2014. szeptember 28., vasárnap

18. fejezet: Féltékenység

Sziasztok! Tudom, hogy rengeteg ez a várakozási idő, de végre vasárnap van, és itt a legújabb rész. Remélem, hogy tetszik, várom a véleményeket. Talán még nem pártoltatok el tőlem. :)

Emily Cook
- Mi a baj? – kérdeztem meg újra, mikor már eltűntünk Jade, Lou, és legfőképp Liam szeme elől, és arra a partszakaszra vettük az irányt, ahol az első, és eddig egyetlen úszásórám volt. 
- Semmi. – nézett rám fél szemmel, és a száját felfelé kanyarította. 
- Harry! – néztem rá szúrós pillantással. 
- Emily? – nevetett rám, és magához húzott, majd megölelt.
- Na, azt már nem. – toltam el magamtól, és csípőre tett kézzel néztem rá – Nem rázol le csak így. Választ akarok! 
- Mire szeretnél választ? – próbált megint a közelembe férkőzni, de nem engedtem, csak kitartóan álltam a pillantását.
- Mi volt az az előbb a szállóban, és a parton? 
- Hogy érted? – tettette a hülyét.
- Nagyon jól tudod, hogy hogyan értem… - forgattam meg a szemeimet. Egy pár pillanatig csak mosolyogva bámult rám, majd elkomolyodott az arca, és kifújta a levegőt.
- Liam egy barom. – mondta, és leült a homokba, ugyanis már odaértünk az úti célunkhoz. 
- Hát ez a probléma? – mosolyogtam rá, és csatlakoztam mellé – Féltékeny vagy. – állapítottam meg mosolyogva. 
- Tessék? – mondta kicsit felháborodva, de nem nézett rám, csak szokásos módon göndör fürtjeibe túrt – Én? Féltékeny? 
- Igen. Te. – mosolyogtam, és meglöktem. 
- Kizárt dolog. – nevetett zavartan. 
- Húúúú. Mert a nagy Harold Styles nem lehet féltékeny? Dehogy nem! – bólogattam – Az vagy. 
- Nem. 
- Deeee! 
- Mondom, hogy nem.
- Én meg mondom, hogy de! – néztem rá, mire ő is felém fordult, és a szemembe nézett. 
- Oké. – megfogott, és ledöntött a homokba, és fölém hajolt – Az vagyok. 
- Mi vagy? – játszottam az értetlent, azt akartam, hogy ő mondja ki. 
- Az, amit mondtál. – mondta szégyenlősen.
- Mit mondtam? Nem emlékszem. – tekertem a fejemet. 
- Féltékeny. – mondta halkan. 
- Mi? Nem hallottam. 
- Féltékeny! – kiáltott – Féltékeny vagyok! 
- Tudoooom. – daloltam, és nevettem. 
- És van is rá okom? – húzta el a száját. 
- Nincs. – tekertem meg a fejemet, Harry pedig elmosolyodott, és meg akart csókolni, de aztán folytattam a mondatomat – Nincs, ugyanis te és én nem tartozunk egymáshoz, tehát nincs okod féltékenynek lenni, ha más pasival látsz. 
- Igazad van. – hajtotta le a fejét, és leszállt rólam, majd visszaült a homokba, és a tengert kezdte bámulni. 
- Most megbántottalak? – néztem rá félve.
- Nem. – mosolyodott el, és megölelt – Igazad van, semmi baj. 
- Akkor jó. – fújtam ki a levegőt – De csak, hogy tudd, a szigeten jelenleg csak egy olyan pasi van, aki érdekel. 
- Liam? – kérdezte óvatosan. 
- Hát peeeeersze. – tekertem meg a fejemet hitetlenkedve – Liam érdekel, azért ülök itt veled. 
- Akkor ki? Én? – mosolygott reménykedve, de szerintem tudta a választ. 
- Igen. 
- Mondd ki! – hajolt ismét közelebb. 
- Csakis te érdekelsz. – mondtam az arcába, és amint kimondtam a mondatot, megcsókolt. Olyan vadul, és szenvedélyesen, mint még talán soha. 

Harry Styles
- Liam! – ordítottam el magam, mikor visszaértem a lakásba. Már besötétedett, ugyanis Emily-vel szinte repül az idő. 
- Mit ordítasz? – nézett rám zavartan a megszólított. 
- Elmondanád, hogy mi a franc van veled? Miért csinálod ezt? 
- Mit? 
- Miért kell neked Emily? Pontosabban… Miért szórakozol vele, mikor neked nem is kell, és nagyon jól tudod, hogy én meg odavagyok érte. 
- Nekem is tetszik. Akkor mi van? – vonta meg a vállát, és éppen úgy beszélt, mintha az utolsó szelet tortáról lett volna szó. 
- Miért csinálod ezt? – ültem le vele szembe, és a kezeimbe temettem az arcomat. Nem, nem sírtam, de legszívesebben azt tettem volna, amiért ilyen makacs. – Oké, hogy tetszik neked, de én odavagyok érte. Megőrülök, ha mellettem van, mert annyira jól érzem magam, hogy el sem tudom mondani. Ha nincs mellettem, akkor meg azért őrülök meg, mert hiányzik. Miért kell neked is? Olyan könnyen találsz magadnak barátnőt, miközben én…
- Te szerelmes vagy? – nézett rám úgy, mintha szellemet látna.
- Mi? Nem. – ráztam a fejemet – Dehogy!
- Akkor meg? – terült el a kanapén – Ha nem vagy szerelmes, akkor biztos, hogy nem szállok ki a versenyből. 
- A versenyből? – nem akartam hinni a fülemnek – Te beteg vagy, Liam.
- Tetszik ez a csaj. – nézett a szemembe gúnyos mosollyal, én pedig pofán tudtam volna vágni – Félsz tőlem? Félsz, hogy én nyerek? 
- Pfff… - nevettem el magam – Tőled? Nézz körül, hogy kiért vannak oda jobban a rajongók is.
- Nem te mondtad, hogy Emily nem a rajongónk? – nevetett újra, és még jobban előre dőlt, szinte belemászott az arcomba. A kezeimet ökölbe szorítottam, amit ő észre is vett. – Most meg fogsz ütni? 
- Szívesen megtenném. – mondtam dühösen, majd felpattantam, és belemarkoltam a hajamba, amit most legszívesebben mind egy szálig kitéptem volna – Csak nem tudom megérteni, hogy miért csinálod ezt. 
- Mert tetszik, és kész. – rántotta meg a vállát.
- Valamelyikünk sérülni fog. – mondtam egyszerűen.
- Ugyan már… Egyikünk sem szerelmes, nem igaz? Nem fog senki sem sérülni. Meglátjuk, hogy ki nyer, aztán a másik végképp kiszáll a képből. – nyújtotta felém a kezét.
- Hagyjál békén. – eszem ágában sem volt hozzá érni, inkább szélsebesen a szobámba mentem, és úgy bevágtam az ajtót, hogy a vakolat is lehullott a plafonról. 
Nem hiszem el, hogy ekkora seggfej. Hogy csinálhatja ezt a legjobb barátjával? Miért kell neki Emily? Ha nem ismerném ilyen jól, még azt hinném, hogy direkt csinálja, és csak szórakozik velem. De biztos, hogy nem. Az nem lehet. Liam nem lehet akkora rohadék. Lehet, hogy tényleg annyira megtetszett neki Emily, hogy így harcol érte? Elvégre csodálatos lány, és én is első pillanattól odavagyok érte. 
- Bejöhetek? – hallottam meg kintről Lou hangját.
- Gyere! – válaszoltam, de nem néztem fel, csak a plafont bámultam. 
- Megint balhéztok? – ült le mellém. 
- Liam egy pöcs. 
- Szerintem meg ne foglalkozz vele. Ha tényleg ennyire tetszik ez a csaj, akkor csak vele törődj. Elvégre te teszel neki, nem Liam, ha jól vettem észre. – lökött meg gyengéden. Louis a legbolondosabb ember volt, akit ismertem, de a legjobb tanácsokat is tőle kapom mindig, hiszen ő ismert a legjobban. 
- De látod, hogy nem hagy minket békén. – fakadtam ki. 
- Mondom, hogy ne foglalkozz vele. Na és? Mi van Emily-vel? – mosolygott rám, és ahogy kimondta a nevét, én is elmosolyodtam. 
- Igazából nem tudom. – néztem rá tanácstalanul.
- Nem tudod?
- Nem beszélünk a folytatásról. Még nem akarunk.
- Még? Lassan megyünk haza, Harry.
- Tudooom. De nem akarom elrontani. Ő sem készült fel erre a témára, és én sem. 
- Vagy inkább csak te nem. – tette hozzá halkan. 
- Lehet. – rántottam meg a vállamat. 
- A rajongóktól félsz? Hogy mit fognak gondolni? 
- Lehet. 
- Vagy attól, hogy beleszeretsz, és sérülni fogsz… - mondta ki azt, ami leginkább bántott. Mondtam én, hogy ismer. – Nem fog bántani. – mosolygott – De te se bántsd őt azzal, hogy kínzod. 
- Nem kínzom.
- De. De kínozni fogod, ha most magadba bolondítod, aztán azt mondod neki, hogy többet nem találkozhattok, mert te félsz az érzelmeidtől. 
- Nem fogom azt mondani neki. 
- Hát ajánlom is, tesó. Ajánlom is! – mosolygott rám – Ne rontsd el! Remek lány, és neki biztos, hogy nem a hírneved, és a pénzed kell. 
- Tudom. – mosolyogtam, és megnyugodtam. Magam előtt láttam Emily-t, miközben velem van, és egy pár vagyunk, és ettől a képtől már most átjárt a világ legjobb érzése. A boldogság. 

2014. szeptember 21., vasárnap

17. fejezet: Röplabda

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, és szeretném bejelenteni, hogy ezentúl vasárnaponként lesznek majd részek. Remélem, hogy megértitek, hogy nincs annyi időm írni, és eléggé le vagyok maradva, tehát nem tudom olyan gyorsan hozni a részeket.

