15. fejezet: Áll az alku

Sziasztok! :) Meg is hoztam a következő részt, amin szerintem megint elég sokat fogtok nevetni. :D

Emily Cook

- Az egész az én hibám. – hajtotta le a fejét szomorúan, és hátrálni kezdett. 

- Miről beszélsz? – tekertem meg a fejemet. Nem értettem, hogy mire céloz, hiszen még semmit nem mondtam neki. 

- Szerinted hibáztunk, mert én egy rohadt sztár vagyok. Igaz? – mondta idegesen. 

- Tessék? – nevettem el magam – Dehogy! Legalábbis remélem, hogy nem gondolod így te sem.

- Akkor miről van szó? – lépett közelebb, és már megenyhült az arca is, ami eddig ijedtséget és idegességet tükrözött – Ne ijessz meg! 

- Az a helyzet, hogy anyámék iderendelték a legjobb barátnőmet, Jade-et. – ismertem be, ő pedig figyelmesen hallgatott – Azért, hogy ne unatkozzak annyira, mert ugyebár ők nem tudták, hogy már nem is utálok itt lenni. – mosolyogtam rá, amire a válasz szintén egy mosoly volt – Szóval, Jade meglátta Liam-et reggel a szálloda teraszán, ezért kénytelen voltam elmondani neki, hogy itt vagytok. De elhiheted, hogy nem fogja senkinek sem elmondani, hogy merre bujkáltok. – biztosítottam.

- Ez volt az a nagyon komoly dolog, amit meg kellett beszélnünk? – nevetett fel megkönnyebbülten. 

- Igen. – rántottam meg a vállamat – Azt hittem, hogy ideges leszel, ha megtudod, hogy más is tudja, hogy itt vagy. 

- Miért lennék az? 

- Mert Jade rajong értetek, de tényleg bízhatsz benne. – győzködtem. 

- És rólunk is tud? 

- Rólunk? 

- Rólad és rólam. – sütötte le a szemeit. 

- Miért? Van olyan, hogy rólunk? – mosolyogtam rá játékosan. 

- Hát… - kezdte, de én megállítottam. 

- Tudod mit? – nevettem zavartan – Erről egyenlőre ne is beszéljünk, rendben? Most hagyjuk. 

- Ahogy gondolod. – adta meg a választ, habár nem erre számítottam – Akkor mit szólnál egy újabb úszás órához?

- Neeeee! – kezdtem nyavalyogni. 

- Miért nem? – nézett rám tettetett felháborodással – Ha nem gyakorlunk minden nap, akkor nem tanulod meg soha.

- Öhm… - nem is tudtam, hogy hogyan kezdjem – Tudod, a nőknek vannak bizonyos nehéz napjai. – néztem rá, és reméltem, hogy megérti, miről is beszélek. 

- Nehéz napok? – motyogta, majd hirtelen felragyogott az arca – Jaaaaa! Hogy aaaaz! Értem. – bólintott együttérzőn – Akkor? Mit szeretnél csinálni? Vagy hagyjalak magadra a barátnőddel? 

- Jade és én így is elég időt töltünk együtt, és még eleget is fogunk, tehát a tiéd vagyok. – tártam szét mosolyogva a karjaimat – Mit csináljunk? 

- Séta? Ebéd? Esetleg valami film? – sorolta.

- A film egy jó ötlet. – bólintottam – Nem igazán szeretek ilyenkor kimozdulni a szobából. 

- Remek. – csillant fel a szeme – Gondolom, inkább nálam legyünk. – nézett körbe félve, hátha megjelenik valahonnan az apám. 

- Igen. – néztem rá bocsánatkérőn – Itt most elég nagy a létszám. 

- Nálunk is, de majd bezárkózunk. – mosolygott ám, majd közelebb húzott magához, és a homlokomra, az orromra, majd a számra is adott egy puszit. 

- Rendben, de azért ne bízd el magadat! – figyelmeztettem. 

- Eszem ágában sincs. – nevetett, majd megcsókolt, ugyan olyan szenvedélyesen, mint legutóbb. 

- Jó reggelt! – hallottam meg a szigorú, és mély hangot, apám hangját. Azonnal kipattantak a szemeim, ahogy Harry-é is, majd egyből szétváltunk, és zavartan bámultunk a hang irányába. 

