Epilógus

Sziasztok! Hát itt a vége ennek a történetnek. Szerintem jó lett volna úgy is, ha az előző rész után nem írok semmit, de azért egy rendesebb lezárást mégis akartam, hogy mi történik az esküvő után. Szerintem aranyos lett, remélem nektek is tetszik. Én személy szerint imádtam ezt a történetet, ez eddig a kedvencem, de nem húzhattam már tovább, itt az ideje egy új sztorinak is, ami valószínűleg még a hét végén jön.

Köszönöm, hogy eddig velem voltatok, remélem, hogy ezután is így lesz!

Angelina Graham

Már lassan egy hónap telt el azóta, hogy Harry és én újra egy párt alkotunk. Azóta már beköltöztünk az álomházunkba, ahol eddig ő egyedül lakott. De ami még fontosabb, hogy már lassan egy hete próbálom neki elmondani azt a bizonyos dolgot, amit eddig magamban tartottam.

- Tudod, édesem… - kezdtem végre bele, mikor szombat este a konyhában készítettem a vacsorát, ő pedig az asztalnál ülve bámulta minden egyes mozdulatomat. Ez is egy új szokásává vált, mióta itt lakunk vele. Órák hosszat el tud bámulni engem, és soha nem unja meg. – Nem is tudom, hogy mi lenne, ha hozzámentem volna Chad-hez. 

- Tessék? – tért hirtelen magához, és összehúzott szemekkel nézett rám – Most ez hogy jön ide? – azóta sem szereti, hogy ha felhozza valaki Chad-et, vagy ha valaki arról beszél, hogy mi történt, illetve mi nem. 

- Nem tudom, hogy magyaráztam volna meg neki néhány dolgot. – fordultam felé aggodalmas arccal, de persze csak megjátszottam magam. Nagyon jól tudtam, hogy örülni fog annak, amit el akarok mondani. 

- Mint például? 

- Hát gondolom, emlékszel az edzőtermes incidensünkre, igaz? 

- Most komolyan azon jár az eszed, hogy hogyan mondtad volna el neki, hogy megcsaltad? – nézett rám megrökönyödve. 

- Nem. Azt lett volna nehéz elmagyarázni neki, ami annak a bizonyos esetnek a következménye lett. – mosolyodtam el végre, de ő csak értetlenül nézett rám. 

- Azt hiszem, hogy nem nagyon értelek. – csóválta meg a fejét. 

- Szerinted nem gondolkozott volna el azon, hogy mitől kezd el nőni a hasam, ha ő még hozzám sem ért? – mondtam, és a hasamra mutattam. Egy darabig csak bámult rám, de aztán leesett neki, hogy mire célzok. 

- Te jó ég! – mondta hitetlenkedve, és felpattant a széről – Terhes vagy?

- Igen. – mondtam mosolyogva – Ugye örülsz neki? 

- Hogy örülök-e? – nézett rám, és magához ölelt – Ennél boldogabb nem is lehetnék. Annyira szeretlek.

- Én is téged. – szorítottam magamhoz erősen. 

- És mióta? Úgy értem még azelőtt történt, hogy összejöttünk volna? 

- Hát valószínűleg igen, az edzőtermes dolog után. 

- Imádom azt a helyet. – mondta nevetve, és felkapott a levegőbe, aztán hirtelen letett – Sajnálom, nem szorítottalak meg nagyon, ugye? – mondta ijedten. 

- Dehogy! – nevettem el magam – Harry, éppen úgy csinálsz, mintha még nem lettem volna terhes. 

- Jó, jó, csak szeretném, ha minden tökéletes lenne a kis hercegnőnek. – mondta, és megsimogatta a hasamat. 

- Honnan tudod, hogy kislány lesz? 

- Csak úgy tudom, és már a nevét is tudom. 

- Honnan tudod, hogy beleegyezek abba a névbe, amit te találál ki? Mi van, ha nem tetszik? – játszottam a felháborodottat.

- Tetszeni fog. – mondta mosolyogva, és lehajolt a hasamhoz – Szia Holly! Én vagyok az apukád. – suttogta, és felnézett rám. Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy rá néztem, és elmondhatatlan boldogságot éreztem. Végre, minden újra tökéletes, hiszen a családunk, ami tényleg egy igazi család lett, bővülni fog egy újabb taggal. Egy kisbabával, aki boldogságban, és szeretetben fog felnőni. Ebben biztos vagyok.

45. fejezet: Igenek és nemek

Sziasztok! Elérkeztünk ide is sajnos! Mikor elkezdtem írni a történet első évadát, nem gondoltam, hogy ilyen sikeres lesz, és hogy eddig eljutunk. Nagyon örülök annak, hogy ennyien itt voltatok, és vagytok mindig, és hogy kitartottatok a húzósabb napokban is mellettem. Nem is húzom tovább a szót, itt az utolsó fejezet, amiben elrendeződik minden, de még egy Epilógus hátra van, amit holnap olvashattok!

Angelina Graham

- Igen! – mondtam ki nagy nehezen, és esküszöm, hogy beleszédültem a saját szavaimba. Hát ennyi volt, mostantól már nincs visszaút. 

- Chad Adams, elfogadod-e feleségedül ezt a nőt, ígéred-e, hogy mostantól kezdve mindig szeretni és tisztelni fogod, hűséges és szerető férje leszel, gondoskodsz róla Isten rendelése szerint a házasság szent kötelékében? – tette fel a kérdést Chad-nek a pap. 

- Nem! – hangzott a válasz, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. 

- Tessék? – szólaltam meg hitetlenkedve, és velem együtt hördült fel a násznép is. 

- Nem vehetlek el. – mondta, és megfogta a kezemet. 

- De…de miért nem? – kérdeztem idegesen. Talán rájött valamire? 

- Nem vehetlek el, Angie, mert nem lennél boldog velem. Nem szeretsz engem úgy, ahogy én szeretlen téged, és soha nem is szerettél. Éppen ezért nem engedhetem meg azt, hogy hozzám gyere feleségül. Neked nem én vagyok az igazi, és ezt a hülye is látja. 

- De hát igent mondtam, Chad. – mondta elfúlt hangon – Hozzád akarok menni. 

- Nem, nem akarsz hozzám jönni. – mondta mosolyogva, mégis szomorú arccal – Hidd el, hogy én lennék a legboldogabb ember, ha a feleségem lennél, és szeretnél engem. Ha úgy szeretnél, ahogy Harry-t szereted. 

- De… - bele akartam vágni a szavába, de nem engedte. 

- Angie! Nem kell letagadnod, és ne is érezd magad rosszul ezért. A szívének senki nem parancsolhat. Még te sem, pedig már évek óta azzal próbálkozol. Tudod, már az hülyeség volt, mikor megkértem a kezedet. Félre ne értsd, nem bántam meg, és bármikor megtenném újra, de én nem Harry vagyok, így esélyem sincs, hogy boldoggá tegyelek. Mikor újra megjelent, egyből észrevettem rajtatok, hogy odavagytok egymásért, és titeket úgymond egymásnak teremtettek. Bármennyi gondotok volt, akkor is ugyan úgy néztek egymásra, és tudom, hogy bármit megoldanátok, és meg is fogtok oldani. Szeretném, ha boldog lennél, mert akkor én is az leszek. Maradj itt, és nem azt mondom, hogy kezdjétek egyből újra, de adj neki még egy esélyt. Adj esélyt a boldogságotoknak. Én elköltözök, és valószínűleg többet nem találkozunk, de tudom, hogy jól meglesztek. Harry jó ember, és nem hiszem, hogy újra hibázna egy akkorát, mint három éve. Vigyázni fog rátok, talán még jobban, mint ahogy én tenném. 

- Chad… - suttogtam sírva, és csak a fejemet tekertem. Nem hiszem el, hogy ezt megtette értem. Annyira szeret, hogy képes a saját boldogságát feláldozni azért, hogy nekem jó legyen. 

- Szeretlek, édes! – mondta, és magához szorított. Majd Darcy-hoz fordult, és leguggol elé. – Szia, szépségem! Vigyázz anyura, meg apura, oké? Ti összetartoztok. – mondta, és megölelte őt is, majd a násznép felé fordult – Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek, főleg az én ismerőseimnek, de azt hiszem, hogy rossz vőlegény állt az oltár előtt. – nevetett, majd mielőtt kivonult az ajtón, még egyszer visszamosolygott rám. Én csal álltam ott könnyes szemekkel, majd arra lettem figyelmes, hogy Darcy rángatni kezdi a ruhámat.

- Akkor most itt maradunk? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. – feleltem boldogan. Rettentő érzés volt, hogy Chad-nek fájdalmat okoztam, de valamiért mégis jól éreztem magam. A násznép elkezdett kiszállingózni a templomból, Abbie, Eleanor és a srácok viszont körém gyűltek. Ránéztem Lou-ra, aki egyből tudta, hogy Harry-t keresem. 

- Mikor igent mondtál, eltűnt. – mondta idegesen – Az előbb kerestem odakint, de nem találtam, pedig a kocsija is itt van. – fejezte be sajnálkozó tekintettel, nekem pedig beugrott valami. 

- Azt hiszem, hogy tudom, hol van. – kiáltottam el magam.

- Én is mehetek? – kérdezte Darcy, mikor elindultam kifelé.

- Öhm… - kezdtem, de a nővérem a segítségemre sietett. 

- Édesem, azt hiszem, hogy anya és apa most szeretne kettesben lenni. Rendben? 

- Hát jó! – mondta szomorúan, majd felém fordult – De aztán ne hagyjatok ám itt! 

- A világ összes kincséért sem. – nevettem rá, majd sietős léptekkel indultam meg a hátsó kijárat felé, át az udvaron. Egészen a temető ajtajáig futottam, ott kicsit megnyugodva lassítottam a lépteimen. Tudtam, hogy itt lesz. Halkan közelebb mentem, és még hallottam, ahogy a sírkőhöz beszél. 

- Már évek óta nem jártam itt! – szólaltam meg, mikor teljesen mögé értem. Tényleg nem voltam kint a kis Holly sírjánál már azóta, hogy Harry elhagyott. Egyszerűen képtelen voltam eljönni, ugyanis ő is csak Harry-re emlékeztetett, elvégre miatta jöttünk össze annak idején a Hospice házban. 

