Epilógus

Sziasztok! :) Hát, elérkeztünk ide is, véget ért a Summer Love. Ahogy a többi történetemet, ezt is imádtam írni, annak ellenére, hogy volt pár hosszabb szünetem. De mindig visszatértem, és nem hiába. Ti mindig kitartottatok mellettem, és habár most elég kevesen vagytok, de remélem, hogy egy napon mindenki visszatér majd a blogra. :)

Nem is húzom tovább az időt, olvassátok el az epilógust, és véleményezzétek. Nem igazán akartam másfajta befejezést, ezt tartom méltónak, ha már olyan sokat kellett várnotok a végkifejletre. Remélem, hogy nem okoztam senkinek sem csalódást!

Hamarosan érkezik a következő történet! Még ma alakítgatom majd át hozzá a blogot! ;)

Emily Cook

„Mert az enyém voltál nyáron,

Most tudjuk, hogy ez majdnem véget ért.

Úgy érzem magam, mint a hó szeptemberben,

De én mindig emlékezni fogok,

Te voltál az én nyári szerelmem,

Mindig a nyári szerelmem leszel.

Mikor vége lett a dalnak, az öregek meghatódva tapsoltak, Evelyn pedig még mindig mosolyogva nézett Hugh-ra. Ez most neki szólt? Tényleg írt neki egy dalt? 

- Hogy tetszett? – kérdezte Hugh, mikor visszasétált mellé, és miután fogadta az elismeréseket. 

- Ez…Ez nekem szólt? – hitetlenkedett Evelyn. 

- Szerinted kinek? – nevetett, de aztán leolvadt az arcáról a mosoly...”

Becsuktam a könyvet, majd pár másodpercig elidőztem, ahogy a kemény borítón végig simítottam. Az előlapon egy homokba ejtett napszemüveg, és egy könyv volt, háttérben a csillogó, kék tengerrel. A cím pedig a homokba volt rajzolva: Nyári szerelem.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha is megjelenik egy könyvem. Mióta az eszemet tudtam, író akartam lenni. Imádtam a könyveket, imádtam olvasni, minden egyes betűt úgy fogtam fel a könyvek lapjain, mintha valami csoda folytán kerültek volna oda. Most pedig... Most itt fogtam a kezemben ezt a csodás könyvet, és a saját közönségtalálkozómon tartottam felolvasást, egy londoni kis könyvesboltban.

Gondolataimból egy kisebb tapsvihar zökkentett ki, mire felemeltem a tekintetemet, és zavart mosolyt küldtem a velem szemben ülő embereknek. Egy-két kéz már a magasba emelkedett, jelezve, hogy szeretnék feltenni kérdéseiket. 

- Igen? - mutattam rá egy fiatal lányra, aki az első sorban ült, és ő is a könyvemet szorongatta. 

- Miss Cook! - kezdte cérnavékony hangon.

- Csak Emily! - biztattam mosolyogva – Nem vagyok olyan öreg.

- Öhm... Emily! Igaz, hogy a könyv a te életedet írja le? Evelyn valójában te vagy, ugye?- tette fel a kérdést, amire szerintem a fél világ kíváncsi volt. Feszült csend övezte, és mindenki azt várta, hogy feleljek.

- Nos, gondoltam, hogy ezt a kérdést valaki fel fogja tenni előbb-utóbb. - nevettem zavartan – Hát... Igen! Evelyn valójában én vagyok. 

- Hugh pedig Harry Styles? - jött a következő kérdés egy idősebb nőtől, akinél toll, papír, és egy diktafon volt. Valószínűleg újságíró lehetett. 

- Igen! - bólintottam. Biztos voltam benne, hogy ezeket a tényeket már mindenki régen tudta, csupán a megerősítésemre vártak. Sosem szerettem volna igazán kimondani, hogy a könyvem Harry és az én történetemet írja le, mert nem akartam, hogy csak miatta vegyék meg. - Mint azt már mindenki tudja, én voltam a lány, akivel évekkel ezelőtt Harry együtt nyaralt, majd letagadott. De a teljes történetet elolvashatják a könyvben. Legalábbis egy részét. 

- Számíthatunk folytatásra is? - tette fel az újabb kérdését a riporter.

- Nem tudni. Lehet róla szó. - rántottam meg a vállamat – Attól függ, hogy mekkora lesz rá a kereslet. Ha sikeres lesz a könyv, akkor talán írok egy újat. 

- Ez amolyan önéletrajz lett az ön részéről, nemde? - folytatta a kíváncsi újságíró.

- Valóban rólam szól a könyv, de nem írok le benne minden kis részletet. Amit csak rám és rá tartozik, az köztünk is fog maradni. Mondjuk úgy, hogy mi és a kapcsolatunk csak az alapköve volt a könyvnek. 

- Hát, mindenesetre kíváncsiak vagyunk rá, hogy mit tartogat még számunkra.
- Én imádtam a könyvet. - szólalt meg a fiatal lány, aki feltette az első kérdést. Mosolyogva nézett rám. - Akkor is tetszene, ha nem tudnám, hogy Harry-ről szól. 

- Ennek örülök. - mondtam megkönnyebbülve, mert láttam, hogy többen is egyet értettek a lánnyal – Nem azért írtam meg ezt a történetet, mert híres akartam lenni. Sosem akartam hírnevet magamnak, főleg nem Harry Styles által. Csak írni akartam. Ha azt szerettem volna, hogy miatta vegyék meg a könyvet, eleve nem titkolom, hogy rólunk szól. 

- Én szívesen olvasnék mást is tőled. - erősködött tovább a lány, én pedig egy hálás mosollyal jutalmaztam a támogatását. 

- Rendben! - lépett elém Jade, a legjobb barátnőm, aki azóta a menedzserem is lett. Ő biztatott, hogy kezdjek el végre írni, és írjam meg ezt a majdnem hét évvel ezelőtti történetet. - Aki még nem vette meg a könyvet, az megteheti a bejárat mellett. Miss Cook pár perc múlva megkezdi a dedikálást, addig is köszönjük a figyelmet. 

- Ez valami borzalmas volt! - túrtam a hajamba, mikor félrevonultam Jade-del, a tömeg pedig oszlani kezdett. 

- Miért? Dehogy volt az! Szerintem imádták! - barátnőm lazasága mit sem változott az évek során. 

- Csak azért, mert tudták, hogy róla szól. - morogtam dühösen – Tudtam, hogy ez lesz. 

- Szerintem ez hülyeség, Mondta a kislány, nem? Akkor is szeretné, ha nem tudná, hogy Harry-ről szól. - nyugtatott – Most pedig menj, mert alá kell írnod pár könyvet. 

A dedikálás elég lassan zajlott, de minden percét imádtam, annak ellenére is, hogy nyomasztott a könyvem sikere. 

- Szia! - köszönt a soron következő személy. Felnéztem, és felismertem benne a lányt, aki annyira támogatott a felolvasás után.

- Szia! - mosolyogtam rá – Hogy hívnak? 

- Ashley! - mondta vérvörös arccal.

- Nagyon szép neved van. - feleltem, miközben aláírtam neki a könyvet – Köszönöm, hogy úgy kiálltál mellettem. 

- Ez természetes! - húzta ki magát büszkén – Nagyon szerettem olvasni a könyvedet. Szerintem csodálatosan írsz, és engem egyáltalán nem érdekelt, hogy ki kicsoda benne. Nem azért olvastam el már kétszer az elmúlt egy hétben, hanem mert tényleg imádom. 

- Ez igazán jól esik. Köszönöm, Ashley! - mondtam meghatódva, és átnyújtottam neki a könyvét, már aláírva. 

- Én köszönöm! - mosolygott hálásan, és távozott.

Legalább két órán keresztül írtam még alá a könyveket, mire az utolsó ember is kisétált a boltból. Jade már hazament, mert még rengeteg dolga volt a többi közönségtalálkozóm megszervezésével. Komolyan, igazi felnőtt, felelősségteljes nő lett belőle, mióta befejeztük az iskolát. Minden dolgomat játszi könnyedséggel el tudott intézni a saját élete mellett. Az üzlet tulajdonosa rám bízta a zárást, így egyedül pakolgattam, mikor felcsilingelt az ajtó feletti csengő, jelezve, hogy valaki belépett a boltba. Pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy a „Zárva” táblát fordítottam kifelé. 

- Már zárva vagyunk! - kiáltottam egy halom könyv mögül. 

- Pedig reménykedtem benne, hogy még kapok egy autogramot a könyvembe. - hallottam meg a jól ismert, reszelős hangot, minek hatására majdnem kiugrott a szívem a helyéről, és egyből elejtettem a kezemben tartott könyveket. 

- Te...te mit csinálsz itt? - akadozott a hangom. 

- Tegnap akadtam rá erre egy Los Angeles-i könyvesboltban. - mutatta fel a kezében tartott könyvet. Az én könyvemet. - Arra gondoltam, hogy még ideérek a mai dedikálásra. De úgy látszik, elkéstem. - nézett körbe. 

- Hát... Még van egy kis tinta a tollamban. - mosolyogtam el magamat. 

- Gyere már ide! - nevette el magát türelmetlenül, és kitárta a kezeit felém. Nekem több sem kellett, nagy lendülettel megkerültem az asztalt, és szinte a nyakába ugrottam.

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem miután kibontakoztam az öleléséből – Nem Los Angelesben kéne lenned? Mi lesz a filmforgatással? 

- Az most nem olyan fontos. Te fontosabb vagy, és rettentően hiányoztál. 

- Te is nekem! - bólintottam, és egy csókot leheltem az ajkára. Ő egyből viszonozta, amitől a szívem újra olyan heves kalimpálásba kezdett, mint mindig, mikor megcsókolt.

- Fantasztikus lett a könyv. - ismerte be – Egy nap alatt kiolvastam. De...Hugh? Nem találtál valami jobban hozzám illő nevet? - viccelődött, mire nekem egyből rosszabb kedvem lett.

- Ne köss bele! - löktem egyet rajta, és távolabb sétáltam tőle.

- Mi a baj? - lépett elém, és megsimította az arcomat. 

- Az, hogy úgy érzem, csak miattad veszik és olvassák. - ismertem be.

- Ugyan már! - nevette le magát – Ez badarság.

- Badarság? Mióta használsz te ilyen szavakat? - nevettem – Mióta felcsaptál színésznek, nagyon kifinomult lett a beszélőkéd.

- Ne gonoszkodj! - húzta fel játékosan az orrát.

- Csak viccelek. - öleltem magamhoz – Tényleg nem baj, hogy hazajöttél? 

- Nem. - tekerte meg a fejét – Még pár napig maradhatok is, de utána vissza kell mennem. 

- Neeeee! - nyavalyogtam, és még jobban magamhoz szorítottam, mintha úgy nem tudna újra itt hagyni.

- Már nem tart sokáig, és akkor együtt leszünk. - ígérte, és lágy csókot lehet a hajamba. 