- Jó reggelt, Mr. Cook. – lépett felé Harry, és a kezét nyújtotta felé, de apu csak végignézett rajta. Harry zavartan hajtotta le a fejét, és beletúrt a hajába. 

- Emily! – nézett rám szigorú tekintettel apám – Szeretném, ha ma vigyáznál a húgodra, mert anyádnak és nekem programunk van. 

- Apa… - kezdtem, de egyből leintett. 

- Vigyázol rá! – mutatott rám, majd sarkon fordult, bement a fürdőbe, majd megengedte a vizet. 

- Sajnálom. – néztem rá Harry-re szomorúan. 

- Ugyan, semmi baj, szépségem. – mondta, és magához ölelt. 

- Bepótoljuk, ígérem! – biztosítottam. 

- Nem kell semmit bepótolnotok! – hallottuk meg a hangot a szobám felől, majd Jade közelített felénk – Szia, a nevem Jade Miller! Nagyon sokat hallottam rólad, mondjuk, nem tudtam, hogy pont te vagy az a bizonyos Harry. – itt felém fordult, és szúrós pillantással nézett rám. 

- Szia! – mosolygott rá Harry, majd rám pillantott. A nézéséből kivettem, hogy mire gondol. Igen, Jade eléggé szeleburdi, és sokszor jön rá az a bizonyos ”szófosás”. – Harry Styles!

- Tudooooom, butus! – intette le a barátnőm – Tehát, hogy lássátok, milyen jó barátnő vagyok, én majd vigyázok Kim-re, ti pedig romantikázhattok nyugodtan. 

- Deeeee? – néztem rá unottan, ugyanis tudtam, hogy akar valamit cserébe. 

- Szeretnék egy-egy követést Twitter-en és Instagram-on. – mondta angyalian. 

- Tudtam, hogy hátsó szándékod van. – néztem rá összehúzott szemekkel. 

- Még valami? – kérdezte Harry mosolyogva, tehát ezzel beleegyezett a követelésekbe. 

- Mutass be Liam-nek és Louis-nak. 

- Jade! – szóltam rá, ugyanis kezdett egyre szemtelenebb lenni. 

- Áll az alku! – nyújtotta felé a kezét Harry, amire Jade ámulva nézett, majd rögtön elkapta, és megrázta azt. 

- Aztán nehogy átverjetek, galambocskáim. – mutatott ránk hunyorítva, de azért nevetett. Közben Harry ismét magához ölelt, és ez megint melegséggel töltött el. 

- Elkészülök, és átmegyek. – néztem fel Harry csodálatosan zöld szemeibe, amitől ismét elaléltam. 

- Jól van, szépségem. – puszilta meg a fejemet – De siess!

- Oké. – mosolyogtam rá, majd végignéztem, ahogy kimegy a lakásból. 

- Aaaannyira édes! – sikította el magát Jade, én pedig összerezzentem tőle. Gondolatban még mindig Harry csókjánál jártam, erre az őrült barátnőm beleordít az álmodozásomba. – Totál odavan érted! Annyira látszik. – győzködött. 

- Jade! – intettem le – Ne túlozzunk, oké? Nincs köztünk semmi sem, ugyanis ahogy még te javasoltad, ez csak egy nyári románc lesz. Mikor vége a nyaralásnak, Harry visszatér a tévéképernyőre és az újságok címlapjára, én pedig a gimibe. 

- Ahhhh. – forgatta meg a szemeit – Hát persze. 

- Mi persze?

- Harry nem éppen úgy néz ki, mint aki csak egy nyári kalandot tervez. 

- Értsd meg, hogy ez egy lehetetlen kapcsolat. 

- Tudod mit? – nézett rám lemondóan – Csak fogd be, oké? Menj, öltözz át, és siess a herceged után. 

- Jó. – adtam fel. 

- De az alkut el ne felejtsétek! – kiabált utánam, és pedig csak intettem egyet. 

14. fejezet: Csak ezt a mondatot ne...

Sziasztok! :) Meghoztam a mai részt is, ugyanis elég sokan írtatok véleményt az előzőről. Köszönöm nektek! :) Ebben a fejezetben nem történik sok minden, de ugyebár kell néha ilyen is.

