2014. június 28., szombat

35. fejezet: Landolás a padlón

Sziasztok! :) Örülök, hogy egyre többen szeretitek meg a történetet, és egyre többen írtok véleményt. Ahogy ígértem, az előző rész egy elég meglepő fejezet felvezetése volt. Nem lett valami hosszú, de szerintem örülni fogtok neki! ;)
Nem is húznám tovább a szót, olvassátok el, és nagyon örülnék a véleményeknek! ;)

Harry Styles
- Sziasztok! – köszöntem bátortalanul a két lánynak, és lopva Angie-re néztem, aki még így izzadtan, és csapzott hajjal is csodálatos volt. Ő sem mert rám nézni, csak maga elé meredve tekerte tovább a biciklijét, de azért motyogott egy köszönés-félét.
- Mehetünk, szívem? – szólalt meg Niall, mikor lenyomott egy puszit Abbie szájára. 
- Persze. – bólintott a lány, és leszállt a bicikliről. 
- Ho…hova mentek? – kérdezte Angie ijedten, és megállt a tekerésben. 
- Most kaptam egy hívást, hogy az anyámnak valami dolga akart, és nem el kell mennünk Nate-ért. – magyarázta Niall, de persze nagyon jól tudtam, hogy nem mond igazat, és szerintem Angie is tudta. 
- Nem mehetnél el érte egyedül? – kérlelte Angie Niall-t – Mégis hogy megyek haza? – fordult a testvéréhez – Iderángattál, és most meg itt hagysz? 
- Sajnálom hugi. – rántotta meg a vállát Abbie, és összeszedte a cuccait – Muszáj elmennünk a gyerekért. 
- Én majd hazaviszlek. – szólaltam meg hirtelen, és minden szem rám szegeződött. 
- Tessék! – mosolygott Abbie, és rám mutatott – Már megoldódott a hazameneteled is. Mi most megyünk. Sziasztok! – köszönt el, és már el is tűnt Niall-el a nyomában. 
- Szia! – mondtam megint pár másodperc múlva, és felültem a biciklire, amin eddig Abbie ült. 
- Szia! – köszönt vissza, de még mindig nem nézett rám. 
- Nem is mondtam az eljegyzési bulin, de örülök, hogy jobban vagy. – mondtam, mire ő rám nézett. 
- Öhm… - kezdte zavartan – Igen. Köszönöm. 
- Mit köszönsz? 
- Úgy tudom, hogy te vigyáztál rám, és te hívtál orvost is. Nem nagyon emlékszek a dolgokra, pontosabban egyáltalán nem emlékszek semmire sem. 
- Ohhh… - mondtam csalódottan. Valahogy gondoltam, hogy nem fog emlékezni arra, hogy azt mondta nekem, hogy szeret. De hát mit is vártam, hiszen nem volt magánál. – Nem kell megköszönnöd, ez természetes. Nem akartam, hogy bajod legyen. Rettentően aggódtam. – ismertem be, és úgy vettem észre, hogy elmosolyodik. 
- Elég rosszul voltam, de már semmi bajom. Rendesen kimerültem. – mondta bólogatva. 
- Igen. Remélem, azóta már rendesen eszel. 
- Igen. – nevette el magát. 
Pár percig csak csendben tekertük a biciklit, de én végig csak Angie-t figyeltem. Ő persze rám sem nézett, biztos voltam benne, hogy direkt kerüli a tekintetemet. 
- Jól itt hagytak minket, mi? – szólaltam meg, hogy megtörjem a kínos csendet.
- Ugyan már! – nevette el magát, és rám nézett – Mintha nem tudtad volna, hogy erre megy ki az egész. 
- Mi? – lepődtem meg a kijelentésén.
- A te kezed is benne volt, ismerd el! – mondta összehúzott szemekkel, de nevetve. 
- Nem, tényleg nem! – emeltem fel a kezeimet védekezve – Éppen úgy meglepődtem, ahogy te is. 
- Honnan tudod, hogy én meglepődtem? – kérdezte ravasz mosollyal. 
- Mert láttam rajtad. – vontam meg a vállamat – Meg nem nagyon akartad, hogy itt maradjunk kettesben. 
- Nem erről van szó. – komorodott el az arca – Csak itt vagyunk megint kettesben, egy olyan helyen, ahol bárki lefényképezhet. Az esküvőm napja, pedig egyre jobban közelít, és nem akarom, hogy összehozzanak minket. 
- Tudom. – mondtam lehajtott fejjel – Tudom, hogy közelít az esküvő. Minden egyes pillanatban csak erre gondolok, és imádkozok, hogy bárcsak megállna az idő olyankor, mikor csak te és én vagyunk. Mondjuk most, vagy mikor vigyáztam rád, és nem akartad, hogy… - haraptam el a mondatot. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet lenne-e elmondani a dolgokat. 
- Mit? – nézett rám kíváncsian – Mi nem akartam? 
- Semmi. Lényegtelen. – vontam meg a vállamat. 
- Harry… - szólt rám egy kicsit erőteljesebb hangnemben.
- Nem tök mindegy, Angie. Hozzámész Chad-hez. Olyan mindegy, hogy miket mondtál, mikor nem voltál magadnál. – fejeztem be a mondandómat, és láttam, hogy elgondolkozik a dolgon. Biztos vagyok benne, hogy majd kifúrja az oldalát a kíváncsiság, hogy mi lehet az, amit lázasan mondott. 
- Darcy Anne-el van? – törte meg most ő a csendet pár perc múlva, de szerintem csak a témát akarta terelni. 
- Nem. Mikor Niall beállított hozzám, magával hozta Liam-et, Lou-t és Zayn-t is. Ők vannak a gyerekekkel. 
- A gyerekekkel? Nate is velük van? – nézett rám meglepetten. 
- Igen. Gondolod, hogy Maura-nak bármi fontosabb dolga lenne Nate-nél, ha ő vigyázna rá? – nevettem rá, mire ő is elmosolyodott.
- Tehát átvertek minket. – állapította meg.
- Igen, habár én furcsának tartom. 
- Miért? 
- Abbie miatt? Nem inkább azt akarja, hogy ne legyek a közeletekben? – kérdeztem nevetve.
- A nővérem úgy gondolja, hogy te vagy életem szerelme, és ha veled lehetek csak boldog igazán, akkor áldása rá. – mondta könnyedén, de amint kimondta, kikerekedett szemekkel fordult a másik irányba. Szerintem ezt nem akarta elkotyogni, csak kicsúszott a száján. 
- Ennek örülök. – húztam ki magam.
- Minek? 
- Hogy már mindenki látja, hogy mi ketten összetartozunk. – rántottam meg a vállamat – Már csak neked kellene beismerned. 

Angelina Graham
- Harry… - néztem rá kérlelve. Nem akartam, hogy megint ez legyen a téma, nem akartam veszekedést. 
- Igen? – fordult felém várakozva. 
- Hagyjuk ezt a témát. – mondtam halkan. 
- De miért? – csattant fel, és többen is felénk néztek – Miért hagyjuk? Basszus, Angie. Te is nagyon jól tudod, hogy nem lehetünk boldogok egymás nélkül. Hozzámész Chad-hez, elköltöztök, de szenvedni fogsz. Csak arra fogsz gondolni, hogy milyen lenne, ha mellettem ébrednél reggelente, ha én csókolnálak, vagy ha én érnék hozzá a csupasz bőrödhöz, mikor este bebújsz az ágyba. – suttogta, miközben közelebb hajolt hozzám, és végigsimított a karomon. Természetesen egyből kirázott a hideg, amit gondolom, ő is észrevett, mert szemmel látható volt a libabőr a kezemen. 
- Fejezd be! – sziszegtem felé idegesen, és lepattantam a bicikliről, majd az öltöző felé vettem az irányt. Elegem volt belőle, és nem akartam tovább hallgatni. Minden egyes szavával a lelkembe mart, ugyanis igaza volt. Csak rá tudok gondolni, és rosszul vagyok, ha Chad a közelembe van, vagy ha megcsókol. Harry-t képzelem oda, és őt akarom érezni, de nem tehetem meg Chad-del, hogy elhagyom őt az esküvő előtt. Nem. Én nem olyan vagyok, mint Harry Styles, aki otthagyja az állítólagos szerelmét az oltár előtt. Chad egy biztos pont, míg Harry maga a bizonytalanság. 
- Nem. Nem fejezem be. – hallottam meg a hangját, és abban a pillanatban megéreztem az ujjait a csuklómon. Maga felé rántott, és a falhoz szorított. Ha nem róla lenne szó, akkor megijedtem volna, de tudtam, hogy nem akar bántani. Soha nem bántana. Egyáltalán nem fájt a szorítása, nem is akart szorítani, csak nem akarta, hogy szabaduljak. A szemei könyörgést sugároztak, amitől egy kicsit megenyhültem, és nem próbáltam kiszakítani a karomat az ujjai közül. 
- Mit akarsz, Harry? – suttogtam az arcába. Szerencsére senki nem látott minket, ugyanis az öltözők előtti folyosón álltunk. 
- Téged! – mondta, és elengedte a csuklómat, de az ujjait levezette a derekamra, majd az edzőtrikóm alá nyúlt. Nem ellenkeztem, csak zihálva bámultam az arcába. Harry várakozva nézett rám, majd mikor rájött, hogy nem fogom ellökni magamtól, mosolyogni kezdett, és magához rántott. Hideg, nedves ajkait megéreztem a nyakamon, amitől átjárt a forróság, de mégis libabőrös lettem. Átkaroltam a nyakát, ő pedig egy mozdulattal az ölébe kapott, és belökte mögöttem az ajtót. Időm nem volt körbenézni, de tudtam, hogy az egyik masszázs szobában vagyunk. A szemem csukva volt, miközben egymás ajkait faltuk. Letett a masszázs ágyra, és gyorsan bezárta maga mögött az ajtót, majd szinte egy másodperc alatt, újra a számra tapadt. Megszabadítottuk egymást az izzadt ruhadarabjainktól, és meztelenül állt előttem. 
Láttam, hogy készen áll arra, hogy egymáséi legyünk újra, és én alig vártam, hogy megérezzem magamban. Ő viszont nem siette el, talán nem akarta, hogy megint gyorsan végezzünk. Tudom, hogy hibát fogok elkövetni megint, de jelen pillanatban nem érdekelt. Elvesztettem az eszemet a látványtól, és megrészegített a csókja. Ő még mindig előttem állt, miközben én az ágyon ültem. A magasság pont jó volt, a csípőm az ő csípőjénél volt, mégsem így akarta. Gyengéden hátralökött, és fölém tornyosult. 
- Le fog szakadni az ágy. – mondtam nevetve.
- Nem baj. – rántotta meg a vállát, és abban a pillanatban megtörtént. Összecsuklott a masszázs asztal lába, és a földön landoltunk. Szerintem mind a ketten nevetni akartunk, de talán egyikünk sem mert. Nem akartunk elrontani a pillanatot, így nem is foglalkoztunk azzal, ami történt. Újra csókolózni kezdtünk, ami egyre vadabbá vált. Harry végigcsókolta a testem minden egyes porcikáját, majd kivárva a kellő pillanatot, belém hatolt. A bőröm lángolt, a szívem dübörgött, a vérem forrt. A körmeimet beleeresztettem a hátába, így diktálva az iramot, és így biztosítva arról, hogy mennyire jól érzem magam.

