felé. 
Mikor beértünk, és leadtuk a kabátunkat a ruhatárban, már egyre nagyobb csomó nőtt a gyomromban, és a torkomban is. 
- Igyunk valamit! – ajánlottam, túlkiabálva az egyre hangosodó zenét. Muszáj volt gyorsan lehúznom valamit, ami segít kicsit ellazulni. Na, nem mintha nagy piás lennék…
- Keressük meg a többieket! – kiáltotta vissza Jade, és a csuklómnál fogva húzni kezdett. Ahhoz képest, hogy még kilenc óra sem volt, már elég sokan voltak itt, hiszen szinte alig tudtunk haladni a táncparketten át. – Ott vannak! – kiáltott fel, én pedig előre néztem. Láttam pár ismerős arcot a suliból, akikkel elég jóban voltunk. Ott volt Liam, Niall és Zayn is, de Harry-t sehol nem láttam. Kicsit megnyugodtam, ugyanakkor mintha csalódottságot éreztem volna valahol mélyen. 
- Sziasztok! – köszöntöttek minket, és mindenkitől megkaptam a születésnapi jókívánságokat. Továbbra is kutattam az emberek között a szememmel, de nem találtam azt, akit kerestem. Leültünk a…gondolom… nekünk lefoglalt kis sarokban elhelyezett kanapékra, míg többen táncolni, illetve a pulthoz mentek.
- Igyunk valamit mi is! – javasolta Liam, és intett az egyik pincérnek, majd leadta a rendelést – Pezsgőt hozattam, ha az megfelel. – nézett ránk, én pedig bólintottam. Nekem aztán tök mindegy, csak hadd lazuljak már el egy kicsit. 
Amíg vártuk az italt, körbenéztem a táncparketten. A sötétben mindenféle fények villogtak, így nem sok arcot tudtam megfigyelni. A pincér, akitől Liam pár perce kérte a pezsgőt, megjelent négy üveggel, és jó pár pohárral a kezeiben. Mindig is csodáltam a vendéglátásban dolgozókat, hogy hogyan lehetnek ennyire ügyesek, hogy egy kézzel ennyi minden, egymásra halmozott poharat, és tálat elbírnak.
- Köszönjük! – kiáltotta túl a zenén Liam, és máris az egyik pezsgőért nyúlt, majd hangos pukkanással kibontotta a gyöngyöző nedűt – Akkor… Isten éltessen, kislány! – emelte fel mindenki a poharát, és belekortyolt a jéghideg italba. Én idegességemben lehúztam az egészet, amitől még a könnyeim is kijöttek, de nem foglalkoztam fele. Ahogy lefolyt a folyadék a torkomon, kezdtem érezni, hogy kicsit megnyugszok.
Aztán mikor Jade felém fordult, és a hátam mögé nézett, megijedtem. Az arcán ugyanis felcsillant egy kaján mosoly, és rám nézett.
- Itt a lovagod. – kiáltotta, de szerencsére a hangos zene miatt más nem hallotta meg. 
- Ki? – kérdeztem ijedten, de nem fordultam meg.
- Mi az, hogy ki? – nevetett fel – Hány lovagod van? Hiszen Harry csak a barátod, nem? 
- De! – kérdéséből egyből tudtam, hogy ezek szerint Dylan érkezett meg, és mikor mellénk lépett, be is igazolódott a gyanúm. 
- Boldog születésnapot! – nyújtott felém egy csodaszép, csupa piros virágokból álló, hatalmas csokrot.
- Ez csodaszép! – ámuldoztam.
- Akárcsak te! – suttogta a fülembe, ami kicsit meglepett, ugyanis ennyire közel még sosem lépett hozzám. 
- Iszol valamit? – kérdeztem tőle – Menjünk a pulthoz, legalább kérek egy vázát ennek a csodának. – néztem a csokorra ismét.
- Ezt inkább én kérdezem tőled! – nézett rám meglepetten. 
- Oké! – egyeztem bele, mire ő megfogta a kezemet, és a pult felé húzott. 