Emily Cook
- Mondd csak, Jade! – kezdtem bele, mikor visszamentem a lakásba – Nincs kedved velem, Harry-vel, és Lou-val kijönni a partra egy röpladba meccsre? 
- Tessék? – nézett rám eszeveszett tekintettel barátném. 
- Mondom… - kezdtem el megint, de ő egyből közbevágott. 
- Hát peeeeersze, hogy van! – ordította el magát – Ezt még mindig nem akarom elhinni. A legjobb barátnőm a One Direction legcukibbjával jár. 
- Mi nem járunk. – vágtam rá gyorsan – Ezt meg honnan szedted? 
- Jajjj. – intett le, és lemondóan nézett rám – Nem kell a színjátszás.
- Nincs semmilyen színjátszás. – védekeztem – Harry és én csak barátok vagyunk. 
- Na, ne mondd! Még soha nem csókolt meg? – nézett rám kíváncsian Jade. 
- Öhm… - dadogtam, és zavartan néztem rá. 
- Na ugye! – rántotta meg a vállát, és okoskodva nézett felém. 
- Jól van! – tereltem el a témát a Harry-vel való kapcsolatomról – Most akkor jössz, vagy sem? 
- Hát persze, hogy megyek. – mondta felháborodva – Micsoda kérdés ez? 
- Jól van, akkor öltözz át és gyere! – utasítottam, és lehuppantam a kanapéra, amíg vártam rá. 
- Kész is vagyok! – alig egy perc alatt már meg is jelent az ajtóban, és indulásra kész volt. 
- Ez aztán gyorsa volt. – mondtam csodálkozva.
- Nem gondolod, hogy megváratok két világsztárt, ugye? – húzta fel a szemöldökét, és csípőre tette a kezét. 
- Mehetünk? – forgattam a szemeimet. 
- Naná! – tapsikolt boldogan, és a bajárat felé futott, én pedig unott képpel követtem. Igazából nem sok kedvem volt lemenni a partra, ugyanis a nehéz napjaimon inkább csak feküdnék mozdulatlanul az ágyamban, de Harry annyira szerette volna ezt a dolgot, hogy nem akartam lelohasztani a kedvét. 
- Tehááááát… - kezdte meg Jade felém fordulva, mikor beszálltunk a liftbe – Hogy csókol? 
- Jade… - kérlelő pillantást küldtem felé. 
- Milly! A legjobb barátnőd vagyok! Az ilyet köteles vagy elmondani nekem! 
- Lehet, hogy az voltam, de nem tizennyolc évesen. Nem vagyunk már gyerekek! 
- Gyerünk máááár! – rángatta meg a kezemet – Tudom, hogy te is akarod… - kacsintott rám, mire elnevette magam. 
- Na jó! – adtam meg magamat, és felé fordultam – Jól csókol, nagyon jól. Úgy, hogy libabőrös leszek tőle, és az egész testem beleremeg. 
- Azta… - szólalt meg mögöttem egy hang, és én ijedten fordultam meg. Nem vettem észre, hogy a lift ajtaja, aminek nemrég hátat fordítottam, kinyílt. – Nem hittem, hogy ennyire jó vagyok! 
- Szia Liam! – forgattam meg a szemeimet, mikor megláttam a srácot, aki beszállt mellénk a liftbe. 
- Hova indulsz, szépségem? – tette a vállamra a kezét, Jade szemei pedig tágra nyíltak.
- Szia! A nevem Jade, és én vagyok Milly legjobb barátnője! Harry-vel és Lou-val megyünk a strandra. – szólalt meg barátnőm, Liam pedig egyből rákapta a tekintetét, majd rám nézett, és mosolyra húzódott a szája. 
- Ez szuper! – csapta össze a tenyerét – Akkor én is veletek tartok! 
- Igazából röpizni akarunk, kettő a kettő ellen. – kezdtem gyorsan a védekezést. Nem akartam, hogy velünk tartson, ugyanis Harry nem igazán szereti, ha a közelemben van. 
- Ugyan már, a srácok biztos örülnének. – mondta, majd Jade felé nézett – És a barátnőd is. 
- Én igen! – bólogatott hevesen Jade, én pedig szúrós pillantást küldtem felé, amit ő látszólag nem értett. 
Mikor kinyílt a lift ajtaja, én egyből előre rohantam, és Harry-ékhez siettem, akik már vártak ránk a hallban. Mikor meglátta, hogy Jade nem egyedül indul utánam, az arca egyből elkomorodott. 
- Mit keres itt? – kérdezte halkan, mikor mellé értem. 
- A liftben találkoztunk, és Jade elkotyogta, hogy mit tervezünk mára. – néztem rá sajnálkozva.
- Semmi baj! – mondta, majd magához rántott, és olyan hevesen csókolt meg, mint még soha. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt most Liam miatt csinálja, de igazából nem zavart, és visszacsókoltam neki. 
- Jajjj! – Liam hangja, és kezei szakítottak szét minket – Nehogy már itt csináljátok ezt! Harry… Mi lesz, ha holnap az újságok címlapjára kerülsz? Téged ismerve bele is betegednél, ha ezt a rajongók megtudnák. – mondta figyelmeztető hangon, én pedig félve néztem rá Harry-re. Idegesen bámulta Liam-et, majd mikor találkozott a pillantása az enyémmel, egyből lehajtotta a fejét. Volt valami furcsa a szemében. Talán minden, amit Liam mondott neki az imént, az igaz? 
- Srácok! – szólalt meg Louis – Mi lenne, ha elindulnánk a strandra? 
- Egyetértek! – bólintottam rá egyből, és elindultam Lou után a kijárat felé – Mi a francot művelnek ezek? – súgtam neki oda, mikor mellé értem. 
- Miattad van. – mondta, megvonva a vállát, és rám kacsintott – Mind a ketten odavannak érted. 
- Értem? – néztem rá kikerekedett szemekkel – Mind a ketten? 
- Naná, észre sem vetted? 
- De…Harry-ről gondoltam valami ilyet, de Liam is? 
- Aha. – bólintott könnyedén, de nem tudtuk folytatni, ugyanis Liam megjelent mellettünk, és a kezét a vállamra tette. 
- Szóval Emily… - kezdte, és rám kacsintott – Mi ez az egész Harry-vel? Én azt hittem, hogy köztünk megvan az a bizonyos szikra. 
- Hát akkor rosszul hitted. – nevettem el magam, és próbáltam kibújni az öleléséből, de nem nagyon akart összejönni. 
- Ennyire bejön Harry? – húzta fel meglepődve a szemöldökét. 
- Harry és én csak barátok vagyunk. 
- Aha, azért mászott a szádba az előbb. – mutatott a háta mögé. 
- Liam… - álltam meg hirtelen, minek következtében levette a kezét rólam – Ez mind nem tartozik rád! – kacsintottam most én, és otthagytam, de közben nem felejtettem el hátranézni Harry-re, aki lehajtott fejjel, és zsebre tett kézzel jött mögöttünk Jade kíséretében. Harry néha-néha felpillantott, de aztán egyből elkapta a fejét, mikor találkozott a tekintetünk. Most mi a baja? Az, hogy Liam ölelget, vagy pedig még mindig az, amit a haverja mondott neki, miután megcsókolt? 
Mikor kiértünk a partra, mindenki lepakolta a cuccait, fürdőruhára vetkőzött, és felkészültünk a játékra. Harry azonban leült a homokba, és csak bámult maga elé, illetve egyszer-kétszer dühösen nézett Liam-re. 
- Kettő a kettő ellen? – nézett körbe Jade – Öten vagyunk. 
- Én kimaradok. – szólalt meg Harry, én pedig egyből rá néztem, de ő elfordította a fejét.
- Szuper! – csapta össze a kezeit Liam – Én Emily-vel vagyok! – mondta, és magával rántott. 
- Én arra gondoltam, hogy fiúk a lányok ellen jobb lenne. – védekeztem. 
- Ez így izgalmasabb. – rántotta meg a vállát. 
- Hát jó. – egyeztem bele nagy nehezen. 
Nem nagyon tudtam röplabdázni, csakis azért mentem bele az egészbe, mert Harry ötlete volt, és bíztam benne, hogy talán megtanít majd egy-két dologra. Tehát Liam és én egy csapatban voltunk, de persze miatta egyszer sem nyertünk, ugyanis többet volt a földön, mint a labda, és legtöbbször magával rántott engem is, de úgy, hogy én alá kerüljek. Egyszer még egy puszit is lenyomott a szám sarkába, és én akkor elégeltem meg a dolgot. 
- Én most egy kicsit lepihenek. – mondtam a többieknek, és szerencsére Liam sem követett, mikor odasétáltam Harry mellé, ugyanis valamin erősen vitatkoztak Louis-val. – Mi a baj, szépszemű? – ültem le a homokba, és a göndörkére néztem. 
- Semmi. – rántotta meg a vállát, de nem nézett rám. 
- Gyere! – pattantam fel, és a kezemet nyújtottam felé.
- Hova? – nézett rám végre. 
- Csak hozd a cuccod, és gyere! – mondtam szinte parancsolóan, és felráncigáltam, miközben magamhoz vettem a ruháimat is – Addig gyere, amíg észrevétlenül le tudunk lépni. 
- Oké. – mosolygott rám végre, és kézen fogva indultunk el, messze a többiektől. 

2014. szeptember 15., hétfő

16. fejezet: Szerelem?

Sziasztok! :) Itt is van a legújabb rész, de sajnos egy rossz hírrel is jöttem. Valószínűleg a héten csak egy-két rész lesz, ugyanis idő hiányában eléggé megcsúsztam. Azt pedig nem akarom, hogy egyik napról a másikra kelljen összecsapnom egy részt, mert az nem lenne olyan jó, és nem hiszem, hogy élvezettel írnám.
Ígérem, hogy próbálok sietni, remélem, hogy megértitek, és nem pártoltok el mellőlem. :(

