2014. február 28., péntek

4. fejezet: Harry reggelije

Sziasztok! Meghoztam a mára ígért fejezetet, ami szerintem megint aranyos lett. Remélem, hogy tetszeni fog nektek! :) Hamarosan beindul az izgalom is! ;)

Angelina Graham
Reggel már korán felkeltem, nehogy véletlenül Harry ébredjen fel előbb. Mondjuk, nem mintha tudtam volna aludni, hiszen alig pár méterrel odébb aludt tőlem, a lányunk szobájában. Csak hét óra volt, mikor lementem a földszintre, hogy nekiálljak valami reggelit készíteni. Ahogy közeledtem a konyha felé, egyre hangosabb zörgést hallottam, és egyre jobban érezni kezdtem valamilyen jó illatot.
- Mit művelsz? – kérdeztem meglepődve a konyhában tüsténkedő férfit. 
- Szia! Azt gondoltam, hogy csinálok egy kis reggelit nektek, ha már itt aludhattam. – mondta nagy mosollyal az arcán, de én csak gyanakodva méregettem.
- Mióta csinálsz te reggelit? Először is, nem aludhattál itt, csak elaludtál Darcy mellett. Fel akartalak kelteni, de akkor ő is felébredt volna, és sehogyan sem aludt volna vissza.
- És másodszor? – nézett rám azzal a pimasz mosolyával, amivel mindig szokott. Ezt látom nem veszítette el.
- Mi másodszor? – nem értettem a kérdését.
- Azt mondtad, hogy először, gondolom, akkor van másodszor is. – nevette el magát. 
- Nincs. – mondtam bosszúsan, majd az asztalra mutattam – Azok mik? Palacsinta? Rántotta? Honnan tudsz te ilyeneket?
- Ha az ember egyedül él, akkor megtanulja a hasonló dolgokat. – mondta kissé kisebb mosollyal, és már nem nézett rám. Tehát egyedül élt eddig. 
- Nos, ezt is megtudtuk! – tört ki belőlem hirtelen. 
- Mit? – nézett rám megint, mikor letett elém egy csésze kávét – Két cukor, és tej, ugye? 
- Igen. – bólintottam. Nahát, még emlékszik? 
- Emlékszem, hogy a terhességed alatt még a kávé illatától is rosszul voltál.
- Aha. – bólintottam egyszerűen, és a kávéskanállak kezdtem játszani. 
- Tehát, mit tudtunk meg? – váltott gyorsan témát, vagyis inkább visszakanyarodott az előzőhöz.
- Azt, hogy egyedül éltél. Megnyugtató a dolog, hogy nem egy másik nő miatt hagytál el minket…mármint a lányodat. – javítottam ki magam gyorsan. 

Harry Styles
- Hidd el, hogy ha tehetném, akkor… - kezdtem a magyarázkodásba, de ekkor megjelent az ajtóban a síró Darcy, és lehajtott fejjel ölelte a macit, amit még tőlem kapott.
- Mi a baj, édesem? – guggolt le hozzá rögtön Angie. 
- Megint elment. – szipogta a kislány, és akkor esett le, hogy rám gondol.
- Nem, dehogy. Itt vagyok. – mentem oda hozzá. A hangomra egyből felkapta kis fejét, és könnyektől ragyogó szemekkel nézett rám.
- Azt hittem, hogy elmentél. – mondta még mindig szomorúan, mikor már az ölemben tartottam. 
- Mondtam, hogy többé nem hagylak itt titeket. – bíztattam, majd Angie-re pillantottam, aki gyorsan más felé kezdett nézni – Nézd, csináltam reggelit. Szereted a palacsintát?
- Nagyoooooon! – nézett rám kikerekedett szemekkel. 
- Én nemsokára hazamegyek, de visszajövök érted, ha anya megengedi. – mondtam a lányomnak, mikor éppen a második palacsintáját tömte magába. 
- Hova mész? – kérdezte kétségbeesetten. 
- Csak hazamegyek átöltözni, meg hasonló dolgok. Rendben? 
- De neked itt van a haza. Anyával, és velem. – mondta, és zavartan nézett egyszer rám, egyszer Angie-re. 
- Ez nem így működik, hercegnő. – mosolyogtam rá – Én máshol lakok, de akkor is itt leszek a közelben, oké? 
- Nem te vagy az apukám? – nézett rám, és könnyek gyűltek a szemébe. Miféle kérdés ez? Honnan jut eszébe? 
- De igen, édesem. Ő az apukád. – szólalt meg most Angie is, akit szerintem épp úgy meglepett az utóbbi kérdés, mint engem. 
- Csak, mert Chad ad anyának puszit, és nem te. Meg ő többet van itt, mint te. – magyarázta teljes komolysággal, és várokozóan a szemembe nézett. 
- Hát ez ezentúl máshogy lesz. – kacsintottam rá, és láttam, hogy Angie is rám néz. Bizony, jól hallotta. Nem fogom engedni ennek a bájgúnárnak, hogy elvegye a családomat. Akár mekkorát is hibáztam azzal, hogy elhagytam őket. 
- Az jó, mert Csipkerózsika nehogy már rossz herceget csókoljon meg! – mondta szinte felháborodva, amin nevetnem kellett, és Angie-re pillantva láttam, hogy ő is mosolyog. 
- Elmosogatok, és megyek. – mondtam már Angie-nek, de ő csak leintett. 
- Hagyd csak, majd én elmosogatok. – mondta, és már neki is látott. Úgy tűnik, nem nagyon akarja, hogy itt legyek. 
- Rendben. – bólintottam – Délután visszajövök, ha nincs más programotok. 
- Nincs.
- És hova megyünk? – kiáltott közbe Darcy.
- Az legyen meglepetés. – mosolyogtam rá, és lenyomtam neki egy puszit. 
- Csak azért kérdezem, hogy milyen ruhába menjek. – mondta teljes komolysággal. Mosolyogva figyeltem, hogy mennyire gyönyörű, és már milyen nagy. A szövegéről pedig ne is beszéljünk. Sokszor olyan, mintha én beszélnék, pedig nem is mellettem nőtt fel. 
- Te mindenben csodálatos vagy. – mondtam neki, majd Angie-re néztem – Esetleg, ha ráérsz, te is eljöhetsz velünk. 

Angelina Graham
- Nekem programom van Chad-del. – vágtam rá egyből. Eszem ágában sincs úgy mutatkoznom vele, mintha egy család lennénk. 
- Nem is igaaaaz! – szólt közbe Darcy – Hallottam, hogy este a telefonban azt mondta, hogy ma nem ér rá. 
- Te hallgatóztál? – néztem rá meglepetten. 
- Szoktam. – bólintott. Nem akartam hinni a fülemnek, de inkább csak nevetnem kellett rajta, és Harry is ezt tette. 
- Tehát? Akkor velünk jössz? – ajánlotta fel ismét, és olyan kiskutya szemekkel nézett, mint mindig, ha el akart érni nálam valamit. 
- Még nem tudom. – rántottam egyet a vállamon – Délután kiderül.
- Az is valami. – mosolygott rám, aztán lenyomott még egy puszit Darcy-nak, odasúgott neki valamit, majd elindult kifelé. 
- Mit súgott? – kérdeztem gyanakodva a lányomat, amint meghallottam a bejárati ajtót becsukódni. 
- Azt, hogy vegyelek rá téged, hogy gyere velünk délután. – mosolygott, majd a szája elé kapta a kezét – De ez titok, szóval ne mondd el senkinek. 
- Oké. – mosolyogtam el magam. Tudtam, hogy úgyis kikotyogja, ha rákérdezek, és valahogy sejtettem azt is, hogy Harry hasonlót mondott neki.
Az egész délelőtt azzal telt, hogy eltakarítottam Harry után, aki egy kisebb csatateret hagyott maga után a konyhába, majd nekiálltam az ebédnek. Eközben Darcy fel-le futkozott a szobája és az konyha között, és minden kanyar után más ruhába jelent meg. Arra volt kíváncsi, hogy melyik ruhájába menjen délután az apjával. 
- Édesem, apának bármelyik ruhában tetszeni fogsz. – nyugtattam meg, mikor már az utolsó csinos szoknyájában volt.
- Biztos? – kérdezte nyavalyogva. 
- Biztos. – nyomtam le egy puszit a homlokára, és magamhoz öleltem. 
- Hééé! Összepiszkolod a ruhámat. – tolt el magától.
- Micsoda kis királynő lettél. – néztem rá csodálkozva. Egyre jobban kezd hasonlítani az apjára, és ez nagyon megrémít. 
- Hercegnő vagyok! – javított ki. 
- Akkor legyen hercegnő. – mosolyogtam, majd visszamentem a tűzhely elé.
- Te milyen ruhába jössz? – hallottam meg a kérdését. Ránéztem a kislányomra, aki csípőre tett kézzel várta a válaszomat. 
- Én nem megyek.
- Deeeeeeeeeeeee! – kezdett hangos kiabálásba. 
- Nem. Jobb lesz kettesben apával.
- Nem. Én az anyukámat, meg az apukámat is akarom! – kiáltotta dühösen, és kiszaladt a konyhából. Hallottam, ahogy felfut a lépcsőn, és bevágja maga mögött a szobája ajtaját. Igen, ebben is tiszta apja. 

Harry Styles
Délután háromkor csengettem be az ajtón, és szinte fél perc alatt csodás látvány fogadott. 
- Szia! Gyere be! – mondta Angie közömbösen.
- Te is velünk tartasz? – tettem fel a kérdés, de jól tudtam a választ, hiszen már a sminkjéből, és a ruhájából kitaláltam. Nagyon csinos volt, na nem mintha máskor nem lenne ez. Barna nadrágot, hosszúszárú barna csizmát, fehér, kötött pulóvert, és egy szintén barna, kötött sálat viselt.
- Mivel a kedves kislányod nem állt velem szóba, amíg bele nem egyeztem, igen. – mondta, majd a közeledő Darcy-ra mutatott, aki már a nyakamba is volt. Ő is nagyon csinos volt, igazi hercegnő, de én le sem tudtam venni a szememet Angie-ről. Velünk jön, ami már egész jó jel. Talán jó úton járok a bocsánatához.

2014. február 26., szerda

3. fejezet: Csipkerózsika

Sziasztok! :) Ahogy ígértem, itt is van a legújabb fejezet. Nagyon remélem, hogy tetszik nektek, és nem fogtok bennem csalódni. Eléggé megcsappant a hozzászólások száma, de legalább pipákat kapok. ;) Köszönöm!

