2016. január 2., szombat

52. fejezet: Tiszta lappal

Sziasztok! Tudom, hogy rengetegen utáltok, és biztos, már sokan el is pártoltatok mellőlem, de nagyon nem volt időm írni, személyes okok miatt is. Viszont hoztam a folytatást, ami remélem, hogy tetszik. Még tartogatok egy-két csavart számotokra, aztán lezárul ez a történet is.
Még erősen gondolkodok azon, hogy jöjjek-e új történettel, vagy sem. Nem tudom, hogy érdemes-e. :/ Viszont ha jövök, akkor egy teljesen új oldalamat ismerhetitek majd meg, ugyanis már van egy-két ötletem, az alaptörténet már meg is van. Na, de az még odébb van. Addig is élvezzétek ezt a történetet, és az új részt! :) Várom a véleményeket!

Emily Cook
Leírhatatlan és elmondhatatlan volt az az izgalom, amit egész este éreztem. Szinte bele sem mertem nézni Harry szemébe, annyira zavarban voltam. Tudtam nagyon jól, hogy ő is be van rezelve, ugyanis a bal lába megállás nélkül járt. Valamiért mégis magabiztosabban tűnt, mint én. Vagy tényleg csak annak tűnt? Ugyanis mikor nagy nehezen rávettem magam, hogy a szemébe nézzek, ő vagy lesütötte a szemeit, vagy egyből elpirult, de állta a pillantásomat. 
Egy kis étteremben voltunk, és egy csendes zugban kaptunk asztalt. Rajtunk kívül még voltak egy páran, akik persze egyből megismerték Harry-t, és talán engem is. Ugyanis mintha hallani véltem volna, hogy valaki a nevemet suttogta a partnerének. Mikor bementünk az étterembe, kíváncsian, de feltűnés nélkül figyeltem Harry arcát, hogy vajon hogyan reagál arra, hogy velem együtt látják. Először rendesen összezavart, ugyanis sokkal előttem haladt a pincér felé, de mikor utolértem, és elindultunk az asztalunkhoz, megfogta a kezemet, úgy húzott maga után. 
Már egy ideje az asztalnál ültünk, megrendeltük az ételt, de még mindig síri csendben voltunk. 
- Öhm... - kezdtem, miközben a villával babráltam - Nagyon kellemes ez a kis hely. 
- Igen. - nézett rám Harry, és mintha kicsit meglepődött volna azon, hogy beszélgetést kezdeményeztem. 
- Harry... - vágtam bele a dologba - Nem akarok ünneprontónak tűnni, de ez a dolog valahogy jobban működött délután. 
- Te...tessék? - nézett végre bele a szemembe, és mintha ijedtség villant volna át az arcán - Hogy érted? 
- Úgy, hogy amióta beszálltam a kocsidba, azóta egy szót nem szólsz hozzám. Baj van? Talán megbántad, hogy elhívtál...
- Mi? - vágott közbe, és közelebb ült hozzám, megfogva a kezem - Dehogy! Erről szó sincs. 
- Akkor mi a baj? 
- Rohadtul szégyellem magam. - hajtotta le a fejét, de a kezemet még mindig nem engedte el.
- Harry... - kezdtem, de aztán közbevágott.
- Ne! Kérlek, hadd fejezzem be, most hogy nagy nehezen meg tudtam szólalni. - mosolygott zavartan - Szóval... Rohadtul szégyellem magam azért, amit veled tettem, és most nem csak arra célzok, hogy megsebeztelek múltkor. Hanem erre az egészre. Amióta ismerjük egymást, csak fájdalmat okoztam neked. Soha senkit nem bántottam még ennyiszer, és ilyen csúnyán. Viszont még sosem éreztem ezt senki iránt sem. Talán ez zavart össze, és ettől estem kétségbe. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, és hogyan álljak hozzá a dolgokhoz, és az érzéseimhez. Azt sem tudtam, hogy mi a bajom, vagy hogy mi történik velem. Csak mikor elveszítettelek, akkor jöttem rá. Akkor esett le, hogy menthetetlenül beléd szerettem. Szeretlek. Inni kezdtem, mert az úgy kiütött, hogy nem kellett arra gondolnom, hogy mennyire elszúrtam. Mikor segíteni akartál, már nem voltam képbe, és csak az alkohol számított. Nem láttam már mást, az volt a megnyugvásom. De mikor bántottalak, egyből leraktam. Leraktam, pedig hidd el, hogy rettentő nehéz volt. Még most is az. Ha nem vagy velem, akkor nagy a csábítás, de vissza tudom tartani magam. Lou segít, és kezelésre is járok. 
- Tényleg? - lepett meg az utolsó mondata. 
- Igen. Muszáj, mert nem akarom, hogy ez miatt még jobban megutálj, és még messzebb taszítsalak. Ne, nem mintha ennél messzebbre tudnálak.
- Harry! - fogtam meg most én a kezét - Nem utállak, és igazán, mélyen belül, sosem utáltalak, és nem taszítassz el. Bármennyire is úgy érzed, sosem taszítottál el. Mindig melletted akartam lenni, csak féltam. Pont ettől féltem, ami történt. Az elutasítástól, attól, hogy letagadtál, és mindenki csak bántott ez miatt. 
- Tudom, és hidd el, hogy rettenenetes érzem magam. Egy szörnyeteg vagyok. 
- Nem. Nem vagy az. Elvégre itt ülünk, nem? - mosolyogtam rá - Bárki láthat minket, és téged ez nem zavar. 
- És téged sem? - nézett rám reménnyel teli szemekkel.
- Egyáltalán nem. - biztattam. 
- És Dylan? 
- Öhm...
- Tud róla, hogy itt vagy? Velem. 
- Nem. Nem tudja. 
- Félsz neki elmondani? 
- Félek, hogy megbántom. Te tudod a legjobban szerintem, hogy milyen valakit reménytelenül szeretni. - hadartam, és fel sem fogtam szavaim súlyát, amíg Harry el nem engedte a kezem, és lesújtva dőlt hátra a székében. 
- Igen. - bólintott. 
- Ó... - esett végre le a tantusz - Nem arra értettem. Nehogy félre értsd! 
- Lehet ezen valamit félre érteni? - mosolygott, de láttam, hogy szörnyen nehéz neki.
-Neeem! - nevettem el magam hangosan, amire válaszul Harry értetlenkedő pillantását láttam - Tényleg félre érted. Úgy értettem, hogy Dylan szeret engem, azt hiszem. De én nem tudom neki viszonozni. Te pedig nagyon jól tudod, hogy milyen, ha nem tudod viszonozni valaki rajongását. Nem rád és rám gondoltam. 
- Öhm... - összehúzott szemekkel nézett rám továbbra is. 
- Te jó ég! Harry! Milliók szerelmesek beléd. Hát tényleg nem érted, hogy mire célzok? Én vagyok te, Dylan meg a te rajongóid. Érted már? 
- Óóóó! - sóhajtott fel kissé megkönnyebbülten. 
- Na végre leesett. Csak vicces próbáltam lenni, te pedig egyből a legrosszabbra gondolsz. 
- Tudom, csak... Csak hónapok óta a rosszat látom magamban. Bármit teszek, vagy mondok, azt nem találom helyesnek. 
- Ne tedd ezt magaddal. Itt ülök veled. Ha annyira nem szeretnélek, itt lennék szerinted? 
- Szóval.. Úgy érted, hogy érzel még irántam valamit? 
- Ezt nem illik megkérdezni egy lánytól. - nevettem rá.
- Az nem a kora? - mosolygott rám, és láttam, hogy mennyire megkönnyebbült. 
Ezután szóba sem került a múlt, viszont minden másról beszélgettünk. Úgy éreztem magam, mintha sosem történt volna köztünk semmi. Sem jó, de legfőképpen semmi rossz. Harry-n láttam, hogy rendesen meggondolja minden egyes szavát, de a vége felé már ő is felszabadult, és rengeteget nevetett velem. Talán tiszta lappal indulhatunk újra.