- Beszéltél a többiekkel? - simítottam meg rövidre vágott haját. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a göndör fürtjei nélkül látom, de aztán be kellett ismernem, hogy sokkal felnőttesebb és férfiasabb lett a fazonra vágott hajával. 

- Aha. - bólintott – Írogatják az új dalokat.

- Akkor visszatértek? 

- Nagyon úgy néz ki. Talán még Zayn is benne lesz. - hangja reményt sugárzott. Tudom, hogy mennyire megviselte őket, mikor Zayn kilépett a bandából. Harry teljesen összetört lelkileg, de a többiekkel sem volt más a helyzet. 

- Jobban szerettem, amíg énekes voltál. - mondtam elgondolkodva – A színészkedés sokkal több idődet elveszi. 

- Tudom, kicsim. - nyomott egy újabb csókot a fejem búbjára - Térjünk vissza a könyvedre. - tolt magától távolabb, és felém mutatta az irományom azon példányát, amit még mindig a kezében tartott – Valami nem igazán stimmel vele.

- Micsoda? - húztam össze a szemöldökömet. 

- Cook? - kérdezte, nekem pedig egyből mosolyra húzódott a szám. 

- Ez a nevem. - bólintottam megjátszott komolysággal. 

- Ez volt a neved. Miért nem használod az újat? - morogta.

- Harry! - mosolyogtam rajta, hiszen még ennyi idősen is úgy tudott duzzogni, mint egy kisgyerek.

- Jobban szeretném, ha tudná mindenki, hogy már összetartozunk hivatalosan is. 

- Tudja mindenki, hogy összetartozunk. Ezek után meg főleg. - mutattam rá a könyvemre – Összetartozunk. Eddig is így volt, és ezután is így lesz.

- Akkor is jobban tetszene, hogy Emily Styles szerepelne rajta. - vonta meg a vállát, de láttam, hogy már megenyhült. 

- Tudom! - bólintottam – De a lány, aki a könyvet írta, az még Emily Cook volt. Majd talán a következőt már Emily Styles írja.

- Lesz következő? - csodálkozott. 

- Csak rajtunk múlik. - mosolyomat egyből viszonozta, és egy csókkal koronázta meg. Tökéletes volt. 

Végre minden tökéletesen stimmelt az életemben. 

Csak egy nyári románcnak indult, de örökké tartó szerelem lett.

59. fejezet: Ország-világ előtt

Sziasztok! :) Szomorúan tapasztaltam, hogy nagyon kevés visszajelzés érkezett a legutóbbi részhez. :( De ennek ellenére már ma meghoztam a legutolsó fejezetet, ami remélem, hogy tetszeni fog nektek. Még egy lezáró epilógus hátra van, amiből megtudhattok mindent, ami ebben a részben nem derült ki. Eredetileg már holnap reggelre tervezem, de attól függ, mennyire várjátok majd! :)
Ugyanis szeretném az új történetet már a hétvégén bemutatni nektek! ;)
Nagyon várom a véleményeiteket! ;) Egy-két szó is jól esik. 

Emily Cook

Jade szeme villámokat szórt felénk, miközben Dylan-nel kimentünk a tornateremből, hogy egy csendesebb helyen beszélgethessünk. Pontosabban, hogy ő elmondhassa, amit akar, mert nekem az égvilágon semmi mondanivalóm sem volt a számára. Az után a bizonyos nap után, mikor lebuktatták egymást Harry-vel, nem igazán voltam kíváncsi egyikőjükre sem. Hazudtak nekem mind a ketten, és ezt az átélt nyári kalandok és sérelmek után már nem tudtam elviselni. Így is fél éve teljesen holtponton voltam, nekik pedig még egy lapáttal sikerült rátenniük. Nem azt mondom, hogy nem tölt el megkönnyebbüléssel az a tény, hogy már nem kell Dylan-nel lennem, mert ha úgy vesszük, valamilyen szinten én is hazudtam neki. Elvégre sosem szerettem őt igazán, csak felejteni akartam. Esélyt adni arra, hogy boldog lehessek egy átlagos, kedves sráccal, és elfelejtsem a korántsem átlagos, világsztárt, akit teljes szívemből szeretek a mai napig. 

Hozzám egy olyan fiú illene, mint Dylan. De minek áltassam magam? Minek verjem át őt is, és magamat is? Talán működhetett volna köztünk ez a dolog, ha nem gondoltam volna folyton Harry-re, és nem hasonlítgattam volna őket össze. Ha Harry nem lenne, akkor Dylan lenne. De Harry nagyon is van, hiszen miközben Dylan próbálja elkezdeni a mondókáját, még akkor sem tudok rá figyelni, mert folyamatosan egy bizonyos gyönyörű arc jár a fejemben, hatalmas, csodás zöld szemekkel a közepén, barna, göndör fürtökkel keretezve.

- Khmmm... Szóval... - köszörülte meg a torkát Dylan, miközben az egyik kihalt osztálytermet választottuk ki a társalgáshoz. 

- Szóval? - kérdeztem, és próbáltam sürgetőnek hatni, ugyanis tényleg semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Megértem őt, és valamilyen szinten nem is haragszok rá, hiszen azért csinálta ezt az egészet, mert engem akart. De jobb ez így, mind a kettőnknek. 

- Szóval... - lehajtotta a fejét, és a kezeivel kezdett babrálni. Én eközben leültem az egyik pad tetejére, ő pedig követte a példámat, és velem szemben foglalt helyet. - Nem is tudom, hogy álljak neki, ugyanis rettentően szégyellem magam. Szerettem volna minél előbb bocsánatot kérni, de eddig nem volt merszem. Tudom, hogy látni sem akarsz, ezért nem is mertelek zaklatni az elmúlt hetekben. Most is talán azért volt hozzá bátorságom, mert a srácokkal megittunk pár felest. - nevetett zavartan, és pedig elmosolyogtam magam. 

- Igen... Talán én is csak azért jöttem el veled, mert Jade feljavította a puncsomat rummal. - bólintottam. 

- Borzasztóan sajnálom, amit tettem. - váltott át ismét komolyabb hangnemre – De annyira féltem, hogy elveszítelek, hogy ő elvesz tőlem... Holott sosem tudott volna elvenni tőlem... - húzta el a száját, és a szemembe nézett. Én szemöldök ráncolva néztem rá, mert nem értettem, mire céloz. - Sosem tudott volna elvenni tőlem, mert soha nem is voltál az enyém. - magyarázta, és egy szomorú mosoly jelent meg az arcán – Még a vak is látja rajtatok, hogy mennyire szeretitek egymást, és mivel én is szeretlek téged, azt akarom, hogy legyél boldog. Van egy olyan érzésem, hogy ez csak vele lehetséges. 

- Nem tudom, hogy jár-e nekem a boldogság. - ismertem be. 

- Tessék? - nevette el magát hangosan – Miért ne járna? 

- Mert becsaptalak téged is.

- Dehogy csaptál be. - legyintett – Csak boldog akartál lenni, és én megértem. 

- Inkább én tartozok neked bocsánatkéréssel. - mondtam zavartan. 

- Nem. Nem hinném, ugyanis tényleg nem voltam veled őszinte. 

- Mármint? 

- Azon a napon szinte erőszakkal vettem rá Harry-t, hogy igyon velem, mert tudtam, hogy gondja van az alkohollal. Hallottam, hogy Jade-del beszéltetek róla... - magyarázta – Arra gondoltam, hogy ha jól leitatom, akkor nem fog odaérni a randira, amit megbeszéltetek, és te dühös leszel. 

- Honnan tudtál a randiról? - értetlenkedtem. 

- Aznap reggel nálad voltam, emlékszel? - kérdésére csak bólintottam – Valójában azért mentem, hogy kikérdezzelek az előző esti randidról. Miközben beszélgettünk, jött egy üzeneted. Tőle. 

- Igen. 

- Én kértem egy pohár vizet. Amíg behoztad, én elolvastam az üzenetet. Elkattant az agyam, és tudtam, hogy nem engedhetlek át neki. Nem tudtam, mi tegyek, de aztán kapóra jött, hogy teljesen véletlenül összefutottam vele az bevásárlóközpontban. Onnantól ment minden, mint a karikacsapás.

- A többi részletet pedig már ismerem. - húztam el a számat, és felfordult a gyomrom, miközben arra gondoltam, hogy mit csinált Harry a pincérlánnyal. 

- Nem teljesen. - tekerte meg a fejét – Nem feküdt le azzal a lánnyal. Csókolóztak, a lány benne lett volna, de aztán Harry leállította. 

- Honnan tudod? - kérdeztem reménykedve.

- Láttam. - ismerte be – Ahogy mondtam, muszáj volt megbizonyosodnom arról, hogy megteszi-e.

- De nem tette. - suttogtam magam elé, alig hallhatóan. 

- Nem. Mert szeret téged. - mosolygott rám Dylan, habár nem volt őszinte öröm benne. 

- Miért mondtad el mindezt?

- Már mondtam, ha vele lehetsz csak boldog, akkor hajrá! - bólintott határozottan, és biztatóan. Tényleg őszintének tűnt, komolyan gondolta, amit mondott. Láttam rajta, hogy nehéz neki, és rettentően sajnáltam, hogy nem tudom viszonozni az érzéseit, hiszen remek srác. Egy igazi főnyeremény... De nem nekem.

- Na végre! - kiáltott fel Jade, több tekintetet is ránk vonva ezzel – Hol a francban voltál már? 

- Beszélgettünk! - nyugtattam, miközben leültem mellé, és kortyoltam egyet a poharamból – Pfujj! Ebbe raktál még rumot, amíg nem voltam itt? - kérdésem inkább kijelentésnem hatott, és természetesen egyből tudtam, hogy igazam volt, barátnőm kárörvendő arcára pillantva. 

- Igyál! - biztatott – Lehet, hogy szükséged lesz rá.

- Mi? Miért? - értetlenkedtem, és kezdtem gyanakodni. 

- Semmi, semmi! - intett le, majd egyből elterelte a témát – Milyen hazugságokkal traktálta tele a fejedet, hogy visszaszerezzen? - kérdezte, és megvető pillantást küldött Dylan felé, aki pár asztallal odébb, már jókedvűen beszélgetett pár haverjával. 

- Nem akar visszaszerezni. - tekertem meg a fejemet, Jade szemei pedig kikerekedtek. Az én figyelmemet viszont, ahogy még egy-két diáktársamét is az kötötte le, hogy a színpadon elkezdtek valamit rendezgetni. - Élő zene is lesz? 

- Pedig azt hittem, hogy most majd térdem állva fog könyörögni. - mondta Jade, figyelmen kívül hagyva az érdeklődésemet a színpad irányába. 

- Nem. Szerinte nem lennék boldog vele, és beismerte, hogy sosem voltam az övé. - mondtam teljes nyugodtsággal. 

- Tényleg? 

- Aha... Szerinte... Ő is úgy gondolja, hogy én csak egy ember mellett lehetek boldog.

