45. fejezet: Igenek és nemek

Sziasztok! Elérkeztünk ide is sajnos! Mikor elkezdtem írni a történet első évadát, nem gondoltam, hogy ilyen sikeres lesz, és hogy eddig eljutunk. Nagyon örülök annak, hogy ennyien itt voltatok, és vagytok mindig, és hogy kitartottatok a húzósabb napokban is mellettem. Nem is húzom tovább a szót, itt az utolsó fejezet, amiben elrendeződik minden, de még egy Epilógus hátra van, amit holnap olvashattok!

Angelina Graham

- Igen! – mondtam ki nagy nehezen, és esküszöm, hogy beleszédültem a saját szavaimba. Hát ennyi volt, mostantól már nincs visszaút. 

- Chad Adams, elfogadod-e feleségedül ezt a nőt, ígéred-e, hogy mostantól kezdve mindig szeretni és tisztelni fogod, hűséges és szerető férje leszel, gondoskodsz róla Isten rendelése szerint a házasság szent kötelékében? – tette fel a kérdést Chad-nek a pap. 

- Nem! – hangzott a válasz, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. 

- Tessék? – szólaltam meg hitetlenkedve, és velem együtt hördült fel a násznép is. 

- Nem vehetlek el. – mondta, és megfogta a kezemet. 

- De…de miért nem? – kérdeztem idegesen. Talán rájött valamire? 

- Nem vehetlek el, Angie, mert nem lennél boldog velem. Nem szeretsz engem úgy, ahogy én szeretlen téged, és soha nem is szerettél. Éppen ezért nem engedhetem meg azt, hogy hozzám gyere feleségül. Neked nem én vagyok az igazi, és ezt a hülye is látja. 

- De hát igent mondtam, Chad. – mondta elfúlt hangon – Hozzád akarok menni. 

- Nem, nem akarsz hozzám jönni. – mondta mosolyogva, mégis szomorú arccal – Hidd el, hogy én lennék a legboldogabb ember, ha a feleségem lennél, és szeretnél engem. Ha úgy szeretnél, ahogy Harry-t szereted. 

- De… - bele akartam vágni a szavába, de nem engedte. 

- Angie! Nem kell letagadnod, és ne is érezd magad rosszul ezért. A szívének senki nem parancsolhat. Még te sem, pedig már évek óta azzal próbálkozol. Tudod, már az hülyeség volt, mikor megkértem a kezedet. Félre ne értsd, nem bántam meg, és bármikor megtenném újra, de én nem Harry vagyok, így esélyem sincs, hogy boldoggá tegyelek. Mikor újra megjelent, egyből észrevettem rajtatok, hogy odavagytok egymásért, és titeket úgymond egymásnak teremtettek. Bármennyi gondotok volt, akkor is ugyan úgy néztek egymásra, és tudom, hogy bármit megoldanátok, és meg is fogtok oldani. Szeretném, ha boldog lennél, mert akkor én is az leszek. Maradj itt, és nem azt mondom, hogy kezdjétek egyből újra, de adj neki még egy esélyt. Adj esélyt a boldogságotoknak. Én elköltözök, és valószínűleg többet nem találkozunk, de tudom, hogy jól meglesztek. Harry jó ember, és nem hiszem, hogy újra hibázna egy akkorát, mint három éve. Vigyázni fog rátok, talán még jobban, mint ahogy én tenném. 

- Chad… - suttogtam sírva, és csak a fejemet tekertem. Nem hiszem el, hogy ezt megtette értem. Annyira szeret, hogy képes a saját boldogságát feláldozni azért, hogy nekem jó legyen. 

- Szeretlek, édes! – mondta, és magához szorított. Majd Darcy-hoz fordult, és leguggol elé. – Szia, szépségem! Vigyázz anyura, meg apura, oké? Ti összetartoztok. – mondta, és megölelte őt is, majd a násznép felé fordult – Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek, főleg az én ismerőseimnek, de azt hiszem, hogy rossz vőlegény állt az oltár előtt. – nevetett, majd mielőtt kivonult az ajtón, még egyszer visszamosolygott rám. Én csal álltam ott könnyes szemekkel, majd arra lettem figyelmes, hogy Darcy rángatni kezdi a ruhámat.

