2014. június 4., szerda

28. fejezet: Mint akit jól fejbe vertek

Sziasztok! :) El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ennyien írtok véleményt az új részekhez. Ezt a jó szokásotokat ne hagyjátok el! ;)
Itt is van a legújabb fejezet, amihez ismét várom a kommenteket! :D

Angelina Graham
Már elég késő volt, így a nővéremet nem kérhettem meg, hogy jöjjön értem, és Chad-et sem hívhattam fel, főleg nem ilyen állapotban. Egy emberben bíztam, és nem is kellett benne csalódnom, hiszen alig tíz perc alatt megállt előttem a kocsijával. 
- Ugorj be, bébi. – mondta a szokásos bolondos stílusában, de mikor észrevette, hogy nem vagyok túl jó állapotban, egyből komolyra váltott – Mi történt? 
- Semmi. – hajtottam le a fejemet, és elkezdtem tördelni az ujjamat. 
- Angie… - szólt rám figyelmeztetően, és még mindig nem indult el, hanem arra várt, hogy válaszoljak. 
- Igen, Louis? – néztem rá. 
- Harry csinált valamit? 
- Harry? – néztem rá meglepődve – Mióta nem seggfejnek, vagy szemétládának hívod?
- Beszéltünk, és hát… - kezdte mosolyogva - … kibékültünk.
- Jobban mondva megbocsátottál neki. – bólintottam – Örülök. 
- Te is beszélhetnél vele. – mondta egy kicsit zavartan. 
- Ó, mi beszéltünk… - húztam el a számat. 
- Öhm… Hallottam róla. – húzódott széles mosolyra a szája.
- Miről? – kérdeztem zavartan, és éreztem, hogy lángba borul az arcom. 
- A tegnap estéről. – húzogatta fel-le a szemöldökét. 
- Tudtam. – csuktam be a szememet, és az ujjaim ökölbe szorultak. 
- Jól van, na. A legjobb barátom, szerinted, nem mondja el? 
- Milyen gyorsan legjobb barátok lettetek megint. – mondtam felháborodva. 
- Eddig is azok voltunk. – mondta mosolyogva – Tudod, hogy csak arra haragszol igazán, akit szeretsz. 
- Ne célozgass, oké? 
- Éééééén? – nevette el magát, majd elindult végre a kocsival – Miért sírtál? – vette komolyabbra a témát. 
- Nem tudom, hogy elmondhatok-e neked bármint is ezek után. – húztam össze a szemöldökömet, és úgy méregettem. 
- Mi? Miért? – nem értette, hogy mire célzok.
- Na, vajon miért? Mert bármit is elmondanék neked, azt egyből továbbadnád a régi-új legjobb barátodnak.
- Most mi van? – nevette el magát – Te mondtad, hogy próbáljak meg beszélgetni vele. 
- Jóóó. Tudom. Csak… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem akartam Harry-re gondolni, de valahogy mégis jól esett, ha valaki szóba hozza, és róla beszél. – Csak…
- Csak rohadtul nehéz, hogy minden nap látod, igaz? 
- Miért ismersz engem ilyen jól? – mosolyogtam rá a mellettem ülő fiúra. 
- Mert én vagyok a legjobb barátod. – mosolygott angyalian – És utálom, hogy a két legjobb barátom szenved, ráadásul egymás miatt. 
- Én nem szenvedek, Lou. – tagadtam le egyből. 
- Hát peeeeersze. – nevetett. Annyira jól ismert már engem – Basszus, Angie! Ti ketten összetartoztok. A szíved mélyén nagyon jól tudod, hogy rá van szükséged. A hülye is látja, hogy szeretitek egymást. 
- Felépítette az álomházunkat. – csupán ennyit mondtam, miközben az ölembe bámultam. 
- Mi van? – Louis hangja zavart volt, szerintem, nem értette, hogy hogyan jött ez a mondatom a beszélgetésbe. 
- Most jártam nála először, de mégis olyan volt, mintha legalább ezerszer jártam volna ott. A ház összes részlete olyan, mint az a ház, amit együtt terveztünk meg. Az, amiben együtt akartunk lakni, boldogságban, örökre. – magyaráztam, és éreztem, hogy megint nem fogom bírni sírás nélkül. 
- Tényleg? – kérdezte szomorú hanggal, mire csak bólintottam, és kifelé bámultam az ablakon. Így próbáltam eltitkolni előle az arcomon csordogáló könnyeket. – Gondold át ezt az egészet, rendben? 
- Mit?
- A jövődet, a Chad-del való kapcsolatodat, és hogy kit szeretsz igazán. – mondta kedvesen. Én legszívesebben leordítottam volna a fejét, de tudtam, hogy nem akar rosszat. 
- Köszönöm a fuvart. – mondtam, mikor megállt a házam előtt. Egészen addig egy szót sem szóltam, csak az utolsó szavai jártak a fejemben: „kit szeretsz igazán”.
- Nincs mit. – mosolygott, és átölelt – Ha bármi baj van, hívj! Akár éjjel is. 
- Rendben. – bólintottam, és mosolyt erőltettem az arcomra – Szia.
- Szia. – köszönt, mielőtt becsuktam az ajtót, és elindultam be a házba. 
Egész nap alig ettem valamit, csupán Harry-nél a nasikból egy keveset, de mégsem voltam éhes. Vettem egy forró fürdőt, aztán bebújtam az ágyba, és szerencsére egyből el is aludtam. 

