45. fejezet: Igenek és nemek

Sziasztok! Elérkeztünk ide is sajnos! Mikor elkezdtem írni a történet első évadát, nem gondoltam, hogy ilyen sikeres lesz, és hogy eddig eljutunk. Nagyon örülök annak, hogy ennyien itt voltatok, és vagytok mindig, és hogy kitartottatok a húzósabb napokban is mellettem. Nem is húzom tovább a szót, itt az utolsó fejezet, amiben elrendeződik minden, de még egy Epilógus hátra van, amit holnap olvashattok!

Angelina Graham

- Igen! – mondtam ki nagy nehezen, és esküszöm, hogy beleszédültem a saját szavaimba. Hát ennyi volt, mostantól már nincs visszaút. 

- Chad Adams, elfogadod-e feleségedül ezt a nőt, ígéred-e, hogy mostantól kezdve mindig szeretni és tisztelni fogod, hűséges és szerető férje leszel, gondoskodsz róla Isten rendelése szerint a házasság szent kötelékében? – tette fel a kérdést Chad-nek a pap. 

- Nem! – hangzott a válasz, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. 

- Tessék? – szólaltam meg hitetlenkedve, és velem együtt hördült fel a násznép is. 

- Nem vehetlek el. – mondta, és megfogta a kezemet. 

- De…de miért nem? – kérdeztem idegesen. Talán rájött valamire? 

- Nem vehetlek el, Angie, mert nem lennél boldog velem. Nem szeretsz engem úgy, ahogy én szeretlen téged, és soha nem is szerettél. Éppen ezért nem engedhetem meg azt, hogy hozzám gyere feleségül. Neked nem én vagyok az igazi, és ezt a hülye is látja. 

- De hát igent mondtam, Chad. – mondta elfúlt hangon – Hozzád akarok menni. 

- Nem, nem akarsz hozzám jönni. – mondta mosolyogva, mégis szomorú arccal – Hidd el, hogy én lennék a legboldogabb ember, ha a feleségem lennél, és szeretnél engem. Ha úgy szeretnél, ahogy Harry-t szereted. 

- De… - bele akartam vágni a szavába, de nem engedte. 

- Angie! Nem kell letagadnod, és ne is érezd magad rosszul ezért. A szívének senki nem parancsolhat. Még te sem, pedig már évek óta azzal próbálkozol. Tudod, már az hülyeség volt, mikor megkértem a kezedet. Félre ne értsd, nem bántam meg, és bármikor megtenném újra, de én nem Harry vagyok, így esélyem sincs, hogy boldoggá tegyelek. Mikor újra megjelent, egyből észrevettem rajtatok, hogy odavagytok egymásért, és titeket úgymond egymásnak teremtettek. Bármennyi gondotok volt, akkor is ugyan úgy néztek egymásra, és tudom, hogy bármit megoldanátok, és meg is fogtok oldani. Szeretném, ha boldog lennél, mert akkor én is az leszek. Maradj itt, és nem azt mondom, hogy kezdjétek egyből újra, de adj neki még egy esélyt. Adj esélyt a boldogságotoknak. Én elköltözök, és valószínűleg többet nem találkozunk, de tudom, hogy jól meglesztek. Harry jó ember, és nem hiszem, hogy újra hibázna egy akkorát, mint három éve. Vigyázni fog rátok, talán még jobban, mint ahogy én tenném. 

- Chad… - suttogtam sírva, és csak a fejemet tekertem. Nem hiszem el, hogy ezt megtette értem. Annyira szeret, hogy képes a saját boldogságát feláldozni azért, hogy nekem jó legyen. 

- Szeretlek, édes! – mondta, és magához szorított. Majd Darcy-hoz fordult, és leguggol elé. – Szia, szépségem! Vigyázz anyura, meg apura, oké? Ti összetartoztok. – mondta, és megölelte őt is, majd a násznép felé fordult – Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek, főleg az én ismerőseimnek, de azt hiszem, hogy rossz vőlegény állt az oltár előtt. – nevetett, majd mielőtt kivonult az ajtón, még egyszer visszamosolygott rám. Én csal álltam ott könnyes szemekkel, majd arra lettem figyelmes, hogy Darcy rángatni kezdi a ruhámat.

- Akkor most itt maradunk? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. – feleltem boldogan. Rettentő érzés volt, hogy Chad-nek fájdalmat okoztam, de valamiért mégis jól éreztem magam. A násznép elkezdett kiszállingózni a templomból, Abbie, Eleanor és a srácok viszont körém gyűltek. Ránéztem Lou-ra, aki egyből tudta, hogy Harry-t keresem. 

- Mikor igent mondtál, eltűnt. – mondta idegesen – Az előbb kerestem odakint, de nem találtam, pedig a kocsija is itt van. – fejezte be sajnálkozó tekintettel, nekem pedig beugrott valami. 

- Azt hiszem, hogy tudom, hol van. – kiáltottam el magam.

- Én is mehetek? – kérdezte Darcy, mikor elindultam kifelé.

- Öhm… - kezdtem, de a nővérem a segítségemre sietett. 

- Édesem, azt hiszem, hogy anya és apa most szeretne kettesben lenni. Rendben? 

- Hát jó! – mondta szomorúan, majd felém fordult – De aztán ne hagyjatok ám itt! 

- A világ összes kincséért sem. – nevettem rá, majd sietős léptekkel indultam meg a hátsó kijárat felé, át az udvaron. Egészen a temető ajtajáig futottam, ott kicsit megnyugodva lassítottam a lépteimen. Tudtam, hogy itt lesz. Halkan közelebb mentem, és még hallottam, ahogy a sírkőhöz beszél. 

- Már évek óta nem jártam itt! – szólaltam meg, mikor teljesen mögé értem. Tényleg nem voltam kint a kis Holly sírjánál már azóta, hogy Harry elhagyott. Egyszerűen képtelen voltam eljönni, ugyanis ő is csak Harry-re emlékeztetett, elvégre miatta jöttünk össze annak idején a Hospice házban. 

- Te…te mit keresel itt? – állt fel hirtelen Harry, mikor megpillantott. Az arca csupa könny volt, ugyanis megint sírt. A szívem meg akart szakadni, hogy így látom. 

- Vége az esküvőnek. – rántottam meg a vállamat. 

- Akkor miért nem vagy a férjeddel? – kérdezte undok hangnemben, és lehajtotta a fejét. 

- Vele vagyok, legalábbis remélem, hogy egyszer majd az lesz. – mondtam mosolyogva.

- Tessék? – nézett rám reménykedve. 

- Chad nemet mondott. Szerinte vele nem lennék olyan boldog, mint veled.

- De te igent mondtál neki, hallottam.

- Mert féltem az érzéseimtől. A biztosat akartam választani, és az ő lett volna. 

- Na, és ha ő is igent mond? Akkor most boldogan élnétek?

- Harry! Tényleg arról akarsz beszélni, hogy mi lett volna, ha? – tettem csípőre a kezeimet.

- Nem, persze, hogy nem. – mondta idegesen, és a hajába túrt. Alig mert rám nézni, tudtam nagyon jól, hogy zavarban van. 

- Öhm… A násznép hazament, már csak Abbie-ék meg a banda van itt. – mutattam a hátam mögé – Vissza kéne mennem, csak meg akartalak keresni. Azt akartam, tudd, hogy nem mentem hozzá Chad-hez. – mondtam, és elindultam visszafele, azonban pár pillanat múlva az történt, amire számítottam. Megéreztem gyenge érintését a csuklómon, és óvatosan visszahúzott magához. 

- Nem gondolod, hogy csak úgy elengedlek, ugye? – mondta mosolyogva, miközben végigsimított a hajamon, és az arcomon – Soha többé nem engedlek el. Érted? Soha.

- Ígéred? – szinte suttogva beszéltem az arcába – Megígéred, hogy nem bántasz meg többet? Nem fogsz elhagyni, és nem gondolod meg magad többet? 

- Az utóbbi hetekben úgy vetted észre, hogy ezeket megtenném veled? 

- Nem. 

- Persze, hogy nem. Te, és Darcy vagytok a mindeneim, és ezt, ha kell, minden nap elmondom, minden órába, akár minden egyes percben. – győzködött akkora beleéléssel, amekkorát már régen láttam rajta – Elmondom mindenkinek, akár az egész világnak. Mert azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy te az enyém vagy. Csak az enyém, és senki másé. Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. 

- Én is szeretlek! – mondtam ki végre azt, amit már olyan hosszú ideje magamban tartottam. Ahogy a mondat elhagyta a számat, megéreztem édes ajkait az enyémeken, és én élvezettel csókoltam vissza. Végre mindenestül odaadhattam magam neki, nem volt semmi kötöttség más felé. Csak az övé voltam. 

- El sem hiszem, hogy ez megtörténik. – nézett rám csillogó szemekkel. Régen láttam már ilyennek. Tényleg boldog volt, és ez miattam történt meg.

Magamat ismerve meglepődtem azon, hogy mekkora biztonságban éreztem magam a karjaiban. Nem is akartam arra gondolni, hogy mi történt régen, valamiért újra megbíztam benne. 

- Visszamenjünk? – suttogta bele a hajamba, mikor már percek óta csak ölelkeztünk. Én ez alatt a mellkasán nyugtattam a fejemet, és hallgattam a szíve dobogását. 

- Öhm… Menj előre, nekem még van egy kis dolgom itt. – mosolyogtam rá, és a sírkőre néztem. 

- Rendben. – bólintott, és megcsókolt. Lassan indult el a kijárat felé, de közben többször is hátranézett, és rám mosolygott. Szerintem még most sem hitte el, hogy mindez megtörtént, és hogy újra mellette vagyok. 

- Szia, kislány! – guggoltam le a sír mellé, és letettem rá a menyasszonyi csokromat, ami még mindig a kezemben volt – Nagyon sajnálom, hogy nem jöttem el hozzád egy ideje, de tudom, hogy te nem haragszol rám ezért. Megérted, hogy nehéz lett volna itt lennem, mert csak ő jutott volna eszemben. Nagyon hiányzol, és ha minden jól megy, most nem foglak elhanyagolni, és mindig kijövök hozzád. Tudod, te tényleg még mindig vigyázol rám…vagyis ránk. Mindig te hozol minket össze, és ezt még soha nem köszöntem meg neked. Remélhetőleg ezentúl minden rendben lesz. Most már csak a haverodon múlik minden. – mosolyogtam, és a temető kijárata felé néztem, ahol ott állt Harry, és a karjaiban ott fogta Darcy-t. Felkeltem Holly sírja mellől, és elindultam feléjük. A kislányunk szaladni kezdett felém, és akkora hévvel ölelt át, hogy majdnem összeestem. 