2014. június 25., szerda

34. fejezet: Fitness

Sziasztok! :) Meghoztam az eljegyzési party utáni fejezetet, ami nem lett olyan izgis, inkább a következő, szuper izgalmas, és meglepő fejezetet vezeti fel. Remélem, hogy kapok pár kommentet ide is! ;)

Harry Styles
- Jó reggelt! – hallottam az éles hangot, és megéreztem a hátamon Darcy súlyát. 
- Szia, hercegnő! – suttogtam, és magamhoz öleltem. A fejem csak úgy zengett, és az egész szoba forgott, mikor a hátamra feküdtem, és kinyitottam a szemem. – Nagyon korai vagy.
- Már ebéd is volt. – mondta felháborodva, és csípőre tett kézzel a hasamra ült.
- Tényleg? – néztem rá az órára, ami az éjjeliszekrényen állt – Fél kettő van? 
- Fél három. – javított ki. Tudtam én is, hogy annyi az idő, de kíváncsi voltam rá, hogy mennyire emlékszik abból, amit az óráról tanítottam neki. 
- Igen. – mosolyogtam rá, és adtam neki egy puszit.
- Mit csinálunk ma? – váltott egyből témát – Elmehetnénk anyuciért, és fagyizhatnánk.
- Nem hiszem, hogy az anyád velem akar fagyizni. – mondtam szomorúan, és felültem az ágyban, de Darcy még mindig rajtam ült. 
- Akkor valami mást? – ajánlotta fel. 
- Nem hiszem. – mondtam neki – De mi ketten csinálhatunk valamit. 
- Fagyit akarok. – követelte, mikor ledöntöttem az ágyra, és felkeltem. Az ablakhoz mentem, ahonnan kinézve láttam, hogy elég borongós az idő. 
- Szerintem eső lesz. Nem maradunk inkább itthon? – néztem rá reménykedve. 
- Van itthon jégkrém? 
- Ettél már ebédet? 
- Igen. 
- Akkor van. – bólintottam rá – A nagyanyád itt van még? 
- Igen, és nem engedte, hogy felébresszelek. – mondta bosszúsan – Azt mondta, hogy fáradt vagy a tegnapi éneklés miatt. 
- Igen. – mondtam, és próbáltam nem elhányni magam a másnaposság miatt. Elég régen ittam ennyit, de tegnap muszáj volt. Nem bírtam nézni azt, hogy életem szerelmét egy olyan senkiházi seggfej fogdozza, és csókolgatja, aki nem is foglalkozik vele. Gondolataim közben csak bámultam a kislányomat, aki az ágyon ugrált. Annyira tökéletes volt, csodaszép kislány, és az életemnél is jobban szeretem, akárcsak az anyját. Nem akarom felfogni, hogy megint el kell őket veszítenem.
- Rám sem szólsz? – nézett rám meglepetten. 
- Nem. – közelebb léptem hozzá, és az ölembe vettem, majd szorosan megöleltem – Nagyon szeretlek. 
- Én is szeretlek, apuci! – fonta a kis karjait a nyakam köré. Annyira jó volt őt magamhoz ölelni, és tudni, hogy ő az én kislányom, aki örökre a legfontosabb személy lesz az életemben. – Kapok jégkrémet? – kérdezte, mikor elhajolt tőlem. 
- Kapsz. – bólintottam, és letettem a földre, mire ő egyből kiszaladt a szobából. Félig kómásan, de én is utána mentem. Mikor a konyhába értem, már az asztalnál ült, és onnan nézett felém csillogó szemekkel. Csak rámosolyogtam, lenyomtam egy puszit az anyámnak, és a hűtőhöz mentem. 
- Úgy emlékeztem, hogy van itthon jégkrém. – mondtam hangosan, de inkább magamhoz beszéltem – Múlt héten vettem.
- Én is vettem a héten. – mondta anyám, mire én Darcy-ra néztem. 
- Tényleg? Darcy! – szóltam neki, de ő csak körbe nézegetett, úgy, hogy még véletlenül se kelljen a szemembe néznie – Tudsz valamit az eltűnt jégkrémről?
- Nem. – nézett végre rám, de láttam, hogy nem mond igazat. 
- Biztos vagy benne? 
- Háááááát… - kezdte, de nem nagyon akarta befejezni a mondatát – Nem akarok bajba keverni senkit. – mondta óvatosan, és nagyon komolyan, amitől nekem mosolyogni kellett, és az anyám is elnevette magát. 
- Nincs semmi baj, édesem. Csak nem szeretem, ha füllentesz nekem. Nem szép dolog. – mondtam, és leültem mellé az asztalhoz – Rendben? 
- Oké. – bólintott egy nagyot. 
- Tehát? Ki ette meg a több jégkrémet? Louis vagy te? – kérdeztem, mire ő egyből rám nézett. Tudtam, hogy Lou adott neki, ugyanis ő az, aki nem tud Darcy-nak nemet mondani, és a héten többször is vigyázott rá, amíg én boltban, vagy más helyen voltam. 
- Lehet, hogy én. – mondta halkan.
- Jól van, de most meg nincs mit enni. – rántottam meg a vállamat. 
- Nem megyünk el a boltba? – nézett rám kérlelve. 
- Robin hamarosan jön értem, hazamegyek pár napra. – szólalt meg anyám – Felhívom, és hozatok vele, rendben? 
- Oké. – bólintottam – De miért mész el? 
- Hogy kettesben lehessetek. – mosolygott rám. 
- Nem kell azért elmenned, anya. – mondtam, és próbáltam nem megijedni. Egész eddig itt volt velem, és segített Darcy-val. Egy-két napra hazament, de azt meg tudtam oldani, vagy akkor pont nem volt nálam a kicsi. Kezdtem beparázni, de igazából nem is azért, hogy mit fogok kezdeni egyedül, hanem azért, mert itt hagy. Annyira hozzászoktam, hogy velem van, nem kell egyedül lennem, és belebolondulnom a gondolkodásba. 
- Az esküvőre visszajövök, kicsim. – mondta, és egy lágy puszit adott a homlokomra – És ha szeretnéd, akkor még utána is itt maradok egy kicsit.
- Oké. – bólintottam, és tudtam, hogy mire célzott. Arra, hogy az esküvő után végleg egyedül maradok, és ő szívesen itt lesz velem egy darabig, hogy ne törjek össze teljesen. 
Megint a hűtőhöz léptem, hogy valami kaját keressek, de nem igazán találtam olyat, amit meg tudnék enni. Utálok másnapos lenni.
- Kinyitom. – szóltam anyámnak, mikor meghallottam a csengő hangját. Mikor kinyitottam az ajtót, odakint a négy bandatársam állt, Niall pedig a kis Nate-et is a karjában tartotta. 
- El kell jönnöd velem valahova. – szólalt meg szőke barátom. 
- Most nem jó, anyám elmegy, és megígértem Darcy-nak, hogy csinálunk valamit. – feleltem, és gyanakvóan méregettem őket. Mégis mit keresnek itt mindannyian? 
- Pontosan ezért jöttünk mi. – bólintott Liam, majd szinte fellökött, úgy lépett be mellettem a házba. Zayn, Louis és Niall pedig követték.
- Mit terveztek? – fordultam feléjük. 
- Semmiiiiiit! – emelte fel Lou a kezeit, és próbált meggyőzni, de természetesen nem ment neki. Nagyon jól tudtam, hogy mikor hazudik. 
- Nem hazudj, te jégkrémtolvaj. – mutattam rá. 
- Éééééén? – hüledezett – Elárultál? – nézett Darcy-ra, akit közben kicsalogatott a kíváncsisága az előtérbe. 
- Rájött. – mondta halkan, hogy senki ne hallja, csak Lou, de persze nem ment neki. 
- Gyere velem, rendben? – vágott közbe Niall, és Liam kezébe nyomta a fiát – A srácok vigyáznak a gyerekekre. Ideje lesz gyakorolni nekik is. 
Egy pár pillanatig elidőztem Liam-en, ugyanis elég vicces volt, ahogy egyre távolabb tartotta magától Nate-et, és szinte síró arcot vágott.
- Asszem, tele a zacsi. – mondta lélegzetét visszafojtva. 
- Mondtam, gyakorolj! – nevetett Niall – Jössz, vagy nem? – fordult felém. 
- De hova? 
- Csak gyere, örülni fogsz. - mondta, és én hittem neki. 
- Előbb tedd tisztába. – kiáltott Liam kétségbeesetten. 
- A táskában mindent megtaláltok, és ne merjétek Anne-re sózni. – mondta Niall fenyegetően. 

Angelina Graham
- Alig aludtam valamit, Abbie. – könyörögtem a nővéremnek, mikor délután háromkor megjelent nálam – Nem gondolod, hogy most elindulok, és az edzőteremben ugrálok neked? 
- Ne nekem ugrálj, hanem magadnak. – mondta lenézően – Jó lenne, ha kicsit formába hoznád magad az esküvő előtt. 
- Most azt mondod, hogy kövér vagyok? – néztem rá felháborodva. 
- Nem. Csak egy kicsit izmosodhatnál. Lapos a segged. – nézett végig rajtam. 
- Neked meg csak azért van segged, mert terhes voltál, és még rajta van a felesleg. – vágtam vissza. 
- Na és? – vont vállat sértődötten – Én most szültem, te meg öt éve, mégis én jobban nézek ki.
- Nem érdekel! – tört ki belőlem – Harry-nek így is jó vagyok! 
- Hmmmm… - csak ennyi volt a válasz, és mosolyogni kezdett.
- Mi van? – kérdeztem idegesen. 
- Harry-nek jó vagy? Nem inkább Chad-nek? 
- Mi? – kezdtem zavarba jönni, és visszapörgettem az agyamban az előbbi kijelentésemet. Harry-t mondtam. Az ő nevét mondtam ki Chad helyett, és rá is gondoltam. Én normális vagyok? 
- Hugiiiii… - Abbie mosolyogva kezdett el beszélni, és láttam, hogy most őszintén beszél – Látod, hogy nem tudod magadnak sem letagadni, hogy csak ő jár a fejedben?
- Ez nem igaz. – mondtam, és lehajtottam a fejemet. 
- Na, gyere el velem edzeni, és ígérem, hogy nem hozom fel többet ezt a nyelvbotlást. – ígérte meg. 
- Jó. – egyeztem bele, és kisiettem a nappaliból, egyenesen az emeletre, ahol összepakoltam az edzőruhámat. Azért is siettem, mert nem akartam, hogy Abbie esetleg mégis szóba hozza Harry-t, és rájöttem arra is, hogy az edzés talán kicsit kitisztítja a fejemet, és nem gondolkozok majd mindenfélén. 

Fél óra múlva már az edzőteremben voltunk, ahova régen is jártunk. Miután megszültem Darcy-t, eléggé sokat híztam, és Abbie segített leadni azt a pár kilót. Igaz, hogy Harry-t nem zavarta, ahogy kinézek, mert állítása szerint kétszáz kilósan is szeretne, de engem mégis zavart. Aztán, mikor elhagyott, már nem foglalkoztam olyan dolgokkal, hogy mekkora a hátsóm, vagy izmos-e a vádlim. 
- Hol kezdjük? – szólalt meg a nővérem.
- Nem tudom. – vontam vállat – Bicikli? 
- Oké. – bólintott, majd mind a ketten elfoglaltunk egy-egy szobabiciklit, és tekerni kezdtünk. Nem telt bele sok idő, és megéreztem az első verejtékcseppet a homlokomon. Letöröltem a törölközővel, és ahogy újra nekiláttam, figyelmes lettem két alakra a terem végében. 
- Na ne! – tört ki belőlem, és elképedve néztem az érkezőkre – Nem véletlenül jöttünk ide, ugye? – néztem összehúzott szemöldökkel a nővéremre. 
- Miért? – kérdezte, de nem nézett rám, csak mosolygott. 
- Abbie! – szóltam rá, a kelleténél kicsit hangosabban, mire a terem végében állók felénk néztek, és én ugyan abban a pillanatban néztem rá, mikor ő, énrám. Meglepődöttséget láttam az arcán, aztán egy apró mosoly kíséretében követni kezdte Niall-t, aki felénk tartott. 