Emily Cook

- Te mit keresel itt? – szólaltam meg, mikor végre magamhoz tértem. Anyámon kívül még más is ott volt. 

- Így üdvözlöd a legjobb barátnődet? – tette csípőre a kezeit Jade, és felháborodva nézett rám. 

- Hogy értél ide ilyen gyorsan? Délután még beszéltünk. 

- Akkor már a repülőn ültem. Fel sem tűnt? – hitetlenkedett. 

- Nem. – rántottam meg a vállamat. Nem igazán figyeltem, ugyanis már akkor csak az este járt a fejemben. – Na, de hogy kerülsz ide? – kérdeztem újra, és leültünk a kanapéra.

- Anyukádék felhívtak, és megkérdezték, hogy nincs-e kedvem csatlakozni hozzátok, mert te annyira unod itt magad. Ennyi röviden. – csapta össze a kezét – De úgy látom, hogy te nem igazán örülsz nekem! – húzta fel a szemöldökét. 

- Dehogyneeeem! – mosolyogtam rá. 

- Csak? 

- Nincs semmi csak. – győzködtem. 

- Én nem is zavarok. – mondta kedvesen anyám, és kivonult a nappaliból.

- Szóval? – várta Jade a választ. 

- Mondom, hogy nincs semmi csak.

- Óóóóó, dehogynem. Az a baj, hogy te már nem is unatkozol annyira, igaz? – nevetett rám – Mesélj a te hercegedről! 

- Nem a hercegem. – tagadtam le, és mosolyogva hajtottam le a fejemet. 

- Te belezúgtáááááál! – kiáltotta el magát.

- Shhhhhhh! – intettem le, és a szüleim szobája felé néztem – Halkabban! Apám nem nagyon bírja őt. 

- Nyugi, lementek vacsorázni Kim-mel.

- Ahhhh. – sóhajtottam fel – Vacsora. Az nekem is jól esne.

- Nem randid volt? Azt hittem, hogy kaptál vacsit. 

- Kaptam is, csak Harry nem éppen remekel a konyhában, és szegénykém mindent elégetett. – meséltem nevetve. 

- De éééééédes! – ámuldozott – Főzött neked? 

- Igen. 

- Alig várom, hogy megismerjem. – mondta izgatottan. 

- Meg fogsz lepődni, az egyszer biztos. – mondtam inkább magamban, Jade pedig furán nézett rám, majd megrántotta a vállát. 

- Szóval? Honnan jött? Hogy hívják? Mit csinál, mikor nem nyaral? – érdeklődött tovább.

- Londonban lakik ő is, Harry a neve, de ezt már tudod, és szeret zenélni. – feleltem röviden, és tömören. 

- Ennyi? – nézett rám Jade gúnyosan – Ennyit tudsz róla mondani? 

- Jól van, na! Majd bemutatom, és megismered te magad is. – próbáltam leállítani a kíváncsiskodásban – Nem baj, ha most lefekszek aludni? 

- Persze, hogy nem! Sőt, csatlakozok, mert alig látok. Az utazás eléggé kifárasztott. – mondta unottan.

- Akkor szép álmokat! – nevettem rá, és mindketten elindultunk a szobám felé. 

Miután ágyba kerültünk, még elég sokat beszélgettünk, aztán álomba merültünk. Hogy melyikünk aludt el előbb, azt nem tudnám megmondani.

- Milly! – hallottam egy hangot messziről, és megéreztem két kezet a hátamon – Kelj már fel! Ezt nem fogod elhinni! 

- Mi vaaaan? – nyögtem álmosan, és kinyitva szemeimet, magam előtt láttam Jade izgatott arcát. 

- Térj magadhoz, hogy aztán el tudj ájulni! – mondta sipító hangon, és levágódott mellém az ágyra. 

- Neked mi a bajod? – néztem rá, mikor feltápászkodtam.

- Nem fogod elhinni, hogy kivel találkoztam odalent! 

- Odalent? – néztem rá értetlenül. 

- Lementem körülnézni, és kiültem a szálló teraszára, hogy megigyam a reggeli kávémat. Egy csomó öreg néni meg bácsi volt kint, de szerencsére találtam helyet. Nem azt mondtad, hogy alig van itt valaki? – hadarta.

