12. fejezet: Game Over

Sziasztok! :) Ismét köszönetet mondok nektek a kommentekért, higgyétek el, hogy rengeteget jelent számomra, így továbbra is várom őket! ;) Itt is van a legújabb rész, remélem, hogy tetszeni fog. Ígérem, hogy hamarosan még több izgalom lesz benne, de ez egy olyan történet, amiben főhőseink egy kicsit kiélvezhetik egymás társaságát, mielőtt jönnek a bonyodalmak. ;)

Emily Cook

- És a világsztár is totál beléd zúgott. – tette hozzá, és megfogta a kezemet, majd a másik kezével az államnál fogva felemelte a fejemet. Elkezdett felém közeledni, és mikor majdnem hozzáért a számhoz az övé, én elkezdtem mosolyogni.

- Ez még mindig nem randi. – mondtam az arcába, ő pedig lefagyott, és tátott szájjal nézett rá.

- Te szórakozol velem? – nevette el magát. 

- Ééééén? – tettettem az ártatlant – Soha. 

- Tudod mit? Este érted megyek, randizunk, és remélem, hogy végre megkaphatom azt, amire azóta vágyok, hogy megismertelek. – suttogta az arcomba, és az alsó ajkába harapott, hogy biztosan tudjam, arról beszél, hogy szeretne megcsókolni. 

- Az attól függ, hogy hogyan viselkedsz. – rántottam meg a vállamat, és felpattantam.

- Most hová mész? – nézett rám meglepődve. 

- Vissza a szállodába, zsenikém. – mondtam, mintha egy alapvető dolgot mondtam volna. 

- Nem maradsz még itt velem? – kérte kiskutya szemekkel. 

- Öhm… Nem! – vágtam rá – Ki kell várnod az estét.

- Megőrjítesz. – nevette el magát, és a fejét tekerte.

- Este találkozunk, szupersztár. – hajoltam le hozzá, és lenyomtam egy puszit az arcára. Felém akart nyúlni, de én gyorsabb voltam nála, és nevetve elszaladtam, otthagyva őt a homokban ülve. 

Harry Styles

El sem hiszem, hogy ez történik. Nem szabadna ezt csinálnom, de nem tudok neki ellenállni. Megőrülök, ha a közelemben van, soha nem történt még ilyen velem. Teljesen belezúgtam egy gimnazista lányba, aki nem világsztár, nem modell, nem énekes, nem színész. Csak egy teljesen átlagos lány, de nekem ő a legkülönlegesebb személy, akivel valaha találkoztam. Levakarhatatlan mosollyal léptem be a lakásunkba, ahol Liam és Louis a kanapén terülve játszottak valami videojátékot. Leültem melléjük, de nem igazán tudott lekötni semmi, amit ők csináltak.

- Mi ez a bárgyú vigyor az arcodon? – pillantott rám furcsa képpel Lou, miközben Liam-et próbálta lenyomni a kanapéról, hogy az ő embere lőjön le valami szörnyet a játékban.

- Este randim lesz. – mondtam boldogan, mire Liam rám kapta a fejét, és egyből megjelent a képernyőn a ”Game Over” felirat. Igen, ezzel vége a játéknak Liam számára is. 

Lou ujjongva ugrott rá, de ő egyből eltolta magától. 

- Mi van? – nézett rám hatalmas szemekkel – Kivel? 

- Na, vajon kivel, okoska? – néztem rá összehúzott szemekkel. 

- Emily-vel? 

- Természetesen. – bólintottam büszkén. 

- Veled megy randira életem nője? – ámuldozott. 

- Haver, én ismertem meg előbb, és neki én tetszek, nem pedig te. – rántottam meg a vállamat. 

- Ezt honnan tudod? 

- Mert mondta. Szerinted, eljönne velem randizni, ha nem tetszenék neki? 

- Ha én kérdeztem volna meg előbb, akkor velem jönne. – mondta makacs hangnemben Liam. 