- Harry mellett! - mondta ki barátnőm azt, amit én nem tudtam még most sem elismerni – Öhm... Ha már itt tartunk! Van itt valami, ami neked készült. - húzogatta a szemöldökét, majd felpattant mellőlem, és a színpad felé vette az irányt. Mi ez az egész? 

- Halihó, fiúk és lányok! - hallottam meg barátnőm harsogó hangját, ugyanis a színpad közepén álló mikrofonba beszélt. Most már tényleg rettentő kíváncsi lettem, de ezzel nem voltam egyedül, hiszen szinte minden szempár Jade-et figyelte. - Remélem, hogy mindenki jól érzi magát, viszont szeretnék most egy kis figyelmet kérni tőletek. Pihenjetek egyet a sok tánc után! - nevetett – Van itt egy olyan ember, aki mindannyiunk számára ismerős lehet. Kérlek titeket, hogy hallgassátok türelemmel, és megértéssel... Mr. Harry Styles-ot! - harsogta a nevet a mikrofonba, minek hallatán egy emberként morajlott fel körülöttem a tömeg. Mindenki izgatott lett, én pedig lefagytam. Azt sem tudtam, hogy most mi fog történni, aztán akkor megláttam őt. Az egész diáksereg ordítani, és tapsolni kezdett, mikor meglátták a színpadra felsétáló fiút. 

Esetlennek tűnt, mint aki most áll először a nagyközönség elé. Jade közben visszatért mellém, persze több ember is egyből minket kezdett bámulni, és mutogattak felénk. Vagy csak felém? 

- Öhm... - szólt bele a jól ismert mély, és rekedtes hang a mikrofonba, mire egyből megszűnt a suttogás. Mindenki feszülten figyelte a színpadon álló fiút. - Valamit el kell mondanom nektek. - vett egy mély levegőt, és belekezdett a monológjába – Nektek, és az egész világnak tudnia kell az igazat. Rengeteg pletyka terjedt el mostanában arról, hogy van egy lány, akibe totál belezúgtam. Nos, igen. Tényleg létezik ez a lány, ő pedig nem más, mint Emily Cook! - itt végre rám pillantott, én pedig azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Mit művel? Tényleg felvállalja az egész világ előtt, hogy ismer? Szinte mindenki elkezdte felém nyújtogatni a nyakát, és döbbenetet láttam pár arcon. Éreztem, hogy elvörösödök, de mielőtt még el tudtam volna süllyedni zavaromban, Harry újra megszólalt a színpadon, hozzám beszélve – Abban a pillanatban beléd zúgtam, ahogy megláttalak a nyaraláson. Még soha nem éreztem magam ennyire szabadnak, és boldognak senki mellett. Nem kellett megjátszanom magam, az az átlagos fiú lehettem, aki amúgy is vagyok. Aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját. Letagadtalak ország-világ előtt. Azt mondtam, hogy nem ismerlek, mert védeni akartalak az emberektől. Nem lehettem szerelmes, mert azt hittem, hogy akkor vége lesz az életemnek, és gyűlölni fog mindenki. De aztán egyre nagyobb lett a hiányod, minden pillanatban hiányoztál, és szenvedtem nélküled. Elkezdtem inni, mert azt hittem, hogy az majd segít. De nem segített, sőt, még messzebb taszított minket egymástól. Tudom, hogy rengeteget szenvedtél miattam, és mindenki bántott, mert azt hitték, hogy általam akarsz hírnevet szerezni. Utálhatsz, de nekem akkor is te jelented a világot. Mindennél jobban szeretlek, és nem tudok nélküled létezni. Remélem, hogy még emlékszel erre, mert már akkor szerettelek, mikor először hallhattad ezt a dalt. - mosolygott rám ,és ekkor fellépett a színpadra a One Direction többi tagja is, amitől újra felmorajlott a tömeg, és egy-két izgatott sikolyt is hallani lehetett. Mindenki megindult a színpad felé, de az én lábaim földbe gyökereztek. Aztán Jade a karomnál fogva elkezdett a színpad felé húzni. Elkezdődött a dal, és a srácok énekelni kezdték a dalt, amit Harry nekem írt még a nyáron. Látszott rajta, hogy mennyire meggyötört, de a szemei csillogtak, ahogy rám nézett, és nekem énekelt. 

58. fejezet: Horror

Sziasztok! Köszönöm a visszajelzéseket, kommenteket! :) Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyit jelent egy-két szó is.

Meghoztam a legújabb részt, ami nem sok újdonságot tartalmaz, de felvezeti az utolsó részt. Igen, ezen kívül már csak egy fejezet van hátra, plusz a lezárás. Remélem, hogy tetszeni fog, habár még nem döntöttem el, hogy milyen befejezése lesz. Két verzió van bennem! ;)
Addig is a legújabb rész, várom a véleményeket! :)

Emily Cook 

Rettentő sebességgel érkeztünk el a bál napjához. Jade könyörgésére, és Liam győzködésére nagy nehezen, de belementem abba, hogy elmenjek én is. Jade elmondása szerint nagyon örült, hogy végre kimozdulok vele, és nem csak otthon sajnáltatom magam. Liam pedig nagyon hálás volt, hogy nem neki kellett részt vennie a bálon. Erről persze Jade előtt nem beszélt ilyen nyíltan, de nekem nem egyszer rebegett hálát, hogy elmegyek helyette. Nem azért, mert nem akart Jade-del lenni, hiszen tudom, hogy legszívesebben minden idejüket együtt töltötték volna, csupán nem volt kedve az iskolatársaink között bulizni. Nagyon jól tudta, hogy egy perc nyugta sem lenne tőlük, és nem tudná élvezni az estét.

- Hidd el kicsim, hogy nagyon szívesen mennék veletek, de ez mindenkinek jobb lesz így. - nyugtatta Jade-et Liam, miközben az estére készülődtünk barátnőm szobájában. 

- Tudom, de olyan jó lett volna veled lenni! - nyavalyogta Jade a gardróbból, Liam-mel pedig szem-forgatva néztünk egymásra. Ezt a beszélgetést már legalább tízszer eljátszották az elmúlt két órában.

- Ígérem, hogy bepótoljuk. - biztosította a fiú – Elviszlek egy olyan bálba, ahol még életedben nem jártál, és ami ezerszer jobb lesz, mint ez a suli bál. - mondta Liam, miközben az ágyon feküdt, és valami nézhetőt keresett a tévében. Olyan sebességgel váltogatta a csatornákat, hogy időm sem volt felfogni, mi megy éppen. 

- Nem kell úgy felvágni, Nagymenő! - Jade szúrós pillantással nézett ki a gardrób ajtaján, de látszott rajta, hogy csak viccelődik Liam-mel – Jó leszek így? - lépett végre elő. Egy csodás fekete, hosszú ujjú csipkeruhát viselt, ami combközépig ért, az elejét pedig rengeteg rózsaszín rózsa díszítette. Abban a pillanatban Liam megállt a távirányító őrült nyomkodásával.

- Nem! - kiáltott fel, és felült az ágyon – Ez mi? Ez nem is ruha! Sokkal inkább csak egy kis rongydarab. 

- Mi? - nézett rá ijedten Jade, és a falon lévő nagy tükör felé fordult - Ennyire szörnyű? 

- Szörnyű? - lépett mögé Liam, és átölelte hátulról – Csodálatos vagy! - suttogta, és lenyomott egy puszit a nyakára. 

- Akkor mi volt ez a kitörés az előbb? - fordult felé Jade, és átölelte a nyakát.

- Semmi. - hajtotta le Liam a fejét. Én csak mosolyogtam, mert nagyon jól tudtam, hogy mi a baja, pontosan úgy, ahogy Jade is. 

- Életem... - suttogta Jade, és felemelte az arcát az állánál fogva.

- Hmmm? - morogta Liam.

- Mi a baj? 

- Ha tudtam volna, hogy ilyen szerelésbe mész, nem egyeztem volna bele, hogy egyedül menj. - duzzogta. 

- Nem egyedül megyek! - mosolygott rá barátnőm – Milly-vel.

- De lesz ott még rengeteg ember. - dünnyögte tovább Liam. Olyan volt, mint egy kisgyerek, még sosem láttam ilyennek. - Pasik.

- Te jó ég! - nevette le magát Jade – Szerinted kellene nekem más, mikor nekem van a világon a legjobb, és legédesebb szerelmem? 

- A szerelmed vagyok? - mosolyogta el magát végre Liam.

- Az egyetlen, és örök. - suttogta Jade, és megcsókolták egymást. 

- Khmmmm. - köszörültem meg a torkomat, mikor már percek óta csókolóztak. 

- Ja! - tért észhez Jade – Igen! Milly! Ideje lenne felöltöznöd! 

- Ha befejeztétek a turbékolást, akkor egyet értek. - nevettem rájuk, miközben Liam visszafeküdt az ágyra. 

- Hozom a ruhádat! - kiáltott Jade, és kiviharzott a szobából. Eddig csak egyszer láttam a báli szerelésemet, mikor felpróbáltam a boltban. Kicsit be kellett venni a derekából, így nem vihettem egyből haza. Jade ment el érte, és a sajátjával együtt elhozta. 

- Hogy vagy? - szólalt meg Liam, mikor kettesben maradtunk. 

- Egész jól, de nem sok kedvem van ehhez a bálozósdihoz. - húztam el a számat.

- Miért? Jó lesz! Végre lazíthatsz egy kicsit. 

- Minek kéne lazítanom? Elég laza, és nyugodt napjaim vannak így is.

- Milly! - ült fel, és rám nézett – Ugye tudod, hogy attól, hogy a legjobb barátnőd pasija vagyok, még ugyan úgy a te barátod is. Bármit elmondhatsz, mint a régi szép időkben. 

- Tudom! - mosolyogtam rá. 

- Bármit! Ha Harry-ről akarsz beszélni, azt is szívesen meghallgatom. 

- Miért akarnék róla beszélni? 

- Mert tudom, hogy még mindig szereted, ahogy ő is téged. Tudom, hogy hamarosan beszélni fogsz vele, és azt is tudom, hogy nem tudod, mi tévő legyél.

- Minek mondjak el neked bármit is, ha úgyis tudsz mindent Jade-től? - néztem rá megjátszott sértődéssel. 

- Igaz! - nevette el magát – De én akkor is itt vagyok neked! Rendben? 

- Rendben! - bólintottam, és pont ekkor ért vissza Jade, kezében a meseszép ruhámmal. 

- Bújj bele, hercegnő! - kacsintott rám Liam, és pedig a gardrób felé vettem az irányt. A ruhám szebb volt, mint amire emlékeztem, és végre tökéletesen illett rám. Fehér, ujjatlan, combközépig érő volt, és apró, csillogó gyémántok díszítették.

Belebújtam, majd a hozzá illő magassarkút is felhúztam, és belenéztem a tükörbe. Mintha nem is én lettem volna. A hosszú, barna hajam most egy nagy kontyba volt feltűzve, és a sminkem is vadabb volt a megszokottnál.