Harry Styles 
Rettentően izgultam. Tudom, hogy sok időt töltöttem el Milly-vel, de minden találkozás előtt ezt éreztem. 
- Neked mi a bajod? – szólalt meg Louis mellettem, mikor a taxiban ültünk. 
- Mert? – néztem rá értetlenül.
- Mindjárt kirúgod a kocsi alját, annyira dobolsz a lábaddal. – nevetett rám – Izgulsz?
- Egy kicsit. – vallottam be.
- De miért? Minden napot együtt töltetek. – értetlenkedett. 
- Ezt nem értheted… - zártam le a témát, és szerencsére meg is érkeztünk. Sötét volt már, hiszen kilenc óra is elmúlt, ezért be tudtunk úgy surranni, hogy bárki is felismert volna.
Keresztülverekedtük magunkat a tömegen, és végre megláttuk a többieket, viszont attól tartok, hogy jó páran felismertek minket.
- Sziasztok! Késtünk? – kérdezte Lou, mikor odaértünk végre a társasághoz.
- Egy kicsit. – bólintott Niall. 
- Itt van már? – szaladt ki a számon, mire a többiek mind rám néztek. Jade itt ült Liam ölében, szóval itt kellett lennie.
- Öhm… Aha. – húzta el a száját Liam, és a pult felé nézett. Követtem tekintetét, és mikor megláttam Milly-t, egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni. Nem azért mert olyan szép volt…pedig nagyon is az volt…Hanem azért mert nem egyedül állt a pultnál. Mellette volt egy magas, felzselézett hajú alak, aki átkarolta a derekát. Az ő kezében pedig egy hatalmas csokor virág volt. Ránéztem a kezembe tartott csokor vörös rózsára, ami fele akkora sem volt, mint amit az a számomra ismeretlen alak adott Milly-nek. 
Mégis mit akartam? Mit vártam? Fogtam a csokrot, és beledobtam a legközelebb kihelyezett szemetesbe. A többiek szemében ugyan azt a szánalmat láttam, amit éreztem én magam is. Nem is fordultam többet a pult felé, hanem leültem az egyik fotelba, és megfogtam az egyik megbontott pezsgőt, majd belekortyoltam. Nem éreztem dühöt, és csalódottságot sem. Csupán szánalmat. Szánalmat, magam iránt…

2015. augusztus 14., péntek

40. fejezet: A buli előtt

Sziasztok! :) Igen, itt van a legújabb rész. Remélem örültök, hogy ilyen gyors voltam, de megjött az ihlet! :D Szerintem nagyon tetszeni fog nektek, főleg, hogy a következő részt alapozza meg! ;)