- Fejezzétek be, oké? – kiáltotta el magát Lou, aki eddig csendben figyelte a szóváltásunkat. Mind a ketten rákaptuk a tekintetünket, és vártuk, hogy mit szeretne még hozzáfűzni. – Ti most komolyan egy csajon veszekedtek? Mi bajotok van? Annyira különleges ez a lány? 

- Az. – bólintottam – Okos. 

- Szép. – fokozta Liam. 

- Kedves. 

- Csini. 

- Emberként bánik velem. 

- Szexi. – mondta tovább Liam, én pedig unottan ránéztem. 

- Na, látod! Ebből is látszik, hogy melyikünk ismeri jobban Emily-t. Ne csak a külsőségekre menj. 

- Fejezzétek be, oké? – szólt bele megint Louis – Elhiszem, hogy ez a lány kedves, és aranyos, meg szép is, mert láttam. De Harry, már elbeszélgettünk erről, nem? Nem akarsz barátnőt, ha jól tudom, főleg nem egy ismeretlen lányt. A rajongók meg fogják ölni őt, tönkre fogják tenni, és ezt te sem akarod. Nem ezt mondtad? 

- De. – hajtottam le a fejemet szomorúan, és rájöttem, hogy Lou minden egyes szava igaz.

- Akkor szerintem az lesz a legjobb, ha békén hagyjátok. 

- Én nem mondtam, hogy nem akarok barátnőt. – szólalt meg Liam könnyedén – Már végigjátszottam ezt, tudom kezelni a helyzetet, meg a rajongókat is.

- Akkor én is megpróbálhatom. – vágtam gyorsan közbe. Ez most komolyan azt hiszi, hogy az övé lehet Emily? Csak egyszer találkozott vele. Egyetlen egyszer. 

- Nem akarjátok befejezni? Az agyamra mentek! – tekerte a fejét Louis, és felkelt a kanapéról, majd szembeállt velünk – Én időben szóltam, hogy ennek rossz vége lesz. Emlékezzetek majd akkor erre, mikor beüt a krach. 

- Lou, tudom, hogy igazad van. – bólintottam – De egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, totál belezúgtam, még soha nem éreztem ilyet. 

- Harry! – nézett rám – Ez csak egy fellángolás.

- Már hogy lenne az? 

- Úgy, hogy jó nő, és nem rajong érted. Neked meg pont ez kell, hogy valaki átlagosnak lásson. – szólt bele Liam. 

- Téged senki nem kérdezett. Azt hiszed, hogy idejössz, és felforgathatod az egész szerelmi életemet? – mutattam rá – Szeretlek, Liam, de fogd be a szádat, és szállj le a lányról, aki nekem kell. 

- Neked kell? – nevette el magát Lou.

- Igen. – bólintottam komolyan. Mégis mi bajuk van? A legjobb barátaim, és ellenem beszélnek. A boldogságom ellen. 

- És ezt te komolyan gondolod? – nézett rám Liam. 

- A lehető legkomolyabban. 

- Hát jó. – bólintott – Legyen a tiéd, de csak mert tényleg odavagy érte. 

- Lou? – néztem rá legjobb barátomra, aki lehajtott fejét tekerte.

- A te életed, Harry! – nézett rám lemondóan – Én csak meg akartalak védeni. Téged, és a lányt is.

- Tudom! – mosolyogtam rá – És köszönöm, de nekem kell megoldanom ezt a dolgot. 

- Ne cseszd el, oké? – kérdezte Liam – Mert ha egy rossz pontot is szerzel nála, akkor az enyém. 

- Felejtsd el! – mondtam komolyan, de azért hozzávágtam egy párnát. 

Emily Cook

Randevúm lesz Harry Styles-szal. Ez most komoly? Magam sem akarom elhinni, és nem is értem, hogy miért pont én, de igaz. Hogy megbízok-e benne? Magam sem tudom, de ahogy ő mondta, egy esélyt megérdemel.

