16. fejezet: A hangfelvétel

Sziasztok! Tudom, hogy utálni fogtok, de ebben a részben most megint minden rosszra fog fordulni a szerelmeseink között. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, és előre is bocsánatot kérek a vége miatt! :)

Angelina Graham

- Az lehetetlen. Nem akarok erről többet beszélni, érted? – akadtam ki teljesen a nővérem szavaitól.

- De meg tudnak műteni, és újra látni fogsz. 

- És ha nem? 

- De mi van, ha mégis? 

- Nem akarok reménykedni. – hajtottam le a fejemet.

- Pedig most reménykedhetnél. Végre boldog vagy, és kezded visszanyerni a régi önmagadat.

- Az a lány soha nem tér vissza, ugyanis meghalt a balesetben, három éve. 

- Ez nem igaz. Látom az arcodat, mikor Harry a közeledben van. Bevallom őszintén, először nem hittem, hogy kitartana melletted, de tegnap óta elég jól kiismertem, azt hiszem. 

- Ezzel most mire célzol? Mi köze van ennek az egészhez? 

- Nem akarod őt látni? Nem akarod tudni, hogy hogyan néz ki? 

- Megérintettem az arcát, tudom, hogy milyen. – válaszoltam komoran.

- Az nem ugyan az. Nem látod a szemét, a száját, a kétszáz wattos mosolyát, a haját, amelyik minden pillanatban másfelé áll. – sorolta, és én elgondolkodtam. 

- Tényleg kétszáz wattos a mosolya? – kérdeztem nevetve. 

- Igen. De csak akkor, ha rád néz.

- Oké! – szólaltam meg egy kis gondolkodás után – Vizsgáljanak meg, és ha lehet, akkor jöhet a műtét.

- Hidd el, hogy sikerülni fog. – mondta, majd magához ölelt. Hát nagyon remélem, ugyanis nem akarok megint hiú ábrándokat kergetni.

Harry Styles

Felszabadulva siettem ki a kórházból, mosolyogva mentem végig a kövezett úton, és legszívesebben ordítottam volna örömömben. 

- Bocs. – mondtam, mikor nagy erővel belementem egy szembe jövő alakba. 

- Megbocsátok, ha békén hagyod a barátnőmet. – szólalt meg az ember, akinek nekiütköztem. Mikor tudatosodott bennem, hogy mit mondott, egyből felé fordultam. 

- Parancsolsz? – néztem rá nevetve. 

- Mit akar egy magadfajta kis sztárocska egy vak lánytól? – tárta szét a kezeit, és gúnyosan végignézett rajtam. 

- Nem hinném, hogy sok közöd lenne hozzá. – válaszoltam, majd sarkon fordultam, és ott akartam hagyni. Nem fogok ilyen idiótákkal leállni, és vitatkozni. 

- Ennyire szeretsz jótékonykodni?

- Mi van? – fordultam vissza idegesen – Ha szerinted ez jótékonykodás, akkor nagyon tévedsz. 

- Hát, akkor úgy gondolod, hogy könnyebben ágyba viszel olyat, aki nem lát? 

- Jobb lesz, ha eltűnsz innen, mielőtt beverem a képedet. – léptem hozzá közelebb, de próbáltam nyugodtnak tűnni. 

- Szereted őt? 

- És, ha igen?

- Pfff… - nevetett az arcomba – Csak szólok, hogy még szűz, úgyhogy nem biztos, hogy ki tud úgy elégíteni, ahogy azt te, művészúr elvárnád. 

- Szerinted engem érdekel? 

- Pasiból vagy, és ha nem jó a szex, akkor minek tartanád meg? Főleg te, aki bárkit megkaphatnál? 

- Nem a szexre megy ki ez az egész, de nem is tudom, hogy ezt miért neked mondom. – tekertem meg a fejemet, majd otthagytam.

- Sajnálom, hogy nem tudtam betörni neked, de sajnos nem tudtam megdugni, mert megvakult. De most, hogy talán újra látni fog, sikerül majd bejutnom a bugyijába. – kiabálta utánam. Én megtorpantam, ökölbe szorítottam a kezeimet, majd megindultam felé, és akkorát behúztam neki, egyenesen a két szeme közé, hogy majdnem eltörtek az ujjaim. 

- Ne merj a közelébe menni. – néztem le rá a földre, majd végleg otthagytam.

Beültem a kocsimba, és elhajtottam a menedzserünk irodájába.

