2014. október 29., szerda

27. fejezet: A ház

Sziasztok! Tudom, úgy volt, hogy nem lesz ma rész, de mégis hoztam, ugyanis tudtam írni tegnap és ma is pár fejezetet. Remélem, hogy örültök neki, és várom a véleményeket! ;)

Emily Cook
- Ez a te házad? – néztem körbe a nagy helységben, ahová Liam kísért. Elég sötét volt, ugyanis az összes függöny be volt húzva, és az ablakok előtt amúgy is hatalmas fák álltak. 
- Nem. – mosolygott rám, miközben széthúzta a függönyöket, hogy egy kis napfényt engedjen be – Ez egy amolyan menedékhelyféle. 
- És most pontosan mit is keresünk itt? – érdeklődtem, miközben szemeimmel a nagy szobát pásztáztam, ami nappaliként szolgált, és innen nyílódott a konyha, és egy hosszú folyosó is, ahol legalább hat ajtó volt. 
- Mi az? – állt mögém, alig egy centis távolságra, és a fülemhez hajolt – Félsz? 
- Nem. – nevettem el magam, és láttam, hogy ő is jól szórakozik. 
- Ha szeretnél, akkor lakhatsz itt egy darabig. – rántotta meg könnyedén a vállát, és lehuppant a kanapéra, amiből hatalmas porfelhő emelkedett fel, Liam pedig rögtön köhögni kezdett. 
- Hogy mondod? – kérdeztem vissza meglepődve. 
- Mondom…lakhatsz itt…ha szeretnél. – köhécselt még mindig – Előbb viszont hívnom kell egy takarítót ide. – nézett körül jobban ő is a nappaliban, és végighúzta a mutatóujját a kanapé melletti kis asztalon, majd felém mutatta, hogy szinte fekete lett az arra lerakódó portól. 
- Lássuk, jól értem-e? – kezdtem taglalni az előző ajánlatát. Igazából én sem fogtam fel teljesen, hogy mit mondott, ezért jó lett volna, ha elmagyarázza hosszabban. – Alig ismerjük egymást, de te képes vagy az egész világ előtt megjelenni velem, kockáztatva a lebukást, és a címlapra kerülést. Aztán elhozol ebbe az elhagyatott luxusházba, ami a város szélén áll, és fogalmam sincs, hogy kié, majd felajánlod, hogy lakjak itt. Jól mondom?
- Öhm… - Liam úgy tűnt, mintha nehezére esne felfogni a dolgokat, de aztán őrült darálásba kezdett – Először is, szerintem elég régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy barátoknak nevezzük egymást…ha már mások nem lehetünk. Azt meg már elmondtam, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy ki és mit gondol rólam, legfőképpen nem az újságírók, és a riporterek. A rajongóink úgy szeretnek minket, ahogy vagyunk. Ha bele akarnak szólni a magánéletünkbe, akkor nem is igazi directionerek. Másodszor pedig, ahogy már azt is elmondtam, ez a ház egy menedék, ahová mindig jöhettünk a bandával, ha valami bajunk volt. Őszintén, már elég régen játunk itt, de szerintem ez neked is feltűnt. – nézett körbe. 
- Azt hittem, hogy ennyire koszosak vagytok. – nevettem, de ő komoran nézett rám. 
- Hahaaa… - játszotta a sértődöttet, de aztán folytatni kezdte – A ház még mindig a miénk, csak már nem használjuk, ezért arra gondoltam, hogy ha nagyon zavar, hogy a házad előtt zaklatnak a paparazzik, akkor ideköltözhetnél, vagy költözhetnétek a családoddal, amíg el nem csitul ez az egész. De persze nem muszáj ide költözni sem, itt a kulcs… - itt a kezembe nyomta az említett tárgyat – …ha szeretnél bármikor egy kis nyugalmat, vagy egyedüllétet, akkor bátran gyere. 
- Hát… - nyúltam a kulcsért – Nem is tudom, hogy mit mondjak… - akadozott a szavam, és rettentő hálás is voltam ezért a dologért.
- Semmit. – mosolygott rám – Csak ne zárj ki az életedből, ahogy azt eredetileg tervezted. Kevés olyan ember van, mint te, akit nem érdekel a hírnevem, és azt a párat nem akarom elveszíteni.
- Rendben. – bólintottam megilletődve – Azt nem ígérem, hogy ide is fogok költözni, de használni fogom ezt a lehetőséget. 
- Csodás! – csapta össze a kezeit – Akkor hívatok takarítót…
- A-aaaa! – vágtam közbe – Majd én kitakarítok, és mivel annyira szeretnél velem lenni…segíthetsz te is. – mondtam angyali mosollyal, Liam arcáról pedig pillanatokon belül leolvadt a kezdeti lelkesedés. 
- Én? Takarítsak? – nyíltak tágra a szemei.
- Biztos megszoktad, hogy mindent a segged alá raknak, de most igazán tehetnél is valamit. – szórakoztam vele, ő pedig csak felhúzta az orrát. 
- Hát jóóó... – adta meg magát végül – Mikor essünk túl rajta? 
- Mondjuk pénteken? – ajánlottam fel.
- Az nem jó. – húzta el a száját – Pénteken próbánk van, és az eltart sokszor éjfélig…ha nem tovább. 
- Akkor legyen ma… Még rengeteg időnk van estig. Tanulnom nem kell szerencsére, első napokon még nem adnak fel annyi leckét. 
- Jó. – egyezett bele – De ne hidd, hogy az egész házat kisuvickolom neked. 
- Oké. – nevettem – Akkor maradjunk abba, hogy a nappalit kitakarítjuk.
- De utána nézünk egy filmet. – tette hozzá.
- Legyen! – bólintottam, mivel tudtam, hogy úgysem enged ebből a feltételből.

