14. fejezet: Valami új és veszélyes

Sziasztok! :) Meghoztam a legújabb fejezetet, habár az előzőhöz nem érkezett túl sok visszajelzés! :( Azért talán még egy páran itt vagytok! :) Olvassátok el, és véleményezzétek! :)

● Dal a fejezethez: Pussycat Dolls - I hate this part ●

...ALEXIS DAVIS...

Nem is tudom, hogy miért voltam izgatottabb. Az első munkanapom miatt Benjamin Styles-nál, vagy azért, mert Harry lesz az, aki elvisz hozzá. El sem tudom képzelni, hogy mit érez vagy gondol ezzel kapcsolatban. Tegnap este nem igazán szólt hozzám, inkább csak Chris-szel volt elfoglalva a nálunk töltött ideje alatt. Volt egy olyan érzésem, hogy nem igazán szeretett volna beszélni a történtekről, vagy arról, hogy mi lesz ezután. 

- Nyitom! - kiáltottam, mikor meghallottam a csengő hangját, majd nem sokkal később utat engedtem az érkezőnek – Szia! Gyere be! Chris mindjárt készen van. Köszönöm, hogy elviszed...megint. - húztam el a számat. Kezdett elég kellemetlen lenni, hogy minden egyes nap Lou-t kell megkérnem arra, hogy vigye el az öcsémet az iskolába. Legtöbbször persze ő is hozta haza. 

- Nem kell ezért rosszul érezned magad. - mondta, mintha olvasna a gondolataimban – Tudod, hogy szívesen csinálom. Különben sem tehetsz mást. A munka, az munka. 

- Tudom. Annyira szeretném, ha már vége lenne! - túrtam bele hisztérikusan a hajamba. 

- Tudom, szépségem. Tudom! - húzott magához közelebb Lou, és átölelt. Mindig meg tudott nyugtatni, és tudta is a módját neki. - Most már egyre közelebb járunk. Minden menni fog, mint a karikacsapás.

- Remélem is. - suttogtam bele a mellkasába, miközben ő a hajamat simogatta.

- Úgy féltelek. - suttogta halkan.

- Tessék? - lepett meg a mondata, ugyanis nem szokta soha ezt mondani. Tudtam, hogy aggódik értem, mert már ezer éve ismerem őt, de még sosem mondta ki konkrétan. 

- Félek, hogy bajod lesz, én pedig nem tudok segíteni neked.

- Nem lesz semmi bajom, Lou. - nyugtattam meg, de lehet, hogy inkább magamat próbáltam meggyőzni erről.

- Ugye tudod, hogy ha egy ujjal is hozzád ér, akkor megölöm?

- Nem fog hozzám érni. Nem fog engem bántani, Harry miatt. 

- Nem a bántalmazásra céloztam, Alex. - tekerte meg a fejét. 

- Jajj, Lou! - löktem távolabb magamtól, és nevetni kezdtem – Nem azért akarja, hogy neki dolgozzak. Mondtam már. Harry miatt csinálja.

- Majd meglátjuk. Te is tudod, hogy bármi kitelik tőle. 

- Igen. - bólintottam – De hagyjuk ezt! Szólok Chris-nek, hogy indultok. 

Mielőtt elindultak, Lou még legalább százszor megígértette velem, hogy ha bármi baj van, vagy bármi gyanúsat észlelek, azonnal szólok neki. 

Fél órára rá, hogy az öcsémék távoztak, megérkezett a fuvarom a munkába. Vagyis megérkezett Harry. 

- Szia! - üdvözültem mosolyogva, mikor beültem az autójába.

- Szia! - köszönt vissza, de egy cseppnyi lelkesedést sem láttam az arcán. 

- Hogy vagy? - próbáltam beszélgetésbe elegyedni vele. 

- Csak a szokásos. - rántotta meg a vállát. 

- Vagyis morcos kedvedbe vagy? - nevettem rá, de ő nem válaszolt. Csupán egy apró, alig látható mosolyra húzta a száját. - Mi a baj? 

- Semmi. Csak...

- Csak? - bátorítottam, mert láttam, hogy nem igazán akarja elmondani.

- Féltelek. - bökte ki végül. Neki valahogy nehezebb volt kimondania, mint Lou-nak nemrég. 

- Mitől? 

- Az apámtól. Már elmondtam, hogy nem a legjobb ember, akit ismerek. 

- Annyira nem lehet rossz. Elvégre munkát ajánlott nekem.

- Hátsó szándékból. 

- Miféle hátsó szándékból akarna nekem segíteni? - mosolyogtam rá, ami most nekem esett nehezemre, hiszen jól ismertem az apját.

- Bármi. - tekerte a fejét – De ha bántani mer, hozzád mer érni, vagy ha csak csúnyán néz rád, akkor kinyírom. Ezt pedig nagyon jól tudja ő is. 

- Micsoda harcias lettél. - nevettem el magam megint, de most az mosolyogtatott meg, hogy Lou szinte ugyan ezeket mondta el, igaz kicsit visszafogottabban. 

- Komolyan beszélek, Lexa! - nézett a szemembe most először – Ígérd meg, hogy szólsz nekem, ha bármi olyat tesz, vagy mond.

- Harry...

- Ígérd meg! - erősödött fel a hangja. 

- Jó. Oké. Ígérem. - bólogattam hevesen. 

Pár perc múlva meg is érkeztünk a bárba, de addig egyetlen egy szó sem hangzott el köztünk. A feszültség szinte ki akarta törni az autó ablakait. 