Harry Stlyes
Az emberek tapsoltak körülöttem, többen fütyültek, és éljeneztek. Nekem pedig zúgott a fejem, és szét akart robbanni. Csak bámultam magam elé, és fel sem akartam fogni, hogy mi történt. Igent mondott neki. Igent mondott ennek a faszfejnek. Forrt bennem a düh, és ordítani akartam, ezért jobbnak láttam, ha elhagyom a házat, és kimegyek egy kicsit levegőzni. Mégsem ronthatok neki, főleg nem Darcy szülinapján. 
Kimentem az udvarra, és leültem a padra, ami az egyik fa alatt állt. Becsuktam a szememet, és mélyeket sóhajtottam. 
- Minden oké? – a hang hallatára egyből felpattant a szemem. Niall állt előttem aggódó arccal.
- Persze. – bólintottam, mikor leült mellém. 
- Erre nem számítottam. 
- Hát én sem. Nem éppen így terveztem a visszatérésemet.
- Sajnálom, tesó. 
- Ennyire jól megvannak? Szereti egyáltalán ezt az embert? – tört ki belőlem. 
- Én…én nem tudom. Fogalmam sincs. Nem hittem volna, hogy megkéri a kezét. 
- Alig egy éve ismerik egymást. Miért pont most kellett megkérnie? Miért pont előttem? 
- Senki nem tudta, hogy itt leszel. 
- Tudom. – bólintottam szomorúan – Ezzel mindennek vége. Életem szerelmének új férje lesz, a lányomnak meg új apja. 
- Dehogy lesz új apja! Miket beszélsz? Darcy-nak te vagy az egyetlen, odavan érted. 
- Pedig meg sem érdemlem. 
- Erre nem tudok mit mondani. 
- Mondd nyugodtan, Niall. Mondd csak, hogy mekkora idióta vagyok, mikor elhagytam őket egy szó nélkül.  Mindent elrontottam. 
- Mindent azért nem. A lányod szeret téged. 
- De Angie nem. – túrtam bele idegesen a hajamba – Láttad, hogy milyen arccal nézett rám, mielőtt igent mondott?
- Amúgy nem gondoltam, hogy igent mond neki. Azt mondta, hogy soha nem akar férjhez menni. 
- Az nem csodálom azok után, amit tettem vele. 
- Lehet, hogy azért mondott igent, mert te itt voltál? – gondolkodott hangosan szőke barátom, mintha nem is lennék a közelébe.
- Gondolod? 
- Nem tudom. Lehet hülyeség, de előtte tényleg rád nézett. Mi van akkor, ha tényleg csak miattad mondott neki igent?
- Azt mondod, hogy talán még mindig van esélyem? – kezdtem reménykedni. 
- Nem tudom. – tekerte meg zavartan a fejét – Lehet. De erről egy szót se, főleg ne Abbie előtt, oké? Utál téged, és azt is utálja, hogy beszélek veled. De hát még mindig az egyik legjobb barátom vagy, szóval nem tehet ellene semmit sem. 
- Köszönöm, Niall! – mosolyogtam rá. 
- Gyere, menjünk be. – hívott maga után. 
Visszaérve a nappaliba, még mindig tartott az ünneplés, és a gratuláció-áradat. Le sem vettem a szememet Angie-ről, aki elég zavarban volt. Ebben az egyben semmit nem változott, hiszen mindig is utált a középpontban lenni. Annyira tökéletes, és annyira gyönyörű. Mégis ki hagyna el egy ilyen nőt, és a világ legszebb kisgyerekét? Én, mert én vagyok a legnagyobb idióta ezen a világon.
Leültem a kanapéra, ahol az anyám is helyet foglalt. Nem szólt semmit sem, hiszen tudta jól, hogy nem akarok most beszélni erről. Csak egy sajnálkozó pillantást küldött felém, és megfogta a kezemet. Innen figyeltem egész délután hol Darcy-t, hol Angie-t. Mind a ketten többször is rám néztek, de amíg Darcy mosolyogva integetett minden alkalommal, addig Angie mindig elkapta a tekintetét, és mással kezdett beszélni. 
Már besötétedett kint, mikor az utolsó vendég, az anyám is hazament. Én még mindig a kanapén ültem, Darcy pedig az ölemben, és az egyik ajándékba kapott játékával játszott. Úgy tettem, mintha rá koncentrálnék, de minden figyelmemet a pár méterrel odébb turbékoló pár kötötte le. 
- Én megyek, rendben? – suttogta Chad. 
- Maradj itt éjszakára! Elvégre már a vőlegényem vagy. – mondta hangosan Angie, de biztos vagyok benne, hogy azért, hogy én is halljam. 
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. Darcy mit szólna hozzá? 
- Meg kell szoknia, hogy ezentúl mi hárman, egy család leszünk. 
- De nem pont ma. – mosolygott rá a férfi, és megcsókolta – Hidd el, hogy szeretnék itt maradni, de nem akarom, hogy Darcy-nak ez gondot okozzon. 
- Rendben. 
- Vele mi lesz? – vette még halkabbra, és felém bökött a fejével. 
- Gondolom, lelép, ez a szokása. 
- Én megyek! Hívj, ha szükséged van rám. Holnap találkozunk. 
- Oké. – bólintott Angie, majd az ajtóhoz kísérte Chad-et. 
- Viszlát, Harry! Örültem. – kiáltott vissza, én pedig csak intettem egyet. Hát én egyáltalán nem örültem, te seggfej. 

Angelina Graham
Mikor betettem Chad mögött az ajtót, nagy levegőt véve fordultam a nappali irányába. Azt kívántam, hogy bárcsak Darcy egyedül ülne a kanapén, és ne az apjával. Sajnos ez nem jött be, ugyanis még ott volt, és egyenesen rám nézett. 
- Kicsim, ideje lenne aludni. – mondtam a lányomnak, rá se nézve az őt fogó férfira. 
- Még neeee! Hadd maradjak fent még! – nyavalygott. 
- Már nagyon késő van. 
- Fogadj szót anyunak, oké? – szólalt meg Harry is, és én meglepődve néztem rá. 
- Hát jóóóó! – egyezett bele Darcy – De akkor ugye te olvasol nekem estimesét? 
- Hiszen megígértem. – kacsintott rá. 
Pár perc múlva már Darcy szobájában voltunk, ahol én segítettem neki átöltözni, és befektettem az ágyba. Közben Harry az ajtóban állt, és egész idő alatt figyelt. 
- Szép álmokat, életem! – pusziltam meg a kislányom fejét, majd az ajtó felé indultam – Odalent leszek, hogy bezárhassam utánad az ajtót. – löktem oda Harry-nek, de persze rá sem néztem. 
- Oké. – mondta, majd elindult be a szobába – Mit olvasunk? – hallottam a kérdését, miközben a folyosóról figyeltem őket. 
- Hááááááát…Anyával tegnap kezdtük el megint a Csipkerózsikát. Olvashatod azt nekem, ha szeretnéd.
- Nekem bármi megfelel, ha beengedsz magad mellé.
- Igeeen! – kiáltott fel vidáman, és odébb is ugrott, hogy az apja elférjen. Mikor leült mellé, rögtön hozzábújt, ami szerintem eléggé meglepte Harry-t, de aztán mosolyogva átölelte, és úgy kezdett bele az olvasásba. Vagyis csak kezdett volna. – Apuci!
- Igen, hercegnőm? 
- Ez ám a kedvenc mesém. 
- Tényleg? Miért?
- Mert Csipkerózsika olyan, mint anya volt, mikor nem látott. Aztán jöttél te, a herceg, aki a csókjával meggyógyította. Jóóó, tudom, hogy Csipkerózsika csak aludt, és a herceg felébresztette, de én mindig titeket képzellek oda. 
Te jó ég! Nem akartam hinni a fülemnek. Darcy tényleg ilyeneket képzel? Ránéztem Harry arcára, aki mosolyogva hallgatta őt. 
- Szerinted, ha most megcsókolnád, akkor nem lenne minden olyan, mint régen? Akkor lehet, hogy meggyógyulna a szíve. – folytatta a kislányom, nekem pedig égni kezdtek a szemeim. 
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne. – mondta neki Harry, majd megpuszilta a fejét, és olvasni kezdte a könyvet. Előtte azonban felnézett, egyenesen a szemembe. Elmosolyogta magát, de én csak bámultam rá. Mikor magamhoz tértem, azonnal sarkon fordultam, és lementem a földszintre, hogy rendet rakjak. Vajon tudta, hogy ott állok?
Majdnem két órába telt, mire mindent elrendeztem, elpakoltam, és elmosogattam, de ő még most sem jött le az emeletről. Idegesen indultam el felfelé, mert Darcy-nak már aludnia kellene. Oké, hogy régóta nem látták egymást, de van még idejük beszélgetni, és együtt lenni. Nagy hévvel rontottam be a szobába, de ugyan ilyen gyorsan le is fékeztem. Harry még mindig magához ölelte a lányunkat, úgy aludtak mind a ketten.
Egy pillanatra eszembe jutott, hogy felébresztem, de aztán közelebb léptem hozzájuk, és betakartam őket. Közben pedig arra gondoltam, hogy mennyire jó lett volna ezt látni, az elmúlt évek minden egyes napján.

2014. február 24., hétfő

2. fejezet: Ki az a Chad?

Sziasztok! Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik nektek a második évad, így megpróbálok belehúzni, és kétnaponta hozni a részeket! ;) Remélem, hogy sikerülni is fog, mindent megteszek, hogy minél többet tudjak írni. Eddig 11 fejezet van készen, és mivel ha két naponta hozok részt, akkor ez egy pár hétig kitart, közben pedig tudom tovább írni.
Bocsi, hogy ezt a rész ilyen későn hoztam, de szerdán már a megszokott reggeli órákban jön majd! ;)
Na nem is húzom az időt, olvassátok a következő fejezetet, és utáljatok! ;)