A szobámban voltam, és szaporán dübörgő szívvel kutattam a megfelelő ruhadarab után, amit este felvehetek. Kiöltöztem akkor is, mikor nem volt hivatalos a randi, tehát most sem adhatom alább. Hosszas keresgélés után végül egy ujjatlan, sötétkék egyberészes miniszoknyára esett a választásom, amit napraforgók díszítettek. A derekánál pedig egy övvel fogtam szorosra. 

A hajamba tettem pár hullámot, és egy nagyon kevés sminket raktam az arcomra. Sokkal jobban szerettem, ha természetes vagyok. Már majdnem készen voltam, mikor elkezdett pittyegni a laptopom. Rögtön az ágyra ugrottam, és megnyitottam az ablakot, ahol Jade ara jelent meg. 

- Szia! – köszöntem mosolyogva. 

- Szia! – köszönt vissza, és a mosoly hirtelen fürkésző tekintetté vált az arcán – Mi ez a szerelés? 

- Miért? Mibe kéne lennem? – tettettem a hülyét. 

- Na, ne szórakozz! – forgatta meg a szemeit. Ismert már elég jól, hogy tudja, mikor mondok igazat. 

- Randim lesz. – vallottam be végül, és olyan boldogsággal mondtam ki, hogy végre magam is elhittem. 

- Ez szuper! – örvendezett – Végre megfogadtad a tanácsomat. Alig várom, hogy megismerjem ezt a te titokzatos lovagodat.

- Nem hiszem, hogy meg fogod ismerni. – tekertem meg a fejemet. 

- Ó, dehogynem. – bólogatott mosolyogva.

- Jade! Ha hazamegyünk, ennek vége lesz. – mondtam tök természetesen, és belül valami szorító érzés tört rám.

- Ja, persze. – nevetett – Na, mindegy. A lényeg, hogy van egy meglepetésem a számodra. 

- Mi az? – kérdeztem izgatottan. 

- Hamarosan megtudod. – kacsintott – Most viszont mennem kell, hamarosan beszélünk. Szia! – köszönt el, meg sem várva a válaszomat. Ezzel meg mi a fene történt? 

Gondolataimból anyám hangja zökkentett ki, aki kopogtatás után lépett be a szobába. 

- Kicsim, keresnek. – mondta mosolyogva. Tudom, hogy megbántottam, mikor utoljára beszélgetni akart velem, de valahogy nem volt kedvem most újra felhozni a témát. Emellett teljesen igaza volt, és nehezemre esett ezt bevallani. 

- Öhm… megyek. – bólintottam, és kirohantam az ajtón. A nappaliban ott várt rám Harry, és mosolyogva nézett végig rajtam. 

- Csodás vagy. – suttogta, mikor odaértem hozzá – Mehetünk?

- Persze. – bólintottam, és anyámhoz egy szót sem szólva, elhagytam a lakást Harry oldalán. 

11. fejezet: Ugyan az a lány

Sziasztok! :) Szerintem már mind vártátok ezt a fejezetet, ugyanis megtudhatjátok, hogy mi lesz a folytatása annak, hogy Liam is találkozott Emily-vel, és nem tud róla, hogy a lány az, aki barátjának is tetszik.

Nagyon várom ám a véleményeket! Írjatok, hiszen ezen múlik a következő rész jövője! ;)

Harry Styles

- Hova pakolsz te ennyire? – nézett rám összehúzott szemekkel Lou, mikor felszereltem magam egy csomó papírral, kottával, és a gitárommal. 

- Találkozóm lesz. – feleltem lazán, rá sem nézve. 

- Vagy inkább randid, nem? – mosolygott kajánul – De akkor minek pakolsz úgy, mintha egy nagykoncertre készülnél? 

- Dalt akarok írni, ugyanis neked nehezedre esik, pedig szerintem azon kívül semmi dolgod nincsen. 

- Nem melózni jöttem ide. – háborodott fel. 

- De nem is azért, hogy a nyakamon lógj, szóval örülnék, ha leszakadnál rólam. – magyaráztam. 