Angelina Graham

- El sem hiszem, hogy megint itt vagyok. – sóhajtottam fel, mikor Abbie oldalán beléptem a szobámba. 

- Hugi, miért nem jössz haza?

- Én szeretek itt lenni. – mosolyogtam rá. Elvégre már három éve itt élek, nekem inkább otthonom ez, mint a családi házunk. 

- Úgysem lehetsz már itt sokáig. A műtét után látni fogsz, és muszáj lesz kiköltöznöd innen. 

- Tudom, de addig is szeretnék itt maradni. – fordultam felé mosolyogva, hogy megnyugtassam. Nem voltam még felkészülve arra, hogy hazamenjek. Meg ott van még az a lehetőség is, hogy nem sikerül a műtét. Igaz, hogy mielőtt elengedtek, az orvos azt mondta, hogy lehet segíteni a szememen, de egy vagyonba fog kerülni. Fogalmam sincs, hogy honnan szedjük össze rá a pénzt. Oké, hogy ott van az apánk, aki Oroszországban él az új családjával, de nem hinném, hogy milliókat fog küldeni nekünk, sőt, szerintem, ha akarna, akkor sem tudna. Szerettem volna még itt maradni, és nyugodtan tölteni a napjaimat. Igaz, hogy minden más lesz, mert most már nincs itt Holly, de itt van Harry, és rettentően boldog vagyok, hiszen nem haragszik rám azért, mert hazudtunk neki, és még úgy is szeretne velem lenni, hogy tudja, vak vagyok. 

- Sziasztok! – szakított ki a gondolataimból egy hang, amitől majdnem kiugrott a szívem. 

- Te meg mi a francot keresel itt? – ordította el magát a nővérem. 

- Héééé! – szólalt meg az érkező – Valamit szeretnék mutatni nektek. 

- Nem vagyunk rád kíváncsiak, tehát takarodj el innen. Semmi közöd nincs a húgomhoz. 

- Abbie! Ez rettentő fontos. – bizonygatta.

- Na ide figyelj, Josh! Két percet kapsz, se többet, se kevesebbet. – mondta Abbie.

- Az bőven elég lesz. – Josh beljebb jött, majd éreztem, hogy felém lépkedett – Angie, kicsim… - ült le mellém, és megfogta a kezemet, de én elhúztam – Tudom, hogy utálsz, de szeretném, ha boldog lennél, és ha megtudnád az igazságot. – mondta halkan, de Abbie így is meghallotta, és közbe szólt.

Abigail Graham

- Ő most nagyon boldog az új barátjával, de attól még boldogabb lenne, ha eltűnnél. – néztem rá utálatosan, és csak most vettem észre, hogy valaki rendesen elgyepálhatta, ugyanis elég nagy sebhely volt az orrán.

- Éppen az új pasijáról van szó. – szólt vissza ez a seggfej, majd elővette a telefonját – Ma találkoztam vele a kórház előtt, és beszélgetni kezdtünk. Eléggé eldurvult a helyzet, de nekem volt időm beindítani a telefonomon a hangrögzítőt, így megtudhatod, hogy ki is a te barátod valójában. – fejezte be a mondatot, majd egyet pittyent a telefonja, és elkezdődött a hangfelvétel az ő hangjával:

- Mit akarsz Angie-től? 

- Parancsolsz? 

- Csak tudd, hogy én még mindig szeretem őt, annak ellenére, hogy gyenge voltam, és nem álltam mellette három évvel ezelőtt. Te szereted őt? 

- Ez jótékonykodás.

- Te csak kihasználod? Miért csinálod ezt? 

- Nem hinném, hogy sok közöd lenne hozzá. 

- Csak meg akarod fektetni, ugye?

- És, ha igen?

- Miért csinálod ezt vele? Ő érez irántad.

- Szerinted engem érdekel? A szexre megy ki ez az egész.

- Szánalmas egy alak vagy. El fogom mondani Angie-nek, hogy csak kihasználod. 

- Jobb lesz, ha eltűnsz innen, mielőtt beverem a képedet. 

- Akkor is el fogok mondani neki mindent.

Ezután ütést, és csattanást hallottunk. Akkor ezek szerint Harry vágott be neki egyet.

Ránéztem a húgom arcára, aki holt sápadtan ült az ágyán, és könnyek csorogtak a szeméből. Minden az én hibám, hiszen én beszéltem rá arra, hogy adjon egy esély Harry-nek. Annak a Harry-nek, aki annyira kedves, és megértő volt vele, és aki ezek szerint végig hazudott, és megjátszotta magát, méghozzá nem is akár hogyan. De hogy tudta ezt megtenni? Főleg egy vak lánnyal. El sem hiszem, hogy Angie megint szenved, mikor végre úgy tűnt, hogy minden rendeződni látszik. 