- Tegnap jött valami nyugdíjas csoport asszem. – mondtam, és tovább dörzsöltem a szememet – De ez most akkora hír? 

- Neeeem! – bokszolt belém – Szóval, lent ültem, mikor egyszer csak kilépett az ajtón egy Isten! És tudod, hogy ki volt az? 

- Ki? – ásítottam.

- Liam, a One Direction-ből. – sikította el magát, én pedig egyből magamhoz tértem – El tudod hinni, hogy ő is itt van? 

- El. – feleltem egyszerűen. 

- Te tudtál róla? – nézett rám bosszúsan – Tudtad, és nem ez volt az első, amit elmeséltél? 

- Tudod, hogy én nem vagyok oda értük. – mondtam unottan. 

- De én igeeeen! Basszus, fel tudod fogni, hogy itt van? Láttam Liam Payne-t élőben. Áááááááá! – sikítozott, nekem pedig kezdett megfájdulni tőle a fejem. Lehet, hogy mégis csak jó volt ez a nyugodt környék? 

- Csak ne szállj rájuk, mert ők sem azért vannak itt, hogy őrült tinilányok támadják le őket. – kérleltem. 

- Őket? – vált komollyá az arca, és fürkésző szemeit rám kapta. Na, most elszóltam magam. – Kivel van itt? 

- Louis-val, és… és Harry-vel. – mosolyodtam el.

- Ó, te jó ég! A kétötöd One Direction ugyan ott nyaral, ahol én! – terült el álmodozva az ágyon. 

- Ja, rajtuk kívül és az öregeken kívül senki más nincs itt. – célozgattam, hogy jöjjön már rá magától a dolgokra. 

- Na, meg a herceged, Har… - itt elharapta a mondatot, tágra nyitotta a szemeit, és villám gyorsan ült fel. Én mosolyogva néztem rá. – Na neeeeee! – ámuldozott. 

- Deeeee! – nevettem. 

- Azt ne mondd, hogy a srác, akiről meséltél, aki vacsorát főzött neked, és akiért annyira odavagy, az nem más, mint Harry Styles! 

- De igen. – ismertem be.

- Millyyyyyyy! – sikított megint – Te jó ég! El tudod te képzelni, hogy micsoda szerencsés vagy? 

- Szerencsés? – néztem rá meghökkenve – Mitől vagyok szerencsés? 

- Tudod te, hogy hány millió lány szeretne a te helyedben lenni? – mondta ámuldozva – Valaki teljesen megőrül érte, és még csak egy koncertjükre sem jutott el. Te pedig nem érzed magad szerencsésnek, mikor maga Harry Styles vitt randira tegnap este? 

- Szerencsésebb lennék, ha nem lenne világsztár. – mondtam lehajtott fejjel – Meg ha meg tudnék bízni benne…

- Miért nem bízol benne? – váltott komolyabbra Jade, és közelebb ült hozzám. 

- Mert egy világsztár, aki bárkit megkaphatna. 

- Jajjjjj. – csapott a homlokára barátnőm – Olyan kis butus vagy. 

- Millyyyyyyy! – rontott be az ajtón a kishúgom, és rávetődött az ágyra, pontosabban inkább ránk. 

- Kim! – szóltam rá, miközben a sajgó lábamat simogattam – Miért nem tudsz óvatosabban közlekedni? 

- Itt van Harry! – kiáltotta ragyogó szemekkel, a hasam pedig dobott egy hatalmas bukfencet. 

- Te jó éééég! – pattant fel az ágyról Jade, és az ajtó felé indult. Én viszont elég gyorsan kapcsoltam, és rögtön elé álltam, nehogy ki tudjon lépni az ajtón. 

- Nem mehetsz ki! – szóltam rá.

- De Miért? 

- Mert nem akar őrült rajongókat, meg szerintem nem nagyon örülne neki, ha megtudná, hogy elmondtam másnak is, hogy ismerem őt. 

- De miért? 

- Mert nem akarja, hogy bárki megtudja, hogy itt van ezen a szigeten. – magyaráztam.

- Találkozni akarok vele! – hisztizett Jade. 

- Jó! – adtam meg magam – Elmondom neki, hogy itt vagy, és később találkozhatsz vele. 

