2015. augusztus 21., péntek

42. fejezet: Egyelőre jó ez így

Sziasztok! A szerdai résztől eltekintve, ma is hoztam a beígért fejezetet! :) Szerintem már mind vártátok a folytatást, és hogy Harry miként viseli a történteket. Kérlek titeket, hogy kommenteljetek, és írjatok véleményt! Jövő héten nem lesz extra fejezet, mert nyaralni megyek, de a pénteki már be van ütemezve, szóval a szokásos időpontban olvashatjátok! ;)

Emily Cook
- Hahó, szülinapos! – éreztem meg egy kezet a derekamon, és a hangra mosolyogva fordultam hátra. 
- Sziaaaa! – köszöntem neki boldogan, és lenyomtam két puszit az érkezőnek, aki egyből a mellettem álló fiúra nézett – Ő itt Dylan Porter. Dylan, ő…
- Louis Tomlinson. Tudom. – bólogatott kicsit megilletődve, és kezet fogtak egymással.
- Öhm… - kezdte Lou, és tudtam, hogy arra kíváncsi, honnan ismerem Dylan-t.
- Dylan és én egy iskolába járunk. – válaszoltam neki, fel sem tett kérdésére – Ő a kevesek egyike, aki nem zaklatott a nyári dolgok után. Sőt…
- Ohhh… - csillant fel Lou szeme – Ennek örülök. Kértek valamit inni? 
- Hát… Nem is tudom! – bizonytalanodtam el – Most ittunk meg egy tequilát. Előtte meg benyakaltam egy pohár pezsgőt. Lassítanom kellene egy kicsit. 
- Ugyan már… - legyintett Louis – Szülinapod van. Hármat kérek. – utolsó mondatát már a pincérnő felé intézte, aki egyből felismerte a fiút, és rögtön ki is szolgálta – Akkor egészségetekre! És boldog szülinapot, kislány! 
- Köszönöm! – mosolyogtam rá újra, majd lenyaltam a sót, lehúztam az égető löttyöt és beleharaptam a citromba – Fújjj! – csukott szemmel megráztam a fejemet a savanyú gyümölcstől. Mikor újra kinyitottam a szemem, éppen a többiek felé pillantottam. A lélegzetem hirtelen elállt, de ezúttal nem az alkoholtól. Lou, és Dylan is elindult vissza a többiekhez, és mivel én még mindig Dylan kezét fogtam, követtem őket. 
A kis csapat valamin nagyon jól szórakozott, mikor odaléptünk melléjük, kivéve talán egy embert, akinek csak egy apró mosoly jelen meg szája szélén, mikor rám pillantott. 
- Boldog születésnapot! – kelt fel a fotelból, amiben ült, és adott egy puszit az arcomra. 
- Köszönöm! – suttogtam elhalt hangon, amit ő már nem hallott, ugyanis visszaült a helyére. Én is így tettem, helyet foglaltam az egyik üres kanapén, és Dylan is csatlakozott mellém. Mindenki nagyon jól szórakozott, persze ehhez túl kellett kiabálni a zenét, de ez senkit sem zavart. Dylan nagyon édes volt, minden mozdulatomat leste, és mindig suttogott valami olyat a fülembe, amitől az arcomba szökött a vér, és mosolyra húzódott a szám. 
- Csodaszép vagy. – mondta, és a szemembe nézett – De persze ezt már régen észrevettem.
- Igen? – húztam fel érdeklődve a szemöldökömet.
- Persze. A hülye is látja, hogy gyönyörű vagy. Most pedig már azt is tudom, hogy mennyire kedves, aranyos, okos, egy szóval különleges. 
- Ugyan már… - hajtottam le a fejemet, mire ő az állam alá nyúlt, és maga felé fordította az arcomat. Te jó ég! Most meg mit akar? Meg fog csókolni? Én erre még nem vagyok készen. 
- Táncolunk? – szakított félbe minket egy hang, és mind a ketten felé kaptuk a tekintetünket.