- Te…te mit keresel itt? – állt fel hirtelen Harry, mikor megpillantott. Az arca csupa könny volt, ugyanis megint sírt. A szívem meg akart szakadni, hogy így látom. 

- Vége az esküvőnek. – rántottam meg a vállamat. 

- Akkor miért nem vagy a férjeddel? – kérdezte undok hangnemben, és lehajtotta a fejét. 

- Vele vagyok, legalábbis remélem, hogy egyszer majd az lesz. – mondtam mosolyogva.

- Tessék? – nézett rám reménykedve. 

- Chad nemet mondott. Szerinte vele nem lennék olyan boldog, mint veled.

- De te igent mondtál neki, hallottam.

- Mert féltem az érzéseimtől. A biztosat akartam választani, és az ő lett volna. 

- Na, és ha ő is igent mond? Akkor most boldogan élnétek?

- Harry! Tényleg arról akarsz beszélni, hogy mi lett volna, ha? – tettem csípőre a kezeimet.

- Nem, persze, hogy nem. – mondta idegesen, és a hajába túrt. Alig mert rám nézni, tudtam nagyon jól, hogy zavarban van. 

- Öhm… A násznép hazament, már csak Abbie-ék meg a banda van itt. – mutattam a hátam mögé – Vissza kéne mennem, csak meg akartalak keresni. Azt akartam, tudd, hogy nem mentem hozzá Chad-hez. – mondtam, és elindultam visszafele, azonban pár pillanat múlva az történt, amire számítottam. Megéreztem gyenge érintését a csuklómon, és óvatosan visszahúzott magához. 

- Nem gondolod, hogy csak úgy elengedlek, ugye? – mondta mosolyogva, miközben végigsimított a hajamon, és az arcomon – Soha többé nem engedlek el. Érted? Soha.

- Ígéred? – szinte suttogva beszéltem az arcába – Megígéred, hogy nem bántasz meg többet? Nem fogsz elhagyni, és nem gondolod meg magad többet? 

- Az utóbbi hetekben úgy vetted észre, hogy ezeket megtenném veled? 

- Nem. 

- Persze, hogy nem. Te, és Darcy vagytok a mindeneim, és ezt, ha kell, minden nap elmondom, minden órába, akár minden egyes percben. – győzködött akkora beleéléssel, amekkorát már régen láttam rajta – Elmondom mindenkinek, akár az egész világnak. Mert azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy te az enyém vagy. Csak az enyém, és senki másé. Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. 

- Én is szeretlek! – mondtam ki végre azt, amit már olyan hosszú ideje magamban tartottam. Ahogy a mondat elhagyta a számat, megéreztem édes ajkait az enyémeken, és én élvezettel csókoltam vissza. Végre mindenestül odaadhattam magam neki, nem volt semmi kötöttség más felé. Csak az övé voltam. 

- El sem hiszem, hogy ez megtörténik. – nézett rám csillogó szemekkel. Régen láttam már ilyennek. Tényleg boldog volt, és ez miattam történt meg.

Magamat ismerve meglepődtem azon, hogy mekkora biztonságban éreztem magam a karjaiban. Nem is akartam arra gondolni, hogy mi történt régen, valamiért újra megbíztam benne. 

- Visszamenjünk? – suttogta bele a hajamba, mikor már percek óta csak ölelkeztünk. Én ez alatt a mellkasán nyugtattam a fejemet, és hallgattam a szíve dobogását. 

- Öhm… Menj előre, nekem még van egy kis dolgom itt. – mosolyogtam rá, és a sírkőre néztem. 

- Rendben. – bólintott, és megcsókolt. Lassan indult el a kijárat felé, de közben többször is hátranézett, és rám mosolygott. Szerintem még most sem hitte el, hogy mindez megtörtént, és hogy újra mellette vagyok. 

- Szia, kislány! – guggoltam le a sír mellé, és letettem rá a menyasszonyi csokromat, ami még mindig a kezemben volt – Nagyon sajnálom, hogy nem jöttem el hozzád egy ideje, de tudom, hogy te nem haragszol rám ezért. Megérted, hogy nehéz lett volna itt lennem, mert csak ő jutott volna eszemben. Nagyon hiányzol, és ha minden jól megy, most nem foglak elhanyagolni, és mindig kijövök hozzád. Tudod, te tényleg még mindig vigyázol rám…vagyis ránk. Mindig te hozol minket össze, és ezt még soha nem köszöntem meg neked. Remélhetőleg ezentúl minden rendben lesz. Most már csak a haverodon múlik minden. – mosolyogtam, és a temető kijárata felé néztem, ahol ott állt Harry, és a karjaiban ott fogta Darcy-t. Felkeltem Holly sírja mellől, és elindultam feléjük. A kislányunk szaladni kezdett felém, és akkora hévvel ölelt át, hogy majdnem összeestem. 

- Most már örökre együtt maradunk? Csak mi hárman? – kérdezte nagy szemekkel. 

- Igen. – bólintottam.

- Hát, a számon azért változtathatunk, nem? – kérdezte Harry, mikor mellénk ért, és szorosan átölelt minket. 

A szavai melegséggel töltöttek meg, és végre boldog voltam, olyan hosszú idő után. Végre újra életem szerelmével lehettem, akivel mindig is lenni akartam.

44. fejezet: Az esküvő

Sziasztok! Íme, a várva-várt rész! Ebben végre kiderül, hogy ki is Harry kísérője, illetve az esküvőre is bepillantást nyerhettek. Nem is húzom tovább a szót, olvassatok, és kommenteljetek! ;)

Angelina Graham

- Sziasztok! Lou, pont téged kerestelek…vagyis kerestünk. – mondta Harry mosolyogva.

- Ő a partnered? – kérdezte Louis elfúló hangon, és hitetlenkedve nézett az érkezőkre.

- Igen, de… 

- Fogd be! Csak fogd be a szádat, oké? – ordította Lou, én pedig csak pislogtam. 

- Mi a baj? – kérdezte Harry ijedten. 

- Te pont vele jöttél ide? Pont életem szerelmét kellett elhoznod? Vele kell kavarnod, Harry? – sírta Louis – Azt hittem, hogy barátok vagyunk. 

- Félreérted! – védekezett Harry, de nem volt már ideje, ugyanis Lou kirohant a szobából. 

- Majd én beszélek vele. – mondta Harry partnere, és utána futott. 

- Ugye tudod, hogy Louis még mindig szereti őt? Neked pont őt kellett idehoznod? Pont Eleanor Calder-rel kell idejönnöd? – kértem számon Harry-t, magam sem tudom, hogy miért. 

- Pont azért hoztam ide, hogy újra találkozzanak. El is szereti még őt, csak nem merte keresni. 

- Ohhh… Én meg már azt hittem, hogy… - nem tudtam kifejezni magam.

- Hogy valaki más kell? – nevetett Harry – Dehogy! Tudod, hogy te vagy a mindenem. 

- Öhm… Tudod mit, igazából semmi közöm hozzá, hogy kivel találkozgatsz. – rántottam meg a vállamat, mintha tényleg nem érdekelne a dolog. 

- Annyira szép vagy. – nézett rajtam végig többször is. 

- Köszönöm. – feleltem, és éreztem, hogy elvörösödök. 

- Bárcsak én várhatnék rád az oltár előtt. – mondta lehajtott fejjel, és közelebb lépkedett. 

- Volt rá lehetőséged, Harry.

- Tudom. Sokszor elképzelem azt, hogy mit csinálnánk most, ha akkor nem vagyok gyáva, és nem futok el. Boldogok lennénk.

- Valószínűleg, igen. – bólintottam közömbösen. 

- Angie… - tört ki hirtelen, és megfogta a kezeimet, én pedig ijedten néztem fel rá. Közel állt hozzám, és a szemeimbe nézett, így láttam, hogy könnyes a szeme. – Ne menj hozzá, kérlek! Válassz engem, és én boldoggá teszlek. Soha nem foglak megbántani, soha nem hagylak el. Te és Darcy vagytok a mindenem, és ez örökre így is marad. Adj még egy esélyt! Könyörgök! – sírta, és letérdelt elém. 

- Harry! – fogtam meg a kezét, és letérdeltem mellé, legalábbis csak próbáltam, mert a szoknyám nem nagyon engedte – Tudod, hogy ez nem így megy. 

- Tudom, hogy nem hiszel nekem. – tekerte meg a fejét.

- De, de hiszek. – mosolyogtam rá.

- Akkor miért vagyunk még itt? Gyere velem, lépjünk le, és legyünk boldogok. 

- Nem. Én nem leszek az, aki lelép a saját esküvőjéről, és összetöri a párja szívét. 

- De nem leszel boldog. – mondta kétségbeesetten. 

- De az leszek, mert ha Chad boldog lesz, akkor én is az leszek. Darcy-nek pedig a legjobbat akarom. 

- De neki az lenne a legjobb, ha a szülei együtt lehetnének. 

- Az nem olyan biztos. Nem vetted észre, hogy az van most is, mint régen? Folyton öljük egymást, akár hányszor találkozunk, valamin összeveszünk. Nem ismerős a dolog? 

- Lehet, hogy ez volt régen is, de miután Darcy megszületett megváltozott a dolog. Megváltoztam én is, és te is. Ha pedig kell, akkor most is megváltozok. Bármit változtatok magamon, csak mondd meg, hogy mi legyen az. Minden megteszek értetek. 

- Harry… - kezdtem a mondanivalómat, de ekkor kinyílt az ajtó.

- Hugi! Idő van… - lépett be Abbie az ajtón, de amint meglátta Harry-t, megtorpant – Hoppá! Nem akartam zavarni. 

- Semmi baj. – kelt fel Harry a padlóról, és letörölte a könnyeit. Látszólag nem zavarta, hogy a nővérem is így látja, egyáltalán nem szégyellte magát. – Nekem úgyis mennem kell. – mondta, de még felém fordult – Szeretlek! Az életemnél is jobban szeretlek titeket. 

- Istenem! – sóhajtottam fel, mikor Harry kiment az ajtón. 

- Mi történt? 