Másnap reggel úgy éreztem magam, mint akit előző éjjel jól fejbe vertek egy vasrúddal. Nem tudtam felkelni az ágyból, és forgott velem a szoba. Nem tudom, hogy mitől lettem ilyen rosszul, de teljesen kimerültnek éreztem magam. Írtam Harry-nek egy sms-t, hogy Darcy maradjon nála, mert nem érzem magam jól. Választ nem kaptam, de valószínűleg megkapta az üzenetet, mert Darcy-t nem hozta haza, pedig már este hét óra is elmúlt. Igen, egész nap az ágyat nyomtam, mert amint fel akartam kelni, egyből elsötétedett minden, és le kellett ülnöm, vagy meg kellett kapaszkodnom valamiben. A mosdóba is csak nagy nehézségek árán jutottam el. 
A plafont bámultam, mikor tompa zajokra lettem figyelmes odakintről. Tudtam, hogy bezártam az ajtót, így csak Chad lehet az. Mondjuk ma még nem is keresett, csupán egy üzenetet írt, hogy a héten elég elfoglalt lesz, és lehet, hogy egyedül kell megszerveznem az eljegyzési partyt. Na nem mintha eddig nem egyedül intéztem volna az esküvő előkészületeit is. Mikor felkapcsolódott a villany a folyosón, feljebb ültem az ágyban, és türelmetlenül vártam, hogy Chad belépjen. Aztán pár pillanat múlva kinyílt az ajtó, én pedig eléggé meglepődtem.
- Te mit csinálsz itt? – kérdeztem az érkezőt. 
- Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. – mondta aggódó tekintettel, és nem mozdult az ajtóból. 
- Harry…Tudok magamra vigyázni. Csak egy kis vírus, biztos vagyok benne. 
- De tegnap még semmi bajod nem volt. – jött közelebb, és bátortalanul ült le az ágyam végébe – Biztos, hogy nincs semmi baj? 
- Igen. – bólintottam mosolyogva. Nem akartam elhinni, hogy képes volt eljönni hozzám. Valahol mélyen, belül rettentően jól esett, hogy itt van, és aggódik, de az eszem azt súgta, hogy nem kellene ennyit találkoznom vele. – Darcy? 
- Anyámmal. – felelte egyszerűen, és összehúzott szemekkel méregetett – Jól érzed magad? 
- Mondtam már, hogy igen. Nem is kellene itt lenned. – mondtam, pedig nem akartam, hogy elmenjen. 
- Aggódtam. Hívtalak vagy ezerszer, és nem vetted fel. 
- Tényleg? – néztem rá meglepve, majd a mobilom után nyúltam, ami az éjjeliszekrényen pihent – Le van némítva. – állapítottam meg, ahogy az sem kerülte el a figyelmemet, hogy senki más nem keresett, csak ő. Pontosabban Chad-et nem érdekelte, hogy jól vagyok-e, csak Harry aggódott. 
- Azt hittem, hogy bajod esett. Nem akartam idejönni, mert nem akarlak zaklatni, de muszáj volt megbizonyosodnom róla, hogy jól vagy. – magyarázta meggyőzően. 
- Ez kedves tőled. – mosolyogtam rá, és a szívem ki akart ugrani a helyéről. 
- Mondd csak, ettél te valamit? – nézett rám szigorú tekintettel. 
- Fel sem tudtam kelni az ágyból. – ismertem be. 
- Mikor ettél utoljára? 
- Rendes kaját? Talán tegnapelőtt. – mondtam, mire az ő szemei kikerekedtek – Tegnap csak annyit ettem, amit te is láttál. 
- Te jó ég! Nem gondolod, hogy azért vagy rosszul, mert nem eszel? 
- Lehet. – vontam meg a vállamat – De nem vagyok éhes. 
- Angie… - hajolt hozzám közelebb – Ne tedd ezt magaddal. Ha miattam van ez az egész, akkor inkább békén hagylak, és majd anyám, vagy Lou jön el Darcy-ért, hogy ne kelljen látnod. De ne tedd tönkre az egészségedet. 
- Harry! Nem te vagy a hibás. Én nem ettem, mert túl elfoglalt voltam, és valahogy ki is ment a fejemből, hogy egyek valamit. 
- Hogy mehet ki ez a fejedből? – nézett rám kíváncsian – Tudod mit? – megváltozott arccal nézett rám. Tudtam, hogy tervez valamit. – Majd én csinálok neked valami finomat, és mindet meg fogod enni előttem. Rendben? – ugrott fel az ágyról.
- Rendben. – bólintottam, hiszen olyan lelkes volt, és igazság szerint tényleg nem ártana, ha ennék valamit. 
- Gyors leszek, te addig pihenj. – mondta, és kiszaladt a szobából. 
Hosszú percekig csak a tévét bámultam, és a földszintről szűrődő hangokat hallgattam. Az egész olyan érzés volt, mint régen, mikor vacsorát, vagy reggelit készített nekem, én pedig az ágyban vártam. Azóta mondjuk megváltozott a főzőtudománya, és egészen ügyes lett. Legalábbis a meglepetés vacsora, amit Darcy-val szerveztek, ezt mutatta. Most viszont teljesen más a helyzet, mint régen. Mi lenne, ha hirtelen beállítana Chad? Mit gondolna? Én az ágyban fekszek, Harry pedig a konyhában főzőcskézik nekem. De mindegy is, hiszen Chad ma nem ér rá…megint. Harry viszont itt van, mert aggódik értem, és bármit megtenne azért, hogy nekem jó legyen. 

