21. fejezet: Az igazi Liam

Sziasztok! Szerintem most utálni fogtok, és meg is érteném, de tudjátok, hogy kell az izgalom. Tehát itt van az a bizonyos, sokkot okozó rész. Olvassátok, és utáljatok! :D

Emily Cook

Másnap már korán felkeltem, ugyanis rettentő rosszul aludtam. Egész éjjel az járt a fejemben, ami tegnap történt. Miért viselkedett így velem Harry? Miért ijedt meg a fotóstól? 

Úgy döntöttem, hogy utána járok a dolgoknak, mielőtt még belebolondulok ebbe az egészbe. Jade még aludt, mikor kikászálódtam az ágyból, és nem is akartam, hogy felébredjen, ezért magamhoz kaptam pár ruhát, és a fürdőszobában öltöztem fel. 

- Hova mész ilyen korán? – szólított meg anyám, mikor ki akartam lépni az ajtón. 

- De megijesztettél! – fordultam hátra megrémülve. Anyám a kanapén ült, és a reggeli kávéját kortyolgatta. 

- Harry-hez indulsz? – mosolyodott el. 

- Igen. – mosolyogtam rá én is.

- Nagyon kedveled őt, igaz? – kérdezte érdeklődve, és láttam rajta, hogy csak kedvességből kérdezi, nem pedig azért, hogy beleszóljon a dolgaimba. 

- Igen. – ismertem be – És azt hiszem, hogy ő is engem. Legalábbis nagyon úgy néz ki. 

- Igen. – bólintott – Láttalak titeket párszor a parton, vagy csak itt a szállodában. Látszik rajta, hogy imád téged. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ember. Sokkal inkább, hogy nagyképű, és beképzelt. 

- Nekem mondod? – nevettem el magam, és ő velem nevetett – Anya! – váltottam témát – Bocs, a múltkoriért. – mondtam megbánó tekintettel, és tényleg nagyon sajnáltam, hogy úgy beszéltem vele. 

- Semmi baj, édesem. – nyugtatott meg.

- Én megyek is. – bólintottam egy nagy, megkönnyebbült sóhajt követően, majd kimentem a lakásból. 

Pár perc múlva már a jól ismert ajtó előtt álltam, és alig vártam, hogy végre bemehessek, és megláthassam azokat a csodaszép zöld szemeket, amik már annyira hiányoztak. Azonban a várt személy helyett egy másik nyitott ajtót. 

- Szia. – köszönt komor arccal, és szinte rám sem nézett. 

- Szia. – válaszoltam furcsán. Neki meg mi a baja? Hol a szokásos Liam, aki minden egyes pillanatban azon van, hogy mondhasson valami kevésbé perverz dolgot. – Jól vagy? 

- Öhm… Persze. – bólogatott, de nem volt valami jó kedvű. 

- Harry még alszik? – néztem be mögötte a lakásba. 

- Emily… - kezdte, és végre rám nézett, de a szemeiben olyat láttam, mint eddig még soha. Félelmet. – Valamit el kell mondanom.

- Liam… - forgattam meg a szemeimet. Most tényleg megint megkezdi? – Most valahogy nincs szükségem a hülyeségeidre. 

- Harry elment. – mondta ki, belevágva a szavamba. 

- Tessék? – nevettem el magam zavartan, de valahol éreztem, hogy nem viccel. 

- Hazament. 

- Nagyon vicces. – félrelöktem az ajtóból, és berohantam a lakásba, egyenesen Harry szobája felé. Nagy hévvel téptem fel az ajtót, és amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan le is fékeztem, mikor megláttam az üres szobát. Se ruhák, se cipők, se papírok a földön, se gitár, és se Harry. – Hol…hol van? – kérdeztem akadozva, mikor Liam mögém sétált.

- A repülőn, de az is lehet, hogy már otthon. 

- Ne szórakozz velem. – néztem végre rá, ugyanis eddig az üres ágyat bámultam, és próbáltam hinni a szememnek. 

- Gyere! – karolta át gyengéden a vállamat, és magával húzott a nappaliba. Én szinte élettelenül mentem mellette, és próbáltam magamhoz térni. – Csüccs le! – mutatott a kanapéra, és én véghezvittem, amit kért, majd ő is követett – Engedd meg, hogy elmondjam az egész sztorit. Először is tisztázzuk, hogy én nem olyan vagyok, mint amilyennek megismertél. – mesélte halk, és búgó hangon. Egyáltalán nem úgy beszélt, mint az a Liam, akit én megismertem. – Nem akartam ide jönni, ez az egész egy terv része volt. 