- Akkor most itt maradunk? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. – feleltem boldogan. Rettentő érzés volt, hogy Chad-nek fájdalmat okoztam, de valamiért mégis jól éreztem magam. A násznép elkezdett kiszállingózni a templomból, Abbie, Eleanor és a srácok viszont körém gyűltek. Ránéztem Lou-ra, aki egyből tudta, hogy Harry-t keresem. 

- Mikor igent mondtál, eltűnt. – mondta idegesen – Az előbb kerestem odakint, de nem találtam, pedig a kocsija is itt van. – fejezte be sajnálkozó tekintettel, nekem pedig beugrott valami. 

- Azt hiszem, hogy tudom, hol van. – kiáltottam el magam.

- Én is mehetek? – kérdezte Darcy, mikor elindultam kifelé.

- Öhm… - kezdtem, de a nővérem a segítségemre sietett. 

- Édesem, azt hiszem, hogy anya és apa most szeretne kettesben lenni. Rendben? 

- Hát jó! – mondta szomorúan, majd felém fordult – De aztán ne hagyjatok ám itt! 

- A világ összes kincséért sem. – nevettem rá, majd sietős léptekkel indultam meg a hátsó kijárat felé, át az udvaron. Egészen a temető ajtajáig futottam, ott kicsit megnyugodva lassítottam a lépteimen. Tudtam, hogy itt lesz. Halkan közelebb mentem, és még hallottam, ahogy a sírkőhöz beszél. 

- Már évek óta nem jártam itt! – szólaltam meg, mikor teljesen mögé értem. Tényleg nem voltam kint a kis Holly sírjánál már azóta, hogy Harry elhagyott. Egyszerűen képtelen voltam eljönni, ugyanis ő is csak Harry-re emlékeztetett, elvégre miatta jöttünk össze annak idején a Hospice házban. 

- Te…te mit keresel itt? – állt fel hirtelen Harry, mikor megpillantott. Az arca csupa könny volt, ugyanis megint sírt. A szívem meg akart szakadni, hogy így látom. 

- Vége az esküvőnek. – rántottam meg a vállamat. 

- Akkor miért nem vagy a férjeddel? – kérdezte undok hangnemben, és lehajtotta a fejét. 

- Vele vagyok, legalábbis remélem, hogy egyszer majd az lesz. – mondtam mosolyogva.

- Tessék? – nézett rám reménykedve. 

- Chad nemet mondott. Szerinte vele nem lennék olyan boldog, mint veled.

- De te igent mondtál neki, hallottam.

- Mert féltem az érzéseimtől. A biztosat akartam választani, és az ő lett volna. 

- Na, és ha ő is igent mond? Akkor most boldogan élnétek?

- Harry! Tényleg arról akarsz beszélni, hogy mi lett volna, ha? – tettem csípőre a kezeimet.

- Nem, persze, hogy nem. – mondta idegesen, és a hajába túrt. Alig mert rám nézni, tudtam nagyon jól, hogy zavarban van. 

- Öhm… A násznép hazament, már csak Abbie-ék meg a banda van itt. – mutattam a hátam mögé – Vissza kéne mennem, csak meg akartalak keresni. Azt akartam, tudd, hogy nem mentem hozzá Chad-hez. – mondtam, és elindultam visszafele, azonban pár pillanat múlva az történt, amire számítottam. Megéreztem gyenge érintését a csuklómon, és óvatosan visszahúzott magához. 

- Nem gondolod, hogy csak úgy elengedlek, ugye? – mondta mosolyogva, miközben végigsimított a hajamon, és az arcomon – Soha többé nem engedlek el. Érted? Soha.

- Ígéred? – szinte suttogva beszéltem az arcába – Megígéred, hogy nem bántasz meg többet? Nem fogsz elhagyni, és nem gondolod meg magad többet? 

- Az utóbbi hetekben úgy vetted észre, hogy ezeket megtenném veled? 

- Nem. 

- Persze, hogy nem. Te, és Darcy vagytok a mindeneim, és ezt, ha kell, minden nap elmondom, minden órába, akár minden egyes percben. – győzködött akkora beleéléssel, amekkorát már régen láttam rajta – Elmondom mindenkinek, akár az egész világnak. Mert azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy te az enyém vagy. Csak az enyém, és senki másé. Szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. 

- Én is szeretlek! – mondtam ki végre azt, amit már olyan hosszú ideje magamban tartottam. Ahogy a mondat elhagyta a számat, megéreztem édes ajkait az enyémeken, és én élvezettel csókoltam vissza. Végre mindenestül odaadhattam magam neki, nem volt semmi kötöttség más felé. Csak az övé voltam. 