- Most már örökre együtt maradunk? Csak mi hárman? – kérdezte nagy szemekkel. 

- Igen. – bólintottam.

- Hát, a számon azért változtathatunk, nem? – kérdezte Harry, mikor mellénk ért, és szorosan átölelt minket. 

A szavai melegséggel töltöttek meg, és végre boldog voltam, olyan hosszú idő után. Végre újra életem szerelmével lehettem, akivel mindig is lenni akartam.

44. fejezet: Az esküvő

Sziasztok! Íme, a várva-várt rész! Ebben végre kiderül, hogy ki is Harry kísérője, illetve az esküvőre is bepillantást nyerhettek. Nem is húzom tovább a szót, olvassatok, és kommenteljetek! ;)

Angelina Graham

- Sziasztok! Lou, pont téged kerestelek…vagyis kerestünk. – mondta Harry mosolyogva.

- Ő a partnered? – kérdezte Louis elfúló hangon, és hitetlenkedve nézett az érkezőkre.

- Igen, de… 

- Fogd be! Csak fogd be a szádat, oké? – ordította Lou, én pedig csak pislogtam. 

- Mi a baj? – kérdezte Harry ijedten. 

- Te pont vele jöttél ide? Pont életem szerelmét kellett elhoznod? Vele kell kavarnod, Harry? – sírta Louis – Azt hittem, hogy barátok vagyunk. 

- Félreérted! – védekezett Harry, de nem volt már ideje, ugyanis Lou kirohant a szobából. 

- Majd én beszélek vele. – mondta Harry partnere, és utána futott. 

- Ugye tudod, hogy Louis még mindig szereti őt? Neked pont őt kellett idehoznod? Pont Eleanor Calder-rel kell idejönnöd? – kértem számon Harry-t, magam sem tudom, hogy miért. 

- Pont azért hoztam ide, hogy újra találkozzanak. El is szereti még őt, csak nem merte keresni. 

- Ohhh… Én meg már azt hittem, hogy… - nem tudtam kifejezni magam.

- Hogy valaki más kell? – nevetett Harry – Dehogy! Tudod, hogy te vagy a mindenem. 

- Öhm… Tudod mit, igazából semmi közöm hozzá, hogy kivel találkozgatsz. – rántottam meg a vállamat, mintha tényleg nem érdekelne a dolog. 

- Annyira szép vagy. – nézett rajtam végig többször is. 

- Köszönöm. – feleltem, és éreztem, hogy elvörösödök. 

- Bárcsak én várhatnék rád az oltár előtt. – mondta lehajtott fejjel, és közelebb lépkedett. 

- Volt rá lehetőséged, Harry.

- Tudom. Sokszor elképzelem azt, hogy mit csinálnánk most, ha akkor nem vagyok gyáva, és nem futok el. Boldogok lennénk.

- Valószínűleg, igen. – bólintottam közömbösen. 

- Angie… - tört ki hirtelen, és megfogta a kezeimet, én pedig ijedten néztem fel rá. Közel állt hozzám, és a szemeimbe nézett, így láttam, hogy könnyes a szeme. – Ne menj hozzá, kérlek! Válassz engem, és én boldoggá teszlek. Soha nem foglak megbántani, soha nem hagylak el. Te és Darcy vagytok a mindenem, és ez örökre így is marad. Adj még egy esélyt! Könyörgök! – sírta, és letérdelt elém. 

- Harry! – fogtam meg a kezét, és letérdeltem mellé, legalábbis csak próbáltam, mert a szoknyám nem nagyon engedte – Tudod, hogy ez nem így megy. 

- Tudom, hogy nem hiszel nekem. – tekerte meg a fejét.

- De, de hiszek. – mosolyogtam rá.

- Akkor miért vagyunk még itt? Gyere velem, lépjünk le, és legyünk boldogok. 

- Nem. Én nem leszek az, aki lelép a saját esküvőjéről, és összetöri a párja szívét. 

- De nem leszel boldog. – mondta kétségbeesetten. 

- De az leszek, mert ha Chad boldog lesz, akkor én is az leszek. Darcy-nek pedig a legjobbat akarom. 

- De neki az lenne a legjobb, ha a szülei együtt lehetnének. 

- Az nem olyan biztos. Nem vetted észre, hogy az van most is, mint régen? Folyton öljük egymást, akár hányszor találkozunk, valamin összeveszünk. Nem ismerős a dolog? 

- Lehet, hogy ez volt régen is, de miután Darcy megszületett megváltozott a dolog. Megváltoztam én is, és te is. Ha pedig kell, akkor most is megváltozok. Bármit változtatok magamon, csak mondd meg, hogy mi legyen az. Minden megteszek értetek. 

- Harry… - kezdtem a mondanivalómat, de ekkor kinyílt az ajtó.

- Hugi! Idő van… - lépett be Abbie az ajtón, de amint meglátta Harry-t, megtorpant – Hoppá! Nem akartam zavarni. 

- Semmi baj. – kelt fel Harry a padlóról, és letörölte a könnyeit. Látszólag nem zavarta, hogy a nővérem is így látja, egyáltalán nem szégyellte magát. – Nekem úgyis mennem kell. – mondta, de még felém fordult – Szeretlek! Az életemnél is jobban szeretlek titeket. 

- Istenem! – sóhajtottam fel, mikor Harry kiment az ajtón. 

- Mi történt? 

- Könyörgött, hogy ne menjek hozzá Chad-hez. – néztem rá szomorúan. 

- Mit mondtál neki? 

- Na, szerinted mégis mit mondtam? Azt, hogy nem megyek hozzá, és lépjünk le. 

- Tényleg? – nézett rám döbbenten. 

- Te jó ég, dehogy! – kiáltottam fel – Megmondtam neki, hogy nem fogom elhagyni Chad-et, és kész. 

- Szegény pasi. – tekerte meg a fejét Abbie – Totál kikészült, és még jobban ki is fog, főleg, ha végignézi, ahogy hozzámész Chad-hez. 

- Senki nem mondta neki, hogy muszáj itt lennie. – rántottam meg a vállamat, de belül ugyan úgy szenvedtem, mint Harry. Talán még jobban is. 

Harry Styles

- Harry! – hallottam meg az ismerős hangot a folyosón, mikor kiléptem a szobából – Harry, várj! 

- Lou? – fordultam meg, de nem néztem fel. Elég sokan voltak, nem akartam, hogy lássák az arcomat. 

- Sajnálom, tesó. – mondta a barátom, mikor utolért – Annyira hülye voltam, nem is tudom, miért gondoltam azt, hogy Eleanor és te…Baj van? – nézte meg jobban az arcomat – Sírtál? 

- Tök mindegy. – rántottam meg a vállamat. 

- Tényleg ne haragudj rám. 

- Nem haragszom, Lou. Van most nagyobb bajom is. – mondtam halkan. Tényleg nem haragudtam rá, ugyanis szerintem én is így reagáltam volna egy ilyen helyzetben. 

- Beszéltetek? – kérdezte bátortalanul. 

- Igen. Megpróbáltam még utoljára megkérni, hogy válasszon engem. Térden állva könyörögtem neki, de hiába. – mondtam, és éreztem, hogy mindjárt újra sírni fogok. 

- Annyira sajnálom. – mondta Louis szomorúan. 

- Na, és ti? Beszéltél Eleanor-ral? – kérdeztem egy apró, színlelt mosollyal. 

- Igen. – mondta vidáman.

- És? Mire jutottatok? 

- Megpróbáljuk újra. Legalábbis újra fogunk találkozni, és ezt neked köszönhetjük, Harry. Tényleg a legjobb barát vagy. – mondta, és megölelt.

- Örülök, hogy legalább ti boldogok vagytok. 

- Gyere, lassan menjünk be. – húzott magával, mikor megindult a tömeg a padok felé – El foglalt helyet. 

- Oké. – egyeztem bele, habár ez volt az utolsó hely, ahol most lenni akartam. 

A percek csak úgy repültek, mikor már a helyemen ültem. Az egyik oldalamon Louis ült, aki végi Eleanor-ral volt elfoglalva, a másikor pedig Liam, aki egyfolytában a telefonját nyomkodta. 

Valószínűleg a legújabb nőjének irogatott. Azt csodálom, hogy ide egyedül jött, és nem hozta el az egyik macáját. Őt ismerve azonban biztos voltam benne, hogy majd itt is csajozni akar. 

Mikor megkezdődött a nászinduló, egyből csend lett, még Liam is lerakta a telefonját, és mindenki a padsorok közé figyelt. Először Darcy vonult be, komoly arcot vágott, és rózsaszirmokat szórt végig a padlón. Mikor az oltár elé ért, megállt Abbie mellett, és vizslatni kezdte a sorokat. Aztán észrevett engem, és vadul integetni kezdett. Mosolygott, de láttam rajta, hogy nem olyan vidám, mint amilyen lenni szokott. Pár másodperc múlva aztán megérkezett ő. Ahogy elkezdett lépkedni a sorok között, olyan volt, mint egy igazi hercegnő. Ámulva néztem, ugyanis én idióta, legutóbb elszalasztottam ezt a látványt. Annyira gyönyörű volt, hogy akár örökre elnéztem volna azt, ahogy az oltár felé sétál. Persze csak akkor, ha én várom ott. 

Mikor megállt, Chad felé fordult, és rámosolygott. Aztán oldalra pillantott, és egyből engem szúrt ki. Kissé zavartan, de egyből visszanézett Chad-re. Naná, hogy úgy kellett ülnöm, hogy az ő arcát lássam. 

- Gyermekeim! Azért gyűltünk ma össze, hogy tanúi legyünk annak, amint e férfi és e nő Isten színe előtt a házasság szent kötelékébe lép. – kezdett bele a pap a monológjába, de én nem figyeltem rá, csak Angie arcát bámultam. Aztán elérkezett a pillanat, mikor a szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. – Angelina Graham, elfogadod-e férjedül ezt a férfit, ígéred-e, hogy mostantól kezdve mindig szeretni és tisztelni fogod, hűséges és szerető felesége leszel, gondoskodsz róla Isten rendelése szerint a házasság szent kötelékében?

- Igen! – hangzott a válasz, én pedig megsemmisültem. Akkor kellett volna közbeszólnom, mikor a pap megkérdezte, hogy ki ellenzi a házasságot. Nem szabadott volna hagynom, hogy eljusson eddig a szertartás. 

- Ki kell mennem. – szólaltam meg hirtelen, és felugrottam. Louis és Eleanor kiengedtek a padból, én pedig szinte rohanva mentem ki a hátsó kijáraton. Levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem, hogy meg fogok fulladni.