- Terv? Miféle terve? Ellenem? Mit vétettem én nektek? – éreztem, hogy ennyi volt. Nem fogom sokáig bírni. 

- Dehogy ellened. – mosolygott rám, és megfogta a kezemet – Lou és én eléggé aggódtunk Harry miatt, sőt…még mindig aggódunk, ezek után meg főleg. Elment az esze.

- Rátérnél a lényegre? 

- Lou az az ember, aki a legjobban ismeri Harry-t, ezért egyből észrevette, hogy odáig van érted, és totálisan felforgattad az érzelmeit, ami nagyon is jó jel volt. Csakhogy ő az a fajta ember, aki nem vallja be könnyen a dolgokat, még saját magának sem. Ezért elterveztük azt, hogy idejövök, és eljátszom, hogy odáig vagyok érted, meg hogy mennyire tetszel. Harry ettől ki fog akadni, és harcol majd érted, ami ugye így is lett szerencsére. Azt akartuk, hogy rájöjjön, hogy mit veszíthet veled, azt akartuk, hogy fontos legyél neki, és végre ismerje be, hogy ő is boldog lehet. 

- Aztán rájött erre, és hazament? 

- Nem. Nem tud erről az egészről. Azért ment el, mert beijedt attól, hogy megtalálták a paparazzik, és esetleg lefotózzák…

- Velem. – fejeztem be helyette a mondatot, és ekkor végleg eltört a mécses. A sós könnyek csak úgy záporoztak a szemeimből. 

- Annyira sajnálom. – mondta szomorúan Liam – Nem akartunk átvágni téged, de azt hittük, hogy jó vége lesz a dolognak. 

- Semmi baj. – tekertem meg a fejemet – Nem is tudom, hogy mit vártam. Ti világsztárok vagytok, én meg egy senki. 

- Egy senki? – nevette el magát – Én ilyet azért nem mondanék, hiszen hány lány tudna magába bolondítani egyszerre két híres embert is? 

- Kettőt? – néztem rá meglepetten, ő pedig elmosolyodott. 

- Igazából nem volt nehéz eljátszanom, hogy tetszel, ellentétben a seggfej stílusommal. – ismerte be, én pedig rámosolyogtam – Nagy kár, hogy nem én ismertelek meg előbb. Én nem engednélek el, de sajnos tök mindegy, mert te őt szereted. Igazam van? – kérdésére ránéztem, de nem válaszoltam semmit, csupán még jobban sírni kezdtem – Semmi baj. – húzott magához közelebb.

- Hogy tehette ezt velem? – zokogtam – Nem szabadott volna megbíznom benne, egy szavát sem kellett volna elhinnem.

- Hidd el, hogy ő is odavan érted, csak berezelt.

- Vagy csak attól fél, hogy mit gondolnak róla a rajongók. – mondtam morcosan, és kifújtam az orromat a zsebkendőbe, amit Liam a kezembe nyomott. Talán készült arra, hogy el fogom áztatni a nappalit? – Te miért vagy még itt? – jutott eszembe. 

- Miattad. Nem akartam, hogy mástól tudd meg, hogy ez az idióta lelépett. Louis vele ment, próbálta meggyőzni, én pedig majd utánuk megyek, de ha szeretnéd, akkor maradhatok még. 

- Nem fontos, elvégre pár nap múlva mi is megyünk haza. Jobb is lesz, és legalább elfelejtem ezt az egész nyaralást. 

- Ezt sajnálattal hallom. – húzta el a száját, de én nem tudtam mit mondani erre. Ha vele tartanám a kapcsolatot, az olyan lenne, mintha Harry-vel is tartanám. Azt pedig egyáltalán nem akarom. Ezek után nem. 

20. fejezet: Nyári szerelem

Sziasztok! Megnyugodtam, hogy azért egy páran még mindig olvassátok a blogot. :) Ezért ma már hoztam is az új részt, és ha sok visszajelzést kapok, akkor szerdán megint jön egy. Jó olvasást, és várom a véleményeket!

Annyit még hozzáteszek, hogy a következő résztől lehet, hogy sokkot kaptok.