- Na, jóóóó! – mondta unottan – Már ez is valami. De most menj, ne várasd meg a hercegedet. – mondta, majd szinte kilökött az ajtón. Odakint egyből megpillantottam Harry-t, aki mosolyogva nézett rám. Gyorsan körülnéztem, hogy megbizonyosodjak a szüleim hollétéről. Szerencsére nem voltak a nappaliban.

- Szia. – köszöntem, mikor elé értem. Ő viszont nem szólt semmit, csak közelebb lépett, és egyből letámadta az ajkaimat. A csókja ugyan olyan édes volt, mint az este, sőt… talán édesebb. 

- Egész éjjel erre vágytam. – suttogta az arcomba, mikor elváltunk egymástól. Nem tudtam mit mondani, ezért csak mosolyogtam rá. 

Harry Styles

- Bocs, de csak most keltem fel. – mondta zavartan, és elkezdte igazgatni a haját, meg a pizsamáját. Még így is csodálatosan nézett ki, pedig látszott rajta, hogy nemrég még aludt. 

- Most bebizonyosodott az, hogy aki szép, az reggel is az. – simítottam végig az arcán, és ő elmosolyodott – Baj van? – tettem fel a kérdést, mert láttam rajta, hogy valami aggasztja. 

- Beszélnünk kell valamiről. – mondta halkan, és lehajtotta a fejét. Na, ne! Csak ezt a mondatot ne mondta volna ki. Miért kell ennek megtörténnie? Most azt fogja mondani, hogy hibáztunk?

13. fejezet: Meglepetések

Sziasztok! Igaz, hogy egyre kevesebb visszajelzést kapok, de azért hoztam a mai részt is, talán erre már többen reagáltok. :) Remélem, hogy tetszik, elég izgis lett.

Emily Cook

- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian, mikor beszálltunk a liftbe – Itt szállunk ki? Azt hittem elmegyünk. – néztem rá izgatottan, mikor nem a földszinten nyílt ki az ajtó, hanem pár emelettel lejjebb. 

- Mennyit kérdezel még? – nevetett rám hitetlenkedve. 

- A lakásotokba megyünk? – kérdeztem tovább, és egyre jobban zavarban éreztem magam. 

- Emily! – fordult felém, a folyosó közepén – Baj van? 

- Nincs, dehogy! – ráztam meg a fejemet. 

- Ha nem akarod ezt az egészet, akkor… - hajtotta le a fejét szomorúan – Igaz, hogy belehalnék, de megértem. 

- Harry! – fogtam meg a kezeit, mire ő reménykedve rám emelte csodálatos, smaragdzöld szemeit – Persze, hogy akarom. – mosolyodtam el, és ő is megkönnyebbülten sóhajtott fel – Csak már elég régen randiztam. – ismertem be. 

- És most izgulsz? – kérdezte kedvesen.

- Egy kicsit. Főleg, hogy veled van randim.

- Velem? – lepődött meg – Miért ki vagyok én? Csak egy átlagos srác, aki éppen úgy izgul, mint te…sőt, talán jobban is. 

- Tényleg? 

- Igen. Úgyhogy ne aggódj semmi miatt. – elengedte az egyik kezemet, és a szabad ujjaival a fülem mögé tűrte a hajamat – Minden tökéletes lesz. 

- Oké. – suttogtam mosolyogva, aztán tovább indultunk a folyosón, még mindig kéz a kézben. 

- Na, szóval… - mély levegőt véve fordult felém a lakásuk ajtajában – Mielőtt azt gondolod, hogy azért nem mentünk étterembe, meg hasonló helyre, mert nem akarok veled mutatkozni, akkor tévedsz. Azért jöttünk ide, mert szerettem volna, ha csak kettesben vagyunk, és senki nem zavar.

- Rendben. – bólogattam – És a fiúk? 

- Elküldtem őket. – kacsintott rám, és kinyitotta az ajtót, majd maga elé engedett. 

- Ez csodálatos. – néztem körül, és elámultam. Mindenfelé gyertyák voltak rakva, az egész olyan romantikus volt.

- Tetszik? 

- Nagyon. - fordultam felé mosolyogva.

- Ez most az én művem. – mondta büszkén – Gyere, csüccs le. – vezetett a kanapé felé, majd leültünk mind a ketten – Van vacsora is, igaz kicsit elégettem. – húzta el a száját. 