A következő három órában mást sem csináltunk, mint a ház nappaliját takarítottuk, szinte megállás nélkül. Letörölgettük a polcokat, felmostunk minden egyes kis szegletet, a függönyöket is leszedtük, és kimostuk, a kanapét is sikerült portalanítani, legvégül pedig a már összetekert szőnyegeket vittük ki a hátsó udvarra, hogy kiporolhassuk. 
- Most komolyan… - néztem körül a csodaszép, zöld környezetben – Ez a hely egy luxuslakosztály.
- Ugyan már. – nevetett Liam – Annyira azért nem nagy szám.
- Neeeem? – kerekedett ki a szemem – Neked lehet, hogy ez nem nagy szám, de én még csak a közelében sem jártam ilyen háznak. Ez még tiszta koszosan is jobb hely, mint a mi házunk. – nevettem, és újra végignéztem az udvaron. Úgy vettem észre, hogy ide aztán próbálhatna bejutni paparazzi, nem nagyon menne neki. A hátsó rész totál úgy nézett ki, mint valami kis erdőrészlet. Mintha a ház egy erdő szélén állna. – Mondd csak, itt még nem találtak meg titeket? 
- Nem tudnak bejutni ide. – tekerte meg a fejét, miközben erősen püfölte a szőnyeget – Hatalmas a terület, és el is van kerítve, a riasztóról nem is beszélve. Tehát nem kell aggódnod.
- Akkor jó. – fújtam ki a levegőt. Igazából elég furcsának hatott ez a helyzet. Pontosabban az a furcsa, hogy nem furcsa semmi. Liam felajánlotta, hogy lakjak az ő házukban, és egyáltalán nem érzem magam kellemetlenül ezért. Olyan nekem, mint a legjobb barátom, aki azért van, hogy megvédjen, és vigyázzon a boldogságomra. Semmit nem érzek iránta, amit egy pasi iránt lehetne érezni. Annyira kedves, és édes velem, mégsem tudnám elképzelni, hogy a szerelmem legyen. Szükségem van rá, de csakis arra, hogy mellettem legyen, elmondhassak neki bármit, ő pedig támogasson. Furcsa, hogy nem régen találkoztunk, és akkor sem töltöttünk el sok időt, de mégis olyan, mintha ezer éve ismerném. Liam nagyon úgy néz ki, mint aki szeretne tőlem többet, de biztos vagyok benne, hogy megértette, erre semmi esély nincs. Tudom, hogy a világ lányainak túlnyomó része akár mindkét karját odaadná azért, ha Liam Payne lehetne a pasija, de nekem ő csak barát. A legjobb fiú barát, akit el tud képzelni az ember. 
- Kész! – kiáltott fel Liam, amivel kiszakított a gondolataim mélyéről – Vééégre! Hulla vagyok. 
- Pedig annyira nem erőltetted meg magad. – húztam fel játékosan a szemöldökömet. 
- Hééééé! – háborodott fel – Az egész szőnyeget magam poroltam ki. 
- Fantasztikus vagy. – játszottam a lenyűgözöttet.
- Ugye? – mosolygott büszkén – Na, gyere! Kezdjük a filmet. 
Bementünk a nappaliba, visszaterítettük a szőnyegeket, és helyet foglaltunk a kanapén. 
- Mit nézünk? – érdeklődtem. 
- Batmaaaan! – kiáltott diadalittas hangom Liam. 
- Fogadjunk, hogy titokban azt képzeled, hogy te vagy Bruce Wayne. – nevettem el magam, ő pedig csodálkozva nézett rám. 
- Te is szereted? – kérdezte izgatottan. 
- Láttam párszor, de azt mondom, hogy a régebbiek sokkal jobbak. 
- Tudtam, hogy tökéletes vagy, de hogy ennyire… - tekerte a fejét hitetlenkedve. 
- Ugyan… - nevettem zavartan, majd hátradőltem, és nézni kezdtük a filmet. Természetesen az egyik régebbit. Odakint már sötétedett, és haza kellett volna mennem, ugyanis reggel suli lesz, de nem igazán érdekelt. Hosszú idő után végre nyugodt voltam, és csak ez számított. Anyámnak írtam egy sms-t, hogy Jade-nél vagyok, ne aggódjon miattam. Éreztem, hogy rendesen elfáradtam, és a film első fél órájánál nem is emlékszek többre, ugyanis álomba merültem. 