Emily Cook

- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – húzott magához Harry a liftben, mikor a hallba tartottunk, az öregek bingópartyjára. 

- Mondtad. – válaszoltam piros arccal. Mindig bókolt, de még most sem tudtam megszokni. 

- Figyelj csak! – kezdte kicsit zavartan – Mi lenne, ha nem mennénk le, hanem elbújnánk inkább a szobámba? 

- Harry… - néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Naaaaa! – könyörgött.

- Nem. – nevettem el magam – Lemegyünk, és kész. 

- Ne már. Én veled akarok lenni. – mondta morcosan. 

- Velem is leszel. 

- Ja, meg egy csomó öreggel.

- Tudod mit? Nyűgözz le ma este, és meglátjuk, hogy mi lesz a folytatás. – kacsintottam rá. 

- Tényleg? – csillant fel a szeme, én pedig bólintottam egyet – Szuper. Meglátod, hogy milyen édes is tudok lenni. 

- Kíváncsian várom. – nevettem, és kiléptem a liftből, mikor kinyílt az ajtó. 

- Nagyon örülök, hogy eljöttek, kedveskéim. – sietett egyből felénk az idős asszony, aki meghívott minket az estre – Jöjjenek csak. – tolt minket a hátunknál fogva az egyik asztal felé, és leültetett minket egy-egy székre – Hozhatok valamit inni? 

- Ugyan… - állt fel Harry, és a néni felé fordult – Engedje meg, hogy én hozzak valamit. 

- Köszönöm, kedvesem. – bólintott a megszólított, Harry pedig rám mosolygott, és tovább állt, de pár másodperc múlva visszatért három pohárral. 

- Ugye, hogy milyen cuki vagyok? Máris lenyűgöztem az öregeket. – suttogta nekem, hogy más ne hallja. 

- Engem kell lenyűgöznöd, és nem őket. – löktem el magamtól, ő pedig meglepve, majd ravasz mosollyal nézett felém. 

- Mondja csak, kisasszony… - fordult a néni felé Harry, akin látszott, hogy mennyire örül a megszólításnak. Sajnos nem hallottam, hogy mit mond neki, mert közelebb hajolt hozzá, és suttogva beszélt, de a néni szeme egyre jobban felcsillant, minden egyes szó után. Mikor Harry befejezte a mondandóját, egy szó nélkül elszaladt, az asszony pedig felpattant, és a kiállított mikrofonhoz sietett. 

- Kedves bingópartnereim! – harsogott – Engedjétek meg, hogy megszakítsam a játszmát, és bemutassam ma esti, különleges vendégünket, aki nem más, mint egy híres együttes énekese, akiért a kis unokám is rajong. Nagy tapsot neki! – mondta, és ekkor megjelent Harry, egy gitárral a kezében. 

- Köszönöm! – mondta bele a mikrofonba – Szeretném, ha meghallgatnák egy új dalomat, amit itt a szigeten írtam, egy nagyon különleges személynek. Itt ismertem meg őt, és azóta teljesen felfordult az életem. – mesélte, és közben mosolyogva nézett rám – A dal címe Summer Love, vagyis Nyári szerelem.

Nem hiszem el, hogy csomagolod a táskákat,

Próbálok kemény lenni, nem sírni.

Ez volt a legjobb, és most ez a legrosszabb idő,

De nekünk el kell köszönnünk. 

Nem ígéred meg, hogy írni fogsz,

Bár megígéred, hogy hívni fogsz.

Csak ígérd meg, hogy nem fogod elfelejteni mindazt, ami a miénk volt.

Mert az enyém voltál nyáron,

Most tudjuk, hogy ez majdnem véget ért.

Úgy érzem magam, mint a hó szeptemberben,

De én mindig elékezni fogok,

Te voltál az én nyári szerelmem,

Mindig a nyári szerelmem leszel.

Azt kívánom, hogy most egyedül lehessünk,

Ha tudnánk találni valami búvóhelyet.

Csinálnánk egy utolsó alkalmat épp olyat, mint az első,

Nyomd meg a gombot és tekerj vissza mindent.

Ne mondd ki a szót, ami az ajkadon van,

Ne nézz így rám.

Csak ígérd meg, hogy emlékezni fogsz,

Mikor az ég szürke lesz.

Mert az enyém voltál nyáron,

Most tudjuk, hogy ez majdnem véget ért.