Emily Cook
Miután rendbe tettem magam, és felöltöttem egy kényelmes farmer rövidnadrágot, és egy ujjatlan, fehér topot, elindultam Harry-hez. Nagy levegőt véve csengettem be a lakásba, és egyből ki is nyílt az ajtó. Ott azonban nem az állt, akire számítottam. 
- Nocsak! – húzta fel a szemöldökét Liam, és a szájába harapva végigmért – Tudtam, hogy eljössz hozzám. 
- Harry-hez jöttem. – mondtam, és lemondóan megtekertem a fejemet. 
- A szobájában van, de én most nem zavarnám… - húzta el a száját. 
- Mert? 
- Nincs egyedül. – húzogatta a szemöldökét. 
- Úgy érted, hogy… - akadt el a szavam, és értetlenül néztem Liam-re, aki hevesen bólogatott – Ohhh… - néztem le a földre, és éreztem, hogy meggyullad az arcom. Azért hívott át, hogy így koptasson le, vagy nem gondolta, hogy ilyen gyorsan elkészülök, és esetleg lebukhat? – Akkor én megyek is. – fordultam meg, ám ekkor meghallottam egy hangot odabentről.
- Liam! Ki az? – kérdezte Harry, és megjelent az ajtóban. Én összeszűkült szemmel néztem rá, ő pedig csak mosolygott, de mikor észrevette, hogy nem viszonzom azt, egyből elkomorult az arca. – Baj van, szépségem? – lépett közelebb, és a kezét az állam alá rakta, de én rezzenéstelen arccal néztem a szemébe – Gyere be! 
- Mielőtt, vagy miután elküldöd azt, akivel a szobádba zárkóztál? – kérdeztem. 
- Tessék? – nevette el magát, majd zavartan nézett rám, aztán Liam-re, aki az ajtófélfának dőlve nézett minket, és gúnyosan mosolygott – Mit mondtál neki? – kérdezte idegesen Harry, mikor meglátta barátja kárörvendő arcát. 
- Csak megvicceltem. – emelte fel a kezeit védekezőn – Nem gondoltam, hogy egyből beveszi. 
- Szóval… - szólaltam meg én is – Nem is volt igaz, amiket mondtál? 
- Persze, hogy nem. – legyintett Liam, majd bement a lakásba, de pár pillanat múlva már vissza is ért egy napszemüveggel, és egy baseball sapkával a fején – Na, én járok egyet, de ne élvezzétek annyira édeskettesben, mert nemsokára jövök. – kacsintott, és a lifthez sietett. 
Harry és én bementünk a lakásba, majd mikor becsukódott az ajtó, felém fordult. 
- Menjünk inkább a szobámba, ott nem zavar ez az idióta. – forgatta meg a szemét, mikor Liam-re célzott. 
- Oké. – bólintottam, és követtem. 
- Most pedig mondd el, hogy mit mondott neked ez a barom. – kérte kedvesen, mikor mindketten az ágyára ültünk, és ő velem szembe foglalt helyet. 
- Egyre szebb, és szebb jelzőkkel illeted őt. – nevettem el, és próbáltam elterelni a témát, de nem hiszem, hogy ment. Smaragdzöld szemeit az enyémekbe fúrta, és így hatott rám, hogy mondja el, mi történt az imént. – Azt mondta, hogy valami nővel vagy bezárkózva. – ismertem be, és lehajtottam a fejemet.
- És te elhitted? – kérdezte. Nem tudtam eldönteni, hogy hangja csalódott vagy szomorú volt.
- Harry… - néztem a szemébe – Sajnálom, de még nem ismerlek annyira, hogy megbízzak benned. – ismertem be. 
- Tudom. – bólintott komolyan – De hidd el, hogy bízhatsz bennem. Oké? 
- Oké. – bólintottam, és elmosolyodtam. 
- Rendben. – suttogta, és lenyomott egy puszit a homlokomra, majd kitárta felém a karjait – Gyere, bújj ide. – húzott magához, és én egy percig sem ellenkeztem. A mellkasára hajtottam a fejemet, és úgy hallgattam a szíve dobogását. – Mit szeretnél nézni? 
- Nem tudom. – rántottam meg a vállamat – Nekem mindegy. 
Harry berakott valami vígjátékot a lejátszóba, de nem nagyon figyeltem, és persze ő sem. Rengeteget beszélgettünk és többször is heves csókcsatába kezdtünk, aminek aztán mindig én vetettem véget, mert nem akartam, hogy eldurvuljon a dolog. Többször került fölém, illetve fordítva is az ágyon, miközben egymás ajkát faltuk hevesen, alig jutva levegőhöz. 
Aztán mikor kezei elkezdtek kalandozni a pólóm alja felé, egyből ellöktem magamtól. Persze nem durván, nehogy azt higgye, hogy idegesít a dolog, csak azért kapcsoljon, hogy nem megy ez ilyen gyorsan. 
- Miért pont én? – kérdeztem meg, mikor mát vége lett a filmnek, és csak feküdtem a karjaiban. 
- Tessék? – nézett le rám. 
- Miért vagy velem, pont most, pont itt? – ültem fel az ágyon, és rá néztem, várva a válaszát. 
- Ezt mégis hogy érted? – húzta össze a szemeit, majd a hajába túrt, ami egyet jelentett azzal, hogy ideges lett. 
- Harry! – nevettem el magam – Tudod jól, hogy mire gondolok. 
- Nem igazán. – mosolygott rám teli szájjal, de én csak egy szúrós pillantást küldtem felé, amitől egyből elkomolyodott – Miért kérdezel ilyet? 
- Na ugye, hogy tudod, mire céloztam? – mutattam rá. 
- Tudom, csak nem értem. Miféle kérdés ez? 
- Hát… csak kíváncsi vagyok, hogy ha nem egy ilyen lakatlan szigeten lennénk, hanem mondjuk egy buli paradicsomban, ahol rengeteg jó nő lenne, sőt, még sztárok is, akkor is engem választottál volna? 
- Emily! – hajolt közelebb hozzám, és megfogta a kezemet – Ne csináld ezt, oké? 
- Ez nem válasz. – mosolyogtam rá. 
- Mert erre eszem ágában sincs válaszolni. – mondta határozottan – Ha te most nem itt nyaralnál, akkor valószínűleg most Lou-val és Liam-mel lógnék, vagy tök egyedül feküdnék itt. Nem azért engedtelek közel magamhoz, mert nő kellett, hanem mert egyből beléd zúgtam, ahogy megláttalak. – ecsetelte, majd elgondolkodott – Jobban mondva akkor, mikor nem tudtam elmenekülni előled, mert rám tapadtál. 
- Nem tapadtam rád! – löktem meg a mellkasánál fogva – Csupán meg akartam köszönni, amit tettél. Az illedelmes emberek ezt teszik, és az illedelmes emberek nem futnak el, ha valaki rohanva siet utánuk a parton. – céloztam itt arra, hogy ő bizony ezt tette, de csak nevetett rajta. 
- Ezért imádlak annyira. – mosolyodott el. 
- Miért? Mert illedelmes vagyok? 
- Azért, mert mindig kimondod azt, amit gondolsz. – simított végig az arcomon. 
- Harry! – vettem komolyabbra a szót – Ugye tudod, hogy miután vége van a nyaralásnak, vége lesz ennek az egésznek is? 
- Azt szeretnéd? – nézett rám kétségbeesetten. 
- Muszáj. – hajtottam le a fejemet. 
- Semmi nem muszáj. 
- Ugyan már… - néztem fel rá – Te Harry Styles vagy, én meg egy gimis lány.
- Na és? 
- Na éééés? Nekünk úgysem jönne össze.
- De miért? Mindketten Londonban lakunk, mindketten szinglik vagyunk…ugye azok? – pillantása ijedté változott. 
- Persze, hogy azok. – biztosítottam. 
- Huhhh. – fújta ki a levegőt megkönnyebbülten – Már megijedtem. Szóval… Miért ne próbálhatnánk meg? 
- Hozzád nem egy ilyen senki illik. 
- Ezt ne mondd! – emelte fel a fejemet az államnál fogva – Te sokkal jobb vagy számomra, mint bárki más a világon. 
- Ezt te sem gondolod komolyan… - nevettem zavartan – Alig ismerjük egymást. 
- Na és? Nem hallottál még a szerelem első látásra dologról? 
- Szerelem? – húztam fel a szemöldökömet, Harry pedig megint beletúrt a hajába. 
- Jó, akkor belezúgni első látásra. – javította ki magát – De tudod, mit? Ne beszéljünk erről a nyaralás utolsó napjáig, rendben? Addig élvezzük az együttlétét, és ne is gondoljunk erre. Mármint gondolj, mert jó lenne ezt letisztáznod magadban is, de ne beszéljünk róla.
- Oké. – egyeztem bele.
- Mondd csak, szeretsz röplabdázni? – kérdezte hirtelen. 
- Röplabdázni? 
- Aha, az olyan strandos dolog. Mi lenne, ha játszanánk egyet? Szólj Jade-nek is, én meg hozom Lou-t. Kettő a kettő ellen.
- És Liam? – kérdeztem, Harry arca pedig elkomorult.
- Őt meg bazárom valami sötét, és eldugott helyre. Elegem van belőle. 
- Miért viselkedik így? Nem hittem volna, hogy ilyen. 
- Én sem tudom. – rántotta meg a vállát – Tetszel neki, gondolom. 
- Hmmm. Tényleg? – játszottam meg magam – Nocsak, már válogathatok is a világsztárok között. – ránéztem Harry-re a szemem sarkából, aki ijedt képet vágott – Csak vicceltem! – nyugtattam meg, és most rajtam volt a sor, hogy megcsókoljam. 

2014. szeptember 12., péntek

15. fejezet: Áll az alku

Sziasztok! :) Meg is hoztam a következő részt, amin szerintem megint elég sokat fogtok nevetni. :D

Emily Cook
- Az egész az én hibám. – hajtotta le a fejét szomorúan, és hátrálni kezdett. 
- Miről beszélsz? – tekertem meg a fejemet. Nem értettem, hogy mire céloz, hiszen még semmit nem mondtam neki. 
- Szerinted hibáztunk, mert én egy rohadt sztár vagyok. Igaz? – mondta idegesen. 
- Tessék? – nevettem el magam – Dehogy! Legalábbis remélem, hogy nem gondolod így te sem.
- Akkor miről van szó? – lépett közelebb, és már megenyhült az arca is, ami eddig ijedtséget és idegességet tükrözött – Ne ijessz meg! 
- Az a helyzet, hogy anyámék iderendelték a legjobb barátnőmet, Jade-et. – ismertem be, ő pedig figyelmesen hallgatott – Azért, hogy ne unatkozzak annyira, mert ugyebár ők nem tudták, hogy már nem is utálok itt lenni. – mosolyogtam rá, amire a válasz szintén egy mosoly volt – Szóval, Jade meglátta Liam-et reggel a szálloda teraszán, ezért kénytelen voltam elmondani neki, hogy itt vagytok. De elhiheted, hogy nem fogja senkinek sem elmondani, hogy merre bujkáltok. – biztosítottam.
- Ez volt az a nagyon komoly dolog, amit meg kellett beszélnünk? – nevetett fel megkönnyebbülten. 
- Igen. – rántottam meg a vállamat – Azt hittem, hogy ideges leszel, ha megtudod, hogy más is tudja, hogy itt vagy. 
- Miért lennék az? 
- Mert Jade rajong értetek, de tényleg bízhatsz benne. – győzködtem. 
- És rólunk is tud? 
- Rólunk? 
- Rólad és rólam. – sütötte le a szemeit. 
- Miért? Van olyan, hogy rólunk? – mosolyogtam rá játékosan. 
- Hát… - kezdte, de én megállítottam. 
- Tudod mit? – nevettem zavartan – Erről egyenlőre ne is beszéljünk, rendben? Most hagyjuk. 
- Ahogy gondolod. – adta meg a választ, habár nem erre számítottam – Akkor mit szólnál egy újabb úszás órához?
- Neeeee! – kezdtem nyavalyogni. 
- Miért nem? – nézett rám tettetett felháborodással – Ha nem gyakorlunk minden nap, akkor nem tanulod meg soha.
- Öhm… - nem is tudtam, hogy hogyan kezdjem – Tudod, a nőknek vannak bizonyos nehéz napjai. – néztem rá, és reméltem, hogy megérti, miről is beszélek. 
- Nehéz napok? – motyogta, majd hirtelen felragyogott az arca – Jaaaaa! Hogy aaaaz! Értem. – bólintott együttérzőn – Akkor? Mit szeretnél csinálni? Vagy hagyjalak magadra a barátnőddel? 
- Jade és én így is elég időt töltünk együtt, és még eleget is fogunk, tehát a tiéd vagyok. – tártam szét mosolyogva a karjaimat – Mit csináljunk? 
- Séta? Ebéd? Esetleg valami film? – sorolta.
- A film egy jó ötlet. – bólintottam – Nem igazán szeretek ilyenkor kimozdulni a szobából. 
- Remek. – csillant fel a szeme – Gondolom, inkább nálam legyünk. – nézett körbe félve, hátha megjelenik valahonnan az apám. 
- Igen. – néztem rá bocsánatkérőn – Itt most elég nagy a létszám. 
- Nálunk is, de majd bezárkózunk. – mosolygott ám, majd közelebb húzott magához, és a homlokomra, az orromra, majd a számra is adott egy puszit. 
- Rendben, de azért ne bízd el magadat! – figyelmeztettem. 
- Eszem ágában sincs. – nevetett, majd megcsókolt, ugyan olyan szenvedélyesen, mint legutóbb. 
- Jó reggelt! – hallottam meg a szigorú, és mély hangot, apám hangját. Azonnal kipattantak a szemeim, ahogy Harry-é is, majd egyből szétváltunk, és zavartan bámultunk a hang irányába. 
- Jó reggelt, Mr. Cook. – lépett felé Harry, és a kezét nyújtotta felé, de apu csak végignézett rajta. Harry zavartan hajtotta le a fejét, és beletúrt a hajába. 
- Emily! – nézett rám szigorú tekintettel apám – Szeretném, ha ma vigyáznál a húgodra, mert anyádnak és nekem programunk van. 
- Apa… - kezdtem, de egyből leintett. 
- Vigyázol rá! – mutatott rám, majd sarkon fordult, bement a fürdőbe, majd megengedte a vizet. 
- Sajnálom. – néztem rá Harry-re szomorúan. 
- Ugyan, semmi baj, szépségem. – mondta, és magához ölelt. 
- Bepótoljuk, ígérem! – biztosítottam. 
- Nem kell semmit bepótolnotok! – hallottuk meg a hangot a szobám felől, majd Jade közelített felénk – Szia, a nevem Jade Miller! Nagyon sokat hallottam rólad, mondjuk, nem tudtam, hogy pont te vagy az a bizonyos Harry. – itt felém fordult, és szúrós pillantással nézett rám. 
- Szia! – mosolygott rá Harry, majd rám pillantott. A nézéséből kivettem, hogy mire gondol. Igen, Jade eléggé szeleburdi, és sokszor jön rá az a bizonyos ”szófosás”. – Harry Styles!
- Tudooooom, butus! – intette le a barátnőm – Tehát, hogy lássátok, milyen jó barátnő vagyok, én majd vigyázok Kim-re, ti pedig romantikázhattok nyugodtan. 
- Deeeee? – néztem rá unottan, ugyanis tudtam, hogy akar valamit cserébe. 
- Szeretnék egy-egy követést Twitter-en és Instagram-on. – mondta angyalian. 
- Tudtam, hogy hátsó szándékod van. – néztem rá összehúzott szemekkel. 
- Még valami? – kérdezte Harry mosolyogva, tehát ezzel beleegyezett a követelésekbe. 
- Mutass be Liam-nek és Louis-nak. 
- Jade! – szóltam rá, ugyanis kezdett egyre szemtelenebb lenni. 
- Áll az alku! – nyújtotta felé a kezét Harry, amire Jade ámulva nézett, majd rögtön elkapta, és megrázta azt. 
- Aztán nehogy átverjetek, galambocskáim. – mutatott ránk hunyorítva, de azért nevetett. Közben Harry ismét magához ölelt, és ez megint melegséggel töltött el. 
- Elkészülök, és átmegyek. – néztem fel Harry csodálatosan zöld szemeibe, amitől ismét elaléltam. 
- Jól van, szépségem. – puszilta meg a fejemet – De siess!
- Oké. – mosolyogtam rá, majd végignéztem, ahogy kimegy a lakásból. 
- Aaaannyira édes! – sikította el magát Jade, én pedig összerezzentem tőle. Gondolatban még mindig Harry csókjánál jártam, erre az őrült barátnőm beleordít az álmodozásomba. – Totál odavan érted! Annyira látszik. – győzködött. 
- Jade! – intettem le – Ne túlozzunk, oké? Nincs köztünk semmi sem, ugyanis ahogy még te javasoltad, ez csak egy nyári románc lesz. Mikor vége a nyaralásnak, Harry visszatér a tévéképernyőre és az újságok címlapjára, én pedig a gimibe. 
- Ahhhh. – forgatta meg a szemeit – Hát persze. 
- Mi persze?
- Harry nem éppen úgy néz ki, mint aki csak egy nyári kalandot tervez. 
- Értsd meg, hogy ez egy lehetetlen kapcsolat. 
- Tudod mit? – nézett rám lemondóan – Csak fogd be, oké? Menj, öltözz át, és siess a herceged után. 
- Jó. – adtam fel. 
- De az alkut el ne felejtsétek! – kiabált utánam, és pedig csak intettem egyet. 