41. fejezet: Legény- és leánybúcsú

Sziasztok! Mivel szombat van, hoztam az új fejezetet. Tegnap sikerült írnom egy keveset, és hamarosan be is fogom fejezni a sztorit. Most a 44. részt írom, ezen kívül már talán csak egy lesz. Szóval hamarosan vége! Remélem, hogy már várjátok, hogy mi lesz a befejezés! Addig is itt van az új fejezet, várom a kommenteket!

Harry Stlyes

Niall-el együtt mentünk a bárba, ahol Chad legénybúcsúját tartották. Taxival érkeztünk, ugyanis mind a ketten szerettünk volna inni. Főleg én, ugyanis muszáj lesz innom egy-két pohárkát Chad-del, hogy sikerüljön leitatnom. Igen, még mindig az a tervem, hogy annyi alkoholt itatok vele, amennyi csak belefér, és így megcsalja majd Angie-t. Tudom, hogy ez az egész szemét dolog, de annyira kétségbe vagyok esve, hogy elvesztem életem szerelmét, hogy bármit megtennék. Gondolkoztam már azon is, hogy simán bejelentem neki, hogy a menyasszonya lefeküdt velem már kétszer is, de akkor megint csak én lennék a rossz Angie szemében. 

- Ez az a hely? – néztem fel, mikor kiszálltunk a kocsiból – Naná, hogy egy ilyen puccos helyre kellett jönnünk. – forgattam meg a szemeimet, amire Niall-től csak egy lenéző pillantást kaptam – Most mi van? 

- Semmi. – emelte fel a kezeit, és elindult befelé, azonban a bejárat előtt még megállt, és felém fordult – Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget. 

- Mégis mire gondolsz? – tettettem a hülyét.

- Harry! 

- Jól van, na! Ígérem! – emeltem fel a kezemet, de azt nem látta, hogy a másik kezemen összekulcsoltam az ujjaimat – Menjünk már! – löktem be magam előtt az ajtón. A bár pontosan olyan volt, mint amire emlékeztem. Egyszer már jártam itt, még a nagyon régi, bulizós korszakomban, mielőtt megismertem Angie-t. Mikor beljebb mentünk, egyből megismertem Chad-et, akinek a látványa most is kiakasztott, ugyan úgy, mint mindig. 

- Sziasztok! – üdvözölt minket, mikor észrevett – Üljetek le! Mit isztok? 

- Én egy tequilával kezdek. – mondta Niall, én pedig bólintottam, hogy nekem is jó lesz. 

Miután a felettébb csinos pincérnő kihozta az italokat, egyből megittuk. Ez többször is megismétlődött, és láttam Chad-en, hogy már eléggé sok van benne, ahogy azt is észrevettem, hogy a pincérnő figyelmét eléggé leköti a mi vőlegényünk. Bingó! Nem is kell csajt keresni neki. 

- Kérek még egy kört! – mondtam, és felkeltem az asztaltól – Szia! – köszöntem a pincérnőnek, aki most a pultban állt – Tetszik a haverom? 

- Tessék? – nézett rám meglepetten. 

- Chad Adams-nek hívják, és nagyon sikeres üzletember. – fényeztem – Ma van a legénybúcsúja, ez az utolsó szabad éjszakája. – folytattam, és láttam, hogy a lány szeme felcsillan minden egyes szónál. 

- A nevem Erica. Tudom ám, hogy ki vagy! – szólalt meg végül – És most már azt is tudom, hogy a ”barátod” kicsoda. – a barát szónál idézőjelet formált az ujjaival. 

- Tényleg? 

- Ő fogja feleségül venni a te volt menyasszonyodat, igazam van? – nézett rám nevetve, de láttam, hogy nem rosszból mondja. 

- Igen! – hajtottam le a fejemet egy kissé szomorúan.

- Te pedig mindent megtennél, hogy újra a tiéd legyen a lány. 

- Bármit. – ismertem be, magam sem tudom, hogy miért. 

- Harry! Nagy rajongótok voltam régen, és örülök neki, hogy újra összejöttök, habár már nem lesz olyan, mint régen. 

- Nem? – néztem rá furcsán – Miért nem? 

- Mert te nem vagy boldog, Louis és Eleanor már nincsenek együtt, Zayn szinte eltűnt, Liam pedig, akiről azt hittem, hogy ő lesz az első, aki megállapodik, minden héten már nővel van. Egyedül Niall a régi közületek. – mondta, szinte oktató hangon, és mennyire igaza volt. 

- Szerinted felesleges ez az egész felhajtás a banda körül? 

- Nem! Dehogy! Nem ezt mondtam. Hiszen mindenki változik, ahogy ti is. Mi, a rajongóitok is rengeteget változtunk, és ez nem baj. Csak gondoljatok végre magatokra is. Nekünk sokkal fontosabb az, hogy ti boldogok legyetek, mint az, hogy minden évben keményen dolgozzatok, hogy ki tudjátok adni a legújabb lemezt. 

- Köszönöm. – mosolyogtam rá.

- Mit köszönsz? – nevetett – Ez természetes. Meg az is természetes, hogy segítek neked. 

- Miben? – nem értettem, hogy mire céloz. 

- Gondolom, szeretted volna, ha kicsit elbeszélgetek Chad barátoddal, igaz? – húzta fel a szemöldökét. 

- Igen. – mosolyogtam angyalian, és folytatni akartam, de ekkor megszakított minket valaki.

- Kérünk kettőt! – mondta Chad a lánynak, és mellém ült. Egy kissé dölöngélt már, de azért megtalálta a helyét, és lehúzta a kért italt, miután koccintott velem – Lehet, hogy nem kellene többet innom. Holnap nem akarom kidobni a taccsot az oltárnál. 

- Az nem lenne szép. – mosolyogtam erőltetve. 

- Hát nem. – bólintott – Alig várom már, hogy elvehessem Angie-t. – mosolygott maga elé, és a poharával kezdett játszani – El sem tudtam eddig képzelni, hogy valakit ennyire lehet szeretni. Csodálatos nő. 

- Igen az. – bólintottam szomorúan.

- Ő az életemben a legjobb dolog, és persze Darcy. – magyarázta tovább, én pedig meg akartam halni – De ezt persze te is tudod.

- Tessék? – néztem rá meglepődve.

- Tudod, hogy milyen fantasztikus nő Angie, és Darcy is csodás kislány. Biztos hiányozni fog neked.

- Igen. 

- De majd meglátogatod, és ő is eljöhet hozzád. 

- Aha. – nem tudtam mit mondani. Komolyan, ez a számomra vadidegen akarja megmondani, hogy mikor és hogyan találkozzak a saját lányommal. Legszívesebben megütöttem volna, de valamiért nem ment. Talán megsajnáltam? Lehet, elvégre teljes szívéből szereti Angie-t, aki megcsalta őt velem. – Figyelj Chad, köszönöm a meghívást, de most el kell mennem. Még van egy kis dolgom. 

- Maradj még! – kérte.

- Nem, tényleg nem lehet. – tekertem meg a fejemet, ami egyben szólt a pincérlánynak is, hogy ne csináljon semmit Chad-del. 

Angelina Graham

- Haza akarok menni! – nyafogtam a nővéremnek, mikor már két órája ültünk az egyik szórakozóhelyen. 

- Dehogy mész. – rivallt rám.

- Minek vagyunk itt egyáltalán? Nincs itt senki, csak pár ittas kiskorú, és nem nagyon tetszik, ahogy az a tini fiú rám mosolyog. – néztem félve a Justin Bieber frizurás kölyökre. 

- Ugyan már! Igyál még valamit, én kimegyek a mosdóba. – pattant fel, és elviharzott. Én kaptam az alkalmon, és egyből kisiettem a bárból. Még világos volt, ezért az első taxit leintettem, és egyből bepattantam, mielőtt még a nővérem rájön, hogy leléptem, és utolér. Megmondtam a taxisnak az úti célt, és kikapcsoltam a telefonomat is, nehogy keresni tudjon. 

Negyed órás utazás után megérkeztünk, és miután fizettem, kiszálltam. Hogy hol voltam? A külváros egyik kis domboldalán, ahonnan csodálatos látványt nyújtott London, és a naplemente lélegzetelállító volt.

Felsétáltam a legmagasabb pontra, ami elég nehézkesen ment magassarkúban. Az ismerős padot kerestem a szememmel, és mikor megláttam, majd’ kiugrott a szívem.

- Harry? – csúszott ki a számon, pedig nem akartam megszólalni.

40. fejezet: Közeledik a nagy nap

Sziasztok! Először is szeretnék valamit elmondani! Mint ahogy azt már említettem, nekem nincsen nyári szünet, így nem tudok sűrűbben részeket hozni. Sőt, mivel itt a nyár, ezért én sem ülök egész nap a szobámban, a gép előtt. Szerintem érthető a dolog, és az is valami, hogy legalább egy rész van hetente. Valahol hónapokat kell várni az új fejezetre. Próbálok sietni, főleg, hogy most majd lesz két hét szünetem. Nem ígérek semmit, és elnézéseteket kérem a lemaradásokért. Köszönöm annak, aki ezt megérti.

Hoztam ma egy új részt, mert annyian türelmetlenek voltak, és kaptam egy-két bántó megjegyzést is a késéssel kapcsolatban. Így viszont nem ígérem meg, hogy a héten lesz még rész, de igyekszem.

Harry Styles

- Apuciiiiii! – hallottam meg az ijedt kiáltást, mikor a nappaliban kapcsolgattam a tévét. 

- Igen, hercegnő? – kiáltottam vissza, és a hang irányába fordultam. 

- Hol vagy? – hangos trappolást hallottam le a lépcsőről, ami egyre jobban közeledett felém. 

- A nappaliban. Mi történt? – néztem kérdőn Darcy-ra, mikor megállt az ajtóban. 

- Azt hittem, hogy… - kezdte lehajtott fejjel, és magához szorította a maciját. 

- Mit hittél? – felkeltem a kanapéról, és hozzá sétáltam – Hogy elmentem? – guggoltam le hozzá.

- Igen. – bólintott halkan. 

- Nem megyek sehova, hercegnő. – simogattam meg az arcát, és magamhoz szorítottam.

- De nemsokára elmegyünk anyucival, és Chad-del. – nézett rám nagy szemekkel – Te is velünk jössz?

- Nem. – tekertem meg a fejemet – Én sajnos nem mehetek veletek, de hidd el, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy anyuci és te ne menjetek el, és megint az én hercegnőim legyetek.