- Könyörgött, hogy ne menjek hozzá Chad-hez. – néztem rá szomorúan. 

- Mit mondtál neki? 

- Na, szerinted mégis mit mondtam? Azt, hogy nem megyek hozzá, és lépjünk le. 

- Tényleg? – nézett rám döbbenten. 

- Te jó ég, dehogy! – kiáltottam fel – Megmondtam neki, hogy nem fogom elhagyni Chad-et, és kész. 

- Szegény pasi. – tekerte meg a fejét Abbie – Totál kikészült, és még jobban ki is fog, főleg, ha végignézi, ahogy hozzámész Chad-hez. 

- Senki nem mondta neki, hogy muszáj itt lennie. – rántottam meg a vállamat, de belül ugyan úgy szenvedtem, mint Harry. Talán még jobban is. 

Harry Styles

- Harry! – hallottam meg az ismerős hangot a folyosón, mikor kiléptem a szobából – Harry, várj! 

- Lou? – fordultam meg, de nem néztem fel. Elég sokan voltak, nem akartam, hogy lássák az arcomat. 

- Sajnálom, tesó. – mondta a barátom, mikor utolért – Annyira hülye voltam, nem is tudom, miért gondoltam azt, hogy Eleanor és te…Baj van? – nézte meg jobban az arcomat – Sírtál? 

- Tök mindegy. – rántottam meg a vállamat. 

- Tényleg ne haragudj rám. 

- Nem haragszom, Lou. Van most nagyobb bajom is. – mondtam halkan. Tényleg nem haragudtam rá, ugyanis szerintem én is így reagáltam volna egy ilyen helyzetben. 

- Beszéltetek? – kérdezte bátortalanul. 

- Igen. Megpróbáltam még utoljára megkérni, hogy válasszon engem. Térden állva könyörögtem neki, de hiába. – mondtam, és éreztem, hogy mindjárt újra sírni fogok. 

- Annyira sajnálom. – mondta Louis szomorúan. 

- Na, és ti? Beszéltél Eleanor-ral? – kérdeztem egy apró, színlelt mosollyal. 

- Igen. – mondta vidáman.

- És? Mire jutottatok? 

- Megpróbáljuk újra. Legalábbis újra fogunk találkozni, és ezt neked köszönhetjük, Harry. Tényleg a legjobb barát vagy. – mondta, és megölelt.

- Örülök, hogy legalább ti boldogok vagytok. 

- Gyere, lassan menjünk be. – húzott magával, mikor megindult a tömeg a padok felé – El foglalt helyet. 

- Oké. – egyeztem bele, habár ez volt az utolsó hely, ahol most lenni akartam. 

A percek csak úgy repültek, mikor már a helyemen ültem. Az egyik oldalamon Louis ült, aki végi Eleanor-ral volt elfoglalva, a másikor pedig Liam, aki egyfolytában a telefonját nyomkodta. 

Valószínűleg a legújabb nőjének irogatott. Azt csodálom, hogy ide egyedül jött, és nem hozta el az egyik macáját. Őt ismerve azonban biztos voltam benne, hogy majd itt is csajozni akar. 

Mikor megkezdődött a nászinduló, egyből csend lett, még Liam is lerakta a telefonját, és mindenki a padsorok közé figyelt. Először Darcy vonult be, komoly arcot vágott, és rózsaszirmokat szórt végig a padlón. Mikor az oltár elé ért, megállt Abbie mellett, és vizslatni kezdte a sorokat. Aztán észrevett engem, és vadul integetni kezdett. Mosolygott, de láttam rajta, hogy nem olyan vidám, mint amilyen lenni szokott. Pár másodperc múlva aztán megérkezett ő. Ahogy elkezdett lépkedni a sorok között, olyan volt, mint egy igazi hercegnő. Ámulva néztem, ugyanis én idióta, legutóbb elszalasztottam ezt a látványt. Annyira gyönyörű volt, hogy akár örökre elnéztem volna azt, ahogy az oltár felé sétál. Persze csak akkor, ha én várom ott. 

Mikor megállt, Chad felé fordult, és rámosolygott. Aztán oldalra pillantott, és egyből engem szúrt ki. Kissé zavartan, de egyből visszanézett Chad-re. Naná, hogy úgy kellett ülnöm, hogy az ő arcát lássam. 

- Gyermekeim! Azért gyűltünk ma össze, hogy tanúi legyünk annak, amint e férfi és e nő Isten színe előtt a házasság szent kötelékébe lép. – kezdett bele a pap a monológjába, de én nem figyeltem rá, csak Angie arcát bámultam. Aztán elérkezett a pillanat, mikor a szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. – Angelina Graham, elfogadod-e férjedül ezt a férfit, ígéred-e, hogy mostantól kezdve mindig szeretni és tisztelni fogod, hűséges és szerető felesége leszel, gondoskodsz róla Isten rendelése szerint a házasság szent kötelékében?

- Igen! – hangzott a válasz, én pedig megsemmisültem. Akkor kellett volna közbeszólnom, mikor a pap megkérdezte, hogy ki ellenzi a házasságot. Nem szabadott volna hagynom, hogy eljusson eddig a szertartás. 

- Ki kell mennem. – szólaltam meg hirtelen, és felugrottam. Louis és Eleanor kiengedtek a padból, én pedig szinte rohanva mentem ki a hátsó kijáraton. Levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem, hogy meg fogok fulladni.

43. fejezet: A titokzatos kísérő

Sziasztok! Mivel annyira kitartóak vagytok, és nagyon várjátok már, hogy mi lesz a történet vége, ezért úgy döntöttem, hogy az utolsó pár fejezetet felrakom a napokban. Remélem, hogy örültök neki. :) A következő történetet pedig legkésőbb jövő szombaton már olvashatjátok! ;)

Angelina Graham

- Izgulsz? – szakított ki a gondolataimból a nővérem, mikor a fodrász a hajammal bajlódott. 

- Nem igazán. – rántottam meg a vállamat. 

- Pedig úgy tűnsz, mint aki nagyon nem itt jár. 

- Hát nem is.

- Harry-re gondolsz? 

- Öhm… - nem akartam válaszolni, de tudtam, hogy úgysem hagy békén, és nagyon jól tudja, hogy rá gondolok. 

- Jó, nem kell válaszolnod. – mosolygott rám. 

- Csak eszembe jutott, hogy milyen volt három éve. Mennyire izgultam. Gondolod, hogy azért volt bennem a félelem, mert éreztem, hogy elhagy? 

- Tessék? Te féltél? – nézett rám döbbenten – Ezt soha nem mondtad. 

- Tudom. Nem mertem elmondani, mert Harry is ugyan ezt érezte, csak ő le is lépett. Nekem ez eszembe sem jutott, de nem mondtam, mert akkor mindenki azt mondta volna, hogy nem volt jogom elküldeni Harry-t. 

- Basszus, hugi! Te olyan hülye vagy. 

- Tudom. 

- Mondd le az esküvőt! – tört ki belőle hirtelen, és a fodrász keze hirtelen megállt a levegőben. 

- Dehogy mondom. – feleltem zavartan – Te nem vagy normális. Szeretem Chad-et, és alig várom, hogy hozzámehessek. 

- Tudod, hogy nekem sosem tudtál hazudni? – húzta fel a szemöldökét. 

- Tudom, de fejezzük ezt be, oké? Különben is, Harry-nek ott van a barátnője.

- Dehogy van barátnője. – intett le Abbie. 

- Te azt honnan tudod? 

- Tudom, és kész. – mosolygott rám. 

- Készen is vagyunk. – szólalt meg a fodrász, majd összecsapta a kezét. 

- Nagyon jó lett, köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Akkor már csak a ruha van. – mondta Abbie. Emlékszem, hogy három éve mennyire izgatott volt, talán jobban várta, hogy magamra öltsem a menyasszonyi ruhámat, mint én magam. Most viszont nem láttam ezt a lelkesedést. 

Majdnem negyed órába telt, mire sikerült belebújnom a ruhába, még a nővérem segítségével is. Nagyon szép volt, talán szebb is, mint amire emlékeztem, de egyszerűen nem illett hozzám.

Nem éreztem magam jól benne, de lehet, hogy nem a ruha hibája volt. 

Harry Styles

- Feszültnek látszol. – nézett rám mosolyogva az esküvői partnerem, mikor beült mellém a kocsiba. 

- Naná, hogy annak látszok. Mindjárt elveszi feleségül életem szerelmét egy senkiházi bájgúnár. El fogom veszíteni őket. – ütöttem bele a kormányba. 

- Miért vagy ilyen negatív? Mindig te voltál az, aki reménykedett, aki sosem adta fel. Hol van az a Harry, akit megismertem? 

- Az a Harry meghalt, mikor Angie igent mondott a pasijának. – mondtam szomorúan.

- Ugyan már. Ha meghalt volna, akkor most nem tartanál az esküvőjükre. 

- Magam sem tudom, hogy miért megyek. Elrontani nem akarom, mert ahogy Lou is mondta, Angie-nek kell döntenie. 

- Mindig is ő volt a felelősségteljesebb kettőtök közül. – mosolyodott el. 

- Tényleg. Izgulsz? – néztem rá bíztatón. 

- Egy kicsit. Furcsa lesz találkozni vele, meg mindenkivel. – mondta, és csak kifelé bámult az ablakon – De már alig várom. 

- Lassan odaérünk. – biztosítottam. 

Angelina Graham

- Szia, hercegnő! – nyílt ki a templomi szoba ajtaja, ahol várakoztam.

- Szia! – kiáltottam, és megöleltem az érkezőt. 

- Csodálatos vagy! – nézett rajtam végig, és megforgatott – Minden nap hordhatnád ezt, nagyon dögös. 

- Lou! Csak te tudod egy menyasszonyi ruhára azt mondani, hogy dögös. 

- Jól van na! Ha egyszer így van. – rántotta meg a vállát – Hogy vagy? – kérdezte, mikor lehuppant az egyik fotelba. 

- Jól, már ha mondhatom ezt.

- Nem volt valami meggyőző. Nem látszol boldognak. 

- Pedig az vagyok. – biztosítottam, és mosolyogtam hozzá, de tudtam, hogy nagyon jól ismer ahhoz, hogy ezt elhiggye.