- Jól van, na. Amióta szerelmes vagy, nem lehet hozzád szólni. – tekerte meg a fejét. 

- Nem vagyok szerelmes. 

- Ahaaaaaaa. – bólogatott. 

- Kussolj, oké? 

- Mi ez az ordítozás? Már a folyosón hallani titeket. – lépett be Liam, és csendre intette Louis-t, aki éppen vissza akart szólni nekem. 

- Semmi. – mondtam vállrándítva – Csak Lou nem akar leszállni rólam. Pedig én pont azért jöttem ide, hogy nyugtom legyen. 

- Nem is zaklatlak, most miért mondod ezt? Nem lehet tőled semmit sem kérdezni? 

- Kérdezni lehet, csak szekálni nem. – mondtam. 

- Nem is szekállak. – mondta durcásan. 

- Mi olyan sürgős, Lou? – nézett rá Liam kérdőn – Miért hívtál? 

- Az, hogy most már elmegyek veled mászkálni. – mosolygott rá teli fogsorral. 

- Ez most komoly? – nézett rá megköhhent arccal. 

- Most mi van? – Lou nem értette, hogy mi baja van. 

- Lou, most azért rángattál vissza, hogy ezt elmond? 

- Ja. Miért? 

- Mert már találtam nálad jobb programot. – mosolyodott el. Jobb programot? Mégis milyen programot talált itt? 

- Milyen programot? – kérdeztem gyanakodva. 

- Asszem, találkoztam a jövendőbeli feleségemmel. – mondta nevetve – Ő is itt nyaral, és itt is szállt meg. Nemrég találkoztunk a liftben, és elkísértem a partra, ahová olvasni indult. Nagyon okos, és kedves lány, de szerintem nem ismert meg, amíg be nem mutatkoztam. – mesélte, én pedig azt hittem, hogy rosszul leszek.

- Hogy hívják? – kérdeztem cérnavékony hangon, amin magam is meglepődtem.

- Öhm… Emily… Emily C… - gondolkodott.

- Cook. – fejeztem be helyette, és a gyomrom bukfencet vetett, a hallásom pedig egy pillanatra megszűnt létezni.

- Igen. – mutatott rám Liam – Emily Cook. – mondta ki mosolyogva a nevet. Éreztem, ahogy Louis rám néz, és várja, hogy mit fogok szólni. – Csodás lány, remélem, hogy még találkozok vele. 

- Öhm… Liam? – szólalt meg Louis, és közben rám pillantott. 

- Tessék.

- Tudod… Ez elég gáz hely, és nem sok fiatal, okos lány jár ide. Nem hinném, hogy olyan sok angol csaj nyaralna itt. – kezdte óvatosan, és próbált célozni arra, hogy a lány, akit megismert, az a lány, akiért én totál oda vagyok. 

- Mire célzol? – nézett rá Liam furcsán, de ő nem válaszolt, csak rám mutatott – Ó, hogy bassza meg! – esett le a tantusz neki, és a fejéhez kapott.

- Bizony. – bólintottam, de elég bunkón hatott a hangom. 

- Én nem tudtam… - felelte védekezve.

- Semmi gond, elvégre nem mondtam, hogy akarok tőle valamit. – rántottam meg a vállamat. Ezt most miért mondtam? Miért hazudok mindenkinek, és legfőképpen magamnak? – Most megyek, érezzétek jól magatokat. – vetettem még oda, szintén elég bunkón, majd elhagytam a szobát. Mit is mondott a csajt lenyúló barátom? Emily a parton van. 

Emily Cook 

- Szia, szépségem! – hallottam meg az ismerős hangot, és egyből feltornáztam magam ülő helyzetbe. 

- Szia. – mosolyogtam rá az érkezőre, akin most is napszemüveg volt, de mikor letelepedett mellém, egyből levette, és rám nézett. Volt valami furcsa a nézésében, nem olyan volt, mint máskor… Na, nem mintha olyan régóta ismernénk egymást. – Baj van, szupersztár? – löktem rajta egyet, de csak lehajtotta a fejét. 