- Indulhatunk! - jelentettem be, mikor kisétáltam a gardróbból. 

- Azta! - nézett rajtam végig Liam – Lehet, hogy mégis inkább veletek kéne tartanom. Elkélne nektek a testőrség. 

Jade és én csak egy jót mosolyogtunk rajta, majd indulásra készen, Liam kocsijába ültünk, aki elvitt minket a suliig. 

- Hamarosan találkozunk! - suttogta Liam Jade-nek, miután adott neki egy csókot, és mielőtt kiszálltunk a kocsiból. Jade csak sejtelmesen mosolygott rá, ami először furcsa volt, de aztán nem foglalkoztam vele. Miután Liam elhajtott, a bejárat felé vettük az irányt. 

A bál az iskola tornatermében került megrendezésre, ami most teljesen megváltozott. Minden úgy nézett ki, mint egy mesebeli jégbirodalom. 

- Ez gyönyörű! - szaladt ki a számon, miközben körbenéztem. Mindenhol ledes égősorok voltak felakasztva, világító jégcsapokkal, és hatalmas, hópelyhekkel. Néhol még műhó is volt a padlón. Tényleg úgy nézett ki, mintha egy mesebeli világban járnánk.

- Jól hallottam? - játszotta magát Jade – Valami végre tetszik neked?

- Kuss! - intettem le, miközben magunkhoz vettünk egy-egy pohár puncsot – Keressünk egy aszalt!

- Ott is van egy! - mutatott Jade, és elindult az üres asztal felé. Hatszemélyes, körasztalok voltak kirakva mindenfelé, de a legtöbb már tele volt. 

- Hoppá! - hallottuk meg az irritáló hangot, mikor odaértük a kiszemelt helyhez – Egy szabad asztal! 

- A mi asztalunk! - sziszegte Jade idegesen. 

- Kettőtöknek? - vihogott Bree, aki egy magas, barna hajú fiú oldalán állt. Ő volt Adam Roberts, a focicsapat kapitánya. Persze, hogy vele jött. Ki mással jöhetett volna a vezető pomponlány, ha nem a focicsapat kapitányával? Természetesen Bree-t most is követtek a csatlósai, és azok partnerei. 

- Bree! - Jade kezdett egyre dühösebb lenni – Menj vissza ahhoz az asztalhoz, ahol eddig pihentetted a hátsódat, és hagyd, hogy jól érezzük magunkat. Nem vagyunk rád kíváncsiak, nem azért jöttünk. 

- Az asztalunk már foglalt. - intette le – Most ez a mi asztalunk! 

- Tudod mit, Jade... - szóltam oda dühöngő barátnőmnek. Le kellett állítanom, mert képes lett volna nekiugrani Bree torkának a bál kellős közepén. - Gyere, és keressünk egy másik asztal. Úgyis csak ketten vagyunk, valahol csak jut nekünk hely. 

- Háhhhh! - nevetett fel gúnyosan Bree, és a kiskutyái is utánozni kezdték, habár szerintem fogalmuk sem volt, hogy min kell kacagni – Mi az? A világsztár pasijaitok már le is pattintottak titeket? 

- Nem. Csak nem kíváncsiak az olyan nyafogó, kétszínű picsákra, mint te! - mondta unottan Jade.

- Hogy mondod? - hápogta Bree, nekem pedig nevetnem kellett – Te meg mit nevetsz? - nézett rajtam végig – Azt, hogy senkinek sem kellesz? Sem a világsztárnak, sem a focistának. Senkinek! 

- Tudod, még ha nem is kellek nekik, akkor is inkább maradok önmagam, nem pedig egy olyan álszent kurva, mint te! - mosolyogtam felé, neki pedig leesett az álla. Jade megállás nélkül vihogott mellettem, miközben sarkon fordultam, faképnél hagyva a még mindig szólni képtelen Bree-t. 

- Ez fantasztikus volt! - lelkendezett Jade – De még mindig azt mondom, hogy nem kellett volna veszni hagyni az asztalt. 

- Jó lesz nekünk itt is. Itt még csak három szék foglalt. - mutattam egy, az előzőtől jóval távolabb helyezkedő asztalra. Nem ült ott senki, csupán a szék támlájára terített zakók jelezték, hogy három fiú ültetett ott. - Ráadásul pasik. - kacsintott felém Jade. 

- Nem mintha pasizni lenne kedvem. - forgattam a szemem. 

- Add a poharad! - intett felém barátnőm, és suttogóra vette. Nem mintha bárki is meghallaná az ordító zene mellett. 

- Miért? - néztem rá gyanakodva, aztán meg is kaptam a választ. Egy laposüveget tartott a kezében, és abból öntött valamit az én, majd a saját poharába is. - Azt meg hogyan hoztad be? Nem lehet alkohol behozni. 

- Ugyan már! - nézett rám gúnyosan – Hát nem tudod, hogy kivel állsz, pontosabban ülsz szemben? 

- Ha lebukunk... - kezdtem, de közbevágott.

- De nem fogunk. Plusz, ne gondold, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik piálnak.

- Mégis mi ez? - szagoltam bele, mikor a kezembe vettem a poharamat. 

- Csak rum. - legyintett – Kitudakoltam, hogy puncs lesz, és ahhoz meg a rum illik a legjobban. 

- Ha nem léteznél, téged ki kéne találni. - tekertem meg a fejemet, majd belekortyoltam az italomba. Egész kellemes íze lett az amúgy ihatatlan puncsnak, nem volt semmi égető utóhatása. Jobban belegondolva, talán jót is tett, hogy ellazulhattam egy kicsit az alkohol segítségével. Főleg azért, mert ezután következett még csak a fekete leves. Három fiú közeledett az asztal felé, ahol helyet foglaltunk. - Csak ne ide! Csak ne ide! - morogtam halkan. 

- Mi? - nézett rám Jade értetlenül, majd a háta mögé pillantott, ahová én is koncentráltam – A francba! Gyere, keresünk másik helyet! - pattant fel, de éppen akkor értek oda a fiúk.

- Maradjatok csak! - szólalt meg az egyik – Senki sem ül itt, minket pedig nem zavartok! 

- Kösz, de inkább nem! - mondta Jade kissé bunkón. 

- Nem hiszem, hogy találtok helyet. - mondta a másik: Mind a ketten körbenéztünk, és beláttuk, hogy ennél jobb helyünk tényleg nem lesz.

- Emily! - biccentett felém a három fiú egyike, mikor visszaültünk. Az, akivel most legkevésbé akartam egy asztalnál ülni. 

- Dylan! - mosolyogtam rá udvariasan, de annál nagyon megvetéssel. 

- Öhm... - hajolt hozzám közelebb, nem törődve Jade tekintetével, mellyel meg tudta volna ölni őt – Beszélhetnénk? 

Nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki. Ugyan azon a napon beszéltem vele utoljára, amelyiken Harry-vel is.
A mesebeli világból horror lett. 

57. fejezet: Mielőtt késő lesz

Sziasztok! Habár nem igazán jeleztek vissza, hogy még olvassátok-e a blogot (tisztelet a kivételnek), meghoztam a legújabb részt. Ez egy elég unalmas fejezet lett, inkább csak Emily gondolataiba tekinthetünk be, de ígérem, hogy a következő rész már sokkal jobb lesz.

Ha minden igaz, akkor már nagyon a végén járunk a történetek, csupán két-három rész van hátra. Legalábbis úgy tervezem! ;) Aztán jön az új történet, amiről több részletet is megtudhattok a blog Facebook oldalán.

Emily Cook 

Suli után loholva siettem Jade háza felé, szinte alig láttam az arcomba csapódó hópelyhektől. A járásomat pedig megnehezítette az is, hogy a bokáig érő hóban szinte estem-keltem, illetve december lévén már korán sötétedett. Már hetekkel ezelőtt leesett az első hó, és azóta szinte megállás nélkül csak szakadt. Ha ez nem lett volna elég, ma reggelre még a szél is feltámadt. A szokásos hideg most olyan volt, mintha apró kis pengék szurkálták volna az arcomat, pedig csupán a szemem állt ki az öltözékem alól. 

Hiába takarították folyamatosan az utakat, akkora mennyiség esett, hogy lehetetlen volt teljesen tisztára pucolni őket. 

Szerencsére már csak pár nap volt a téli szünetig, így nem sokat kellett kibírnunk a szabadban ebben az időben. Abban biztos voltam már most, hogy a szünet alatt egy napot sem fogok a házon kívül tölteni.

Lényeg a lényeg, hogy nem mertem kocsiba ülni, hiszen tényleg elég rosszak az utak. Nem magamban nem bíztam, csupán rengeteg a felelőtlen sofőr az utakon, és a balesetek napról-napra megszaporodtak a havazás miatt. 

Mikor a sarkon befordulva végre megláttam Jade-ék házát, minden erőmet összeszedve, szinte futottam az ajtóig, és a két lefagyott, kesztyűs kezemmel dörömbölni kezdtem. 

- Te jó ég! - kiáltott fel Jade, mikor meglátott a küszöbön toporogva.

- Engedj már be! - szinte úgy taszítottam félre, utat törve magamnak. 

- Hogy nézel ki? - nézett rajtam végig barátnőm, miközben levedlettem magamról a több réteg ruhát, majd lekuporogtam a kandalló elé, amiben forró tűz ropogott. 

- A hátsóm is befagyott! - dideregtem, kezeimet a tűz felé tartva.

- Gyalogoltál? - úgy nézett rám, mintha teljesen bolond lennék. 

- Megőrültél? - nevettem rá – Dehogy! Busszal jöttem, az meg két utcával messzebb áll meg. 

- Miért nem jöttél kocsival? 

- Nem igazán akartam vezetni ilyen időben. - húztam el a számat. 

- Oké. - bólintott, és leült mellém – Viszont akkor hogyan megyünk el ruhát venni? Az én kocsim szerelőnél van. 

- Ezért hívtál ide? - egyből észhez tértem, és átláttam rajta.

- Pénteken lesz a bál. Végzősök vagyunk, és végre miénk a téli bál. - lelkendezett. Az iskolánkban minden évben rendeznek egy téli bált, ahol csupán csak az adott év végzősei vehetnek részt.

- Nem érdekel. Mondtam, hogy nem megyek el. Minek menjek?

- Milly! - nézett rám könyörögve, mintha meghatna vele – Kérlek! Annyira jó lesz. Kérlek!

- Mit nem értesz azon, hogy nem? - kezdtem ideges lenni.

- Van rá ésszerű magyarázatod? - makacskodott tovább.

- Nem is egy! - vágtam rá egyből. 

- Méghozzá? 

- Méghozzá az, hogy utálok az osztálytársainkkal lenni. Utálom őket, és ők is engem. 

- Ez hülyeség. 

