2014. október 14., kedd

Tisztázzunk pár dolgot!


Sziasztok! Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem! Őszintén örülök annak, hogy ennyien szeretitek a történetet, és köszönöm a dicsérő szavakat. Azonban tisztáznunk kell pár dolgot! Tudom, hogy a történet legutóbbi részéből hasonlít egy jelenet egy bizonyos film jelenetére. Szerintem mindenki tudja, hogy mire gondolok... Sőt, hogy tetőzzem, a holnapi részben (ha lesz egyáltalán) is lesz egy olyan rész, ami abban is volt. De ezen kívül szerintem nem hasonlított eddig, és nem is fog. 
Ennyi erővel nem lehetne benne csók, vagy szerelmi vallomás, mert az is van más filmekben, és történetekben.Tudom, hogy nem bántásból írtátok le a véleményeteket, legalábbis nem mindenki...
Őszintén szólva eléggé rosszul esett, hogy nem bíztok bennem annyira, hogy szerintetek nem tudok ebből semmi újat kihozni, és ugyan az lesz, mint a bizonyos filmben, amit mellesleg ki nem állhatok.
Tudom, hogy egy olyan embernek, aki ír, bírnia kellene az ilyeneket, de most valahogy úgy jött össze minden dolgom, hogy ez még rátett egy lapáttal. A kedvem is elment az írástól, nem igazán tudom, hogy érdemes-e folytatni.
Eddig 26 fejezetet írtam meg, amit természetesen felrakok majd szép sorjában, és meglátom, hogy lesz-e kedvem folytatni az írást, vagy gyorsan lezárom valahogyan a dolgokat.
Köszönöm a megértéseteket! Ne feledjétek, hogy holnap jön egy új rész! 

17 megjegyzés:

  1. Szia. :)
    Hát nekem fel sem tűnt a hasonlóság film és a történeted között, szerintem nem hasonlítanak ( egyszer láttam a filmet és gyűlölöm :D ) Remélem nem egy ilyen dolog miatt hagyod abba e csodás történetet vagy az írást. Rövid véleményem erre az egészre annyi, hogy akinek nem tetszik valami nem kell olvasni. Az igazi olvasóid tudják, hogy sokkal csodálatosabbat írsz mint az a film története még ha pár rész hasonlít is. Én támogatlak és még mindig imádom a történetedet, akármi lesz :* Kitartást és nagyon várom a kövit :3

    VálaszTörlés
  2. Szia. A tortenet fantasztikus akárcsak az előzőek. Nekem se tűnt fel hogy bármi hasonlóság lenne. De ha esetleg van is hasonlóság es?! Attól mert abból akadt ötleted az egy dolog de 90%ban ez a te kitalalciod. akinek nem tetszik h van benne vmi fele hasonlóság az tartsa meg magába, mert mások ezt nem említik mert valószínűleg nem zavarja őket ahogy engemse. Inkább hálásak lehetünk csak hogy a szabad idejéből idot áldoz es ír h minket szorakoztasson. Ezért nagyon nagyon halas vagyok enis <3 azért remelem nem marad abba a tortenet :))

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. asszem a randiztam egy sztárral. szerintem arra gondolnak, asszem azt olvastam valamelyik kommentbe. de nekem sem tűnt fel eddig :D

      Törlés
  4. Kedves Kriszti.. Még eddig asszem nem ìrtam neked semmit.. De most úgy látszik ezen gyorsan változtatok.. Ezt a történetet az elejétöl kezdve követem és mindig izgatottan várom, hogy mikor jön az új rész.. A többi történetedet meg vasárnap olvastam el egyhuzamba mert nem yudtam abbahagyni.. A mostanit is csak azért tudom abbahagyni mert elfogynak a sorok.. Szóval hajráá és próbálj meg ne a rosszmájú honfitársakkal foglalkozni.. Igazából már annyi történetet kitaláltak a történelemben bármelyik gondolatra rá lehetne húzni, hogy honnan meritett ötletet... De ne ezzel foglalkozz hanem mihamarabb hozzd a rèsz légyszzii mert kilyukadok a kiváncsiságtól..