- Te vacsorát főztél nekem? – tátottam el a számat. 

- Persze. – bólintott – De mondom, hogy elég katasztrófa lett. 

- Nem baj. – rántottam meg a vállamat, és még mindig mosolyogtam. Szerintem most semmi nem tudta volna levakarni az arcomról az örömöt. – Annyira úgysem vagyok éhes. 

- Akkor jó. – mondta megkönnyebbülten – De ha mégis megéheznél, akkor szólj, és rendelünk valamit, rendben? 

- Rendben. – a levegő csak úgy forrt közöttünk, és nem tudtuk levenni egymásról a szemünket. 

- Mondjuk ezzel most lőttek a terveimnek. – mondta idegesen, és a hajába túrt. 

- Miért? 

- Mert vacsorát terveztem, közben beszélgethettünk volna. – hadarta.

- Harry! – fogtam meg a kezét, hogy megnyugtassam. Most tényleg ennyire ideges lenne? – Attól, hogy nincs vacsora, még beszélgethetünk. 

- Igaz. – ismerte el zavartan – Nézzünk valami filmet? 

- De ne a Titanic-ot, és ne is hozzá hasonlót. – mondtam megjátszott könyörgéssel. 

- Oké. – nevette el magát, majd a szobájába sietett, és kihozott valami vígjátékot. Igazából fogalmam sincs, hogy miről szólt, ugyanis egy percet sem láttam belőle. Végig beszélgettünk, Harry elmesélte, hogy milyen volt az X-Factor alatt és után. Ahogy mesélt, egyre jobban tudatosodott bennem, hogy tényleg egy tök átlagos fiú, akiből pillanatok alatt lett világsztár, és talán még most sem fogta fel teljesen. Nem csak ő, de én is rengeteget meséltem magamról, és a családomról, meséltem Jade-ről, és hogy legjobb barátnőm mennyre odavan értük. Erre ő csak annyit mondott: 

- Jade értünk van oda, és meg a legjobb barátnőjéért! – mosolygott, és ekkor jött el a pillanat. Elkezdett felém közeledni, és már szinte éreztem a leheletét az arcomon. A szájára, majd újra a szemébe néztem, ő pedig elmosolyodott, aztán szájába harapott, majd a kezét felemelve megfogta a tarkómat, és elkezdte a fejemet húzni az övé felé. Pont, mikor összeért az ajkunk, csak egy fél másodpercre, akkor csapódott ki a bejárati ajtó, és szélsebesen rontott be rajta Liam. 

- Jó estét mindenkinek! – mondta hatalmas vigyorral, miután Harry és én szétugrottunk.

- Liam? – Harry meglepett arca pillanatok alatt változott át mérgessé. 

- Harry? – mosolygott tovább Liam, és szinte félrelökve minket, bevetődött közénk a kanapéra, majd átkarolt mindkettőnket – Mi a szitu? Szia, szépség! – fordult felém, és kivillantotta a hófehér fogait.

- Szia. – köszöntem neki vissza, mosolyogva. Nem azért mosolyogtam, mert örültem neki, hogy megjelent, hanem azért, mert közben rápillantottam Harry-re, aki szinte fel akart robbanni a dühtől.

- Nem arról volt szó, hogy ma az enyém a lakás? – kérdezte a göndör barátjától. 

- Igen? – játszotta meg magát Liam – Jaaaaa! Hogy az ma van? Na, de mindegy. – rántotta meg a vállát, és elkezdett kapcsolgatni a csatornák között – Most már mindegy, majd bepótoljátok. 

- Liam! Nem elég, hogy te is és Lou is rámszálltatok, pedig én egyedül akartam pihenni, most még ezt az estét is elrontod? 

- Miért? Elfelejtettem. – rántotta meg könnyedén a vállát a megszólított. 

- Persze. Szerintem meg direkt rontottál ránk. – mondta idegesen Harry.

- Miért gondolod ezt? 

- Mert fogalmam sincs, hogy miért, de azt akarod, hogy Emily a tiéd legyen. – mondta Harry, én pedig kezdtem rosszul érezni magam. Most komolyan miattam megy a csetepaté? 

