2016. június 17., péntek

1. fejezet: Az ifjabbik Styles

Sziasztok! :) Remélem, hogy már most felkeltette az érdeklődéseteket a Secret Mission! ;)
Meghoztam a legújabb fejezetet, amiben megismerkedhettek a fiatal Styles-szal, és Alexis-ről is megtudhattok pár meglepő dolgot.
Várom a kommenteket! ;)

●  Dal a fejezethez: Imagine Dragons - Monster  ●
...ALEXIS DAVIS...
Már lassan két óra telt el azóta, hogy Mr. Styles elfogyasztotta a reggelijét. Azóta legalább az ötödik kávéját itt meg. Tényleg sajnáltam az öreget, főleg azok után, hogy milyen beleéléssel, és mekkora szeretettel mesélt az unokájáról.
 - Még egy kávét, Mr. Styles? - léptem oda hozzá, és meglengettem felé a kiöntőt.
- Nem. - kapta fel a fejét, és rám mosolygott, de arca csalódottságot sugárzott. - Nem, köszönöm. Azt hiszem, lassan mennem kell. Nem várhatok itt egész nap. 
- Biztosan csak késik. - próbáltam biztatni – Az előbb mondta be a rádió, hogy elég nagy dugó van pár utcával odébb. Lehet, hogy ott ragadt.
- Azt nem hinném. - húzta el a száját.
- Miért olyan biztos ebben? 
- Eleve el sem akart jönni ide. Nem tetszett neki az ötlet, hogy nyilvánosan kelljen mutatkoznia velem. 
- Miért ne akarna? - nevettem el magam, mire rám kapta a tekintetét. Lehet, hogy túl messzire mentem? Nem kellene ennyire nyomulva kérdezősködnöm róla és a családjáról. Egy kedves embernek tűnik, de nagyon jól tudom, hogy ki ő. Vigyáznom kell, mert nem bukhatok le, még csak gyanús sem lehetek.
- Utál engem, és az egész családot. - tekerte meg a fejét, és az ölébe nézett. Kicsit megnyugodtam, mert egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki gyanakodna.
- Csak tini. - rántottam meg a vállamat – Nehéz kor, nemde? - próbáltam biztatni.
- Hmmmm.... - mosolygott az öreg újra, nosztalgikus arccal – Bárcsak még az lenne, akkor talán könnyebb lenne a dolgom. 
- Nem az? - érdeklődtem. Valójában fogalmam sem volt, hogy ki is a legfiatalabb Styles. Az öregről, és a fiáról mindent tudtam, de az unokáról semmit. Tudtam a létezéséről, de eszemben sem volt utána nyomozni, hiszen azt hittem, hogy egy kisfiú. Ez így megváltoztat mindent. Ezennel rákerült ő is a listámra.
- Nem. De jól esik, hogy ezzel engem is ilyen fiatalnak néz. - nevette végre el magát – Az unokám már igazi férfi. Makacs, mint az öszvér, és éppen ezért olyan nehéz vele. Mert pontosan olyan, mint...
- Maga? - mosolyogtam, mire ő csak bólintott egyet – Ne búsuljon!
- Köszönöm ezt a beszélgetést, de most tényleg mennem kell. Nem várakozok hiába. - nyitotta ki a tárcáját, és a szokásos bőséges borravalóval megjutalmazva engem, kifizette a fogyasztását. 
- Ha esetleg mégis jönne... - kezdtem, de ő illedelmesen leintett.
- Nem fog jönni! - hajtotta le a fejét ismét szomorúan.
- Remélem, hogy minden jóra fordul. - mondtam neki együtt érzőn. 
- Holnap találkozunk! - intett, majd kilépett a bárból.
Tényleg sajnáltam az öreget. De akár hányszor meglágyult egy kicsit a szívem iránta, egyből emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ki is ő, és hogy miket tett. Annyira szerethető, és kedves ember lehetne. Olyan kár volt, hogy ez az öreg az, aki. Nem csodálom, hogy az unokája nem akar vele találkozni. 
Ha nekem ilyen családom lenne, én sem akarnék? Vajon elítélném őket vagy kiállnék mellettük? Nem tudom. De azt tudom, hogy bármit megadnék azért, hogy újra normális, teljes családom lehessen, hogy visszakaphassam a szüleimet. De ez lehetetlen.