2014. szeptember 10., szerda

14. fejezet: Csak ezt a mondatot ne...

Sziasztok! :) Meghoztam a mai részt is, ugyanis elég sokan írtatok véleményt az előzőről. Köszönöm nektek! :) Ebben a fejezetben nem történik sok minden, de ugyebár kell néha ilyen is.

Emily Cook
- Te mit keresel itt? – szólaltam meg, mikor végre magamhoz tértem. Anyámon kívül még más is ott volt. 
- Így üdvözlöd a legjobb barátnődet? – tette csípőre a kezeit Jade, és felháborodva nézett rám. 
- Hogy értél ide ilyen gyorsan? Délután még beszéltünk. 
- Akkor már a repülőn ültem. Fel sem tűnt? – hitetlenkedett. 
- Nem. – rántottam meg a vállamat. Nem igazán figyeltem, ugyanis már akkor csak az este járt a fejemben. – Na, de hogy kerülsz ide? – kérdeztem újra, és leültünk a kanapéra.
- Anyukádék felhívtak, és megkérdezték, hogy nincs-e kedvem csatlakozni hozzátok, mert te annyira unod itt magad. Ennyi röviden. – csapta össze a kezét – De úgy látom, hogy te nem igazán örülsz nekem! – húzta fel a szemöldökét. 
- Dehogyneeeem! – mosolyogtam rá. 
- Csak? 
- Nincs semmi csak. – győzködtem. 
- Én nem is zavarok. – mondta kedvesen anyám, és kivonult a nappaliból.
- Szóval? – várta Jade a választ. 
- Mondom, hogy nincs semmi csak.
- Óóóóó, dehogynem. Az a baj, hogy te már nem is unatkozol annyira, igaz? – nevetett rám – Mesélj a te hercegedről! 
- Nem a hercegem. – tagadtam le, és mosolyogva hajtottam le a fejemet. 
- Te belezúgtáááááál! – kiáltotta el magát.
- Shhhhhhh! – intettem le, és a szüleim szobája felé néztem – Halkabban! Apám nem nagyon bírja őt. 
- Nyugi, lementek vacsorázni Kim-mel.
- Ahhhh. – sóhajtottam fel – Vacsora. Az nekem is jól esne.
- Nem randid volt? Azt hittem, hogy kaptál vacsit. 
- Kaptam is, csak Harry nem éppen remekel a konyhában, és szegénykém mindent elégetett. – meséltem nevetve. 
- De éééééédes! – ámuldozott – Főzött neked? 
- Igen. 
- Alig várom, hogy megismerjem. – mondta izgatottan. 
- Meg fogsz lepődni, az egyszer biztos. – mondtam inkább magamban, Jade pedig furán nézett rám, majd megrántotta a vállát. 
- Szóval? Honnan jött? Hogy hívják? Mit csinál, mikor nem nyaral? – érdeklődött tovább.
- Londonban lakik ő is, Harry a neve, de ezt már tudod, és szeret zenélni. – feleltem röviden, és tömören. 
- Ennyi? – nézett rám Jade gúnyosan – Ennyit tudsz róla mondani? 
- Jól van, na! Majd bemutatom, és megismered te magad is. – próbáltam leállítani a kíváncsiskodásban – Nem baj, ha most lefekszek aludni? 
- Persze, hogy nem! Sőt, csatlakozok, mert alig látok. Az utazás eléggé kifárasztott. – mondta unottan.
- Akkor szép álmokat! – nevettem rá, és mindketten elindultunk a szobám felé. 
Miután ágyba kerültünk, még elég sokat beszélgettünk, aztán álomba merültünk. Hogy melyikünk aludt el előbb, azt nem tudnám megmondani.

- Milly! – hallottam egy hangot messziről, és megéreztem két kezet a hátamon – Kelj már fel! Ezt nem fogod elhinni! 
- Mi vaaaan? – nyögtem álmosan, és kinyitva szemeimet, magam előtt láttam Jade izgatott arcát. 
- Térj magadhoz, hogy aztán el tudj ájulni! – mondta sipító hangon, és levágódott mellém az ágyra. 
- Neked mi a bajod? – néztem rá, mikor feltápászkodtam.
- Nem fogod elhinni, hogy kivel találkoztam odalent! 
- Odalent? – néztem rá értetlenül. 
- Lementem körülnézni, és kiültem a szálló teraszára, hogy megigyam a reggeli kávémat. Egy csomó öreg néni meg bácsi volt kint, de szerencsére találtam helyet. Nem azt mondtad, hogy alig van itt valaki? – hadarta.
- Tegnap jött valami nyugdíjas csoport asszem. – mondtam, és tovább dörzsöltem a szememet – De ez most akkora hír? 
- Neeeem! – bokszolt belém – Szóval, lent ültem, mikor egyszer csak kilépett az ajtón egy Isten! És tudod, hogy ki volt az? 
- Ki? – ásítottam.
- Liam, a One Direction-ből. – sikította el magát, én pedig egyből magamhoz tértem – El tudod hinni, hogy ő is itt van? 
- El. – feleltem egyszerűen. 
- Te tudtál róla? – nézett rám bosszúsan – Tudtad, és nem ez volt az első, amit elmeséltél? 
- Tudod, hogy én nem vagyok oda értük. – mondtam unottan. 
- De én igeeeen! Basszus, fel tudod fogni, hogy itt van? Láttam Liam Payne-t élőben. Áááááááá! – sikítozott, nekem pedig kezdett megfájdulni tőle a fejem. Lehet, hogy mégis csak jó volt ez a nyugodt környék? 
- Csak ne szállj rájuk, mert ők sem azért vannak itt, hogy őrült tinilányok támadják le őket. – kérleltem. 
- Őket? – vált komollyá az arca, és fürkésző szemeit rám kapta. Na, most elszóltam magam. – Kivel van itt? 
- Louis-val, és… és Harry-vel. – mosolyodtam el.
- Ó, te jó ég! A kétötöd One Direction ugyan ott nyaral, ahol én! – terült el álmodozva az ágyon. 
- Ja, rajtuk kívül és az öregeken kívül senki más nincs itt. – célozgattam, hogy jöjjön már rá magától a dolgokra. 
- Na, meg a herceged, Har… - itt elharapta a mondatot, tágra nyitotta a szemeit, és villám gyorsan ült fel. Én mosolyogva néztem rá. – Na neeeeee! – ámuldozott. 
- Deeeee! – nevettem. 
- Azt ne mondd, hogy a srác, akiről meséltél, aki vacsorát főzött neked, és akiért annyira odavagy, az nem más, mint Harry Styles! 
- De igen. – ismertem be.
- Millyyyyyyy! – sikított megint – Te jó ég! El tudod te képzelni, hogy micsoda szerencsés vagy? 
- Szerencsés? – néztem rá meghökkenve – Mitől vagyok szerencsés? 
- Tudod te, hogy hány millió lány szeretne a te helyedben lenni? – mondta ámuldozva – Valaki teljesen megőrül érte, és még csak egy koncertjükre sem jutott el. Te pedig nem érzed magad szerencsésnek, mikor maga Harry Styles vitt randira tegnap este? 
- Szerencsésebb lennék, ha nem lenne világsztár. – mondtam lehajtott fejjel – Meg ha meg tudnék bízni benne…
- Miért nem bízol benne? – váltott komolyabbra Jade, és közelebb ült hozzám. 
- Mert egy világsztár, aki bárkit megkaphatna. 
- Jajjjjj. – csapott a homlokára barátnőm – Olyan kis butus vagy. 
- Millyyyyyyy! – rontott be az ajtón a kishúgom, és rávetődött az ágyra, pontosabban inkább ránk. 
- Kim! – szóltam rá, miközben a sajgó lábamat simogattam – Miért nem tudsz óvatosabban közlekedni? 
- Itt van Harry! – kiáltotta ragyogó szemekkel, a hasam pedig dobott egy hatalmas bukfencet. 
- Te jó éééég! – pattant fel az ágyról Jade, és az ajtó felé indult. Én viszont elég gyorsan kapcsoltam, és rögtön elé álltam, nehogy ki tudjon lépni az ajtón. 
- Nem mehetsz ki! – szóltam rá.
- De Miért? 
- Mert nem akar őrült rajongókat, meg szerintem nem nagyon örülne neki, ha megtudná, hogy elmondtam másnak is, hogy ismerem őt. 
- De miért? 
- Mert nem akarja, hogy bárki megtudja, hogy itt van ezen a szigeten. – magyaráztam.
- Találkozni akarok vele! – hisztizett Jade. 
- Jó! – adtam meg magam – Elmondom neki, hogy itt vagy, és később találkozhatsz vele. 
- Na, jóóóó! – mondta unottan – Már ez is valami. De most menj, ne várasd meg a hercegedet. – mondta, majd szinte kilökött az ajtón. Odakint egyből megpillantottam Harry-t, aki mosolyogva nézett rám. Gyorsan körülnéztem, hogy megbizonyosodjak a szüleim hollétéről. Szerencsére nem voltak a nappaliban.
- Szia. – köszöntem, mikor elé értem. Ő viszont nem szólt semmit, csak közelebb lépett, és egyből letámadta az ajkaimat. A csókja ugyan olyan édes volt, mint az este, sőt… talán édesebb. 
- Egész éjjel erre vágytam. – suttogta az arcomba, mikor elváltunk egymástól. Nem tudtam mit mondani, ezért csak mosolyogtam rá. 