Harry Stlyes
- Egy éve együtt vannak? – kérdeztem elfúló hangon az anyámat. 
- Sajnálom, el akartam mondani, de…
- Semmi baj, anya! – mosolyogtam rá, és levettem a szememet az életem szerelmét ölelgető pasasról. Anyám nem tehet róla, nem fogom rajta kitölteni a dühömet. Nem akarta elmondani, mert nem akart megbántani, teljesen megértem. Meg amúgy is, már semmi közöm nincsen Angie szerelmi életéhez, nem mehetek oda, és üthetem ki ezt a Chad-et, pedig legszívesebben ezt tenném. – Legalább boldoggá teszi? 
- Eddig úgy láttam. – vonta meg a vállát – Senkije sem volt utánad, aztán egy évvel ezelőtt jött Chad, és végre újra boldognak láttam. 
- Az jó. – bólintottam, majd ismét rájuk néztem, pont akkor, mikor elindultak a nappali felé. Angie rám nézett, de egyből elkapta a tekintetét.
- Szia, szépségem! – szólalt meg a barna hajú férfi, és a hangjától felállt a szőr a hátamon. Attól pedig, hogy az én lányomat ölelgette, még jobban kiakadtam. – Boldog születésnapot!
- Chaaaad! – ölelte át Darcy a kis kezeivel a nyakát. Tehát már nem csak a nőm kell neki, hanem a gyerekem is? Fasza…
- Ne csinálj hülyeséget, oké? – fogta meg anyám a kezemet, mikor elindultam – Ő nem vett el tőled senkit sem. 
- Tudom. – bólintottam, majd elindultam feléjük – Üdv! Harry Styles. – nyújtottam a kezemet a férfi felé, aki meglepődve nézett rám. 
- Chad Adams. – mutatkozott be – Biztosan te vagy…
- Az apukáááám! – kiáltott közbe Darcy, én pedig lehajoltam érte, és felvettem. Kis kezeivel most az én nyakamban csüngött, és eszemben sem volt elengedni, hogy megint ez a senkiházi ölelgesse.
- Igen! – bólintottam büszkén – Én vagyok az apja. – mondtam, hangsúlyozva minden egyes szót, hogy tisztában legyen vele, ki vagyok én. 
- Tudom. – bólintott a férfi, és mosolygott. Ránéztem Angie-re, aki zavartan figyelt minket, és úgy ölelte a mellette álló férfit. 
- Képzeld anyuci, apuci itt fog velünk aludni. – szólalt meg hirtelen Darcy. 
- Hercegnő, sajnos nem aludhatok itt veled. – tekertem meg a fejemet. 
- De miért? 
- Mert én már nem itt lakok.
- De régen mindig anya mellett feküdtél, én meg köztetek. Most is lehetne. 
- Anya mellett már más fekszik. – mondtam kissé gúnyosan, és Angie-re pillantottam, aki rám kapta a szemét, és zavartan nézett.
- Chad majd hazamegy. – mondta tovább a kislányom, és a szavaitól egyre feszültebb lett a társalgás, de én rettentően örültem minden egyes szavának. 
- Ez nem így megy, édesem. – szólalt meg Angie is, és Darcy-ra mosolygott. 
- Akkor apa aludhat velem is. – bólogatott nagy komolysággal – Majd kidobom az állatkáimat az ágyból, és akkor odafér.
- Holnap találkozunk, rendben? 
- Megígéred? – nézett rám szomorúan – Ugye nem mész el megint olyan messzire?
- Nem megyek sehova. Holnap elviszlek egy szuper helyre. Csak te meg én, oké? – kacsintottam rá. 
- Akkor legalább te olvasd nekem ma esti mesét? – nézett rám reménykedve, és pedig Angie felé pillantottam kérdőn. Ő bólintott egyet, majd én is Darcy-nak, aki ettől még jobban magához szorított.
- Most menj, és játssz tovább a barátaiddal, rendben? – tettem le a földre, és már el is futott. Angie, és a pasija szó nélkül mentek a kislány után, faképnél hagyva engem. 
- Erről akartam szólni, mikor megérkeztél. – lépett mellém Niall, és bocsánatkérően nézett felém. 
- Nem gáz. Elvégre ki vagyok én, hogy beleszóljak az életébe? 
- Kínos volt, mi? 
- Nekem nem. Inkább nekik, mert Darcy végig azt ecsetelte, hogy milyen jó lenne, ha itt aludnék az anyjával. – mosolyogtam rá – Imádom ezt a kiscsajt. 
- Ő is téged. – bólintott szőke barátom. 
- Tudom. Ezzel a Chad-del hogy áll? Szereti őt? 
- Nem tudom. De ne aggódj, tesó, Darcy a te kislányod, neki te vagy az igazi férfi. 
- Azt tudom… - néztem rá – Nem Darcy-ra céloztam. 
- Oh…Angie? Boldog vele, legalábbis szerintem az. Chad rendes pasi, a tenyerén hordozza őt, és mindent megtesz érte.
- Hmmm…Mindent, amit nekem kellett volna, igaz? 
- Ezt…én nem ezt mondtam. – felelte zavartan. 
- Tudom. – veregettem meg a vállát – Semmi gond. Ezt én mondtam magamnak. Rám fér egy ital. Este beugrunk valahova? 
- Persze, szívesen. 
- Szuper! – bólintottam vidáman, mintha nem nyomná a lelkemet ez a sok dolog. De végülis mit vártam? Angie-nek igaza van. Tényleg abban reménykedtem, hogy ha visszajövök, akkor majd a nyakamba fog ugrani, és boldogan fogunk élni örökkön-örökké? Én nem vagyok normális. De látom rajta, hogy nem közömbös irántam. Talán csak egy kis lökés kell neki, és rájön, hogy még érez irántam, és egy nap talán meg is bocsát nekem.
- Jól vagy, kincsem? – Niall hangja szakított ki a gondolataimból. Felé pillantottam, és láttam, hogy Abbie-t öleli magához. 
- Azon kívül, hogy tízpercenként járok pisilni, egész jól. – nevetett rá, majd rám pillantott. 
- Még nem is gratuláltam neked. – mondtam hirtelen, csak hogy megtörjem a kínos pillanatot – Niall már elújságolta, hogy gyereketek lesz, mikor a bandával újra találkoztunk. 
- Köszi. – bólintott, majd próbált egy kedves mosolyt küldeni felém. 
- Fiú, vagy lány. 
- Fiú. – válaszolta Abbie, de már rám sem nézett. Te jó ég, ha ő ennyire utál, akkor nem akarom tudni, hogy Angie milyen mértékű haragot érez irántam. 
- Bocsi. – szólalt meg Niall, és a csörgő telefonjával a kezében odébb állt, így egyedül maradtam Abbie-vel. 
- Miért jöttél ide? – bukott ki belőle a kérdés, és már fele annyira sem próbált kedves lenni, mint mikor itt volt Niall.
- A 1D újra összeáll, te is tudod. – néztem rá meglepetten.
- Nem a városba, hanem ide, ebbe a házba.
- A lányomnak szülinapja van, és már nagyon hiányzott. 
- Eddig nem hiányzott? Az elmúlt három évben háromszor voltál nála. 
- Tudom, és rettentően bánom, hogy kihagytam ezeket az éveket. De mindent pótolni szeretnék, és jóvá fogom tenni. 
- Jó. Ez a legkevesebb. De a húgomat hagyd békén, rendben? Látom, hogy hogyan nézel rá, de ő gyűlöl téged, és ezen nem fog változtatni semmi sem, értetted? Boldog Chad-del, és szeretném, ha az is maradna. Nincs szüksége arra, hogy megint összetörd a szívét. 
- Nem tenném meg…
- Nem? – vágott a szavamba – Egyszer már megtetted.
- Minden oké? – érkezett vissza Niall, és aggódva nézett ránk. 
- Persze. – bólintott Abbie – Megyek, és iszok valamit. 
- Rendben. Ne izgasd fel magad, oké? Tudod, hogy nem tesz jót. – mondta neki Niall, és megcsókolta. Mennyit változott ő is. Ugyan olyan bolondos, de mégis igazi felelősségteljes férfi lett. Nagyon jó apa lesz, olyan, amilyen én soha nem voltam. 
- Minden oké? – kérdezte meg újra, mikor Abbie elment. 
- Persze, csak félti tőlem Angie-t. 
- Mostanában még idegesebb lesz mindenért. Tegnap majdnem leharapta a fejemet, mert meg mertem kérdezni, hogy megeszi-e maradék csirkét. Aztán utána sírni kezdett, mert nem akart kiabálni velem. – mesélte nevetve. 
- Semmi baj, tudom, hogy milyen egy terhes nő. – bólintottam, majd mind a ketten a tömeg felé fordultunk, ugyanis valaki hangosan kocogtatni kezdett egy poharat, hogy magára vonja a figyelmet. 
- Most, hogy minden barátunk itt van a teljes családjával, szeretnék egy kis figyelmet kérni! – szólalt meg Chad. Angie mellette állt, és értetlenül nézett rá. – Egy éve ismertem meg azt a nőt, aki olyan boldoggá tesz, hogy érte még a csillagokat is lehoznám az égről. Soha nem gondoltam, hogy létezik egy ilyen csodálatos teremtmény a világon, mint te, Angie. Te, és a kislányod, aki olyan, mintha az én lányom is lenne, ti vagytok a tökéletes család a számomra. – a zsebébe nyúlt, és már itt tudtam, hogy rossz vége lesz. Majd mikor fél térdre ereszkedett, és így folytatta, azt hittem, hogy rosszul leszek. – Lehet, hogy túl gyors, de számomra te vagy a tökéletes társ. Hozzám jössz feleségül? – mondta ki, én pedig kiköptem az italt, amit éppen a számban tartottam. Többen is felém néztek, köztük Angie is, aki pont velem szemben állt, előtte a térdelő Chad-del. A szemembe nézett, és láttam benne a fájdalmat. Csak bámult rám, én pedig egy kicsit, éppen, hogy csak látható legyen, megtekertem a fejemet, jelezve, hogy ne mondjon igent. Erre összeszorította a száját, és Chad felé nézett. Mosolyogni kezdett, majd megszólalt:
- Igen! 

2014. február 22., szombat

1. fejezet: Újra a városban

Sziasztok. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik nektek a második évad, és ennyien írtatok. :)
Meg is hoztam az első részt, ami remélem, hogy legalább annyira tetszik majd, mint a prológus.

Angelina Graham
- Gyere be, apuci! – vonszolta be Harry-t a karjánál fogva a nappaliba – Megmutatlak a többi kislánynak. 
- Egy pillanat, oké? – mosolygott rá – Menj csak, mindjárt megyek. –beszélek anyuval, rendben? 
- Hát jóóó! – egyezett bele, majd visszaszaladt a nappaliba, hogy elújságolja mindenkinek, hogy itt az apja. Én még mindig az ajtóban álltam, és zavartan néztem az előttem álló férfira. Mit akar velem beszélni? Hagyjon engem békén, hiszen nincs rá szükségem. Egész jól megvoltunk eddig nélküle, és ezután is megleszünk. Nekem bőven sok volt az is, mikor eljött meglátogatni Darcy-t. 
- Hogy vagy? – szólalt meg egy kis idő után, és vizslatni kezdett a szemével. 
- Nagyon jól. – válaszoltam egyszerűen. Próbáltam nem gyűlölködve beszélni hozzá, nehogy már azt higgye, hogy még most sem közömbös számomra. 
- Azt látom. – mosolygott – Nagyon szép vagy. 
- Köszönöm. – válaszoltam zavartan – Gyere beljebb, Darcy már vár! Érezd jól magad! – mondtam, majd sarkon fordultam, és a konyhába siettem, amilyen gyorsan csak tudtam. A szívem a torkomba vert, és meg kellett kapaszkodnom a konyhaasztalban, nehogy összeessek. Mi a francot keres itt? Miért kellett visszajönnie pont most, mikor végre rendeződik a szerelmi életem? 
- Jól vagy? – hallottam meg a nővérem hangját a hátam mögött. Én csak bólintottam, ugyanis nem tudtam szóhoz jutni, és még mindig lehajtott fejjel támaszkodtam. – Mit keres itt? 
- Nem tudom. – szólaltam meg halkan, és szaggatottan – Darcy-hoz jött. 
- De veled akart beszélni. 
- Honnan tudod? 
- Odajött hozzánk, és téged keresett. Most Niall-el van. 
- Nem érdekel, hogy mit akar. Most már nem vagyok rá kíváncsi. Nem érdekel a magyarázata, három éve kellett volna megmagyaráznia a dolgokat. Hagyjon engem békén. 
- De a lányától nem tilthatod el. 
- Nem is akarom. – tekertem meg a fejemet. 
- De akkor neked is találkoznod kell vele.
- Azt még túlélem. Csak ne akarjon velem beszélgetni. 