Emily Cook
- Kérdezhetek valamit? – tettem fel félve a kérdést Jade-nek, mikor az utolsó óra előtt a szekrényemből szedtem elő a könyveimet. 
- Persze. – nézett rám komolyan, és figyelmesen várta a kérdésemet – Baj van? Nehogy azt mondd, hogy este nem érsz rá.
- Neeeem. Nem erről van szó. – igazság szerint örültem is, hogy bulizni megyünk, mostanában nem volt részem semmi ilyesmibe. Oké, ott volt Niall szülinapja a hétvégén, de nem igazán éreztem jól magam. Most viszont, hogy végre tisztázódott a helyzet, és Harry-vel is barátok vagyunk, tényleg rám fér egy kis jó kedv. 
- Ismersz egy bizonyos Dylan Porter-t? – nyögtem hát ki közömbösen, vagyis próbáltam az maradni.
- Ahaaaa! – Jade-ből pont azt a reakciót váltotta ki a kérdésem, amitől féltem. Kajánul rám mosolygott, és összehúzta a szemeit. – Tuti pasi. Most került be a focicsapatba, és az a test…. Ahhhhh. 
- Héééé! – szóltam rá nevetve – Neked barátod van, nem? 
- Tudom. Liam a legtutibb pasi, de nézni lehet, nem? Ő is megbámul egy jó csajt. Különben meg… Attól, hogy fogyókúrázol, az étlapot még megnézed, nem? 
- Te bolond vagy. – nevettem el magam. 
- Miért kérdezel róla amúgy? 
- Nem… Semmi különös. Csak beszélgettem vele, és elég rendes volt. Pontosabban, mikor Bree megint beszólt az órán, Dylan megvédett. 
- Tényleg? – esett le Jade álla.
- Aha. Nem hittem volna, hogy valaki szembe mer szállni vele. – gondolkodtam hangosan.
- Tetszik a srác. – barátnőm mondata inkább kijelentés volt, mint kérdés. 
- Nem. 
- Dehogynem. Bejön neked, ne hazudj! 
- Nem gondoltam rá így. Talán azért keltette fel az érdeklődésemet, mert kedves volt velem. – rántottam meg a vállamat. 
- Vagyis tetszik. – kacagott Jade. 
- Kuss! – néztem rá szúrós pillantással. 
- Nocsak! – csillant fel vidáman Jade szeme – Itt van a lovagod. Úgy tűnik, hogy kölcsönös a vonzalom. 
- Sziasztok! – lépett mellénk az említett fiú. Egyáltalán nem volt szégyenlős, ahogy azt észrevettem.
- Szia! – köszöntem neki, és éreztem, hogy elvörösödök. Jade természetesen egyből elkezdte a beszélgetést, ahogy az tőle megszoktam már.
- Szia! Jade vagyok, Milly barátnője. – nyújtotta felé a kezét – Te pedig Dylan, ugye? 
- Igen! – úgy látszik a fiút meglepte barátnőm közvetlen természete. 
- Éppen rólad volt szó. – bukott ki a mondat Jade száján, amitől nekem leesett az állam. Ez most komoly? Tényleg ezt mondta? Éreztem, hogy az arcomba száll minden csepp vér a testemből, és nem mertem Dylan-re nézni. 
- Igen? – éreztem, hogy a srác engem néz.
- Aha. Milly mondta, hogy megvédted attól a hisztis libától. – bólogatott Jade. Húúú! Legalább nem azt mondta, hogy éppen arról volt szó, hogy milyen jó pasi. 
- Bree egy idióta. – rántotta meg a vállát Dylan, és felém fordult – Ezt a töriteremben hagytad. – nyújtotta felém a jegyzetfüzetemet – Edébszünetben elfelejtettem odaadni. Olyan gyorsan leléptél.
- Köszönöm! – mosolyogtam rá, és most először a szemébe néztem. Aztaaaa… Csodás szemei vannak. 
- Nincs mit. – mosolyodott el, aztán mintha egy kicsit zavarba jött volna. Most először. – Igazából lenne egy kérdésem. 
- Mondd csak! – bíztattam.
- Nem lenne kedved ma este beülni velem valahova? – nyögte ki végre.
- Öhmmmm… - hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak. Most tényleg randira hívott? – Ma estére már van programom. Sajnálom. – húztam el a számat.
- Nem akarok közbe szólni… - hallottam meg Jade hangját, és már előre féltem, hogy mit fog mondani – De ha van kedved, akkor eljöhetnél este Milly szülinapi bulijára. 
- Születésnapod van? – fordult újra felém Dylan. 
- Igazából holnap lesz. – ismertem be – De ma lesz a ”meglepetés” bulim. – emeltem fel a kezeimet, és idézőjelet formáltam. 
- Meglepetés? – nevette el magát, és kivillantotta hófehér fogait – És te tudsz róla? 
- Minden éven rájön. – mondta bosszúsan Jade. 
- Szívesen elmennék. – húzta ismét mosolyra a száját Dylan. 
- Rendben. – bólintott Jade, majd elővett egy papírt és egy tollat – Itt a cím. – nyomta Dylan kezébe – Mi kilnec után már tuti ott leszünk.
- Szuper! Akkor este! – mutatta fel a papírt, majd miután rám pillantott, magunkra hagyott a folyosón.
- Neked teljesen elment az eszed? – szóltam barátnőmnek ideges és zaklatott hangon, mikor Dylan már hallótávolságon kívül volt.
- Miééééért? – nyafogta Jade – Olyan cuki, és legalább lesz egy jó estéd. – kacsintott rám, majd a csengő hallatára elindult az órájára. Én még mindig ez elmúlt percek hatása alatt álltam, úgy követtem barátnőmet a közös angol órára. 