- De apuciiiii! – ölelt magához – Én mindig a te hercegnőd leszek.

- Szeretlek, életem. 

- Én is szeretlek, apuci! – mondta mosolyogva, és még jobban megszorított. 

KÉT HÉTTEL KÉSŐBB

Két hét telt el azóta, hogy utoljára láttam Angie-t. Beszélni persze beszéltünk telefonon, de személyesen nem láttuk egymást. Van egy olyan érzésem, hogy direkt kerül, és szerintem nem is akar velem találkozni az esküvő napjáig. És hogy miért? Louis szerint az van, hogy ha megint találkozna velem, akkor még jobban összezavarodna, és újra elgondolkodna azon, hogy kit is szeret igazán. Fél attól, hogy ha újra lát, akkor nem fog tudni ellenállni nekem, és újra megcsalná velem Chad-et. Fél attól, amit valójában érez. 

- Szia, tesó! – lépett be az ajtón Niall.

- Szia. – fordultam felé – Nem is hallottalak.

- Pedig kétszer is csengettem. – nézett rám csodálkozva.

- Kicsit elgondolkoztam. – vontam vállat.

- Mit emészted magad itt? Miért nem mész el hozzá? 

- Nem akar látni. Te tudod, a legjobban, hogy veletek cipelteti ide-oda Darcy-t is, csak hogy ne kelljen látnia engem. – mondtam csalódottan – Hova készülsz? – kérdeztem, mikor végignéztem rajta.

- Öhm…Hát… - vakarta meg a tarkóját, és idegesen nézett rám – Ugye holnap esküvő, és hát…

- Ne is emlékeztess rá. – mondtam mogorván. Holnap elveszítem életem szerelmét, és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Pedig megígértem Darcy-nak is, hogy nem engedem meg, hogy Chad elvigye őket. 

- Ma van a legénybúcsú, és Chad meghívott. – nyögte ki nagy nehezen. 

- Ja…Tényleg! – bólintottam gúnyosan – Engem is meghívott. 

- De gondolom, te nem jössz. 

- Miért is ne? – pattantam fel, hiszen eszembe jutott valami.

- Mi ez a mosoly? – méregetett Niall – Mi jutott eszedbe? Mit tervezel?

- Szerzünk ma este egy nőt a mi drága Chad barátunknak. – mosolyogtam gonoszan, és összedörzsöltem a tenyerem. 

- Szerzünk neki egy nőt? – Niall zavartan nézett rám – Ezt hogy érted? 

- Ugyan. Miről szól egy legénybúcsú? Alkohol, buli, nők. – soroltam – Leitatjuk Chad-et, és lebuktatjuk, miközben megcsalja Angie-t valami ribanccal. 

- Na, az én legénybúcsúm nem erről fog szólni. – mutatott rám – Harry! Nem hiszem, hogy ezt akarod. – tekerte meg a fejét.

- Dehogynem! Muszáj valamit tennem, bassza meg! – ordítottam el magam, és a hajamba túrtam. 

- De nem így. Szerinted Angie egyből a karjaidba veti magát, ha megtudja, hogy Chad megcsalta? Különben is, nem hinném, hogy érdekelné más nő, még akkor sem, ha hulla részeg lenne. 

- Ugyan már, Niall. 

- Chad szereti Angie-t. 

- Én szeretem Angie-t, és nem ez a seggfej. – kezdett egyre jobban dühíteni.

- Angie fantasztikus nő, szerinted más nem szerethet bele úgy, mint te? 

- Te most kinek a pártján állsz? 

- A tiéden, természetesen, de értsd már meg, hogy ez nem megoldás. Angie összeomlana, ha még egyszer otthagynák az oltár előtt. Neki kell megtennie a kezdő lépést. 

Nem szóltam semmit, csak bámultam Niall-t, és bólintottam egyet.

- Látod? Te is tudod, hogy igazam van. 

- Tudom. – mondtam megadóan, de persze nem felejtettem el a tervemet, hogy Chad-et hulla részegre itatom, és ráküldök egy nőt. Lássuk, hogy mihez kezd vele.

Angelina Graham

- Abbie, már mondtam, hogy nem akarok leánybúcsút, nem? – kérleltem a nővéremet, mikor kora délután beállított hozzám, és szinte kényszerített arra, hogy kezdjek el készülni, mert este buli lesz.

- Hugiiii! – nézett rám lemondóan – Elvileg ez az utolsó szabad estéd.

- Elvileg? – szakítottam félbe.

- Ha csak meg nem gondolod magad. – mosolygott angyalian. 

- Fejezd ezt be! Az elmúlt két hétben próbáltam kerülni őt, nem gondolni rá, és még a nevét sem mondtam ki. Ha valaki szóba hozta, egyből témát váltottam, még ha az a valaki Darcy volt, akkor is. Nem akarok róla beszélni, érted? Holnap férjhez megyek, aztán elköltözünk innen. Végre nem kell többet találkoznom vele.

- Háhhhh! – kiáltott fel, és rám mutatott – Még csak szóba sem hoztam, egyből te gondoltál Harry-re. 

- Ne beszéljünk róla. – mondtam halkan.

- Harry! Harry! Harry! – hajtogatta – Harry-t szereted!

- Fogd már be. Fogd be, és elmegyek veled este. – adtam meg magam. 

- Mindenképp eljössz, hugi! – vonta meg a vállát – Készülj, mert két óra múlva visszajövök érted. – mondta, és a táskáját felkapva kiviharzott a házból. Tudtam, hogy azért siet ennyire, nehogy meggondoljam magam. 

Nagy nehezen, de aztán rászántam magam, és a szobámba indultam készülni. A szekrényem elé mentem, hogy ruhát válasszak. Nem akartam olyat, ami túl szexi, de azért nagymamásat sem, hiszen abba Abbie egyből belekötne. Egy fehér pulóvert választottan, amihez nagyon jól ment a pink színű miniszoknyám, aminek az egyik oldala hosszított volt. A púder színű magassarkúmat vettem fel, és a fehér táskámat, illetve egy arany nyakláncot választottam kiegészítőnek. A hajamat hagytam a már megszokott módon, hullámosan.

Alig, hogy végeztem a készülődéssel, motoszkálásra lettem figyelmes lentről.

- Hát te? – kérdeztem az éppen akkor érkező Chad-et, mikor leértem a lépcsőn. Eléggé meglepett, hogy itt találom, ugyanis úgy beszéltük meg tegnap, hogy nem találkozunk az esküvőig. 

- Hiányoztál. – mosolygott rám, és megölelt, de elég furcsának tűnt. 

- Baj van? – kérdeztem ijedten, és már a legrosszabbra gondoltam. 

- Nincs. – tekerte meg a fejét – Annyira szép vagy.

- Abbie rávett, hogy menjünk el este bulizni. – rántottam meg a vállamat – Mondjuk nincs nagy kedvem.

- Én is megyek a srácokkal. Iszogatunk egyet. 

- Kikkel? 

- A haverok a munkából, Eddy és Marc unokaöcséim, Niall, Harry. – sorolta.

- Harry? – kérdeztem hirtelen – Ő is veletek megy? 

- Igen. Elvégre családtagnak is mondhatjuk. – rántotta meg a vállát – Talán zavar, hogy haverkodunk? Azt hittem, hogy nincs bajod vele.

- Nincs, persze, hogy nincs. Csak meglepett. – erőltettem mosolyt az arcomra. 

- Remek. – bólintott, és megcsókolt – Alig várom a holnapot. 

- Én is. – hazudtam. 

- El sem hiszem, hogy végre a feleségem leszel, és együtt fogunk élni. Távol innen, távol mindentől, csak mi hárman. 

- Ennyire szabadulni akarsz Londonból? – csodálkoztam rajta.

- Jó lesz végre csak veled, és Darcy-val lenni. Megkezdődik az igazi életünk. – mosolyogta – Tudom, hogy hiányozni fog a nővéred, de nekem csak ti ketten vagytok, és senki más nem számít. Veletek akarok lenni. 

Nem szóltam semmit, csak mosolyogva néztem rá. Annyira szeret minket, hogy az szavakkal leírni nem lehet. 

- Indulnom kell. Jó mulatást. – mondta, megcsókolt, majd kisétált az ajtón. Ez meg mi volt? Annyira furcsának tűnt. Talán sejt valamit? Vagy csak az esküvő miatt ilyen zaklatott? 

33. fejezet: Az eljegyzési party

Sziasztok! :) Tudom, hogy már vártátok ezt a részt, szerintem nagyon izgis lett, és emellett még hosszú is! ;) Véleményeket várom!

Angelina Graham

- Szia! – köszönt az ajtóban álló fiú, mikor kinyitottam a csengetés után – Indulhatunk? 

- Persze. – bólintottam. 

- Abbie? – kérdezte félve, és lopva bepillantott mögöttem a házba. 

- Mindjárt készen van. – mondtam mosolyogva, és jobban megnéztem a szőkeség arcát, ami beesett volt, és a szemei sem ragyogtak úgy, ahogy mindig is szoktak. 

- Rendben. – bólintott – Chad is itt van? 

- Nincs. – feleltem unottan – Azt mondta, hogy ott találkozunk, mert még el kell intéznie valamit. 

- Oké. Darcy meg Harry-vel jön, nem? Ha jól tudom, akkor ott van ma is nála. 

- Igen. – mondtam, de még mindig azon gondolkoztam, hogy mennyire szenvedhet szegény – Niall! Jól vagy? 

- Nem igazán. – hajtotta le a fejét – Gondolom, már tudsz mindent. 

- Igen. – mondtam, pont mikor megjelent Abbie, a kezében Nate-tel. 

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, semmit sem észlelve abból, hogy Niall mennyire rosszul van. 

- Igen. – mondta a szőke fiú, és reménykedve, de mégis félve nézett a nővéremre, aki csak elment mellette, és a kocsiba rakta a fiukat. 

- Gyere. – veregettem meg Niall vállát, és az autó felé löktem. Szegényt annyira sajnáltam, hiszen tényleg látszódott rajta, hogy teljesen kivan Abbie miatt. 

Az étteremig, ami körülbelül tízpercnyire volt a házamtól, egy hang sem hallatszott a kocsiban, csupán Nate nevetett fel néha. Abbie hátul ült mellette, míg én elől Niall mellett. Néha ránéztem a fiúra, aki a visszapillantóból figyelte a nővéremet, és a kisfiukat. Láttam a fájdalmat a szemében, de ő is mosolygott, mikor Nate nevetett. 

Mikor odaértünk az étteremhez, Niall vette a karjába a kisfiút, és úgy ment be, én pedig lemaradtam a nővéremmel. 