Harry Styles
- Jól vagy, tesó? – bökött a vállamba Niall, mikor Abbie magunkra hagyott minket. Én csak a kislányomat néztem, ahogy játszik a többi gyerekkel, és szinte minden percben rám pillant, hogy itt vagyok-e még. Annyira hiányzott. Rettentően szégyellem magam, és nagyon bánom, amit tettem.
- Persze. – bólintottam rá mosolyogva – Tudnak már arról, hogy újra összeáll a banda?
- Abbie tudja, de Angie-nek nem mondtuk még el. Azért is lepte meg, hogy megint itt vagy.
- Ó! Értem! 
- Nem lesz fura megint itt? 
- De. De nagyon jó lesz, hiszen minden nap láthatom őket. 
- Hát…Éppen erről akartam veled beszélni… - kezdte Niall, de Darcy éppen akkor futott oda hozzám. 
- Apuciii! – nyúlt felém, és én az ölembe vettem. 
- Mondd csak, hercegnőm. – néztem bele a szemeibe, ami olyan volt, mintha tükörbe néztem volna.
- Ugye tényleg nem mész el többet? 
- Nem fogok. 
- De ha mégis, akkor anya, és én is veled megyünk. 
- Jól van. – nevettem el magam. Bárcsak olyan helyzetben lennék, hogy Angie velem akarjon lenni.
- Ma aludhatok veled? 
- Még megbeszéljük, rendben? – mondtam neki, és letettem a földre, majd vissza is futott a többiekhez. 
- Nagyon hiányoztál neki. – szólalt meg ismét Niall – Minden nap megkérdezte tőlem titokban, hogy mikor jössz haza. 
- Rohadtul érzem magam, hogy kihagytam ezt a három évet. – hajtottam le a fejemet. Három éve bomlott fel a 1D, három éve hagytam el őket, és előtte se tudtam teljesen részt venni az életükben a koncertek, és a turnék miatt.
- Elhiszem. Nem tudnám itt hagyni Abbie-t, főleg most, hogy gyerekünk lesz. – mondta gondolkodás nélkül, amivel egy kissé szíven szúrt, de egyből leesett neki a dolog – Bocs. Nem úgy gondoltam. 
- Semmi baj! – mosolyogtam rá – Megkeresem Angie-t.
Elindultam abba az irányba, amerre Abbie-t is láttam menni, és elém tárult a konyha, ahol mind a két lány ott volt. Istenem, de gyönyörű. Nekem elment az eszem, mikor elhagytam. Hogy tehettem ezt? Hiszen ő életem szerelme. De az, ahogy rám néz…elmond mindent. Gyűlöl. 
- Beszélhetünk? – törtem meg a kínos csendet, ugyanis mindketten rám néztek. 
- Én magatokra hagylak. – mondta Abbie, és kiment a konyhából, de előtte még egy lesújtó pillantást kaptam tőle. 
- Mi az? – nézett rám Angie közömbös arccal. 
- Gyönyörű vagy. – mosolyogtam rá, és végignéztem rajta. Nőiesebb lett, hosszabb lett a haja, ami most hullámokban lógott a vállára, de a szeme ugyan olyan volt, mint először. Még mindig tisztán emlékszem arra, mikor először láttam a Hospice ház hátsó udvarán.
- Már mondtad. Még valami? 
- Tudom, hogy nem akarsz látni…
- Jól tudod. – vágott a szavamba, és idegesen pakolászni kezdett. Közelebb léptem hozzá, és megfogtam a kezét. Rám nézett, mélyen a szemembe, és már ennyiből láttam, hogy mennyivel erősebb lett. Régen, ha ilyen helyzet volt, zavartan kerülte a pillantásomat.
- Újra összeáll a One Direction. – böktem ki nagy nehezen. 
- Mi közöm van hozzá? 
- Visszaköltözök a városba. 
- És? 
- Ezentúl szeretném többet látni Darcy-t, és…téged is. 
- Akkor látod a lányodat, amikor akarod. – vonta meg a vállát.
- És téged? 
- Nem gondolod, hogy visszajössz három év után, és a nyakadba ugrok, ugye? Nem vagyok már az a naiv, vak kislány. Felnőttem, ha nem vetted volna észre. De úgy látszik, te semmit nem változtál. – mondta még mindig közömbösen, és kiszakította a kezét az ujjaim közül – Visszamegyek a nappaliba. – sarkon fordult, és kisietett az ajtón. Én pár másodperc múlva követtem. Nehéz dolgom lesz vele, de vissza kell őt szereznem, hiszen ő életem szerelme. Meg kell tennem bármit érte. 
- Szia, édesem! – hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül, és mikor megfordultam, már arcot is társíthattam hozzá. Ott állt velem szemben az anyám. Ő az egyetlen ember, akivel ez alatt a három év alatt tartottam a kapcsolatot. Ő tudott rólam mindent, és ő mesélt arról, hogy mi van a lányommal. 
- Anya! – magamhoz öleltem, hiszen személyesen már elég régóta nem láttam. 
- Nagyon hiányoztál. – suttogta a nyakamba. 
- Te is. 
- Most már itt maradsz? – kérdezte, mikor elhajolt tőlem. 
- Igen. Nem akarok tovább távol lenni tőlük. – néztem rá Darcy-ra, és Angie-re.
- Édesem, tudnod kell valamit. Valamit, amit nem mondtam el neked eddig, mert nem akartam, hogy rossz legyen neked.
- Mit? – kérdeztem, de nem igazán figyeltem rá, hogy mit mond, mert a bejárati ajtó felé haladó Angie-t néztem. Minden mozdulata megbabonázott, annyira tökéletes volt. Kinyitotta az ajtót, és hatalmas mosoly terült szét az arcán. Milyen régen láttam már így nevetni. Aztán ami ezután következett, az volt a fekete leves. Az ajtón egy magas, barna hajú férfi lépett be, és magához ölelte Angie-t, majd megcsókolta. 
- Ki ez? – néztem rá az anyámra.
- A neve Chad Adams, és egy éve Angie párja. – mondta lehajtott fejjel. Én pedig minden egyes szavával egyre rosszabbul éreztem magam. 

2014. február 19., szerda

Prológus

Sziasztok! :) Mint azt már láthatjátok, új külsőbe bújt a blog, méghozzá a legújabb történethez illőbe.
Remélem, hogy örültök, ugyanis máris hoztam a prológust. Nem tudom, hogy mit szóltok majd hozzá, de szerintem tetszeni fog, ha szerettétek az előző történetemet. Bővebben a prológus alatt! ;)

- Anyuciiiiii! – hallottam meg a lányom hangját a nappaliból. 
- Igen, édesem? – siettem be hozzá a konyhából. Igaz, hogy ki sem láttam a munkából, de az ő kiáltására egyből ugrottam, főleg ma. 
- Nem találom a macimat. – nyavalyogta, és kis szája lefelé görbült. A fejét zavartan, és idegesen kapkodta körbe, amitől csak úgy cikáztak a feje körül a barna, göndör loknik.
- Melyik macit? 
- Hát apa maciját. – nézett rám a nagy zöld szemeivel. Igen. Azokkal a szemekkel, amelyeket az apjától örökölt. Bár az én szemem is zöld, de ez teljesen más volt. Akár hányszor ránéztem, ő jutott róla eszembe. A szeméről, a göndör, barna hajáról, a széles mosolyáról. El akartam felejteni azt az arcot, de a lányom tett róla, hogy ez ne így legyen. 
- Talán a szobádban lesz. – nyugtattam meg, és leguggoltam elé. 
- De ott sincs. 
- Később megkeressük, rendben? Most úgysincs rá szükséged.
- El akarom dugni. – nézett rám összeszorított szájjal. 
- Miért? – nevettem el magam, mire kaptam egy bosszús nézést. 
- Mert nem akarom, hogy más kislány megfogja. 
- Miért baj az, ha megfogja valaki? – nem értettem a logikáját, de hát próbálja valaki is megérteni egy öt éves kislány gondolkodását. 
- Mert azt apa nekem adta, és nem szeretném, ha bárki más hozzáérne. – magyarázta nagy komolysággal – Apa azt mondta, hogy azt a macit csak az foghatja meg, akit ő nagyon szeret. Csak én, és te. – az utolsó mondatától majdnem dobtam egy hátast. Én? Hát engem ő ne szeressen. 
- Figyelj csak! – próbáltam elterelni a témát – Mi lenne, ha segítenél nekem a sütemények díszítésében? A maci már biztosan elbújt, hogy senki ne találjon rá, és majd csak a buli végén fog előjönni. – kacsintottam rá, mire a szeme felcsillant. 
- Húúúú! Azt mondtad, hogy buli? – nézett rám nagy szemekkel.
- Hát persze. – bólintottam mosolyogva – Egy öt éves lánynak már bulija van, nem pedig zsúrja. 
- De az oviban a többi lánynak az volt. 
- Tényleg? Hát…De azok a kislányok nem az én kislányaim. – öleltem magamhoz, miután felmászott a mellettem álló kisszék tetejére, hogy felérje a süteményekkel teli asztalt.
- Úgy szeretlek anyuci! – ölelt magához szorosan a kis kezeivel. 
- Én is nagyon szeretlek. – mosolyogtam el magam. 
- Hahóóóóó! – hallottuk meg a bejárat felől érkező hangot – Merre vagytok? 
- A konyhában. – kiáltottam az érkezőnek, aki pár másodperc után meg is jelent az ajtóban. 
- Abbie néniii! – ugrott le a mellettem álló kislány a székről, és a nővéremhez futott. 
- Csak lassan, édesem. – figyelmeztettem. Nem akartam, hogy rávesse magát a nyolc hónapos terhes Abbie-re.
- Tudoooom. – nézett rám vissza, okoskodva a lányom, majd ismét a testvéremhez fordult – Megfoghatom a hasadat? 
- Hát persze, kincsem. 
- Nagyon nagy. Mikor jön ki belőle? – kérdezte érdeklődve, éppen úgy, mintha nem ezek lennének a mindennapos kérdései, ha Abbie átjön hozzánk. 
- Már nem kell sokat várni. – kacsintott rá, majd rám nézett – Segítsek valamiben? 
- Nem kell. – tekertem meg a fejemet – Ülj nyugodtan a fenekeden. Nem kéne ugrálnod, már a doki is megmondta. 
- Jól van, na! – vonta meg a vállát, majd elvett egy sütit az asztalról, és jóízűen magába tömte – Isteni! 
- Nem kéne ennyit enned! Mi lesz később. – nevettem rá. 
- Azt mondod, hogy kövér vagyok? – nézett rám szikrázó szemekkel – A gyereknek kell kaja. Te sem voltál ám nádszál vékony, mikor terhes voltál.  
- Nyugi már! Csak azért mondom, mert később nem tudsz majd enni. – nevettem rá zavartan. Máskor is hirtelen haragú volt, de amióta terhes…szörnyű lett.
- Ne félts te engem! 
- Jut eszembe! Hol a torta? 
- Niall hozza majd. Nem akartam most idehozni. Legyen meglepetés.
- Jól van! – bólintottam.
- Niall bácsi is jön? – szólalt meg a kislányom, aki eddig a nővérem hasára tapasztotta a fülét.
- Igen. – bólintott Abbie, miközben benyomott még egy muffint. 
- Akkor talán apa is eljön, ugye? – nézett rám reménykedve. 
- Azt nem hiszem, kicsim. – tekertem meg a fejem. 
- Nem szeret már minket? – görbült le ismét a szája.
- Nagyon szeret téged, de rengeteg a dolga. – guggoltam le hozzá, és megsimogattam az arcát. 
- De téged is szeret, ugye? 
- Az most nem fontos, hogy engem szeret-e. De téged igen, ebben biztos vagyok. Te vagy az ő hercegnője. 
- De régen még te is az voltál. – nézett rám könnyekkel teli szemekkel. 
- Az már régen volt. – mosolyogtam rá, de őt ez cseppet sem nyugtatta meg. Hogy emlékezhet arra, hogy mi volt három évvel ezelőtt, hiszen még annyira pici volt. Miért kötődik ennyire ahhoz az emberhez, akit az elmúlt három évben csupán háromszor látott? Gondolataimból a csengő hangja szakított ki, megjöttek az első vendégek a szülinapi zsúrra. 
Abbie segített kivinni a már tegnap feldíszített nappaliba az összes süteményt, és üdítőt. Közben egyre több kislány, és kisfiú érkezett meg a szüleivel, és egyre nagyobb tömeg lett. Az első fél órában szinte percenkként futkoztam az ajtóba, hogy beengedjem az érkezőket. Mikor megérkezett az összes vendég, és Niall is befutott a csodaszép, hercegnős tortával, végre elvegyülhettem egy picit a többiek között, és tudtam beszélgetni egy keveset. Már mindenki a tortát falta, és megkezdődött az ajándékok bontogatása is, ismét csengettek. Nem is gondolva arra, hogy ki lehet az, az ajtóhoz siettem, és nagy mosollyal az arcomon nyitottam ki. A mosoly egyből lefagyott, a szívem dübörögve verte a mellkasomat, és egy pillanatra el is szédültem az érkező látványától. Lassan egy éve nem láttam őt, de azóta sem változott semmit. Ugyan olyan volt, mint akkor, mikor megismertem. Göndör, kesze-kusza, barna fürtök, amiket most is kendővel fogott hátra, fekete farmer, testhez álló póló. Csupán két dolog volt más rajta. Legalább ötször annyi tetoválása volt, és sokkal férfiasabb lett az arca. Elvégre egy huszonhét éves pasinak már férfiasnak kell lennie. 
- Szia! – köszönt rám zavartan. 
- Mit keresel itt? – bukott ki belőlem a kérdés, miközben ő beljebb lépett a házba, és vizslatni kezdte a tömeget. Pár pillanat múlva megállt, és elmosolyodott. 
- Meg akartam lepni őt a szülinapján. – célzott itt a nappaliban játszadozó szülinapos kislányra, a lányomra, az ő lányára. 
- Apuciiii! – hallottam meg ebben a pillanatban az említett hangját, aki már az apja nyakában volt – Hát eljöttél! – nézett rá nagy vidáman. 
- Darcy! Persze, hogy eljöttem, és ajándékot is hoztam. – nyújtotta felé a hatalmas dobozt, de úgy láttam, hogy most az apja sokkal jobban leköti őt, mint az ajándék. 
- És ugye itt is maradsz velünk? Úgy, mint régen.
- Hát nem ebben a házban, de itt leszek, és ezentúl akár minden nap tudunk találkozni, rendben? – mosolygott rá, majd rám emelte a tekintetét. Én nem tudtam semmit sem szólni, hiszen ekkor tudatosodott bennem, hogy a fiú, akiből most már férfi lett, a gyerekem apja, akit szerettem, újra belépett az életembe, és ahogy elmondta, nem is fog kilépni onnan egy darabig. De hát mióta adok én Harry Styles szavára ennyit? 