- Öhm… - hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Dylan-re néztem, aki összehúzott szemekkel figyelte a fiút, aki félbe szakított minket. 
- Menj csak! – nézett rám végül, megenyhült arccal.
- Itt, mindenki előtt? – fordultam ismét a göndörke felé. Az arca kissé megfeszült, ugyanis tudta jól, hogy mire célzok. Nem akartam bántani, szerintem az eddig bevitt alkoholmennyiségnek köszönhettem a nagy számat.
- Táncolunk. – ismételte meg magát, de ezúttal inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Megragadta a kezemet, és magával rántott a tömegbe. 
- Harry… - kiáltottam rá, de nem érdekelte, tovább szorította a kezemet. Nem volt erős a fogása, csupán idegesített, hogy úgy rángatott magával, hogy bele sem mentem a táncba. 
- Igen, szépségem? – fordult felém végre, mikor úgy érezte, hogy jó helyre érkeztünk a tánchoz. 
- Mi volt ez? – néztem rá komolyan. 
- Nem táncolhatok az ünnepelttel? – nézett a szemembe, és közelebb húzott magához. Naná, hogy pont most kezdtek el játszani egy lassú, szerelmes számot, amire muszáj volt lassúznom vele. Mérgesen néztem rá, mire ő elkezdett mosolyogni. Ekkor jöttem csak rá, hogy alig pár centi választ el tőle, és amint eljutott az agyamig ez a gondolat, egyből nehezebben, de mégis sűrűbben vettem a levegőt. 
- De. De igen. Táncolhatsz. Csak nem így. – próbáltam elterelni a gondolataimat a közelségéről.
- Miért? – kérdezte hirtelen megfeszült arccal, és a hangja is mélyebb lett – A pasid engedélyt adott rá, nem? Mondjuk, nem mintha kértem volna az engedélyét bármihez is…
- Nem a pasim. – védekeztem egyből, amire csak megforgatta a szemét – Tényleg nem az. Egy suliba járunk, és mivel még mindig rám van tapadva egy-két ember…miattad…Ő megvédett.
- És te ezért hálával tartozol neki. - mondta gúnyosan. 
- Harry… Szerintem gondold meg, hogy miket beszélsz. Elég sokat ittál, ahogy láttam. Csakis az alkohol beszél belőled. – magyaráztam neki, de inkább figyelmeztetésnek szántam. 
- Miért nem mondtad meg, hogy van valakid? – változott meg a hangja hirtelen, és most inkább könyörgőnek tűnt, mint gúnyosnak.
- De… Nincs senkim se, Harry. – győzködtem tovább. 
- Nekem nem éppen úgy tűnt. – rántotta meg a vállát – Majdnem megcsókolt. 
- Azért léptél közbe? – kérdeztem, és akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. 
- Még jó. – bólintott egyből – Ha van is köztetek valami, nem akarom végignézni.
- Harry… - kezdtem, de ő közbe vágott. 
- Milly! Tudom, hogy nem fogsz újra belém szeretni, és nem fogsz megbízni bennem. Tudom, hogy többet nem is leszünk együtt, és csak barátok lehetünk. De egyszerűen képtelen vagyok nézni azt, hogy valaki mással vagy. 
- Akkor azt szeretnéd, hogy ne is találkozzunk többet? – tettem fel félve a kérdést, és mélyen, belül nem akartam hallani rá a választ, ugyanis megijedtem, hogy mit fog mondani.
- Lehet, hogy az lenne a legjobb. – bólintott lehajtott fejjel, majd úgy nézett fel rám – De nem biztos, hogy kibírnám, ha nem láthatnálak. Így is rettentően hiányzol. El sem tudom képzelni, hogy milyen lenne, ha nem látnálak. 
- Pedig lehet, hogy jobb lenne. – ismertem be én is. 
- Nem tudom. Lehet. De egyelőre jó ez így. – rántotta meg a vállát, egy lágy kis mosoly kíséretében. 
