2016. január 8., péntek

53. fejezet: Vélemények

Sziasztok! :) Megjöttem a legújabb fejezettel. Remélem, hogy tetszik, habár nem sok minden történik benne, inkább a következő részt vezeti fel. Örülök neki, hogy ennyien mellettem vagytok még mindig. Várom a további véleményeket! :)

Emily Cook
A telefonom csörgésére ébredtem fel másnap reggel.
- Tessék! - szóltam bele álmos, rekedt hangon.
- Szia, szépségem! - hallottam meg a jól ismert, annyira imádott mély hangot. 
- Szia. - köszöntöttem mosolyogva, és egyből fel is ébredtem. 
- Mi ez az álmos hang? - nevetett - Csak nem felébresztettelek? Ne haragudj.
- Semmi baj. Mennyi idő van? - kerestem a tekintetemmel a fali órát. 
- Dél. - nevetett tovább.
- Te jó ég! - tértem magamhoz teljesen - Hogyan tudtam eddig elaludni. 
- Valami szépet álmodtál, biztos.
- Lehet. - mosolyodtam el, és egyből tudtam, hogy mire céloz - Mi újság? 
- Csak rád gondoltam, és hallani szerettem volna a hangodat. - ismerte be, és a hangján hallottam, hogy újra visszatért a szégyellős Harry. 
- Jól aludtál? Mikor keltél? 
- Nyolckor, és eddig még sosem aludtam ilyen jól. Legalábbis nem mostanában. 
- Ennek örülök. 
- Ezt neked köszönhetem. 
- Ennek még jobban örülök. 
- Öhmmm... Mondd csak!Mit csinálsz ma? 
- Nem tudom. Tanulnom kellene, mert lesz egy dolgozatom jövő héten. 
- Ohhh... Pedig reménykedtem benne, hogy láthatlak. 
- Lehet róla szó. 
- Az szuper lenne. 
- Magamhoz térek, elkészülök, aztán kettőkor találkozhatunk, ha az neked jó. 
- Persze, hogy jó. Alig várom, hogy lássalak. Kettőre ott vagyok érted. 
- Oké, de...
- Tudom! - vágott közbe - Az utca végén várlak. 
- Oké. - mosolyodtam el - Szia. 
- Szia, szépségem! - köszönt el, majd kinyomtam a telefont. 
Mosolyogva keltem ki az ágyból, és magamra kaptam egy farmert, és egy pulcsit. 
- Jó reggelt! - köszöntem az anyámnak, mikor beléptem a konyhába. 
- Nem igazán mondanám ezt reggelnek. - nézett rám játékosan - Hogy telt a tegnapi randi? 
- Tessék? - kérdésétől megfagyott bennem a vér is. Tud róla? 
- Hát a randid, Dylan-nel. Mikor megérkeztünk, Jade azt mondta, hogy vele vagy. 
- Jaaaaa! - igen. Nagyon jó volt. Jól éreztem magam. - hazudtam. Pontosabban nem is hazudtam, mert jól éreztem magam, csak nem Dylan-nel. Mikor megjöttem, anyáék már ágyban voltak, és Jade már otthon. 
- Valóban? - mosolygott rám, és valami furcsa volt a nézésében. 
- Aha. - győzködtem. 
- És miért keresett Dylan telefonon, ha egyszer veled volt? 
- Tessék? - a torkomban azonnal egy hatalmas csomó nőtt. 
- Dylan hívott, mert a mobilodon nem ért el. 
- A francba. - hajtottam le a fejemet. 
- Harry-vel voltál? - tette fe a kérdést, mire én ijedten néztem rá. Azt hittem, hogy dühös lesz, de helyette csak egy apró mosolyt láttam az arcán. 
- Apa? - néztem körbe. 
- Kim-mel elmentek a boltba. 
- Oké. - fújtam ki a levegőt, és leültem az asztalhoz - Igen, Harry-vel voltam. 
- Valahogy sejtettem. 
- Tényleg? 
- Persze. A nyaralás óta szerelmes vagy belé. Az anyád vagyok, és ismerlek. Láttam rajtad, hogy szenvedtél, de napok óta egyre jobban vagy. Azt hittem, hogy Dylan miatt, de aztán tegnap este rájöttem, hogy mi az igazság. Aztán mikor megláttam ezt, már biztos voltam benne. - elém tolta a tabletet, amin egy cikk volt megnyitva. 