Biztos, hogy sokan meglepődtetek azon, hogy ez a Blind Love, azaz az előző történet folytatása. Remélem, hogy legalább annyira szeretni fogjátok majd ezt is, mint az első évadot. ;) Várom a véleményeket!

2014. február 18., kedd

Epilógus

Sziasztok! :) Nem tudom, hogy az előző fejezet után gondoltatok-e arra, ami most jön. Remélem nem, és mindenkit sokkolni fogok vele! ;)
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok majd a végéhez, de szerintem azért tetszeni fog.
Az új történetről annyit, hogy a kevés időm miatt elé lassan haladok vele, de van ihletem, így mindenképpen jönni fog, és szerintem rettentően fog nektek tetszeni! ;) Ilyet még nem írtam, így eléggé furcsa volt, de én imádom. Nem tudom, hogy hogyan jönnek majd a fejezetek, de semmiképp sem minden nap, mert ahhoz túl kevés van megírva. Esetleg a héten kettő.
Na de nem is húzom tovább, olvassátok el a befejezést! ;)

Angelina Graham
El sem hiszem, hogy már két év telt el azóta, hogy rátaláltam életem szerelmére. Azóta is boldog vagyok vele, és az életemnél is jobban szeretem. Igaz, hogy vannak nehéz időszakok a kapcsolatunkban, főleg, mikor hónapokig nem látjuk egymást a koncertturnék miatt. Most is éppen ott van, és már öt hónapja nem találkoztunk, csak telefonon, és interneten beszélgettünk, de azt minden nap. Hamarosan leszáll a gépe, és akkor találkoznunk kell. Eddig mindent túléltünk, és mindent megoldottunk. Eddig. Most azonban olyan dolog történt, ami rettentően aggaszt. Félek, hogy mi lesz akkor, ha Harry megtudja, és esetleg elhagy. Abba bele fogok pusztulni. Pedig rettentő nagy esély van rá, hogy ez véget vet a kapcsolatunknak. Ismerem őt, mint a tenyeremet, és tudom, hogy felelősségteljes ember. Az utóbbi időben benőtt a feje lágya, és tényleg olyan, mint egy felnőtt férfi, de ez akkor is más. Ez a dolog meg fogja változtatni az életünket. 
- Nem jössz? Indulni kellene a reptérre. – rontott be a szobámba Abbie – Alig várom, hogy hazaérjenek. Nem akarok elkésni. Rettentően hiányzik már Niall. – hadarta. Igen, a nővérem és Niall is boldog párkapcsolatban élnek két éve. Ki sem néztem volna Abbie-ből, hogy kitart valaki mellett ilyen sokáig, de úgy néz ki, hogy benőtt a feje lágya, és rettentően szerelmes, napról-napra egyre jobban. 
- Én nem hiszem, hogy kimegyek. Mégsem a reptéren kellene szembesítenem őt ezzel a dologgal. – néztem rá aggódva.
- Te most tényleg attól tartasz, hogy elhagy ezért? 
- Rettegek tőle. Mi lesz, ha megijed, és egyedül maradok?
- Nem vagy eszednél. – nevette el magát – Szeret téged, és így is szeretni fog. Szerintem nagyon boldog lesz. 
- Akkor sem vagyok még felkészülve erre. Menj ki eléjük, és mondd azt, hogy nem érzem magam jól, és itthon várok rá. Rendben? De ne mondj semmit erről az egészről. Addig én felkészülök lelkileg. 
- Csak ne idegeskedj, oké? Nem szabad! – szólt rám, majd magamra hagyott.

Harry Stlyes
Angie otthon vár rám, és tudom, hogy ott lesz a reptéren, mikor leszállok. Ez az érzés mindig boldogsággal töltött el, most viszont megijeszt. Ilyen még soha nem történt velem. Hamarosan találkozni fogok vele, beszélnem kell vele, és el kell mondanom neki valamit. Rettentően félek attól, hogy mit fog majd szólni. Mi lesz akkor, ha elhagy? Akkor vége lesz az életemnek, hiszen nekem ő a mindenem, és ő a legfontosabb a számomra. Ő életem szerelme, akit imádnak a rajongóink is. Akiért odáig van az anyám, és a nővérem is, és mindenki, akit ismerek és szeretek.
Most azt sem tudom, hogy mi lenne a legjobb dolog. Ha lenne még pár nap a turnéból, hogy felkészülhessek a dologra, vagy az, ha már ott állnék vele szemben, és túlesnék rajta. Soha nem volt még ilyen velem. Félek. Rettentően félek.
Ez az érzés egyre jobban elhatalmasodott rajtam, ahogy elkezdett ereszkedni a gép, akkor pedig már az ájulás kerülgetett, mikor kifelé sétáltunk a terminálról.
- Ott van! – kiáltott fel Niall, és szinte fellökött engem, és Liam-et is, úgy sietett oda Abbie-hez. Mikor odaért, felkapta, megcsókolta, és a levegőbe röptette. A fényképezőgépek pedig csak úgy villogtak körülöttük, de ez már nem zavarta őket egy ideje. Még idegesebb lettem, mikor észrevettem, hogy Abbie egyedül van. 
- Sziasztok! – köszönt Abbie, mikor mind odaértünk. 
- Angie? – kérdésemre lehervadt az arcáról a mosoly – Hol van?
- Öhm…Nem jött el, mert nem érezte jól magát. – felelte, de nem nézett a szemembe. Rossz érzés fogott el. Miért nincs itt, és miért viselkedik ilyen furcsán Abbie?
- Otthon van? 
- Igen. Azt mondta, hogy ott vár. 
- Akkor menjünk! – javasoltam, majd mind elindultunk kifelé. Liam, Lou, és Zayn külön kocsival mentek, Niall és én pedig Abbie kocsijába szálltunk be. Én hátul ültem, és rettentően be voltam parázva. Talán történt valami az öt hónap alatt? Talált valaki mást? Miért nem jött elém? Mindig itt szokott lenni. Jól ismerem Abbie-t is, főleg, mióta mind a négyen együtt lakunk az új, kastély-szerű házunkban, és látom rajta, hogy hazudik nekem. A kezeimet tördeltem egész úton, és meg sem szólaltam. Mikor megálltunk a ház előtt, és kipakoltuk a csomagokat, Niall előre ment pár bőrönddel, én pedig ott maradtam a csomagtartónál Abbie-vel. 
- Minden rendben? – kérdeztem meg félve.
- Persze. – bólintott, miközben az egyik kisebb táskát emelte ki.
- Látom, hogy nem mondasz igazat. 
- Oké. – nézett rám végre – Mondani fog neked valamit, valami rettentő fontos dolgot. Azért mondom, hogy készülj fel rá. 
- Aggódnom kéne? – a szívem majdnem kiugrott a helyéről. 
- Nem tudom. Igazából Angie aggódik a dolog miatt, de tudod mit? Én inkább nem mondok semmit sem. Menj fel, és beszélj vele. A szobátokban hagytam.
- Oké. – nyeltem egy nagyot, és elindultam befelé a kezemben lévő csomagokkal. Ledobtam őket az előtérben, és lassan indultam el felfelé a lépcsőn. A zsebembe nyúlva megbizonyosodtam arról, hogy bent van-e az, amit még a repülőn beletettem. Ott volt, és csak arra várt, hogy mikor húzom elő. A szobánk ajtaja elé érve mély levegőt vettem, és benyitottam. A tévé elég hangosan szólt, de Angie az ágyban aludt nyakig betakarózva. Annyira gyönyörű. Odasétáltam hozzá, kikapcsoltam a tévét, és egy csókot nyomtam a homlokára. Elvégre még várhat az a dolog, hadd aludjon. 
- Megjöttél? – hallottam az álmos hangot, éppen mikor ki akartam menni a szobából.
- Szia! – fordultam vissza, és leültem mellé az ágyra, majd megcsókoltam. Furcsa volt a csókja, de legalább adott, és nem hajolt el, mint ahogy azt vártam. – Jobban vagy? Abbie mondta, hogy nem érzed magad jól. – kérdeztem, és eléggé megijedtem, mert tényleg sápadt volt.
- Igen. – bólintott egy apró mosollyal. 
- Abbie szerint mondani akarsz valamit, de engedd meg, hogy előbb én mondjam el azt, amire már hónapok óta készülök. Rendben? – vettem a bátorságot. Nem érdekel, ha utána kidob, vagy elküld a francba, de tudnia kell, hogy én mennyire szeretem. 
- Oké. – bólintott kissé ijedten, majd felült. 
- Szóval… - belenyúltam a zsebembe, majd letérdeltem az ágy mellé, és vettem egy mély levegőt – Nem éppen ezzel a beszéddel készültem, de most megváltoztattam, ugyanis eléggé megijeszt a gondolat, hogy mit akarsz nekem elmondani. Akármi is legyen az, tudnod kell, hogy te vagy életem szerelme, és ez örökre így marad, még akkor is, ha most ki fogsz dobni. Szeretlek, mindennél jobban. Te megváltoztattál, melletted felnőttem, de mégis néha lehetek az a gyerek, aki régen voltam. Tökéletes vagy számomra, az igazi nő. Nem tudom, hogy mit fogsz most válaszolni erre, de muszáj megkérdeznem. Veled akarom leélni az életemet, és azt akarom, hogy te legyél a gyerekeim anyja. Tehát… - kinyitottam a kis dobozt, amit eddig a tenyeremben szorítottam – Hozzám jössz feleségül? 
Kimondtam. Legalább harminc másodperce feltettem neki a kérdést, de ő csak bámult rám, és az arca semmit sem árult el.
- Kelj fel! – mondta, én pedig tudtam, hogy vége az életemnek. Lehajtott fejjel feltápászkodtam a földről, és ránéztem. Ő is felkelt az ágyról, de a takaró még mindig köré volt tekerve. – Ezt komolyan gondolod? – kérdezte meg végül.
- A legkomolyabban. – bólintottam neki. Talán van még remény?
- Minden egyes részt? A gyerek dolgot is?
- Igen. Akár már holnap is babáznék veled. – vágtam rá rögtön. Elmosolyodott, és felém nyújtotta a kezét. Először nem értettem, hogy mit akar, aztán a kezemben lévő dobozra bökött. Megkönnyebbülve vettem ki a gyűrűt, és az ujjára húztam. Könnyes szemekkel mosolygott rám, de mikor meg akartam ölelni, eltolt magától.

Angelina Graham
- Azt mondtad, hogy már holnap is babáznál velem, ugye? – kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Igen. – bólintott mosolyogva, de nem értette a kérdést.
- Hát… - elengedtem a takarót, amit eddig magam előtt tartottam, és amivel takartam magam – Még várnod kell úgy négy hónapot. – néztem rá. A hasamra nézett, ami láthatóan már szépen gömbölyödött, majd rám kapta a tekintetét. A szemei megteltek könnyel, és úgy sírni kezdett, mint egy kisgyerek. Közelebb lépett hozzám, és megcsókolt. Épp olyan gyengéden, mint mindig is tette.
- Ez életem legszebb napja. – suttogta az arcomba, és gyengéden, de magához ölelt. Talán félt jobban megszorítani. A kezeit a hasamra csúsztatta, és mélyet sóhajtott.
- Kislány. – mosolyogtam rá. Letérdelt elém, miközben még mindig a hasamat fogta. Felhúzta rajta a ruhát, és óvatos csókot lehelt rá, majd ennyit mondott:
- Szia, Darcy! Én vagyok az apukád!