2014. június 21., szombat

33. fejezet: Az eljegyzési party

Sziasztok! :) Tudom, hogy már vártátok ezt a részt, szerintem nagyon izgis lett, és emellett még hosszú is! ;) Véleményeket várom!

Angelina Graham
- Szia! – köszönt az ajtóban álló fiú, mikor kinyitottam a csengetés után – Indulhatunk? 
- Persze. – bólintottam. 
- Abbie? – kérdezte félve, és lopva bepillantott mögöttem a házba. 
- Mindjárt készen van. – mondtam mosolyogva, és jobban megnéztem a szőkeség arcát, ami beesett volt, és a szemei sem ragyogtak úgy, ahogy mindig is szoktak. 
- Rendben. – bólintott – Chad is itt van? 
- Nincs. – feleltem unottan – Azt mondta, hogy ott találkozunk, mert még el kell intéznie valamit. 
- Oké. Darcy meg Harry-vel jön, nem? Ha jól tudom, akkor ott van ma is nála. 
- Igen. – mondtam, de még mindig azon gondolkoztam, hogy mennyire szenvedhet szegény – Niall! Jól vagy? 
- Nem igazán. – hajtotta le a fejét – Gondolom, már tudsz mindent. 
- Igen. – mondtam, pont mikor megjelent Abbie, a kezében Nate-tel. 
- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, semmit sem észlelve abból, hogy Niall mennyire rosszul van. 
- Igen. – mondta a szőke fiú, és reménykedve, de mégis félve nézett a nővéremre, aki csak elment mellette, és a kocsiba rakta a fiukat. 
- Gyere. – veregettem meg Niall vállát, és az autó felé löktem. Szegényt annyira sajnáltam, hiszen tényleg látszódott rajta, hogy teljesen kivan Abbie miatt. 
Az étteremig, ami körülbelül tízpercnyire volt a házamtól, egy hang sem hallatszott a kocsiban, csupán Nate nevetett fel néha. Abbie hátul ült mellette, míg én elől Niall mellett. Néha ránéztem a fiúra, aki a visszapillantóból figyelte a nővéremet, és a kisfiukat. Láttam a fájdalmat a szemében, de ő is mosolygott, mikor Nate nevetett. 
Mikor odaértünk az étteremhez, Niall vette a karjába a kisfiút, és úgy ment be, én pedig lemaradtam a nővéremmel. 
- Beszélj vele, kérlek! – mondtam suttogva – Teljesen kivan miattad. 
- Majd később. – vágta rá, és előrefutott.
Mikor beléptem az épületbe, már voltak egy páran, de Chad még sehol sem volt, pedig mi sem értünk ide időben. 
- Anyuciii! – hallottam meg a lányom hangját, és csak azt vettem észre, hogy magához szorítja a lábaimat. 
- Szia, életem. – hajoltam le hozzá, és adtam neki egy puszit – Nagyon csinos vagy. 
- Te sem panaszkodhatsz. – hallottam meg a fejem felett a hangot, és egyből felpattantam, így szembe találtam magam Harry-vel – Nagyon szép vagy. – tette hozzá. 
- Köszönöm. – mosolyogtam rá. 
- Egy fényképet? – szólított meg minket a fotós, akit valószínűleg szintén Chad intézett. 
- Öhm… - kezdtem tiltakozni, de Darcy közelebb rángatott engem, és az apját is, a fényképész pedig elkattintotta a fotót. 
- De jóóóó! – lelkendezett a lányunk, és ugrált örömében – Lesz egy közös képünk. – mondta és elfutott Abbie-hez, és a kis Nate-hez.
Harry csak rám pillantott, majd gyorsan elkapta a tekintetét, és Niall-en állapodott meg, aki a nővéremet figyelte. Összehúzott szemekkel nézett felé. 
- Minden oké Niall-el? – kérdezte. 
- Nem éppen. Beszélni is akartam vele. – mondtam, és elindultam felé, Harry pedig követett. 
- Miért nem beszéltek? – kérdeztem rögtön, amint leültem mellé. 
- Minek? Világosan megmondta, hogy nem akar hozzám jönni. – vonta meg a vállát. Elkezdett inni, aminek nem lesz jó vége. 
- Megkérted a kezét? – szólalt meg Harry meglepetten. 
- Meg, de nemet mondott. 
- De miért? – értetlenkedett.
- Nem tudom. Talán már nem szeret. – mondta szomorúan. 
- Dehogynem. – szólaltam meg, és megsimogattam a vállát – Én beszéltem vele, és ismerem is annyira, hogy nagyon jól tudom, csak megijedt. Tudod te is, hogy nem az a házasodó típus. Nem fog elhagyni. – nyugtattam meg – Szeret téged, csak megijedt. 
- De mitől? – nézett rám kétségbeesetten.
- Attól, hogy úgy jár, ahogy én. – mondtam lehajtott fejjel, és éreztem, hogy Harry rám kapja a tekintetét.
- Én sosem hagynám el őt. – mondta Niall, és felpattant mellőlem, majd Abbie felé vette az irányt. Leült mellé, és a kezeibe vette a nővérem kezét. Nem hallottam semmit abból, hogy mit beszél neki, de Abbie egyre jobban mosolygott, és láttam, hogy elsírja magát, éppen úgy, ahogy Niall is. Majd megcsókolták egymást, Abbie felé nyújtotta a kezét, ami után Niall kapkodva a zsebébe nyúlt, és elővett egy kis piros dobozt, benne egy gyűrűvel, amit gyorsan a nővérem ujjára húzott. 
Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, majd mosolyogva fordultam Harry felé, aki éppen akkor hajtotta le a fejét, az arca pedig szomorú volt. 
- Legalább ő boldog. – motyogta maga elé.
- Te is lehetnél az. – szóltam neki vissza, majd a kezemen lévő gyémántgyűrűre pillantottam. Vajon mit éreznék, ha most Harry azért ülne mellettem, mert kettőnk eljegyzési partyja lenne? Akkor is bennem lenne az érzés, hogy hibát követek el? Akkor is érezném ezt a nagy gombócot a torkomban? Nem. Biztos, hogy nem, hiszen akár hányszor látom, a szívem ki akar szakadni a helyéről, és a pillangók őrült táncot járnak a gyomromban. 
- Édes! – a gondolataimból egy hang zökkentett ki – Bocs a késésért, de most már csak a tiéd vagyok! – mondta a hirtelen megjelent Chad, és lenyomott egy csókot a számra – Csodás vagy. 
- Köszönöm. – mosolyogtam rá. 
- Kezdhetjük? – mondta izgatottan, és körbenézett. 
- Pontosan mire gondolsz? – néztem rá kérdőn, mikor megfogta a kezemet, és magával húzott. Én hátranéztem Harry-re, aki ugyan ott ült, ahol eddig, de még szomorúbban nézett rám. 
Chad megállt az asztal előtt, ahol a többiek ültek, és a vacsorához készülődtek. 
- Egy kis figyelmet kérek. – kiáltott fel hangosan, miután megkocogtatott egy poharat – Köszönjük, hogy mind eljöttetek erre a vacsorára, amivel a szerelmünket ünnepeljük, és azt, hogy ez a csodálatos nő nemsokára a feleségem lesz. Mint azt tudjátok, az esküvő után Angie, a kislányunk Darcy, és én elköltözünk Ausztráliába, és ott kezdjük meg a közös életünket. – mesélte boldogan, nekem pedig majdnem megszakadt a szívem, de nem azért mert ő boldog volt, hanem azért, mert láttam Harry arcát, mikor had a saját lányának nevezte Darcy-t – Szeretnék köszönetet mondani nektek, hogy eljöttetek, érezzétek jól magatokat, egyetek, igyatok, és ne felejtsétek el, hogy mához három hétre esküvő. – felemelte a poharát, majd ivott belőle egy kortyot, és mindenki más így tett. Chad leült mellém az asztalhoz, és nekiláttunk a vacsorának. Rajtunk kívül még mások is voltak az étteremben, így nem volt feltűnő, hogy Harry a bárpultnál ült, háttal a vendégseregnek. Persze nekem egyből feltűnt, hiszen csak az ő tekintetét kerestem a szememmel, de hiába. Hátra sem nézett, csak sorra döntötte magába a feleseket. 
- A zenekar nem tudott eljönni. – szólalt meg Chad mellettem, mikor végeztünk a vacsorával. 
- Zenekar? Milyen zenekar? – néztem rá értetlenül. 
- Meghívtam egy helyi bandát, hogy játsszon nekünk ma este, de nem érnek ide, mert valami nagyobb rendezvény közbe jött. – hadarta gyorsan. 
- Uhhh. – mondtam elhúzott szájjal – Nem baj, majd kapcsoltatunk valami zenét. 
- Nekem van egy jobb ötletem. – szólalt meg a másik oldalamon a nővérem, és felpattant a székéből. 
- Most hova megy? – kérdeztem kétségbeesetten, és még jobban megijedtem, mikor odalépett a Liam, Louis és Zayn hármashoz, majd súgott nekik valamit. A srácok bólintottak, majd felkeltek, és Harry-hez mentek, ahova Niall is csatlakozott. Abbie felugrott a kis színpadra, ami nem messze az asztalunktól, a terem végében állt, és beleszólt a mikrofonba. 
- Helló, mindenkinek! Szeretném bemutatni a mai este fellépőit, akik az utolsó pillanatban léptek elő vendégekből sztárvendégekké. Mondhatjuk azt is, hogy ez az együttes első fellépése a visszatérésük óta. Köszöntsük a One Direction-t, akik zenélnek nekünk ma egy keveset. – fejezte be, és lesietett a színpadról, de előtte még lenyomott egy csókot Niall-nek. 
- Neked elment az eszed. – suttogtam Abbie fülébe, mikor visszaült mellém. 
- Most miért? – kacsintott rám – Jó lesz, hidd el, és nézz Chad-re! Neki is tetszik az ötlet. – mutatott a mellettem ülő férfira, aki mosolyogva nézett a színpad felé. 
- Köszönjük! – szólt bele az érdes hang a mikrofonba, aminek hatására egyből arra kaptam a tekintetemet – Lehet, hogy sokan nem tudjátok, de mikor felosztott a banda, úgy volt, hogy szólókarrierbe kezdek. Persze ez nem jött össze, ugyanis összesen egy dalt tudtam kipréselni magamból. Ezt szeretnénk most előadni nektek. – fejezte be Harry a mondandóját, és a kezében tartott mikrofonba kezdett énekelni. A többiek csak kísérték gitáron, illetve a refrén résznél segítettek be neki, de a szám Harry-é volt, így ő énekelte végig.
Ahogy hallgattam a szöveget, rájöttem, hogy nekem szól minden egyes szava. Egy dalt írt az utóbbi három évben, és azt is hozzám. 
Harry hangja megbabonázott, és a hideg futkosott a hátamon. Le sem tudtam venni róla a szememet, hiszen már évek óta nem hallottam őt énekelni.
- Ott álltál az előbb, pontosan előttem,
Kitartok, pedig egyre nehezebb levegőt kapnom.
Hirtelen megvakítanak a fények,
Soha nem tűnt fel, hogy milyen fényesek tudnak lenni.