Harry Styles
- Bocs, de csak most keltem fel. – mondta zavartan, és elkezdte igazgatni a haját, meg a pizsamáját. Még így is csodálatosan nézett ki, pedig látszott rajta, hogy nemrég még aludt. 
- Most bebizonyosodott az, hogy aki szép, az reggel is az. – simítottam végig az arcán, és ő elmosolyodott – Baj van? – tettem fel a kérdést, mert láttam rajta, hogy valami aggasztja. 
- Beszélnünk kell valamiről. – mondta halkan, és lehajtotta a fejét. Na, ne! Csak ezt a mondatot ne mondta volna ki. Miért kell ennek megtörténnie? Most azt fogja mondani, hogy hibáztunk?

2014. szeptember 8., hétfő

13. fejezet: Meglepetések

Sziasztok! Igaz, hogy egyre kevesebb visszajelzést kapok, de azért hoztam a mai részt is, talán erre már többen reagáltok. :) Remélem, hogy tetszik, elég izgis lett.

Emily Cook
- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian, mikor beszálltunk a liftbe – Itt szállunk ki? Azt hittem elmegyünk. – néztem rá izgatottan, mikor nem a földszinten nyílt ki az ajtó, hanem pár emelettel lejjebb. 
- Mennyit kérdezel még? – nevetett rám hitetlenkedve. 
- A lakásotokba megyünk? – kérdeztem tovább, és egyre jobban zavarban éreztem magam. 
- Emily! – fordult felém, a folyosó közepén – Baj van? 
- Nincs, dehogy! – ráztam meg a fejemet. 
- Ha nem akarod ezt az egészet, akkor… - hajtotta le a fejét szomorúan – Igaz, hogy belehalnék, de megértem. 
- Harry! – fogtam meg a kezeit, mire ő reménykedve rám emelte csodálatos, smaragdzöld szemeit – Persze, hogy akarom. – mosolyodtam el, és ő is megkönnyebbülten sóhajtott fel – Csak már elég régen randiztam. – ismertem be. 
- És most izgulsz? – kérdezte kedvesen.
- Egy kicsit. Főleg, hogy veled van randim.
- Velem? – lepődött meg – Miért ki vagyok én? Csak egy átlagos srác, aki éppen úgy izgul, mint te…sőt, talán jobban is. 
- Tényleg? 
- Igen. Úgyhogy ne aggódj semmi miatt. – elengedte az egyik kezemet, és a szabad ujjaival a fülem mögé tűrte a hajamat – Minden tökéletes lesz. 
- Oké. – suttogtam mosolyogva, aztán tovább indultunk a folyosón, még mindig kéz a kézben. 
- Na, szóval… - mély levegőt véve fordult felém a lakásuk ajtajában – Mielőtt azt gondolod, hogy azért nem mentünk étterembe, meg hasonló helyre, mert nem akarok veled mutatkozni, akkor tévedsz. Azért jöttünk ide, mert szerettem volna, ha csak kettesben vagyunk, és senki nem zavar.
- Rendben. – bólogattam – És a fiúk? 
- Elküldtem őket. – kacsintott rám, és kinyitotta az ajtót, majd maga elé engedett. 
- Ez csodálatos. – néztem körül, és elámultam. Mindenfelé gyertyák voltak rakva, az egész olyan romantikus volt.
- Tetszik? 
- Nagyon. - fordultam felé mosolyogva.
- Ez most az én művem. – mondta büszkén – Gyere, csüccs le. – vezetett a kanapé felé, majd leültünk mind a ketten – Van vacsora is, igaz kicsit elégettem. – húzta el a száját. 
- Te vacsorát főztél nekem? – tátottam el a számat. 
- Persze. – bólintott – De mondom, hogy elég katasztrófa lett. 
- Nem baj. – rántottam meg a vállamat, és még mindig mosolyogtam. Szerintem most semmi nem tudta volna levakarni az arcomról az örömöt. – Annyira úgysem vagyok éhes. 
- Akkor jó. – mondta megkönnyebbülten – De ha mégis megéheznél, akkor szólj, és rendelünk valamit, rendben? 
- Rendben. – a levegő csak úgy forrt közöttünk, és nem tudtuk levenni egymásról a szemünket. 
- Mondjuk ezzel most lőttek a terveimnek. – mondta idegesen, és a hajába túrt. 
- Miért? 
- Mert vacsorát terveztem, közben beszélgethettünk volna. – hadarta.
- Harry! – fogtam meg a kezét, hogy megnyugtassam. Most tényleg ennyire ideges lenne? – Attól, hogy nincs vacsora, még beszélgethetünk. 
- Igaz. – ismerte el zavartan – Nézzünk valami filmet? 
- De ne a Titanic-ot, és ne is hozzá hasonlót. – mondtam megjátszott könyörgéssel. 
- Oké. – nevette el magát, majd a szobájába sietett, és kihozott valami vígjátékot. Igazából fogalmam sincs, hogy miről szólt, ugyanis egy percet sem láttam belőle. Végig beszélgettünk, Harry elmesélte, hogy milyen volt az X-Factor alatt és után. Ahogy mesélt, egyre jobban tudatosodott bennem, hogy tényleg egy tök átlagos fiú, akiből pillanatok alatt lett világsztár, és talán még most sem fogta fel teljesen. Nem csak ő, de én is rengeteget meséltem magamról, és a családomról, meséltem Jade-ről, és hogy legjobb barátnőm mennyre odavan értük. Erre ő csak annyit mondott: 
- Jade értünk van oda, és meg a legjobb barátnőjéért! – mosolygott, és ekkor jött el a pillanat. Elkezdett felém közeledni, és már szinte éreztem a leheletét az arcomon. A szájára, majd újra a szemébe néztem, ő pedig elmosolyodott, aztán szájába harapott, majd a kezét felemelve megfogta a tarkómat, és elkezdte a fejemet húzni az övé felé. Pont, mikor összeért az ajkunk, csak egy fél másodpercre, akkor csapódott ki a bejárati ajtó, és szélsebesen rontott be rajta Liam. 
- Jó estét mindenkinek! – mondta hatalmas vigyorral, miután Harry és én szétugrottunk.
- Liam? – Harry meglepett arca pillanatok alatt változott át mérgessé. 
- Harry? – mosolygott tovább Liam, és szinte félrelökve minket, bevetődött közénk a kanapéra, majd átkarolt mindkettőnket – Mi a szitu? Szia, szépség! – fordult felém, és kivillantotta a hófehér fogait.
- Szia. – köszöntem neki vissza, mosolyogva. Nem azért mosolyogtam, mert örültem neki, hogy megjelent, hanem azért, mert közben rápillantottam Harry-re, aki szinte fel akart robbanni a dühtől.
- Nem arról volt szó, hogy ma az enyém a lakás? – kérdezte a göndör barátjától. 
- Igen? – játszotta meg magát Liam – Jaaaaa! Hogy az ma van? Na, de mindegy. – rántotta meg a vállát, és elkezdett kapcsolgatni a csatornák között – Most már mindegy, majd bepótoljátok. 
- Liam! Nem elég, hogy te is és Lou is rámszálltatok, pedig én egyedül akartam pihenni, most még ezt az estét is elrontod? 
- Miért? Elfelejtettem. – rántotta meg könnyedén a vállát a megszólított. 
- Persze. Szerintem meg direkt rontottál ránk. – mondta idegesen Harry.
- Miért gondolod ezt? 
- Mert fogalmam sincs, hogy miért, de azt akarod, hogy Emily a tiéd legyen. – mondta Harry, én pedig kezdtem rosszul érezni magam. Most komolyan miattam megy a csetepaté? 
- Fiúk! – keltem fel a kanapéról, és eléjük álltam – Nem fejeznétek be? 
- Tudod mit, Emily! – nézett rám Harry, miután sikerült kicsit lenyugtatnia magát – Sétáljunk egyet a parton. 
- Rendben. – egyeztem bele mosolyogva, és megfogtam a felém nyújtott kezét. 
- Most hova mentek? – fordult meg a kanapén egyedül maradt Liam. 
- Oda, ahol kettesben lehetünk. – válaszolt neki Harry rá sem nézve, elég lekezelő hangnemben.
- Emily! – nézett rám kiskutya szemekkel Liam – Nem maradsz itt velem? 
- Kösz, de nem. – mondtam mosolyogva, Harry pedig még jobban elkezdett maga után húzni. 
- Azt hittem, hogy velem alszol. 
- Na most már állítsd le magad, Liam! – fordult vissza Harry, és idegesen mutatott barátja felé, aki továbbra is csak nevetett, hogy még jobban felcukkolja őt. 
- Gyere, Harry! – mondtam neki, majd sikerült végre kihúznom a lakásból. A folyosón a lift felé mentünk, ahol felé fordultam. Láttam, hogy még mindig nagyon ideges, de mikor rám nézett, apró mosolyra húzódott a szája. – Megnyugodtál? 
- Meg. – mondta egy kissé morcosan – Nem tudom, hogy mi van Liam-mel, soha nem volt ilyen. Egyszerűen az idegeimre megy. 
- Ugyan már, látszik rajta, hogy direkt idegesít. – tekertem meg a fejemet – Nem kell rögtön úgy mellre szívni. 
- De el akar venni tőlem. – mondta tovább, és megint morcos lett. 
- Kit? Engem? – nevettem el magam, ő pedig csak bólintott – Harry… Először is, már elmondtam, hogy nem Liam az, aki tetszik. Másodszor pedig én nem vagyok senkié sem, így nehezen venne el bárkitől is. 
- Hát… Pedig én reménykedtem benne, hogy… - kezdte, de nem fejezte be, csak rám mosolygott. 
- Öhm… Mi lenne, ha holnap folytatnánk ezt a randit? – váltottam témát. 
- De… Beleegyeztél, hogy sétáljunk. – nézett rám kétségbeesetten. 
- Tudom, de inkább lefeküdnék aludni. – néztem rá sajnálkozó tekintettel. 
- Hát jó. – mondta szomorúan, majd megnyomta a liftben a gombot, ami arra az emeletre vezetett, ahol a lakásunk van. 
- Tényleg nem miattad van, Harry. – próbáltam meggyőzni, és remélem, hogy sikerült is. 
- Jó. – bólintott – Ez is sokkal több volt, mint amit reméltem. Köszönöm az estét. – mosolygott rám.
- Én köszönöm. – mondtam, majd kiléptem a liftből, de ő nem követett, csak bámult rám – Harry! Ez egy randi volt. – mondtam, és reméltem, hogy veszi a célzást. Elmosolyodott, és fénysebességgel lépett ki az éppen csukódó ajtók mögül, majd nem is tudom, hogy hogyan, de magához szorított, és a száját megéreztem végre az én számon. A csókja jobb volt, mint amiről álmodoztam, édes, és gyengéd. Nedves, puha ajkai óvatosan masszírozták az enyéimet, majd egy idő után a nyelve is átmerészkedett a számba. A testem remegett, ő pedig minden egyes pillanattal egyre jobban szorított magához. A kezeimmel belemarkoltam göndör hajába, Harry pedig a hátamat, és kicsit lejjebb simogatott. Nem akartam abbahagyni, de levegőhiány miatt szét kellett szakadnunk. Zihálva és mosolyogva néztünk egymás szemébe percekig. 
- Szép álmokat, szépségem. – suttogta az arcomba, majd újra megcsókolt, de ez jóval rövidebbre sikeredett. 
- Neked is. – válaszoltam, majd elindultam a lakásunk felé. Mielőtt beléptem, még visszapillantottam Harry-re, aki még mindig ámulva nézett utánam. Az ajtón mosolyogva léptem be, de mikor megláttam az ott álló embereket, a lélegzetem is elállt. 
- Meglepetéééééés! – kiáltotta, és a nyakamba ugrott.