15. fejezet: Az orvosok szerint

Sziasztok! Fogadok, hogy nagyon kíváncsiak vagytok arra, hogy mi történik azután, hogy megjelent Angie volt barátja. Hát most megtudhatjátok!

Harry Styles

Megcsókolta. Még szerencse, hogy visszamentem megnézni, hogy minden rendben van-e. Mire kellett belépnem? Mire? Arra, hogy az újdonsült barátnőm az exe szájában jár, aki nem mellesleg három éve otthagyta, mert nem lát. Bassza meg! Mi a francot csináljak most? Megmondjam, hogy láttam? Vagy hagyjam az egészet, és ha akarja, akkor majd elmondja? Tegyek úgy, mintha nem is érdekelne? Elvégre csak csókolóztunk, nem is mondta, hogy mostantól a barátnőm. Lehet, hogy még mindig ezt a faszfejet szereti, és most, hogy visszajött, új esélyt akar adni a kapcsolatuknak. Mi a franc legyen? Ez a Josh látta, hogy láttam őket, ugyanis majdnem feldöntött a folyosón, de Angie-nek fogalma sincs róla.

- Szia. – léptem be az ajtón, szinte át sem gondolva a dolgokat. 

- Visszajöttél? – mosolygott felém.

- Csak tudni akartam, hogy minden rendben van-e. – ültem le az ágya szélére. 

- Öhm…nem tudom, hogy mennyire lesz jó ötlet, ha elmondom ezt, de nem akarok neked hazudni többet, szóval…öhm…megcsókolt. 

- Tudom. – mosolyodtam el, de nem azért, mert olyan jó volt arra gondolni, hogy mással csókolózott, hanem azért, mert bevallotta.

- Tudod? Láttad? – hajtotta le a fejét – Annyira sajnálom, én nem akartam. Csak hirtelen megcsókolt, de aztán kapott egyet a képére. 

- Tényleg? – nevettem el magam – Akkor jobb lesz, ha elkezdek tőled félni. 

- Ez nem vicces, Harry. – mondta szomorú hangon – Miért jött vissza, pont most? Mit akar? 

- Kit érdekel? – megfogtam a kezét, és adtam rá egy puszit – Itt vagyok neked én, ne ezzel a majommal foglalkozz. 

- Akkor nem haragszol? 

- Miért haragudnék? – nevetem el magam – Különben is, elmondtad, és nem titkoltad el. És ha nem te akartad a csókot…

- Nem én akartam, dehogy! – szakított félbe ijedt arccal. 

- Jóóó! Nyugodj meg, rendben? Felejtsük el ezt az egészet. – húztam magamhoz közelebb, és megcsókoltam. Annyira gyönyörű, és annyira jó illata van, és ahogy csókol…tetőtől-talpig beleremegek, és érzem, hogy ő is. Remélem, hogy legalább negyed annyit érez irántam, mint én iránta.

Angelina Graham

- Harry… - kezdtem egy kicsit félve, miután megcsókolt.

- Igen? 

- Nem szeretném, ha ez az egész nyilvánosságra kerülne. 

- Miért? 

- Nem vagyok még felkészülve a rajongóid támadásaira. 

- Ó! Értem. De előbb-utóbb muszáj lesz, mert a paparazzik úgyis megtalálnak minket. Örökké nem bujkálhatunk. 

- Tudoooom. De nem akarom, hogy miattam utáljanak téged. Mit fognak gondolni? Inkább egy vak lányt választasz helyettük?

- Ezt ne kezdd megint, oké? – sóhajtott egy nagyot – Nem helyettük választalak, ugyanis ők rajongók, te pedig a barátnőm vagy…legalábbis remélem. 

Csak elmosolyodtam, és átöleltem a nyakát, mire ő még szorosabban húzott magához.

Abigail Graham

Éppen a húgomhoz siettem be a kórházba, mikor szembetaláltam magam azzal az emberrel, akit nem nagyon akartam itt látni. Nem nagyon? Egyáltalán nem akartam látni sehol sem, de főleg nem itt, a húgom közelében.

- Mit csinálsz te itt? – nem bírtam megállni, hogy nem kérdezzek rá, ugyanis biztos voltam benne, hogy nem véletlenül van itt. 