Láttam, hogy van egy kép a sarokban,
Nem kétséges, hogy a fejemben te vagy rajta.
Törött üvegágyon hever,
Ezt az ágyat sosem kettőnkre tervezték.
Nyitva tartom a szemem,
És nyitva tartom a karomat is.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, .mert belefáradtam az egyedüllétbe.
Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba, hogy egyedül érezzem magam.

Megígérem, egy nap visszahozok neked egy csillagot,
Már elértem egyet, de lyukat égetett a kezembe.
Ezekben a napokban távolról nézlek téged,
De próbálom megérteni veled, 
Hogy nyitva tartom a szemem.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam az egyedül létbe. 
Ne hagyj, ne hagyj el.
Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül érezzem magam.
Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül érezzem magam.
Ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül aludjak.

- Ez a mi dalunk. – súgta közben a fülembe Chad, én pedig ránéztem. Ahogy figyeltem őt, rájöttem, hogy semmit sem sejt abból, hogy mi a helyzet velem és Harry-vel. Eszébe sem jutott az, hogy Harry ezt nekem énekli. 
Nem, Chad! Ez nem a mi számunk, nem a tiéd és az enyém, hanem Harry-é és az enyém. – gondoltam magamban, és elmosolyodtam, mikor újra a színpad felé néztem. 

2014. június 18., szerda

32. fejezet: A lánykérés

Sziasztok! :) Meghoztam a legújabb fejezetet, amiben már az eljegyzési party előkészületei vannak. A szombati rész nagyon izgis lesz, ugyanis megtudjuk, hogy Harry alkot-e valamit az est folyamán.
A mai részről ennyit, és akkor most áttérnék arra a témára, amiket többször is megkérdeztetek már. Az egyik az, hogy még hány rész lesz. Erre a válaszom az, hogy még én sem tudom, ugyanis még csak a 37. részt írom, de még van pár gondolatom, amit le szeretnék írni. Talán sikerül majd megközelíteni az 50 fejezetet is. Legalábbis remélem. Sajnos naponta nem tudok részt hozni, nekem nem lesz nyári szünet a munka miatt. :( A másik dolog pedig az, hogy eljut-e az esküvőig a történet. Igen, el fog jutni. Még nem tudom, hogy Harry számára Happy End lesz-e, de lesz esküvő. Chad benne lesz az egész történetben, a végéig.

Angelina Graham
Reggel, mikor kinyitottam a szememet, pár pillanat után eltűnt az álmosságom, ugyanis rájöttem, hogy ma este lesz az eljegyzési party. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz az esküvő napján, ha már most hányni tudnék az idegességtől. 
Az ágyamban fekve csak bámultam a plafont, mikor a földszintről hallatszó zörejekre lettem figyelmes. Gyorsan felkeltem, és leszaladtam a lépcsőn. Igazából nem ijedtem meg, hogy ki lehet az, mert egy-két embernek van kulcsa a házhoz. 
- Te mit keresel itt? – kérdeztem, mikor megláttam, hogy a nővérem egyensúlyoz be jó pár táskával, ruhával, és Nate-tel a babahordozóban. 
- Készülni jöttem. – nézett rám lemondóan – Nem mondod, hogy most keltél fel? 
- De. Miért? 
- Lassan dél lesz. 
- És? – még mindig nem értettem, hogy mit akar mondani. 
- Nem négykor kezdődik az eljegyzési party? Jó lenne, ha elkezdenél készülni, hugi. 
- Aha, kellene. – bólintottam egy ásítás közben. 
- Úgy látom, nem nagyon izgat, hogy te leszel az est fénypontja. 
- Ez még nem az esküvő. 
- Akkor is. Mi bajod? – nézett rám gyanakodva. A nézéséből tudtam, hogy baj lesz, ugyanis ha ő kíváncsi, akkor nem nyugszik. 
- Semmi. 
- Harry miatt parázol? – kérdezett egyből rá a lényegre. 
- Miért paráznék miatta? 
- Mert ma este ott lesz. 
- És aztán? 
- Na jó, tudod mit? Hagyjuk ezt, mert úgysem válaszolsz. Ebédezzünk meg, és álljunk neki készülni. 
- Nincs semmi… - kezdtem, de ő közbevágott. Szokás szerint olvasott a gondolataimban. 
- Hoztam kaját. – mondta, és elővett pár dobozt az egyik táskából. 
Miután megebédeztünk, Abbie letette Nate-et aludni, mi pedig a szobámba vonultunk, és nekiláttunk a készülődésnek. 
- A francba! – szólaltam meg hirtelen. 
- Mi van? – kérdezett vissza a nővérem unottan. 
- Annyira kiment a fejemből, hogy nem vettem semmi ruhát mára. 
- Ez most komoly? – hüledezett. 
- Igen. – fogtam a fejemet. 
- Na jó, nézzünk be a szekrényedbe. – mondta, és kinyitatta a nagy gardrób ajtaját. Pár perc kutakodás után szólalt meg. – Ehhez mit szólsz? 
- Azt ne! – mondtam ijedten, és kivettem a kezéből a ruhát, hogy jól el tudjam rejteni a szekrény aljába. 
- Most mi van? Miért ne? 
- Mert ezt még Harry-vel vettem. Mikor bemutatott az anyjának. – mondtam csalódottan. 
- Ó! Oké, akkor keresünk mást. – mondta, és ismét eltűnt a ruhák között. 
- És ez? – nyújtott felém egy másikat. 
- Ez már jó. – bólintottam, és végignéztem a szoknyán. Még soha nem volt rajtam, igazából azt sem tudom, hogy miért vettem. Egy pánt nélküli szoknya volt, melynek a felső része párduc mintás volt, az alsó része pedig fekete csipke. Két arany, kereszt medálos nyakláncot, és egy arany karperecet választottam hozzá kiegészítőnek. A táska és a cipő pedig szintén fekete volt. 
Miután megvolt a ruha-összeállítás, elmentem zuhanyozni, és hajat mosni. Abbie közben Nate-et készítette fel, aki azóta már felébredt, és egy aranyos, csinos kis ruhába öltöztette. 
- Istenem, de édes vagy. Igazi kis szívtipró. – mondtam, és felemeltem a kisfiút, aki mosolyogva kezdett játszani a vizes hajammal. 
- Tiszta Niall, ugye? – mondta a nővérem mosolyogva, de mikor ránéztem, láttam rajta, hogy baja van. 
- Igen. – bólintottam, majd az ölembe ültettem Nate-et – Mi a baj?
- Niall megkérte a kezemet. – mondta egyszerűen, és lehajtotta a fejét. 
- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek – De hát ez csodálatos! 
- Nemet mondtam. – sírta el magát. 
- Tessék? – esett le az állam – Miért? 
- Mi lesz akkor, ha elhagy? – nézett rám könnyes szemekkel – Mi lesz, ha én is egyedül állok majd az oltár előtt, miközben ő ijedtében menekül?
- Te jó ég! – tekertem meg a fejemet lesújtottan – Neked elment az eszed? Soha nem hagyna el titeket. 
- Először azt sem tudtam, hogy mit csináljak boldogságomban, mikor feltette a kérdést. Igent akartam mondani, de aztán beugrott a kórházas dolog. 
- A kórházas dolog? 
- Ott akarta hagyni a saját gyerekét, Angie! – mondta zokogva. 
- Dehogy akarta! Azt hitte, hogy meghaltál. Csakis azért mondta azt, amit mondott, mert összeomlott. Te nem láttad őt, hogy mennyire kikészül, és amikor azt hitte, hogy Nate-nek is baja van, vigasztalhatatlan volt. 
- Tudom. 
- Akkor meg? Nem értelek. Szeret téged, és neked ő az igazi. 
- Ahogy neked Harry? 
- Harry és Niall két különböző személyiség. – mondtam halkan – Harry gyenge volt, és megijedt, de Niall nem ilyen.
- És ha mégis? Ha egy újabb gyenge pillanatában gondol egyet, és lelép? 
- De nem fog. 
- Nem tudom, hugi. Nem tudom, hogy mit csináljak. – tekerte a fejét. 
- Nem? – nevettem el magam – Van egy gyereketek, évek óta odavagytok egymásért. Az élete szerelme vagy, és más nőre még csak rá sem néz, ha ott vagy mellette, ha nem. Pedig megtehetné. 
- Tudom. – mondta, és végre megjelent egy apró mosoly az arcán. 
- Hogy reagált? – kérdeztem óvatosan. 
- Kiborult. Nem tudta felfogni, hogy miért nem akarok hozzámenni. 
- De mit mondtál neki? Gondolom, hogy várta a magyarázatot.
- Semmit. 
- Semmit? – nem értettem a dolgot, mondjuk nem lepődtem meg, mert ismertem a nővéremet – Csak úgy faképnél hagytad? 
- Nem, persze, hogy nem. Azt mondtam, hogy nem tudok most mit mondani. 
- Erre ő? 
- Erre ő jött a kérdéseivel, sírt, azt hitte, hogy el akarom hagyni. 
- De ugye nem? – kérdeztem ijedten. 
- Dehogy! Eszem ágában sincs. Csak jó nekünk házasság nélkül is, mert így biztos, hogy nem ijed be. 
- Ha beijedne, akkor bármikor beijedhetne. – válaszoltam flegmán. 
- Tudom. 
- Gondold meg ezt az egészet, oké? Nem szeretném, ha ma este ti is rossz hangulatban legyetek. 
- Mi is? – húzta fel a szemöldökét – Talán te is abban leszel. 
- Harry-re céloztam. – néztem rá összehúzott szemekkel. 
- Szerinted el fog jönni? 
- Biztos, és az esküvőre is. Szó szerint megfenyegetett, hogy ott lesz. – mondtam idegesen, miközben Abbie-nek adtam Nate-et, és nekiálltam megszárítani a hajamat. 
- Megfenyegetett? 
- Hát, hogy úgyis tudom, hogy ott lesz mögöttem, miközben az oltárnál állok, és érezni fogom a tekintetét a hátamon. – soroltam – Jaaaa, és utána az orrom alá dörgölte, hogy nem egyedül jön majd. 
- Tényleg? – nézett Abbie meglepetten.
- Aha. – bólintottam, és megint éreztem a hasamban azt a szorító érzést. 
- Zavar? – kérdezte hirtelen. 
- Nem, dehogy zavar. – rántottam meg a vállamat, és előkészítettem a hajsütővasat. 
- Hát persze. Kíváncsi leszek rá. – mosolygott, majd letette a fiát, és nekiállt besütni a hajamat.

2014. június 14., szombat

31. fejezet: Mi az, hogy lehetetlen?

Sziasztok! :) Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire örülök annak, hogy ennyien szeretitek a történetet, és mindig írok véleményt. Nagyon jól esik, és most már tudom, hogy megéri írni nektek.
Meghoztam a mai részt, ami szerintem elég hosszú lett.