- Annyi csini cuccod van, Milly! – nyavalygott Jade, miközben derékig elmerült az egyik szekrényemben. Tényleg rengeteg szép, és csinos ruhám van, de sajnos ritkán adatik meg, hogy fel is vegyem őket. – Mit fogsz felvenni? 
- Asszem, hogy ezt! – válaszoltam, mire Jade rám kapta a tekintetét.
- Ez irtó dögös! – nézett végig rajtam, ugyanis már belebújtam a kiválasztott szerelésbe. Egy rövidujjú, fekete csipkefelső volt rajtam, ami a köldököm fölé ért. Hozzá pedig zöld, levél mintás miniszoknyát húztam, egy sima, fekete magassarkúval.
 A hajamat kibontottam, és nagy hullámokkal dobtam fel. A sminkem pedig nem állt többől, mint alapozó, szemhéjtus, és szempillaspirál. – Dylan meg fog őrülni, ha meglát ebbe. 
- Ne is mondd! – tekertem meg a fejemet – Miért kellett meghívnod? 
- Mondtam már! Legalább jól érzed magad egy tuti pasival. 
- Olyan hülye vagy! – nevettem el magam – Nem gondolod, hogy egyből beengedem az ágyamba, ugye? 
- Miért? – húzta fel a vállait Jade, de aztán egyből nevetni kezdett. Én felé dobtam egy párnát, ami éppen a kezemhez legközelebb volt. 
- Harry után most egyelőre elegem van a pasikból. – mondtam lazán. 
- Úúúúúú! Tényleg! – kiáltott fel barátnőm – Kíváncsi leszek az arcára, mikor meglátja körülötted legyeskedni Dylan-t. 
- Miiii? – fordultam felé szélsebesen – Harry is ott lesz? 
- Gondolom... – rántotta meg a vállait – Miért? Baj? Barátok vagytok nem? 
- Aha. Csak... – akadozott a szavam. Ez eddig eszembe sem jutott. – Csak nem tudom. 
- Mikor szóltam a többieknek a buliról, ő is ott volt. Nem mondhattam neki, hogy ő ne jöjjön. 
- Oké. – sóhajtottam.
- Zavarni fog? 
- Nem. Nem baj. 
- Igazából az a baj, hogy mi lesz, ha meglát Dylan-nel, ugye? – kérdezte Jade halkan. 
- Harry nem jelen nekem semmit. – tekertem a fejemet, és próbáltam meggyőzni Jade-et. Vagy inkább magamat? 

2015. augusztus 10., hétfő

Társoldal kerestetik!


Sziasztok! :) Mint azt látjátok, megváltoztattam az oldal kinézetét, de nyugalom, semmi más változás nem történt, a történet folytatódik tovább. Csupán annyi lesz még az újdonság, hogy megint próbálom teljes erőmből írni a részeket, és remélem, hogy nem hagytatok el, illetve visszatértek hozzám. :)

A fő bejelentés azonban az lenne ma, hogy keresem a társoldalamat! :) Várom a jelentkezéseteket itt a bejegyzés alatt, a blogotok címével, a történet rövid leírásával, és természetesen a nevetekkel! :) 

Egy kis plusz: A következő rész péntek hajnalban érkezik! :) És ahogy látom majd, hogy újra van érdeklődés a blog íránt, olyan sűrűn hozom majd őket! :)

2015. augusztus 6., csütörtök

39. fejezet: A védelmező

Sziasztok! Most talán annyit nem kellett várni az új részre, ugyanis végre volt időm, és végre van ihlet! ;)
Remélem, hogy tetszik, hiszen végre megint beindulnak az események! :D
Nem tudom, hogy mikor jön a következő, de próbálok sietni! ;)
Remélem, hogy nem hagytatok el! :)