- Beszélj vele, kérlek! – mondtam suttogva – Teljesen kivan miattad. 

- Majd később. – vágta rá, és előrefutott.

Mikor beléptem az épületbe, már voltak egy páran, de Chad még sehol sem volt, pedig mi sem értünk ide időben. 

- Anyuciii! – hallottam meg a lányom hangját, és csak azt vettem észre, hogy magához szorítja a lábaimat. 

- Szia, életem. – hajoltam le hozzá, és adtam neki egy puszit – Nagyon csinos vagy. 

- Te sem panaszkodhatsz. – hallottam meg a fejem felett a hangot, és egyből felpattantam, így szembe találtam magam Harry-vel – Nagyon szép vagy. – tette hozzá. 

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Egy fényképet? – szólított meg minket a fotós, akit valószínűleg szintén Chad intézett. 

- Öhm… - kezdtem tiltakozni, de Darcy közelebb rángatott engem, és az apját is, a fényképész pedig elkattintotta a fotót. 

- De jóóóó! – lelkendezett a lányunk, és ugrált örömében – Lesz egy közös képünk. – mondta és elfutott Abbie-hez, és a kis Nate-hez.

Harry csak rám pillantott, majd gyorsan elkapta a tekintetét, és Niall-en állapodott meg, aki a nővéremet figyelte. Összehúzott szemekkel nézett felé. 

- Minden oké Niall-el? – kérdezte. 

- Nem éppen. Beszélni is akartam vele. – mondtam, és elindultam felé, Harry pedig követett. 

- Miért nem beszéltek? – kérdeztem rögtön, amint leültem mellé. 

- Minek? Világosan megmondta, hogy nem akar hozzám jönni. – vonta meg a vállát. Elkezdett inni, aminek nem lesz jó vége. 

- Megkérted a kezét? – szólalt meg Harry meglepetten. 

- Meg, de nemet mondott. 

- De miért? – értetlenkedett.

- Nem tudom. Talán már nem szeret. – mondta szomorúan. 

- Dehogynem. – szólaltam meg, és megsimogattam a vállát – Én beszéltem vele, és ismerem is annyira, hogy nagyon jól tudom, csak megijedt. Tudod te is, hogy nem az a házasodó típus. Nem fog elhagyni. – nyugtattam meg – Szeret téged, csak megijedt. 

- De mitől? – nézett rám kétségbeesetten.

- Attól, hogy úgy jár, ahogy én. – mondtam lehajtott fejjel, és éreztem, hogy Harry rám kapja a tekintetét.

- Én sosem hagynám el őt. – mondta Niall, és felpattant mellőlem, majd Abbie felé vette az irányt. Leült mellé, és a kezeibe vette a nővérem kezét. Nem hallottam semmit abból, hogy mit beszél neki, de Abbie egyre jobban mosolygott, és láttam, hogy elsírja magát, éppen úgy, ahogy Niall is. Majd megcsókolták egymást, Abbie felé nyújtotta a kezét, ami után Niall kapkodva a zsebébe nyúlt, és elővett egy kis piros dobozt, benne egy gyűrűvel, amit gyorsan a nővérem ujjára húzott. 

Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, majd mosolyogva fordultam Harry felé, aki éppen akkor hajtotta le a fejét, az arca pedig szomorú volt. 

- Legalább ő boldog. – motyogta maga elé.

- Te is lehetnél az. – szóltam neki vissza, majd a kezemen lévő gyémántgyűrűre pillantottam. Vajon mit éreznék, ha most Harry azért ülne mellettem, mert kettőnk eljegyzési partyja lenne? Akkor is bennem lenne az érzés, hogy hibát követek el? Akkor is érezném ezt a nagy gombócot a torkomban? Nem. Biztos, hogy nem, hiszen akár hányszor látom, a szívem ki akar szakadni a helyéről, és a pillangók őrült táncot járnak a gyomromban. 

- Édes! – a gondolataimból egy hang zökkentett ki – Bocs a késésért, de most már csak a tiéd vagyok! – mondta a hirtelen megjelent Chad, és lenyomott egy csókot a számra – Csodás vagy. 

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Kezdhetjük? – mondta izgatottan, és körbenézett. 

- Pontosan mire gondolsz? – néztem rá kérdőn, mikor megfogta a kezemet, és magával húzott. Én hátranéztem Harry-re, aki ugyan ott ült, ahol eddig, de még szomorúbban nézett rám. 

Chad megállt az asztal előtt, ahol a többiek ültek, és a vacsorához készülődtek. 

- Egy kis figyelmet kérek. – kiáltott fel hangosan, miután megkocogtatott egy poharat – Köszönjük, hogy mind eljöttetek erre a vacsorára, amivel a szerelmünket ünnepeljük, és azt, hogy ez a csodálatos nő nemsokára a feleségem lesz. Mint azt tudjátok, az esküvő után Angie, a kislányunk Darcy, és én elköltözünk Ausztráliába, és ott kezdjük meg a közös életünket. – mesélte boldogan, nekem pedig majdnem megszakadt a szívem, de nem azért mert ő boldog volt, hanem azért, mert láttam Harry arcát, mikor had a saját lányának nevezte Darcy-t – Szeretnék köszönetet mondani nektek, hogy eljöttetek, érezzétek jól magatokat, egyetek, igyatok, és ne felejtsétek el, hogy mához három hétre esküvő. – felemelte a poharát, majd ivott belőle egy kortyot, és mindenki más így tett. Chad leült mellém az asztalhoz, és nekiláttunk a vacsorának. Rajtunk kívül még mások is voltak az étteremben, így nem volt feltűnő, hogy Harry a bárpultnál ült, háttal a vendégseregnek. Persze nekem egyből feltűnt, hiszen csak az ő tekintetét kerestem a szememmel, de hiába. Hátra sem nézett, csak sorra döntötte magába a feleseket. 

- A zenekar nem tudott eljönni. – szólalt meg Chad mellettem, mikor végeztünk a vacsorával. 

- Zenekar? Milyen zenekar? – néztem rá értetlenül. 

- Meghívtam egy helyi bandát, hogy játsszon nekünk ma este, de nem érnek ide, mert valami nagyobb rendezvény közbe jött. – hadarta gyorsan. 

- Uhhh. – mondtam elhúzott szájjal – Nem baj, majd kapcsoltatunk valami zenét. 

- Nekem van egy jobb ötletem. – szólalt meg a másik oldalamon a nővérem, és felpattant a székéből. 

- Most hova megy? – kérdeztem kétségbeesetten, és még jobban megijedtem, mikor odalépett a Liam, Louis és Zayn hármashoz, majd súgott nekik valamit. A srácok bólintottak, majd felkeltek, és Harry-hez mentek, ahova Niall is csatlakozott. Abbie felugrott a kis színpadra, ami nem messze az asztalunktól, a terem végében állt, és beleszólt a mikrofonba. 

- Helló, mindenkinek! Szeretném bemutatni a mai este fellépőit, akik az utolsó pillanatban léptek elő vendégekből sztárvendégekké. Mondhatjuk azt is, hogy ez az együttes első fellépése a visszatérésük óta. Köszöntsük a One Direction-t, akik zenélnek nekünk ma egy keveset. – fejezte be, és lesietett a színpadról, de előtte még lenyomott egy csókot Niall-nek. 

- Neked elment az eszed. – suttogtam Abbie fülébe, mikor visszaült mellém. 

- Most miért? – kacsintott rám – Jó lesz, hidd el, és nézz Chad-re! Neki is tetszik az ötlet. – mutatott a mellettem ülő férfira, aki mosolyogva nézett a színpad felé. 

- Köszönjük! – szólt bele az érdes hang a mikrofonba, aminek hatására egyből arra kaptam a tekintetemet – Lehet, hogy sokan nem tudjátok, de mikor felosztott a banda, úgy volt, hogy szólókarrierbe kezdek. Persze ez nem jött össze, ugyanis összesen egy dalt tudtam kipréselni magamból. Ezt szeretnénk most előadni nektek. – fejezte be Harry a mondandóját, és a kezében tartott mikrofonba kezdett énekelni. A többiek csak kísérték gitáron, illetve a refrén résznél segítettek be neki, de a szám Harry-é volt, így ő énekelte végig.

Ahogy hallgattam a szöveget, rájöttem, hogy nekem szól minden egyes szava. Egy dalt írt az utóbbi három évben, és azt is hozzám. 

Harry hangja megbabonázott, és a hideg futkosott a hátamon. Le sem tudtam venni róla a szememet, hiszen már évek óta nem hallottam őt énekelni.

- Ott álltál az előbb, pontosan előttem,

Kitartok, pedig egyre nehezebb levegőt kapnom.

Hirtelen megvakítanak a fények,

Soha nem tűnt fel, hogy milyen fényesek tudnak lenni.

Láttam, hogy van egy kép a sarokban,

Nem kétséges, hogy a fejemben te vagy rajta.

Törött üvegágyon hever,

Ezt az ágyat sosem kettőnkre tervezték.

Nyitva tartom a szemem,

És nyitva tartom a karomat is.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, .mert belefáradtam az egyedüllétbe.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba, hogy egyedül érezzem magam.

Megígérem, egy nap visszahozok neked egy csillagot,

Már elértem egyet, de lyukat égetett a kezembe.

Ezekben a napokban távolról nézlek téged,

De próbálom megérteni veled, 

Hogy nyitva tartom a szemem.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam az egyedül létbe. 

Ne hagyj, ne hagyj el.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül érezzem magam.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül érezzem magam.

Ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül aludjak.

- Ez a mi dalunk. – súgta közben a fülembe Chad, én pedig ránéztem. Ahogy figyeltem őt, rájöttem, hogy semmit sem sejt abból, hogy mi a helyzet velem és Harry-vel. Eszébe sem jutott az, hogy Harry ezt nekem énekli. 

Nem, Chad! Ez nem a mi számunk, nem a tiéd és az enyém, hanem Harry-é és az enyém. – gondoltam magamban, és elmosolyodtam, mikor újra a színpad felé néztem. 

31. fejezet: Mi az, hogy lehetetlen?

Sziasztok! :) Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire örülök annak, hogy ennyien szeretitek a történetet, és mindig írok véleményt. Nagyon jól esik, és most már tudom, hogy megéri írni nektek.

Meghoztam a mai részt, ami szerintem elég hosszú lett.