- Miért lenne az? Hidd el nekem, hogy Bree és a kiskutyái kihasználnák az estét, hogy engem szivassanak. Én pedig nem vagyok vevő rá.

- De én ott leszek veled. - fogta meg a kezemet – Ahogy a suliban is. Ott leszünk egymásnak.

- Neked ott lesz Liam. - néztem rá szomorúan – Nekem meg nincs senkim, akivel mehetnék. 

- Hát erről van szó? - mosolyodott el kedvesen. 

 - Erről. Nem akarok ott ülni egész este egyedül. Így is nyomorultul érzem magam, nem akarom még tetézni is. 

- Ha már itt tartunk... Nem beszéltél vele? - kérdezte óvatosan. 

- Kivel? - tettettem, mintha nem tudnám, hogy kire céloz. 

- Na, vajon kivel? - húzta fel a szemöldökét. 

- Nem akarok beszélni vele. - tekertem meg a fejemet.

- Milly. Csak kínzod magadat, és őt is. Két hónapja nem állsz vele szóba, azóta olyan vagy, mintha mi sem történt volna. Viszont én ismerlek, mindenkinél jobban, és tudom, hogy szenvedsz. Harry pedig... Ne akard tudni, hogy milyen.

- Hát nem is akarom. - rántottam meg a vállamat – A nevét meg ne mondd ki, kérlek! 

- Látod? Nem bírod ki, ha a nevét hallod, és ha róla beszélek. Mert rohadtul szenvedsz nélküle. 

- De vele még jobban.

- Ugyan már. Nem is voltatok együtt igazán. Nem tudhatod, hogy milyen lenne. 

- Letagadna, megcsalna... - soroltam. 

- Ugyan már... Ezt a letagadást már tisztáztátok, nem? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, én pedig csak bólintottam – A megcsalást meg nem igazán mondanám megcsalásnak. 

- Akkor minek mondanád? 

- Nem voltatok együtt, mikor azzal a pincérnővel kavart. Sőt... Ő szingli volt, neked volt pasid. Te is csókolóztál Dylan-nel, miközben vele randizgattál. 

- Ez azért... - kezdtem védekezi, de nem tudtam. Erre már én is számtalanszor gondoltam, de mindig magamnak adtam igazat. Harry már nem egyszer bántott, és miért is lenne ez másképpen ezek után?

- Ez azért, mi? - kérdezte Jade – Ez azért nem ugyan az? Vagy mi? 

- Nem tudom, Jade! Nem akarok sérülni. Látod, hogy mennyire idióta vagyok. Megbíztam benne, aztán Dylan-ben, aztán megint benne. - nem tudtam kimondani a nevét – Aztán pofára estem. 

- Azért, mert nem beszélsz vele.

- Nem is akarok. 

- Pedig megígérted neki, azt mondtad, hogy időre van szükséged. Szerintem ez a két hónap bőven elég volt. El fogod veszíteni. 

- Már régen elveszítettük egymást. - legyintettem felé – Sőt... Szerintem sosem voltunk egymáséi. 

- Dehogynem. - mosolygott barátnőm – Mindig is egymáshoz tartoztatok. Egymás nélkül semmik sem vagytok. 

- Kösz. - nevettem rá kínosan. 

- Nem úgy értem. Sokkal inkább arra célzok, hogy elvesztek egymás nélkül. 

- Ugyan már! - emeltem fel a hangomat – Fiatalok vagyunk. Szerinted örökkön-örökké együtt lennénk? Ez csak egy tini szerelem. 

- Nem vagy már tini, felnőttünk. Lehet, hogy szeretnél az lenni, de próbálj meg felnőtt fejjel gondolkodni. Tényleg nekem kell a „használ a fejedet” dologról szónokolnom? Pont neked? Mikor mindig te voltál kettőnk között az okosabb, és a felelősségteljesebb? 

- Jade, én... - kezdtem, de nem engedte, hogy befejezzem. 

- Egyszer élünk, Milly! Örökre bánni fogod, ha legalább nem beszélsz vele.

- Nem tudom. 

- Nem fog örökké arra várni, hogy mikor szánsz rá egy kis időt. Ne kínozd tovább se őt, se magadat.

- Honnan tudod, hogy ő annyira szenved? - néztem rá kérdőn. 

- Rettentően szenved. Sokszor találkozok vele, mikor Liam-mel vagyok. Nem kérdez rólad, de célozgat, és reménykedve várja, hogy üzensz velem valamit. 

- És... Megint... Megint iszik? - kíváncsiskodtam.

- Nem. - mosolygott Jade – Nem iszik. Reménykedik benne, hogy végre találkozhat veled. Miattad tartja magát, a remény miatt. 

- Oké. - bólintottam.

- Mi oké? - nézett rám kérdőn Jade. 

- Beszélni fogok vele.

- Tényleg? - mosolygott rám.

- Igen, de nem most rögtön. Beszélni fogok vele hamarosan, csak adj időt, amíg felkészülök rá. 

- Nem volt elég ennyi idő? 

- Nm igazán, ugyanis eddig nem terveztem, hogy találkozok vele. - húztam el a számat. 

- Oké, de ne halogasd olyan sokáig. Nem hiszem, hogy hónapokig arra fog várni, hogy megbocsáss neki. 

- Na, állj! - tettem fel a kezemet – Nem azt mondtam, hogy összeborulós jelenet lesz. Nem tudom még, hogy mi lesz. Majd ott és akkor kiderül. 

- Oké. - adta meg magát Jade – Az is valami, hogy beszélsz vele. De térjünk vissza a bálra! - váltott témát, és felpattant mellőlem.

- Nem megyek el. Nem fogok gyertyát tartani nektek. - makacskodtam.

- Mi lenne, ha én lennék a párod? 

- Mi van? - néztem rá zavartan. 

- Liam amúgy sem rajong ezért a bálozós ötletért. Nem mondja, de látom rajta. Tudom, hogy nem érezné jól magát, meg abban is biztos vagyok, hogy nem tudnánk nyugodtam bulizni egy-két rajongó miatt. Mi lenne, ha mi ketten mennénk csak? 

- Nem is tudom, Jade! - tekertem meg a fejemet. 

- Menjünk el ruhát venni, és meglátjuk, hogy mi lesz. Talán te is találsz magadnak, és akkor megjön a kedved is. Addig is gondolkozol az ajánlatomon. Rendben? - kérdezte, én pedig csak bólintottam. Úgysem tudnék ellene győzni. 

- És mivel akarsz menni? Mert én biztos, hogy nem buszozok. Ki sem lépek a házból, amíg apám nem jön értem munka után. 

- Olyan ünneprontó vagy! - duzzogott Jade – Akkor nézzünk meg neten pár ruhát, aztán ha találunk jót, valamelyik nap elmegyünk az üzletbe, és megvesszük. 

- Oké! - bólintottam unottan. 

- Hozom a laptopot, és forró csokit! - ugrált örömében Jade, és kirohant a nappaliból. 

Én csak bámultam a lobogó tüzet, és azon kattogott az agyam, hogy nemsokára beszélnem kell Harry-vel. Mielőtt tényleg késő lesz. 

56. fejezet: Őszinte magyarázat

Sziasztok! :) Remélem, hogy kezdtek visszatérni lassan az oldalra, és olvassátok a történetet! :) Itt a legújabb fejezet, ami elég izgis lett, és ismét egy függő véggel ért véget, de ígérem, már nincs sok hátra a történet végéig.

Ne feledjétek el lájkolni a blog Facebook oldalát, ahol már van egy-két érdekesség az következő történetről is! ;)

Emily Cook

Másnap már kora reggel egyeztettem Dylan-nel, és megbeszéltük, hogy délután átjön, hogy elbeszélgessünk egy-két dologról. Például, hogy mi volt az a fénykép, amit tegnap este küldött. El sem tudom képzelni, hogy mi történhetett, és felettébb nyomasztott a dolog. Vajon tud arról, hogy Harry és én hogyan állunk egymással? Ha nem is, akkor most végre tiszta vizet önthetünk a pohárba. Csak sikerüljön az, amit elterveztem... Vagyis terveztünk.

- Szia! - köszöntem, mikor ajtót nyitottam neki. 

- Szia, szépségem! - köszönt vidáman, és miután belépett az ajtón, egyből lenyomott a számra egy csókot. Ezzel nagyon meglepett, és kissé frusztrálva is éreztem magam. 

- Gyere beljebb! - engedtem neki utat, ő pedig egyből a nappali felé vette az irányt. 

- Miről lenne szó? - mosolygott felém, miközben leültem mellé. Ez az egész nagyon hasonlított a tegnap reggeli beszélgetéshez, de csak reménykedni tudtam benne, hogy végre le tudok zárni mindent Dylan-nel. 

- Öhm... - kezdtem kissé félve – Nem is tudom, hogyan álljak neki. 

- Baj van? - fogta meg a kezemet. 

- Beszélnünk kell kettőnkről. - böktem ki végül, és a szemébe néztem. Az arca egy pillanatra megfeszült, de mintha nem lepte volna meg, hogy ezt mondtam. 

- Igen? - biztatott, vagyis próbált olyannak tűnni, mint aki biztat. Aztán ahelyett, hogy nekiállhattam volna a monológomnak, folytatta a beszédet. - Én is szerettem volna erről beszélni veled. - mosolygott, de valamiért nagyon furcsa volt – Szerintem elértünk végre a kapcsolatunknak ahhoz a pontjához, ahol kimondhatjuk egymásnak, hogy mit is érzünk. Márpedig én nagyon szeretném már kimondani neked. Éppen erről beszélgettünk tegnap Harry-vel is. - mesélte beleéléssel, és tudtam, hogy most mire akar kilyukadni. 

- Tényleg? - kérdeztem rá, de egyáltalán nem voltam meglepve, hogy felhozta Harry-t. Tudtam nagyon jól, hogy mire készül. 

- Igen. Gondolom meg is lepődtél a képen, amit küldtem. Kicsit iszogattunk, és lőttem egy szelfit magunkról. Gondoltam, örülni fogsz, hogy ilyen jól kijövünk egymással. - folytatta tovább, és én tudtam, hogy hazudik. 

- Hát... Eléggé meglepett. 

- Gondoltam. De aztán ott kellett hagynom őt. Muszáj volt. - nevetett, miközben a szemöldökét húzogatta. 

- Miért? - tettettem, mint aki semmit sem ért. 

- Mert ott volt az a pultos csaj. - mondta ki, szavaival pedig megforgatta a láthatatlan kést a szívemben. 

- Igen? 

- Aha. Totál rá volt kattanva, vagy inkább egymásra voltak kattanva. Flörtöltek, én pedig nem akartam zavarni. Harry végül is hangosan kijelentette, hogy miket művelne vele az ágyban, a csajnak pedig nagyon tetszett a dolog. - élvezettel mesélte az előző este történteket – Ezért ott is hagytam őket, és biztos vagyok benne, hogy szép estéjük volt. - kacsintott rám, én pedig csak egy savanyú vigyort eresztettem meg felé. 