2014. február 17., hétfő

27. fejezet: Semmi sem volt még biztosabb

Sziasztok! :) Tudom, hogy mindannyian kíváncsiak vagytok a folytatásra, ugyanis a legizgalmasabb résznél hagytam abba tegnap. Nos, itt van a következő, egyben utolsó fejezet, ami nem lett olyan hosszú, de annál jobb. Holnap már csak a prológus van hátra, amire aztán nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá! ;)

Angelina Graham
A kocsiban ültünk, csurom vizesen. Talán már öt perc is eltelt, mikor vettem a bátorságot, és sikerült megszólalnom. Vagyis csak szerettem volna megszólalni, mert ő megelőzött.
- Hazaviszlek, mielőtt megfázol. – mondta, és elindította az autót. 
- Oké. – bólintottam. Ezután újra beállt a kínos csend. Közel laktunk a temetőhöz, így nagyon gyorsan jött el az idő, mikor megállt a házunk előtt. Gondolom Abbie-től tudta, hogy hol lakunk, mert én egy szóval sem mondtam, hogy merre kell mennie. – Öhm…Nem jössz be? – néztem rá nagy nehezen. 
- Menjek? – lassan fordította felém a fejét, és a szemembe nézett. Egyből elgyengültem tőle, hiszen még soha nem láttam ilyennek. Igazából akár hányszor találkoztunk, kerültem a tekintetét. 
- Igen. – mosolyogtam rá halványan, majd kiszálltam a kocsiból, ő pedig követett. Mikor beléptünk az ajtón, hangokat hallottam a konyhából, így rögtön arra vettem az irányt. Harry követett. – Azta… - csak ennyi bukott ki belőlem, mikor megláttam a nővéremet, és az őt hátulról ölelő Niall-t, miközben együtt kevergetnek valamit a gázon, és nevetgéltek. A hangomra egyből szétugrottak. 
- Helló! – köszönt angyali mosollyal Abbie, Niall pedig lehajtott fejjel mosolygott.
- Hát ti? – kérdeztem őket.
- Mi csak…Találkoztunk a boltban, aztán azt gondoltuk,hogy ebéd közben megbeszéljük, hogy hogyan lehetne titeket összehozni. Niall szerint hozzá kellett volna menni, de nálunk mégis jobban ismerem a konyhát. 
- Te, meg a konyha? – nevettem el magam. 
- Nálam csak ügyesebb. – szólalt meg Niall is, és Abbie-re mosolygott, aki egyből átvette a szót. 
- És ti? – kérdezett minket – Hogy keveredtetek össze? 
- Azt hittem, hogy te mondtad neki, hogy hol leszek. – néztem zavartan. 
- Nem. – szólalt meg a mögöttem álló Harry – Csak szerettem volna beszélni Holly-val. 
- Tényleg? – néztem rá csodálkozva. 
- Igen. – mosolyodott el.
- Öhm… - fordultam Abbie és Niall felé, akik már megint valamit sugdolóztak, így nem is szóltam nekik, kimentem a konyhából, és Harry-t a kezénél fogva húztam magam után. A szobámba mentünk, ahol pár pillanatra magára hagytam, hogy le tudjam vetni a vizes ruhát. Belebújtam egy száraz fehérneműbe, és a köntösömet vettem fel. 
- Adnék száraz ruhát, de nem hiszem, hogy jók lennének rád a cuccaim.
- Nem baj. – mosolyogta el magát, mikor leültem mellé. 
- Tényleg nem tudtad, hogy ott leszek a temetőben? – kezdtem bele a beszélgetésbe, ami már régóta esedékes. 
- Nem. Holly-hoz mentem.
- Úgy tűnik, hogy még a mennyből is azon igyekszik, hogy összehozzon minket. 
- Igen. – nevette el magát, de nem nézett rám.
- Mennyit hallottál? Mióta álltál mögöttem? 
- Onnantól, mikor kis dolognak nevezted a szemműtétedet. – mosolygott.
- Tehát akkor mindent hallottál. – hajtottam le a fejemet. 
- Igen.
- Sajnálom, hogy nem hittem neked, de annyira valóságosnak tűnt az a felvétel.
- Hogy jöttél rá, hogy hazudik? 
- Hát…tegnap éjjel felmentem hozzá. 
- Gondoltam. Láttalak elmenni a klubból. 
- Ó! Nem történt semmi. Nem feküdtem le vele. Szerencsére még időben megtaláltam a gépén a hangfájlt. Az összevágottat, és az eredetit is. Amiben azt mondod, hogy szeretsz. – az utolsó mondatomra felkapta a fejét, és rám nézett. Fürkészte az arcomat, de semmit sem szólt. – Sajnálom. Mindent nagyon sajnálok. Tudom, hogy utálsz, de…
- Nem utállak. Megértelek, hiszen elég rendesen átvágott az a barom. Én is hittem volna neki. 
- Tényleg? – néztem rá reménykedve.
- Szeretlek. – mondta, majd megfogta a kezemet, és végre a szemembe nézve mosolygott rám.
- Én is szeretlek! – mondtam, és a nyakába ugrottam, ledöntve őt az ágyon. Először csak nézett a szemembe, és az arcomat simogatta, majd végre megcsókolt. Újra éreztem az ajkait, ahogy összeforrnak az enyémekkel. Újra átjárt az a forróság, és a boldogság, amit először éreztem vele. – Akkor nem mész el?
- Eszem ágában sincs téged elhagyni. – mosolyogta, és újra megcsókolt. Soha nem éreztem még azt, amit akkor, ebből tudtam, hogy itt az alkalom. Megszakítottam a csókot, és lemásztam róla. – Mit csinálsz? – nézett rám zavartan. Kikötöttem a köntösömet, és ledobtam magamról, ő pedig ijedten nézett rám. 
- Baj van? – kérdeztem, ugyanis furcsa volt az arca. Felkaptam a földről a köntöst, és magam elé szorítottam. – Nem tetszek, ugye? - ő elmosolyodott, majd felkelt az ágyról, és közelebb lépett hozzám.
- Csodálatos vagy. Szebb, mint azt valaha is képzeltem, de mit akartál? – mosolygott rám. 
- Én csak…azt hittem, hogy… - kezdtem zavarba lenni.
- Nem kell elsietni! Addig várok, ameddig csak szeretnéd, és nem erőltetek semmit sem. – mondta, majd adott egy csókot a homlokomra.
- És ez nekem bővel elég. – néztem rá bíztatóan, és újra ledobtam a köntöst, ami kettőnk közt állt. Átöleltem a nyakát, és megcsókoltam. A bőrömhöz hozzáért a vizes pólója, és megborzongtam tőle. – Hideg. – mosolyogtam rá, és segítettem neki kibújni belőle. Ezt követte az összes többi ruhadarab, míg végül csupasz testtel álltunk egymással szemben. 
- Biztos vagy benne? – kérdezte újra. Szaporán szedte a levegőt, és láttam, hogy készen áll rá, de még így is inkább csak velem törődött. Hány pasi csinálná ezt? 
- Semmiben sem voltam még biztosabb. – bólintottam. 
- Ha rossz, ha fáj, vagy ha nem érzed magad jól, azonnal szólj! Rendben? – ígértette meg velem.
- Rendben. – mondtam, majd az ágyra húztam.
Pár pillanat kellett csak, és máris éreztem a szúró fájdalmat a lábaim között, de nem szóltam Harry-nek, ugyanis alig öt másodpercig tartott. A fájdalom egyre jobban enyhült, és végül a helyét átvette az élvezet. Ő nagyon vigyázott rám, és egyfolytában kérdezgette, hogy jól vagyok-e, vagy hogy nem fáj-e, de mindig biztosítottam, hogy tökéletes. Nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz már az első alkalommal a szex, de végülis életem szerelmével csinálhattam. Kevés embernek adatik meg ez a dolog.

2014. február 16., vasárnap

26. fejezet: Aki mindig segített

Sziasztooook! :) Igen, itt van a folytatás, amiben végre találkoznak egymással a főhőseink. Remélem, hogy tetszeni fog nektek, én nagyon szerettem írni ezt a részt. Várom a véleményeket!
Ne feledjétek, már csak egy rész, és az epilógus van hátra! :(

Abigail Graham
Angie teljesen kikészült, és az én feladatom, hogy átsegítsem ezen. Tudom, hogy most már nem annyira törékeny, mint mikor vak volt, és nem kell rá úgy vigyázni, de ismerem őt, és most totál összeomlott. Mostantól azt tartom első számú teendőmnek, hogy segítsek neki felejteni. Egy kissé én is kivagyok, ugyanis még az éjjel felhívtam Isaac-et, és megtudtam, hogy ő is benne volt a fogadásban, sőt, ő találta ki az egészet. Igazából annyira nem fájt, hogy szakítottam vele, mert szerintem nem is szerettem őt igazán. Ha szerettem volna, akkor most teljesen ki lennék, de igazából megkönnyebbültem egy kicsit. 
- Angie! – kopogtam a szobájának ajtaján, de mikor nem válaszolt, egy kicsit megijedtem, így benyitottam hozzá. Az ágya üres volt, és csak egy cetli volt rajta. Mikor elolvastam, hogy hova ment, megnyugodtam. Legalább nem csinált hülyeséget, és talán az a beszélgetés majd segít neki egy kicsit.
Mivel éhes lettem, és a hűtő tök üres volt, elhatároztam, hogy lemegyek a boltba. Kocsiba pattantam, és a legközelebbi bevásárlóközpontba mentem. 
Éppen be akartam menni, mikor észrevettem egy ismerős alakot, ezért elindultam felé. Csak párszor találkoztam vele, mikor Harry-hez mentem, hogy megbeszéljük, mi legyen a terv, hogy visszaszerezze Angie-t. Ő mindig ott volt, és olyan volt, mintha ő is ott lakna. Elég jól megfigyeltem akkor, így bárhol felismerném, még így, napszemüvegbe, és sapkába is. Mikor meglátott, úgy tett, mintha nem ismerne fel, és elindult gyorsan az ellenkező irányba. Szerencsére ma hanyagoltam a magassarkút, így pillanatok alatt utolértem. 
- Niall! – kaptam el a csuklóját, és magam felé rántottam. Végre megállt, majd lehajtott fejjel fordult felém.
- Szia, Abbie! – köszönt, de még most sem nézett rám. Messziről rájött, hogy nem a húgom vagyok?
- Honnan tudtad, hogy én vagyok? – néztem rá furcsán.
- Hát, mert más vagy, mint a húgod. – felelte, és úgy láttam, hogy elvörösödött egy kicsit.
- Tényleg? – meglepődve néztem rá.
- Volt időm megfigyelni Harry-nél. – mosolygott, de még most is kerülte a pillantásomat. Te jó ég! Talán ennyire szégyellős? Zavarba van miattam? Nagyon édes. Miket beszélek? Nem ezért vagyok itt! 
- Mit keresel itt? – kérdeztem, és komolyra fordítottam a szót.
- Bevásárolok. – mondta zavartan mosolyogva.
- Ne szórakozz! Nem Írországban kéne lenned? 
- Majd csak délután megyek.
- És Harry? Ő hol van? Azt mondta, hogy már éjjel elmentek. 
- Nem. Csak délután. Már reggel áthozta a csomagjait, aztán lelépett valahova.
- Beszélnem kell vele. – mondtam hirtelen. 
- Akkor mi lenne, ha meghívnálak egy ebédre hozzám, és megvárnád ott? – javasolta még mindig elég szégyellősen, de legalább már a szemembe nézett. Azta…De szépek a szemei.
- Tényleg? Ebédre hívsz? – néztem rá csodálkozva – Te főzöl?
- Igazából arra gondoltam, hogy főzhetnénk együtt. 
- Vagyis főzzek neked én, ugye? – nevettem el magam. 
- Háááát… - mosolygott rám – De persze csak akkor, ha a barátod nem bánja. – mondta kissé elkomolyodva. Én csak mosolyogtam. Be akartam szólni, hogy elég gáz a csajozós dumája, de így is elég zavarban volt, ugyanis megint nem nézett rám.
- Már nincs barátom. – válaszoltam lazán, mire felkapta a fejét, és elmosolyodott.
- Ó! Hát ez…izé…sajnálom. – mondta még mindig mosolyogva. 
- Tényleg? – nevettem el magam.
- Nem. – válaszolt, majd megfogta a kezemet, és maga után húzott a parkoló fele – Menjünk, mielőtt valaki letámad.