"A napokban debütált a One Direction vadiúj száma, a Summer Love. Akkor még azt találgattuk, hogy vajon melyik tag lett olyan szerelmes a nyár folyamán, hogy ez egy dal megírására ösztönözte. A tegnapiak után most már tudjuk, hogy ez nem más, mint Harry Styles. A szívtipró tegnap este egy romantikus vacsorán mutatkozott meg a titkozatos lánnyal. Szemtanúk szerint a sztár teljesen odavan kedveséért, és minden mozdulatát és szavát leste az este folyamán.  Vajon ki lehet az a hölgy, aki ennyire magába bolondította a mindig nőcsábász, és szoknyavadász hírében álló Harry-t? Van valami köze ahhoz a lányhoz, akivel szóba hozták a nyaralása után? Reméljük, hogy hamarosan kiderül!"

- Te jó ég! - csúszott ki a számon - Ez eszembe sem jutott... Mármint nem is gondoltam arra, hogy erről írhatnak. 
- Világsztár. Szokj hozzá, ha vele akarsz lenni. - mondta könnyedén anyám. 
- Nem vagy dühös? 
- Dühös? Miért lennék az? - nevetett ki.
- Azt hittem, hogy azt mondjátok majd, hogy ne találkozzak vele. 
- Kicsim. Azt nem mondom, hogy apád örülni fog neki, de én nem vagyok ellene. Egyáltalán nem. Harry rendes fiú, ezt már megmondtam a nyaraláson is. Volt egy kis kilengése, és talán maga sem volt tisztában azzal, hogy mit akar. De most mutatkozott meg veled ország világ előtt. Nem fog többet letagadni. 
- Tudom. - bólintottam, és teljes mértékben így is gondoltam. 
- Magadra hagylak, olvasgasd kicsit a hozzászólásokat is. - kacsintott rám, és kiment a konyhából. 
Úgy tettem, ahogy mondott, és lejjebb görgettem a kommentekig. 

"Vééééégre! Végre boldog! Remélem, hogy ez a lány a tökéletes számára, és Harry olyan boldog lesz, mint még soha."

"Ki ez a csaj? Nagyon kíváncsi vagyok rá. Biztos, hogy nem valami híresség, mert arról már tudnánk. De talán ez jobb is így."

" Csak nehogy Harry-n keresztül akarjon hírnévhez jutni"

"Szerintem ez a lány az a lány, akivel Harry együtt nyaralt. Elvégre minden jel arra utal, hogy ismerik egymást. A csaj legjobb barátnője Liam csaja. Csak nekem világos az egész történet?"

"Egyet értek, ez tuti, hogy Emily. Harry csak azért tagadta le, hogy ne zaklassa mindenki. Mi meg bántottuk szegény lányt. Úgy szégyellem magam! :("

"Habár a szívem megszakad, hogy életem szerelmét mással látod, de örülök nekik. Sok boldogságot."

"Már most utálom ezt a csajt! Remélem, hogy csak egy újabb fellángolás!"

"A sok negatív kommentelőnek: Örüljetek már egy kicsit! Harry végre boldog lehet! Nekem is fáj, de nagyon örülök nekik!"

Még percekig olvasgattam a véleményeket, egyaránt a jókat és a rosszakat is. De inkább csak jókat találtam, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Sokan rájöttek, hogy én vagyok az a bizonyos titokzatos lány, és bocsánatot kértek, bízva, hogy talán olvasom a soraikat. 
Az olvasásból a csengő hangja zökkentett ki. 
- Nyitom! - kiáltottam anyámnak, és az ajtóhoz siettem. 
- Szia! - köszönt az ajtóban álló fiú. 
- Dylan! - csak ennyi szaladt ki a számon, meglátva az érkezőt. 
- Beszélhetünk? - kérdezte félve. 
- Öhm... Persze, gyere be! - bólintottam, és utat engedtem neki. Azt hiszem, hogy egy hoszzú, kínos beszélgetés következik.

2016. január 2., szombat

52. fejezet: Tiszta lappal

Sziasztok! Tudom, hogy rengetegen utáltok, és biztos, már sokan el is pártoltatok mellőlem, de nagyon nem volt időm írni, személyes okok miatt is. Viszont hoztam a folytatást, ami remélem, hogy tetszik. Még tartogatok egy-két csavart számotokra, aztán lezárul ez a történet is.
Még erősen gondolkodok azon, hogy jöjjek-e új történettel, vagy sem. Nem tudom, hogy érdemes-e. :/ Viszont ha jövök, akkor egy teljesen új oldalamat ismerhetitek majd meg, ugyanis már van egy-két ötletem, az alaptörténet már meg is van. Na, de az még odébb van. Addig is élvezzétek ezt a történetet, és az új részt! :) Várom a véleményeket!