Harry Styles 

- ...és biztos vagyok benne, hogy szép estéjük volt. - hallottam az irritáló hangot a konyhából.

Na jó! Eddig bírtam hallgatni a süketelését. Igaz, hogy nem így beszéltük meg, de muszáj volt közbelépnem, mielőtt teletömi Milly fejét minden hülyeséggel. 

- Én meg abban vagyok biztos, hogy egy seggfej vagy! - mondtam utálattal, miközben szinte berontottam a nappaliba, ahol Milly és az a seggfej Dylan ültek. 

- Te mit keresel itt? - kapkodta köztem és Milly között a tekintetét. Látszott rajta, hogy meglepődött, de egyszerre volt zavarban, és dühös is. 

- Tudtam, hogy hazugsággal akarod rávenni Emily-t, hogy téged válasszon helyettem. 

- Te miről beszélsz, haver? - nevetett vérvörös arccal. 

- Arról, hogy még tegnap este eljöttem Emily-hez, és elmondtam neki mindent a tegnapi napról. 

Utolsó mondatomra nagyot nyelt, és látszott rajta, hogy nem tud kihátrálni a hazugságaiból. 

Valóban így volt, ahogy mondtam. Még tegnap este felhívtam Milly-t, de nem vette fel. Tudtam, hogy rettentően haragszik rám, ezért kockára téve az életemet, eljöttem hozzá. Szerencsére az anyja nyitott ajtót, az apja pedig itthon sem volt. El sem tudtam képzelni, hogy mit kaptam volna a képembe, ha őt itthon találtam volna. De muszáj volt találkoznom Milly-vel. Nem veszíthetem el többet. Az anyukája szerencsére felengedett hozzá, és sűrű bocsánatkérések közepette el tudtam neki mondani, hogy a seggfej Dylan mit csinált, és mivel próbált átverni. Nehezen tudtam meggyőzni, hiszen szinte forrt a dühtől, de meghallgatott, majd végül belement abba a játékba is, hogy buktassuk le Dylan-t. 

- Na, és azt is elmondtad neki, hogy a pultos csajt a bárban dugtad meg? - csillant fel Dylan szeme, és tudta, hogy talán esélye lesz fordítani a helyzetén. 

- Tessék? - nézett felém Milly apró, zavart mosollyal, majd újra a seggfejre nézett – Ezt honnan vetted? 

- Mert láttam. - állt szembe a barátnőmmel, és egyből megváltozott a hanglejtése – Elismerem, hogy le akartam koptatni rólad, ugyanis megőrjít ez a helyzet. Látlak vele az újságokban, a net veletek van tele. Más nem tudja, hogy te vagy az, de én igen. Velem vagy, közben pedig vele mászkálsz, meg randizgatsz. 

- Éppen erről akartam veled beszélni már napok óta... - hajtotta le a fejét Milly, a seggfej pedig kihasználva az alkalmat, megeresztett egy gúnyos mosolyt felém.

- Hadd fejezzem be! - állította meg, és folytatta a tegnap esti beszámolóját. Kezdtem kétségbe esni, mert tudtam, hogy ebből rosszul fogok kijönni. 

- Oké. 

- Tehát... Valóban leitattam, mert tudtam, hogy problémája van az alkohollal. Tudtam, és muszáj volt kihasználnom. Ő whiskyt ivott, én pedig teát, hogy át tudjam verni. A pultos csaj is besegített, mert őt is beetettem, hogy bejön Harry-nek. De mint az kiderült, tényleg bejött neki, hiszen nem is kellett sokat innia, hogy meg akarja fektetni. Mikor láttam, hogy forr köztük a levegő, és csak mi ketten voltunk vendégek a bárban, leléptem, és otthagytam őket kettesben. Természetesen muszáj volt megbizonyosodnom arról, hogy bejött-e a tervem. Visszamentem, és mit láttam? A meztelen pultos lányt az egyik asztalon döngeti a mi kis kaszanovánk. - fejezte be a beszédet, én pedig kaptam egy újabb gúnyos mosolyt. Tudta, hogy nyert. 

- Ez... Ez igaz? - szólalt meg halkan Milly. Lassan fordult felém, és rám nézett, ugyanis egész eddig a padlót bámulta. 

- Ez nem teljesen igaz. - védekeztem egyből, majd tettem felé egy lépést, de ő felemelte a kezeit, és hátrálni kezdett. Ismerős helyzetbe csöppentem. Akkor volt ilyen, és akkor nézett rám így, mikor először találkoztam vele a nyaralás után a hétvégi házban. 

- Nem teljesen? - szólalt meg lekezelő hangnemben Dylan – Hogy lehet nem teljesen megdugni valakit? - nevetett, Milly pedig elkezdett sírni. 

- Ne sírj! - léptem újra felé, és megragadtam a vállait – Kérlek, ne sírj! Nem csináltam semmit sem. Nem feküdtem le vele. 

- Akkor melyikőtök hazudik? - ordította el magát, amivel engem és a seggfejet is meglepte. 

- Egyikőnk sem! - hajtottam le a fejem, és tudtam, hogy muszáj őszintének lennem vele. Így talán van esély. - Amit elmondott, az mind igaz. Kivéve az, hogy lefeküdtem vele.

- Most azt mondod, hogy rosszul láttam, amit láttam? 

- Nem. Nem láttad rosszul. - intettem felé idegesen, és közel álltam hozzá, hogy bevágok egyet a két szeme közé. 

- Akkor? - szólalt meg újra Milly. Gyűlöletet láttam a szemében. 

- Tudod, hogy hogyan állok az alkohollal. Mikor ez a rohadék elkezdte ecsetelni, hogy milyen jól megvagytok, és tervezitek a következő randit, innom kellett. Csábított, és nem tudtam megállni egynél. Leittam magam, és ő otthagyott. Kettesben hagyott a csajjal, akit előtte rám állított. 

- Az, hogy részeg voltál, még nem kifogás. - motyogta haragosan Milly. 

- Nem is kifogást keresek. - ráztam meg a fejemet – Tényleg csókolóztam vele, és elkezdtük egymást levetkőztetni, de aztán észbe kaptam. Láttad, hogy mennyit ittam, nem? Láttad, hogy milyen állapotban voltam, mikor este eljöttem hozzád. Hulla részeg voltam, de eszembe jutott az, hogy itt vagy nekem te. Ezért leállítottam a csajt, és ő megértette, hogy nem tehetem meg, mert mást szeretek. Téged szeretlek. Mindennél jobban. 

- Blablabla. - szólalt meg megint Dylan – Nem fejezed még be a hazudozást? 

- Ez az igazság, te seggfej. - ordítottam rá, és megindultam felé. 

- Elég!!! - kiáltott fel Milly – Kifelé! Mind a ketten tűnjetek el! Most! 

- Milly! - szólaltam meg kétségbeesetten. Tudtam valahol mélyen, hogy ez lesz a vége, de most tudatosodott bennem. 

- Menjetek! - mondta ismét, majd az ajtó felé mutatott, és elsírta magát újra. 

- Beszéljük meg! - próbálkoztam újra. 

- Idő kell! Időre van szükségem. - bizonygatta, de nem nézett rám. 

Mind a ketten kiléptünk a házból, nekem pedig ekkor durrant el az agyam. A seggfej Dylan felé fordultam, és mielőtt újabb gúnyos megjegyzést tehetett volna, bevágtam neki egyet a képébe. Miután elterült a földön, felhúztam a grabancánál fogva, és kapott még egyet, aztán magára hagytam.

55. fejezet: Csábítás

Sziasztok! :) Nagyon régen jöttem már résszel, és tudom, hogy egyre kevesebben is tartotok ki ezért már a blog mellett és mellettem. De azért én hoztam egy részt, mert volt egy kis időm. Aki még kíváncsi, és itt van, az olvassa el, és írjon véleményt! :)

Harry Styles

A látásom teljesen elhomályosodott, szinte semmit sem láttam, és alig fogtam fel, hogy mi történik körülöttem. 

- Még egyet! - mutattam a csapos lánynak, aki rettentően szexi volt a mini nadrágjában, és az apró kis pántos felsőjében, amiből kilógott a hasa. Legszívesebben beletúrtam volna a hosszú, lobogó szőke hajába. Leszabtam róla a ruhát, és addig szexelnék vele, amíg nem sikongat a gyönyörtől.

- Hát akkor hajrá! - hallottam meg a hangot magam mellett, és furcsán néztem felé. Akkor esett le, hogy mit is keresek itt, és kivel vagyok éppen. Milly seggfej pasija még mindig mellettem ült, és ahhoz képest, hogy jó pár felest megittunk már, ő elég józannak tűnt. 

- Mi van? - néztem fel a srácra. 

- Vidd haza, és dugd meg! - győzködött. 

- Hangosan kimondtam, hogy mire gondoltam? - lassan és kimértem beszéltem. De valójában az alkohol miatt esett nehezemre a dolog. 

- Talán túl hangosan is. - nevetett, és lehúzta a pohara tartalmát, fejével pedig a csaj felé mutatott, aki közben engem méregetett. Nézéséből úgy tűnt, hogy nagyon is tetszik neki az ötletem, és hogy mit csinálnék vele az ágyban. A gondolattól, és attól, hogy újra végigjátszottam a fejemben a dolgot, hirtelen megmozdult valami a gatyámban, és rámosolyogtam. Ő csak beleharapott a szájába, és szinte levetkőztetett a szemeivel. - Nekem úgyis lépnem kell, neked meg sok szerencsét. Kapd el, mert ez a csaj egy igazi vadmacska. - kacsintott rám, majd letett egy halom pénzt a pultra. 

- A haverod itt hagyott téged egyedül? - lépett oda a pénzért a pultos lány, és hatalmas kék szemeivel csábosan pislogott rám. 

- Ja, mennie kellett. De amúgy nem igazán a haverom. - válaszoltam, mintha meg sem történt volna a pár perccel ezelőtti flörtölés. Percekig nem is szóltunk egymáshoz, én iszogattam az utolsó pohár piámat, ő pedig törölgette a pultot, de persze pont úgy, hogy a melleit az orrom alá dugta. Minden ilyen mozdulatnál rám nézett, és várta a reakciómat. Nem éreztem magam zavarban, tartottam a szemkontaktust, legtöbbször pedig úgy mértem végig őt a szeme láttára, mintha egy darab ruha sem lenne már rajta. Kijött a pult mögül, és rendezgetni kezdte a székeket az asztalok körül. Miközben törölgetett, úgy hajolt rá az asztalra, hogy a hátsóját felém meresztette. Micsoda segg! Hogyan bele lehetne markolni! Szexisen vonaglott az asztalok között, és lassan közelíteni kezdett felém. Letörölte mellettem is a pultot - nem mintha ezt már nem csinálta volna meg vagy százszor a másik oldalról is -, majd úgy dobta oldalra a hosszú haját, hogy azzal végigsimított rajtam. 

