2016. október 7., péntek

13. fejezet: Harag vagy csalódottság?

Sziasztok! :) Tudom, hogy két hete nem jelentkeztem, de nem volt időm sajnos. Ezer bocsánat, ahogy azért is, mert most egy nagyon rövid fejezetet hoztam. Ebből sajnos csak ennyit tudtam kihozni, nem akartam tovább írni, mert a folytatás elég bonyodalmas és izgalmas lesz. ;) Egyenlőre csak annyit tudhattok meg, hogy Harry hogyan reagált Lexa új munkájára.

● Dal a fejezethez: One Direction - Steal My Girl
...ALEXIS DAVIS...
A gyomrom valahol a torkomban volt, mikor beültem Harry mellé a kocsiba. Tudtam, hogy ha nem is haragszik rám, akkor csalódott bennem. Esetleg csupán nem érti, hogy miért is kezdtem el dolgozni az apjának, mikor szinte óva intett tőle. 
Harry egy csodás ember, aki nem érdemelte meg azt a sanyarú gyerekkort, amit kapott. Igaz, hogy nem kellett nélkülöznie semmit, mert a családja mindig is kő gazdag volt, de amiből nem jutott neki szinte semmi, az a szülői szeretet. Bárcsak ne ilyen körülmények között ismertem volna meg, vagy legalább ne Benjamin Styles lenne az apja. Mert nem tagadhatom, hogy tényleg nagyon megkedveltem őt. Nem szabadott volna, de megtörtént. 
- Mi a helyzet? - szólaltam meg félve, egy pár perc csend után, de nem jött válasz – Harry? Minden oké? 
- Az apámnak fogsz dolgozni? - szaladt ki a száján a kérdés, de nem nézett rám, csak elfehéredő ujjakkal szorította a kormányt. 
- Öhm...igen. - húztam el a számat.
- Miért? 
- Mert felajánlott egy pincérnői állást. 
- Nem volt jó az eddigi munkád? 
- Nem kerestem valami jól. - hazudtam – Tudod, hogy egyedül nevelem az öcsémet. 
- Tudom... - sütötte le a szemét egy pillanatra – De...Miért pont az apámnak kell dolgoznod? 
- Harry... Nagylelkűen felajánlotta ezt az állást, és hülye lettem volna nem elfogadni, hiszen ezerszer jobban fizet, mint az előző. 
- Ha ennyire kell a pénz, miért nem szóltál nekem? - nézett végre rám egy pillanatra.
- Mert annyira nem vagyok meglőve, hogy pénzt kérlek kölcsön bárkitől is. Főleg nem tőled.
- Főleg nem tőlem? 
- Alig ismerjük egymást. 
- Na és? 
- Harry... - nevettem el magam, mert kezdett kínos lenni a beszélgetés számomra – Nincs akkora szükségem a pénzre, hogy kölcsön kelljen kérnem, de azért nagyon jól jön, hogy többet fogok keresni az apádnál. 
- És mit fogsz ott csinálni? 
- Pincérnő leszek. 
- Olyan, aki majd közbe a csövön pörög? 
- Mi? - fordultam felé hirtelen, ugyanis nem akartam hinni a fülemnek – Képzeld el, hogy nem vagyok az a fajta, aki egy rúdon vonaglik fel s alá. 
- Majd ha az apám mondja, akkor fogsz. 
- Nem is ismersz.
- Hát nem. 
- Most komolyan veszekszünk? Alig ismerjük egymást pár napja, és úgy veszekszünk mint egy házaspár.
- Ne haragudj. - váltott hirtelen hangnemet – Nem akartalak megbántani, és nem is gondoltam komolyan.
- Mi a baj? Miért vagy ilyen? Miért zaklatott fel ennyire, hogy az apádnak dolgozok? 
- Mert biztos vagyok benne, hogy hátsó szándékai vannak.
- Miért lenne? Miattad teszi.
- Miattam? - most Harry-n volt a sor, hogy elnevesse magát – Miért tenné miattam? 
- Szerintem úgy gondolja, hogy kedvelsz engem, és ha segít nekem, akkor te...
- Hálás leszek neki? - tette fel gúnyosan a kérdést. 
- Valami olyasmi. - rántottam meg a vállamat. 
- Nem azért adott neked munkát, hogy én hálás legyek neki, Lexa! Hanem azért, mert abban reménykedik, hogy így majd én is elvállalom a munkát, amit adni akar. 
- Mi az a munka? Miért ellenkezel miatta ennyire? 
- Nem akarod te azt tudni. - tekerte meg a fejét. 
- De. De igen! Kíváncsi vagyok, hogy miért utálod ennyire az apádat. 
- Lexa! Kérlek, ne akard ezt megtudni. Oké? Soha!
- Öhm... Rendben. Oké. 
- Hagyjuk is ezt a témát. 
- Oké. - bólintottam újra.
- Oké. - mondta ő is most már nyugodt hangnemben, de még mindig idegesen szorította a kormányt.
- Haragszol ezért? - néztem rá félve, mikor leparkolt a lakásom előtt.
- Nem... Dehogy. Csak féltelek. 
- Miért? 
- Mert ezt akartam legjobban elkerülni. Azt, hogy az apám a közeledbe férkőzzön. 
- Nem kell engem félteni. - kacsintottam rá. 
- Hát remélem is. - húzta mosolyra a száját, a mai napon először. Végre! 
- Nem jössz fel? - ajánlottam fel hirtelen – Chris biztosan örülne neked. 
- Hát... Nem is tudom. Ha nem zavarok, akkor egy kicsit felmehetek. 
- Ne beszélj hülyeséget. - legyintettem rá – Miért zavarnál. Gyere csak! 
Éppen, hogy  kitettem a lábamat a kocsiból, megcsörrent a telefonom. 
- Tessék! - szóltam bele.
- Alig váltunk el pár perce, máris hiányzott a hangja, drága Lexa! - hallottam meg a vonal másik feléről. 
- Benjamin? - ejtettem ki a nevét döbbenetemben, minek köszönhetően Harry egyből rám kapta a tekintetét, és a pillanatnyi jókedve ismét átváltott idegessé.
- Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy épségben hazaért-e.
- Hát persze. Nagyjából fél perce.
- Remek! Örülök neki. Nem is zavarom tovább. Pihenje ki magát, holnap pedig várom- A fiamnak biztosan nem okoz majd gondot, hogy elhozza magácskát dolgozni is.
- Biztosan! - bólintottam, mintha ő is látná – Viszlát!
- Viszlát, kedvesem! - mondta negédesen, és letette a telefont.
- Mit akart? - hallottam meg rögtön Harry kérdését. 
- Hogy hazaértem-e épségben.
- Miért ne értél volna? - kérdezte felháborodva.
- Nem tudom. - rántottam meg a vállamat, miközben a bejárat felé lépkedtünk.
- Minden apró pillanatot és alkalmat megragad, hogy beszélhessen veled.
- Meg azt akarja, hogy holnap te vigyél el dolgozni. 
- Nem szívesen, de inkább én, mint az egyik gorillája. - bólintott, ami ezek szerint egy beleegyezést jelentett. 