Harry Styles 
- Nocsak! – ez volt az első szó, amit meghallottam, mikor beértem a próbára. Alig kaptam levegőt, annyira siettem. Nem elég, hogy a napokban nem értem ide, még most is elkéstem. Ezek ki fognak nyírni engem. 
- Sajnálom, srácok! – kezdtem el a mentegetőzést, amint levegőhöz jutottam – Nagyon sajnálom. Ne öljetek meg, oké? 
- Hol a francban voltál napokig? – húzta össze a szemöldökét Zayn. 
- Nem láttunk már a szülinapom óta. – tette hozzá Niall.
- Pontosabban, mióta elmentél Emily-vel. – hangsúlyozta ki a nevet, amitől nekem bukfencet vetett a gyomrom, de elmosolyodtam. 
- Mi ez a mosoly, tesó? – méregetett Liam. Na, most komolyan, ő nem tud a dolgokról? Nem hiszem el, hogy Milly nem mondta el Jade-nek, hogy mi volt. 
- Te nem tudsz róla? – kérdeztem Liam-től, és kissé furcsálltam a dolgot. Talán csak az én verziómat is hallani akarja.
- Miről kéne tudnia? – szólalt meg Lou is, akin láttam, mennyire idegesíti, hogy Liam lehet, többet tud, mint ő. 
- Nyugi, srácok. – nevettem el magam, és levetettem magam az egyik székbe. 
- Holmes Chapel-ben voltunk Milly-vel. – újságoltam nagy lelkesedéssel. 
- Eddig? – kérdezte Lou – Vasárnap mentetek, ma pedig csütörtök van. 
- Nem, csak hétfőig. – legyintettem. 
- Akkor hol voltál a napokban? – folytatta a faggatást Liam – Tuti, hogy Emily-vel voltál. Jade már napok óta arról panaszkodik, hogy Emily folyton lerázza. 
- Vele voltam. Minden egyes nap. – mondtam vidáman. 
- Összejöttetek? – csodálkozott Niall.
- Nem. – tekertem meg a fejemet kissé szomorúan – Csak barátok vagyunk, de ez már több, mint amire számítottam. Mikor együtt vagyunk… El sem tudom mondani, hogy mennyire jól érzem magam. Felszabadult vagyok, az lehetek, aki igazán vagyok, és nem kell megfelelnem az elvárásoknak. 
- Haveeeeer… - szakított félbe Zayn – Ne éld bele magad ennyire. 
- Mi? – néztem rá zavartam, mire Louis vette át a szót. 
- Te totál bele vagy zúgva, és totál úgy érzed most, hogy Emily csak a tiéd. De ez nem lesz mindig így, bármennyire is szeretnéd. 
- Miről beszéltek? 
- Szereted őt! – kiáltott fel Niall – De ő csak barátként van veled. Mi lesz, ha egy nap majd lemondja a találkozót, mert randija lesz? 
- Nem… - gondolkodtam el – Nem tudom… 
- Mit akarsz, Harry? – kérdezte halkan Lou. 
- Vissza akarom kapni. – bólintottam. 
- Próbálkozni lehet… - folytatta Zayn – De tényleg ne éld bele magad. Nehogy sérülj.
- Tudom. – bólintottam. 