Angelina Graham

Mikor megláttam Harry-t és Darcy-t az ajtóban, majdnem elájultam. Nem lehet, hogy pont most kellett hazahoznia, mikor Chad is itt van. Most biztos azt gondolja, hogy lefeküdtem vele, és azért van itt kora reggel, mert itt aludt. Valójában jobb is, ha ezt hiszi, legalább könnyebben lezárja a kettőnk dolgát, és elfelejti azt, ami a napokban történt. Már ha el lehet azt felejteni, mert én biztos nem fogom.

- Sziasztok! – köszöntem vissza rekedt hangon, ugyanis a torkom kiszáradt, és csak bámultam az előttem álló férfit, aki egyre jobban kerülte a pillantásomat, mindenfelé nézett, csak rám nem – Hogyhogy itt vagytok? Baj van? 

- Nem, csak hiányoztál…neki. – tette hozzá egy pár pillanattal később az utolsó szót, de szerintem csak azért, mert Chad éppen ekkor jött ki az ajtón. 

- Szia, Harry! – fogott vele kezet – Milyen koraiak vagytok. – mondta, és megsimogatta Darcy fejét is. 

- Darcy szeretett volna hazajönni. – mondtam gyorsan, mielőtt még beszélgetni kezdenének, és Chad-nek gyanús lenne Harry ellenséges viselkedése. Azt így is csodálom, hogy még nem vette észre, hogy nem igazán kedveli őt. 

- Jól van. – bólintott, majd adott egy csókot – Nekem most mennem kell, de később hívlak. Szeretlek. 

- Szia. – köszöntem el tőle, de valahogy megint nem jött ki az a bizonyos „sz” betűs szó a számon. Néztük, ahogy beült a kocsijába, és elhajtott. – Nem jössz be? – fordultam ismét Harry-hez, aki lopva újra engem figyelt.

- Nem kellene… - kezdte, de akkor Darcy a kezénél fogva berántotta maga után.

- Apuciiii! – kezdett nyavalyogni – Megígérted, hogy ma hárman együtt csinálunk valamit.

- Ezt nem ígértem meg. – védekezett, és egyből rám nézett, hogy bizonyítsa, igazat beszél. Elhittem neki, és valahol rosszul is esett, hogy nem akart velünk lenni ma. Talán észrevette az arcomra kiülő csalódottságot, mert tovább folytatta. – Szeretném veletek együtt tölteni minden egyes percemet, de ez sajnos lehetetlen. – fejezte be csalódottan, miközben leült a kanapéra, és az ölébe vette a lányunkat. Én kicsit messzebbről figyeltem őket. Annyira édesek voltak együtt, messziről látszódott, hogy odavannak egymásért. Bárcsak odamehetnék most, és átölelhetném őket. De ezt nem szabad. Nem, mert az megint csak a remény egy újabb lángját gyújtaná fel Harry-ben. 

- Mi az, hogy lehetetlen? – kérdezte Darcy érdeklődve.

- Az, hogy nem lehet. – válaszolta Harry.

- De miért? Anyuci is biztos szeretne velünk együtt lenni. Igaz? – nézett rám, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. 

- Öhm… - kezdtem dadogni. 

- Hercegnőm, anyu és én már nem olyanok vagyunk, mint régen. – magyarázta neki Harry szomorúan, közben pedig rám nézett. 

- Már nem te vagy a hercege? 

- Nem. Neki már más a hercege.

- Chad? 

- Igen. 

- És neked is lesz másik hercegnőd? – nézett rá aggódó tekintettel. 

- Nekem soha nem lesz másik hercegnőm.

- Csak anyuci? 

- És te. – mutatott rá, és Darcy kuncogni kezdett, de pár pillanat múlva megint szomorúan nézett az apjára.

- De Chad sosem hív minket hercegnőnek. Neki nem mi vagyunk a hercegnők, neked meg igen. Akkor miért nem lehetsz te anyuci hercege? 

- Majd ha nagy leszel, akkor megérted. – mondta, és letette maga mellé a kanapéra – Most megyek, nem akarok zavarni. – mondta ezt inkább nekem, és rám nézett – Baj van? 

- Tessék? Nincs? – tértem hirtelen magamhoz, és elfordultam, ugyanis a szemeimben könnyek gyűltek, amit csak akkor vettem észre, mikor Harry megszólított. Gyorsan megtöröltem a szememet, és újra rá néztem. – Indulsz? 

- Nem szeretnék, de muszáj. – mondta szomorúan. 

- Semmi sem muszáj. – suttogtam, de csak úgy, hogy ő ne hallja.

- Tessék? 

- Öhm… Semmi, nem érdekes. – mosolyodtam el – Visszajössz Darcy-ért később, vagy maradjon itthon? 

- Vissza. – bólintott – Szeretnék minél többet vele lenni, amíg lehet. 

- Rendben. – mondtam, és akkor jutott eszembe még valami, mikor már majdnem kiment az ajtón – Várj! – kiáltottam el magam.

- Igen? – fordult vissza szélsebesen, és reménykedve nézett rám. Azt gondolta, hogy valami jót fog hallani? 

- Mielőtt elfelejteném… - nyújtottam felé egy hófehér borítékot, amin a neve állt. Ő kibontotta, és szomorúan pillantott rám, mikor elolvasta, hogy mi áll benne.

- A meghívó. – mondta csalódottan.

- Arra gondoltunk, hogy ha már az eljegyzési partyra jössz holnap, akkor az esküvőre is meghívunk. – magyaráztam neki, de rá sem néztem. 

- Tényleg? – kérdezte elfúlt hangon – Arra gondoltál, hogy majd végignézem, ahogy elvesz az a bájgúnár? 

- Harry, ha nem akarsz jönni, akkor… - kezdtem, de ő félbeszakított. 

- De. Elmegyek. Ott leszek már csak azért is, hogy minden egyes pillanatban éreztessem veled, hogy mekkora hibát követsz el. Tudni fogod, hogy majd ott ülök mögötted, és csak téged foglak bámulni. Érezni fogod magadon a tekintetemet, ahogy mindig is érezted, ha titokban figyeltelek. Mikor az oltárnál állsz, csak rám fogsz gondolni. – sorolta, és végig a szemembe nézett, olyan erősen, ahogy csak tudott. Tudtam, hogy komolyan beszél, és nagyon jól ismertem magamat is, hogy tudjam, minden így lesz, ahogy ő előre elmondja. 

- Harry… - kezdtem megint, de most nem ő szakított félbe – Hát te? Itt hagytál valamit? – kérdeztem az érkezőt.

- Igen édes, a telefonomat. – hadarta Chad, és befutott mellettünk a nappaliba, ahol az asztalon feküdte a telefonja – Á, Harry! Látom, megkaptad a meghívót! Angie-vel úgy gondoltuk, hogy te is eljöhetnél, ha már itthon vagy. Elvégre te is családtag vagy. – mondta Harry felé fordulva, mikor meglátta nála a papírt. 

- Igen. – bólintott a megszólított, de egy apró mosoly sem jelent meg az arcán – Köszönöm a meghívást. Ott leszek!

- Remek! – veregette meg a vállát Chad, amitől szemmel láthatóan ideges lett, de ezt csak én vettem észre – Csak, hogy tudjuk, hány emberrel számoljunk; egyedül jössz, vagy esetleg hozol magaddal valakit? – kacsintott rá.

- Nem, nem egyedül. – mondta Harry diadalittasan, és rám nézett egy gúnyos vigyorral – Lesz partnerem. – fejezte be a választ, amitől én majdnem rosszul lettem. A hasam felfordult, és éreztem, hogy még a víz is levert a gondolattól, hogy Harry valami cicababával beállít az esküvőmre. Nem volt elég ez az előbbi felsorolás, most még azt is az orrom alá dörgöli, hogy felszedett egy nőt. A gondolataimból a fájdalom térített magamhoz, amit a tenyeremben éreztem. Mérgemben úgy összeszorítottam az öklömet, hogy a körmeim belevésődtek a tenyerembe. Miután kicsit enyhítettem a szorításon, mély levegőt vettem, és rájöttem, hogy nem szólhatok bele abba, hogy kivel találkozik. Elvégre én három hét múlva férjhez megyek egy másik férfihez, és boldogan foguk élni, messze egymástól.

- Örömmel hallom. – mondta Chad – Na, de nekem sietnem kell, mert még elkésem. Sziasztok!

- Szia. – köszönt el tőle Harry, de én meg sem szólaltam, csak őt bámultam, ahogy Chad után néz, és vág egy gúnyos pofát – Mi az? – kérdezte, mikor észrevette, hogy őt nézem. 

- Semmi. – fordultam el ijedten, nem akartam, hogy esetleg azt gondolja, bánt a dolog, hogy van valakije. Jobb is lesz ez így, legalább elfelejt engem. A kérdés csak az, én hogyan fogom elfelejteni őt? 

- Oké, akkor én indulok. – bólintott.

- Öhm… - kezdtem – Holnap egyedül jössz, vagy az esküvői partnereddel? – kérdeztem kíváncsian, de persze nem azért, mert tudni akartam, hogy hányan leszünk, hanem azért, mert idegesített a gondolat, hogy holnap is végig kell néznem, ahogy enyeleg valakivel. 

- Holnap egyedül. – mondta egy apró mosollyal a szája sarkában. Tudom, hogy mennyire élvezi, hogy féltékeny vagyok. Nem akarom kimutatni, de szerintem az arcomra van írva, és ő mindenkinél jobban ismer. 

- Oké. – mondtam egyszerűen, és próbáltam meggyőző lenni. 

- Talán baj, hogy nem egyedül megyek? – nevetett rám. 

- Miért lenne baj? Örülök, ha boldog vagy. 

- Boldog? – nézett rám meghökkenve – Az már elég régen voltam, és szerintem többet nem is leszek. Most már tényleg megyek. Szia. – mondta szomorúan, és elindult kifelé, majd visszafordult, és bekiabált Darcy-nak a nappaliba – Szia, hercegnő! Később érted jövök. 

Harry Styles

Mikor kiléptem az ajtón, és a kocsim felé tartottam, akkor tört el bennem valami végleg. Képes voltam azt hazudni, hogy lesz partnerem az esküvőre. Az esküvő. Egyre jobban közeledett a nap, mikor végleg elveszítem életem szerelmét. Kétségbe estem, és muszáj volt beszélnem valakivel, így mikor hazaértem, felhívtam Louis-t, hogy jöjjön át hozzám. 

- Mi történt? – kérdezte aggódva, mikor beengedtem az ajtón. Ijedtnek tűnt, de persze én is így lennék vele, ha ő hívna fel sírva, és azt kérné, hogy menjek át hozzá azonnal. 

- Angie… - csak ennyit tudtam kinyögni, és a kanapéra vetődtem. Már egész jól megnyugodtam azóta, mióta Lou-t felhívtam, de még most is el tudtam volna sírni magam bármelyik pillanatban. 