- Chriiiiis! - kiáltottam el magam, mikor beléptünk a lakás ajtaján – Nézd csak, kit hoztam! 
- Harry! - kiáltotta el magát, mikor meglátta a mögöttem érkező fiút. 
- Szia, kisember! - hajolt le hozzá Harry – Hogy van a kezed? 
- Hát, közbe még fáj egy kicsit. - rántotta meg a vállát – Jössz velem játszani? 
- Hát persze! - egyezett bele egyből Harry, de szerintem nem lelkesedett annyira, mint amennyire azt mutatta az öcsém felé. Annyira aranyosak voltak együtt. Chris nem barátkozik egykönnyen, ezért is lep meg újra és újra, hogy Harry milyen közel került hozzá pillanatok alatt. Ilyenkor bánom a legjobban, hogy ő is egy Styles. Bárcsak ne lenne az.

8 megjegyzés:

  1. Talán tényleg kicsit rövid lett, de ugyanúgy tetszett mint az eddigiek! :) nem igazán tudok most sem mást bővebben hozzáfűzni , jó volt olvasni, várom azt az izgalmas folytatást ! ;)

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, hogy lehet ilyen jól fogalmazni.legy szíves hozd hamar a következő részt, annyira jó olvasni!! És...kérem a folytatááást 😍😍

    VálaszTörlés
  3. Harry :3
    Nagyon izgalmas és tényleg jó olvasni
    várom a következő részt!:)

    VálaszTörlés
  4. Mikor jön az új rész?*-* nagyon várom!

    VálaszTörlés