2014. szeptember 5., péntek

12. fejezet: Game Over

Sziasztok! :) Ismét köszönetet mondok nektek a kommentekért, higgyétek el, hogy rengeteget jelent számomra, így továbbra is várom őket! ;) Itt is van a legújabb rész, remélem, hogy tetszeni fog. Ígérem, hogy hamarosan még több izgalom lesz benne, de ez egy olyan történet, amiben főhőseink egy kicsit kiélvezhetik egymás társaságát, mielőtt jönnek a bonyodalmak. ;)

Emily Cook
- És a világsztár is totál beléd zúgott. – tette hozzá, és megfogta a kezemet, majd a másik kezével az államnál fogva felemelte a fejemet. Elkezdett felém közeledni, és mikor majdnem hozzáért a számhoz az övé, én elkezdtem mosolyogni.
- Ez még mindig nem randi. – mondtam az arcába, ő pedig lefagyott, és tátott szájjal nézett rá.
- Te szórakozol velem? – nevette el magát. 
- Ééééén? – tettettem az ártatlant – Soha. 
- Tudod mit? Este érted megyek, randizunk, és remélem, hogy végre megkaphatom azt, amire azóta vágyok, hogy megismertelek. – suttogta az arcomba, és az alsó ajkába harapott, hogy biztosan tudjam, arról beszél, hogy szeretne megcsókolni. 
- Az attól függ, hogy hogyan viselkedsz. – rántottam meg a vállamat, és felpattantam.
- Most hová mész? – nézett rám meglepődve. 
- Vissza a szállodába, zsenikém. – mondtam, mintha egy alapvető dolgot mondtam volna. 
- Nem maradsz még itt velem? – kérte kiskutya szemekkel. 
- Öhm… Nem! – vágtam rá – Ki kell várnod az estét.
- Megőrjítesz. – nevette el magát, és a fejét tekerte.
- Este találkozunk, szupersztár. – hajoltam le hozzá, és lenyomtam egy puszit az arcára. Felém akart nyúlni, de én gyorsabb voltam nála, és nevetve elszaladtam, otthagyva őt a homokban ülve. 

Harry Styles
El sem hiszem, hogy ez történik. Nem szabadna ezt csinálnom, de nem tudok neki ellenállni. Megőrülök, ha a közelemben van, soha nem történt még ilyen velem. Teljesen belezúgtam egy gimnazista lányba, aki nem világsztár, nem modell, nem énekes, nem színész. Csak egy teljesen átlagos lány, de nekem ő a legkülönlegesebb személy, akivel valaha találkoztam. Levakarhatatlan mosollyal léptem be a lakásunkba, ahol Liam és Louis a kanapén terülve játszottak valami videojátékot. Leültem melléjük, de nem igazán tudott lekötni semmi, amit ők csináltak.
- Mi ez a bárgyú vigyor az arcodon? – pillantott rám furcsa képpel Lou, miközben Liam-et próbálta lenyomni a kanapéról, hogy az ő embere lőjön le valami szörnyet a játékban.
- Este randim lesz. – mondtam boldogan, mire Liam rám kapta a fejét, és egyből megjelent a képernyőn a ”Game Over” felirat. Igen, ezzel vége a játéknak Liam számára is. 
Lou ujjongva ugrott rá, de ő egyből eltolta magától. 
- Mi van? – nézett rám hatalmas szemekkel – Kivel? 
- Na, vajon kivel, okoska? – néztem rá összehúzott szemekkel. 
- Emily-vel? 
- Természetesen. – bólintottam büszkén. 
- Veled megy randira életem nője? – ámuldozott. 
- Haver, én ismertem meg előbb, és neki én tetszek, nem pedig te. – rántottam meg a vállamat. 
- Ezt honnan tudod? 
- Mert mondta. Szerinted, eljönne velem randizni, ha nem tetszenék neki? 
- Ha én kérdeztem volna meg előbb, akkor velem jönne. – mondta makacs hangnemben Liam. 
- Fejezzétek be, oké? – kiáltotta el magát Lou, aki eddig csendben figyelte a szóváltásunkat. Mind a ketten rákaptuk a tekintetünket, és vártuk, hogy mit szeretne még hozzáfűzni. – Ti most komolyan egy csajon veszekedtek? Mi bajotok van? Annyira különleges ez a lány? 
- Az. – bólintottam – Okos. 
- Szép. – fokozta Liam. 
- Kedves. 
- Csini. 
- Emberként bánik velem. 
- Szexi. – mondta tovább Liam, én pedig unottan ránéztem. 
- Na, látod! Ebből is látszik, hogy melyikünk ismeri jobban Emily-t. Ne csak a külsőségekre menj. 
- Fejezzétek be, oké? – szólt bele megint Louis – Elhiszem, hogy ez a lány kedves, és aranyos, meg szép is, mert láttam. De Harry, már elbeszélgettünk erről, nem? Nem akarsz barátnőt, ha jól tudom, főleg nem egy ismeretlen lányt. A rajongók meg fogják ölni őt, tönkre fogják tenni, és ezt te sem akarod. Nem ezt mondtad? 
- De. – hajtottam le a fejemet szomorúan, és rájöttem, hogy Lou minden egyes szava igaz.
- Akkor szerintem az lesz a legjobb, ha békén hagyjátok. 
- Én nem mondtam, hogy nem akarok barátnőt. – szólalt meg Liam könnyedén – Már végigjátszottam ezt, tudom kezelni a helyzetet, meg a rajongókat is.
- Akkor én is megpróbálhatom. – vágtam gyorsan közbe. Ez most komolyan azt hiszi, hogy az övé lehet Emily? Csak egyszer találkozott vele. Egyetlen egyszer. 
- Nem akarjátok befejezni? Az agyamra mentek! – tekerte a fejét Louis, és felkelt a kanapéról, majd szembeállt velünk – Én időben szóltam, hogy ennek rossz vége lesz. Emlékezzetek majd akkor erre, mikor beüt a krach. 
- Lou, tudom, hogy igazad van. – bólintottam – De egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, totál belezúgtam, még soha nem éreztem ilyet. 
- Harry! – nézett rám – Ez csak egy fellángolás.
- Már hogy lenne az? 
- Úgy, hogy jó nő, és nem rajong érted. Neked meg pont ez kell, hogy valaki átlagosnak lásson. – szólt bele Liam. 
- Téged senki nem kérdezett. Azt hiszed, hogy idejössz, és felforgathatod az egész szerelmi életemet? – mutattam rá – Szeretlek, Liam, de fogd be a szádat, és szállj le a lányról, aki nekem kell. 
- Neked kell? – nevette el magát Lou.
- Igen. – bólintottam komolyan. Mégis mi bajuk van? A legjobb barátaim, és ellenem beszélnek. A boldogságom ellen. 
- És ezt te komolyan gondolod? – nézett rám Liam. 
- A lehető legkomolyabban. 
- Hát jó. – bólintott – Legyen a tiéd, de csak mert tényleg odavagy érte. 
- Lou? – néztem rá legjobb barátomra, aki lehajtott fejét tekerte.
- A te életed, Harry! – nézett rám lemondóan – Én csak meg akartalak védeni. Téged, és a lányt is.
- Tudom! – mosolyogtam rá – És köszönöm, de nekem kell megoldanom ezt a dolgot. 
- Ne cseszd el, oké? – kérdezte Liam – Mert ha egy rossz pontot is szerzel nála, akkor az enyém. 
- Felejtsd el! – mondtam komolyan, de azért hozzávágtam egy párnát. 