- Neked is szia, Abbie! – mondta gúnyos mosollyal, amitől felállt a szőr a hátamon – A húgodnál voltam. 

- Tessék? – tudtam, hogy ez lesz a válasza, de nem készültem fel rá.

- Hallottam, hogy kórházba került, és meg akartam látogatni. 

- Kitől hallottad? 

- Isaac-től. 

- Isaac? Az én Isaac-em? – tudtam, hogy csak az én pasim lehet ekkora idióta, hogy elmondja neki. 

- Mivel még mindig a legjobb barátom… - tárja szét a kezeit, még mindig nevetve. 

- Mit akarsz itt? – kezdem elveszteni a türelmemet. 

- Már megmondtam, meglátogattam Angie-t.

- De miért? Három éve nem érdekelt ennyire, pedig akkor még meg is vakult. 

- De most talán újra látni fog. – vonja meg a vállát. Tehát erre megy ki ez az egész. 

- Nem gondolod, hogy most visszamegy majd hozzád? Amúgy is, nem biztos, hogy újra láthat. 

- De igen. Beszéltem az egyik ápolóval, és azt mondták, hogy meg lehet műteni. 

- Takarodj el innen, és ne menj soha többet a húgom közelébe! – sziszegtem az arcába. 

- Elmegyek, de vissza fogok jönni. Angie még mindig szeret engem. Isaac elmondta, hogy nem volt azóta pasija. – fejezte be a mondatát, majd távozott. Végre! Forrt bennem a düh, meg tudtam volna fojtani most Isaac-et is, és azt az idióta ápolónőt is, aki kiadta Angie adatait egy vad idegennek. 

- Doktor úr! – kiáltottam az orvos után, akit éppen akkor láttam meg a folyosón.

- Miss Graham, a húgáért jött? Még van pár vizsgálat, és hazamehet. 

- Ez fantasztikus. – mosolygok rá, végre valami jó hír – Viszont azt szerettem volna megkérdezni, hogy ki adott ki információt egy vad idegennek a testvéremről. 

- Miféle információt? – nézett rám zavartan. 

- A testvérem volt barátja itt járt, és olyanokat tudott meg egy ápolónőtől, amit még én sem tudtam. – mondtam idegesen. Nem vele akartam kiabálni, de egyszerűen elöntött az ideg. 

- Erről nem tudtam. Utána fogok nézni minél előbb, és megtalálom a felelőst.

- Köszönöm! – bólintottam. 

- A fiatalembert távol tartsuk esetleg? 

- Nem fontos, úgyis hazajöhet ma. – mosolygok rá. 

- Ha jól tudom, akkor most is bent van a fiú a húgánál. 

- Tessék? 

- Elküldjük? 

- Nem, köszönöm. Én majd elintézem. – mondtam, és sarkon fordultam. 

- Nem mondtam el érthetően, hogy húzz el innen? – rontottam be a húgom szobájába, de amint jobban körülnéztem, egyből elnémultam – Ó! 

- Baj van? – nézett rám Harry, aki éppen most szállt ki a húgom szájából, de még mindig átölelte. 

- Öhm…megzavartam valamit? – kérdeztem mosolyogva, de persze nagyon jól tudtam, hogy igen. 

- Nem. – mosolygott rám zavartan Angie. Olyan jó volt ránézni, hiszen messziről látszódott, hogy mennyivel jobban érzi magát, és talán boldog is.

- Miért is kell elhúznom? – nézett rám Harry értetlen arcot vágva. 

- Nem…csak azt hittem, hogy…öhm… - nem tudtam, hogy mondjam, elvégre nem akarok előtte a húgom exéről beszélni. 

- Hogy az a baromarcú van itt nála? – kérdezte – Igen, itt volt, és találkoztam vele. – magyarázta az értetlen arckifejezésem miatt – Basszus! Nekem most mennem kell! – kiáltott fel hirtelen, mikor az órájára nézett – Visszajöjjek érted, vagy majd az otthonban találkozunk? 

- Legyen az otthonban. – bólintott a húgom mosolyogva felé – Abbie majd elvisz. 

- Rendben. – felelte neki Harry, majd megcsókolta. Mosolyogva, fél szemmel figyeltem csak őket.

- Beszéltél Josh-sal? – vette komolyra a hangját Angie, amint Harry kilépett az ajtón.

- Találkoztam vele a folyosón. 

- Mit akart? 

- Vissza akar kapni.

- Hát azt elfelejtheti. – nevetett fel, de láttam rajta, hogy csakis idegességében.