- Nincs. – mondta, de nem győzött meg. Alig ismertem, de tudtam, hogy mikor mond igazat. 

- Nekem ne hazudj. Nem ismerlek annyira, de tudom, hogy bajod van. Mi történt? – próbáltam kihúzni belőle az igazat. 

- Most már nem csak Louis lóg a nyakamon, hanem Liam is. – húzta el a száját – De te erről már úgyis tudsz.

- Igen, találkoztam vele nemrég. – bólintottam – Elkísért ide, és beszélgettünk egyet. 

- Velem bezzeg nem voltál ilyen nyílt. – mondta morcosan. 

- Már megbocsáss, de szerintem te voltál az, aki szó szerint menekült előlem. Tehetek én róla, hogy Liam ilyen közvetlen volt velem? 

- Ja, és rendesen magadba is bolondítottad. – tette hozzá gúnyosan. 

- Tessék? – nevettem el magamat zavartan.

- Rólad áradozott, mikor visszajött az előbb. De aztán rájött, hogy a lány, aki megtetszett neki, az a lány, aki nekem is... – hadarta, de a mondat végét elharapta. 

- Neked is micsoda? – kérdeztem izgatottan, és felé fordultam. Harry rám nézett, és elmosolyodott.

- Nekem is tetszik. – fejezte be az utolsó mondatát, én pedig az egekben jártam – És csak reménykedni tudok benne, hogy nekem több esélyem van, ugyanis én régebb óta ismerem őt. 

- Azért nem olyan régóta. – mosolyogtam rá, mire az ő arca elkomorodott – Csak vicceltem, Harry! – mondtam gyorsan, mikor láttam, hogy milyen arcot vág – Liam jó pasi, meg minden, de valahogy nem fogott meg úgy…

- Hogy úgy? – érdeklődött. 

- Úgy, ahogy te megfogtál. – ismertem be, amin magam is elcsodálkoztam. Soha nem voltam ennyire nyíl az érzelmeim kifejezésében, ezért se tudom, hogy most mi történt velem. 

- Tényleg? – nézett rám csillogó szemekkel, és teljes testével felém fordult. 

- Igen, és annyira hülye vagyok, hogy ezt elmondtam neked. Nem szabadott volna, igazából egész eddig magam sem tudtam, hogy mit akarok. – hadartam – Egyáltalán nem szabadna ezt éreznem, mert ez az egész egy nagy hülyeség. 

- Mi hülyeség? – mosolygott rám, és megfogta az arcomat.

- Harry… - néztem rá felhúzott szemöldökkel – Te és én többet úgysem találkozunk. Te egy világsztár vagy, én meg egy tök átlagos lány. 

- Nekem nem vagy átlagos. – mondta halkan, és simított még egyet az arcomon.

- Pedig akkor is az vagyok. – tekertem a fejemet lemondóan – Jól érzem magam veled, de nem kellene több időt együtt töltenünk, mert félek, hogy rossz vége lesz. 

- Mire gondolsz? 

- Szerintem te is tudod… Nem akarok beléd szeretni. 

- Miért? Az akkora baj lenne? 

- Igen. Mert nem akarok szenvedni pasi miatt, és ha elkezdenék még ennél is többet érezni irántad, akkor szenvednék. Tudom nagyon jól. – mondtam lehajtott fejjel. 

- Azt hiszed, hogy megbántanálak? – kérdezte halkan, óvatos hangnemben, én pedig csak bólintottam – Nem ismersz igazán. 

- Éppen ezért félek, mert már most megbízok benned, pedig nem szabadna. – nevettem el magam zavartan. 

- Adj egy esélyt! – nézett a szemembe, én pedig elolvadtam tőle. 