- El sem hiszem, hogy ez megtörténik. – nézett rám csillogó szemekkel. Régen láttam már ilyennek. Tényleg boldog volt, és ez miattam történt meg.

Magamat ismerve meglepődtem azon, hogy mekkora biztonságban éreztem magam a karjaiban. Nem is akartam arra gondolni, hogy mi történt régen, valamiért újra megbíztam benne. 

- Visszamenjünk? – suttogta bele a hajamba, mikor már percek óta csak ölelkeztünk. Én ez alatt a mellkasán nyugtattam a fejemet, és hallgattam a szíve dobogását. 

- Öhm… Menj előre, nekem még van egy kis dolgom itt. – mosolyogtam rá, és a sírkőre néztem. 

- Rendben. – bólintott, és megcsókolt. Lassan indult el a kijárat felé, de közben többször is hátranézett, és rám mosolygott. Szerintem még most sem hitte el, hogy mindez megtörtént, és hogy újra mellette vagyok. 

- Szia, kislány! – guggoltam le a sír mellé, és letettem rá a menyasszonyi csokromat, ami még mindig a kezemben volt – Nagyon sajnálom, hogy nem jöttem el hozzád egy ideje, de tudom, hogy te nem haragszol rám ezért. Megérted, hogy nehéz lett volna itt lennem, mert csak ő jutott volna eszemben. Nagyon hiányzol, és ha minden jól megy, most nem foglak elhanyagolni, és mindig kijövök hozzád. Tudod, te tényleg még mindig vigyázol rám…vagyis ránk. Mindig te hozol minket össze, és ezt még soha nem köszöntem meg neked. Remélhetőleg ezentúl minden rendben lesz. Most már csak a haverodon múlik minden. – mosolyogtam, és a temető kijárata felé néztem, ahol ott állt Harry, és a karjaiban ott fogta Darcy-t. Felkeltem Holly sírja mellől, és elindultam feléjük. A kislányunk szaladni kezdett felém, és akkora hévvel ölelt át, hogy majdnem összeestem. 

- Most már örökre együtt maradunk? Csak mi hárman? – kérdezte nagy szemekkel. 

- Igen. – bólintottam.

- Hát, a számon azért változtathatunk, nem? – kérdezte Harry, mikor mellénk ért, és szorosan átölelt minket. 

A szavai melegséggel töltöttek meg, és végre boldog voltam, olyan hosszú idő után. Végre újra életem szerelmével lehettem, akivel mindig is lenni akartam.

42. fejezet: Az utolsó éjszaka

Sziasztok! Jelentem, hogy befejeztem a történet írását, és összesen 45 részes lett, plusz az epilógus. Nagyon meg vagyok vele elégedve, szerintem nektek is tetszeni fog! ;) Ezen kívül pedig ma megkezdtem egy vadi új sztorit is, amivel kapcsolatban elég sok ihletem támadt. De ez még a jövő zenéje. Addig is itt van a 42. fejezet. Élvezzétek, és várom a véleményeket! ;)

Angelina Graham

- Szia! – nézett rám meglepetten a padon ülő személy – Hát te?

- Leléptem. – válaszoltam, és leültem mellé, de nem néztem rá, csak a nyugvó napot figyeltem. 

- Nem volt jó a buli? – nevetett. 

- Abbie kiakasztó. – tekertem meg a fejemet – Nem érti meg, hogy én nem vagyok az a leánybúcsúzós típus. 

- Hát igen. – mosolygott, és rám nézett. Ahogy itt ültünk egymás mellett, eszembe jutott az, hogy három éve, az akkori leánybúcsúm, és az ő legénybúcsúja itt volt. Csak ketten voltunk, ugyanis az utolsó szabad éjszakánkat is együtt akartuk tölteni. Együtt néztük meg a naplementét, és még éjfél előtt mindketten hazamentünk. Ő Louis-hoz ment, én pedig haza. Nem akartuk egymást látni az esküvőig. Pontosabban nagyon is akartuk, de babonából nem tettük meg. Talán nem kellett volna hinni ebben. 

- És te? Mit csinálsz itt? Nem Chad-ékkel voltál? 