- Lassan indulok. - szólaltam meg, mikor már percek óta mellettem állt, és úgy tett, mintha valami makacs foltot akarna eltüntetni a pultról – Látom, lassan zárni akarsz. - néztem körül, és akkor vettem észre, hogy rajtunk kívül senki más nem volt már a bárban. 

- Ugyan... - nézett rám, és végre letette a rongyot a kezéből – Nyugodtam maradj még, engem nem zavarsz. - harapott a szájába, és még közelebb lépett hozzám. Én felé fordultam, ő pedig betolta magát a lábaim közé, és hosszú ujjaival elkezdte simogatni a combomat, majd egyre jobban haladt felfelé. Folyamatosan a szemembe nézett, és az ajkát nyalogatta, amitől megborzongtam, és egyre jobban szorítani kezdett a gatyám a lábam között. A csípőjére raktam a kezét, és egy erős mozdulattal úgy rántottam magamhoz, hogy ő egyből a nyakamra tapasztotta a száját, majd szívni és harapdálni kezdte a bőrömet. 

- Nem kerülsz bajba ezért? - kérdeztem, de nem engedtem válaszolni, mert fél pillanat alatt lecsaptam a szájára, ami olyan volt, mint a méz. Felkeltem a székről, ő pedig egyből a csípőm köré csimpaszkodott a lábaival. Így végre belemarkolhattam a seggébe, ami sokkal jobb volt, mint ahogy képzeltem. Az egyik asztalhoz vittem, és letettem rá. Kicsit sem voltam óvatos, de nem is igazán érdekelt, sőt, ha jól vettem észre, neki ez nagyon is tetszett. 

- Már úgysem jön senki, szóval azt csinálsz velem, amit csak szeretnél. - válaszolt az előbb feltett kérdésemre, és egy mozdulattal kibújt a kis pólójából, majd elterült előttem az asztalon. Kemény, és formás mellei csodás látványt nyújtottak, legszívesebben belefúrtam volna az arcomat, vagy folyamatosan tapogattam volna őket. Bomba teste volt a lánynak, olyan volt, akit minden pasi egész nap csak döngetett volna. - A hely meg az enyém, szóval bajba semmiképp sem kerülök. - folytatta, majd a nadrágomhoz nyúlt, és elkezdte kicsatolni az övemet. Én is, és ő is érezte, hogy alig férek már el az alsógatyámban. Újra megcsókoltam, mire ő a hajamba túrt. Erősen tette, nem úgy, ahogy azt megszoktam, miközben Milly-t csókoltam. Milly! Bevillant az arc, amire annyira vágytam, és amiben bármeddig el tudtam volna gyönyörködni. Hirtelen elhajoltam a csajtól, aki már majdnem megszabadított az alsómtól is, és ijedten néztem körbe. Mi a francot csinálok? Mi ütött belém? 

- Nekem...Nekem mennem kell. - toltam el magamtól az értetlen arcot vágó csajt, akinek még a nevét sem tudtam. Nekem tényleg elmentek otthonról. Az egész megint az alkohol hibája. 

- Baj van? - kérdezte aggódva a lány. 

- Ez hiba volt. Ez nem történhetett volna meg, én nem ilyen vagyok! - hajtogattam, miközben próbáltam magam rendbe rakni. 

- Ugyan, Harry! - ért hozzám, de én elrántottam a kezem – Nincs semmi baj. Az ilyen megesik. Én senkinek sem mondom el. Ígérem! Csak vigasztalni akartalak, meg hát... Ki lenne az a hülye, aki nemet mond egy ilyen ajánlatra? 

- Tessék? - kaptam felé a tekintetemet. 

- Azt hiszed, hogy nem ismertelek fel? - nézett rám nevetve. 

- Nem úgy értem... Miért akartál vigasztalni? 

- A srác, akivel itt voltál... - kezdte el mesélni, miközben felöltözött. Szerencsére nem dühöngött, hogy visszautasítottam. - Azt mondta, hogy most dobott a csajod, és felejteni akarsz, és hogy állítólag tetszem neked, mert már láttál itt. Furcsa volt az egész meséje, de mikor hallottam, hogy mit mondasz arról, hogy miket csinálnál velem... - mondta lehajtott fejjel. 

- Az csak az alkohol hibája. - vágtam rá egyből, majd rájöttem, hogy mit mondtam – Nem úgy értem. Gyönyörű, és szexi vagy, minden pasi ölne érted. De én...

- Szerelmes vagy. - mosolygott rám. 

- Az. De ez a seggfej mindent megtesz, hogy szétválasszon minket. - mondtam idegesen. 

- Menj! - mondta a lány, és biztatóan megveregette a hátamat – Csináld ki azt a barmot! 

- Köszönöm! - mosolyogtam vissza, majd kiléptem a bárból, és a kocsim felé vettem az irányt. Már elmúlt kilenc óra. Nem hiszem el, hogy nem mentem el a Milly-vel megbeszélt randinkra. Bevágódtam a volán mögé, és padlógázzal indultam neki. Alig, hogy kikanyarodtam az utcából, kék és piros fények kezdtek villogni mögöttem. Na, már csak ez hiányzott. 

Emily Cook 

El sem hiszem, hogy nem jött el, és még a telefonját sem vette fel. Hatszor próbáltam hívni, de aztán feladtam. Nem fogom zaklatni, ha egyszer nem akarja. 

Lefeküdtem a tévé elé, majd alig fél óra múlva egy üzenet érkezett a telefonomra. Megnyitottam, és nem akartam hinni a szememnek.

54. fejezet: Kínos beszélgetések

Sziasztok! Tudom, hogy megint jól elcsúsztam a résszel, de nem igazán van időm, és energiám sem. :(

Írtam egy keveset, amiben kicsit megkutyulom most a szálakat, de izgis lesz a folytatás.

Emily Cook

Tudtam, hogy most mi fog következni, de nem gondoltam, hogy ilyen nagyot fogok tévedni. Azt hittem, hogy ha végre tisztázom a helyzetet, akkor végre kicsit meg fog nyugodni a lelkem, ha megbántom Dylan-t, ha nem. 

- Miről van szó? 

- Nagyon szép vagy. - szólalt meg egy kis tétovázás után Dylan. Egymással szemben, a nappaliban ültünk a kanapén. Nagyon kellemetlen volt a helyzet, és rá sem mertem nézni. 

- Köszönöm. - válaszoltam halkan. 

- Öhm... Bocsáss meg, hogy csak így, váratlanul beállítottam.

- Semmi baj.

- Figyelj! Szerintem tudod, hogy miről akarok beszélni.

- Hát... Van egy sejtésem. - húztam el a számat, és lehajtott fejjel, félve néztem fel rá.

- Emlékszel, hogy meséltem arról a buliról? Amin az egyik haverom zenekara fog játszani... - mesélte nagy beleéléssel, és mintha nem is lett volna egy cseppni feszültség sem pár perccel ezelőtt.

- Igen? - néztem rá összehúzott szemekkel. Nem igazán értettem, hogy most ez hogy jön ide.

- Szóval áll még, hogy eljössz velem? 

- Öhm... Nem is tudom. Nem igazán erre a beszélgetésre számítottam. - ismertem be félve, és vártam a reakciót. 

- Tényleg? - meglepettnek tűnt. 

- Igen. 

- Na, mindegy. Szóval? Eljössz velem? 

- Nem igazán tudom, hogy...

- Kérlek! - fogta meg a kezemet, és kiskutya szemekkel nézett rám. 

- Meggondolom. - bólintottam. 

- Remek! - csapta össze a kezét boldogan. Most ez komoly? Tényleg nem is tud semmit arról, hogy Harry-vel voltam tegnap este? Hiszen minden ezzel van tele.

Gondolataimból a telefonom csipogása zökkentett ki, ami a dohányzóasztalon pihent. Dylan és én is egyszerre néztünk rá, ezért gyorsan felkaptam, és habár tudom, hogy illetlenség, mégis megnéztem az üzenetet. 

"Alig várom, hogy láthassalak, gyönyörűm!" - Harry

Idióta mosolyra szerettem volna húzni a számat, de visszatartottam. Nem akartam Dylan előtt kinyílvánítani az érzelmeimet. 

- Bocs. - néztem rá, a velem szemben ülő fiúra. 

- Semm baj. - rázta meg a fejét - Öhm... Kérhetnék egy pohár vizet? 

- Persze. - pattantam fel - Bocsáss meg, kérdeznem kellett volna. 

- Ugyan már, semmi baj. - mosolygott rám, én pedig a konyhába mentem, és öntöttem neki egy pohár ásványvizet. 

- Parancsolj! - adtam a kezébe, és ő belekortyolt. 

- Köszönöm. - mondta, és felkelt a kanapéról - Most mennem kell, de majd hívlak. 

- Rendben! - bólinottam, és meglepődve vettem tudomásul, hogy a száját a számra tapasztotta. 

- Szia. - mosolygott rám, és kiment az ajtón. 

- Szia. - köszöntem el, de már csak én magam hallottam a szavaimat. Mi a fene volt ez? Azt hittem, hogy ki lesz borulva, kiabálni fog, vagy bármi más. De nem. Mintha nem is tudna róla semmit. 

- Dylan volt itt? - lépett be anyám.

- Aha. - bólintottam. 

- Hogy fogadta? - húzta el a száját. 

- Sehogy. - rántottam meg a vállamat. 

- Hogy érted? 

- Nem tudom. Azt hittem, hogy már tud róla. Legalábbis úgy nézett ki, hogy valami baj van. Aztán elhívott randizni. 

- És te? 

- Mi és én? 

- Mit mondtál? Elmondtad neki Harry-t? 

- Nem. Nem tudtam. 

- De nem mondtál igent a randira, ugye? 

- Nem. De nemet sem. - húztam el a számat. 

- Kicsiiiim!

- Anya! Nem tudtam megbántani. 

- De így meg fogod. Mind a kettőjüket. Nem akarod ezt, ugye? 

- Persze, hogy nem. 

- Akkor úgy is legyen. - mondta, és magamra hagyott. 

Harry Styles

- Harry! - hallottam meg az ismeretlen hangot a hátam mögött, mikor az egyik, a házamhoz közeli bevásárlóközpontban kóvályogtam a sorok között. 

- Ó! - csúszott ki a számon, mikor megfordultam, és szembe találtam magam azzal az arccal, akivel nagyon nem volt kedvem most szemközt nézni - Helló! David, ugye? 

- Dylan. - javított ki kissé gúnyos arckifejezéssel - Emily pasija. - tette hozzá, nekem pedig ökölbe szorult a kezem. 

- Aha. - csak bólintottam, és tovább indultam a polcok között, de legnagyobb bánatomra ő követett. 

- Nincs kedved meginni valamit? - tette fel a kérdést. 

- Tessék? - néztem rá meglepetten. 

- Tudod... Szeretném kicsit jobban megismerni Emily barátait, és tudom, hogy veled elég jóban van. 