- Főleg most. – ültem le mellé az ágyra – Látom, összemelegedtetek! Mesélj!

- Beszélgettünk, és persze egyből rájött, hogy csak színlelem az emlékezetkiesést. Aztán csak úgy megtörtént. Mikor Josh bejött, majdnem egymásnak estek. Jut eszembe, mit mondott, mit akar itt?

- Hugi…nehogy azt mondd, hogy most hirtelen megint érdekel az a seggfej. Tudom, hogy életed első, és eddigi egyetlen szerelme, de most itt van neked Harry.

- Nem érdekel. – rázta meg a fejét, de nekem gyanús volt. Csak nehogy elgondolkozzon azon, hogy visszafogadja ezt a barmot. – Csak az érdekel, hogy honnan tudott arról, hogy itt vagyok, és miért jött el? Mit akar?

- Isaac mondta el neki, hogy mi történt, és azt is, hogy talán… - tudtam, hogy most olyat mondok neki, ami megint fel fogja zaklatni.

- Talán mi? 

- Az orvosok szerint meg lehet műteni a szemedet. – mondtam ki egy szusszal, és láttam az arcán a rémületet. 

14. fejezet: Josh

Sziasztok! Ma itt van időben az új rész, remélem már vártátok, hogy mi lesz a folytatása a csóknak! Lehet, hogy utálni fogtok az új fordulat miatt, de muszáj az izgalom!

Angelina Graham

Annyira óvatosan csókolt, a szívem mégis ki akart ugrani a torkomon, és remegni kezdtem. Éreztem, hogy belemosolyog a csókba, ezért rögtön meg is szakítottam. 

- Mi az? – kérdezte zavartan. 

- Min mosolyogtál? 

- Semmin. – mondta nevetve. 

- Már három éve nem csókolóztam, szóval lehet, hogy kicsit kijöttem a gyakorlatból, de azért nem kéne kinevetni. Ennyire nem lehetett rossz. – mondtam lehajtott fejjel. 

- Tökéletes volt. – mondta, és újra megfogta az arcomat. 

- Akkor meg mi van? 

- Tényleg semmi.

- Harry! 

- Jó. Jól van, na. – mondta, és úgy éreztem, hogy zavarban van – Csak…úgy éreztem, mintha most csókolóznék először, és úgy remegtem, mint valami tini. 

- Inkább én remegtem. – vallottam be mosolyogva. 

- Azt nem igazán éreztem a saját remegésemtől. – nevetett zavartan, és én is elnevettem magam – Annyira szép vagy. – terelte el a szót, és az én arcomról egyből lefagyott a mosoly – Mi a baj? 

- Mi lesz most? 

- Miért? Mi lenne? 

- Hát…öhm…mindegy. Hagyjuk is. – nevettem zavartan. 

- Imádom, hogy ilyen félénk vagy. – mondta, majd közelebb húzott magához – Szerinted mi lesz? 

- Nem tudom. 

- Az lesz, amit te szeretnél. És én szeretném, ha azt szeretnéd, hogy legyen ennek folytatása. 

- Harry, én nem hiszem, hogy ez menni fog. 

- Miért? 

- Mert vak vagyok, és nem akarom, hogy rám kelljen mindig vigyázgatnod. Neked ott a banda, a koncertek, turnék, rajongók…

- És te. – fejezte be – Fontos vagy nekem, hidd már el. 

- Jól van. – bólintottam, és éreztem, hogy újra megcsókol. 

- Holly most nagyon örülhet odafent. – suttogta az arcomba, miközben a homlokát az enyémnek támasztotta. 

- Igen. – mosolyogtam el magam – Annyira szeretnélek látni. 

- Fogsz is, hidd el. 

- Az sajnos lehetetlen. – csóválom meg lemondóan a fejemet. 

- Ne add fel a reményt. – mondta, és egy csókot lehet a homlokomra.

Harry Styles

Lenyomtam egy puszit a homlokára, hogy megnyugtassam. 

A doki szerint reagál a szeme, tehát biztos vagyok benne, hogy van még remény, és mindent meg is fogok tenni érte, hogy teljesen boldog legyen. Átöleltem, és ő a vállamra hajtotta a fejét. Elmondhatatlan boldogságot éreztem, ahogy a karjaimba zártam, és tudtam, hogy meg kell védenem őt mindentől, és soha nem engedhetem el. 

Erőteljes kopogás zavart meg minket, és benézett az ajtón egy barna, felállított hajú srác. 

- Angie? – szólalt meg, és a mellettem ülő lányra nézett.