Angelina Graham
Egész éjjel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Csak Harry járt a fejemben, és az ő arcát láttam magam előtt. A szomorú szemeit, amikkel rám nézett, mikor nem egyszer elküldtem. Most már biztosan Írországban van, és próbál elfelejteni engem. Kellett valaki, akinek elmondhattam a bánatomat. Igaz, hogy ott volt a nővérem, de nekem valaki olyanra volt szükségem, aki mindig meghallgatott, és mindig segített a tanácsaival. Igaz, hogy most már nem fog tanácsokat adni, de azt tudom, hogy meghallgat.
- Szia, kislány! – térdeltem le a temetőben Holly sírja mellé. Ránéztem a róla készült képre, ami csodásan bele volt vésve a sírkövébe. – Annyira szerettelek volna látni. Rettentően hiányzol. – letettem a csokor virágot a sírkő elé, és leültem mellé. Egy darabig csak bámultam a képet, és potyogtak a könnyeim, majd erőt vettem magamon, elvégre megígértem neki, hogy nem fogok sírni. – Sajnálom, hogy nem jöttem eddig, de volt egy kis dolgom. – nevettem el magam, ugyanis elég hülyén hangzott, hogy a szemműtétemet úgy jellemzem, hogy kis dolog – És azt is sajnálom, hogy nem énekeltem a temetéseden, de nem ment. Tudom, hogy megértesz, és talán egy kicsit haragszol is rám, sőt…biztos nagyon haragszol rám a viselkedésem miatt. Tudod, most hogy látok, nehezebb minden. Esküszöm, hogy most vakultam meg, és azért nem láttam tisztán a dolgokat. Bárcsak itt lennél. Te biztos, hogy tudtál volna segíteni nekem, hogy lássam az igazságot. Gondolom, most nagyon haragszol, hogy én idióta elüldöztem Harry-t, pedig te annyira akartad, hogy jó legyen nekünk. Annyira akartad, hogy boldogok legyünk együtt. De én féltem. Rettentően féltem attól, hogy mi lesz, ha egy nap majd elhagy, mert megunja, hogy folyton segítenie kell nekem. De most már tudom, hogy nem azzal kellett volna foglalkoznom, hogy mi lesz a jövőben, hanem csak a pillanatnak kellett volna élnem. Képzeld, Harry kifizette a műtétemet, minden hátsó szándék nélkül. Mondjuk nem is tudom, hogy miért képzeltem azt róla, hogy bármi rosszat akarna nekem. Hiszen ő egy rendes srác, a legrendesebb, akit valaha is ismertem. Te tudtad ezt, és azért akartál összehozni vele. Már minden világos, csak az a baj, hogy már késő. Elment Írországba, mert el akar engem felejteni. Tudom, hogy ez most úgy hangzik, mintha őt hibáztatnám, mert elhagyott, de nagyon is igaza van. Ugyanis én hagytam el őt, és nem hittem neki. Azt sem tudom, hogy miért harcolt értem. Utálnia kellett volna, amiért nem hittem neki. Nem szabadott volna kételkednem benne, hiszen soha nem hazudott nekem. Meg kellett volna becsülnöm, és nem kellett volna hinnem Josh-nak. De mégis ő volt a valóság, Harry pedig csak az álom. Hiszen ki gondolná, hogy egy olyan fiú, mint ő, pont belém lesz szerelmes. Ezt most nem azért mondom, mert híres, hanem azért mert túl rendes. Túlságosan is jó ember azokhoz képest, akikkel eddig találkoztam. Talán azért is tetszett meg már az első találkozásnál. Nem láttam őt, de volt bennem valami érzés iránta már akkor. Rettentően hiányzik, de bele kell nyugodnom, hogy most már késő. Elveszítettem őt, pedig mindennél jobban szeretem. Bárcsak vissza tudnám pörgetni az időt. Még a látásomat is odaadnám, csak hogy vele lehessek. – a torkom kezdett elszorulni, és éreztem, hogy megint előjönnek a könnyiem. A lábamon hideg cseppeket éreztem meg, amik egyre sűrűsödni kezdtek. De nem a könnyeim voltak, hanem az eső kezdett egyre jobban esni. Felkeltem a földről, és még egyszer ránéztem Holly képére. – Még jövök! – könnyes arccal fordultam meg, és elindultam a csöpögő esőben. De alig két lépés után megtorpantam, és a szívem majdnem kiugrott a helyéről. – Te…mit? Hogyan? – csak ennyi jött ki a számon. Az eső már annyira esett, hogy szinte semmit sem láttam az előttem álló alakból. Ő megfogta a kezem, majd futásnak eredt, és szó nélkül húzott maga után. Az eső elől menekültünk, méghozzá a kocsijába, ami a temető kapuja előtt állt.

2014. február 15., szombat

25. fejezet: Hol van az a Harry, aki nem adja fel?

Sziasztok! Tudom, hogy arra számítottatok, hogy a mai részben Harry és Angie története végre pozitív fordulatot vesz, de sajnos nem. Még ott nem tartunk. Ez a fejezet egy úgymond töltelék rész, amiben Angie rájön, hogy hibázott, és Harry teljes mértékben feladja a harcot. Remélem, hogy nem haragszotok rám ezért a részért, ugyanis elég rövidke is lett. De ígérem, ez után már csak izgalom jön! ;)


Angelina Graham
Amilyen gyorsan csak tudtam, úgy rohantam végig az udvarunkon, és úgy rontottam be az ajtón, mintha itt lenne a világvége. 
- Abbie! – ordítottam el magam. 
- Mi…mi van? – futott ki a nappaliból ijedten. Már pizsamában volt, ezek szerint egy ideje már hazaért. – Történt valami? Megtetted? Bántott? 
- Nem tettem meg, és nem bántott. Legalábbis nem fizikailag. – ültem le a kanapéra, mikor bementem a nappaliba. 
- Akkor mi van? – ült le mellém, és egyre aggodalmasabb arcot vágott.
- Összevágta. Érted? Csak összevágta a felvételt, amit mutatott nekünk. 
- Tudom. 
- Tessék? 
- Vagyis nem tudtam biztosra, de sejtettem, és Harry is sejtette. – bólintott szomorúan – Éppen ezért segítettem neki, hogy a közeledbe juthasson, és megpróbáljon visszaszerezni magának. 
- De miért nem mondta el?
- Angie! – szólt rám erőteljesen – Ne mondd, hogy nem tette. Próbálta ő, de te meg sem hallgattad. 
- Persze, mert azt hittem, hogy…azt gondoltam, hogy nem szeret egy ilyen senkit, mint én. 
- Senkit? 
- Josh szerint én egy senki vagyok! – rántottam meg a vállamat.
- Ő az, aki egy nagy senki, érted? Egy ekkora seggfej, aki képes ilyenre azért, hogy… Várjunk csak! Miért is? – nézett rám a nővérem összehúzott szemekkel.
- Fogadott a haverokkal, hogy meg tud fektetni, és azt mondta, hogy az sem hátrány, hogy szűz vagyok húsz évesen, mert még nem csinálta olyannal. 
- Várj csak! A haverjaival fogadott? Isaac is benne volt? 
- Nem tudom. Honnan tudjam? Nem igazán érdekelt, hogy kikkel röhögnek rajtam.
- Oké. Ez most tényleg nem ide tartozik. Bocs.
- Basszus, Abbie, én még Harry-ről gondoltam ezt. Hogy lehetek ekkora hülye? Ja…És ami a legjobb, hogy mikor mondta, hogy azért csinálta, hogy megnyerje a pénzt, egyből leesett, hogy nem ő fizette ki a műtétet. 
- Persze, hogy nem. – mosolygott rám – Harry volt. 
- Mi? Tényleg? – valahol sejtettem, de így kimondva egész hihetetlennek hangzik – Miért nem mondtad meg? 
- Mert megkért rá még a műtéted alatt.
- Ott volt? 
- Igen. Nagyon ideges volt, és rettentően aggódott, hogy sikerüljön.
- De miért nem akarta, hogy tudjak róla, hogy ő segített?
- Tegnap azt mondta, hogy nem akarta, hogy abból is valami más dolgot hozz ki. Nem akarta, hogy azt hidd, azért fizette ki, hogy vele legyél.
- Basszus! Minden elrontottam. – éreztem, hogy pillanatokon belül rám fog jönni a sírás – El sem tudom képzelni, hogy mennyire utálhat most engem. 
- Dehogy utál. – mosolyogta el magát újra Abbie – Szeret. Rettentően szeret téged. 
- Neked megvan a száma, ugye? – néztem rá reménykedve – Fel kell hívnod nekem, muszáj látnom őt. 
- Angie! – kezdte, és láttam rajta, hogy valami baj van – Nem hiszem, hogy az menni fog. 
- Tessék? Miért? – nem értettem, hogy mire céloz. Elvégre most mondta, hogy Harry nem utál engem. Akkor mi van? Mégsem akar látni?
- El fog utazni, vagy talán már el is ment. 
- Most csak szórakozol velem, ugye? – és itt kitört belőlem minden elfojtott könny – Mondd, hogy ez csak valami vicc!
- Sajnálom. 
- Mikor megy, és hova? Talán még…talán meg tudjuk állítani. 
- Azt mondta, hogy lesz most pár hónap szünetük, ezért Írországba megy Niall-el.
- Akkor megyek, és megállítom. Nem mehet el, most nem. – felpattantam, és elindultam az ajtó felé. 
- Angie! – kiáltott utánam Abbie – Már elment. 
- Mi? – néztem rá sírva.
- Azt mondta, hogy nem sokkal éjfél után indulnak. Lassan három óra lesz. Ha nem mész el Josh-al, akkor talán még elértük volna, de így már nincs rá esély. Sajnálom, édesem! – mondta, majd átölelt, miután a lábaim nem bírták tovább, és lerogytam a földre. 
- Szeretem! – sírtam a vállába. 
- Tudom. – suttogta, miközben a hátamat simogatta az egyik kezével – Tudom.


Harry Styles
- Biztos vagy benne, hogy velem jössz? – kérdezte Niall, mikor átmentem hozzá a csomagjaimmal. Amint hazaértem az éjjel, összecsomagoltam a cuccaimat, és felhívtam Niall-t, hogy vele mehetek-e. Eddig nem volt róla szó, hogy vele tartok, de Abbie-nek nem tudtam mást kitalálni, most pedig nem is tartottam olyan rossz ötletnek ezt az egész utazást. Niall először persze rögtön belement, és örült is neki, hogy vele megyek, de aztán megpróbált rábeszélni, hogy maradjak itt, és harcoljak Angie-ért. Azóta is próbál rábeszélni, pedig tudja, hogy nincs semmi értelme. Nem fogom meggondolni magamat. Mégis miért tenném? A lány, akiért odavagyok, sőt, akit szeretek, mással van. Egy olyan alakkal, aki egyfolytában hazudik neki, és akivel az éjszaka elveszítette a szüzességét.
- Biztos. – válaszoltam egyszerűen, miközben a tévét kapcsolgattam.
- Miért nem maradsz itt? Ha akarod, akkor én is maradok, és segítek neked.
- Mégis minek? – rántottam meg a vállamat.
- Hol a francban van az a Harry, aki addig nem adja fel, míg meg nem szerzi azt, amit akar?
- Nem tudom, és nem is érdekel. 
- Rád sem ismerek.
- Niall! – kiáltottam el magam a kelleténél hangosabban. Ránéztem a mellettem ülő barátomra, aki kissé megszeppenve pislogott rám. – Sajnálom, haver! 
- Semmi baj. – mondta.
- El kell mennem, mert ha itt maradok, akkor nem sikerül kivernek őt a fejemből. Pedig muszáj lesz, mert utál engem. Utál, pedig én nem tettem semmit. 
- Ki hív folyton? – váltott témát Niall, mikor már legalább harmincadszorra szólalt meg a telefonom, és én megint kinyomtam. 
- Abbie. Órák óta hívogat. – vontam vállat, majd a zsebembe csúsztattam a telefont – Nem tudom, hogy miért.
- Gondolom, hogy ne gyere el.
- De ő azt hiszi, hogy már ott vagyok. Nem azt mondtam, hogy csak délután megyünk, hanem azt, hogy már éjfél után.
- De miért? – húzta össze a szemöldökét. 
- Mert nem akartam, hogy esetleg megállítson valahogy. De inkább hagyjuk ezt a témát, oké? Minél előbb el akarom felejteni az elmúlt heteket.
- Rendben. 
- Nekem még el kell intéznem valamit. Nemsokára jövök, nehogy itt hagyj! – felpattantam, majd percek múlva már a kocsimban ültem, és ahhoz az emberhez igyekeztem, akiről tudtam, hogy meg fog hallgatni, és meg fog érteni engem. 

