Sziasztok! A napokban volt időm írni, mondjuk így sincs valami sok fejezet eddig, ma kezdek neki a 17.-nek. Arra gondoltam, hogy heti két alkalommal hozok részt, szerdán és pénteken. Hoznék én minden nap, de sajnos nem tudok olyan gyorsasággal írni. Nem azért, mert nincs ihlet, mert nagyon is látom magam előtt az egész történetet, hanem azért, mert nincs időm. Remélem, hogy nem haragszik rám senki ezért! ;)
Nem húzom az időt, itt van az új fejezet!
Harry Styles
Igaza van. Ez a Chad biztos nem hagyná őt ott az oltár előtt, ahogy azt én tettem. Még egy ekkora marha nincs a világon, mint én vagyok. Egész éjjel nem tudtam aludni, mert csakis Angie arca, és szavai jártak a fejemben. El tudom képzelni, hogy mennyire utálhat engem. De mi mást érezne, mikor el akartam hagyni őt, és Darcy-t. Három éve azon gondolkozok, hogy hogyan lehettem akkora idióta, hogy megfordult az a fejemben, hogy elhagyom őt.
- Mi a baj, édesem? – szólt az anyám, mikor lementem hozzá a konyhába. Tegnap délután eljött hozzám, ugyanis szerinte szükségem van az anyai gondoskodásra. Imádom őt, de szerintem kicsit eltúlozza a dolgokat, elvégre nem vagyok már tizenöt éves. Három évet éltem távolt tőle, egyes egyedül. Tudtam magamról gondoskodni, és ezután is tudni fogok.
- Semmi gond, anya. – mosolyogtam rá.
- Hát persze. – bólintott felhúzott szemöldökkel – Nagyon jól ismerlek. Mondd el, hogy mi bánt. - ült le mellém, és elém tolt egy nagy tányér rántottát.
- Elég rossz napjaim voltak. – elkezdtem turkálni az ételt, de nem ettem bele, ugyanis nem volt étvágyam. Egész végig csak Angie járt a fejemben, és ha rá gondoltam, akkor egyből eszembe jutott az is, hogy hamarosan hozzámegy egy másik pasashoz.
- Összevesztél Angie-vel? – tapintott rá egyből a lényegre.
- És Louis-val is. – tettem hozzá – Mondjuk igazából nem is veszekedtem velük, hanem ők ordítoztak velem. Nem haragszom rájuk, jogom se lenne haragudni, és nagyon is igazuk volt.
- Mit mondtak?
- Lou haragszik, mert nem tartottam vele a kapcsolatot, meg persze mert elhagytam a családomat. Angie pedig, hát…gondolom, azt nem kell részleteznem.
- Angie-t megértem, de Louis-t, hát… Nem igazán. Főleg azok után, ami történt.
- Miért? – néztem rá értetlenül – Mi történt?
- Nem tudsz róla?
- Miről? – kezdtem ideges lenni.
- Róla és Angie-ről.
- Mi van? – azt hittem, hogy rosszul hallok – Volt köztük valami?
- Nem tudom. Egy ideig nagyon úgy tűnt.
- Mi az, hogy úgy tűnt? – pattantam fel a székről, és ideges járkálásba kezdtem.
- Miután Louis szakított Eleanor-ral, elég sok időt töltött Angie-vel, és Darcy-val. Mindenhova együtt mentek, mondhatnám úgy is, hogy egymást vigasztalták. Azt nem mondom, hogy volt valami köztük, ezt igazából senki sem tudja, mindenki csak találgatott. El sem hiszem, hogy nem hallottál erről, még az újságokban is írták.
- Nem nagyon olvastam el azokat a cikkeket, amik rólam szóltak. Nem voltam kíváncsi arra, hogy hogyan indítanak ellenem háborút az emberek. – mondtam idegesen.
- Édesem, nyugodj meg! Nem azt mondtam, hogy viszonyuk volt, hanem azt, hogy sok időt töltöttek együtt. – lépett mellém az anyám, és átölelt.