Alig telt el fél óra, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy fiatal srác lekezelő módon bánik az egyik, nálam is újabb pincérlánnyal. 
- Azt kérdeztem, hogy volt itt vagy sem? - hallottam meg a kérdését, miközben közelebb sétáltam. 
- Valami probléma van? - vágtam közbe akaratlanul is, mire mindkettőjük szeme rám szegeződött. Az új lány kapott az alkalmon, és elsurrant mellettem, mielőtt a bunkó vendég folytathatta volna.
- Öhm... - nézett rajtam végig a fiú, kinek az előző magabiztossága egyik pillanatról a másikra eltűnt. Arcát hosszú, göndör haj keretezte, szemei smaragdzöldek voltak, arca két oldalán pedig apró grüberlik jelentek meg, ahogy szólásra nyitotta száját. Hang viszont nem jött ki rajta.
 - Tehát? - próbáltam ösztönözni, hogy szólaljon meg végre.
- Öhm...én csak... - dadogta tovább, majd alig láthatóan megrázta a fejét, és bal kezével fürtjei közé túrt – Keresek valakit. - nyögte ki nagy nehezen.
- Elég sok mindenki megfordult ma már itt. - magyaráztam neki, mintha egy bolonddal beszélnék. Nem igazán szeretem azt a lekezelő stílust, ahogy az új lánnyal bánt.
- Ja. Persze. - bólintott, és hirtelen átváltott a dadogó kisfiú szerepről a nagyképű seggfejre – Egy öreg fószert keresek. Öltöny, szemüveg, fennhéjázó stílus. Elég feltűnő egyéniség, ha egyszer megszólal, az biztos. - mondta, hangjában némi undorral.
- Aha! - egyből tiszta lett a kép, hogy a legifjabb Styles-szal állok szembe – Mr. Styles-ot keresed! 
- Ilyen jól ismered? - húzta fel a szemöldökét, miközben leült a pulthoz – Adj már egy kávét, ha már itt vagyok! - utasított.
- Tessék? - most rajtam volt a sor, hogy felhúzott szemöldököm alatt kezdjem el őt méregetni. Komolyan, ekkora seggfej lenne? Egyáltalán nem hasonlít a nagyapjára.
- Bocs. - arcára megjátszott mosolyt öltött – Kérhetnék egy kávét? 
- Parancsolj! - bólintottam, és elé raktam egy csészét a forró, barna folyadékkal.
- Szóval? - kezdte egész normális hangnemben – Ismered az öreget, he? 
- Mr. Styles itt törzsvendég. - mondtam egyszerűen. 
- Pffff... - fújtatott, és körbenézett a helységben – Csodálom, hogy egyáltalán beteszi egy ilyen helyre a lábát. 
- Már megbocsáss! - esett le az állam a szókimondó stílusától.
- Semmi baj. - intett, és apró mosoly jelent meg a szája sarkában. Ezt most direkt csinálja? Nem vagyok az a fajta, akinek gyorsan eldurran az agya, tehát játszhatunk így is. - Szóval, ismered? - tért vissza az előző kérdésére.
- Aha. - bólintottam, de nem voltam hajlandó többet elárulni neki. 
- Bővebben? - tárta szét a kezeit – Volt ma már itt? 
- Aha.
- És? Hol van? 
- Nem tudom.
- Remek! - morogta inkább csak magának, de hallhatóan – Iderendel a világ végére, erre nincs is itt.
- Ha nem késtél volna három órát, talán találkoztál volna vele. - mosolyogtam rá negédesen. 
- Tessék? 
- A nagyapád már kora reggel itt várt rád. - magyaráztam.
- Szóval tudod, hogy ki vagyok? - csodálkozott el.
- Most már igen. - feleltem – Mr. Styles mesélt rólad. Majdnem két és fél órát várt rád itt. Nem ülhetett itt egész nap. 
- Nem, mintha lenne más dolga. - jegyezte meg halkan.
- Tudod, azt mondta, hogy hasonlítasz rá. - gondolkodtam hangosan.
- Még csak az kéne. - gúnyosan fújtatott egyet – Kicsit sem hasonlítunk, szerencsére. 
- Észrevettem. - nevettem el magam – A nagyapád egy kedves, és rendes ember, aki normális hangnemben szól másokhoz. Miközben te... - tekertem meg a fejemet. 
- Nem ismersz. - csapta le a csészéjét a pultra. Arca elkomorodott, és egy apró ideg ugrálni kezdett a szája felett. Ijesztővé vált. - Nem ismersz sem engem, sem pedig az öreget, és hidd el nekem, hogy nem is akarod őt megismerni. - felállt a székéről, pénzt tolt elém, majd szó nélkül kisétált a bárból. 
Bárcsak ne tudnám, hogy kik ők. Bárcsak fogalmam sem lenne arról, hogy ő, az apja, és a nagyapja léteznek. De sajnos rengeteg dolgot tudok róluk, és az összes erőmmel azon leszek, hogy a legfiatalabb Styles-ról is kiderítsek mindent. Hiába utálja a családját, attól még ugyan úgy benne lehet az alvilági ügyekben. Ahogy pedig elnéztem a fellengzős, nagyképű stílusát, nem is csodálkoznék rajta. Muszáj kitalálnom valamit, hogy közelebbről is betekintést nyerhessek a családjukba. 