- Fiúk! – keltem fel a kanapéról, és eléjük álltam – Nem fejeznétek be? 

- Tudod mit, Emily! – nézett rám Harry, miután sikerült kicsit lenyugtatnia magát – Sétáljunk egyet a parton. 

- Rendben. – egyeztem bele mosolyogva, és megfogtam a felém nyújtott kezét. 

- Most hova mentek? – fordult meg a kanapén egyedül maradt Liam. 

- Oda, ahol kettesben lehetünk. – válaszolt neki Harry rá sem nézve, elég lekezelő hangnemben.

- Emily! – nézett rám kiskutya szemekkel Liam – Nem maradsz itt velem? 

- Kösz, de nem. – mondtam mosolyogva, Harry pedig még jobban elkezdett maga után húzni. 

- Azt hittem, hogy velem alszol. 

- Na most már állítsd le magad, Liam! – fordult vissza Harry, és idegesen mutatott barátja felé, aki továbbra is csak nevetett, hogy még jobban felcukkolja őt. 

- Gyere, Harry! – mondtam neki, majd sikerült végre kihúznom a lakásból. A folyosón a lift felé mentünk, ahol felé fordultam. Láttam, hogy még mindig nagyon ideges, de mikor rám nézett, apró mosolyra húzódott a szája. – Megnyugodtál? 

- Meg. – mondta egy kissé morcosan – Nem tudom, hogy mi van Liam-mel, soha nem volt ilyen. Egyszerűen az idegeimre megy. 

- Ugyan már, látszik rajta, hogy direkt idegesít. – tekertem meg a fejemet – Nem kell rögtön úgy mellre szívni. 

- De el akar venni tőlem. – mondta tovább, és megint morcos lett. 

- Kit? Engem? – nevettem el magam, ő pedig csak bólintott – Harry… Először is, már elmondtam, hogy nem Liam az, aki tetszik. Másodszor pedig én nem vagyok senkié sem, így nehezen venne el bárkitől is. 

- Hát… Pedig én reménykedtem benne, hogy… - kezdte, de nem fejezte be, csak rám mosolygott. 

- Öhm… Mi lenne, ha holnap folytatnánk ezt a randit? – váltottam témát. 

- De… Beleegyeztél, hogy sétáljunk. – nézett rám kétségbeesetten. 

- Tudom, de inkább lefeküdnék aludni. – néztem rá sajnálkozó tekintettel. 

- Hát jó. – mondta szomorúan, majd megnyomta a liftben a gombot, ami arra az emeletre vezetett, ahol a lakásunk van. 

- Tényleg nem miattad van, Harry. – próbáltam meggyőzni, és remélem, hogy sikerült is. 

- Jó. – bólintott – Ez is sokkal több volt, mint amit reméltem. Köszönöm az estét. – mosolygott rám.

- Én köszönöm. – mondtam, majd kiléptem a liftből, de ő nem követett, csak bámult rám – Harry! Ez egy randi volt. – mondtam, és reméltem, hogy veszi a célzást. Elmosolyodott, és fénysebességgel lépett ki az éppen csukódó ajtók mögül, majd nem is tudom, hogy hogyan, de magához szorított, és a száját megéreztem végre az én számon. A csókja jobb volt, mint amiről álmodoztam, édes, és gyengéd. Nedves, puha ajkai óvatosan masszírozták az enyéimet, majd egy idő után a nyelve is átmerészkedett a számba. A testem remegett, ő pedig minden egyes pillanattal egyre jobban szorított magához. A kezeimmel belemarkoltam göndör hajába, Harry pedig a hátamat, és kicsit lejjebb simogatott. Nem akartam abbahagyni, de levegőhiány miatt szét kellett szakadnunk. Zihálva és mosolyogva néztünk egymás szemébe percekig. 

- Szép álmokat, szépségem. – suttogta az arcomba, majd újra megcsókolt, de ez jóval rövidebbre sikeredett. 

- Neked is. – válaszoltam, majd elindultam a lakásunk felé. Mielőtt beléptem, még visszapillantottam Harry-re, aki még mindig ámulva nézett utánam. Az ajtón mosolyogva léptem be, de mikor megláttam az ott álló embereket, a lélegzetem is elállt. 

- Meglepetéééééés! – kiáltotta, és a nyakamba ugrott.