- Ez annyira nevetséges. – mosolyodtam el, ő pedig összehúzott szemekkel nézett rám – Mármint az, hogy pár napja még itt unatkoztam, most meg itt ülök egy világsztár mellett, akibe mellesleg totál belezúgtam. – mondtam, majd ijedten ránéztem. Ezt most tényleg kimondtam? 

10. fejezet: Egy újabb szupersztár

Sziasztok! :) Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történet, és egyre többen írtok véleményt. Most pedig egy új izgalmat hoz a történet, ugyanis megjelenik valaki, aki rendesen bezavarhat a szerelmi szálba. Nem húzom tovább, olvassatok, és alkossatok véleményt! ;)

Harry Styles

Másnap reggel már elég korán felébredtem, ugyanis a nappaliból elég hangosan szűrődtek be a hangok. Kikászálódtam az ágyból, és álmos szemekkel csoszogtam ki, egy szál alsóban. Már akkor hallottam Lou hangját, mikor kinyitottam az ajtómat, és egy másik hangot is, ami szintén ismerős volt. 

- Te mit keresel itt? – néztem összehúzott szemekkel a vendégünkre. 

- Én is örülök neked, Harry. – pattant fel a kanapéról, és megölelt.

- Liam eljött, hogy velünk töltse a hátralévő napokat. – mondta mosolyogva Louis.

- De jó. – húztam el a számat. 

- Ennyire tényleg ne örülj nekem. – mondta Liam, kezeit pedig védekezve maga elé emelte, majd visszahuppant a kanapéra.

- Bocs. – ültem le én is, és a fejemet hátrahajtva, szemeimet becsukva terültem szét – Nem az a baj, hogy itt vagy… Na jó, de az a baj. Mert egyedül akartam lenni, és nem elég, hogy Lou bekönyörögte magát mellém, még te is megjelensz. Hol van itt a pihenés, és a nyugalom? Szeretlek titeket srácok, de néha sok belőletek. – nevettem rájuk, és tudtam, hogy nem sértem meg őket, sőt, inkább örülnek, ha nyitott vagyok az irányukba.

- Neked meg mi a bajod? – kérdezte Liam. 

- Semmi. – vontam meg a vállamat. 

- Nem ment jól a tegnapi randi? – húzogatta a szemöldökét Lou, és Liam egyből előre hajolt, majd izgatottan nézett rám. 

- Milyen randi? – kérdezte egyből – Alig vagy itt pár napja, és már találtál magadnak egy szegény kislányt, akit bolondíthatsz? 

- Fogd be! – mondtam halkan, és kezdtem ideges lenni. 

- Ne bántsd! – lökte meg Lou, a mellette lévőt – Hazz barátunk szerelmes. 

- Tényleg? – kerekedtek ki Liam szemei – Te…és a szerelem? 

- Miért kell ebből viccet csinálni? – kezdtem ordítani, mire két barátom ijedten nézett rám. 

- Sajnálom, Harry! – mondta meghökkenve Liam – Nem akartalak megbántani, de ismerd be, hogy ez elég furán hangzik. Te nem szoktál szerelmes lenni. 

- Nem vagyok szerelmes.

- Dehogyneeeem. – dalolta Lou halkan. 

- Mesélj róla. – kérte Liam mosolyogva, mit sem foglalkozva Louis-val.

- Csodálatos ember, tizennyolc éves lesz, Londonban lakik, a családjával nyaral itt, és nem a rajongónk. – fejeztem be mosolyogva – Ami pedig a legfontosabb, hogy totál átlagosnak érzem magam mellette. Nem viselkedik velem sztárként, és őszintén szólva, nekem sem jut eszembe, hogy az vagyok, amíg vele töltöm az időt. 

- Te tényleg belezúgtál. – állapította meg Liam. 

- Dehogy. – tagadtam le, pedig igazság szerint már magam sem tudtam, hogy mi van velem. Soha nem éreztem ezt egy lány iránt sem. Nem is mertem ezt érezni, mert tudtam, hogy a legtöbben csak kihasználják, hogy híres vagyok, és tele vagyok pénzzel. – Különben sem lehetek szerelmes, te is tudod. 