Úgy érzem magam, mint a hó szeptemberben,

De én mindig elékezni fogok,

Te voltál az én nyári szerelmem,

Mindig a nyári szerelmem leszel.

Mikor vége lett a dalnak, az öregek meghatódva tapsoltak, én pedig még mindig mosolyogva néztem Harry-re. Ez most nekem szólt? Tényleg írt nekem egy dalt? 

- Hogy tetszett? – kérdezte, mikor visszasétált mellém, és miután fogadta az elismeréseket. 

- Ez…Ez nekem szólt? – kérdeztem hitetlenkedve. 

- Szerinted kinek? – nevetett, de aztán leolvadt az arcáról a mosoly – Bassza meg! 

- Mi van? – néztem körbe ijedten.

- Ne! – fordított maga felé, de aztán gyorsan el is engedett. Ez meg mi volt? – Ne mozdulj! 

- Mi van már? 

- Ott van egy paparazzi. – mondta, de nem nézett abba az irányba, sőt, még tőlem is elfordult. 

- Hol? – fordultam meg, de aztán Harry szinte leharapta a fejemet. 

- Ne nézz oda!

- Jól van, na! – válaszoltam éppen olyan bunkón, mint ahogy ő – Hogy találtak meg? 

- Én tudjam? – mondta morcosan – Felmegyek a lakásba, oké? 

- O…oké. – dadogtam megilletődve. 

- Utánam jössz? – nézett rám a szeme sarkából, és láttam, hogy mosolyog. 

- Öhm… Lehet, hogy nem kéne… - húztam el a számat – A végén még lekapnak veled. 

- Ugyan már! – rántott egyet a vállán – Gyere utánam. – kacsintott rám, majd az idős nénitől elköszönve, magamra hagyott. Mégis mi a franc volt ez? Miért rezelt be ennyire attól a fotóstól? Nem arról volt szó, hogy nem akar rejtegetni? Azt akarja, hogy menjek fel utána. Miért nem mehetek vele? Miért kell külön mennünk? Most mi legyen? Utána menjek? Nem, jobb lesz, ha inkább visszamegyek a mi lakásunkba. 

Elővettem a telefonomat, és pötyögni kezdtem rajta: 

”A fotós követett, ezért jobbnak láttam, ha én nem megyek utánad. Holnap találkozunk. Szép álmokat, szépszemű. :)”

Megnyomat a küldés gombot, aztán elindultam én is a lift felé. 

Éppen, mikor beszálltam, megkaptam a választ:

”Rendben. Bocs ezért az egészért. Aludj jól, szépségem!”

Mosolyogva csúsztattam a zsebembe a telefont, majd úgy vártam, hogy a lift felérjen az emeletünkre. 

- Hát ez gyors volt! – mondta Jade, mikor beléptem a szobánkba – Valami történt? 

- Ja. – vágtam le magamat az ágyra – Megjelent egy paparazzi. Csak tudnám, hogy hogyan jöttek rá, hogy itt van. – töprengtem. 

- Tényleg? – húzta fel a szemöldökét érdeklődve a barátnőm, és volt valami furcsa a nézésében, de inkább nem foglalkoztam vele. 

- Aha, de nem baj. Holnap találkozunk. – mondtam mosolyogva, de inkább csak magamat bíztattam ezzel a gondolattal.

19. fejezet: A medencében

Sziasztok! Mivel úgy vettem észre, hogy eléggé elpártoltatok a kevés fejezet miatt, ezért ma is hoztam egyet, ezzel talán visszacsalogatlak titeket. :) Emellett sikerült írnom pár fejezetet, és a hétvégén, meg jövő héten is lesz időm, úgyhogy talán nem maradok le annyira. Olvassátok el, és várom a véleményeket! :)

Emily Cook

Már napok teltek el azóta, hogy Harry megcsókolt, és bevallotta, mennyire féltékeny Liam-re, aki persze azóta sem adja fel, és próbál a közelembe férkőzni. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg akar valamit tőlem, vagy csak barátját akarja idegesíteni.

- Mi van napok óta Harry-vel? – mászott be korán reggel az ágyamba Jade. 

- Féltékeny Liam-re. Azt hiszi, hogy nekem ő tetszik. – tekertem meg a fejemet álmosan. 

- Szegénykém. – mosolyodott el barátnőm – Annyira látszik rajta, hogy odavan érted. 