- Tudom, és azt is tudom, hogy még akkor sem szólhatnék egy szót sem, ha most Lou akarná feleségül venni. De akkor is a legjobb barátomról van szó. Nem hittem volna, hogy képes lenne szemet vetni a nőre, akit szeretek.
- Harry! Elhagytad Angie-t, és Louis-t is eltaszítottad magadtól. Nem vethetsz semmit a szemükre.
- Tudod mit, anya? Inkább hagyjuk most ezt. El kell mennem egyet levegőzni.
- Ma is te mész Darcy-ért?
- Nem, de később átmegyek hozzá. – mondtam, majd öltözni kezdtem.
- Vigyázz magadra! – kiáltott még utánam, mikor kiléptem az ajtón.
Angelina Graham
Tudtam, hogy az utolsó pillanatban fogok ideérni. De szerencsére nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen későn ért ide.
- Szia, életem! – öleltem magamhoz a kislányomat, aki hatalmas örömmel futott elém, mikor meglátott.
- Apa is itt van? – kérdezte egyből.
- Nahát… - néztem rá megjátszott sértődöttséggel – Én már nem is vagyok jó neked?
- De igeeeen! – ölelte át a nyakamat – Csak jó lenne, ha együtt jönnétek értem, és megint csak hárman lennénk, mint egy igazi, nagy család.
- Édesem… - kezdtem bele a mondandómba, miközben segítettem neki átöltözni – Apa, és én is nagyon szeretünk, de mi már nem fogunk többet együtt élni. Tudom, hogy nagyon szeretnéd, de azt is tudom, hogy már nagylány vagy, és megérted, hogy az én szerelmem most már Chad, és nem apa.
- De hát apa a hercegünk. – nézett rám csalódottan.
- Neked lehet, de nekem Chad az. – mosolyogtam rá.
- De hát akkor miért néztek egymásra úgy apával, mint a szerelmesek?
- Nem nézünk úgy egymásra. – tekertem meg a fejemet – Gyere, induljunk. A te herceged ma délután eljön érted, és vele lehetsz.
- Te is jössz?
- Én Chad-del leszek. – mondtam, és kézenfogva indultunk ki az épületből.
- Angie! – hallottam meg a sipítozó hangot, és szemforgatva fordultam vissza, de mikor rá néztem a hang forrására, felöltöttem a műmosolyom.
- Julia, mi újság? – kérdeztem kedvesen. Gyűlöltem ezt a nőt, és soha nem gondoltam volna, de idegesített a gyereke, Ben is, főleg, hogy mindig Darcy-t bántotta.
- Véletlenül hallottam, amit az előbb beszéltetek. – kezdte a mondandóját mézesmázos hangon – Te, és Harry akkor nem vagytok együtt, ugye?
- Nem hiszem, hogy bárkinek is köze lenne hozzá, de nem. – válaszoltam kissé flegmán. Nem szoktam ilyen lenni, de utáltam, ha az életemmel foglakozik valaki.
- Ne érts félre! Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. Harry elkérte a számomat a minap, de még nem hívott fel. Esetleg átadnád neki, hogy csak bátran keressen, mert én várom a hívását?
- Tényleg? – köpni-nyelni nem tudtam. Annak a seggfejnek pont ezzel a nővel kell összeállnia? Egy ilyen nyavalygó kis plázacicával? De persze, mit is várok a nagy Harry Styles-tól? Miért is csodálkozok azon, hogy egy ilyen nő kell neki. Nem tudom, hogy engem hogyan is tűrt meg maga mellett? Biztos azért hagyott el, mert nem voltam neki elég ostoba, és elég kurvás.
- Igeeen! – mosolygott tovább – Örülnék, ha átadnád neki. Remélem, hogy nem gond, hogy téged kérlek meg erre, de úgy vettem észre, hogy te és ő már nem vagytok olyan kapcsolatban.