- Miért nem? – nézett rám furcsállóan. 

- Mert azt hiszi, hogy akkor lerombolódik az imidzse, és a rajongók utálni fogják. – szólalt meg Louis. 

- Te teljesen hülye vagy, Harry. – tekerte a fejét Liam – Ezt te sem gondolhatod komolyan.

- Nem magamat féltem, hanem őt. – hajoltam előre, és magyarázkodni kezdtem – Nem akarom, hogy bántsák őt az emberek, túl jó ahhoz, hogy tönkremenjen egy ilyen miatt. Miattam. 

- Inkább magadat kínzod? 

- Igen. – válaszoltam egyértelműen, gondolkodás nélkül. 

- Akkor meg ne bolondítsd, de ezt már megmondtam. – szólt közbe ismét Lou, Liam pedig egyetértően bólintott a javaslatára. 

- Csak együtt lógunk. Attól, hogy én érzek iránta, neki még nem kell. Csak együtt töltjük az időt, és ennyi. 

- És ha beléd szeret? 

- Liam! Nem fog belém szeretni. Ő ennél okosabb, hiszen tudja, hogy nincs értelme a dolognak. 

- Te is tudod, mégis belezúgtál. 

- Nem zúgtam bele, oké? – néztem rájuk idegesen.

- Na jó, feladom. – csapta össze a kezét Liam, és felpattant a kanapéról – Lou? Eljössz velem körülnézni? 

- Haveeeeer! Nemrég keltem fel, hadd térjek magamhoz. – mondta a megszólított. 

- Harry? – nézett rám.

- Felejts el! Amúgy is, délután programom van.

- Jóóó! Akkor megyek, és járok egyet egyedül. - és egyből elindult az ajtó felé. 

Emily Cook

Csodával határos módon korán felébredtem, pedig alig aludtam valamit. Egész éjjel azon jártak a gondolataim, amik este történtek. Harry Styles egy romantikus vacsorát szervezett nekem a tengerparton, és mikor hazakísért, meg akart csókolni. Engem, egy tök átlagos, ismeretlen, gimnazista lányt. Vajon komolyan gondolta, vagy csak egy nyári kaland lennék neki? Elvégre másfél hét múlva hazamegyünk, és soha többé nem látjuk egymást. Pontosabban én látni fogom a tévében, meg az újságokban, de ő többet hallani sem fog rólam. Nem tudom, hogy mit gondoljak, elvégre annyira kedves, és tényleg nem nagyképű. De semmi értelme nincs annak, hogy valami történjen köztünk, és elkezdjek iránta többet érezni. Nem szabad belezúgnom, mert annak csak rossz vége lesz. Csak együtt töltjük az időt, hogy ne unatkozzunk annyira ezen az átkozott helyen. Mondjuk most már nem is tűnik olyan rossznak ez a sziget, elég tűrhető, ha úgy vesszük. Vagy csak Harry miatt érzem így? Na mindegy, ki kell tisztítanom a fejemet, elvégre délután megint találkozok vele, és addigra szeretném tisztán látni a dolgokat. Ezért is öltöttem fürdőruhát a rövidnadrágom, és a topom alá, és vettem magamhoz a könyvemet, illetve a törölközőmet, hogy ki tudjak feküdni a partra napozni és relaxálni. Kinyílt a lift ajtaja, és tátva maradt a szám, ugyanis az tele volt. Egy csomó idős nő és férfi állt benne, de én nem akartam tovább várni, ezért betolakodtam közéjük. Mégis mit keres itt ennyi ember, mikor tegnap még rajtunk, és Harry-éken kívül nem volt itt senki? 

Szerencsére az öregek kiszálltak a liftből a másodikon, és csak én maradtam… Vagyis én, és egy napszemüveges, baseball sapkás srác. Mikor rá néztem, egyből rám mosolygott. Rövid, barna haja, borostája, és elég jó teste volt. Már amennyit láttam a sötétkék rövidnadrág és fehér trikó alatt. 