    VálaszTörlés
  5. Cicám, annyira sajnálom, hogy nem írtam neked, már egy jó ideje. Csak annyira összezuhantak a dolgok körülöttem, hogy csak sírni tudok. De mikor láttam ezt a bejegyzést, úgy voltam vele, hogy írnom kell! Nekem nem jut hirtelen eszembe melyik filmről is van szó, de ez most nem lényeg. Aki azt meri mondani, hogy másolod, az dugja fel a seggébe a nyelvét, meg azt az ujját, amivel írta.
    Imádom a mostani történetet, már többször is újra olvastam, és alig várom, hogy új rész legyen.
    Huh. Nem tudom még mit írjak. :)
    Love ♥♥ E.

    VálaszTörlés
  6. Szia:) egy pár napja találtam meg a történetedet és nagyon tetszik, rég találtam valami olyat, ami egyedi és színvonalas. Neked ez sikerült, én egyszer láttam az említett filmet, de szerintem köze nincs hozzá, ha valaki mégis így gondolja, akkor meg legyen, engem (és még sokunkat) nem érdekel. Mint írtam régóta keresek és eddig ez az első olyan befejezetlen blog (a két másik megszokott kedvencem mellett), ami megfogott és amire várhatok, ami miatt izgulok fejezetről fejezetre és ez az ami éltet. Ezért is kérlek nagyon nagyon hogy ne hagyd abba!! Minden íróm felhagy a blogolással, olyanok akikről azt hittem kitartanak, ezért van már csak három blog amit olvasok, ebből egy fordítás, egy a tiéd és egy Summer09. Nekem már szinte csak ez maradt, légyszíves folytasd én biztos, hogy itt leszek, bár nem szokásom kommentelni, de itt fogok minden egyes részhez litániát írok ha ettől jobb kedved lesz. Lehet, hogy most elment ettől a kedved, de kérlek ne engedd hogy nekünk is rossz legyen a kedvünk, mert minden egyes résszel felvidítasz, a szomorúbbakkal pedig előidézel egy adrenalinbombát, amitől sokkal jobb lesz a közérzetem:) Én csak ennyit szerettem volna, remélem folytatod az írást, tehetséges vagy, viszont ha a hirtelen befejezés mellett döntesz, nem hiszem, hogy megérteném, túl sok íróban csalódtam mostanában és nagyon nem szeretném ha te is csak egy lennél ezek közül. Biztosan rossz szájízzel gondolnék a blogra vissza. Ezt nem bántásból írom, csak közlöm hogy én ilyen vagyok. Folytasd a blogot kérlek szépen, had izguljak:)) :* K*

    VálaszTörlés
  7. Én nem tudom, melyik filmről van szó, ciki nem ciki (csak sejtem). Engem a film nem érdekel, engem a mi Írónőnk érdekel (vagy is Te :) ), és az, hogy milyen fantasztikus történeteket/fejezeteket írsz nekünk : ) !
    Mindenképp folytasd! Akinek nem tetszik, problémája van, valamit kezdjen magával...bocsánat.
    És ha van hasonlóság akkor...? Most nem hozok fel példát, de egy szerelmi szál van benne a SL-ba, minden filmbe, könyvbe, történetbe van ami romantikus, vagy egyéb műfajú, csak másképp (nem igazán értek az íráshoz, így nézd el nekem ha nem értelmes, hibás:) ).
    Azokkal foglalkozz akik imádnak téged, izgulnak, hogy mi lesz a következő részben, elolvassák, és még hozzászólást is írnak (pozitívat, észrevételt, tanácsot)!
    Ne add fel kérlek egy ilyen miatt, kár lenne!
    Nem tudom még mit írjak, a lányok előttem mindent leírtak már...:)
    Várom nagyon a holnapi részt!
    Sok-sok puszi, ölelés!
    <3

