2014. július 26., szombat

41. fejezet: Legény- és leánybúcsú

Sziasztok! Mivel szombat van, hoztam az új fejezetet. Tegnap sikerült írnom egy keveset, és hamarosan be is fogom fejezni a sztorit. Most a 44. részt írom, ezen kívül már talán csak egy lesz. Szóval hamarosan vége! Remélem, hogy már várjátok, hogy mi lesz a befejezés! Addig is itt van az új fejezet, várom a kommenteket!

Harry Stlyes
Niall-el együtt mentünk a bárba, ahol Chad legénybúcsúját tartották. Taxival érkeztünk, ugyanis mind a ketten szerettünk volna inni. Főleg én, ugyanis muszáj lesz innom egy-két pohárkát Chad-del, hogy sikerüljön leitatnom. Igen, még mindig az a tervem, hogy annyi alkoholt itatok vele, amennyi csak belefér, és így megcsalja majd Angie-t. Tudom, hogy ez az egész szemét dolog, de annyira kétségbe vagyok esve, hogy elvesztem életem szerelmét, hogy bármit megtennék. Gondolkoztam már azon is, hogy simán bejelentem neki, hogy a menyasszonya lefeküdt velem már kétszer is, de akkor megint csak én lennék a rossz Angie szemében. 
- Ez az a hely? – néztem fel, mikor kiszálltunk a kocsiból – Naná, hogy egy ilyen puccos helyre kellett jönnünk. – forgattam meg a szemeimet, amire Niall-től csak egy lenéző pillantást kaptam – Most mi van? 
- Semmi. – emelte fel a kezeit, és elindult befelé, azonban a bejárat előtt még megállt, és felém fordult – Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget. 
- Mégis mire gondolsz? – tettettem a hülyét.
- Harry! 
- Jól van, na! Ígérem! – emeltem fel a kezemet, de azt nem látta, hogy a másik kezemen összekulcsoltam az ujjaimat – Menjünk már! – löktem be magam előtt az ajtón. A bár pontosan olyan volt, mint amire emlékeztem. Egyszer már jártam itt, még a nagyon régi, bulizós korszakomban, mielőtt megismertem Angie-t. Mikor beljebb mentünk, egyből megismertem Chad-et, akinek a látványa most is kiakasztott, ugyan úgy, mint mindig. 
- Sziasztok! – üdvözölt minket, mikor észrevett – Üljetek le! Mit isztok? 
- Én egy tequilával kezdek. – mondta Niall, én pedig bólintottam, hogy nekem is jó lesz. 
Miután a felettébb csinos pincérnő kihozta az italokat, egyből megittuk. Ez többször is megismétlődött, és láttam Chad-en, hogy már eléggé sok van benne, ahogy azt is észrevettem, hogy a pincérnő figyelmét eléggé leköti a mi vőlegényünk. Bingó! Nem is kell csajt keresni neki. 
- Kérek még egy kört! – mondtam, és felkeltem az asztaltól – Szia! – köszöntem a pincérnőnek, aki most a pultban állt – Tetszik a haverom? 
- Tessék? – nézett rám meglepetten. 
- Chad Adams-nek hívják, és nagyon sikeres üzletember. – fényeztem – Ma van a legénybúcsúja, ez az utolsó szabad éjszakája. – folytattam, és láttam, hogy a lány szeme felcsillan minden egyes szónál. 
- A nevem Erica. Tudom ám, hogy ki vagy! – szólalt meg végül – És most már azt is tudom, hogy a ”barátod” kicsoda. – a barát szónál idézőjelet formált az ujjaival. 
- Tényleg? 
- Ő fogja feleségül venni a te volt menyasszonyodat, igazam van? – nézett rám nevetve, de láttam, hogy nem rosszból mondja. 
- Igen! – hajtottam le a fejemet egy kissé szomorúan.
- Te pedig mindent megtennél, hogy újra a tiéd legyen a lány. 
- Bármit. – ismertem be, magam sem tudom, hogy miért. 
- Harry! Nagy rajongótok voltam régen, és örülök neki, hogy újra összejöttök, habár már nem lesz olyan, mint régen. 
- Nem? – néztem rá furcsán – Miért nem? 
- Mert te nem vagy boldog, Louis és Eleanor már nincsenek együtt, Zayn szinte eltűnt, Liam pedig, akiről azt hittem, hogy ő lesz az első, aki megállapodik, minden héten már nővel van. Egyedül Niall a régi közületek. – mondta, szinte oktató hangon, és mennyire igaza volt. 
- Szerinted felesleges ez az egész felhajtás a banda körül? 
- Nem! Dehogy! Nem ezt mondtam. Hiszen mindenki változik, ahogy ti is. Mi, a rajongóitok is rengeteget változtunk, és ez nem baj. Csak gondoljatok végre magatokra is. Nekünk sokkal fontosabb az, hogy ti boldogok legyetek, mint az, hogy minden évben keményen dolgozzatok, hogy ki tudjátok adni a legújabb lemezt. 
- Köszönöm. – mosolyogtam rá.
- Mit köszönsz? – nevetett – Ez természetes. Meg az is természetes, hogy segítek neked. 
- Miben? – nem értettem, hogy mire céloz. 
- Gondolom, szeretted volna, ha kicsit elbeszélgetek Chad barátoddal, igaz? – húzta fel a szemöldökét. 
- Igen. – mosolyogtam angyalian, és folytatni akartam, de ekkor megszakított minket valaki.
- Kérünk kettőt! – mondta Chad a lánynak, és mellém ült. Egy kissé dölöngélt már, de azért megtalálta a helyét, és lehúzta a kért italt, miután koccintott velem – Lehet, hogy nem kellene többet innom. Holnap nem akarom kidobni a taccsot az oltárnál. 
- Az nem lenne szép. – mosolyogtam erőltetve. 
- Hát nem. – bólintott – Alig várom már, hogy elvehessem Angie-t. – mosolygott maga elé, és a poharával kezdett játszani – El sem tudtam eddig képzelni, hogy valakit ennyire lehet szeretni. Csodálatos nő. 
- Igen az. – bólintottam szomorúan.
- Ő az életemben a legjobb dolog, és persze Darcy. – magyarázta tovább, én pedig meg akartam halni – De ezt persze te is tudod.
- Tessék? – néztem rá meglepődve.
- Tudod, hogy milyen fantasztikus nő Angie, és Darcy is csodás kislány. Biztos hiányozni fog neked.
- Igen. 
- De majd meglátogatod, és ő is eljöhet hozzád. 
- Aha. – nem tudtam mit mondani. Komolyan, ez a számomra vadidegen akarja megmondani, hogy mikor és hogyan találkozzak a saját lányommal. Legszívesebben megütöttem volna, de valamiért nem ment. Talán megsajnáltam? Lehet, elvégre teljes szívéből szereti Angie-t, aki megcsalta őt velem. – Figyelj Chad, köszönöm a meghívást, de most el kell mennem. Még van egy kis dolgom. 
- Maradj még! – kérte.
- Nem, tényleg nem lehet. – tekertem meg a fejemet, ami egyben szólt a pincérlánynak is, hogy ne csináljon semmit Chad-del. 