- Szia. – köszönt rám, én pedig félve néztem felé. 

- Öhm… Szia. – mosolyogtam félénken. 

- Azt hittem, ez egy nyugis környék. – kezdett bele a beszédbe. Elég közvetlen srácnak tűnt, de nem értettem, hogy miért pont velem kezd el beszélgetni. Oké, hogy más nincs itt, de akkor is. Engem nem szoktak csak úgy leszólítani a jó pasik.

- Az is. – válaszoltam neki, de nem nagyon néztem rá – Vagyis tegnap még az volt. Csak páran voltunk szinte az egész szigeten. 

- Ja, az öregek ma jöttek, mikor reggel bejelentkeztem. 

- Te is itt szálltál meg? – néztem rá, de ekkor rájöttem, hogy hülye kérdés volt – Oké, gondolom mi másért lennél itt. – válaszoltam helyette a saját kérdésemre. 

- A strandra mész? 

- Igen. 

- Veled tarthatok? Persze, csak ha nem gond. 

- Öhm… - nem tudtam, hogy mit feleljek. Miért akar velem tartani, elvégre nem is ismerem. Alig fél perce találkoztunk, és velem akar tartani a strandra? – Nincs jobb dolgod? 

- Akkor ezek szerint gond. – mosolygott rám, mikor már kifelé tartottam a szálloda halljából, ő pedig még mindig követett. 

- Nem úgy értettem, bocs. Csak körülbelül fél perce találkoztunk, és te máris velem akarsz tartani? 

- Hát inkább veled tartok, minthogy az öregekkel bingózzak. – mondta, én pedig lenevettem magam – Ezen kívül pedig, ha nem akarod, hogy elmondjam, mi lesz a könyved vége, akkor muszáj lesz elviselned. 

- Te olvastad? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Persze. – rántotta meg a vállát – Olyan furcsa? 

- Igen. – bólintottam – A pasik nem nagyon szeretnek olvasni, legalábbis akiket ismerek, azok nem. 

- Háááát, én akkor kivételes eset vagyok. – mondta nevetve. 

- Igen. – bólintottam. Ekkor már a parton voltunk, és leterítettem a törölközőmet, majd a ruhámat levéve ráültem, az ismeretlen srác pedig leült mellém a homokba. – Honnan jöttél? 

- London, Anglia.

- Nem mondod… - játszottam a meglepettet – Nem is tudtam, hogy London ott van. – nevettem el magam, és ő is nevetni kezdett. 

- Jól van, na. – mondta kissé megszeppenve.

- Nem vagyok ám annyira hülye. – mondta megjátszott sértődöttséggel. 

- Arra egyből rájöttem. – mosolygott – Nem is tűnsz annak, csak vicceltem. 

- Még szerencse. – nevettem el magam. 

- Bocs. – mondta a srác, és elővette a csörgő telefonját a zsebéből – Igen, Lou? – szólt bele unottan, én pedig egyből rá kaptam a tekintetemet. Azt mondta, hogy Lou? Biztos, csak véletlenül hívják úgy az egyik ismerősét. – Most? Miért olyan fontos most ez? Jóóó… Jól van, már, megyek! – mondta idegesen, és letette a mobilt. 

- Úgy látom, hogy fontos volt. – mondtam mosolyogva, de valamiért kezdett frusztrálni az egész helyzet.

- Igen, a haverom hívott. Most mennem kell, de nagyon remélem, hogy hamarosan ismét találkozunk. Nem éppen a szívem csücske ez a hely, nekem túl unalmas, de úgy látom, hogy nem is fogok itt annyira unatkozni. – célzott rám, én pedig szinte megfagytam – Remélem, még találkozunk, öhm… - felkelt, és felém nyújtotta a kezét.

- Emily Cook. – árultam el a nevemet – És te? 

- Liam. Liam Payne. – mondta, és levette a napszemüvegét. Ó te jó ég!