Mikor reggel felébredtem, olyan kipihentnek éreztem magam, mint talán még soha. Legalábbis egészen addig, amíg ki nem nyitottam a szememet, és nem tudatosult bennem, hogy hol vagyok. Odakint hét ágra sütött a nap, a fejem alatt pedig egyenletesen mozgott valami. Ijedten emeltem fel a fejemet, és mikor megláttam, hogy Liam mélyen alszik, én pedig a karjai között fekszek, egyből magamhoz tértem. 
- Te jó ég! – pattantam fel, és a telefonom után kutattam. Lemerült. 
- Mi… Mi van? – nézett fel álmosan Liam.
- Elaludtunk tegnap, az van! – kiáltottam idegesen – A telefonom meg lemerült. 
- Nyugi már. Nincs semmi baj. – próbált nyugtatni – Éhes vagyok. 
- Liam. – néztem rá lemondóan – Nekem suliba kéne lennem. 
- Mire kell odaérned? 
- Nyolcra. 
- Akkor van még húsz percünk. Gyere, elviszlek! – mondta, majd felpattant a kanapéról, és miután belebújt a cipőjébe, kitolt maga előtt az ajtón. 
- A szüleim meg fognak ölni. – idegeskedtem, már az autóban ülve – Tuti, hogy ezerszer hívtak. 
- Nyugalom. 
- Ne nyugtass! – kiáltottam el magam – Tegyél ki otthon, mert át kell öltöznöm, meg össze kell szednem a cuccaimat. 
- Ahogy parancsolod. – bólintott teli vigyorral. 
Szerencsére nem voltunk messze tőlünk, így mikor Liam kitett a házunk előtt, gyorsan beszaladtam az ajtón, és felvettem egy másik felsőt, magamra fújtam egy rakat parfümöt, mondjuk nem voltam büdös… Csak a biztonság kedvéért. Megkerestem a telefontöltőmet, és bedobtam a táskámba, a ma szükséges könyvek mellé, majd kirohanva az ajtón, bevágódtam Liam kocsijába. 
- Induljunk! – adtam ki a parancsot, ő pedig mosolyogva indult el – Anyámék tuti megölnek, mikor hazaérek. 
Egész úton a magamét mondtam, Liam pedig csak mosolygott rajtam. Szinte észre sem vettem, hogy megálltunk az iskola előtt, de mikor kinéztem az ablakon, egyből elöntött a félelem. Megint itt vagyok. Itt, ahol napok óta bántanak, és zaklatnak, de nem baj. Muszáj kiszállnom, és emelt fővel bemennem. 
- Mit csinálsz? – néztem ijedten, mikor Liam kinyitotta nekem az ajtót.
- Gyere! – nyújtotta felém a kezét, én pedig kiszálltam. Már csak öt perc volt az utolsó csengetésig, de még így is elég sokan tartózkodtak az udvaron, és persze egyből rám, és a titokzatos sofőrömre figyeltek, aki nem is volt annyira titokzatos, ugyanis annak ellenére, hogy sapkát és napszemcsit viselt, mindenki felismerte. – Érted jöjjek? 
- Öhm… - idegesen néztem körbe, ahogy minden szem ránk szegeződik – Nem tudom. Majd írok.
- Oké. – mondta mosolyogva, és lenyomott egy puszit az arcomra, és megölelt.
Aztán visszaszállt a kocsiba, és elhajtott. Te jó ég! Ennek elment az esze. Most aztán készülhetek az újabb bántásokra. Nagy levegőt véve indultam meg a bejárat felé, miközben mindenki engem figyelt…még mindig.