- Gondolod? – kérdeztem félve. 

- Határozottan. – bólintott. 

- Már nincs hátra egy hét sem a nyaralásból, és semmit sem tudok arról, hogy mi lesz a folytatása. Vagy, hogy egyáltalán lesz-e.

- Ezt éppen úgy mondod, mintha ez az idő olyan kevés lenne az ilyen dolgok kialakulására. 

- Mert az is. 

- Persze. Elvégre kevesebb, mint egy hét kellett ahhoz, hogy össze gyere milliók álompasijával. – mondta gúnyosan. 

- Jó, de ez most még nehezebb. Szerintem egyikőnk sem tudja, hogy mi legyen ezután. Otthon azért már lenne a helyzet, mint itt, ahol szinte senki nincs rajtunk kívül. 

- Szerintem pedig nincs mit veszítenetek. 

- Nekem lehet, hogy nincs, de neki van. 

- Pffff… - intett le – Hány csajjal hozták már össze? Egyiknek sem lett belőle semmi gondja, legfőképp Harry-nek nem. 

- Ezt most hagyjuk. – zártam le a témát, és kimásztam az ágyból. 

- Készülsz valahova? 

- Nem. Vagyis nem tudom. Átmegyek Harry-ékhez, azt hiszem. 

- Mehetek? – kérdezte csillogó szemekkel. 

- Gyere. – rántottam meg a vállamat. 

Alig fél óra múlva már a liftet vártuk a folyosón, hogy lemenjünk Harry-ék lakásához. Azonban mikor kinyílt az ajtó, ott állt ő, és az én szívem egy hatalmasat ugrott a boldogságtól. 

- Sziasztok! – mosolyodott el, mikor meglátott minket. 

- Hát te? – kérdeztem meglepődve.

- Hozzád indultam, de látom rosszkor. – húzta el a száját. 

- Nem. Nem rosszkor. – szállt be Jade – Mi éppen hozzátok akartunk menni. 

- Tényleg? – csillant fel Harry szeme, de nem barátnőmre, hanem rám nézett, így csak bólintottam egyet – Az szuper. 

- Szerettél volna valami konkrétat? – kérdeztem. 

- Lemehetnénk a medencékhez egyet. – ajánlotta fel. 

- Ez remek ötlet. – tapsikolt Jade. 

- Öhm… Igazából kettesben akartam lenni Emily-vel. – mondta zavart mosollyal a göndörke – Ha nem baj…

- Hát persze, hogy nem. Én úgyis sokat fogom még látni ezek után is. – legyintett Jade, de aztán rájött, hogy mit mondott, ugyanis Harry eléggé fájdalmasan nézett rám – Nem úgy értem, hogy te nem fogod…csak na…érted? – védekezett, én pedig inkább közbevágtam. 

- Tudod mit, Harry? – szólaltam meg, és karon fogtam Jade-et – Találkozunk a medencénél, oké? Veszek fürdőruhát, és megyek. 

- Oké. – bólintott, majd visszaszállt a liftbe. 

- Normális vagy? – fordultam mérgesen barátnőm felé, aki ijedten nézett rám.

- Most mi van? Csak kicsúszott. – védekezett – Különben is, négy nap múlva hazamegyünk, ideje lesz megbeszélni a dolgokat. 

- Majd megbeszéljük. – rántottam meg a vállamat, és a lakásba visszaérve, egyből a szobámba rohantam, hogy fürdőruhát vehessek. 

- Szia, szépszemű! – köszöntem rá Harry-re, aki a medence szélén ült. Természetesen senki sem volt rajtunk, és pár öregen kívül. 

- Szia. – mosolygott rám.

- Mit szomorkodsz itt? – ültem le mellé, és a lábaimat a vízbe lógattam. 

- Csak gondolkozok. – vont vállat.

- Azon, amit Jade mondott? 

- Igen. Teljesen igaza van. – fordult felém, és a szemei szomorúságot sugároztak – Nem akarlak elveszíteni. 

- Ha nem akarsz, akkor nem is fogsz. – simítottam végig az arcán. 

- Biztos? Úgy értem, hogy benne lennél ebben a dologban? Megbirkóznál az ismertséggel? A rajongókkal, és a gyűlölködőkkel?

- Ha muszáj… 

- Nem. Nem muszáj. Csak akkor kell megtenned, ha akarod. 