- És az is leszel? – húzta fel kérdőn a szemöldökét. 

- Igen, Lou! De ne aggódj ezért, oké? 

- Nem aggódom, csak hiányozni fogsz. Azt akarom, hogy mindenből a legjobbat kapd, és hát nem hiszem, hogy Chad a legjobbak közé tartozna.

- Muszáj ezt pont most? 

- Mikor máskor? Nemsokára hozzámész. 

- Lou! – ordítottam el magamat – Elég legyen! Nem akarok veled pont most összeveszni. Rendben? 

- Jó. Sajnálom. – felkelt a fotelból, és magához szorított. Ideges voltam rá, de azért viszonoztam az ölelését. 

- És ő itt van már? – csúszott ki a számon a kérdés. 

- Még nincs, legalábbis eddig nem ért még ide. De várj csak… - mondta, és az ablakhoz lépett – A kocsija már itt van. 

- Akkor már ideértek. – állapítottam meg az alapvető tényt. 

- Kíváncsi vagyok, hogy ki a csaja. – bukott ki Lou száján, aztán egyből rám nézett – Bocsi. 

- Ugyan már, semmi gond. – rántottam meg a vállamat. Kintről hangokat hallottam, majd kinyílt az ajtó.

- Gyere, megkeressük! Valahol erre lesz. – jött az ismerős hang is, majd belépett a szobába két alak. Az egyik Harry volt, a másik pedig a partnere, az a szép lány, akivel az újságok címlapján szerepelt. A lány, akit én nagyon is ismertem, nem is beszélve Louis-ról.

42. fejezet: Az utolsó éjszaka

Sziasztok! Jelentem, hogy befejeztem a történet írását, és összesen 45 részes lett, plusz az epilógus. Nagyon meg vagyok vele elégedve, szerintem nektek is tetszeni fog! ;) Ezen kívül pedig ma megkezdtem egy vadi új sztorit is, amivel kapcsolatban elég sok ihletem támadt. De ez még a jövő zenéje. Addig is itt van a 42. fejezet. Élvezzétek, és várom a véleményeket! ;)

Angelina Graham

- Szia! – nézett rám meglepetten a padon ülő személy – Hát te?

- Leléptem. – válaszoltam, és leültem mellé, de nem néztem rá, csak a nyugvó napot figyeltem. 

- Nem volt jó a buli? – nevetett. 

- Abbie kiakasztó. – tekertem meg a fejemet – Nem érti meg, hogy én nem vagyok az a leánybúcsúzós típus. 

- Hát igen. – mosolygott, és rám nézett. Ahogy itt ültünk egymás mellett, eszembe jutott az, hogy három éve, az akkori leánybúcsúm, és az ő legénybúcsúja itt volt. Csak ketten voltunk, ugyanis az utolsó szabad éjszakánkat is együtt akartuk tölteni. Együtt néztük meg a naplementét, és még éjfél előtt mindketten hazamentünk. Ő Louis-hoz ment, én pedig haza. Nem akartuk egymást látni az esküvőig. Pontosabban nagyon is akartuk, de babonából nem tettük meg. Talán nem kellett volna hinni ebben. 

- És te? Mit csinálsz itt? Nem Chad-ékkel voltál? 

- De. De nem bírtam hallgatni, hogy mennyire várja az esküvőt. – mondta szomorúan, és lehajtotta a fejét – Ezért lenyúltam egy üveg piát, és idejöttem. – mutatta a teli üveg whiskyt – Kérsz? 

- Miért is ne? – rántottam meg a vállamat, és meghúztam az üveget. Éreztem, ahogy az erős folyadék marni kezdi a számat, majd a torkomat, de nem érdekelt. Valamiért úgy éreztem, hogy az alkohol megnyugtat. 

- Héééé! – kapta ki a kezemből az üveget Harry – Sok lesz így egyszerre. 

- Igaz. – nevettem el magam, mire ő is ivott egy keveset. 

- Izgulsz? – kérdezte, és éreztem, hogy az arcomat fürkészi. 

- Furcsa, de nem. Azt hittem, hogy sokkal idegesebb leszek, de valahogy nem érzek semmit sem. Olyan, mintha ez, és a holnapi nap is csak egy átlagos nap lenne. – ismertem be. 

- Azt hittem, hogy félsz ettől az egésztől. 

- Miért hitted? – néztem rá talán most először, és kíváncsian vártam a válaszát. 

- Mert három éve nem voltál ilyen nyugodt. – válaszolta egyszerűen, és félve pillantott rám. Egy ideig nem jutottam szóhoz, fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, csak bámultam rá. 

- Három éve életem szerelméhez akartam hozzámenni, aki mindennél többet jelentett nekem. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen. – mondtam komoran. 

- Talán most nem akarod ezt?

- De. De nagyon jól tudom, hogy az lesz. Minden tökéletes lesz, ugyanis Chad soha nem hagyna el. – kezdtem ideges lenni – Talán azért izgultam annak idején, mert éreztem, hogy baj lesz. – rántottam meg a vállamat, és elvettem Harry-től az üveget, majd jó hosszan meghúztam. 

- Nem akarom, hogy hozzámenj! – csúszott ki a száján, és felém fordult. 

- Ne kezdjük el ezt megint, oké? – kérleltem. 

- Szeretlek, és te is szeretsz engem. – fogta meg a kezemet – Te tudod a legjobban, hogy ez így van, csak letagadod. Hazudsz magadnak, és másnak is. 

- Azt hittem, hogy normálisan el tudunk beszélgetni, Harry! – pattantam fel mellőle, de ő elkapta a kezemet, és nem engedett el.

- Sajnálom, oké? Bocsáss meg, csak egyszerűen nem tudom felfogni, hogy holnap elveszítelek titeket. 

- Nem veszítesz el. – érintettem meg a kezét, magam sem tudom, hogy miért. 

- De igen, mert hozzámész Chad-hez. 

- Harry…

- Jóóó! Ne beszéljünk erről többet. Viszont kérni szeretnék valamit. 

- Igen? – kérdeztem félve.

- Töltsd velem ezt az éjszakát. – nézett a szemembe, én pedig megijedtem. 

- Tessék? – mondtam elfúlt hangon. 

- Nem…Nem úgy értettem. – nevette el magát – Bár az lenne a legjobb búcsú, de nem a szexre gondoltam. Csak szeretnék veled lenni egy kicsit. Akár itt is maradhatunk, nem is kell beszélnünk se, csak hadd legyek melletted. 

- Rendben. – mosolyogtam rá. 

Tényleg nem beszéltünk sokat, csak néztük a naplementét, ahogy az utolsó sugarak is eltűnnek az égboltról. Kezdett hideg lenni, és eléggé fázni kezdtem, amit természetesen Harry észre is vett, és félve, de közelebb húzódott hozzám, és átölelt. Én nem tiltakoztam, pedig az eszem azt diktálta, de a szívemnek engedelmeskedtem megint. A fejemet a vállára hajtottam, és csukott szemmel szippantottam magamba a jól ismert parfümöt, ami most is megrészegített. Néha-néha lenyomott egy puszit a hajam közé, és pedig mindig beleborzongtam, de persze ezt csak a hűvös időnek tituláltam.

Szerintem már órák óta ültünk így, mikor Harry mocorogni kezdett.

- Elzsibbadt a vállam. – nevetett, és elkezdte tornáztatni a vállát, mikor odébb húzódtam. 

- Bocs. – mosolyogtam rá. 

- Ugyan már! – nézett rám hitetlenkedve – Akár örökre is itt maradnék veled. Nem érdekelne, hogy mennyire zsibbad el az összes végtagom. 

- Lassan mennem kéne, holnap korán kelek. – mondtam lehajtott fejjel.

- Tudom. – felelte ő is szomorúan – De még maradj egy keveset.

- Nem lehet. 

- Kérlek! – fogta az arcomat a kezei közé, és a szemembe nézett. Csak bólintottam, és egyszerre mozdultunk meg a másik felé. A szánk összeért, és újra tűzijátékot láttam, mint mindig, mikor ő csókolt. 

A fények azonban nem tartottak sokáig, ugyanis a telefon csörgése megszakított minket. A szemeim kipattantak az éles hangra, és azonnal elhúzódtam. Harry bocsánatkérően nézett rám, és a füléhez emelte a telefonját. 

- Szia! – mondta, és lopva rám nézett – Persze, hogy áll… Már én is nagyon várom… Négykor kezdődik, negyed négyre ott vagyok érted. – mondta tovább, és egyből leesett, hogy kivel beszél. Az esküvői partnerével, a titokzatos lánnyal, akivel minden újság tele van. Harry odébb ment, hogy úgy tudjon beszélni, hogy én ne halljam, én pedig kihasználtam az alkalmat. Amilyen gyorsan csak tudtam, leléptem. 

Másnap reggel már nagyon korán felébredtem. Igaz, hogy még éjfél előtt értem haza, de akkor is fáradt voltam, aludni viszont alig tudtam valamit. Egész éjjel az járt a fejemben, hogy nemsokára az oltár elé kell állnom. 

- Anyuciiiii! – rontott be a szobámba Darcy, mikor még az ágyban feküdtem. 

- Te mit keresel itt? – néztem rá ijedten, mikor bevágódott mellém. 

- Apuci hazahozott, mert rossul éreztem magam. 

- Apád is itt van? – néztem rögtön az ajtó felé.

- Nincs. Hazament. Gondolom, mert nem láthat téged az esküvőig. – mosolygott. 

- Tessék? – nem értettem mire céloz. 

- Úgy szokott lenni, nem? 

- Édesem... – végre rájöttem, hogy mire gondol – Apa láthat engem az esküvő előtt, ugyanis nem ő a vőlegény. Chad az, aki nem láthat. Érted? 

- Aha. – bólogatott.

- Jut eszembe, azt mondtad, hogy rosszul vagy? 

- Igen. – kapott észbe, és köhögni kezdett. 

- Biztos? – mosolyodtam el, mire újra bólintott – Háááát… Akkor lehet, el sem tudsz jönni ma. Nem veheted fel a hercegnős ruhádat. Sőt, még a körmödet sem lakkozhatjuk ki. 