Angelina Graham
- Haza akarok menni! – nyafogtam a nővéremnek, mikor már két órája ültünk az egyik szórakozóhelyen. 
- Dehogy mész. – rivallt rám.
- Minek vagyunk itt egyáltalán? Nincs itt senki, csak pár ittas kiskorú, és nem nagyon tetszik, ahogy az a tini fiú rám mosolyog. – néztem félve a Justin Bieber frizurás kölyökre. 
- Ugyan már! Igyál még valamit, én kimegyek a mosdóba. – pattant fel, és elviharzott. Én kaptam az alkalmon, és egyből kisiettem a bárból. Még világos volt, ezért az első taxit leintettem, és egyből bepattantam, mielőtt még a nővérem rájön, hogy leléptem, és utolér. Megmondtam a taxisnak az úti célt, és kikapcsoltam a telefonomat is, nehogy keresni tudjon. 
Negyed órás utazás után megérkeztünk, és miután fizettem, kiszálltam. Hogy hol voltam? A külváros egyik kis domboldalán, ahonnan csodálatos látványt nyújtott London, és a naplemente lélegzetelállító volt.
Felsétáltam a legmagasabb pontra, ami elég nehézkesen ment magassarkúban. Az ismerős padot kerestem a szememmel, és mikor megláttam, majd’ kiugrott a szívem.
- Harry? – csúszott ki a számon, pedig nem akartam megszólalni.

17 megjegyzés:

  1. Ááááh imádoom egyszerűen fantasztikus.:) <3 Már nagyon várom a kövi részt.:D <3

    VálaszTörlés
  2. úristeen itt abbahagyni :D hogy fogom én kibírni szerdáig? nem baj a türelem rózsát terem (remélem) ;D isteni vagy még mindig :) puszi<3

    VálaszTörlés
  3. Szia! Fantasztikus kett a rész! Komolyan Harry<333 Így befejezni..na de mindegy hamar köviit!!!
    Pusszy D.

    VálaszTörlés
  4. U.R.I.S.T.E.N!!! Nagyon varom a kovi reszt. Imadtam*--*. Siess:)

    VálaszTörlés
  5. It was so Amazing ! A befejezes (Kicsit gonsoz volt toled , de hatásos ! ) ... igy megcsak jobban várom a kovetkezot ! :) .. Es persze #TeamHarry ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) és igen, muszáj volt így befejezni :D de legalább elárultam, hogy Harry ott van :D

      Törlés
  6. OMG! :D nagyon tetszett, és Harry nem semmi volt, ahogy be akarta fűzni a csajt ,hogy Chaddel csináljon valamit :D
    Már kíváncsian várom a következőőőt ;3 xoxo

    VálaszTörlés
  7. Imádom, nagyon szupi lett!!((: Siess a kövivel^^ ♥

    VálaszTörlés