2014. február 14., péntek

24. fejezet: Csak ne legyen túl késő

Sziasztok! Szerintem ez az a fejezet, amire már annyira vártatok mindannyian. ;) Remélem, hogy elégedettek vagytok vele, és mindenkinek tetszik majd.

Abigail Graham
Amilyen gyorsan csak tudtam, Angie után mentem. Sehol, bassza meg, sehol. Nem akarom, hogy egy ilyen dolog miatt hülyeséget csináljon. Nem feküdhet le Josh-sal! Körbejártam az egész klubbot, majd mikor Josh idióta haverjai szerint ő, és Angie leléptek Josh lakására, tudtam, hogy itt van vége. Nem tudtam mihez kezdeni, elvégre mégsem állíthatok oda, hogy megszakítsam őket. Angie ezt nagyon bánni fogja, ha megteszi. Éppen elindultam a ruhatárba a kabátomért, mikor észrevettem, hogy valaki egyedül üldögél az egyik kihalt, sötét folyosón.
- Szia! – köszöntem rá, mivel felismertem, hogy ki az. 
- Szia! – nézett rám szomorúan. 
- Minden oké? – ültem le mellé.
- Nem éppen. – a térdeire könyökölt, és előrehajol. Biztos vagyok benne, hogy sírt, ugyanis mikor azt hitte, hogy nem látom, megtörölte a szemét, és többször is szipogott egyet-egyet. – Mész haza? 
- Aha. Angie…öhm… - nem tudtam, hogy hazudjak-e, vagy sem.
- Láttam. Alig öt perce lépett le a barátjával. – a mondat végét gúnyosan ejtette ki – Alig tudtak kiszállni egymás szájából. 
- Azt hiszi, hogy azért akarod őt, mert még nem csináltad egy húsz éves szűz lánnyal. – mondtam halkan – Csak azért ment el vele. 
- Hmmmm. Hogy gondolhat rólam ilyet? Miért nézi ki ezt belőlem?
- Mert dühös, és mert szeret téged. 
- Szeret? Most fogja elveszíteni a szüzességét, és nem velem. Nem hinném, hogy annyira szeretne. 
- Tudod, Harry! Meg kellene mondanod neki, hogy te fizetted ki a műtétjét. Van egy olyan érzésem, hogy csak hálából van Josh-sal, mert úgy tudja, hogy ő volt. 
- Nem. Nem akarom, hogy tudjon róla. 
- De miért? 
- Mert akkor meg majd azt hozza ki belőle, hogy azért fizettem ki, hogy velem legyen. 
- Ugyan, dehogy. – tekertem meg a fejemet.
- Hagyjuk ezt, oké? Ideje feladnom! – lehajtott fejjel, elfúlt hangon beszélt. 
- Tessék? Ne! Nehogy feladd! – hadartam ijedten.
- De! Sajnálom. Meg akarok halni, de ha ő ezt akarja, akkor így lesz. 
- Majd én beszélek vele. 
- Nem kell! Legyen boldog, én úgyis lelépek egy időre. 
- Hova? 
- Írországba. Most lesz egy pár hónap szünetünk. Niall nem sokkal éjfél után indul haza, és én is vele megyek. Talán jót tesz majd a levegőváltozás.
- Nem mehetsz el!
- Sajnálom! Azért jöttem el ma, mert reménykedtem, hogy talán szóba áll velem, és megbocsát azért, amit el sem követtem, de nem így lett. Én pedig nem bírom ezt tovább. – mondta, majd rám nézett, és beigazolódott az, amit eddig sejtettem. Sírt. – Örülök, hogy megismertelek, és köszönöm, hogy próbáltál segíteni. Vigyázz rá!
Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Sokkoltak a mondatai. Már csak arra lettem figyelmes, hogy kilép a klub ajtaján, és elnyeli az éjszaka sötétje.

Angelina Graham
El kellett jönnöm arról a helyről. Nem akartam Harry közelében lenni, nem akartam látni a nővéremet sem. Mégis mit gondoltak? Hogy mertek szövetkezni ellenem? Nem hiszem el, hogy Abbie is bedőlt neki, és elhitte minden egyes szavát. Mit tud ez a pasi, hogy mindenki hisz neki? De hát mit várok, hiszen ő egy híres ember, persze, hogy mindenki odavan érte. De még a nővérem is? Talán az alatt az idő alatt, amíg azt tervezték, hogy hogyan válasszanak el engem Josh-tól, beleszeretett? De hát nem is az esete. 
- Minden oké, szivi? – szakította félbe a gondolataimat Josh, mikor kiszálltunk a taxiból a háza előtt. Még mindig ugyan abban a palotának nevezhető létesítményben lakott, egyes egyedül.
- Persze. – mondtam, majd átkaroltam a nyakát, és magamhoz húztam. Egyáltalán nem volt hozzá gusztusom, de muszáj volt vele lennem. El kell felejtenem Harry-t, és erre ez a legjobb módszer. Elvégre Josh a pasim, és előbb-utóbb le kell vele feküdnöm, ha tetszik, ha nem. Vele kell lennem, hiszen megváltoztatta az életemet. Ha ő nem lenne, akkor most is az otthonban gubbasztanék, a már megszokott sötétségben, összetört szívvel. Na nem mintha az nem lenne most is összetörve. Vajon akkor is itt lennék most, ha Harry nem teszi azt, amit tett? Akkor is Josh-al lennék, mert kifizette a műtétemet? Lehet, hogy így jobb is, hiszen akkor talán még jobban szenvednék, hogy nem lehetek Harry-vel. Jobb, hogy rásegített arra, hogy megutáljam. 
- Ne tudd meg, hogy mióta vártam erre. – morogta a számba Josh, mikor már a ház nappalijában voltunk – Menj fel a szobámba, én leugrok a boltba. 
- A boltba? – néztem rá kíváncsian.
- Gondolom, nem akarsz terhes lenni. – kacsintott rám, és az én gyomrom felfordult. Nem csak a perverz tekintetétől, hanem a gondolattól is, hogy esetleg terhes lehetek tőle. – Meg hozok egy kis piát, hogy el tudj lazulni. – belemarkolt a fenekembe, és beleharapott a számba – Várj meg fent, sietek! – mosolygott rám, majd kiment a házból.
Én egy kissé ijedten, és szédelegve indultam el az emeletre. Már voltam itt, mikor három éve jártunk, de most minden más volt. Sokkal felnőttesebb, és modernebb volt az egész lakás. Beléptem a szobájába, ami semmit sem változott. Tele voltak pakolva a polcok az akciófigurákkal, amiből sokkal több volt, mint három éve. Leültem az ágyra, és vártam, majd észrevettem, hogy a laptopja be van kapcsolva. Az jutott eszembe, hogy keresek valami zenét, amitől talán megnyugszok egy kicsit, és segít ellazulni. 
Meg volt nyitva a zenelejátszó, így elindítottam, ott azonban nem zene szólt, hanem két ismerős hang beszélt:
- Bocs. 
- Megbocsátok, ha békén hagyod a barátnőmet.
- Parancsolsz?  
- Mit akar egy magadfajta kis sztárocska egy vak lánytól? 
- Nem hinném, hogy sok közöd lenne hozzá.
- Ennyire szeretsz jótékonykodni?
- Mi van? Ha szerinted ez jótékonykodás, akkor nagyon tévedsz. 
- Hát, akkor úgy gondolod, hogy könnyebben ágyba viszel olyat, aki nem lát? 
- Jobb lesz, ha eltűnsz innen, mielőtt beverem a képedet.
- Szereted őt? 
- És, ha igen?
- Pfff… Csak szólok, hogy még szűz, úgyhogy nem biztos, hogy ki tud úgy elégíteni, ahogy azt te, művészúr elvárnád. 
- Szerinted engem érdekel? 
- Pasiból vagy, és ha nem jó a szex, akkor minek tartanád meg? Főleg te, aki bárkit megkaphatnál? 
- Nem a szexre megy ki ez az egész, de nem is tudom, hogy ezt miért neked mondom.
- Sajnálom, hogy nem tudtam betörni neked, de sajnos nem tudtam megdugni, mert megvakult. De most, hogy talán újra látni fog, sikerül majd bejutnom a bugyijába.
- Ne merj a közelébe menni.
Újra lejátszottam a felvételt, majd alatta megtaláltam egy másikat is, pontosan azt, amit én már egyszer hallottam. Az volt, amit Josh megmutatott nekem, és Abbie-nek, amiben Harry azt mondja, hogy csak a szex miatt akar engem. 
- Mi a franc… - csak ennyit tudtam kinyögni, pont akkor, mikor kinyílt az ajtó. Utálattal néztem az emberre, aki ijedten nézett rám. 
- Mi a baj?
- Hallottam.
- Mit? – nevetett zavartan, majd közelebb lépett. 
- Összevágtad a felvételt, ugye? 
- Milyen felvételt? 
- Te hülyének nézel engem? Miért tetted? 
- Mert veled akarok lenni. 
- Ezt most higgyem is el? Ha velem akarnál lenni, akkor nem csapnál be. Miért kellett Harry-t is lejáratnod? 
- Szerinted tényleg téged akar? – kezdett hangosan beszélni, és őszintén szólva, egy kissé megijedtem tőle, mikor közelebb lépett hozzám – Csak meg akart fektetni. Azt hiszed, hogy pont egy ilyen lány kell neki, mikor bárkit megkaphat? 
- Pont egy ilyen? 
- Vak voltál, mikor megismert. Biztos, hogy még nem csinálta vakkal. – nevetett gúnyosan.
- Ez hülyeség. – tekertem meg a fejemet.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy pont egy senki kell majd neki? 
- Egy senki? – nevettem rá – Tehát mégsem kellek neked annyira, ha egy senkinek tartasz. Akkor miért jelentél meg megint az életemben?
- Akarod tudni az igazat? 
- Csakis azért vagyok még itt!
- Mikor megtudtam, hogy újra látni fogsz, fogadást kötöttem a haverokkal, hogy meg fogsz nekem bocsátani, és meg foglak fektetni. – mondta diadalittasan mosolyogva, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. 
- Tessék? 
- Elég sok pénz gyűlt össze, nyerni akartam. Meg persze az sem hátrány, hogy még szűz vagy. Soha nem csináltam olyan szűzzel, aki húsz éves. 
- Ha ennyire kell a pénz, akkor miért fizetted… - kezdtem a kérdésemet, majd végre leesett a dolog – Nem is te fizetted ki a műtétemet, ugye?
- Eszem ágában sem volt. – nevette el magát ismét.
- Utolsó szemétláda vagy! – megfogtam a táskámat, majd elindultam a kijárat felé.
- Rohanj a kis világsztárodhoz! – hallottam még a hangját, ami szerencsére egyre messzebbről hangzott. Féltem attól, hogy esetleg utánam jön, és talán nem jutok ki a házából, ugyanis már azt is kinézem belőle, hogy visszatart, és megerőszakol. Ez egy vadállat, egy szemét, hazug, rohadék. Én pedig elüldöztem Harry-t, miatta. Elüldöztem a fiút, aki talán belém szeretett, és akinek még vakon is kellettem. Elkövettem életem legnagyobb hibáját. El kell őt érnem, beszélnem kell vele, és csak nagyon remélem, hogy meg fog nekem bocsátani. Amint kiértem az utcára, szerencsére tudtam fogni egy taxit. Azonnal hazavitettem magam, hiszen beszélnem kellett a nővéremmel. Ő minden bizonnyal tudja Harry számát, és talán segít nekem, hogy találkozhassak vele. Istenem! Csak ne legyen túl késő.