Angelina Graham
Mikor megláttam Harry-t és Darcy-t az ajtóban, majdnem elájultam. Nem lehet, hogy pont most kellett hazahoznia, mikor Chad is itt van. Most biztos azt gondolja, hogy lefeküdtem vele, és azért van itt kora reggel, mert itt aludt. Valójában jobb is, ha ezt hiszi, legalább könnyebben lezárja a kettőnk dolgát, és elfelejti azt, ami a napokban történt. Már ha el lehet azt felejteni, mert én biztos nem fogom.
- Sziasztok! – köszöntem vissza rekedt hangon, ugyanis a torkom kiszáradt, és csak bámultam az előttem álló férfit, aki egyre jobban kerülte a pillantásomat, mindenfelé nézett, csak rám nem – Hogyhogy itt vagytok? Baj van? 
- Nem, csak hiányoztál…neki. – tette hozzá egy pár pillanattal később az utolsó szót, de szerintem csak azért, mert Chad éppen ekkor jött ki az ajtón. 
- Szia, Harry! – fogott vele kezet – Milyen koraiak vagytok. – mondta, és megsimogatta Darcy fejét is. 
- Darcy szeretett volna hazajönni. – mondtam gyorsan, mielőtt még beszélgetni kezdenének, és Chad-nek gyanús lenne Harry ellenséges viselkedése. Azt így is csodálom, hogy még nem vette észre, hogy nem igazán kedveli őt. 
- Jól van. – bólintott, majd adott egy csókot – Nekem most mennem kell, de később hívlak. Szeretlek. 
- Szia. – köszöntem el tőle, de valahogy megint nem jött ki az a bizonyos „sz” betűs szó a számon. Néztük, ahogy beült a kocsijába, és elhajtott. – Nem jössz be? – fordultam ismét Harry-hez, aki lopva újra engem figyelt.
- Nem kellene… - kezdte, de akkor Darcy a kezénél fogva berántotta maga után.
- Apuciiii! – kezdett nyavalyogni – Megígérted, hogy ma hárman együtt csinálunk valamit.
- Ezt nem ígértem meg. – védekezett, és egyből rám nézett, hogy bizonyítsa, igazat beszél. Elhittem neki, és valahol rosszul is esett, hogy nem akart velünk lenni ma. Talán észrevette az arcomra kiülő csalódottságot, mert tovább folytatta. – Szeretném veletek együtt tölteni minden egyes percemet, de ez sajnos lehetetlen. – fejezte be csalódottan, miközben leült a kanapéra, és az ölébe vette a lányunkat. Én kicsit messzebbről figyeltem őket. Annyira édesek voltak együtt, messziről látszódott, hogy odavannak egymásért. Bárcsak odamehetnék most, és átölelhetném őket. De ezt nem szabad. Nem, mert az megint csak a remény egy újabb lángját gyújtaná fel Harry-ben. 
- Mi az, hogy lehetetlen? – kérdezte Darcy érdeklődve.
- Az, hogy nem lehet. – válaszolta Harry.
- De miért? Anyuci is biztos szeretne velünk együtt lenni. Igaz? – nézett rám, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. 
- Öhm… - kezdtem dadogni. 
- Hercegnőm, anyu és én már nem olyanok vagyunk, mint régen. – magyarázta neki Harry szomorúan, közben pedig rám nézett. 
- Már nem te vagy a hercege? 
- Nem. Neki már más a hercege.
- Chad? 
- Igen. 
- És neked is lesz másik hercegnőd? – nézett rá aggódó tekintettel. 
- Nekem soha nem lesz másik hercegnőm.
- Csak anyuci? 
- És te. – mutatott rá, és Darcy kuncogni kezdett, de pár pillanat múlva megint szomorúan nézett az apjára.
- De Chad sosem hív minket hercegnőnek. Neki nem mi vagyunk a hercegnők, neked meg igen. Akkor miért nem lehetsz te anyuci hercege? 
- Majd ha nagy leszel, akkor megérted. – mondta, és letette maga mellé a kanapéra – Most megyek, nem akarok zavarni. – mondta ezt inkább nekem, és rám nézett – Baj van? 
- Tessék? Nincs? – tértem hirtelen magamhoz, és elfordultam, ugyanis a szemeimben könnyek gyűltek, amit csak akkor vettem észre, mikor Harry megszólított. Gyorsan megtöröltem a szememet, és újra rá néztem. – Indulsz? 
- Nem szeretnék, de muszáj. – mondta szomorúan. 
- Semmi sem muszáj. – suttogtam, de csak úgy, hogy ő ne hallja.
- Tessék? 
- Öhm… Semmi, nem érdekes. – mosolyodtam el – Visszajössz Darcy-ért később, vagy maradjon itthon? 
- Vissza. – bólintott – Szeretnék minél többet vele lenni, amíg lehet. 
- Rendben. – mondtam, és akkor jutott eszembe még valami, mikor már majdnem kiment az ajtón – Várj! – kiáltottam el magam.
- Igen? – fordult vissza szélsebesen, és reménykedve nézett rám. Azt gondolta, hogy valami jót fog hallani? 
- Mielőtt elfelejteném… - nyújtottam felé egy hófehér borítékot, amin a neve állt. Ő kibontotta, és szomorúan pillantott rám, mikor elolvasta, hogy mi áll benne.
- A meghívó. – mondta csalódottan.
- Arra gondoltunk, hogy ha már az eljegyzési partyra jössz holnap, akkor az esküvőre is meghívunk. – magyaráztam neki, de rá sem néztem. 
- Tényleg? – kérdezte elfúlt hangon – Arra gondoltál, hogy majd végignézem, ahogy elvesz az a bájgúnár? 
- Harry, ha nem akarsz jönni, akkor… - kezdtem, de ő félbeszakított. 
- De. Elmegyek. Ott leszek már csak azért is, hogy minden egyes pillanatban éreztessem veled, hogy mekkora hibát követsz el. Tudni fogod, hogy majd ott ülök mögötted, és csak téged foglak bámulni. Érezni fogod magadon a tekintetemet, ahogy mindig is érezted, ha titokban figyeltelek. Mikor az oltárnál állsz, csak rám fogsz gondolni. – sorolta, és végig a szemembe nézett, olyan erősen, ahogy csak tudott. Tudtam, hogy komolyan beszél, és nagyon jól ismertem magamat is, hogy tudjam, minden így lesz, ahogy ő előre elmondja. 
- Harry… - kezdtem megint, de most nem ő szakított félbe – Hát te? Itt hagytál valamit? – kérdeztem az érkezőt.
- Igen édes, a telefonomat. – hadarta Chad, és befutott mellettünk a nappaliba, ahol az asztalon feküdte a telefonja – Á, Harry! Látom, megkaptad a meghívót! Angie-vel úgy gondoltuk, hogy te is eljöhetnél, ha már itthon vagy. Elvégre te is családtag vagy. – mondta Harry felé fordulva, mikor meglátta nála a papírt. 
- Igen. – bólintott a megszólított, de egy apró mosoly sem jelent meg az arcán – Köszönöm a meghívást. Ott leszek!
- Remek! – veregette meg a vállát Chad, amitől szemmel láthatóan ideges lett, de ezt csak én vettem észre – Csak, hogy tudjuk, hány emberrel számoljunk; egyedül jössz, vagy esetleg hozol magaddal valakit? – kacsintott rá.
- Nem, nem egyedül. – mondta Harry diadalittasan, és rám nézett egy gúnyos vigyorral – Lesz partnerem. – fejezte be a választ, amitől én majdnem rosszul lettem. A hasam felfordult, és éreztem, hogy még a víz is levert a gondolattól, hogy Harry valami cicababával beállít az esküvőmre. Nem volt elég ez az előbbi felsorolás, most még azt is az orrom alá dörgöli, hogy felszedett egy nőt. A gondolataimból a fájdalom térített magamhoz, amit a tenyeremben éreztem. Mérgemben úgy összeszorítottam az öklömet, hogy a körmeim belevésődtek a tenyerembe. Miután kicsit enyhítettem a szorításon, mély levegőt vettem, és rájöttem, hogy nem szólhatok bele abba, hogy kivel találkozik. Elvégre én három hét múlva férjhez megyek egy másik férfihez, és boldogan foguk élni, messze egymástól.
- Örömmel hallom. – mondta Chad – Na, de nekem sietnem kell, mert még elkésem. Sziasztok!
- Szia. – köszönt el tőle Harry, de én meg sem szólaltam, csak őt bámultam, ahogy Chad után néz, és vág egy gúnyos pofát – Mi az? – kérdezte, mikor észrevette, hogy őt nézem. 
- Semmi. – fordultam el ijedten, nem akartam, hogy esetleg azt gondolja, bánt a dolog, hogy van valakije. Jobb is lesz ez így, legalább elfelejt engem. A kérdés csak az, én hogyan fogom elfelejteni őt? 
- Oké, akkor én indulok. – bólintott.
- Öhm… - kezdtem – Holnap egyedül jössz, vagy az esküvői partnereddel? – kérdeztem kíváncsian, de persze nem azért, mert tudni akartam, hogy hányan leszünk, hanem azért, mert idegesített a gondolat, hogy holnap is végig kell néznem, ahogy enyeleg valakivel. 
- Holnap egyedül. – mondta egy apró mosollyal a szája sarkában. Tudom, hogy mennyire élvezi, hogy féltékeny vagyok. Nem akarom kimutatni, de szerintem az arcomra van írva, és ő mindenkinél jobban ismer. 
- Oké. – mondtam egyszerűen, és próbáltam meggyőző lenni. 
- Talán baj, hogy nem egyedül megyek? – nevetett rám. 
- Miért lenne baj? Örülök, ha boldog vagy. 
- Boldog? – nézett rám meghökkenve – Az már elég régen voltam, és szerintem többet nem is leszek. Most már tényleg megyek. Szia. – mondta szomorúan, és elindult kifelé, majd visszafordult, és bekiabált Darcy-nak a nappaliba – Szia, hercegnő! Később érted jövök. 