- Nem, nem vagyunk. – néztem rá komolyan, és próbáltam nem gúnyosan beszélni vele – Átadom az üzenetedet, de most mennünk kell. Szia! – mondtam, és szinte úgy rántottam magam után Darcy-t.
- Miért sírsz, anya? – kérdezte meg a kislányom, mikor beültünk a kocsiba, és én a kormányra támasztottam a fejemet.
- Nem sírok, édesem! – mosolyogtam rá, miután letöröltem a könnyeimet – Elmegyünk Abbie-ért, rendben?
- Hova?
- Doktor bácsinál van.
- Kijön végre a hasából a kisbaba? – kérdezte izgatottan.
- Még nem. Csak megvizsgálták, hogy minden rendben van-e.
- De mikor máááár? – kezdett duzzogni.
- Amíg a baba jól érzi magát odabent, addig ott is marad, de már nincs sok hátra, hidd el! – nyugtattam meg, mire bólintott egy nagyot.
- A te pocakodból nem fog kijönni egy baba? Olyan, aki az én testvérem lenne.
- Öhm…Tessék? – néztem rá meglepetten. Erről még soha nem beszélt eddig.
- Apa biztos örülne még egy kisgyereknek. – mondta nagy komolysággal.
- Édesem, ha baba jön ki a hasamból, annak Chad lesz az apukája.
- Akkor nem is lesz a testvérem?
- De, de az lesz, mert az anyukája én leszek, de az apukája Chad.
- Akkor inkább nem is kell kistesó. – fonta össze a karjait, és bosszúsan nézett ki az ablakon, egészen addig, amíg fel nem vettük Abbie-t az orvosi rendelő előtt.
- Na végre! – ült be a nővérem a kocsiba.
- Bocs, feltartottak. – mondtam bosszúsan, és megint eszembe jutott Julia idegesítő arca és hangja.
- Mi bajod van? – nézett rám meglepetten.
- Semmi.
- Angie! Hülyének nézel? – húzta fel a szemöldökét, mire egy szúrós pillantást küldtem felé – Bocsi. – nézett angyalian, mikor rájött, hogy Darcy előtt nem kéne így beszélnie – Tehát?
- Julia Fields a bajom.
- Annak a Ben gyereknek az anyja?
- Aha.
- Mi van vele?
- Megkért, hogy szóljak Harry-nek, hogy hívja már fel, ha egyszer elkérte múltkor a számát.
- És? Miért ne hívhatná fel? Elvégre Harry is szabad préda, meg Julia is, nem?
- De. – rántottam meg a vállamat.
- Angie! Csak azt ne mondd, hogy téged idegesítene a dolog.
- Mi? Dehogy. – tekertem meg a fejemet.
- Anyaaa! – szólalt meg Darcy is a hátsó ülésen – Ben anyukája egy hazug dög.
- Darcyyyyyy! – szóltam rá meglepetten – Vigyázz a szádra! – ránéztem Abbie-re, aki alig bírta visszatartani a nevetést, és ettől nekem is nevetnem kellett.
- De akkor is az. – állította tovább a lányom.
- Miért is? – kérdezte meg Abbie még mindig nevetve.
- Mert azt mondta neked, hogy apa kérte el a telefonszámát.
- És nem így volt? – néztem rá a visszapillantóba.
- A-a. Az a néni apa zsebébe tett egy papírt, és azt mondta neki, hogy hívja fel. De apa szerintem kidobta.
- Miből gondolod?
- Mert azt mondta, hogy neki mi vagyunk a hercegnői, és minket szeret a legjobban, és soha senkit nem fog úgy szeretni, mint téged.
- Hát persze. – bólintottam hitetlenkedve. Mert ő aztán nagyon szerethet engem.
- Akkor most már nem fogsz sírni, mint az előbb? – folytatta Darcy, mire én is, és Abbie is meglepődtünk a kérdésén.
- Sírni? – nézett rám a nővérem.
- Nem sírtam, oké? – néztem rá, és próbáltam meggyőző lenni, de nem hiszem, hogy sikerült.