- Harry! – néztem mélyen a szemébe – Akarom. Nagyon is akarom. 

- Ennek örülök. – mondta, és magához húzott – Jöhet egy újabb óra? 

- Óra? – néztem rá furcsán. 

- Úszás. Lassan hazamegyünk, te meg még nem tudsz úszni. 

- De csak egy rövid óra. – egyeztem bele, és ő egyből a vízbe ugrott, majd belesegített engem is. Megpróbáltuk a legutóbb tanult dolgokat, és komolyan mondom, hogy fejlődtem egy keveset. De persze az óra tényleg csak rövidre sikeredett, ugyanis Harry minden egyes percben inkább magához húzott, és csókolgatni kezdett. 

A végére eléggé bevadultak a dolgok, főleg, hogy mindketten fürdőruhában voltunk. Harry kezei a víz alatt fel-le jártak a testemen, én pedig köré fontam a lábaimat, és a csók közben egyre jobban szorítottam magamhoz. A szorítással eléggé bevadult a csókcsata is, Harry kezei bemásztak a fürdőruhám alá, és ujjai megmarkolták a hátsó fertályamat. Élveztem, és ezt úgy tudatosítottam, hogy a szájába haraptam, amitől még jobban bevadult, és alig tudta magát tartóztatni, éreztem, ahogy lábai között megmozdul a férfiassága is.

- Öhm… Elnézést, fiatalember. – hallottunk meg egy rekedtes hangot, amitől egyből szétugrottunk. Egy idős nénike állt a medence partján, szoknyában, fején egy hatalmas kalappal. – Maga az a híres énekes? 

- Nem, hölgyem. – Harry megrázta a fejét – Összetéveszt valakivel. 

- Neeem. – intette le a néni – Biztos, hogy maga az. Az unokám szobája magával van kitapétázva. Megtenné, hogy aláírja nekem ezt a papírt? 

- Öhm… - láttam Harry-n, hogy tétovázik, de én meglöktem az idős asszony felé – Persze. – egyezett bele, és eleget tett a kérésnek. 

- Köszönöm. – mosolygott rá – Este a nyugdíjasklubbal bingópartyt tartunk. Ha van kedve, szívesen várjuk önt, és a barátnőjét is. 

- Nem hiszem, hogy… - kezdte Harry.

- Köszönjük a meghívást. Lehet, hogy benézünk. – vágtam közbe, és Harry furcsán, míg a néni hálásan nézett rám.

- Komolyan bingózni akarsz? – nézett rám a göndörke, mikor a néni továbbállt. 

- Olyan aranyos volt. Mi a baj? Az, hogy megismert? Biztos, nem fog felmenni a Twitterre, és kiírni, hogy hol vagy. – nevettem el magam a zsörtölődésén.

- Nem. – duzzogott. 

- Akkor meg? Csak nem akarod megbántani, ugye? – kérdeztem, és átkaroltam a nyakát. 

- De én nem bingózok. Sokkal jobb ötletem van estére. – mondta kaján mosollyal, és pedig inkább arcon locsoltam.

- Márpedig bingózni fogsz. – mondtam makacsul, mire ő magához rántott, és újra megcsókolt. 

- Hova készülsz? – nézett rám apám összehúzott szemekkel, mikor megnéztem magam a nappaliban lévő tükörbe. Egy fekete, lenge felső és egy fekete, rózsákkal díszített rövidnadrág volt rajtam. 

- A hallban bingóparty lesz. – rántottam meg a vállamat. 

- Bingó? - kérdezte meglepődve – Mióta szeretsz te bingózni? 

- Egy aranyos, idős néni hívott meg minket. 

- Harry jelenti a többes számot? 

- Igen, apa. – forgattam meg a szememet – Mi a baj vele? 

- Semmi… - emelte fel védekezve a kezeit – Ez a fiú tényleg nem az a tipikus sztár alkat, ugye? 

- Nem. – feleltem mosolyogva, és örültem, hogy apám véleménye nagy nehezen, de végre megváltozott róla. 

- Rendben. – mosolyodott el ő is, és felém sétált – De azért vigyázz magadra, rendben? 

- Rendben, apa. – bólintottam, mire ő magához ölelt. Tudom, hogy félt, és csak meg akar óvni, de nagyon hálás voltam neki, hogy végre megpróbál bízni Harry-ben.