- Ki ez? – fordultam felé én is, és az arcán döbbenetet láttam. 

- Josh? – kérdezte, mire a fiú elindult felénk, és szinte félrelökve engem, magához ölelte Angie-t. 

- Annyira megijedtem, mikor megtudtam, hogy kórházban vagy. Muszáj volt látnom téged. – hadarta a fiú. 

- Mi a… - nem tudtam szóhoz jutni.

- Te ki vagy? – nézett rám a seggfej, aki éppen a barátnőmet ölelgette – Várj csak, te Harry Styles vagy. – nagy szemeket meresztett rám, amiket én ki tudtam volna nyomni. 

- Ja. – válaszoltam – De az még most sem derült ki, hogy te ki vagy.

- Josh Grant. – nyújtotta felém a kezét, de nekem eszem ágában sem volt megfogni – Angie barátja. 

- Tényleg? – ez volt az, amit nem akartam hallani, és ez volt, amitől eldurrant az agyam – Szerintem nem vagy a barátja, ugyanis a barátja itt áll előtted. 

- Na ne mondd! – jött hozzám közelebb, talán azt hitte, hogy megijedek tőle. 

- Fiúk! – szólalt meg Angie, és felkelt az ágyból, és ahogy a lábára állt, felszisszent. 

- Mi a baj? – ugrottam egyszerre oda hozzá. 

- Csak a seb a lábamon. Eléggé fáj. – mondta, miközben a vállamra támaszkodott. 

- Minek ugrálsz? Feküdj le, és maradj az ágyban. – mondtam, és betakartam. 

- Csak fejezzétek ezt be, oké? – kérdezte mind a kettőnktől. 

- Rendben, sajnálom. – mondtam neki, és megsimogattam az arcát. 

- Öhm…Magunkra hagynál Josh-al? – mondta lehajtott fejjel. 

- Biztos? – suttogtam – Nem ez az a seggfej, aki elhagyott azért, mert…

- De. – vágott közbe – De ő az. Nem lesz semmi gond, rendben? – mosolyogott rám, de nem volt valami meggyőző. 

- Délután érted jövök, oké? És hazaviszlek. 

- Rendben. – válaszolt, majd újra megcsókoltam, ami elég hosszúra nyúlt, csak, hogy ez a seggfej tudja, hogy ki is Angie pasija. 

- Örültem a találkozásnak! – kiáltott utánam, én pedig azt hittem, hogy visszafordulok, és beleverem a fejét a falba. Ehelyett csak kimentem a szobából, és becsuktam magam mögött az ajtót. 

Mi a francot keres itt ez a baromarcú? Pont most kell ennek is megjelennie, mikor végre minden jól ment. Rohadtul nyomasztott valami, és aggódtam, hogy ebből még nagyon nagy gond lesz. 

Angelina Graham

- Mit keresel itt? – kérdeztem idegesen, remegő hanggal, abban a pillanatban, amint Harry kilépett az ajtón. 

- Ezzel a kis sztárgyerekkel kavarsz?

- Parancsolsz? 

- Tudod egyáltalán, hogy hogyan néz ki?

- Nem. – lassan kijöttem a sodromból – Tudod, nem igazán érdekel, hogy ki hogyan néz ki, ugyanis ha nem vetted volna észre, akkor vak vagyok. Ó! De hát ezt te tudod a legjobban, hiszen azért hagytál el három éve. Apropó, három év! Mi a francot keresel itt?

- Hiányzol. – éreztem, hogy leül az ágyamra, és a kezem után nyúlt. 

- Hát persze. Három év után hirtelen eszedbe jutottam. Hozzám ne merj érni! – rántottam el a kezemet.

- Ne csináld már! Tudom, hogy hiányzok neked!

- Úgy nézek ki, mint aki megveszik a hiányodtól? – kérdeztem gúnyosan.

- Hát, ha ilyen semmitelenekkel tudsz csak vigasztalódni, akkor biztosan. 

- Szeretnél te olyan ember lenni, mint ő. 

- Én sokkal jobb vagyok, mint ő. – mondta, és magához húzott, majd csak azt éreztem, hogy a számra nyomja a száját. Fél pillanat alatt azonban el is löktem magamtól, majd a kezem csattant az arcán. Örültem, hogy még vakon is eltaláltam.

- Takarodj el innen. – mondtam idegesen, és az ajtó irányába mutattam. Felnevetett, majd kiment a szobából. El sem hiszem, hogy ezt megcsinálta. Hánynom kell tőle.