- Oké. – bólintottam, és magam sem tudom, hogy miért, de magamhoz öleltem. Arcomat belefúrtam a mellkasába, ő pedig magához szorított, izmos kezeivel. Belélegeztem az ismerős parfümöt, ami után már annyira sóvárogtam. 
- Iszunk valamit? – kérdezte kicsit később, mikor már áttáncoltunk legalább három számot. 
- Ihatunk. – bólintottam, majd a pult felé vettük az irányt. Éreztem, és fél szemmel láttam is, hogy Harry meg akarja fogni a kezemet, de inkább a hajamba túrtam vele. Nem akartam kézenfogva végigvonulni vele ennyi ember előtt. Pontosabban nem lett volna helyes. Nem vagyunk egy pár. Csak barátok.
A pultnál megittunk egy újabb tequilát, majd szépen lassan elindultunk vissza a többiekhez. Harry-nek nem igazán tetszett az ötlet, de meg tudtam győzni. Elvégre miattam van itt mindenki, nem hagyhatom őket magukra. Na, nem mintha nem érezték volna jól magukat nélkülem is… Csupán Dylan tűnt kissé elveszettnek, mikor visszaértünk hozzájuk. Igaz, hogy voltak itt ismerősei a suliból, de szerintem nem igazán akart most velük lenni. Sokkal inkább velem. 
- Minden oké? – ültem vissza mellé nagy mosollyal az arcomon. Harry eközben, újra magára öltve bosszús arckifejezését, visszahuppant a fotelba, ahol ezelőtt is helyet foglalt.
- Persze. – bólintott Dylan, de nem éppen volt meggyőző – Kérdezhetek valamit? – bukott ki belőle végül.
- Hogyne. – bátorítottam. 
- Tényleg volt valami köztetek, ugye? – mosolygott, de nem volt őszinte az a mosoly. 
- Kivel? – játszottam az értetlent. 
- Nem vagyok hülye. Itt van az egész One Direction a te szülinapodon. Azok az újságok mégsem hazudtak akkor, mikor arról írtak, hogy Styles barátnője vagy, ugye? 
- Ez elég bonyolult. – húztam el a számat – Harry és én a nyaralás alatt találkoztunk. Eléggé összemelegedtünk, de mikor arra került a sor, ő letagadott ország-világ előtt, és ezzel engem állított be egy csaló, idiótának. Ennyi röviden. 
- Most pedig megbánta, és vissza akar szerezni. – állapította meg. 
- Valahogy úgy, de ő és én csakis barátok vagyunk. Ezt ő is tudja, és így is marad. 
- Ennek örülök. – mosolyodott el. 
- Igen? – kérdeztem rá, de tudtam jól, hogy miért mondja. Egymásra mosolyogtunk, ő pedig végigsimított az arcomon. Láttam, hogy közelíteni próbál felém, de én még időben észbe kaptam, és mintha észre sem vettem volna közeledését, belekortyoltam a poharamba, és végignéztem a többieken. A pezsgős üvegek, és a feles poharak csak úgy gyűltek az asztalon, főleg egy személy előtt, ami rettentően megijesztett. 

10 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon jó rész lett, a köviben lesz Harry szemszög? azokat nagyon szeretem. Várom a kövit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) örülök neki, de a következőBen nem lesz sajnos :/

      Törlés
  2. Nagyon jo volt :3 Remelem osszejonnek Harryvel :D mikor lesz kovi? :)

    VálaszTörlés
  3. Olyan élethű volt! :) Nagyon jól átjött minden! :)
    Kíváncsian várom a következőt! Jó nyaralást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik :)
      Köszönöm szépen, nyaralás alatt is gyűjtöm az ihletet,amennyire tudom :D

      Törlés
  4. Egyelőre*
    Amúgy tetszett:) nagyon várom a következőt:)

    VálaszTörlés