2014. szeptember 12., péntek

15. fejezet: Áll az alku

Sziasztok! :) Meg is hoztam a következő részt, amin szerintem megint elég sokat fogtok nevetni. :D

Emily Cook
- Az egész az én hibám. – hajtotta le a fejét szomorúan, és hátrálni kezdett. 
- Miről beszélsz? – tekertem meg a fejemet. Nem értettem, hogy mire céloz, hiszen még semmit nem mondtam neki. 
- Szerinted hibáztunk, mert én egy rohadt sztár vagyok. Igaz? – mondta idegesen. 
- Tessék? – nevettem el magam – Dehogy! Legalábbis remélem, hogy nem gondolod így te sem.
- Akkor miről van szó? – lépett közelebb, és már megenyhült az arca is, ami eddig ijedtséget és idegességet tükrözött – Ne ijessz meg! 
- Az a helyzet, hogy anyámék iderendelték a legjobb barátnőmet, Jade-et. – ismertem be, ő pedig figyelmesen hallgatott – Azért, hogy ne unatkozzak annyira, mert ugyebár ők nem tudták, hogy már nem is utálok itt lenni. – mosolyogtam rá, amire a válasz szintén egy mosoly volt – Szóval, Jade meglátta Liam-et reggel a szálloda teraszán, ezért kénytelen voltam elmondani neki, hogy itt vagytok. De elhiheted, hogy nem fogja senkinek sem elmondani, hogy merre bujkáltok. – biztosítottam.
- Ez volt az a nagyon komoly dolog, amit meg kellett beszélnünk? – nevetett fel megkönnyebbülten. 
- Igen. – rántottam meg a vállamat – Azt hittem, hogy ideges leszel, ha megtudod, hogy más is tudja, hogy itt vagy. 
- Miért lennék az? 
- Mert Jade rajong értetek, de tényleg bízhatsz benne. – győzködtem. 
- És rólunk is tud? 
- Rólunk? 
- Rólad és rólam. – sütötte le a szemeit. 
- Miért? Van olyan, hogy rólunk? – mosolyogtam rá játékosan. 
- Hát… - kezdte, de én megállítottam. 
- Tudod mit? – nevettem zavartan – Erről egyenlőre ne is beszéljünk, rendben? Most hagyjuk. 
- Ahogy gondolod. – adta meg a választ, habár nem erre számítottam – Akkor mit szólnál egy újabb úszás órához?
- Neeeee! – kezdtem nyavalyogni. 
- Miért nem? – nézett rám tettetett felháborodással – Ha nem gyakorlunk minden nap, akkor nem tanulod meg soha.
- Öhm… - nem is tudtam, hogy hogyan kezdjem – Tudod, a nőknek vannak bizonyos nehéz napjai. – néztem rá, és reméltem, hogy megérti, miről is beszélek. 
- Nehéz napok? – motyogta, majd hirtelen felragyogott az arca – Jaaaaa! Hogy aaaaz! Értem. – bólintott együttérzőn – Akkor? Mit szeretnél csinálni? Vagy hagyjalak magadra a barátnőddel? 
- Jade és én így is elég időt töltünk együtt, és még eleget is fogunk, tehát a tiéd vagyok. – tártam szét mosolyogva a karjaimat – Mit csináljunk? 
- Séta? Ebéd? Esetleg valami film? – sorolta.
- A film egy jó ötlet. – bólintottam – Nem igazán szeretek ilyenkor kimozdulni a szobából. 
- Remek. – csillant fel a szeme – Gondolom, inkább nálam legyünk. – nézett körbe félve, hátha megjelenik valahonnan az apám. 
- Igen. – néztem rá bocsánatkérőn – Itt most elég nagy a létszám. 
- Nálunk is, de majd bezárkózunk. – mosolygott ám, majd közelebb húzott magához, és a homlokomra, az orromra, majd a számra is adott egy puszit. 
- Rendben, de azért ne bízd el magadat! – figyelmeztettem. 
- Eszem ágában sincs. – nevetett, majd megcsókolt, ugyan olyan szenvedélyesen, mint legutóbb. 
- Jó reggelt! – hallottam meg a szigorú, és mély hangot, apám hangját. Azonnal kipattantak a szemeim, ahogy Harry-é is, majd egyből szétváltunk, és zavartan bámultunk a hang irányába. 
- Jó reggelt, Mr. Cook. – lépett felé Harry, és a kezét nyújtotta felé, de apu csak végignézett rajta. Harry zavartan hajtotta le a fejét, és beletúrt a hajába. 
- Emily! – nézett rám szigorú tekintettel apám – Szeretném, ha ma vigyáznál a húgodra, mert anyádnak és nekem programunk van. 
- Apa… - kezdtem, de egyből leintett. 
- Vigyázol rá! – mutatott rám, majd sarkon fordult, bement a fürdőbe, majd megengedte a vizet. 
- Sajnálom. – néztem rá Harry-re szomorúan. 
- Ugyan, semmi baj, szépségem. – mondta, és magához ölelt. 
- Bepótoljuk, ígérem! – biztosítottam. 
- Nem kell semmit bepótolnotok! – hallottuk meg a hangot a szobám felől, majd Jade közelített felénk – Szia, a nevem Jade Miller! Nagyon sokat hallottam rólad, mondjuk, nem tudtam, hogy pont te vagy az a bizonyos Harry. – itt felém fordult, és szúrós pillantással nézett rám. 
- Szia! – mosolygott rá Harry, majd rám pillantott. A nézéséből kivettem, hogy mire gondol. Igen, Jade eléggé szeleburdi, és sokszor jön rá az a bizonyos ”szófosás”. – Harry Styles!
- Tudooooom, butus! – intette le a barátnőm – Tehát, hogy lássátok, milyen jó barátnő vagyok, én majd vigyázok Kim-re, ti pedig romantikázhattok nyugodtan. 
- Deeeee? – néztem rá unottan, ugyanis tudtam, hogy akar valamit cserébe. 
- Szeretnék egy-egy követést Twitter-en és Instagram-on. – mondta angyalian. 
- Tudtam, hogy hátsó szándékod van. – néztem rá összehúzott szemekkel. 
- Még valami? – kérdezte Harry mosolyogva, tehát ezzel beleegyezett a követelésekbe. 
- Mutass be Liam-nek és Louis-nak. 
- Jade! – szóltam rá, ugyanis kezdett egyre szemtelenebb lenni. 
- Áll az alku! – nyújtotta felé a kezét Harry, amire Jade ámulva nézett, majd rögtön elkapta, és megrázta azt. 
- Aztán nehogy átverjetek, galambocskáim. – mutatott ránk hunyorítva, de azért nevetett. Közben Harry ismét magához ölelt, és ez megint melegséggel töltött el. 
- Elkészülök, és átmegyek. – néztem fel Harry csodálatosan zöld szemeibe, amitől ismét elaléltam. 
- Jól van, szépségem. – puszilta meg a fejemet – De siess!
- Oké. – mosolyogtam rá, majd végignéztem, ahogy kimegy a lakásból. 
- Aaaannyira édes! – sikította el magát Jade, én pedig összerezzentem tőle. Gondolatban még mindig Harry csókjánál jártam, erre az őrült barátnőm beleordít az álmodozásomba. – Totál odavan érted! Annyira látszik. – győzködött. 
- Jade! – intettem le – Ne túlozzunk, oké? Nincs köztünk semmi sem, ugyanis ahogy még te javasoltad, ez csak egy nyári románc lesz. Mikor vége a nyaralásnak, Harry visszatér a tévéképernyőre és az újságok címlapjára, én pedig a gimibe. 
- Ahhhh. – forgatta meg a szemeit – Hát persze. 
- Mi persze?
- Harry nem éppen úgy néz ki, mint aki csak egy nyári kalandot tervez. 
- Értsd meg, hogy ez egy lehetetlen kapcsolat. 
- Tudod mit? – nézett rám lemondóan – Csak fogd be, oké? Menj, öltözz át, és siess a herceged után. 
- Jó. – adtam fel. 
- De az alkut el ne felejtsétek! – kiabált utánam, és pedig csak intettem egyet. 