    VálaszTörlés
  8. Szia! Nyáron találtamrá a blogodra az összes történettet elolvastam . Nekem fel sem tünt semmi pedig vagy 100 blogot olvastam az egyik kedvencem a tied. Folytad az írást mert van tehetséged hozzá . Ne foglalkoz más véleményével nézmeg mennyien írtak kedves szavakat akinek nem tetszik próbáljon meg annyi történettet írni és jól minte . A suliban néhe alig várom hogy haza jöjek olvasni mert annyira izgalmas és szuper. NE HOGY ABBA HAGY! Várom a kövi részt . :)

    VálaszTörlés
  9. olvastam azokat a kommenteket és fogalmam sincs mi az a film DE! ha abbahagyod én esküszöm belehalok. nem csinálhatod ezt. annyira imádom olvasni a történeteidet és elmondom nem is egyszer olvastam őket. amikor rossz kedvem van vagy ilyesmi, csak elkezdem olvasni amelyikhez kedvem van és annyi. iszonyú tehetséges vagy és nem kel foglalkozni a rosszakarókkal. csak irigyek. csókpuszi;)

    VálaszTörlés
  10. Szia. Nekem se tünt fell eggyàtalàn.
    Èn nagyon imàdom ezt a blogot ès nem szeretnèm hogy befejezd. Mert èn mindennap arra várok hogy mikor lesz új rèsz ès amit eddig írtál nagyon jók szóval csak így továb. Ès ne hidd el akik wz írtàk hogy hasónlít egy filmhez.
    Ès várom a kövi rèszt. <3 <3

    Puszi <3

    VálaszTörlés
  11. Nem tehetsz le erről a fanfictionről!!!!! Nekem ez a 3 kedvencem között van. Nem tudom milyen filmre is értették ezt amit, de igazad van. Nem lehetne akkor csók sem, vagy szerelmi vallomás mert az is van valljuk be nagyon sok filmben! Remélem nem akarsz minket csak így itt hagyni és remélem fogod folytatni tovább mert én már nagyon várom a végy kifejletet :) Az emberek sokszor azért írnak vagy mondanak ilyen orbitális hülyeségeket mert irigyek, hogy ők ezt nem tudták volna le írni amit TE! Szóval én nagyon szurkolok neked :)

    VálaszTörlés
  12. Szia! Az ilyenekkel nem szabad foglalkozni! És mi van ha egy két rész hasonlít egy film jelenetére. Ennyi erővel semmit sem írhatnál, mert találunk egy filmet, aminek az egyik jelenetében pont ez van. Nekem személy szerint eszembe sem jutott az a film. Bármivel foglalkozol, mindig lesznek akik tesznek megjegyzéseket, de ezekkel nem szabad foglalkozni! Ezért nem adhatod fel, nem fejezheted be az írást. Azzal kell foglalkozni, hogy mennyien szeretjük a blogodat.
    Mellesleg, aki olvasta a korábbi történeteidet is, biztosan tudja, hogy eredeti a blogod.
    Sok szeretettel, egy titkos rajongó

    VálaszTörlés
  13. Szia! :) Fogalmam sincs milyen filmrol van szo,de en teljes mertekben hiszek neked,sot,tudom,hogy soha nem tennel ilyet.:) Ez a blog az egyik kedvencem,es szerintem nem csak en vagyok igy ezzel. Folytasd,kerleeeeeek! *nagy-nagy bociszemek*

    VálaszTörlés
  14. Tudom hogy tegnap raktad ki ezt.. De abba ne merd hagyni a blogot es az irast!!!
    A baratnommel mindig annyira varjuk az uj reszeket es mindig annyira szeretjuk oket:) szoval nehogy abba merd hagyni!!!
    Puszi:*

    VálaszTörlés
  15. Szia. en mar nagyon régota kovetlek és imadom ahogy irsz. Es ne foglalkozz azokkal akik irigyek rad. Szerintem nagyon jol irsze s en eszre se vettem a "hasonlosagokat" Szerinten csodas es abba ne merd hagyni!!!:) <333

    VálaszTörlés
  16. 1. Nekem sem tűnt fel semmi ilyesmi(:
    2. Abba ne hagyd az írást!!! ♥♥
    Minden jó ahogy van

    VálaszTörlés