Emily Cook
Leírhatatlan és elmondhatatlan volt az az izgalom, amit egész este éreztem. Szinte bele sem mertem nézni Harry szemébe, annyira zavarban voltam. Tudtam nagyon jól, hogy ő is be van rezelve, ugyanis a bal lába megállás nélkül járt. Valamiért mégis magabiztosabban tűnt, mint én. Vagy tényleg csak annak tűnt? Ugyanis mikor nagy nehezen rávettem magam, hogy a szemébe nézzek, ő vagy lesütötte a szemeit, vagy egyből elpirult, de állta a pillantásomat. 
Egy kis étteremben voltunk, és egy csendes zugban kaptunk asztalt. Rajtunk kívül még voltak egy páran, akik persze egyből megismerték Harry-t, és talán engem is. Ugyanis mintha hallani véltem volna, hogy valaki a nevemet suttogta a partnerének. Mikor bementünk az étterembe, kíváncsian, de feltűnés nélkül figyeltem Harry arcát, hogy vajon hogyan reagál arra, hogy velem együtt látják. Először rendesen összezavart, ugyanis sokkal előttem haladt a pincér felé, de mikor utolértem, és elindultunk az asztalunkhoz, megfogta a kezemet, úgy húzott maga után. 
Már egy ideje az asztalnál ültünk, megrendeltük az ételt, de még mindig síri csendben voltunk. 
- Öhm... - kezdtem, miközben a villával babráltam - Nagyon kellemes ez a kis hely. 
- Igen. - nézett rám Harry, és mintha kicsit meglepődött volna azon, hogy beszélgetést kezdeményeztem. 
- Harry... - vágtam bele a dologba - Nem akarok ünneprontónak tűnni, de ez a dolog valahogy jobban működött délután. 
- Te...tessék? - nézett végre bele a szemembe, és mintha ijedtség villant volna át az arcán - Hogy érted? 
- Úgy, hogy amióta beszálltam a kocsidba, azóta egy szót nem szólsz hozzám. Baj van? Talán megbántad, hogy elhívtál...
- Mi? - vágott közbe, és közelebb ült hozzám, megfogva a kezem - Dehogy! Erről szó sincs. 
- Akkor mi a baj? 
- Rohadtul szégyellem magam. - hajtotta le a fejét, de a kezemet még mindig nem engedte el.
- Harry... - kezdtem, de aztán közbevágott.
- Ne! Kérlek, hadd fejezzem be, most hogy nagy nehezen meg tudtam szólalni. - mosolygott zavartan - Szóval... Rohadtul szégyellem magam azért, amit veled tettem, és most nem csak arra célzok, hogy megsebeztelek múltkor. Hanem erre az egészre. Amióta ismerjük egymást, csak fájdalmat okoztam neked. Soha senkit nem bántottam még ennyiszer, és ilyen csúnyán. Viszont még sosem éreztem ezt senki iránt sem. Talán ez zavart össze, és ettől estem kétségbe. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, és hogyan álljak hozzá a dolgokhoz, és az érzéseimhez. Azt sem tudtam, hogy mi a bajom, vagy hogy mi történik velem. Csak mikor elveszítettelek, akkor jöttem rá. Akkor esett le, hogy menthetetlenül beléd szerettem. Szeretlek. Inni kezdtem, mert az úgy kiütött, hogy nem kellett arra gondolnom, hogy mennyire elszúrtam. Mikor segíteni akartál, már nem voltam képbe, és csak az alkohol számított. Nem láttam már mást, az volt a megnyugvásom. De mikor bántottalak, egyből leraktam. Leraktam, pedig hidd el, hogy rettentő nehéz volt. Még most is az. Ha nem vagy velem, akkor nagy a csábítás, de vissza tudom tartani magam. Lou segít, és kezelésre is járok. 
- Tényleg? - lepett meg az utolsó mondata. 
- Igen. Muszáj, mert nem akarom, hogy ez miatt még jobban megutálj, és még messzebb taszítsalak. Ne, nem mintha ennél messzebbre tudnálak.
- Harry! - fogtam meg most én a kezét - Nem utállak, és igazán, mélyen belül, sosem utáltalak, és nem taszítassz el. Bármennyire is úgy érzed, sosem taszítottál el. Mindig melletted akartam lenni, csak féltam. Pont ettől féltem, ami történt. Az elutasítástól, attól, hogy letagadtál, és mindenki csak bántott ez miatt. 
- Tudom, és hidd el, hogy rettenenetes érzem magam. Egy szörnyeteg vagyok. 
- Nem. Nem vagy az. Elvégre itt ülünk, nem? - mosolyogtam rá - Bárki láthat minket, és téged ez nem zavar. 
- És téged sem? - nézett rám reménnyel teli szemekkel.
- Egyáltalán nem. - biztattam. 
- És Dylan? 
- Öhm...
- Tud róla, hogy itt vagy? Velem. 
- Nem. Nem tudja. 
- Félsz neki elmondani? 
- Félek, hogy megbántom. Te tudod a legjobban szerintem, hogy milyen valakit reménytelenül szeretni. - hadartam, és fel sem fogtam szavaim súlyát, amíg Harry el nem engedte a kezem, és lesújtva dőlt hátra a székében. 
- Igen. - bólintott. 
- Ó... - esett végre le a tantusz - Nem arra értettem. Nehogy félre értsd! 
- Lehet ezen valamit félre érteni? - mosolygott, de láttam, hogy szörnyen nehéz neki.
-Neeem! - nevettem el magam hangosan, amire válaszul Harry értetlenkedő pillantását láttam - Tényleg félre érted. Úgy értettem, hogy Dylan szeret engem, azt hiszem. De én nem tudom neki viszonozni. Te pedig nagyon jól tudod, hogy milyen, ha nem tudod viszonozni valaki rajongását. Nem rád és rám gondoltam. 
- Öhm... - összehúzott szemekkel nézett rám továbbra is. 
- Te jó ég! Harry! Milliók szerelmesek beléd. Hát tényleg nem érted, hogy mire célzok? Én vagyok te, Dylan meg a te rajongóid. Érted már? 
- Óóóó! - sóhajtott fel kissé megkönnyebbülten. 
- Na végre leesett. Csak vicces próbáltam lenni, te pedig egyből a legrosszabbra gondolsz. 
- Tudom, csak... Csak hónapok óta a rosszat látom magamban. Bármit teszek, vagy mondok, azt nem találom helyesnek. 
- Ne tedd ezt magaddal. Itt ülök veled. Ha annyira nem szeretnélek, itt lennék szerinted? 
- Szóval.. Úgy érted, hogy érzel még irántam valamit? 
- Ezt nem illik megkérdezni egy lánytól. - nevettem rá.
- Az nem a kora? - mosolygott rám, és láttam, hogy mennyire megkönnyebbült. 
Ezután szóba sem került a múlt, viszont minden másról beszélgettünk. Úgy éreztem magam, mintha sosem történt volna köztünk semmi. Sem jó, de legfőképpen semmi rossz. Harry-n láttam, hogy rendesen meggondolja minden egyes szavát, de a vége felé már ő is felszabadult, és rengeteget nevetett velem. Talán tiszta lappal indulhatunk újra.