11 megjegyzés:

  1. Úúúristen!! Ez nagyon tetszett!! Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz itt! Minél hamarabb a következőt!:D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó rész lett Imádom :DD várom kövi részt :)

    VálaszTörlés
  3. Szia :) Ez nagyon jó lett. De azért nem lesz Liem és Emily közt :P
    De attol nagyon jó lett. Várom a kövit. :D♥♥♥

    VálaszTörlés
  4. ahhwww *-----* nagyon jó:D imádom:33 gyorsan a kövit!!

    VálaszTörlés
  5. Liam olyan nagyon cuki ♥ :D aww meghatódtam *-* xd

    VálaszTörlés
  6. <3 szóhoz sem jutok :-*

    VálaszTörlés
  7. Én is örülnék egy olyan fiúbarátnak, mint Liam! :) <3 Olyan édes, hogy felajánlotta Emily-nek a menedékházat!! *-*
    Nagyon szuper rész lett, siess a kövivel!!

    VálaszTörlés
  8. ááááááá :D
    elképzeltem, hogy hogyan takarít Liam, és nagyon vicces volt :D xD
    és ami elmaradhatatlan az a Batman :D óó és milyen ki cuki volt, ahogy kisegítette a kocsiból plusz puszi és ölelés, ahw *-* :D
    kíváncsi vagyok Harry mikor fog lépni már az ügy érdekében, azért kicsit őt is sajnálom, de magának köszönheti, de azért szeretés van :D
    nagyon várom a kövi részt, siess vele :D *-*
    xoxo

    VálaszTörlés
  9. Liam irtó cuki volt ebben a részben!!! *-* <3
    Én is kíváncsi vagyok, hogy mikor bukkan elő Harry és veszi irányítása alá a dolgokat! :) Remek részt hoztál, siess a kövivel ahogy csak tudsz!!!! ;)))

    VálaszTörlés
  10. Te jó ég!!! De aranyos Liam...és Emily ahogy idegeskedett...hű, nagyon jól leírtad!!!
    Legalább egy kis időre kikapcsolt, és nem kellett a zaklatással foglalkozzon. Még csak most olvastam el, de már nagyon-nagyon várom a következő részt, telhetetlenek vagyunk... :)
    És igen örülök a résznek, köszönöm! :)
    További szép napot! :)

    VálaszTörlés