- Ki akartad lakkozni? – nézett rám nagy szemekkel. Már régóta szerette volna, ha megengedem neki, hogy fesse a körmét, de szerintem még túl pici hozzá.

- Igen. – válaszoltam.

- Már jobban is vagyok! – ugrott fel, és ugrálni kezdett az ágyon.

- Nincs is semmi bajod, ugye? – nevettem el magam. 

- Nincs. – ült le bűnbánón.

- Akkor mire ment ki ez az egész? 

- Hogy ne menj hozzá Chad-hez. – vallotta be – Neked apuci a herceged. 

- Ó, édesem! Gyere ide. – mondtam, és magamhoz öleltem. 

Tudtam, hogy nehezen viseli, hogy az apja és én nem vagyunk együtt, de nem gondoltam, hogy ilyeneket is füllentene azért, hogy ne menjek hozzá Chad-hez. 

41. fejezet: Legény- és leánybúcsú

Sziasztok! Mivel szombat van, hoztam az új fejezetet. Tegnap sikerült írnom egy keveset, és hamarosan be is fogom fejezni a sztorit. Most a 44. részt írom, ezen kívül már talán csak egy lesz. Szóval hamarosan vége! Remélem, hogy már várjátok, hogy mi lesz a befejezés! Addig is itt van az új fejezet, várom a kommenteket!

Harry Stlyes

Niall-el együtt mentünk a bárba, ahol Chad legénybúcsúját tartották. Taxival érkeztünk, ugyanis mind a ketten szerettünk volna inni. Főleg én, ugyanis muszáj lesz innom egy-két pohárkát Chad-del, hogy sikerüljön leitatnom. Igen, még mindig az a tervem, hogy annyi alkoholt itatok vele, amennyi csak belefér, és így megcsalja majd Angie-t. Tudom, hogy ez az egész szemét dolog, de annyira kétségbe vagyok esve, hogy elvesztem életem szerelmét, hogy bármit megtennék. Gondolkoztam már azon is, hogy simán bejelentem neki, hogy a menyasszonya lefeküdt velem már kétszer is, de akkor megint csak én lennék a rossz Angie szemében. 

- Ez az a hely? – néztem fel, mikor kiszálltunk a kocsiból – Naná, hogy egy ilyen puccos helyre kellett jönnünk. – forgattam meg a szemeimet, amire Niall-től csak egy lenéző pillantást kaptam – Most mi van? 

- Semmi. – emelte fel a kezeit, és elindult befelé, azonban a bejárat előtt még megállt, és felém fordult – Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget. 

- Mégis mire gondolsz? – tettettem a hülyét.

- Harry! 

- Jól van, na! Ígérem! – emeltem fel a kezemet, de azt nem látta, hogy a másik kezemen összekulcsoltam az ujjaimat – Menjünk már! – löktem be magam előtt az ajtón. A bár pontosan olyan volt, mint amire emlékeztem. Egyszer már jártam itt, még a nagyon régi, bulizós korszakomban, mielőtt megismertem Angie-t. Mikor beljebb mentünk, egyből megismertem Chad-et, akinek a látványa most is kiakasztott, ugyan úgy, mint mindig. 

- Sziasztok! – üdvözölt minket, mikor észrevett – Üljetek le! Mit isztok? 

- Én egy tequilával kezdek. – mondta Niall, én pedig bólintottam, hogy nekem is jó lesz. 

Miután a felettébb csinos pincérnő kihozta az italokat, egyből megittuk. Ez többször is megismétlődött, és láttam Chad-en, hogy már eléggé sok van benne, ahogy azt is észrevettem, hogy a pincérnő figyelmét eléggé leköti a mi vőlegényünk. Bingó! Nem is kell csajt keresni neki. 

- Kérek még egy kört! – mondtam, és felkeltem az asztaltól – Szia! – köszöntem a pincérnőnek, aki most a pultban állt – Tetszik a haverom? 

- Tessék? – nézett rám meglepetten. 

- Chad Adams-nek hívják, és nagyon sikeres üzletember. – fényeztem – Ma van a legénybúcsúja, ez az utolsó szabad éjszakája. – folytattam, és láttam, hogy a lány szeme felcsillan minden egyes szónál. 

- A nevem Erica. Tudom ám, hogy ki vagy! – szólalt meg végül – És most már azt is tudom, hogy a ”barátod” kicsoda. – a barát szónál idézőjelet formált az ujjaival. 

- Tényleg? 

- Ő fogja feleségül venni a te volt menyasszonyodat, igazam van? – nézett rám nevetve, de láttam, hogy nem rosszból mondja. 

- Igen! – hajtottam le a fejemet egy kissé szomorúan.

- Te pedig mindent megtennél, hogy újra a tiéd legyen a lány. 

- Bármit. – ismertem be, magam sem tudom, hogy miért. 

- Harry! Nagy rajongótok voltam régen, és örülök neki, hogy újra összejöttök, habár már nem lesz olyan, mint régen. 

- Nem? – néztem rá furcsán – Miért nem? 

- Mert te nem vagy boldog, Louis és Eleanor már nincsenek együtt, Zayn szinte eltűnt, Liam pedig, akiről azt hittem, hogy ő lesz az első, aki megállapodik, minden héten már nővel van. Egyedül Niall a régi közületek. – mondta, szinte oktató hangon, és mennyire igaza volt. 

- Szerinted felesleges ez az egész felhajtás a banda körül? 

- Nem! Dehogy! Nem ezt mondtam. Hiszen mindenki változik, ahogy ti is. Mi, a rajongóitok is rengeteget változtunk, és ez nem baj. Csak gondoljatok végre magatokra is. Nekünk sokkal fontosabb az, hogy ti boldogok legyetek, mint az, hogy minden évben keményen dolgozzatok, hogy ki tudjátok adni a legújabb lemezt. 

- Köszönöm. – mosolyogtam rá.

- Mit köszönsz? – nevetett – Ez természetes. Meg az is természetes, hogy segítek neked. 

- Miben? – nem értettem, hogy mire céloz. 

- Gondolom, szeretted volna, ha kicsit elbeszélgetek Chad barátoddal, igaz? – húzta fel a szemöldökét. 

- Igen. – mosolyogtam angyalian, és folytatni akartam, de ekkor megszakított minket valaki.

- Kérünk kettőt! – mondta Chad a lánynak, és mellém ült. Egy kissé dölöngélt már, de azért megtalálta a helyét, és lehúzta a kért italt, miután koccintott velem – Lehet, hogy nem kellene többet innom. Holnap nem akarom kidobni a taccsot az oltárnál. 

- Az nem lenne szép. – mosolyogtam erőltetve. 

- Hát nem. – bólintott – Alig várom már, hogy elvehessem Angie-t. – mosolygott maga elé, és a poharával kezdett játszani – El sem tudtam eddig képzelni, hogy valakit ennyire lehet szeretni. Csodálatos nő. 

- Igen az. – bólintottam szomorúan.

- Ő az életemben a legjobb dolog, és persze Darcy. – magyarázta tovább, én pedig meg akartam halni – De ezt persze te is tudod.

- Tessék? – néztem rá meglepődve.

- Tudod, hogy milyen fantasztikus nő Angie, és Darcy is csodás kislány. Biztos hiányozni fog neked.

- Igen. 

- De majd meglátogatod, és ő is eljöhet hozzád. 

- Aha. – nem tudtam mit mondani. Komolyan, ez a számomra vadidegen akarja megmondani, hogy mikor és hogyan találkozzak a saját lányommal. Legszívesebben megütöttem volna, de valamiért nem ment. Talán megsajnáltam? Lehet, elvégre teljes szívéből szereti Angie-t, aki megcsalta őt velem. – Figyelj Chad, köszönöm a meghívást, de most el kell mennem. Még van egy kis dolgom. 

- Maradj még! – kérte.

- Nem, tényleg nem lehet. – tekertem meg a fejemet, ami egyben szólt a pincérlánynak is, hogy ne csináljon semmit Chad-del. 

Angelina Graham

- Haza akarok menni! – nyafogtam a nővéremnek, mikor már két órája ültünk az egyik szórakozóhelyen. 

- Dehogy mész. – rivallt rám.

- Minek vagyunk itt egyáltalán? Nincs itt senki, csak pár ittas kiskorú, és nem nagyon tetszik, ahogy az a tini fiú rám mosolyog. – néztem félve a Justin Bieber frizurás kölyökre. 

- Ugyan már! Igyál még valamit, én kimegyek a mosdóba. – pattant fel, és elviharzott. Én kaptam az alkalmon, és egyből kisiettem a bárból. Még világos volt, ezért az első taxit leintettem, és egyből bepattantam, mielőtt még a nővérem rájön, hogy leléptem, és utolér. Megmondtam a taxisnak az úti célt, és kikapcsoltam a telefonomat is, nehogy keresni tudjon. 

Negyed órás utazás után megérkeztünk, és miután fizettem, kiszálltam. Hogy hol voltam? A külváros egyik kis domboldalán, ahonnan csodálatos látványt nyújtott London, és a naplemente lélegzetelállító volt.

Felsétáltam a legmagasabb pontra, ami elég nehézkesen ment magassarkúban. Az ismerős padot kerestem a szememmel, és mikor megláttam, majd’ kiugrott a szívem.

- Harry? – csúszott ki a számon, pedig nem akartam megszólalni.

40. fejezet: Közeledik a nagy nap

Sziasztok! Először is szeretnék valamit elmondani! Mint ahogy azt már említettem, nekem nincsen nyári szünet, így nem tudok sűrűbben részeket hozni. Sőt, mivel itt a nyár, ezért én sem ülök egész nap a szobámban, a gép előtt. Szerintem érthető a dolog, és az is valami, hogy legalább egy rész van hetente. Valahol hónapokat kell várni az új fejezetre. Próbálok sietni, főleg, hogy most majd lesz két hét szünetem. Nem ígérek semmit, és elnézéseteket kérem a lemaradásokért. Köszönöm annak, aki ezt megérti.

Hoztam ma egy új részt, mert annyian türelmetlenek voltak, és kaptam egy-két bántó megjegyzést is a késéssel kapcsolatban. Így viszont nem ígérem meg, hogy a héten lesz még rész, de igyekszem.