- Köszönöm a fuvart! - fordultam felé, mielőtt kiszálltam volna a kocsiból. 

- Ne feledd, hogy mit ígértél. Oké? - nézett mélyen, és keményen a szemebe. 

- Rendben. - biztosítottam újra, majd lehagytam az autót, és a Red Velvet felé vettem az irányt. Tudtam, hogy amint kiszálltam a kocsiból, elkezdődött valami. Valami új és veszélyes.

Délelőtt volt, de a bárban már most volt egy jó pár, ránézésre tehetősebb, gazdagnak tűnő ember. Az egyik kezükben szivar, a másikban egy pohár whisky, és a nyálukat csorgatták a csöveken pörgő táncosokra. Már múltkor is láttam őket táncolni, de most is szájtátva néztem őket. Hogyan tudnak ilyen felszabadultak lenni? Nem is zavarja őket, hogy egy szál bugyiban rázzák magukat, sőt, egyesek egy szál semmiben vonaglanak. Volt egy gyönyörű nő, aki már első ránézésre is a kedvencek közé tartozhatott, ugyanis ő volt a középső, legnagyobb színpadon, és láthatólag ő kapta a legtöbb figyelmet. Női szemmel is csodálatos volt, gyönyörű hosszú haja, szép kerek mellei, csodás alakja.

Egy kicsit meg is irigyeltem, mert annyira jól nézett ki, és olyan magabiztosnak tűnt. Nálam pár évvel idősebb lehetett, és látszott rajta, hogy tapasztalt volt, mert elég otthonosan mozgott a színpadon. 

- Drágám! - zökkentett ki a gondolataimból egy hang – Csakhogy ideért!

- Benjamin! - néztem rá ijedten – Talán késtem? 

- Nem. Nem, dehogy, kedvesem! Csupán már alig vártam, hogy ideérjen. 

- Tényleg? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Próbáltam ijedtnek, és szerénynek látszani, de legszívesebben neki tudtam volna menni az előttem álló férfinak. 

- Persze. - bólintott nagy komolysággal – Úgy látom, magával ragadata a színpad. 

- Öhm.. Igen! - mosolyodtam el, és éreztem, hogy elvörösödik az arcom – Nagyon jók. Főleg a szőke hölgy, ott középen. Csodás.

- Nahát! Ennyire tetszik önnek? Mert az ajánlatom még mindig áll, hogy magácska is csatlakozzon a táncosokhoz. 

- Nem köszönöm. - elleneztem azonnal.

- Mondjuk nem is tudom, hogy engedném-e másnak táncolni.

- Másnak? - néztem rá furcsán, de valahol sejtettem, hogy mire céloz. 

- Drágám, nincs az a pénz, amit magáért meg tudnának fizetni a vendégek, ha ott fent táncolna. 

- Hát... Nem hinném, hogy olyan jó lennék. - mosolyogtam zavartan. 

- Nem legyen ilyen kishitű. Komolyan mondom...ha meggondolja magát, sztárt csinálunk magából. - kacsintott rám.

- Köszönöm, de nem. - tekertem meg újra a fejemet – Maradok a pincérkedésnél.

- Ahogy óhajtja. - tette a kezét a derekamra – Jöjjön velem, máris kezdhet. 

Ahogy Benjamin maga elé tolt a csípőmnél fogva, a hátsó rész felé vettük az irányt. De még egyszer utoljára visszanéztem a színpadon táncoló nőkre. Még most sem tudtam felfogni, hogyan lehetnek ilyen profik, és hogyan tudnak ennyire lazák lenni.

...HARRY STYLES...

El sem hiszem, hogy ez történik. Teljesen hülye vagyok, hogy otthagytam az apámnál. Nem szabadott volna megengednem neki, hogy odamenjen. Nemhogy még odavinni. 

- Minden rendben, Harry? - őrlődésemből a nagyapám hangja zökkentett ki.

- Szia. Fogjuk rá. - rántottam meg a vállamat, aztán elterültem a nappali kanapéján.

- Mi történt? - ült le velem szembe, az egyik fotelba – Mit csinált megint az apád? 

- Felvette dolgozni Lexa-t. - mondtam neki idegesen, és a hajamba túrtam.

- Tessék? - nézett rám meglepetten – Ez hogy történt? 

- Több pénzt ajánlott neki, mint az előző munkáltatója. 

- Ennyire szüksége van neki a pénzre? 

- Nem. Azt mondta, hogy csak jól jön. De nincs rászorulva, mert felajánlottam neki, hogy kisegítem. 

- De hogy jutott eszedbe ez az apádnak? 

- Nem is sejted? Hát miattam. - mondtam gúnyosan.

- Azt hiszi, hogy így majd te is neki fogsz dolgozni. - állapította meg az öreg. 

- Gondolom... És lehet, hogy nem is téved. 

- Tessék? - a nagyapám hangja ijedt volt. 

- Elvégre már most velem furikáztatja Lexa-t. 

- Miért kell neki sofőr? Senkiért sem szokott küldeni. 

- Szerinted? Mert ő úgy gondolja, hogy ez már úgy számít, mintha neki dolgoznék. 

- De ez nem ugyan az. Nem hódolhatsz be neki. 

- Nagyapa... - emeltem fel a hangomat – Ha Lexa-t biztonságban akarom tudni, muszáj lesz a közelébe lennem valahogy, és lehet, hogy ez az egyetlen módja neki. - mondtam ki, és tudtuk mind a ketten, hogy igazam van. Az apámnak kell dolgoznom.