- Aha. - bólintottam - Most sajnos nem érek rá, van egy kis dolgom délután. 

- Ugyan már, csak egy ital, vagy kávé, vagy valami. Itt a bolt külső terében. - mutatott hátra. 

- Oké. - egyeztem bele, mert elég kíváncsivá tett, hogy miért akar velem iszogatni, és beszélgetni. Nem is tudja, hogy Emily és én hogy állunk mosz egymással? 

- Remek! - csapta össze a tenyerét - Akkor ott várlak, ha végeztél. 

- Oké. - bólintottam, és befejeztem a vásárlást. De nem tudtam nem kiverni a fejemből, hogy hogyan került ide ez az alak, és mit akar. 

- Itt is vagyok. - ültem le mellé a bárban, a pulthoz. 

- Remek! - nézett rám vidáman - Egy whiskyt? 

- Nem. Nem iszok alkoholt. Egy kólát. - mondtam a pincérnek. 

- Ugyan már! - lökött meg Dylan, mintha olyan jó haverok lennénk - Csak egy italt. Az belefér, nem? 

- Öhm... Nem. Kösz, nem. - tartottam magam, de egyre nehezebben ment a dolog. Még mindig vonzott magához az alkohol, de nem ihatok! Milly miatt nem. 

- Ha nem, hát nem. 

- Miről lenne szó? - tértem rá a lényegre, mikor a pincér elém tette a kólát. 

- Hogyhogy miről? - nézett rám zavartan a srác.

- Azt mondtad, hogy beszélni akarsz velem. 

- Csak dumálgatni, jóban lenni. Emily miatt. Tudod, ő nagyon fontos nekem. Ezért szeretnék jóban lenni a barátaival is.

- Aha. 

- Ez a lány egyszerűen lenyűgöző. El sem tudom mondani, hogy mit érzek iránta. Azt hiszem, hogy még sosem voltam ilyen szerelmes. Sőt, szerintem életemben most először szeretek egy lányt igazán. Annyira okos, kedves, szép, elmondhatatlanul tökéletes. 

- Az, igen. - bólintottam, és kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. 

- Remélem, hogy ő is így van velem. Bármit megtennék azért, hogy velem maradjon. Bármit! - hangsúlyozta ki, mire én fél szemmel ránéztem. Ez most egy burkolt fenyegetés volt? - Ma jártam nála, és randira hívtam. Tudod, mikor elhívom valahova, úgy izgulok, mint egy kisgyerek karácsony előtt. 

- Öhm... Mégis kérnék egy whiskyt! - intettem a pincérnek. Tudom, hogy nem szabadna, de nem bírtam tovább. 

- Ez az, haver! - veregetett hátba, miután lehúztam a pohár tartalmát - Még egy kört! - intett a pincérnek most Dylan, és jött is a következő pohár.

53. fejezet: Vélemények

Sziasztok! :) Megjöttem a legújabb fejezettel. Remélem, hogy tetszik, habár nem sok minden történik benne, inkább a következő részt vezeti fel. Örülök neki, hogy ennyien mellettem vagytok még mindig. Várom a további véleményeket! :)

Emily Cook

A telefonom csörgésére ébredtem fel másnap reggel.

- Tessék! - szóltam bele álmos, rekedt hangon.

- Szia, szépségem! - hallottam meg a jól ismert, annyira imádott mély hangot. 

- Szia. - köszöntöttem mosolyogva, és egyből fel is ébredtem. 

- Mi ez az álmos hang? - nevetett - Csak nem felébresztettelek? Ne haragudj.

- Semmi baj. Mennyi idő van? - kerestem a tekintetemmel a fali órát. 

- Dél. - nevetett tovább.

- Te jó ég! - tértem magamhoz teljesen - Hogyan tudtam eddig elaludni. 

- Valami szépet álmodtál, biztos.

- Lehet. - mosolyodtam el, és egyből tudtam, hogy mire céloz - Mi újság? 

- Csak rád gondoltam, és hallani szerettem volna a hangodat. - ismerte be, és a hangján hallottam, hogy újra visszatért a szégyellős Harry. 

- Jól aludtál? Mikor keltél? 

- Nyolckor, és eddig még sosem aludtam ilyen jól. Legalábbis nem mostanában. 

- Ennek örülök. 

- Ezt neked köszönhetem. 

- Ennek még jobban örülök. 

- Öhmmm... Mondd csak!Mit csinálsz ma? 

- Nem tudom. Tanulnom kellene, mert lesz egy dolgozatom jövő héten. 

- Ohhh... Pedig reménykedtem benne, hogy láthatlak. 

- Lehet róla szó. 

- Az szuper lenne. 

- Magamhoz térek, elkészülök, aztán kettőkor találkozhatunk, ha az neked jó. 

- Persze, hogy jó. Alig várom, hogy lássalak. Kettőre ott vagyok érted. 

- Oké, de...

- Tudom! - vágott közbe - Az utca végén várlak. 

- Oké. - mosolyodtam el - Szia. 

- Szia, szépségem! - köszönt el, majd kinyomtam a telefont. 

Mosolyogva keltem ki az ágyból, és magamra kaptam egy farmert, és egy pulcsit. 

- Jó reggelt! - köszöntem az anyámnak, mikor beléptem a konyhába. 

- Nem igazán mondanám ezt reggelnek. - nézett rám játékosan - Hogy telt a tegnapi randi? 

- Tessék? - kérdésétől megfagyott bennem a vér is. Tud róla? 

- Hát a randid, Dylan-nel. Mikor megérkeztünk, Jade azt mondta, hogy vele vagy. 

- Jaaaaa! - igen. Nagyon jó volt. Jól éreztem magam. - hazudtam. Pontosabban nem is hazudtam, mert jól éreztem magam, csak nem Dylan-nel. Mikor megjöttem, anyáék már ágyban voltak, és Jade már otthon. 

- Valóban? - mosolygott rám, és valami furcsa volt a nézésében. 

- Aha. - győzködtem. 

- És miért keresett Dylan telefonon, ha egyszer veled volt? 

- Tessék? - a torkomban azonnal egy hatalmas csomó nőtt. 

- Dylan hívott, mert a mobilodon nem ért el. 

- A francba. - hajtottam le a fejemet. 

- Harry-vel voltál? - tette fe a kérdést, mire én ijedten néztem rá. Azt hittem, hogy dühös lesz, de helyette csak egy apró mosolyt láttam az arcán. 

- Apa? - néztem körbe. 

- Kim-mel elmentek a boltba. 

- Oké. - fújtam ki a levegőt, és leültem az asztalhoz - Igen, Harry-vel voltam. 

- Valahogy sejtettem. 

- Tényleg? 

- Persze. A nyaralás óta szerelmes vagy belé. Az anyád vagyok, és ismerlek. Láttam rajtad, hogy szenvedtél, de napok óta egyre jobban vagy. Azt hittem, hogy Dylan miatt, de aztán tegnap este rájöttem, hogy mi az igazság. Aztán mikor megláttam ezt, már biztos voltam benne. - elém tolta a tabletet, amin egy cikk volt megnyitva. 

"A napokban debütált a One Direction vadiúj száma, a Summer Love. Akkor még azt találgattuk, hogy vajon melyik tag lett olyan szerelmes a nyár folyamán, hogy ez egy dal megírására ösztönözte. A tegnapiak után most már tudjuk, hogy ez nem más, mint Harry Styles. A szívtipró tegnap este egy romantikus vacsorán mutatkozott meg a titkozatos lánnyal. Szemtanúk szerint a sztár teljesen odavan kedveséért, és minden mozdulatát és szavát leste az este folyamán.  Vajon ki lehet az a hölgy, aki ennyire magába bolondította a mindig nőcsábász, és szoknyavadász hírében álló Harry-t? Van valami köze ahhoz a lányhoz, akivel szóba hozták a nyaralása után? Reméljük, hogy hamarosan kiderül!"

- Te jó ég! - csúszott ki a számon - Ez eszembe sem jutott... Mármint nem is gondoltam arra, hogy erről írhatnak. 

- Világsztár. Szokj hozzá, ha vele akarsz lenni. - mondta könnyedén anyám. 

- Nem vagy dühös? 

- Dühös? Miért lennék az? - nevetett ki.

- Azt hittem, hogy azt mondjátok majd, hogy ne találkozzak vele. 

- Kicsim. Azt nem mondom, hogy apád örülni fog neki, de én nem vagyok ellene. Egyáltalán nem. Harry rendes fiú, ezt már megmondtam a nyaraláson is. Volt egy kis kilengése, és talán maga sem volt tisztában azzal, hogy mit akar. De most mutatkozott meg veled ország világ előtt. Nem fog többet letagadni. 

- Tudom. - bólintottam, és teljes mértékben így is gondoltam. 

- Magadra hagylak, olvasgasd kicsit a hozzászólásokat is. - kacsintott rám, és kiment a konyhából. 

Úgy tettem, ahogy mondott, és lejjebb görgettem a kommentekig. 

"Vééééégre! Végre boldog! Remélem, hogy ez a lány a tökéletes számára, és Harry olyan boldog lesz, mint még soha."

"Ki ez a csaj? Nagyon kíváncsi vagyok rá. Biztos, hogy nem valami híresség, mert arról már tudnánk. De talán ez jobb is így."

" Csak nehogy Harry-n keresztül akarjon hírnévhez jutni"

"Szerintem ez a lány az a lány, akivel Harry együtt nyaralt. Elvégre minden jel arra utal, hogy ismerik egymást. A csaj legjobb barátnője Liam csaja. Csak nekem világos az egész történet?"

"Egyet értek, ez tuti, hogy Emily. Harry csak azért tagadta le, hogy ne zaklassa mindenki. Mi meg bántottuk szegény lányt. Úgy szégyellem magam! :("

"Habár a szívem megszakad, hogy életem szerelmét mással látod, de örülök nekik. Sok boldogságot."

"Már most utálom ezt a csajt! Remélem, hogy csak egy újabb fellángolás!"

"A sok negatív kommentelőnek: Örüljetek már egy kicsit! Harry végre boldog lehet! Nekem is fáj, de nagyon örülök nekik!"

Még percekig olvasgattam a véleményeket, egyaránt a jókat és a rosszakat is. De inkább csak jókat találtam, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Sokan rájöttek, hogy én vagyok az a bizonyos titokzatos lány, és bocsánatot kértek, bízva, hogy talán olvasom a soraikat. 

Az olvasásból a csengő hangja zökkentett ki. 

- Nyitom! - kiáltottam anyámnak, és az ajtóhoz siettem. 

- Szia! - köszönt az ajtóban álló fiú. 

- Dylan! - csak ennyi szaladt ki a számon, meglátva az érkezőt. 

- Beszélhetünk? - kérdezte félve. 

- Öhm... Persze, gyere be! - bólintottam, és utat engedtem neki. Azt hiszem, hogy egy hoszzú, kínos beszélgetés következik.