18 megjegyzés:

  1. Szia! :) Azt hiszem, az elozo reszhez nem kommenteltem. Sorry. :/ De majd most ehhez fogok.:D Angieeee. Jojjon mar ra hogy neki Harry az Igazi! Louis milyen kis edes mar. :3 ^^ Varom a kovit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia :) semmi baj :) szombaton jön a kövi ;)

      Törlés
  2. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, komolyan? Ezdeédeeeesss. :) Imádom <3 Haha, Chad egy paraszt. Komolyan, nem érdekli mi van a menyasszonyával? Bunkóóóóó. Harry olyan cuuuuukiii. Imádom. #TeamHarry. Imádlak <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igeeen :D komolyan :D
      én is imádlak :D <3

      Törlés
  3. Nagyon jó rész lett csak úgy mint a többi! ;) Ajj, annyira akarom, hogy Angie és Hazz újra együtt legyenek! Harry olyan kis aranyos! <3 És Chad... Chad meg menjen a picsába! :D Tudom, hogy csak jövőhéten lesz rész, de azért már várom a kövit! )
    Amy x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) már szombaton jön az új rész :)

      Törlés
  4. Szia :)
    ahh de édes volt Harry. :))
    ohh már - már az jár a fejemben, hogy ismét terhes lesz. ;)
    Legalábbis nagyon remélem. :P
    puszi♥

    VálaszTörlés
  5. Úristen, olyan aranyosak :) Harry igazi lovag, tetszik, hogy nem nyomul hanem figyelmes. Remélem Angie megbocsájt neki és újra együtt lesznek, egy ilyen pasit nem lehet elszalasztani és remélem ezt Angie is tudja :D Siess a kövivel, iszonyatosan jó :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) szombaton jön :D és Angie kezd egyre jobban összezavarodni ;)

      Törlés
  6. Haliiiii:Dmost találtam rá a blogra ès eddig minden egyes rèszt imádtam!!ez a rèsz is Hipi Szupi lett!!!!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. üdv itt! :) örülök neked, és köszönöm :)

      Törlés
  7. Uhha :D amikor olvastam hogy Angie rosszul van akkor hirtelen az ugrott be hogy terhes lett, de a terhesség jelei nem jelentkezik másnap vagy két nappal később szóval.... :D de kitudja, végülis te alakítod a történetet :DD
    Egyébként szuper rész lett, és had mondjam el hogy Harry iszonyat aranyosan viselkedett Angievel, Chad meg egy bunkó paraszt és még mindig tartom azt az elméletemet hogy megcsalja Angiet és közben pedig munkára hivatkozik :DD
    Már várom a következő részt, remélem hamar hozod, már kíváncsi vagyok ;))) xoxo

    VálaszTörlés
  8. Istenem, írtam már, hogy imádoom??!!:D ♥♥ Szupii lett^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönööööm :) örülök neki :)

      Törlés