- Nagyon jól éreztem magam. - mosolyogtam felé fordulva, mikor megállt a házunktól kicsit messzebb. Megértette, hogy a szüleim nem nagyon örülnének neki, ezért ne vigyen a kapuig, de azért rosszul is esett neki a dolog. 
- Hát még én. - bólintott, és végre nem fordította el a tekintetét, ha ránéztem - Holnap felhívlak.
- Oké. - suttogtam, mert alig tudtam megszólalni. Megállt körülöttünk a levegő, és az idő is. Harry kicsatolta az övét, és lassan közelebb hajolt hozzám. A szívem a torkomban vert, mert tudtam, hogy mi következik. Arról viszont jelen pillanatban fogalmam sem volt, hogy ez most helyes tett, vagy sem. Viszont gondolkodni nem tudtam, így csak mosolyra húztam a számat, jelezve ezzel Harry-nek. Apró mosolyt láttam az ő száján is, mielőtt letámadta az ajkaimat. Egy kicsit meg is lepődtem mohóságán, de a csókjának íze, és az, hogy mióta vágytam már rá, magával ragadott. Alig kaptam levegőt, a szívem hangosan vert, a fülem eldugult az agyamba tóduló vértől. Remegtem, és éreztem, hogy Harry is valami hasonlót érezhet. Nem akartam, hogy vége legyen.