- Nagyon jól éreztem magam. - mosolyogtam felé fordulva, mikor megállt a házunktól kicsit messzebb. Megértette, hogy a szüleim nem nagyon örülnének neki, ezért ne vigyen a kapuig, de azért rosszul is esett neki a dolog. 
- Hát még én. - bólintott, és végre nem fordította el a tekintetét, ha ránéztem - Holnap felhívlak.
- Oké. - suttogtam, mert alig tudtam megszólalni. Megállt körülöttünk a levegő, és az idő is. Harry kicsatolta az övét, és lassan közelebb hajolt hozzám. A szívem a torkomban vert, mert tudtam, hogy mi következik. Arról viszont jelen pillanatban fogalmam sem volt, hogy ez most helyes tett, vagy sem. Viszont gondolkodni nem tudtam, így csak mosolyra húztam a számat, jelezve ezzel Harry-nek. Apró mosolyt láttam az ő száján is, mielőtt letámadta az ajkaimat. Egy kicsit meg is lepődtem mohóságán, de a csókjának íze, és az, hogy mióta vágytam már rá, magával ragadott. Alig kaptam levegőt, a szívem hangosan vert, a fülem eldugult az agyamba tóduló vértől. Remegtem, és éreztem, hogy Harry is valami hasonlót érezhet. Nem akartam, hogy vége legyen.

17 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Én nem utállak. És a rész szuper lett annyira cuki volt az a félre értés szegény Harry. Emilynek is igazán ciki lehetett. Annyira jó lett és nagyon várom a következőt!
      -FS

      Törlés
    2. Köszönöm szépen :) örülök, hogy még vagytok páran :)
      Igen, Harry most elég sok kellemetlen helyzetbe kerül :)

      Törlés
  2. Nagyon jó lett, ügyes vagy. Csak így tovább!;)
    Várom a kövi részt:D

    VálaszTörlés
  3. Szerinten aki itt hagy egy ILYEN JÓ blogot egy kis késés miatt az őrült. Mindenki hibázik, mindenkinek vannak programjai, és ez természetes, el kell dfogadni.
    Én a magam részéről imádom a blogod. Csak könyörgöm, ne szenvedjenek már ennyit szegények. Naa, légyszi. :) Legyen minden undorítóan nyálas és boldog! Csak egy kicsit. Eleget kínoztad már szegény Millyt és Harryt. :)

    puszi, Rose

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) nagyon jól esnek a szavaid :) örülök, hogy ezt olvashatom :) ígérem, nem szenvednek már olyan sokat ;)

      Törlés
  4. Egyszerűen IMÁDOM!!! Csodálatosan írsz! Nagyon várom a kövi részt. ❤❤ :)
    #N

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett! Imádtamm! Olyan jókat írsz! Én továbbra is maradok és maradni is fogok! Nem baj hogy kicsit késtél! Mindenkivel megesik! Imádomm ezt a történetet! Már várom a következő részt! Legyen már több "nyál" benne! Mert annyira romantikus Harry és Emily története! Annyit szenvedtek már! Megérdemlik egymást! Légyszii! Ha van/lesz még blogod , légysz írd már meg ! Köszii hogy olvashatlak! Nagyon jó vagy! ;) puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) nagyon jól esnek a szavaid :)

      Törlés
  6. Szia!
    Először is. Őszinte leszek veled. Én sokáig olvastam a sztoridat, imádtam. Aztán hónapokig hiába jöttem, nem volt új rész. Egy idő után valahogy elmaradt, vagyis inkább elkönyveltem magamban, hogy abbahagytad. De most valahogy megint idekeveredtem, és tátva maradt a szám. Van egy csomó új rész! Ugrálni tudtam volna, úgyhogy gyorsan el is olvastam az összes részt és... imádom még mindig. Azt azért meg kell hagyni, hogy imádsz az idegeimmel játszani. Pia Harrynél, Dylan emitt. Mind a kettő repülhet a történetből! :) Végre megint együtt lesznek! Mert ugye, ezt most nem szúrja el Harry? Ugye nem? Annyira cukik voltak, ahogy zavarban voltak! Imádom ezt a részt, na meg az egész sztorit! Nagyon örülök, hogy visszatértél és hogy megint idekeveredtem! Várom a kövit!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy újra itt vagy :) rettentő jó érzés olvasni a szavaidat :) ezért érdemes írni :) holnap próbálok jönni új résszel, de ha nem jön össze, akkor max vasárnap érkezik. ;) Harry már nem fog elrontani semmit, viszont lesz itt még bonyodalom :D

      Törlés