Harry Styles
Mikor kiléptem az ajtón, és a kocsim felé tartottam, akkor tört el bennem valami végleg. Képes voltam azt hazudni, hogy lesz partnerem az esküvőre. Az esküvő. Egyre jobban közeledett a nap, mikor végleg elveszítem életem szerelmét. Kétségbe estem, és muszáj volt beszélnem valakivel, így mikor hazaértem, felhívtam Louis-t, hogy jöjjön át hozzám. 
- Mi történt? – kérdezte aggódva, mikor beengedtem az ajtón. Ijedtnek tűnt, de persze én is így lennék vele, ha ő hívna fel sírva, és azt kérné, hogy menjek át hozzá azonnal. 
- Angie… - csak ennyit tudtam kinyögni, és a kanapéra vetődtem. Már egész jól megnyugodtam azóta, mióta Lou-t felhívtam, de még most is el tudtam volna sírni magam bármelyik pillanatban. 
- Mi van? Veszekedtetek? Vagy vele van valami? 
- Nem. – tekertem meg a fejemet, és felé nyújtottam a borítékot, amiben a meghívó volt. 
- Ó! – esett le Louis-nak, hogy mi a bajom – A meghívó. Ő adta? 
- Aha. 
- És most ezért vagy így kibukva, Harry? – kérdezte értetlenül – Tudtad, hogy esküvőjük lesz, most ez a szar kis papír zavar? 
- Téged nem zavarna? 
- A nagy napig még van három hét. 
- És? Szerinted, ha eddig nem sikerült visszaszereznem, akkor három hét alatt sikerül majd? 
- Mikor visszajöttél, még beszélni sem akart veled, nem? – magyarázta úgy, mintha egy hülyéhez beszélne – Most meg már megcsókolt, lefeküdt veled, és az érzéseiben sem biztos. Mit parázol? Parázz akkor, ha majd igent mond az oltárnál. 
- Könnyen beszélsz. Tudod te, hogy mennyire szeretem? Nekem ő a mindenem. 
- Hidd el, hogy tudom, hogy milyen érzés reménytelenül szeretni valakit. – vágta az arcomba. 
- Mi van? – néztem rá értetlenül – Mégis kibe? Várj csak! – esett le a tantusz – Mikor rákérdeztem, azt mondtad, hogy nem szereted őt. 
- Kit? – nézett rám összehúzott szemöldökkel. 
- Angie-t. 
- Nem Angie-ről beszélek, te idióta. – nevette el magát. 
- Akkor? 
- Na szerinted? Ugyan abban a cipőben járunk, tesó. Szerinted volt nőm Eleanor óta? 
- Te még mindig szereted? – kérdeztem meglepetten. 
- Igen. De tök mindegy, mert nekem még annyi esélyem sincs, mint neked. Több mint két éve nem is beszél velem. – mondta szomorúan. 
- Elcseszettek vagyunk mind a ketten. – mondtam mosolyogva, mire mind a ketten nevetni kezdtünk, de szerintem ő is és én is csak kínunkban nevettünk.

2014. június 11., szerda

30. fejezet: Szíven szúrva

Sziasztok! :) El sem hiszem, hogy egyre többen jöttök, olvastok és írtok. Rettentően örülök neki, ez a jó szokásotok ne hagyjon el titeket! ;)
Meghoztam a legújabb részt, remélem, hogy tetszeni fog ez is! :) Várom a véleményeket!

Angelina Graham
Már estére járt, mikor csengettek. Éppen akkor fejeztem be a vacsorámat, amit állítólag Harry készített nekem. Már tényleg jól éreztem magam, így sietve ugrottam fel, hogy ajtót tudjak nyitni. A csengő hangjára a szívem egy hatalmasat dobbant, és izgalommal nyitottam ki az ajtót, magam sem tudom, hogy miért. Azonban csalódottságot éreztem, mikor megláttam az ajtóban álló embert. 
- Szia, szépség! – köszönt hatalmas mosollyal. 
- Szia! Hát te? 
- Gondoltam beugrok, és megnézem, hogy jól vagy-e. – mondta, és besétált a nappaliba, majd elterült a kanapén. Mindig is otthon érezte magát nálam, így nem igazán lepett meg. – De látom már jobb színbe vagy. 
- Ő küldött? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. 
- Ki? – tettette az értetlent. 
- Lou! – szóltam rá, mire ő angyalian mosolyogni kezdett. 
- Jól van, na. Igen, Harry küldött. – ismerte be – Meg bocsánatot akartam kérni. 
- Bocsánatot kérni? – nem értettem mire céloz. 
- A vasárnap esti miatt. Tudom, hogy nem avatkozhatok bele az életedbe, és nem mondhatom meg, hogy mit csinálj. Csak mint mondtam, ti vagytok a legjobb barátaim, és annyira jó lenne, ha boldogok lennétek. 
- Én boldog leszek. – feleltem lazán, és próbáltam meggyőző lenni. 
- De Harry nem, és abban sem vagyok biztos, hogy te az leszel. – bólintott, és a mondata végén felemelte a kezét, hogy leintsen, ugyanis én már közbe akartam szólni – De ahogy az előbb már mondtam, nem szólhatok bele. 
- Hát nem is. – mondtam komolyan, de azért egy apró mosolyt küldtem felé, hogy biztosítsam róla, nincs semmi baj. 
- Na és jobban vagy? – váltott témát, mert érezte, hogy az előzőt már lezártnak tekintettem. 
- Aha. Kaptam valami erős gyógyszert, amitől átaludtam két napot. 
- Az durva. – nevette el magát.
- Állítólag párszor felébredtem, de semmi nem rémlik belőle. – meséltem, és leültem mellé a kanapéra.
- Ja, azt tudom. Harry mondta. Rohadtul beparázott, engem akart megkérni, hogy jöjjek át, mikor nem vetted fel a telefont hétfőn, de nem értem rá, ezért jött ő. 
- Igazából nem sok mindenre emlékszek abból, mikor itt járt. Szerintem kirabolhatták volna az egész házat, akkor sem reagáltam volna semmit. 
- Gondoltam, hogy nem emlékszel semmire sem. – mondta, és mosolyogni kezdett, amiben volt valami furcsa.
- Miből gondoltad? – kérdeztem gyanakodva.
- Mert szerelmet vallottál Harry-nek, és nem akartad, hogy elmenjen. Pontosabban azt kérted, hogy ne hagyjon el többet. – mondta, és pedig minden egyes szavával egyre jobban sokkolódtam, és éreztem, hogy elönti az arcomat a pír. 
- Az…biztos csak a láz miatt volt. – vártam rá gyorsan, ő pedig csak mosolygott. 
Szerencsére itt vége is szakadt a beszélgetésünknek, ugyanis kulcs zörrent a zárban, és belépett Chad. 
- Sziasztok! – köszönt vidáman, és kezet fogott Louis-val, majd adott nekem egy puszit – Mi járatban? – kérdezte Lou-t. 
- Csak átjöttem megnézni Angie-t, hogy jobban van-e. – mondta – De már indulok is, nem akarok zavarni.
- Ugyan, maradj csak. – kérte Chad, de Lou csak felemelte a kezeit. 
- Nem, tényleg csak beugrottam. Meg hagylak titeket, hiszen alig találkoztatok az elmúlt hetekben.
- Ez igaz. – mondta Chad, és ahogy rám nézett, megbánást láttam a szemében ez miatt.
- Sziasztok! – köszönt el, és távozott. 
Én visszaültem a kanapéra, Chad pedig csatlakozott hozzám. A kezeimet a kezei közé vette, és így szólt: 
- Annyira sajnálom, hogy alig van időm rátok. Csak itt van a munka, és muszáj most odatennem magam, hogy utána semmiben ne szenvedjetek hiányt. – mondta kedvesen, én pedig mosolyogva hallgattam. Annyira szeret engem, én meg megcsaltam őt. Hogy tehettem ezt? Hogy lehetek ekkor idióta? Csak azért dolgozik ennyit, hogy nekem és Darcy-nak jó legyen.
- Megértem, és tényleg semmi baj. Csak hiányzol. – próbáltam nem elsírni magam a szörnyű bűntudat miatt. 
- Ti is hiányoztok nekem. – mondta, és a kezei közé vette az arcomat, majd megcsókolt. 
Nehéz szívvel csókoltam vissza, és mikor becsuktam a szememet, nem őt, hanem Harry-t képzeltem oda. Még ilyenkor is csak ő jár a fejemben. – Tudom, hogy szemét dolog, hogy rád hagyom az egész esküvő megszervezését, de ígérem, hogy utána annál több időt töltünk majd együtt. 
- Rendben. – mosolyodtam el ismét, de nem voltam őszinte. Nem akartam, hogy eljöjjön az esküvő napja. 
- Képzeld… - kezdte lelkesen – Megszerveztem mindent szombatra. Ma volt egy-két órám, és meghívtam mindenit, a helyet is lefoglaltam, megvan a zene, az étel, az ital. Minden. 
- Tényleg? Az szuper, ugyanis nekem nem volt energiám sajnos. 
- Semmi baj. A lényeg, hogy már jól vagy. Pihenned kell, édes. Ne hajszold túl magadat, rendben? Az egészséged a legfontosabb. – mondta, és megsimította az arcomat. 
- Már úgyis megvan minden…legalábbis nagyjából. – bólintottam.
- Jól van. Na, de most megyek is, hagylak pihenni. – nyomott le egy puszit a homlokomra. 
- Maradj még egy picit, tévézhetnénk, vagy bármi. – ajánlottam, ő pedig csak bólintott egyet. 
- Rendben. – magához húzott, és átölelt – De csak egy picit. Jobb lesz, ha pihensz. 

Harry Styles 
- Apuciiii? – szólt Darcy, miközben két pofára tömte a színes gabonapelyhet. 
- Igen, hercegnő? 
- Nagyon szeretek veled lenni, de már hiányzik anyuci. – nézett rám nagy, kerek szemekkel. 
- Szeretnéd, ha hazavinnélek? 
- Te is otthon maradsz velünk? – kérdezte reménykedve. 
- Nem hiszem, hogy anya örülne neki. – mondtam szomorúan. 
- Akkor meg elmehetünk valahova hárman. – ajánlotta.
- Meglátjuk, rendben? – mosolyogtam rá. Nem mondhattam azt neki, hogy semmi esély nincs rá, nem akartam elszomorítani. 
- Oké. – bólintott, és tovább kanalazta magába a reggelijét.
- Ha kész vagy, akkor öltözz fel, és haza is viszlek.
- Rendben. Kész vagyok! – dobta le a kanalat, és elfutott a szobájába, valószínűleg felöltözni, és összeszedni a játékait, amiket el akar vinni magával. 
Alig öt perc múlva már készen is volt, és én már ültettem be a gyerekülésbe. Már egész jól ment ez a folyamat. Az úton végig énekelnem kellett neki, ugyanis a rádióban egy régi 1D számot adtak, és egyből felismerte. Legnagyobb meglepetésemre kívülről tudta a szöveget.
- Anyád megengedte, hogy hallgasd a CD-inket? – kérdeztem meglepődve. 
- A-aaaa. – tekerte meg a fejét – Anyuci sose hallgatja a ti CD-iteket. De egyszer kidobta mindet, és én kiszedtem a kukából. 
- Tényleg? 
- Igen, de lebuktam, és elvette őket. 
- Akkor honnan tudod a szöveget? – néztem rá a visszapillantóból. 
- Niall bácsival titokban szoktuk hallgatni, meg énekelni is. Anyuci és Abbie néni nem tudják. – mondta halkan, mintha bárki meghallhatta volna, én pedig csak elnevettem magam. 
- És mi a kedvenced? 
- A You & I. Azt szeretem a legjobban. – mondta, és elkezdte énekelni. Éreztem, hogy elérzékenyülök, hiszen ez volt az a dal, ami Angie-vel a közös számunk volt. 
Talán akkor szerettem bele igazán, mikor együtt énekeltük ezt a számot évekkel ezelőtt a Hospice ház udvarán, ahol Angie lakott, amíg vak volt. 
Mikor Darcy végzett az énekléssel, pont akkor álltam meg a házuk előtt. Kiszedtem az ülésből, de nem futott előre, ahogy szokott, hanem megvárt, és a kezemnél fogva húzott maga után. Volt egy olyan érzésem, hogy azért, mert nem akarta, hogy elmenjek. A kulcsot nem hoztam magammal, ezért csöngetni kellett. Mikor kinyílt az ajtó, a szívem egyből ugrott egy hatalmasat, mint mindig, mikor meglátom Angie-t. 
- Anyuciii! – ugrott Darcy az anyja nyakába. 
- Szia. – köszöntem mosolyogva én is, de ő csak zavartam meredt ránk, majd nyelt egy nagyot. Nem értettem, hogy mi baja van, egészen addig, míg meg nem láttam mögötte Chad-et, aki éppen a cipőjét húzta. A gyomrom vetett egy bukfencet, és úgy éreztem, mintha szíven szúrtak volna. Korán van még, alig múlt el fél nyolc. Együtt töltötték az éjszakát. 

