2014. augusztus 25., hétfő

7. fejezet: Az első óra

Sziasztok! Mivel annyi visszajelzést kapok, ezért itt van ma is egy rész. Remélem, hogy tetszeni fog, és szerdán is tudok nektek részt hozni, de ez persze csak rajtatok múlik! ;)

Emily Cook
- Felejtsd el! – ráztam meg a fejemet, majd amilyen gyorsan csak tudtam, megfordultam, és elindultam visszafelé. Harry azonban természetesen rögtön elém állt, és kiskutya szemeket meresztett rám. 
- Naaaaaa! Kérlek! Tök jó lesz, hidd el! – győzködött, de én álltam a tekintetét. 
- Nem! – vágtam rá. 
- Te mondtad, hogy unatkozol itt, és ez milyen jó időtöltés lenne már. 
- Nem akarom, Harry! – enyhültem meg egy picit, de még mindig nem győzött meg. 
- Vigyázok rád, nagyon jól tudod. – mondta, és megfogta az államat, majd maga felé fordította az arcomat. 
- Legyen. – forgattam meg a szemeimet, és gyorsan távolabb léptem tőle. Nem akartam, hogy hozzám érjen. 
- Szuper! Akkor vetkőzz, és irány a víz. – mondta vidáman, és elindult a tenger felé. Én pedig kaptam az alkalmon, és szépen csendben, de gyors léptekkel hátrálni kezdtem, majd megfordultam, és futottam, ahogy a lábaim bírták. 
- Micsoda kis hazudós vagy. – hallottam meg a hátam mögött, majd arra lettem figyelmes, hogy a lábaim elhagyják a talajt. Harry észrevette, hogy le akartam lépni, utánam futott, és a hátára kapott. Így vitt vissza a vízhez. 
- Tegyél le! – csapkodtam a hátát mindkét kezemmel. 
- Miért futottál el? - nézett rám, mikor végre ismét talaj… vagyis homok volt a talpam alatt.
- Mondtam, hogy nem akarom. – válaszoltam duzzogva.
- Én pedig mondtam, hogy vigyázok rád. Ne aggódj, nem engedem, hogy a szép pofidnak baja legyen. – mosolygott rám, és az egyik kezével végigsimított az arcomon. 
- Ajánlom is! – mondtam, majd kibújtam a ruhámból, és csípőre tett kézzel, mérges arccal álltam előtte.
- Most mi van? – nevette el magát Harry – Miért durcizol?
- Nem durcizok. – vettem kicsit lazábbra – Nem kezdjük az órát, tanár úr? 
- De. – mosolygott rám, majd megfogta a kezemet, és el sem engedte a vízig.
- Hogy kezdjük? – kérdeztem zavartan, és félve. 
- Nem tudom. – ismerte be, és egyszerre nevettük el magunkat – Gyere, menjünk beljebb. 
- De csak lassan, oké? – szorítottam meg a kezét, és mire ellepte a hasamat is a víz, szerintem az ujjaiban már nem volt vér a szorításomtól.
- Ne félj. – nyugtatott végig, de nem segített semmit sem. 
- Könnyű azt mondani. – mondtam felháborodva, de azért figyeltem minden egyes léptemre – Nem akarok elmerülni, és megfulladni.
- Mondtam, hogy vigyázok rád, ha meg elmerülnél, megmentelek. Tudod, hogy szuper vízimentő vagyok, és hidd el, hogy szívesen újra is élesztelek, ha kell. – mondta huncut mosollyal. 
- Kösz, de erre inkább nemet mondanék. – vágtam rá egyből.
- Mi? – állt meg hirtelen – Miért? 
- Mi miért? 
- Miért ne élesszelek újra? 
- Mert.... – nevettem el magam – Ha ez megtörténik, inkább várd meg a mentőket. A végén még bekerülünk az újságba, hogy a parton csókolóztunk.
- Igaz. – bámult maga elé, de még most sem mozdult meg. 
- Nem megyünk tovább? 
- Nem. Itt pont jó lesz. Add a másik kezedet is. – mondta, én pedig úgy tettem, ahogy kérte – Csak fogd a kezem, és próbálj meg elszakadni a talajtól. 
- Rendben. 
- Hátrafelé emeld a lábaidat, én tartalak. – mondta teljes komolysággal, én pedig csak mosolyogva figyeltem – Mi az? – nézett rám hirtelen. 
- Nagyon komoly a tanár úr. – kuncogtam.
- Én az vagyok, legyél te is az. – mondta szigorúan, de láttam, hogy a szája sarkában mosolygott. 
- Igenis! – mondtam, majd próbáltam követni az elhangzott utasításokat. Felemeltem a lábamat, de a fejem egyből a víz alá került, és prüszkölve ugrottam ki a vízből. – Ez nekem nem megy. – néztem rá félve. Azt hittem, hogy csalódott lesz, vagy ami még rosszabb, hogy kinevet, de csak biztatóan nézett rám. 
- Oké, akkor próbáljuk máshogy. – bólintott, majd mellém állt, és megfogta a derekamat meg a hátamat – Most pedig dőlj hátra, és emeld fel a lábaidat. 
- Hogyisne! – csattantam fel – Hogy aztán megint a víz alatt kössek ki? 
- Bízz bennem!
- Ha elmerülök, akkor itt hagylak. – mutattam rá összehúzott szemekkel. 
- Dehogy hagysz. – tekerte meg a fejét magabiztosan mosolyogva. 
- Nagyképű! – löktem rajta egyet, majd megtettem, amit kért, és pár másodperc múlva a víz tetején lebegtem. Csodálatos érzés volt, mintha repülnék. Teljesen biztonságban éreztem magam, sőt még a szememet is becsuktam. A kezeimmel evezni kezdtem, ahogy a lábaimmal is. 
- Ügyes vagy. – hallotta meg Harry hangját, ami most hirtelen távolinak tűnt. Kipattantak a szemeim, és ijedtembe abbahagytam az evezést, így megint a víz alá kerültem. 
- Azt mondtad, hogy nem engedsz el. – locsoltam le idegesen Harry-t, és elindultam kifelé a vízből. 
- Jóóóó! Bocsáss meg, de látod, hogy sikerült. – mondta, mikor utánam úszott. Megálltam, és ránéztem. 
- Az én fejem vizes, legyen a tiéd is az. – mondtam, majd benyomtam a víz alá. Azonban mikor elengedtem, nem jött fel onnan, sőt, mire eltűntek a buborékok és a hullámok, amiket gerjesztettünk, már nem is láttam, hogy hol van. – Harry! – néztem körbe ijedten – Harry, ez nem vicces. – nevettem zavartan – Basszus! Harry! – kezdtem totál kétségbe esni, aztán hirtelen elkapta valami a lábamat, és kiugrott a vízből. 
Harry volt az, és hangosan nevetve nézett rám. – Te idióta. – löktem el magamtól, és elég zaklatott idegállapotban siettem ki a vízből. 
- Emily! – kiabált utánam – Nem már, csak szórakoztam. Különben is, te kezdted!
- Ez egyáltalán nem volt vicces. – fordultam felé, mikor már a parton voltam.
- Megijedtél, hogy bajom esett? – nézett rám megint a kiskutya szemeivel – Aggódtál értem? 
- Kit érdekel, hogy mi van veled? – húztam fel az orromat, neki pedig leolvadt az arcáról a vigyor. 
- Ohhh. – mondta maga elé – Pedig jól esett volna, ha azt mondod, hogy igen. 
- Olyan hülye vagy. – nevettem el magam – Megijesztettél. 
- Tényleg? – nézett fel rám reménykedve. 
- Igen. Elvégre, hogyan mentettelek volna meg, ha még úszni sem tudok? – löktem meg a mellkasánál fogva, de ő csak mosolygott. Kezdett egyre kényelmetlenebb lenni a helyzet, főleg, hogy megint elég közel állt hozzám. – Folytatjuk az órát? – váltottam gyorsan, és elindultam újra a vízbe. Harry követett, és ezután már sokkal normálisabban viselkedett, és tényleg nem engedett el többet.