- Mi van? Veszekedtetek? Vagy vele van valami? 

- Nem. – tekertem meg a fejemet, és felé nyújtottam a borítékot, amiben a meghívó volt. 

- Ó! – esett le Louis-nak, hogy mi a bajom – A meghívó. Ő adta? 

- Aha. 

- És most ezért vagy így kibukva, Harry? – kérdezte értetlenül – Tudtad, hogy esküvőjük lesz, most ez a szar kis papír zavar? 

- Téged nem zavarna? 

- A nagy napig még van három hét. 

- És? Szerinted, ha eddig nem sikerült visszaszereznem, akkor három hét alatt sikerül majd? 

- Mikor visszajöttél, még beszélni sem akart veled, nem? – magyarázta úgy, mintha egy hülyéhez beszélne – Most meg már megcsókolt, lefeküdt veled, és az érzéseiben sem biztos. Mit parázol? Parázz akkor, ha majd igent mond az oltárnál. 

- Könnyen beszélsz. Tudod te, hogy mennyire szeretem? Nekem ő a mindenem. 

- Hidd el, hogy tudom, hogy milyen érzés reménytelenül szeretni valakit. – vágta az arcomba. 

- Mi van? – néztem rá értetlenül – Mégis kibe? Várj csak! – esett le a tantusz – Mikor rákérdeztem, azt mondtad, hogy nem szereted őt. 

- Kit? – nézett rám összehúzott szemöldökkel. 

- Angie-t. 

- Nem Angie-ről beszélek, te idióta. – nevette el magát. 

- Akkor? 

- Na szerinted? Ugyan abban a cipőben járunk, tesó. Szerinted volt nőm Eleanor óta? 

- Te még mindig szereted? – kérdeztem meglepetten. 

- Igen. De tök mindegy, mert nekem még annyi esélyem sincs, mint neked. Több mint két éve nem is beszél velem. – mondta szomorúan. 

- Elcseszettek vagyunk mind a ketten. – mondtam mosolyogva, mire mind a ketten nevetni kezdtünk, de szerintem ő is és én is csak kínunkban nevettünk.

30. fejezet: Szíven szúrva

Sziasztok! :) El sem hiszem, hogy egyre többen jöttök, olvastok és írtok. Rettentően örülök neki, ez a jó szokásotok ne hagyjon el titeket! ;)

Meghoztam a legújabb részt, remélem, hogy tetszeni fog ez is! :) Várom a véleményeket!

Angelina Graham

Már estére járt, mikor csengettek. Éppen akkor fejeztem be a vacsorámat, amit állítólag Harry készített nekem. Már tényleg jól éreztem magam, így sietve ugrottam fel, hogy ajtót tudjak nyitni. A csengő hangjára a szívem egy hatalmasat dobbant, és izgalommal nyitottam ki az ajtót, magam sem tudom, hogy miért. Azonban csalódottságot éreztem, mikor megláttam az ajtóban álló embert. 

- Szia, szépség! – köszönt hatalmas mosollyal. 

- Szia! Hát te? 

- Gondoltam beugrok, és megnézem, hogy jól vagy-e. – mondta, és besétált a nappaliba, majd elterült a kanapén. Mindig is otthon érezte magát nálam, így nem igazán lepett meg. – De látom már jobb színbe vagy. 

- Ő küldött? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. 

- Ki? – tettette az értetlent. 

- Lou! – szóltam rá, mire ő angyalian mosolyogni kezdett. 

- Jól van, na. Igen, Harry küldött. – ismerte be – Meg bocsánatot akartam kérni. 

- Bocsánatot kérni? – nem értettem mire céloz. 

- A vasárnap esti miatt. Tudom, hogy nem avatkozhatok bele az életedbe, és nem mondhatom meg, hogy mit csinálj. Csak mint mondtam, ti vagytok a legjobb barátaim, és annyira jó lenne, ha boldogok lennétek. 

- Én boldog leszek. – feleltem lazán, és próbáltam meggyőző lenni. 

- De Harry nem, és abban sem vagyok biztos, hogy te az leszel. – bólintott, és a mondata végén felemelte a kezét, hogy leintsen, ugyanis én már közbe akartam szólni – De ahogy az előbb már mondtam, nem szólhatok bele. 

- Hát nem is. – mondtam komolyan, de azért egy apró mosolyt küldtem felé, hogy biztosítsam róla, nincs semmi baj. 

- Na és jobban vagy? – váltott témát, mert érezte, hogy az előzőt már lezártnak tekintettem. 

- Aha. Kaptam valami erős gyógyszert, amitől átaludtam két napot. 

- Az durva. – nevette el magát.

- Állítólag párszor felébredtem, de semmi nem rémlik belőle. – meséltem, és leültem mellé a kanapéra.

- Ja, azt tudom. Harry mondta. Rohadtul beparázott, engem akart megkérni, hogy jöjjek át, mikor nem vetted fel a telefont hétfőn, de nem értem rá, ezért jött ő. 

- Igazából nem sok mindenre emlékszek abból, mikor itt járt. Szerintem kirabolhatták volna az egész házat, akkor sem reagáltam volna semmit. 

- Gondoltam, hogy nem emlékszel semmire sem. – mondta, és mosolyogni kezdett, amiben volt valami furcsa.

- Miből gondoltad? – kérdeztem gyanakodva.

- Mert szerelmet vallottál Harry-nek, és nem akartad, hogy elmenjen. Pontosabban azt kérted, hogy ne hagyjon el többet. – mondta, és pedig minden egyes szavával egyre jobban sokkolódtam, és éreztem, hogy elönti az arcomat a pír. 

- Az…biztos csak a láz miatt volt. – vártam rá gyorsan, ő pedig csak mosolygott. 

Szerencsére itt vége is szakadt a beszélgetésünknek, ugyanis kulcs zörrent a zárban, és belépett Chad. 

- Sziasztok! – köszönt vidáman, és kezet fogott Louis-val, majd adott nekem egy puszit – Mi járatban? – kérdezte Lou-t. 

- Csak átjöttem megnézni Angie-t, hogy jobban van-e. – mondta – De már indulok is, nem akarok zavarni.

- Ugyan, maradj csak. – kérte Chad, de Lou csak felemelte a kezeit. 

- Nem, tényleg csak beugrottam. Meg hagylak titeket, hiszen alig találkoztatok az elmúlt hetekben.

- Ez igaz. – mondta Chad, és ahogy rám nézett, megbánást láttam a szemében ez miatt.

- Sziasztok! – köszönt el, és távozott. 

Én visszaültem a kanapéra, Chad pedig csatlakozott hozzám. A kezeimet a kezei közé vette, és így szólt: 

- Annyira sajnálom, hogy alig van időm rátok. Csak itt van a munka, és muszáj most odatennem magam, hogy utána semmiben ne szenvedjetek hiányt. – mondta kedvesen, én pedig mosolyogva hallgattam. Annyira szeret engem, én meg megcsaltam őt. Hogy tehettem ezt? Hogy lehetek ekkor idióta? Csak azért dolgozik ennyit, hogy nekem és Darcy-nak jó legyen.

- Megértem, és tényleg semmi baj. Csak hiányzol. – próbáltam nem elsírni magam a szörnyű bűntudat miatt. 

- Ti is hiányoztok nekem. – mondta, és a kezei közé vette az arcomat, majd megcsókolt. 

Nehéz szívvel csókoltam vissza, és mikor becsuktam a szememet, nem őt, hanem Harry-t képzeltem oda. Még ilyenkor is csak ő jár a fejemben. – Tudom, hogy szemét dolog, hogy rád hagyom az egész esküvő megszervezését, de ígérem, hogy utána annál több időt töltünk majd együtt. 

- Rendben. – mosolyodtam el ismét, de nem voltam őszinte. Nem akartam, hogy eljöjjön az esküvő napja. 

- Képzeld… - kezdte lelkesen – Megszerveztem mindent szombatra. Ma volt egy-két órám, és meghívtam mindenit, a helyet is lefoglaltam, megvan a zene, az étel, az ital. Minden. 

- Tényleg? Az szuper, ugyanis nekem nem volt energiám sajnos. 

- Semmi baj. A lényeg, hogy már jól vagy. Pihenned kell, édes. Ne hajszold túl magadat, rendben? Az egészséged a legfontosabb. – mondta, és megsimította az arcomat. 

- Már úgyis megvan minden…legalábbis nagyjából. – bólintottam.

- Jól van. Na, de most megyek is, hagylak pihenni. – nyomott le egy puszit a homlokomra. 

- Maradj még egy picit, tévézhetnénk, vagy bármi. – ajánlottam, ő pedig csak bólintott egyet. 

- Rendben. – magához húzott, és átölelt – De csak egy picit. Jobb lesz, ha pihensz. 

Harry Styles 

- Apuciiii? – szólt Darcy, miközben két pofára tömte a színes gabonapelyhet. 

- Igen, hercegnő? 

- Nagyon szeretek veled lenni, de már hiányzik anyuci. – nézett rám nagy, kerek szemekkel. 

- Szeretnéd, ha hazavinnélek? 

- Te is otthon maradsz velünk? – kérdezte reménykedve. 

- Nem hiszem, hogy anya örülne neki. – mondtam szomorúan. 

- Akkor meg elmehetünk valahova hárman. – ajánlotta.

- Meglátjuk, rendben? – mosolyogtam rá. Nem mondhattam azt neki, hogy semmi esély nincs rá, nem akartam elszomorítani. 

- Oké. – bólintott, és tovább kanalazta magába a reggelijét.

- Ha kész vagy, akkor öltözz fel, és haza is viszlek.

- Rendben. Kész vagyok! – dobta le a kanalat, és elfutott a szobájába, valószínűleg felöltözni, és összeszedni a játékait, amiket el akar vinni magával. 

Alig öt perc múlva már készen is volt, és én már ültettem be a gyerekülésbe. Már egész jól ment ez a folyamat. Az úton végig énekelnem kellett neki, ugyanis a rádióban egy régi 1D számot adtak, és egyből felismerte. Legnagyobb meglepetésemre kívülről tudta a szöveget.

- Anyád megengedte, hogy hallgasd a CD-inket? – kérdeztem meglepődve. 

- A-aaaa. – tekerte meg a fejét – Anyuci sose hallgatja a ti CD-iteket. De egyszer kidobta mindet, és én kiszedtem a kukából. 

- Tényleg? 

- Igen, de lebuktam, és elvette őket. 

- Akkor honnan tudod a szöveget? – néztem rá a visszapillantóból. 