Harry Styles

- Apuciiiiii! – hallottam meg az ijedt kiáltást, mikor a nappaliban kapcsolgattam a tévét. 

- Igen, hercegnő? – kiáltottam vissza, és a hang irányába fordultam. 

- Hol vagy? – hangos trappolást hallottam le a lépcsőről, ami egyre jobban közeledett felém. 

- A nappaliban. Mi történt? – néztem kérdőn Darcy-ra, mikor megállt az ajtóban. 

- Azt hittem, hogy… - kezdte lehajtott fejjel, és magához szorította a maciját. 

- Mit hittél? – felkeltem a kanapéról, és hozzá sétáltam – Hogy elmentem? – guggoltam le hozzá.

- Igen. – bólintott halkan. 

- Nem megyek sehova, hercegnő. – simogattam meg az arcát, és magamhoz szorítottam.

- De nemsokára elmegyünk anyucival, és Chad-del. – nézett rám nagy szemekkel – Te is velünk jössz?

- Nem. – tekertem meg a fejemet – Én sajnos nem mehetek veletek, de hidd el, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy anyuci és te ne menjetek el, és megint az én hercegnőim legyetek.

- De apuciiiii! – ölelt magához – Én mindig a te hercegnőd leszek.

- Szeretlek, életem. 

- Én is szeretlek, apuci! – mondta mosolyogva, és még jobban megszorított. 

KÉT HÉTTEL KÉSŐBB

Két hét telt el azóta, hogy utoljára láttam Angie-t. Beszélni persze beszéltünk telefonon, de személyesen nem láttuk egymást. Van egy olyan érzésem, hogy direkt kerül, és szerintem nem is akar velem találkozni az esküvő napjáig. És hogy miért? Louis szerint az van, hogy ha megint találkozna velem, akkor még jobban összezavarodna, és újra elgondolkodna azon, hogy kit is szeret igazán. Fél attól, hogy ha újra lát, akkor nem fog tudni ellenállni nekem, és újra megcsalná velem Chad-et. Fél attól, amit valójában érez. 

- Szia, tesó! – lépett be az ajtón Niall.

- Szia. – fordultam felé – Nem is hallottalak.

- Pedig kétszer is csengettem. – nézett rám csodálkozva.

- Kicsit elgondolkoztam. – vontam vállat.

- Mit emészted magad itt? Miért nem mész el hozzá? 

- Nem akar látni. Te tudod, a legjobban, hogy veletek cipelteti ide-oda Darcy-t is, csak hogy ne kelljen látnia engem. – mondtam csalódottan – Hova készülsz? – kérdeztem, mikor végignéztem rajta.

- Öhm…Hát… - vakarta meg a tarkóját, és idegesen nézett rám – Ugye holnap esküvő, és hát…

- Ne is emlékeztess rá. – mondtam mogorván. Holnap elveszítem életem szerelmét, és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Pedig megígértem Darcy-nak is, hogy nem engedem meg, hogy Chad elvigye őket. 

- Ma van a legénybúcsú, és Chad meghívott. – nyögte ki nagy nehezen. 

- Ja…Tényleg! – bólintottam gúnyosan – Engem is meghívott. 

- De gondolom, te nem jössz. 

- Miért is ne? – pattantam fel, hiszen eszembe jutott valami.

- Mi ez a mosoly? – méregetett Niall – Mi jutott eszedbe? Mit tervezel?

- Szerzünk ma este egy nőt a mi drága Chad barátunknak. – mosolyogtam gonoszan, és összedörzsöltem a tenyerem. 

- Szerzünk neki egy nőt? – Niall zavartan nézett rám – Ezt hogy érted? 

- Ugyan. Miről szól egy legénybúcsú? Alkohol, buli, nők. – soroltam – Leitatjuk Chad-et, és lebuktatjuk, miközben megcsalja Angie-t valami ribanccal. 

- Na, az én legénybúcsúm nem erről fog szólni. – mutatott rám – Harry! Nem hiszem, hogy ezt akarod. – tekerte meg a fejét.

- Dehogynem! Muszáj valamit tennem, bassza meg! – ordítottam el magam, és a hajamba túrtam. 

- De nem így. Szerinted Angie egyből a karjaidba veti magát, ha megtudja, hogy Chad megcsalta? Különben is, nem hinném, hogy érdekelné más nő, még akkor sem, ha hulla részeg lenne. 

- Ugyan már, Niall. 

- Chad szereti Angie-t. 

- Én szeretem Angie-t, és nem ez a seggfej. – kezdett egyre jobban dühíteni.

- Angie fantasztikus nő, szerinted más nem szerethet bele úgy, mint te? 

- Te most kinek a pártján állsz? 

- A tiéden, természetesen, de értsd már meg, hogy ez nem megoldás. Angie összeomlana, ha még egyszer otthagynák az oltár előtt. Neki kell megtennie a kezdő lépést. 

Nem szóltam semmit, csak bámultam Niall-t, és bólintottam egyet.

- Látod? Te is tudod, hogy igazam van. 

- Tudom. – mondtam megadóan, de persze nem felejtettem el a tervemet, hogy Chad-et hulla részegre itatom, és ráküldök egy nőt. Lássuk, hogy mihez kezd vele.

Angelina Graham

- Abbie, már mondtam, hogy nem akarok leánybúcsút, nem? – kérleltem a nővéremet, mikor kora délután beállított hozzám, és szinte kényszerített arra, hogy kezdjek el készülni, mert este buli lesz.

- Hugiiii! – nézett rám lemondóan – Elvileg ez az utolsó szabad estéd.

- Elvileg? – szakítottam félbe.

- Ha csak meg nem gondolod magad. – mosolygott angyalian. 

- Fejezd ezt be! Az elmúlt két hétben próbáltam kerülni őt, nem gondolni rá, és még a nevét sem mondtam ki. Ha valaki szóba hozta, egyből témát váltottam, még ha az a valaki Darcy volt, akkor is. Nem akarok róla beszélni, érted? Holnap férjhez megyek, aztán elköltözünk innen. Végre nem kell többet találkoznom vele.

- Háhhhh! – kiáltott fel, és rám mutatott – Még csak szóba sem hoztam, egyből te gondoltál Harry-re. 

- Ne beszéljünk róla. – mondtam halkan.

- Harry! Harry! Harry! – hajtogatta – Harry-t szereted!

- Fogd már be. Fogd be, és elmegyek veled este. – adtam meg magam. 

- Mindenképp eljössz, hugi! – vonta meg a vállát – Készülj, mert két óra múlva visszajövök érted. – mondta, és a táskáját felkapva kiviharzott a házból. Tudtam, hogy azért siet ennyire, nehogy meggondoljam magam. 

Nagy nehezen, de aztán rászántam magam, és a szobámba indultam készülni. A szekrényem elé mentem, hogy ruhát válasszak. Nem akartam olyat, ami túl szexi, de azért nagymamásat sem, hiszen abba Abbie egyből belekötne. Egy fehér pulóvert választottan, amihez nagyon jól ment a pink színű miniszoknyám, aminek az egyik oldala hosszított volt. A púder színű magassarkúmat vettem fel, és a fehér táskámat, illetve egy arany nyakláncot választottam kiegészítőnek. A hajamat hagytam a már megszokott módon, hullámosan.

Alig, hogy végeztem a készülődéssel, motoszkálásra lettem figyelmes lentről.

- Hát te? – kérdeztem az éppen akkor érkező Chad-et, mikor leértem a lépcsőn. Eléggé meglepett, hogy itt találom, ugyanis úgy beszéltük meg tegnap, hogy nem találkozunk az esküvőig. 

- Hiányoztál. – mosolygott rám, és megölelt, de elég furcsának tűnt. 

- Baj van? – kérdeztem ijedten, és már a legrosszabbra gondoltam. 

- Nincs. – tekerte meg a fejét – Annyira szép vagy.

- Abbie rávett, hogy menjünk el este bulizni. – rántottam meg a vállamat – Mondjuk nincs nagy kedvem.

- Én is megyek a srácokkal. Iszogatunk egyet. 

- Kikkel? 

- A haverok a munkából, Eddy és Marc unokaöcséim, Niall, Harry. – sorolta.

- Harry? – kérdeztem hirtelen – Ő is veletek megy? 

- Igen. Elvégre családtagnak is mondhatjuk. – rántotta meg a vállát – Talán zavar, hogy haverkodunk? Azt hittem, hogy nincs bajod vele.

- Nincs, persze, hogy nincs. Csak meglepett. – erőltettem mosolyt az arcomra. 

- Remek. – bólintott, és megcsókolt – Alig várom a holnapot. 

- Én is. – hazudtam. 

- El sem hiszem, hogy végre a feleségem leszel, és együtt fogunk élni. Távol innen, távol mindentől, csak mi hárman. 

- Ennyire szabadulni akarsz Londonból? – csodálkoztam rajta.

- Jó lesz végre csak veled, és Darcy-val lenni. Megkezdődik az igazi életünk. – mosolyogta – Tudom, hogy hiányozni fog a nővéred, de nekem csak ti ketten vagytok, és senki más nem számít. Veletek akarok lenni. 

Nem szóltam semmit, csak mosolyogva néztem rá. Annyira szeret minket, hogy az szavakkal leírni nem lehet. 

- Indulnom kell. Jó mulatást. – mondta, megcsókolt, majd kisétált az ajtón. Ez meg mi volt? Annyira furcsának tűnt. Talán sejt valamit? Vagy csak az esküvő miatt ilyen zaklatott? 

39. fejezet: A tökéletes pár

Sziasztok! Bocsi, hogy nem hoztam részt szombaton, de nem volt időm írni, és gépnél sem voltam, ugyanis nem voltam itthon. Remélem, hogy nem haragszik senki, hiszen itt van a legújabb fejezet, amihez várom a véleményeket. Jelenleg a 42. fejezetet írom, és már vészesen közeledik az esküvő. ;)

Harry Styles

Mikor kinyitottam a szememet, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán, mikor jobban körülnéztem, megnyugodtam, sőt, olyan boldogságot éreztem, mint még soha. A kislányom mellettem feküdt, és nem sokkal messzebb, az ágy másik felén pedig életem szerelme aludt. Nem mertem megmozdulni, mert nem akartam, hogy felébredjenek. Mikor magamhoz tértem, még csak fél hét volt, így meglepődtem, mikor nyolc órakor csörögni kezdett az ébresztő. Gyorsan lenyom, de Angie mocorogni kezdett, és lassan kinyitotta a szemét. Szerintem ő sem tudta, hogy mi történik, mert elég meglepetten nézett körbe.