Emily Cook
Randevúm lesz Harry Styles-szal. Ez most komoly? Magam sem akarom elhinni, és nem is értem, hogy miért pont én, de igaz. Hogy megbízok-e benne? Magam sem tudom, de ahogy ő mondta, egy esélyt megérdemel.
A szobámban voltam, és szaporán dübörgő szívvel kutattam a megfelelő ruhadarab után, amit este felvehetek. Kiöltöztem akkor is, mikor nem volt hivatalos a randi, tehát most sem adhatom alább. Hosszas keresgélés után végül egy ujjatlan, sötétkék egyberészes miniszoknyára esett a választásom, amit napraforgók díszítettek. A derekánál pedig egy övvel fogtam szorosra. 
A hajamba tettem pár hullámot, és egy nagyon kevés sminket raktam az arcomra. Sokkal jobban szerettem, ha természetes vagyok. Már majdnem készen voltam, mikor elkezdett pittyegni a laptopom. Rögtön az ágyra ugrottam, és megnyitottam az ablakot, ahol Jade ara jelent meg. 
- Szia! – köszöntem mosolyogva. 
- Szia! – köszönt vissza, és a mosoly hirtelen fürkésző tekintetté vált az arcán – Mi ez a szerelés? 
- Miért? Mibe kéne lennem? – tettettem a hülyét. 
- Na, ne szórakozz! – forgatta meg a szemeit. Ismert már elég jól, hogy tudja, mikor mondok igazat. 
- Randim lesz. – vallottam be végül, és olyan boldogsággal mondtam ki, hogy végre magam is elhittem. 
- Ez szuper! – örvendezett – Végre megfogadtad a tanácsomat. Alig várom, hogy megismerjem ezt a te titokzatos lovagodat.
- Nem hiszem, hogy meg fogod ismerni. – tekertem meg a fejemet. 
- Ó, dehogynem. – bólogatott mosolyogva.
- Jade! Ha hazamegyünk, ennek vége lesz. – mondtam tök természetesen, és belül valami szorító érzés tört rám.
- Ja, persze. – nevetett – Na, mindegy. A lényeg, hogy van egy meglepetésem a számodra. 
- Mi az? – kérdeztem izgatottan. 
- Hamarosan megtudod. – kacsintott – Most viszont mennem kell, hamarosan beszélünk. Szia! – köszönt el, meg sem várva a válaszomat. Ezzel meg mi a fene történt? 
Gondolataimból anyám hangja zökkentett ki, aki kopogtatás után lépett be a szobába. 
- Kicsim, keresnek. – mondta mosolyogva. Tudom, hogy megbántottam, mikor utoljára beszélgetni akart velem, de valahogy nem volt kedvem most újra felhozni a témát. Emellett teljesen igaza volt, és nehezemre esett ezt bevallani. 
- Öhm… megyek. – bólintottam, és kirohantam az ajtón. A nappaliban ott várt rám Harry, és mosolyogva nézett végig rajtam. 
- Csodás vagy. – suttogta, mikor odaértem hozzá – Mehetünk?
- Persze. – bólintottam, és anyámhoz egy szót sem szólva, elhagytam a lakást Harry oldalán. 

2014. szeptember 3., szerda

11. fejezet: Ugyan az a lány

Sziasztok! :) Szerintem már mind vártátok ezt a fejezetet, ugyanis megtudhatjátok, hogy mi lesz a folytatása annak, hogy Liam is találkozott Emily-vel, és nem tud róla, hogy a lány az, aki barátjának is tetszik.
Nagyon várom ám a véleményeket! Írjatok, hiszen ezen múlik a következő rész jövője! ;)

Harry Styles
- Hova pakolsz te ennyire? – nézett rám összehúzott szemekkel Lou, mikor felszereltem magam egy csomó papírral, kottával, és a gitárommal. 
- Találkozóm lesz. – feleltem lazán, rá sem nézve. 
- Vagy inkább randid, nem? – mosolygott kajánul – De akkor minek pakolsz úgy, mintha egy nagykoncertre készülnél? 
- Dalt akarok írni, ugyanis neked nehezedre esik, pedig szerintem azon kívül semmi dolgod nincsen. 
- Nem melózni jöttem ide. – háborodott fel. 
- De nem is azért, hogy a nyakamon lógj, szóval örülnék, ha leszakadnál rólam. – magyaráztam. 
- Jól van, na. Amióta szerelmes vagy, nem lehet hozzád szólni. – tekerte meg a fejét. 
- Nem vagyok szerelmes. 
- Ahaaaaaaa. – bólogatott. 
- Kussolj, oké? 
- Mi ez az ordítozás? Már a folyosón hallani titeket. – lépett be Liam, és csendre intette Louis-t, aki éppen vissza akart szólni nekem. 
- Semmi. – mondtam vállrándítva – Csak Lou nem akar leszállni rólam. Pedig én pont azért jöttem ide, hogy nyugtom legyen. 
- Nem is zaklatlak, most miért mondod ezt? Nem lehet tőled semmit sem kérdezni? 
- Kérdezni lehet, csak szekálni nem. – mondtam. 
- Nem is szekállak. – mondta durcásan. 
- Mi olyan sürgős, Lou? – nézett rá Liam kérdőn – Miért hívtál? 
- Az, hogy most már elmegyek veled mászkálni. – mosolygott rá teli fogsorral. 
- Ez most komoly? – nézett rá megköhhent arccal. 
- Most mi van? – Lou nem értette, hogy mi baja van. 
- Lou, most azért rángattál vissza, hogy ezt elmond? 
- Ja. Miért? 
- Mert már találtam nálad jobb programot. – mosolyodott el. Jobb programot? Mégis milyen programot talált itt? 
- Milyen programot? – kérdeztem gyanakodva. 
- Asszem, találkoztam a jövendőbeli feleségemmel. – mondta nevetve – Ő is itt nyaral, és itt is szállt meg. Nemrég találkoztunk a liftben, és elkísértem a partra, ahová olvasni indult. Nagyon okos, és kedves lány, de szerintem nem ismert meg, amíg be nem mutatkoztam. – mesélte, én pedig azt hittem, hogy rosszul leszek.
- Hogy hívják? – kérdeztem cérnavékony hangon, amin magam is meglepődtem.
- Öhm… Emily… Emily C… - gondolkodott.
- Cook. – fejeztem be helyette, és a gyomrom bukfencet vetett, a hallásom pedig egy pillanatra megszűnt létezni.
- Igen. – mutatott rám Liam – Emily Cook. – mondta ki mosolyogva a nevet. Éreztem, ahogy Louis rám néz, és várja, hogy mit fogok szólni. – Csodás lány, remélem, hogy még találkozok vele. 
- Öhm… Liam? – szólalt meg Louis, és közben rám pillantott. 
- Tessék.
- Tudod… Ez elég gáz hely, és nem sok fiatal, okos lány jár ide. Nem hinném, hogy olyan sok angol csaj nyaralna itt. – kezdte óvatosan, és próbált célozni arra, hogy a lány, akit megismert, az a lány, akiért én totál oda vagyok. 
- Mire célzol? – nézett rá Liam furcsán, de ő nem válaszolt, csak rám mutatott – Ó, hogy bassza meg! – esett le a tantusz neki, és a fejéhez kapott.
- Bizony. – bólintottam, de elég bunkón hatott a hangom. 
- Én nem tudtam… - felelte védekezve.
- Semmi gond, elvégre nem mondtam, hogy akarok tőle valamit. – rántottam meg a vállamat. Ezt most miért mondtam? Miért hazudok mindenkinek, és legfőképpen magamnak? – Most megyek, érezzétek jól magatokat. – vetettem még oda, szintén elég bunkón, majd elhagytam a szobát. Mit is mondott a csajt lenyúló barátom? Emily a parton van. 


Emily Cook 
- Szia, szépségem! – hallottam meg az ismerős hangot, és egyből feltornáztam magam ülő helyzetbe. 
- Szia. – mosolyogtam rá az érkezőre, akin most is napszemüveg volt, de mikor letelepedett mellém, egyből levette, és rám nézett. Volt valami furcsa a nézésében, nem olyan volt, mint máskor… Na, nem mintha olyan régóta ismernénk egymást. – Baj van, szupersztár? – löktem rajta egyet, de csak lehajtotta a fejét. 
- Nincs. – mondta, de nem győzött meg. Alig ismertem, de tudtam, hogy mikor mond igazat. 
- Nekem ne hazudj. Nem ismerlek annyira, de tudom, hogy bajod van. Mi történt? – próbáltam kihúzni belőle az igazat. 
- Most már nem csak Louis lóg a nyakamon, hanem Liam is. – húzta el a száját – De te erről már úgyis tudsz.
- Igen, találkoztam vele nemrég. – bólintottam – Elkísért ide, és beszélgettünk egyet. 
- Velem bezzeg nem voltál ilyen nyílt. – mondta morcosan. 
- Már megbocsáss, de szerintem te voltál az, aki szó szerint menekült előlem. Tehetek én róla, hogy Liam ilyen közvetlen volt velem? 
- Ja, és rendesen magadba is bolondítottad. – tette hozzá gúnyosan. 
- Tessék? – nevettem el magamat zavartan.
- Rólad áradozott, mikor visszajött az előbb. De aztán rájött, hogy a lány, aki megtetszett neki, az a lány, aki nekem is... – hadarta, de a mondat végét elharapta. 
- Neked is micsoda? – kérdeztem izgatottan, és felé fordultam. Harry rám nézett, és elmosolyodott.
- Nekem is tetszik. – fejezte be az utolsó mondatát, én pedig az egekben jártam – És csak reménykedni tudok benne, hogy nekem több esélyem van, ugyanis én régebb óta ismerem őt. 
- Azért nem olyan régóta. – mosolyogtam rá, mire az ő arca elkomorodott – Csak vicceltem, Harry! – mondtam gyorsan, mikor láttam, hogy milyen arcot vág – Liam jó pasi, meg minden, de valahogy nem fogott meg úgy…
- Hogy úgy? – érdeklődött. 
- Úgy, ahogy te megfogtál. – ismertem be, amin magam is elcsodálkoztam. Soha nem voltam ennyire nyíl az érzelmeim kifejezésében, ezért se tudom, hogy most mi történt velem. 
- Tényleg? – nézett rám csillogó szemekkel, és teljes testével felém fordult. 
- Igen, és annyira hülye vagyok, hogy ezt elmondtam neked. Nem szabadott volna, igazából egész eddig magam sem tudtam, hogy mit akarok. – hadartam – Egyáltalán nem szabadna ezt éreznem, mert ez az egész egy nagy hülyeség. 
- Mi hülyeség? – mosolygott rám, és megfogta az arcomat.
- Harry… - néztem rá felhúzott szemöldökkel – Te és én többet úgysem találkozunk. Te egy világsztár vagy, én meg egy tök átlagos lány. 
- Nekem nem vagy átlagos. – mondta halkan, és simított még egyet az arcomon.
- Pedig akkor is az vagyok. – tekertem a fejemet lemondóan – Jól érzem magam veled, de nem kellene több időt együtt töltenünk, mert félek, hogy rossz vége lesz. 
- Mire gondolsz? 
- Szerintem te is tudod… Nem akarok beléd szeretni. 
- Miért? Az akkora baj lenne? 
- Igen. Mert nem akarok szenvedni pasi miatt, és ha elkezdenék még ennél is többet érezni irántad, akkor szenvednék. Tudom nagyon jól. – mondtam lehajtott fejjel. 
- Azt hiszed, hogy megbántanálak? – kérdezte halkan, óvatos hangnemben, én pedig csak bólintottam – Nem ismersz igazán. 
- Éppen ezért félek, mert már most megbízok benned, pedig nem szabadna. – nevettem el magam zavartan. 
- Adj egy esélyt! – nézett a szemembe, én pedig elolvadtam tőle. 
- Ez annyira nevetséges. – mosolyodtam el, ő pedig összehúzott szemekkel nézett rám – Mármint az, hogy pár napja még itt unatkoztam, most meg itt ülök egy világsztár mellett, akibe mellesleg totál belezúgtam. – mondtam, majd ijedten ránéztem. Ezt most tényleg kimondtam? 