- Niall bácsival titokban szoktuk hallgatni, meg énekelni is. Anyuci és Abbie néni nem tudják. – mondta halkan, mintha bárki meghallhatta volna, én pedig csak elnevettem magam. 

- És mi a kedvenced? 

- A You & I. Azt szeretem a legjobban. – mondta, és elkezdte énekelni. Éreztem, hogy elérzékenyülök, hiszen ez volt az a dal, ami Angie-vel a közös számunk volt. 

Talán akkor szerettem bele igazán, mikor együtt énekeltük ezt a számot évekkel ezelőtt a Hospice ház udvarán, ahol Angie lakott, amíg vak volt. 

Mikor Darcy végzett az énekléssel, pont akkor álltam meg a házuk előtt. Kiszedtem az ülésből, de nem futott előre, ahogy szokott, hanem megvárt, és a kezemnél fogva húzott maga után. Volt egy olyan érzésem, hogy azért, mert nem akarta, hogy elmenjek. A kulcsot nem hoztam magammal, ezért csöngetni kellett. Mikor kinyílt az ajtó, a szívem egyből ugrott egy hatalmasat, mint mindig, mikor meglátom Angie-t. 

- Anyuciii! – ugrott Darcy az anyja nyakába. 

- Szia. – köszöntem mosolyogva én is, de ő csak zavartam meredt ránk, majd nyelt egy nagyot. Nem értettem, hogy mi baja van, egészen addig, míg meg nem láttam mögötte Chad-et, aki éppen a cipőjét húzta. A gyomrom vetett egy bukfencet, és úgy éreztem, mintha szíven szúrtak volna. Korán van még, alig múlt el fél nyolc. Együtt töltötték az éjszakát. 

25. fejezet: Titkos telefon

Sziasztok! :) Meghoztam a mai részt, ami csak egy töltelékrészféle lett, de a következő, izgis fejezetet vezeti fel. ;) Remélem, hogy tetszeni fog, várom a kommenteket! :)

Angelina Graham

- Hova megyünk? – kérdezte érdeklődve Darcy, mikor az autóba ültünk. 

- Azt titok. – kacsintott bele a visszapillantóba Chad, majd felém fordult – Minden rendben, édes? 

- Persze. – bólintottam mosolyogva.

- Olyan furcsa vagy, mióta visszajöttem. A tegnap este miatt? 

- Tegnap este? – néztem rá rémülten.

- Hát, mert nem tudtam átmenni a munka miatt. 

- Nem, dehogy. – sóhajtottam megkönnyebbülve. Remélem, hogy nem vette észre rajtam, hogy mennyire kétségbe estem a tegnap estére gondolva, de hirtelen azt hittem, hogy arra céloz, hogy tudja, hogy megcsaltam.

- Biztos? 

- Persze. Csak hirtelen jött ez az eljegyzési buli. Időm se lesz felkészülni rá. 

- Mit kell készülni? – nevette el magát – Kibéreltem már egy éttermet. 

- De ez az egész nem csak ennyi. 

- Meghívjuk a szűk családot, veszel valami szép ruhát, és kész. 

- Szűk család? – nézetem rá furcsán – Mióta tartozik a családba az egész One Direction? 

- Niall oda tartozik, nem? Harry meg a lányod apja, Louis-val is jóban vagytok. Akkor hagyjuk ki Liam-et, és Zayn-t? 

- Elég lett volna Niall-t meghívni, az esküvőn úgyis mindenki ott lesz.

- Édes, most az a baj, hogy erre is költünk? Tudod, hogy megengedhetjük magunknak.

- Te megengedheted. – mentem bele a játékba. Inkább menjünk a ”ne költsünk mindenre ennyi pénzt” vonalon, mint azon, hogy ”ne hívjuk meg az exemet, akivel tegnap megcsaltalak”.

- Te is, mert hamarosan egy család leszünk, egy kasszával. – mondta komoran.

- Jó, tudom. – bólintottam, és belenyugodtam abba, hogy Harry igenis ott lesz az eljegyzésen, és az esküvőn is. Remek. Mostantól aggódhatok azon, hogy melyik alkalommal fog jelenetet rendezni. Remélem, hogy megértette, hogy közte és köztem nem lehet többé semmi sem, és nem tálal ki Chad-nek a dolgokról. 

- Itt is vagyunk. – állította le a motort Chad a városi állatkert előtt. 

- Állatkert? – nézett ki az ablakon Darcy csalódottan. 

- Mi a baj? – kérdezte Chad tanácstalanul – Nem tetszik? 

- Apával voltunk itt pár napja. 

- Ó. Tényleg? Akkor az akváriumhoz mit szóltok? 

- Ott is voltunk. – rántotta meg a vállát a lányom. 

- Gondolom Disneyland sem jöhet szóba, mert ott hármasban voltatok. – nézett rám Chad mosolyogva, de láttam, hogy nem volt őszinte. Sőt, inkább szemrehányónak tűnt. 

- Öhm…Mit szólnátok ahhoz, ha elmennénk, és vennénk valami csodaszép ruhát Darcy-nak az eljegyzésre, és az esküvőre is? – javasoltam. 

- Hercegnőset? – nézett rám kíváncsian a lányom.

- Mi mást? – nevettem rá. 

- Nők. – forgatta meg a szemét Chad, és elindította a kocsit. Azt vettem észre rajta, hogy nem nagyon tetszik neki az ötlet, és egyáltalán nem lelkesedik a vásárlásért. Oké, hogy pasiból van, de nem az lenne a lényeg, hogy együtt töltsük az időt hármasban? 

A plázába mentünk, ami nem volt messze az állatkerttől, tekintve, hogy mind a kettő a város központjában található. A pár perces út alatt egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, de szerintem, ha órákat kocsikáztunk volna, akkor is ugyan így zajlott volna az út. Nem tudom, hogy mi van Chad-del. Vajon rájött valamire? Nem…Az lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy nem sejt semmit sem, és jobb, ha ez így is marad. Tudom, hogy szemétnek tűnök most, de próbálok természetesen viselkedni vele, mert nem akarom, hogy elhagyjon, nem akarok egyedül lenni. De most valamiért ő viselkedik furcsán velem. Vagy titkol valamit ő is, vagy érzi, hogy valami nincs rendben azóta, mióta elment Ausztráliába.

Chad természetesen egyik butikba sem jött be velünk, hanem leült kint az üzletek előtti padokra, vagy éppen kávázni ment. A lényeg az volt, hogy egész végig velünk sem volt, csupán idegesen várakozott, és egyfolytában telefonált a munkájával kapcsolatban. Eleinte idegesített, hogy nincs velünk, és megint csak a munka a fontos, de aztán nem is foglalkoztam vele. Nem fogom magam idegesíteni rajta. Darcy és én nem egy helyre mentünk be, mire megtaláltuk az igazi hercegnős ruhát a számára, amit majd az eljegyzési partyn fog viselni. Mint kiderült, az esküvőre már kinézett magának valamit az esküvői ruhaszalonban, így a lagzira azt szeretné. 

Az eljegyzésre egy ujjatlan, térdig érő, világos rózsaszín, selyemszoknyát vettünk, egy virággal a derekán. Darcy-nak egyből megtetszett, így nem is válogattunk tovább. Jól is tettünk, ugyanis Chad éppen akkor jött be utánunk.

- Édes, van egy kis gond az irodában. – kezdte, és én türelmesen vártam a folytatást, ugyanis tudtam, hogy mi lesz az. 

- Neked pedig menned kell. – mondtam unottan, miközben fizettem a pénztárnál. 

- Sajnálom. – nézett rám bocsánatkérően – Próbálok sietni, és este együtt lehetünk. 

- Oké. Én addig átmegyek Abbie-ékhez.

- Rendben, és sajnálom. 

- Legalább hazaviszel? – kérdeztem közömbösen. 

- Öhm… - gondolkodott. 

- Jóóóóó. – adtam fel a próbálkozást – Nem fontos. Sétálunk egyet Darcy-val. 

- Bocsáss meg, de sietnem kell. – mondta, és lenyomott egy puszit a számra – Szeretlek. – mondta, és elrohant. 

Csak bámultam utána, és rájöttem, hogy ez így nagyon nem lesz rendben. Ha Ausztráliában is ezt fogja csinálni, és bármelyik pillanatban behívhatják dolgozni, akkor tényleg nem lesz közös életünk. El kell beszélgetnem vele erről az egészről. 

- Te mit csinálsz? – néztem hirtelen Darcy-ra, akinek a kezében hangosan pittyegett valami – Az mi? 

- Telefon. – mondta, mintha annyira alapvető dolog lenne, hogy egy öt éves kislánynak mobiltelefon van a kezében. 

- Kié? 

- Az enyééééém. – nézett rám úgy, mintha hülye lennék. 

- És honnan van neked mobilod? – kérdeztem, de sejtettem a választ. 

- Apucitól kaptam. – mosolygott angyalian. 

- Miért vett neked telefont? – kezdtem kiakadni. Komolyan egy öt éves gyereknek mobilt kell venni? Ezt nem hiszem el. Meglátszik, hogy nem nevelt fel egy gyereket sem. 

- Nyugi, csak őt tudom felhívni. Úgy van direkt beállítva. – magyarázta úgy, mint egy felnőtt. 

- Tényleg? 

- Ahaaaaaa. – bólogatott – Most is őt hívtam. 

- Mi? – ijedtem meg – Miért? 

- Amíg Chad-del beszéltetek, addig felhívtam, hogy jöjjön értünk. 

- Mit csináltál? – nem akartam hinni a fülemnek – Darcy!

- Nem akarok esőben sétálni. – nyavalygott, és kimutatott a nagy üvegajtón, ami a plázából vezetett ki. Eddig észre sem vettem, hogy a szikrázó napsütés eltűnt, és már zuhog odakint az eső. Chad-et tényleg nem nagyon érdekli, hogy hogyan jutunk haza ilyen időben. 

- Hazamehettünk volna taxival is, nem kellett volna felhívni az apádat. Különben is, a stúdióban van, nem?

- Már végzett, és ráér. Azt mondta, hogy szívesen jön. Mindjárt itt lesz

- Hihetetlen vagy. – tekertem meg a fejemet, és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha most gyorsan eltűnnénk. Igen! Az lenne a legjobb. Megfogtam hát Darcy kezét, és sietősen elindultunk a kijárat felé. Ott azonban belefutottunk valakibe, pont abba, akivel nem akartam találkozni. 

- Meg akartatok szökni? – kérdezte huncut mosollyal az arcán. 

- Apuciiiii! – kiáltott Darcy, és az apja nyakába ugrott.