- Hány óra? – kérdezte álmos hangon.

- Nyolc. – feleltem mosolyogva, és még mindig őt bámultam. Annyira szép még kora reggel is. 

- Nyolc? – ugrott fel hirtelen – Mikor keltél fel? 

- Fél hét körül. – rántottam meg a vállamat. 

- Miért nem keltettél fel? – láttam rajta, hogy ideges lett – Egyáltalán miért hagytad, hogy elaludjak? 

- Előbb elaludtam, mint te. – hazudtam. Persze, hogy ő aludt el előbb, és nekem eszem ágában sem volt felkelteni. Még éjjel is órákig bámultam, ahogy ugyan úgy alszanak, mind a ketten. 

- Tényleg? – nézett maga elé gondolkodva – Nem emlékszek. Elég fáradt voltam. Na, de mindegy is, most mennem kell, van még egy csomó dolgom. – mondta, és felpattant az ágyról, és kisietett a szobából. 

- Mi? – kérdeztem, mikor utolértem a folyosón.

- Tessék? – pördült meg hirtelen, és abban a pillanatban éreztem, és persze láttam is, hogy többször is végignéz a csupasz felsőtestemen. 

 - Mi az a csomó dolog? – kérdeztem mosolyogva, és láttam, hogy zavarban van. 

- Egy csomó dolog. – nézett rám, és megrántotta a vállát – Az esküvővel kapcsolatos dolgok. 

- Az olyan fontos? Úgysem mész hozzá. – nevettem el magam, és közelebb léptem hozzá – Tudom, hogy engem szeretsz.

- Harry! – lökött el magától idegesen, vagyis csak szeretett volna ellökni – Fejezd ezt be! 

- Szeretlek, és te is engem. – suttogtam a szájába, és ő nem hajolt el. 

- Chad-et szeretem, és az ő felesége leszek. – sziszegte az arcomba.

- Hazudsz magadnak. – mosolyogtam még mindig, és beletúrtam a kócos hajába – Mindenki tudja, csak te nem. 

- Mennem kell. – megfordult, és el akart menni, de én a karjánál fogva magamhoz rántottam, és megcsókoltam. Először idegesen vergődött, de pár másodperc után megnyugodott, és hevesen kezdett csókolni. 

- Mondtam. – szakítottam el a számat az övétől, és ismét mosolyra húzódott a szám – Tudtam, hogy szeretsz. Nem tudsz nekem ellenállni. 

- Nem tudsz te semmit. – mondta hűvösen, majd kiszakította magát az ölelésemből, és elviharzott. 

Angelina Graham

- Mi a bajod? – kérdezte félve Abbie, mikor kiszálltunk a kocsimból a virágpiacon. 

- Semmi. – feleltem idegesen, és úgy tettem, mintha annyira érdekelnének a virágok. Pedig érdekelniük kellene, ugyanis ideje lenne kiválasztani az esküvőre őket. 

- Aha. – bólintott gúnyosan – Azt látom. Mi bajod van? Úgy nézel ki, mint aki nem aludt egész éjjel. 

- Harry-nél voltam. – feleltem hanyagul. 

- Tessééééék? – állt meg hirtelen, és tátott szájjal nézett rám – Már megint lefeküdtetek? 

- Halkabban! – szóltam rá, és gyorsan körbenéztem – Dehogy feküdtünk. A tegnapi vihar miatt kellett átmennem. 

- Mert Harry félt egyedül? – húzogatta nevetve a szemöldökét.

- Idióta! – csaptam meg a karját, és tovább mentem – Nem bírt Darcy-val. Tudod, hogy milyen ilyenkor. Azt akarta, hogy aludjak ott…mármint Darcy akarta.

- Nem hiszem, hogy csak ő akarta. – fűzte hozzá halkan, mire kapott tőlem egy lenéző pillantást. 

- Tehát lefektettük aludni, aztán mind a ketten elaludtunk. – fejeztem be – Ennyi. – tettem még hozzá. Hogy tudja, nem akarok többet beszélni erről. 

- Tehát úgy aludtatok, mint egy naaaaagy család. Egy igazi család. – mondta tovább a magáét, miközben megálltam az egyik stand előtt. 

- Igazi család? – néztem rá gúnyosan – Ő nem a családom. 

- Ahhhhh. – intett le egyből, és csak nem akarta abbahagyni a beszédet – Annyira makacs vagy! Miért nem látod már be, hogy Chad-del csak azért vagy még együtt, mert félsz még egy esélyt adni Harry-nek. 

- Nem. Ez nem igaz, Abbie! – mondtam meggyőzően – Engem nem érdekel Harry. Gondolj bele, hogy nem jött volna vissza, ha a One Direction nem áll össze újra. 

- Dehogynem! 

- Ugyan már! Eddig sem volt kíváncsi rám. 

- Eddig is kíváncsi volt rád, és Darcy-ra is. Niall-el minden héten beszéltek. 

- Tényleg? – kaptam rá a fejemet, mikor megszagoltam egy tulipánt. 

- Igen. – bólintott mosolyogva – Mindent tudni akart rólatok. 

- Akkor gondolom Chad-ről is tudott. Azért jött vissza, mert beparázott, hogy a gyerekének új apja lesz. 

- Róla nem tudott. – intett egyet lazán – Niall nem akarta, hogy még rosszabbul legyen. Képzeld, volt, hogy hetekig nem vette fel a telefonját. Niall már totál ki volt akadva, és elutazott hozzá. Mikor odaért, szerencsére otthon találta, de úgy nézett ki, mint aki már hetek óta nem fürdött, és nem nézett tükörbe. A lakás bűzlött, mindenhol kajamaradékok, meg szétszórt, mosatlan ruhák. 

- Most erre szerinted mit mondjak? – néztem rá értetlenül.

- Csak azért mondom, mert nem akarom, hogy azt hidd, hogy ő boldogan éldegélt nélkületek. Mert nem. Elbújt a világ elől, és senki nem talált rá évekig. 

- Na és? 

- Elveszett nélkületek. – magyarázta komolyan. 

- Én is elveszett voltam, mikor elhagyott. 

- Igazából nem is akart elhagyni. Visszajött, nem? Meggondolta magát. Pasiból van, és csak megijedt. 

- Abbie! – kiáltottam rá – Befejezted? Most tényleg azt mondod, hogy bocsássak meg neki, dobjam el az életemet Chad-del, és menjek vissza egy olyan emberhez, aki egyszer már elhagyott? 

- Pontosan! – mosolygott Abbie bólogatva.

- Te beteg vagy! – nevettem el magam – Te voltál a legjobban ellene. Most mi a bajod? 

- Azt akarom, hogy boldog legyél.

- Az leszek. 

- Remélem, nagyon remélem. – mondta halkan, és az egyik rózsákkal telerakott virágos stand felé fordult – Ehhez mit szólsz? 

- Fehér rózsa? – vontam vállat – Nem is rossz. A csokrom is abból lesz. Legyen a templom is azzal feldíszítve?

- Te tudod, hugi. Nem az én esküvőm. Miért kérdezel mindent tőlem? Magad nem tudod eldönteni? 

- Nehéz ez az egész, oké? – bukott ki belőlem.

- Miért? 

- Mert azt akarom, hogy tökéletes legyen. Nem szeretném, ha megint az lenne a vége, mint Harry-vel. 

- És szerinted, ez azon múlik, hogy milyen virággal rakod tele a templomot? – nézett rám gúnyosan. 

- Segíthetek, hölgyek? – szakított félbe minket egy középkorú nő, aki a virágokat árulta.

- Köszönjük, csak nézelődünk. – mondtam, és újra szólásra nyitottam a számat, hogy belekössek Abbie legutóbbi mondatába.

- Te jó ég! Ti Angie és Abbie Graham vagytok, ugye? – vágott a mondatomba most egy fiatal lány, aki a nő mellett álldogált – Te jó ég! El sem hiszem, hogy találkozunk! Annyira szeretlek titeket! Darcy és Nate is annyira édesek. – csak úgy záporoztak belőle a mondatok – Igaz, hogy Niall megkérte a kezedet? – fordult Abbie felé, és elkapta a kezét – Igaaaaz! – kiáltott izgatottan, és ugrálni kezdett örömében. Abbie és én csak egymásra néztünk, és nevetni kezdtünk. Sokszor találkoztunk már olyan lányokkal, akik nagy rajongóik a One Direction-nek, és persze ezáltal minket is felismertek. Szerencsére többen szerettek minket, mint akik utáltak. Néha volt pár olyan elvetemült rajongó is, akik szó szerint megtámadtak minket, mert elvettük tőlük a srácokat. Miután viszont Darcy megszületett, mindenki megbékélt, sőt, mikor Harry elhagyott minket, legtöbben mellettem álltak. 

- Igen, igaz! – felelte Abbie halkan, és megpróbálta kihúzni a kezét a kislányéból. 

- Na, és te? – fordult felém hirtelen – Te és Harry újra együtt?

- Tessék? – néztem rá zavartan – Nem. Nem, én férjhez megyek. 

- Összeházasodtok? – sikított egy nagyot, és már egyre többen néztek minket – Te jó ég! Nem hiszem el! Ez annyira tökéletes, mint egy tündérmese!

- Neeeem. Nem! Nem Harry a vőlegény! – állítottam le, mire ijedten rám nézett.

- Neeeeeem? – csodálkozott hatalmas szemekkel.

- Nem. – mosolyogtam rá, de ő még mindig elég furcsán nézett rám. 

- De ez nem lehet igaz! – mondta elfúlt hangon – Mi lesz Darcy-val? Az ő apukája Harry, nem pedig más. Te nem mehetsz hozzá máshoz, hiszen te és Harry vagytok a tökéletes pár. Ő szeret téged, és te is őt. Harry-hez kellene hozzámenned. – sorolta kétségbeesetten.