2014. szeptember 1., hétfő

10. fejezet: Egy újabb szupersztár

Sziasztok! :) Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történet, és egyre többen írtok véleményt. Most pedig egy új izgalmat hoz a történet, ugyanis megjelenik valaki, aki rendesen bezavarhat a szerelmi szálba. Nem húzom tovább, olvassatok, és alkossatok véleményt! ;)

Harry Styles
Másnap reggel már elég korán felébredtem, ugyanis a nappaliból elég hangosan szűrődtek be a hangok. Kikászálódtam az ágyból, és álmos szemekkel csoszogtam ki, egy szál alsóban. Már akkor hallottam Lou hangját, mikor kinyitottam az ajtómat, és egy másik hangot is, ami szintén ismerős volt. 
- Te mit keresel itt? – néztem összehúzott szemekkel a vendégünkre. 
- Én is örülök neked, Harry. – pattant fel a kanapéról, és megölelt.
- Liam eljött, hogy velünk töltse a hátralévő napokat. – mondta mosolyogva Louis.
- De jó. – húztam el a számat. 
- Ennyire tényleg ne örülj nekem. – mondta Liam, kezeit pedig védekezve maga elé emelte, majd visszahuppant a kanapéra.
- Bocs. – ültem le én is, és a fejemet hátrahajtva, szemeimet becsukva terültem szét – Nem az a baj, hogy itt vagy… Na jó, de az a baj. Mert egyedül akartam lenni, és nem elég, hogy Lou bekönyörögte magát mellém, még te is megjelensz. Hol van itt a pihenés, és a nyugalom? Szeretlek titeket srácok, de néha sok belőletek. – nevettem rájuk, és tudtam, hogy nem sértem meg őket, sőt, inkább örülnek, ha nyitott vagyok az irányukba.
- Neked meg mi a bajod? – kérdezte Liam. 
- Semmi. – vontam meg a vállamat. 
- Nem ment jól a tegnapi randi? – húzogatta a szemöldökét Lou, és Liam egyből előre hajolt, majd izgatottan nézett rám. 
- Milyen randi? – kérdezte egyből – Alig vagy itt pár napja, és már találtál magadnak egy szegény kislányt, akit bolondíthatsz? 
- Fogd be! – mondtam halkan, és kezdtem ideges lenni. 
- Ne bántsd! – lökte meg Lou, a mellette lévőt – Hazz barátunk szerelmes. 
- Tényleg? – kerekedtek ki Liam szemei – Te…és a szerelem? 
- Miért kell ebből viccet csinálni? – kezdtem ordítani, mire két barátom ijedten nézett rám. 
- Sajnálom, Harry! – mondta meghökkenve Liam – Nem akartalak megbántani, de ismerd be, hogy ez elég furán hangzik. Te nem szoktál szerelmes lenni. 
- Nem vagyok szerelmes.
- Dehogyneeeem. – dalolta Lou halkan. 
- Mesélj róla. – kérte Liam mosolyogva, mit sem foglalkozva Louis-val.
- Csodálatos ember, tizennyolc éves lesz, Londonban lakik, a családjával nyaral itt, és nem a rajongónk. – fejeztem be mosolyogva – Ami pedig a legfontosabb, hogy totál átlagosnak érzem magam mellette. Nem viselkedik velem sztárként, és őszintén szólva, nekem sem jut eszembe, hogy az vagyok, amíg vele töltöm az időt. 
- Te tényleg belezúgtál. – állapította meg Liam. 
- Dehogy. – tagadtam le, pedig igazság szerint már magam sem tudtam, hogy mi van velem. Soha nem éreztem ezt egy lány iránt sem. Nem is mertem ezt érezni, mert tudtam, hogy a legtöbben csak kihasználják, hogy híres vagyok, és tele vagyok pénzzel. – Különben sem lehetek szerelmes, te is tudod. 
- Miért nem? – nézett rám furcsállóan. 
- Mert azt hiszi, hogy akkor lerombolódik az imidzse, és a rajongók utálni fogják. – szólalt meg Louis. 
- Te teljesen hülye vagy, Harry. – tekerte a fejét Liam – Ezt te sem gondolhatod komolyan.
- Nem magamat féltem, hanem őt. – hajoltam előre, és magyarázkodni kezdtem – Nem akarom, hogy bántsák őt az emberek, túl jó ahhoz, hogy tönkremenjen egy ilyen miatt. Miattam. 
- Inkább magadat kínzod? 
- Igen. – válaszoltam egyértelműen, gondolkodás nélkül. 
- Akkor meg ne bolondítsd, de ezt már megmondtam. – szólt közbe ismét Lou, Liam pedig egyetértően bólintott a javaslatára. 
- Csak együtt lógunk. Attól, hogy én érzek iránta, neki még nem kell. Csak együtt töltjük az időt, és ennyi. 
- És ha beléd szeret? 
- Liam! Nem fog belém szeretni. Ő ennél okosabb, hiszen tudja, hogy nincs értelme a dolognak. 
- Te is tudod, mégis belezúgtál. 
- Nem zúgtam bele, oké? – néztem rájuk idegesen.
- Na jó, feladom. – csapta össze a kezét Liam, és felpattant a kanapéról – Lou? Eljössz velem körülnézni? 
- Haveeeeer! Nemrég keltem fel, hadd térjek magamhoz. – mondta a megszólított. 
- Harry? – nézett rám.
- Felejts el! Amúgy is, délután programom van.
- Jóóó! Akkor megyek, és járok egyet egyedül. - és egyből elindult az ajtó felé. 

Emily Cook
Csodával határos módon korán felébredtem, pedig alig aludtam valamit. Egész éjjel azon jártak a gondolataim, amik este történtek. Harry Styles egy romantikus vacsorát szervezett nekem a tengerparton, és mikor hazakísért, meg akart csókolni. Engem, egy tök átlagos, ismeretlen, gimnazista lányt. Vajon komolyan gondolta, vagy csak egy nyári kaland lennék neki? Elvégre másfél hét múlva hazamegyünk, és soha többé nem látjuk egymást. Pontosabban én látni fogom a tévében, meg az újságokban, de ő többet hallani sem fog rólam. Nem tudom, hogy mit gondoljak, elvégre annyira kedves, és tényleg nem nagyképű. De semmi értelme nincs annak, hogy valami történjen köztünk, és elkezdjek iránta többet érezni. Nem szabad belezúgnom, mert annak csak rossz vége lesz. Csak együtt töltjük az időt, hogy ne unatkozzunk annyira ezen az átkozott helyen. Mondjuk most már nem is tűnik olyan rossznak ez a sziget, elég tűrhető, ha úgy vesszük. Vagy csak Harry miatt érzem így? Na mindegy, ki kell tisztítanom a fejemet, elvégre délután megint találkozok vele, és addigra szeretném tisztán látni a dolgokat. Ezért is öltöttem fürdőruhát a rövidnadrágom, és a topom alá, és vettem magamhoz a könyvemet, illetve a törölközőmet, hogy ki tudjak feküdni a partra napozni és relaxálni. Kinyílt a lift ajtaja, és tátva maradt a szám, ugyanis az tele volt. Egy csomó idős nő és férfi állt benne, de én nem akartam tovább várni, ezért betolakodtam közéjük. Mégis mit keres itt ennyi ember, mikor tegnap még rajtunk, és Harry-éken kívül nem volt itt senki? 
Szerencsére az öregek kiszálltak a liftből a másodikon, és csak én maradtam… Vagyis én, és egy napszemüveges, baseball sapkás srác. Mikor rá néztem, egyből rám mosolygott. Rövid, barna haja, borostája, és elég jó teste volt. Már amennyit láttam a sötétkék rövidnadrág és fehér trikó alatt. 
- Szia. – köszönt rám, én pedig félve néztem felé. 
- Öhm… Szia. – mosolyogtam félénken. 
- Azt hittem, ez egy nyugis környék. – kezdett bele a beszédbe. Elég közvetlen srácnak tűnt, de nem értettem, hogy miért pont velem kezd el beszélgetni. Oké, hogy más nincs itt, de akkor is. Engem nem szoktak csak úgy leszólítani a jó pasik.
- Az is. – válaszoltam neki, de nem nagyon néztem rá – Vagyis tegnap még az volt. Csak páran voltunk szinte az egész szigeten. 
- Ja, az öregek ma jöttek, mikor reggel bejelentkeztem. 
- Te is itt szálltál meg? – néztem rá, de ekkor rájöttem, hogy hülye kérdés volt – Oké, gondolom mi másért lennél itt. – válaszoltam helyette a saját kérdésemre. 
- A strandra mész? 
- Igen. 
- Veled tarthatok? Persze, csak ha nem gond. 
- Öhm… - nem tudtam, hogy mit feleljek. Miért akar velem tartani, elvégre nem is ismerem. Alig fél perce találkoztunk, és velem akar tartani a strandra? – Nincs jobb dolgod? 
- Akkor ezek szerint gond. – mosolygott rám, mikor már kifelé tartottam a szálloda halljából, ő pedig még mindig követett. 
- Nem úgy értettem, bocs. Csak körülbelül fél perce találkoztunk, és te máris velem akarsz tartani? 
- Hát inkább veled tartok, minthogy az öregekkel bingózzak. – mondta, én pedig lenevettem magam – Ezen kívül pedig, ha nem akarod, hogy elmondjam, mi lesz a könyved vége, akkor muszáj lesz elviselned. 
- Te olvastad? – néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Persze. – rántotta meg a vállát – Olyan furcsa? 
- Igen. – bólintottam – A pasik nem nagyon szeretnek olvasni, legalábbis akiket ismerek, azok nem. 
- Háááát, én akkor kivételes eset vagyok. – mondta nevetve. 
- Igen. – bólintottam. Ekkor már a parton voltunk, és leterítettem a törölközőmet, majd a ruhámat levéve ráültem, az ismeretlen srác pedig leült mellém a homokba. – Honnan jöttél? 
- London, Anglia.
- Nem mondod… - játszottam a meglepettet – Nem is tudtam, hogy London ott van. – nevettem el magam, és ő is nevetni kezdett. 
- Jól van, na. – mondta kissé megszeppenve.
- Nem vagyok ám annyira hülye. – mondta megjátszott sértődöttséggel. 
- Arra egyből rájöttem. – mosolygott – Nem is tűnsz annak, csak vicceltem. 
- Még szerencse. – nevettem el magam. 
- Bocs. – mondta a srác, és elővette a csörgő telefonját a zsebéből – Igen, Lou? – szólt bele unottan, én pedig egyből rá kaptam a tekintetemet. Azt mondta, hogy Lou? Biztos, csak véletlenül hívják úgy az egyik ismerősét. – Most? Miért olyan fontos most ez? Jóóó… Jól van, már, megyek! – mondta idegesen, és letette a mobilt. 
- Úgy látom, hogy fontos volt. – mondtam mosolyogva, de valamiért kezdett frusztrálni az egész helyzet.
- Igen, a haverom hívott. Most mennem kell, de nagyon remélem, hogy hamarosan ismét találkozunk. Nem éppen a szívem csücske ez a hely, nekem túl unalmas, de úgy látom, hogy nem is fogok itt annyira unatkozni. – célzott rám, én pedig szinte megfagytam – Remélem, még találkozunk, öhm… - felkelt, és felém nyújtotta a kezét.
- Emily Cook. – árultam el a nevemet – És te? 
- Liam. Liam Payne. – mondta, és levette a napszemüvegét. Ó te jó ég!