30 megjegyzés:

  1. Istenem.... :DDD Én Emily helyében húztam volna még egy kicsit Harry agyát :DD NAGYON jó rész lett :DD ♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szupi lett.Imádom Siess a kövivel ;) ♥

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó és szuper lett!!! *-* Várom a kövit!!! <3

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó lett :D Imádom! Ez a Jade micsoda egy nőszemély :D Tetszik.
    Türelmesen várom a következőt :D

    VálaszTörlés
  5. Imadom imadom <333 :D Nagyon jo lett :)

    VálaszTörlés
  6. Oh ajsbdjdbskwiw
    Nagyon nagyon jo resz lett es egy valami miatt most ezerszeresen jobban imadom a blogot.
    JADE MIATT
    JADE MILLER
    a masik kedvenc blogom foszereplojet is igy hivjak es omg. Amikor lattam, hogy ez a neve. Akkor te jo isten. Hat nagyon megorultem.

    Egyebkent fantorpikus lett, mint mindig. Siess❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) komolyan? :D pedig csak véletlenül lett ez a neve :D

      Törlés
  7. Wááóó! :)))
    csodálatos lett, imádtam :D
    esküszöm Harry kétségbe esett fejére kíváncsi lettem volna :D kár hogy Emily apja ilyen elutasító, de legalább Jade elemében van :D xD remélem Jade és Liam majd összejönnek :D
    várom a kövi részt! ;)) ^^ ♥♥ xoxo

    VálaszTörlés
  8. Nagyon-nagyon-nagyon jóóóóó!!!:D
    Siess a kövivel, mert imádom!!! ^^ :DD

    VálaszTörlés
  9. Tokeletes lett !! Tudtam , hogy Jade a szigetre kerul valahogy :D egy zseni vagyok :D :D Es a kep megint tokeletes valasztas :) azok a szemek !!! ♥♥

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jooo lett:DD Ez a Jade xd Imádom a blogod <333

    VálaszTörlés
  11. Ez a jade olyan pörgös mint èn xd kövit!!!!!""!!

    VálaszTörlés
  12. Imádom, már ezért megéri minden nap felkelni :) <3 Csodásan írsz és elképesztően jó ez a történeted is. Várom a kövit :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de aranyos vagy :) örülök, hogy így gondolod :D

      Törlés
  13. Áááá. Imádom. Egyszerűen imádom. El kell mondanom, ez a kedvenc blogom, pedig már nem egy jó történetet olvastam.^^
    Meglepid van itt: http://thenewsong0.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  14. szia :) igazából nem szoktam megadni az igazi nevemet. ide írhatsz: harrystylesfanfictions@gmail.com

    VálaszTörlés