- Ez nem ilyen egyszerű, édesem! – guggoltam le hozzá, és megsimogattam az arcát. Nem lehetett több tíz-tizenkét évesnél. 

- Dehogynem. – pityeregte, majd megfordult, és elrohant.

- Bocsássanak meg a lányom miatt. – mondta a virágárus nő – Elég érzékeny típus. 

- Semmi gond. – bólintottam, de még mindig a kislány után néztem. Tényleg ennyire felkavarja a dolog, hogy nem Harry lesz a férjem?

38. fejezet: Nem fog elmenni

Sziasztok! Írtam tegnap egy keveset, így ma is hoztam részt, de a szombatit tényleg nem ígérem biztosra, mert nem leszek itthon a hétvégén. Remélem, hogy tetszik ez a rész is, habár nem lett olyan hosszú, de annál aranyosabb. Körülbelül 50 részesre tervezem a történetet, és már a fejemben benne van a következő is, szóval nem kell aggódni, lesz folytatás, igaz, hogy nem olyan sűrűn.

Harry Styles

Angie már lassan fél órája megérkezett, és most a kanapén ült, az ölében Darcy-val. Mióta az anyja itt van, szinte el sem engedte, de legalább megnyugodott egy kicsit. Többször is összerezzent a dörgéseknél, és akkor mindig rám nézett, de mikor látta, hogy ott ülök mellettük, az ijedt tekintete eltűnt. 

- Kicsim, mi lenne, ha hazamennénk? – szólalt meg Angie hosszú idő után. 

- Apuci is jön? – kérdezte izgatottan. 

- Nem. Csak te, és én. – mosolygott rá, és kisöpört egy göndör tincset az arcából – Ketten, mint ilyenkor mindig.

- De most itt van. Máskor nem volt itt, de most igen. – kezdett kétségbe esni a kislány – Ha hazamegyünk, akkor elijeszti a dörgés. 

- Nem fogja.

- De! – kiáltott idegesen Darcy, és távolabb lökte Angie-t, akit legnagyobb döbbenetemre, egyáltalán nem lepett meg a kislányunk tette. 

- Akkor maradhatsz, rendben? Itt maradhatsz, de nyugodj meg. – folytatta higgadtan, én pedig csendben figyeltem. Még mindig nem értettem, hogy miről beszélnek. Miért hozza ki Darcy-ból ezt a viselkedést a vihar? Angi pedig miért nem lepődik meg rajta?

- De akkor te is maradj. Ha maradsz, akkor nem fog elmenni.

- Jó. Jól van, édesem. Maradok, amíg elalszol, rendben? – kérdezte Angie, amire Darcy csak ásítva bólintott egyet. 

- Felmegyünk aludni, rendben hercegnő? – szólaltam meg végre én is. Mindketten rám néztek, és bólintottak.

Angie letette a földre Darcy-t, aki rögtön megfogta a kezét, és elindultak előttem az emeletre. Én csendesen követtem őket, és boldogsággal járt át, hogy életem két szerelme itt van velem. Bárcsak mindig így lenne. Mikor már az emeleti folyosón jártunk, Darcy hirtelen megállt az egyik ajtó előtt, ám az nem az ő szobája volt. Mikor utolértem őket, megfogta az én kezemet is, és elkezdett húzni a szoba irányába. 

- Darcy? – kérdeztem értetlenül.

- Itt alszunk, nem? – nézett rám nagy szemekkel. A kérdésére Angie és én egyszerre néztünk össze.

- A szobádban alszol. – mondta Angie.

- Itt szeretnék. – kezdett pityeregni – Azt mondtad, hogy feljövünk aludni. Ez a ti közös szobátok, nem? Itt kell aludnotok, és én szeretnék veletek aludni. 

- Hercegnő. – guggoltam le hozzá – Ez nem a mi szobánk. Anya nem itt lakik, ugye tudod? 

- Akkor is itt szeretnék aludni. – nézett rám nagy szemekkel. Én lopva felnéztem Angie-re, aki megadva magát, bólintott egyet. 

Angelina Graham

Beléptünk a szobába, amitől megint elgyengültem, és elképzeltem, hogy itt élünk boldogan. Pont az ilyen alkalmakra vártam a legjobban, mikor hármasban, családiasan összebújhatunk, és senki más nem számít, csak mi. 

Harry az ölébe vette Darcy-t, és a nagy ágyba rakta. Biztos vagyok benne, hogy eddig még soha, senki nem feküdt benne. 

- Parancsolj, hercegnő. – takarta be, és egy puszit lehelt a homlokára.

- Most ugye nem mentek el? – kapta el ijedten a kezét, és magához húzta. 

- Nem. – mosolygott rá, és leült az ágy szélére, miközben én a másik oldalra sétáltam, és helyet foglaltam.

- Itt maradunk. – nyugtattam meg én is a lányomat. 

- Nagyon hangos! – nézett ki az ablakon, ahol éppen most dörrent egy hatalmasat az ég.

- Bekapcsoljam a tévét? – kérdezte Harry.

- Ne! Inkább énekelni akarok. – hirtelen izgatottá vált a tekintete, mintha most jutott volna valami az eszébe – Énekeljetek nekem! – kiáltotta végül, én pedig megsemmisültem. Ahogy kimondta az „énekel” szót, valahol mélyen belül éreztem, hogy ez lesz a vége. 

- Mi szeretnél? – kérdezte Harry mosolyogva, én pedig ijedten rákaptam a tekintetemet. Tudom, hogy észrevette, de nem foglalkozott vele.

- Szerinted? – nevetett Darcy. Harry felpattant az ágyról, és kisietett a szobából, majd pár másodperc múlva egy gitárral a kezében tért vissza. Szélsebesen leült az ágyra, és hangolni kezdett. Már a kezdő akkordokból tudtam, hogy mit fog játszani. 

A szívem összeszorult a hangoktól, és mikor Harry énekelni kezdett, kirázott a hideg a hangjától. Lehajtott fejjel, és becsukott szemmel hallgattam, annyira jó volt. Aztán azon vettem észre magam, hogy becsatlakozok a refrénbe, és a saját részeimet énekelnem, amiket annak idején szoktam. Szinte olyan volt az egész, mintha tegnap gyakoroltunk volna. Harry végig engem nézett, és én sem tudtam levenni róla a szemeimet. 

- Még egyszer! – kiáltotta el magát Darcy, és én a hangjától tértem magamhoz.  Tekintetemet levettem a velem szemben ülő, és engem bámuló Harry-ről. Szinte észre sem vettem, hogy befejeztük a dalt, megszűnt körülöttünk a világ. 

- Nem, édesem! – szólaltam meg rekedt hangon. Nem az éneklés miatt nem tudtam beszélni, hanem attól, amit átéltem lelkileg. A szám kiszáradt, a szívem még mindig a gyomromba lüktetett. – Ennyi elég volt, most már tessék aludni!

- Ajjjjj! – mondta szomorúan, de azért feljebb húzta a takaróját, és csücsöríteni kezdett Harry felé, aki rögtön adott neki egy puszit, és magához is ölelte. Aztán én következtem. 

- Szép álmokat, édesem. – simogattam meg a haját.

- Ha itt vagytok mind a ketten, akkor az lesz. – kuncogott, és oldalra fordult, majd becsukta a szemét. 

Szerintem tíz perc sem telt bele, és már csak az egyenletes szuszogást lehetett hallani. Harry még mindig az ágy másik oldalán ült, pontosan velem szembe, és Darcy-t vizslatta mosolyogva, de észrevettem, hogy közbe rám nézett. 

- Elaludt. – mondtam suttogva. 

- Igen. – bólintott Harry, és láttam rajta, hogy valami aggasztja – Miért fél ennyire a vihartól? 

Harry Styles

- Minden gyerek fél tőle. – rántotta meg a vállát könnyedén, láttam rajta, hogy nem akar beszélni róla. 

- De ez nem akármilyen félelem volt. – mondtam felhúzott szemöldökkel. 

- Biztos tudni akarod? – nézett rám keményen, és ettől csak még jobban érdekelt a dolog. 

- Szeretném. – bólintottam.

- Gondolom, emlékszel arra a napra, mikor elhagytál. – mondta gúnnyal a hangjában, de próbált komoly lenni – Aznap éjjel hatalmas vihar volt. Én pedig akkor mondtam el Darcy-nak, hogy többé nem fogsz velünk élni. Azóta, ha vihar van, újra átéli azt az éjszakát, és vele együtt én is. – hajtotta le szomorúan a fejét – Hogy mondjam el egy két éves kislánynak, hogy az apja elhagyta?

- Nem hagytam el, Angie. Te is tudod, hogy visszamentem.

- De már későn. 

- Nem akartalak elhagyni titeket. – tekertem a fejemet – Az a nap életem legrosszabb döntése volt, holott a legjobbnak kellett volna lennie.

- Most nem ez a lényeg. Tehát mióta nem vagy velünk, minden egyes viharnál azt hiszi, hogy én is el fogom hagyni. Azt hiszi, hogy a vihar miatt mentél el, mert hallotta, mikor Abbie azt mondta, hogy megijedtél. Most pedig megint itt vagy, és gondolom, azt hitte, hogy megint lelépsz. – fejezte be a mondandóját. 

- Ezért fél a vihartól? – kérdeztem elképedve. Ezután megint egy jó darabig nem volt köztünk kommunikáció, mígnem Darcy fel nem sírt, és nem kezdte keresni őt. 

- Itt vagyok, édesem. – mondta, és magához ölelte. 

- Apuci? – nézett körbe félve.

- Én is itt vagyok. – mondtam, ő pedig felém nyúlt, és magához húzott. Nekem is, és Angie-nek is le kellett feküdnünk az ágyra Darcy mellé, amitől mind a ketten eléggé zavarba jöttünk. Darcy lassan újra elaludt, mi pedig moccanni sem mertünk, nehogy megint felébredjen. Csak csendben, egyetlen szó nélkül bámultuk egymást, és így feküdtünk, köztünk a kislányunkkal, a közös hálónkban.