2014. június 7., szombat

29. fejezet: Kimerültség

Sziasztok! :) Úgy látom, hogy egyre többen kezdtek érdeklődni a történet iránt, aminek rettentően örülök. Várom ezek után is a véleményeket, ugyanis itt az új fejezet!

Harry Styles
A szívrohamot hozta rám Angie, mikor nem sikerült elérnem. Azt hittem, hogy valami baja esett, és úgy éreztem, hogy muszáj lesz idejönnöm, hogy megnézzem, minden rendben van-e vele. Szerencsére csak le volt némítva a telefonja, és azért nem vette fel, de jól tettem, hogy átjöttem, ugyanis elég rossz állapotban volt. Már napok óta nem evett rendesen, és tudom, hogy ez az én hibám, hiszen miattam van teljesen kiakadva. Most itt állok a konyhájában, és próbálok összeütni neki valami ehető kaját, amit muszáj lesz megennie, mert addig bizony nem hagyom békén. Teljesen megrémített a látványa, ugyanis fal fehér volt, és a máskor ragyogó zöld szemei most beesettek voltak, és nagy karikák húzódtak alatta. Természetesen így is csodaszép volt, legalábbis nekem ő mindenhogyan tökéletes.
- Megtaláltál mindent? – hallottam meg a gyenge, és halk hangot a konyha ajtajából. 
- Mit csinálsz te itt? – néztem rá ijedten. Nem azzal ijesztett rám, hogy hirtelen megszólalt mögöttem, hanem azzal, hogy felkelt az ágyból. – Nem azt mondtam, hogy maradj az ágyban? 
- De én csak segíteni akartam.
- Angie, már főztem neked vacsorát ebben a konyhában. Mindent megtalálok. Hamarosan kész a kaja. Örülnék, ha visszamennél, lefeküdnél, és nyugton maradnál. - mondtam, és óvatosan megfordítottam, majd elkezdtem tolni az ajtó felé. Amikor hozzáértem, akkor vettem csak észre, hogy csupa víz a trikója, amit viselt. – Csurom vizes vagy! – mondtam hangosan. 
- Tényleg? – nézett végig magán – Észre sem vettem. 
- Nem kellene hívni egy orvost? 
- Felesleges. Lefekszek aludni, és holnapra már jobban leszek. – mondta rekedt hangon. 
- Gyere, segítek felmenni. – mondtam, és átkaroltam a derekát. Amint ezt megtettem, tudtam, hogy jól cselekedtem, ugyanis összerogytak a lábai, és pont sikerült elkapnom, mielőtt a földre esett volna. – Angie! – kiáltottam ijedten. 
- Fázok. – suttogta, mikor az ölembe vettem, és elindultam vele az emeletre. 
- Semmi baj. Mindjárt ágyban leszel, én pedig hívok egy orvost. – mondtam, és megpusziltam a fejét – Minden rendben lesz. 
- Maradj itt velem. – mondta, de már be volt csukva a szeme, és a fejét a vállamon pihentette – Ne hagy el megint! 
- Nem foglak elhagyni. – nyugtattam meg. 
- Szeretlek, Harry! – mondta ki, én pedig azt hittem, hogy elájulok. Tudom, hogy csak azért mondta ezt, mert az egész teste tüzelt a láztól, és nem tudott tiszta fejjel gondolkodni, de nagyon remélem, hogy legalább így az igazat mondta.
- Én is szeretlek. – válaszoltam neki, miközben letettem az ágyra, és betakartam. Nem tudtam, hogy az lenne a jobb, ha hagynám, hogy érje a hideg, vagy pedig az, ha betakarnám. Így is tiszta víz volt mindene a láztól. 
Rettentően aggódtam, és fel-le mászkáltam a házban, amíg az orvos meg nem érkezett. Alig negyed óra alatt már a lépcsőn felfelé menet mutattam az utat a köpcös, alacsony, ősz hajú, szakállas orvosnak, de ez az idő is egy örökkévalóságnak tűnt. 
- Mióta van láza? – kérdezte, mikor már Angie karjára csatolta a vérnyomásmérőt. 
- Nem tudom. – feleltem idegesen – Én csak nemrég jöttem, mert aggódtam, ugyanis nem értem el telefonon. Mikor ideértem, azt mondta, hogy két napja alig evett valamit. Egész nap az ágyban feküdt.
- Amikor ön ideért, még magánál volt? 
- Igen. Elég rosszul nézett ki már akkor is, sápadt volt, és gyenge, de még beszélgettünk. Én lementem a konyhába, hogy készítsek neki valamit enni, ő pedig nem sokkal később utánam jött. Akkor már elég furcsa volt, és éppen sikerült elkapnom, mielőtt összeesett volna. A ruhája már akkor csupa víz volt. 
- Rendben. Adok neki egy injekciót, amitől aludni fog reggelig, de jobban lesz tőle. Valószínűleg kimerült, és sok stressz érte mostanában. 
- Biztos, az esküvő miatt. – jegyeztem meg inkább magamnak, de a doki is hallotta. 
- Akkor bizony jó lesz, ha kipiheni magát a nagy napra. Vigyázzon a menyasszonyára, fiatalember. – mondta mosolyogva, és felkelt az ágyról. Rettentő jó érzés járt át, és melegséggel töltött el, ahogy a doki kimondta, hogy az én menyasszonyom. Bárcsak az lenne. Mindent megadnék érte. 
- Vigyázok! – mosolyogtam, és Angie-re néztem.
- Holnapra valószínűleg jobban lesz, de az is lehet, hogy sokáig fog aludni. Ez egy elég erős gyógyszer, de a hatása biztos. Amint felébred, egyen rendesen, és ezek után ne össze-vissza táplálkozzon. Ha később is rosszul érzi magát, hívjon újra. 
- Köszönöm, doktor úr! – fogtam vele kezet, mikor lekísértem – Mivel tartozom? 
- Semmivel, fiatalember, semmivel. – mosolygott – Csak vigyázzon rá! Sok boldogságot! – mondta, és kiment az ajtón. 
Bárcsak boldogok lehetnénk, és bárcsak igaz lenne, hogy szeret engem. Gondolataimba merülve mentem vissza a szobába, ahol életem szerelme feküdt. Leültem az ágya szélére, és csak bámultam. Már sokkal jobb színe volt, és már nem is verejtékezett. Talán használ az injekció, amit a doki adott neki. Óvatosan betakartam, mire ő mocorogni kezdett.
- Harry! – nyögte halkan, de a szeme csukva volt.
- Itt vagyok, életem. – mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá, és megpusziltam a fejét.
- Maradj itt! – kérte, és felém nyújtotta a kezét. 
- Maradok. – mondtam mosolyogva, és mellé feküdtem. Ő, még mindig csukott szemmel, a mellkasomra hajtotta a fejét. Átöleltem, és közelebb húztam magamhoz.
Órákig hallgattam a szuszogását, és szinte percenként adtam puszit a feje búbjára, aztán lassan én is álomba merültem. 

Angelina Graham
Arra ébredtem fel, hogy valaki benyit a szobába, és pakolászni kezd az ágy melletti éjjeliszekrényen. Hirtelen kinyitottam a szememet, ugyanis nem tudtam, hogy ki lehet az.
- Te jó ég! – szólaltam meg, mikor megláttam a nővéremet. 
- Szia, hugi. – mosolygott rám, mikor észrevette, hogy felébredtem. 
- Mit keresel te itt? – néztem rá értetlenül, mikor feltornáztam magam az ágyban. Egész jól éreztem magam a tegnapi naphoz képest. 
- Csak megnéztem, hogy még élsz-e. – mondta gúnyosan. 
- Az emberek általában aludni szoktak éjjel. 
- Ja, de nem két napig.
- Mi? Milyen két nap? 
- Hugi… - kezdte oktató hangnemben – Szerda délután van. Te hétfő este óta aludtál. 
- Mi van? – nem akartam hinni a fülemnek. 
- Hétfőn állítólag totál hulla voltál, és kijött hozzád a doki, aki beadott valami injekciót. Ez teljesen kiütött. Néha persze magadhoz tértél, de… Tényleg nem emlékszel semmire? 
- Nem. – tekertem meg a fejemet, és elgondolkodtam. Tényleg átaludtam majdnem két napot? – Csak annyi rémlik, hogy egész nap az ágyat nyomtam, mert nem éreztem jól magam. Aztán este átjött… - itt elharaptam a mondatot, és lopva körbenéztem.
- Nincs már itt. – adta meg a választ a fel nem tett kérdésemre Abbie, és mosolyogni kezdett – Ő hívott fel, hogy jöjjek át, és vigyázzak rád. 
- És mikor jöttél? 
- Nemrég. Talán két órája. – vonta meg a vállát – Egész eddig ő volt veled, Darcy-ra meg Anne vigyázott. Tegnap is beugrottam, de csak amíg Harry hazament egy órára.
- Itt volt majdnem két napig? 
- Igen. El sem mozdult mellőled. 
- És Chad? Ő nem járt itt? – tettem fel óvatosan a kérdést.
- Csak hívott, pont mikor én voltam itt tegnap este. Felvettem, és elmondtam, hogy mi a helyzet, de persze arról nem számoltam be neki, hogy az exed ápolgat. – mondta, mire én csak összehúzott szemekkel néztem rá. Már megszoktam, hogy a nővérem mindig kimondja, amit gondol. – Azt mondta, hogy ma megpróbál átjönni. Harry ezért is lépett inkább le.
- Oké. – mondtam, és kimásztam az ágyból. 
- Hohóóó! – kiáltott fel Abbie – Nem kéne neked nyugton maradnod? Nem hiszem, hogy el tudlak kapni, ha összeesel. 
- Jól vagyok. – rántottam meg a vállamat, és előkerestem valami itthoni ruhát – Nagyon kipihentnek érzem magam. – és tényleg így is volt. 
- Hát, aki két napot átalszik, naná, hogy ki van pihenve. 
- Jól van, na. Nem tehetek róla. 
- Dehogynem! A doki szerint sokat stresszelsz, és nem eszel rendesen. Hugi, mióta Harry visszajött, fenekestül felfordult az életed. 
- Mégis mit vársz? – néztem rá, miközben magamra húztam egy kopott farmert, és egy fehér topot – Visszajött életem szerelme, pont, mikor hozzá akarok menni egy olyan pasihoz, aki mindent megad nekem, és a lányomnak. Aki szeret, és aki biztos, hogy nem hagyna el. – Abbie nem szólt semmit a kirohanásomra, csak mosolyogva tekerte a fejét – Mi bajod? – kérdeztem még mindig idegesen. 
- Életed szerelme? – kérdezett vissza.
- Mi van? 
- Azt mondta, hogy visszajött életed szerelme. – magyarázta, én pedig kissé lehiggadtam, és úgy gondolkodtam el azon, amit mondott – Annyira szereted, hogy magad sem veszed észre. Mindenki más látja, csak te nem. Előbb-utóbb Chad-nek is le fog esni, hogy nem őt szereted. 
- De én szeretem őt. – csattantam fel hirtelen. 
- De nem úgy, ahogy Harry-t. – Abbie hangja nyugodt volt, én pedig szinte őrjöngtem. Ez általában pont fordítva szokott lenni, de most ő próbált engem ráébreszteni valamire, ami nyilvánvalóan igaz. 
- Harry már a múlt, Chad pedig a jövő. – válaszoltam, és ezzel lezártnak tekintettem a témát. 
- A te döntésed, hugi. Csak nehogy késő legyen. – mondta, és felállt az ágyról, ahol eddig ült – Úgy látom már jobban vagy. Én hazamegyek, te meg kicsit gondolkodj el a dolgokon. Kaját találsz a konyhában, Harry csinálta. Szia. – köszönt el, és hangos ajtócsapódással távozott.