Délután négy volt, mikor kiléptem a bárból, és a másik munkahelyem felé vettem az irányt. 
Azért dolgoztam pincérnőként, hogy közelebbről tudjam megfigyelni az idősebb Styles-ot. Tudtam, hogy minden napját itt kezdi, így ez volt a legegyszerűbb módja, hogy megismerkedjek vele. Szerencsém volt, és anélkül, hogy gyanúba keveredtem volna, sikerült beépülnöm. 
- Hogy megy? - lépett mellém az egyik kollégám, Louis Tomlinson, akivel pár éve együtt kezdtünk.
- Egyre jobban. - bólintottam, miközben a laptopon keresgéltem – Ma megismertem a legifjabb Styles-ot. Te tudtad, hogy nem is kisgyerek? Felnőtt férfi! Legalábbis velünk egykorú lehet. 
- Honnan tudtam volna, ha még te sem? - nevetett rám – Te vagy a szekértőjük. És milyen? 
- Szerinted? - fújtattam egyet – Nagyképű, arrogáns, és még sorolhatnám a hasonló jelzőket. 
- Davis! - a hangos, mély orgánumra Lou és én is összerezzentünk. A főnökünk lépett ki az irodája ajtaján, és csak intett a fejével, hogy menjek be. Laptopomat lecsapva, azonnal követtem az utasítást. Mikor beléptem a ki helységbe, az idős férfi csak biccentett egyet az asztalával szemközti székre, jelezve, hogy üljek le. - Mik a fejlemények? 
- Nagyon jól haladok, kapitány! - bólintottam – Egyre többet tudok Robert Styles-ról, és ma megismertem az unokáját is. 
- Remek! - bólintott elismerően. 
- Most már csak arra kell rájönnöm, hogy hogyan tudnék még többet megtudni róluk, és hogyan tudnék Benjamin Styles közelébe kerülni. Az összes nyomozásom arra vezet, hogy ő áll minden mögött. 
- És a legifjabb? Ő is benne lehet? 
- Nem tudom, főnök. Talán. De az öreg szerint utálja az egész családot, így nem vagyok benne biztos.
- Jó. - bólintott – Akkor csak így tovább, és nehogy nekem lebukjon. Vigyázzon, értette? Nem tudhatnak semmit a magánéletéről, és senki nem tudhat a nyomozásról engem és Tomlinson-t kivéve, mert ismeri Styles-ékat. Mindenhol lehet embere, talán még itt is. - mondta halkan, mintha bárki hallhatná – Habár még csak fiatal, kezdő rendőr, de megbízok magában. Az apja a legjobb emberem volt, önről pedig tudom, hogy nem a bosszú hajtja, csak az igazság. - egy helyeslő bólintással tudattam, hogy egyetértek vele – Most menjen haza, és gondolkozzon, hogyan tudna közelebb kerülni hozzájuk. 
- Rendben, főnök! - felálltam a székből, és kisétáltam az irodájából. Louis-tól elbúcsúzva az otthonom felé vettem az irányt. Az agyam a lehetőségeken kattogott. Eszembe ötlött pár lehetőség, de mind eszelős volt. Veszélyes dologba kezdtem bele, de ezt már akkor tudtam, mikor elhatároztam, hogy az apám nyomdokaiba lépek, és rendőr leszek. Tudni akartam az igazságot, és csak így érhettem el legális úton. 

6 megjegyzés:

  1. Azta Mindenét Nagyon Teszet Az Első Rész Imádtam Alig Várom Kövi részt Sok Puszi Kriszti neked :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik :) felkeltette az érdeklődésemet. várom a kövit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy már most tetszik :)

      Törlés
  3. Nagyon szuper! :D Imádom!

    VálaszTörlés