Emily Cook
- Szóval, te Harry-vel flangálsz egész héten, de erről a legjobb barátnődnek elfelejtesz beszámolni… - támaszkodott Jade az iskolai szekrényem mellé, péntek reggel. 
- Jó reggel, Jade! – mosolyogtam rá. 
- Te tényleg Harry-vel töltötted az elmúlt nem is tudom hány napot? – folytatta a faggatózást.
- És ezt te honnan szedted? 
- Liam mondta. – felelte egyszerűen – Szóval? Igaz?
- Igen. – ismertem be – Vele voltam minden nap. Dumáltunk, kajáltunk, filmeztünk. 
- Most akkor te meg ő….? 
- Nem! Dehogy! Csakis barátok vagyunk, de ezt már megmondtam, és ő is tisztában van vele.
- Biztos? – húzta fel a szemöldökét Jade.
- Ezer százalék. – csuktam be a szekrény ajtaját, és elindultam a folyosón. Jade pedig természetesen követett. 
- Majdnem elfelejtettem! – változott meg a hangja, de én már tudtam, hogy mire készül. 
- Igeeeen? – kérdeztem unottan.
- Elkísérnél ma este valahova? 
- És mégis hova? 
- Hát… El kell intéznem valamit. De egy olyan helyre megyünk, ahol csinosan kell kinéznünk. 
- Jade… - álltam meg hirtelen, és barátnőm felé fordultam – Teljesen hülyének nézel? Ez eddig egy éven sem jött be.
- Miről beszélsz? – tettette a tudatlant. 
- Ma este a szülinapi meglepetés bulimra akarsz elvinni. Jól gondolom? – nevettem rá.
- Ezt meg miből gondolod? 
- Mert minden évben ugyan azt játszod el velem. – tekertem meg a fejemet, és folytattam az utamat a történelem órára. 
- És te minden évben lelövöd a poént. – mondta bosszúsan.
- Majd meglepődök, oké?
- Nagyon vicces! – húzta fel az orrát – Délután átmegyek hozzád, és együtt készülünk el, oké? 
- Rendben! – bólintottam, majd ő a másik iréányba indult órára, én pedig bementem az osztályterembe, ahol már bent volt a tanár – Elnézést, tanárnő! – mondtam halkan, és a helyemre siettem. 
- Semmi gond, Miss Cook! – mondta a komoly, és szigorú tekintetű nő. Tudtam, hogy nem mérges rám, amiért elkéstem, és valójában ő egy kedves, és rendes asszony. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy az első héten, mikor mindenki bántott, és megalázott, az egyik szünetben ő nyugtatott, és vígasztalt meg. Tényleg normális ember, és nem egy szörny, aminek néha mutatja magát az órákon. De hát szerintem ezt várhatjuk el egy tanártól. 
- Óóóóó! – hallottam meg az irritáló, sipító hangot, mikor leültem a helyemre – Miss Cook nem tudja, mikor kezdődik az óra. Azt hiszi, hogy csak azért mert egy híresség a pasija, mindent megtehet. De várjunk csak… Nincs is híres pasid, hiszen lecserélt a nyomi kis barátnődre. – nevetett fel hangosan Bree… Persze, hogy ő. Ki más? – Szegény Liam nem tudja eldönteni, hogy melyikőtökkel jótékonykodjon? 
Erre a mondatára aztán az összes diák nyeríteni kezdett, hiába csitította őket a tanárnő. 
- Minek irigykedsz, Bree? – hallottam meg egy számomra tök ismeretlen hangot a hátam mögül, mire egyből odakaptam a fejemet. 
- Parancsolsz? – nézett szúrósan a megszólított a srác felé, akit ismertem, de még nem igazán hallottam beszélni. Legalábbis nem ilyen hangosan, mindenki előtt. Magas, izmos, barna, felzselézett hajú, kék szemű srác volt, ha jól tudom, akkor pár éve költöztek ide, és ettől az évtől a focicsapat tagja lett. – Attól, hogy bekerültél a focicsapatba, még semmi jogod ahhoz, hogy így beszélj velem. Sőt… Nincs jogod ahhoz, hogy hozzám szólj. – nyávogta tovább Bree, az osztályban pedig néma csend honolt. 
- Neked meg ahhoz nincs jogod, hogy így beszélj másokkal. – mondta tovább a fiú közömbösen. Egyáltalán nem ijedt meg Bree-től úgy, ahogy a többiek. 
- Te mégis… - csattant fel Bree, és felpattant a helyéről. Befejezni azonban nem tudta, mert a tanárnő erélyesebb hangnemre váltott, és Miss Nyafka végre befejezte a sipákolást. 
Az óra elég lassan telt, főleg, hogy Bree, és az udvartartása folyton apró papírgalacsinokkal dobált, mikor a tanár nem figyelt. Mikor kicsengettek, szélsebesen vágtattam ki a teremből, és kimentem az udvarra, megenni az ebédemet. Pár perc múlva pedig arra lettem figyelmes, hogy valaki gyengéden hozzáér a hajamhoz. Majdnem a frászt hozta rám. 
- Csak egy galacsin volt a hajadban. – mutatta fel a váratlan vendégem az említett papírdarabot – Szabad? – mutatott mellém. 
- Persze. – válaszoltam zavartan – És köszönöm. – mosolyogtam rá. 
- Előbb-utóbb kiesett volna. – nevette el magát.
- Ó! Én az órára gondoltam. – ismertem be. 
- Ugyan már. – legyintett – Csak idegesít, hogy ez a csaj mindenkivel úgy bánik, mintha a kutyája lenne. 
- Ő már csak ilyen. – rántottam meg a vállamat – Tényleg köszönöm. A legjobb barátnőmön kívül nem igazán szoktak megvédeni.
- Elég baj! – mosolygott, és egyfolytában engem bámult. 
- Ez most elég gáz lesz, de megkérdezhetem a nevedet? – fogtam bele zavartan. 
- Dylan. – mosolygott még mindig, és úgy látszik, nem érezte furcsának, hogy nem tudom a nevét – Dylan Porter. 
- Én pedig Emily Cook. – mutatkoztam be én is, ahogy illik ilyenkor. 
- Tudom. – bólintott. 
- Nekem mennem kell órára. – ugrottam fel, mikor meghallottam a csengő hangját – Nem akarok megint késni. – magyarázkodtam, ugyanis kezdtem magam kissé kellemetlenül érezni Dylan mellett. 
- Rendben. Még találkozunk. – mondta, és kinyitotta nekem az ajtót. Rámosolyogtam, és olyan gyorsan távoztam, amennyire csak tudtam. Kedves fiú ez a Dylan, de egy kicsit furcsa volt, hogy folyton bámult, miközben beszéltem. Zavarban éreztem magam, mint mostanában a pasikkal.