28 megjegyzés:

  1. Fantasztikus rész lett!!♥ Jöhet szerdán is ;) :*

    VálaszTörlés
  2. Aaah.. ez nagyon jó lett, csak úgy, mint a többi! :) Várom a következőt szerdán! :*
    Amy x

    VálaszTörlés
  3. Nagyon imádom:) Fantasztikus rész lett.:D Kövit:* <3

    VálaszTörlés
  4. jujj :DDD Milyen kis szemét Harry XD Én is megijedtem volna, ha nem jön fel a víz alól. De nagyon aranyos rész :) Csak így tovább! Imádom! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) hát igen, ez szemét húzás volt tőle :D

      Törlés
  5. Ez annyira jo volt aaah. Nagyon varom a kovetkezo reszt*-*

    VálaszTörlés
  6. Ohho! :D
    Elég szemét dolog volt így ráijeszteni szegény csajra. :)) remélem azért meg fogja tanítani úszni rendesen és akkor a víz alatt csókolózhatnának is :DD
    Szuper lett, és várom már a kövi részt, siess veleee! ;)) ^^ <3 xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, bármi lehetséges :D köszönöm :)

      Törlés
  7. Aaaa!! Siess a kovivel mert mar nagyon nagyon varom!!*ez nem kifejezes :) !
    U.i.:nagyon jol irsz!Tehetseges vagy az biztos!!!

    Puszi: Hope :*

    VálaszTörlés
  8. Szuper és aranyos rész lett! :)) *-* Siess a kövivel!! ;) :)

    VálaszTörlés
  9. Szia! Behalok *-* nagyon jo lett! Amikor van időm mindig kommentelek ígérem! Siess nagyon a kövivel mert imádom*-* :* szerda várlak:)) ;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) és köszönöm, hogy máskor is igyekszel :)

      Törlés
  10. Ajj nagyon nagyon joo. Imadom. Xx Z

    VálaszTörlés
  11. Annyira jó !!!!! Imádom!!!

    VálaszTörlés
  12. Még soha nem kommenteltem, mert általában telefonról olvasok, de el kell mondanom, hogy imádom ezt a blogot. A Blind Love 2.-nél kapcsolódtam be (a kedvencem azóta is), és nagyon régen fogott már meg blog ennyire. :) Visszaolvastam a többi sztorit is, és ezt is követem, nagyon tetszenek. Nem csak a fantáziád nagy, hanem tehetséges vagy, jól írsz! Remélem még sokáig megörvendeztetsz minket a munkáiddal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon szépen köszönöm :) sokat jelentenek ezek a szavak :)

      Törlés
  13. Most találtam rá a blogodra és el kell mondanom, rögtön bele szerettem. Mondhatni szerelem első látásra.:D Nagyon ügyes vagy, csak így tovább!!^^:*

    VálaszTörlés