2014. június 4., szerda

28. fejezet: Mint akit jól fejbe vertek

Sziasztok! :) El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ennyien írtok véleményt az új részekhez. Ezt a jó szokásotokat ne hagyjátok el! ;)
Itt is van a legújabb fejezet, amihez ismét várom a kommenteket! :D

Angelina Graham
Már elég késő volt, így a nővéremet nem kérhettem meg, hogy jöjjön értem, és Chad-et sem hívhattam fel, főleg nem ilyen állapotban. Egy emberben bíztam, és nem is kellett benne csalódnom, hiszen alig tíz perc alatt megállt előttem a kocsijával. 
- Ugorj be, bébi. – mondta a szokásos bolondos stílusában, de mikor észrevette, hogy nem vagyok túl jó állapotban, egyből komolyra váltott – Mi történt? 
- Semmi. – hajtottam le a fejemet, és elkezdtem tördelni az ujjamat. 
- Angie… - szólt rám figyelmeztetően, és még mindig nem indult el, hanem arra várt, hogy válaszoljak. 
- Igen, Louis? – néztem rá. 
- Harry csinált valamit? 
- Harry? – néztem rá meglepődve – Mióta nem seggfejnek, vagy szemétládának hívod?
- Beszéltünk, és hát… - kezdte mosolyogva - … kibékültünk.
- Jobban mondva megbocsátottál neki. – bólintottam – Örülök. 
- Te is beszélhetnél vele. – mondta egy kicsit zavartan. 
- Ó, mi beszéltünk… - húztam el a számat. 
- Öhm… Hallottam róla. – húzódott széles mosolyra a szája.
- Miről? – kérdeztem zavartan, és éreztem, hogy lángba borul az arcom. 
- A tegnap estéről. – húzogatta fel-le a szemöldökét. 
- Tudtam. – csuktam be a szememet, és az ujjaim ökölbe szorultak. 
- Jól van, na. A legjobb barátom, szerinted, nem mondja el? 
- Milyen gyorsan legjobb barátok lettetek megint. – mondtam felháborodva. 
- Eddig is azok voltunk. – mondta mosolyogva – Tudod, hogy csak arra haragszol igazán, akit szeretsz. 
- Ne célozgass, oké? 
- Éééééén? – nevette el magát, majd elindult végre a kocsival – Miért sírtál? – vette komolyabbra a témát. 
- Nem tudom, hogy elmondhatok-e neked bármint is ezek után. – húztam össze a szemöldökömet, és úgy méregettem. 
- Mi? Miért? – nem értette, hogy mire célzok.
- Na, vajon miért? Mert bármit is elmondanék neked, azt egyből továbbadnád a régi-új legjobb barátodnak.
- Most mi van? – nevette el magát – Te mondtad, hogy próbáljak meg beszélgetni vele. 
- Jóóó. Tudom. Csak… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem akartam Harry-re gondolni, de valahogy mégis jól esett, ha valaki szóba hozza, és róla beszél. – Csak…
- Csak rohadtul nehéz, hogy minden nap látod, igaz? 
- Miért ismersz engem ilyen jól? – mosolyogtam rá a mellettem ülő fiúra. 
- Mert én vagyok a legjobb barátod. – mosolygott angyalian – És utálom, hogy a két legjobb barátom szenved, ráadásul egymás miatt. 
- Én nem szenvedek, Lou. – tagadtam le egyből. 
- Hát peeeeersze. – nevetett. Annyira jól ismert már engem – Basszus, Angie! Ti ketten összetartoztok. A szíved mélyén nagyon jól tudod, hogy rá van szükséged. A hülye is látja, hogy szeretitek egymást. 
- Felépítette az álomházunkat. – csupán ennyit mondtam, miközben az ölembe bámultam. 
- Mi van? – Louis hangja zavart volt, szerintem, nem értette, hogy hogyan jött ez a mondatom a beszélgetésbe. 
- Most jártam nála először, de mégis olyan volt, mintha legalább ezerszer jártam volna ott. A ház összes részlete olyan, mint az a ház, amit együtt terveztünk meg. Az, amiben együtt akartunk lakni, boldogságban, örökre. – magyaráztam, és éreztem, hogy megint nem fogom bírni sírás nélkül. 
- Tényleg? – kérdezte szomorú hanggal, mire csak bólintottam, és kifelé bámultam az ablakon. Így próbáltam eltitkolni előle az arcomon csordogáló könnyeket. – Gondold át ezt az egészet, rendben? 
- Mit?
- A jövődet, a Chad-del való kapcsolatodat, és hogy kit szeretsz igazán. – mondta kedvesen. Én legszívesebben leordítottam volna a fejét, de tudtam, hogy nem akar rosszat. 
- Köszönöm a fuvart. – mondtam, mikor megállt a házam előtt. Egészen addig egy szót sem szóltam, csak az utolsó szavai jártak a fejemben: „kit szeretsz igazán”.
- Nincs mit. – mosolygott, és átölelt – Ha bármi baj van, hívj! Akár éjjel is. 
- Rendben. – bólintottam, és mosolyt erőltettem az arcomra – Szia.
- Szia. – köszönt, mielőtt becsuktam az ajtót, és elindultam be a házba. 
Egész nap alig ettem valamit, csupán Harry-nél a nasikból egy keveset, de mégsem voltam éhes. Vettem egy forró fürdőt, aztán bebújtam az ágyba, és szerencsére egyből el is aludtam. 

Másnap reggel úgy éreztem magam, mint akit előző éjjel jól fejbe vertek egy vasrúddal. Nem tudtam felkelni az ágyból, és forgott velem a szoba. Nem tudom, hogy mitől lettem ilyen rosszul, de teljesen kimerültnek éreztem magam. Írtam Harry-nek egy sms-t, hogy Darcy maradjon nála, mert nem érzem magam jól. Választ nem kaptam, de valószínűleg megkapta az üzenetet, mert Darcy-t nem hozta haza, pedig már este hét óra is elmúlt. Igen, egész nap az ágyat nyomtam, mert amint fel akartam kelni, egyből elsötétedett minden, és le kellett ülnöm, vagy meg kellett kapaszkodnom valamiben. A mosdóba is csak nagy nehézségek árán jutottam el. 
A plafont bámultam, mikor tompa zajokra lettem figyelmes odakintről. Tudtam, hogy bezártam az ajtót, így csak Chad lehet az. Mondjuk ma még nem is keresett, csupán egy üzenetet írt, hogy a héten elég elfoglalt lesz, és lehet, hogy egyedül kell megszerveznem az eljegyzési partyt. Na nem mintha eddig nem egyedül intéztem volna az esküvő előkészületeit is. Mikor felkapcsolódott a villany a folyosón, feljebb ültem az ágyban, és türelmetlenül vártam, hogy Chad belépjen. Aztán pár pillanat múlva kinyílt az ajtó, én pedig eléggé meglepődtem.
- Te mit csinálsz itt? – kérdeztem az érkezőt. 
- Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. – mondta aggódó tekintettel, és nem mozdult az ajtóból. 
- Harry…Tudok magamra vigyázni. Csak egy kis vírus, biztos vagyok benne. 
- De tegnap még semmi bajod nem volt. – jött közelebb, és bátortalanul ült le az ágyam végébe – Biztos, hogy nincs semmi baj? 
- Igen. – bólintottam mosolyogva. Nem akartam elhinni, hogy képes volt eljönni hozzám. Valahol mélyen, belül rettentően jól esett, hogy itt van, és aggódik, de az eszem azt súgta, hogy nem kellene ennyit találkoznom vele. – Darcy? 
- Anyámmal. – felelte egyszerűen, és összehúzott szemekkel méregetett – Jól érzed magad? 
- Mondtam már, hogy igen. Nem is kellene itt lenned. – mondtam, pedig nem akartam, hogy elmenjen. 
- Aggódtam. Hívtalak vagy ezerszer, és nem vetted fel. 
- Tényleg? – néztem rá meglepve, majd a mobilom után nyúltam, ami az éjjeliszekrényen pihent – Le van némítva. – állapítottam meg, ahogy az sem kerülte el a figyelmemet, hogy senki más nem keresett, csak ő. Pontosabban Chad-et nem érdekelte, hogy jól vagyok-e, csak Harry aggódott. 
- Azt hittem, hogy bajod esett. Nem akartam idejönni, mert nem akarlak zaklatni, de muszáj volt megbizonyosodnom róla, hogy jól vagy. – magyarázta meggyőzően. 
- Ez kedves tőled. – mosolyogtam rá, és a szívem ki akart ugrani a helyéről. 
- Mondd csak, ettél te valamit? – nézett rám szigorú tekintettel. 
- Fel sem tudtam kelni az ágyból. – ismertem be. 
- Mikor ettél utoljára? 
- Rendes kaját? Talán tegnapelőtt. – mondtam, mire az ő szemei kikerekedtek – Tegnap csak annyit ettem, amit te is láttál. 
- Te jó ég! Nem gondolod, hogy azért vagy rosszul, mert nem eszel? 
- Lehet. – vontam meg a vállamat – De nem vagyok éhes. 
- Angie… - hajolt hozzám közelebb – Ne tedd ezt magaddal. Ha miattam van ez az egész, akkor inkább békén hagylak, és majd anyám, vagy Lou jön el Darcy-ért, hogy ne kelljen látnod. De ne tedd tönkre az egészségedet. 
- Harry! Nem te vagy a hibás. Én nem ettem, mert túl elfoglalt voltam, és valahogy ki is ment a fejemből, hogy egyek valamit. 
- Hogy mehet ki ez a fejedből? – nézett rám kíváncsian – Tudod mit? – megváltozott arccal nézett rám. Tudtam, hogy tervez valamit. – Majd én csinálok neked valami finomat, és mindet meg fogod enni előttem. Rendben? – ugrott fel az ágyról.
- Rendben. – bólintottam, hiszen olyan lelkes volt, és igazság szerint tényleg nem ártana, ha ennék valamit. 
- Gyors leszek, te addig pihenj. – mondta, és kiszaladt a szobából. 
Hosszú percekig csak a tévét bámultam, és a földszintről szűrődő hangokat hallgattam. Az egész olyan érzés volt, mint régen, mikor vacsorát, vagy reggelit készített nekem, én pedig az ágyban vártam. Azóta mondjuk megváltozott a főzőtudománya, és egészen ügyes lett. Legalábbis a meglepetés vacsora, amit Darcy-val szerveztek, ezt mutatta. Most viszont teljesen más a helyzet, mint régen. Mi lenne, ha hirtelen beállítana Chad? Mit gondolna? Én az ágyban fekszek, Harry pedig a konyhában főzőcskézik nekem. De mindegy is, hiszen Chad ma nem ér rá…megint. Harry viszont itt van, mert aggódik értem, és bármit megtenne azért, hogy nekem jó legyen.