- De. De nem bírtam hallgatni, hogy mennyire várja az esküvőt. – mondta szomorúan, és lehajtotta a fejét – Ezért lenyúltam egy üveg piát, és idejöttem. – mutatta a teli üveg whiskyt – Kérsz? 

- Miért is ne? – rántottam meg a vállamat, és meghúztam az üveget. Éreztem, ahogy az erős folyadék marni kezdi a számat, majd a torkomat, de nem érdekelt. Valamiért úgy éreztem, hogy az alkohol megnyugtat. 

- Héééé! – kapta ki a kezemből az üveget Harry – Sok lesz így egyszerre. 

- Igaz. – nevettem el magam, mire ő is ivott egy keveset. 

- Izgulsz? – kérdezte, és éreztem, hogy az arcomat fürkészi. 

- Furcsa, de nem. Azt hittem, hogy sokkal idegesebb leszek, de valahogy nem érzek semmit sem. Olyan, mintha ez, és a holnapi nap is csak egy átlagos nap lenne. – ismertem be. 

- Azt hittem, hogy félsz ettől az egésztől. 

- Miért hitted? – néztem rá talán most először, és kíváncsian vártam a válaszát. 

- Mert három éve nem voltál ilyen nyugodt. – válaszolta egyszerűen, és félve pillantott rám. Egy ideig nem jutottam szóhoz, fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, csak bámultam rá. 

- Három éve életem szerelméhez akartam hozzámenni, aki mindennél többet jelentett nekem. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen. – mondtam komoran. 

- Talán most nem akarod ezt?

- De. De nagyon jól tudom, hogy az lesz. Minden tökéletes lesz, ugyanis Chad soha nem hagyna el. – kezdtem ideges lenni – Talán azért izgultam annak idején, mert éreztem, hogy baj lesz. – rántottam meg a vállamat, és elvettem Harry-től az üveget, majd jó hosszan meghúztam. 

- Nem akarom, hogy hozzámenj! – csúszott ki a száján, és felém fordult. 

- Ne kezdjük el ezt megint, oké? – kérleltem. 

- Szeretlek, és te is szeretsz engem. – fogta meg a kezemet – Te tudod a legjobban, hogy ez így van, csak letagadod. Hazudsz magadnak, és másnak is. 

- Azt hittem, hogy normálisan el tudunk beszélgetni, Harry! – pattantam fel mellőle, de ő elkapta a kezemet, és nem engedett el.

- Sajnálom, oké? Bocsáss meg, csak egyszerűen nem tudom felfogni, hogy holnap elveszítelek titeket. 

- Nem veszítesz el. – érintettem meg a kezét, magam sem tudom, hogy miért. 

- De igen, mert hozzámész Chad-hez. 

- Harry…

- Jóóó! Ne beszéljünk erről többet. Viszont kérni szeretnék valamit. 

- Igen? – kérdeztem félve.

- Töltsd velem ezt az éjszakát. – nézett a szemembe, én pedig megijedtem. 

- Tessék? – mondtam elfúlt hangon. 

- Nem…Nem úgy értettem. – nevette el magát – Bár az lenne a legjobb búcsú, de nem a szexre gondoltam. Csak szeretnék veled lenni egy kicsit. Akár itt is maradhatunk, nem is kell beszélnünk se, csak hadd legyek melletted. 

- Rendben. – mosolyogtam rá. 

Tényleg nem beszéltünk sokat, csak néztük a naplementét, ahogy az utolsó sugarak is eltűnnek az égboltról. Kezdett hideg lenni, és eléggé fázni kezdtem, amit természetesen Harry észre is vett, és félve, de közelebb húzódott hozzám, és átölelt. Én nem tiltakoztam, pedig az eszem azt diktálta, de a szívemnek engedelmeskedtem megint. A fejemet a vállára hajtottam, és csukott szemmel szippantottam magamba a jól ismert parfümöt, ami most is megrészegített. Néha-néha lenyomott egy puszit a hajam közé, és pedig mindig beleborzongtam, de persze ezt csak a hűvös időnek tituláltam.

Szerintem már órák óta ültünk így, mikor Harry mocorogni kezdett.

- Elzsibbadt a vállam. – nevetett, és elkezdte tornáztatni a vállát, mikor odébb húzódtam. 

- Bocs. – mosolyogtam rá. 

- Ugyan már! – nézett rám hitetlenkedve – Akár örökre is itt maradnék veled. Nem érdekelne, hogy mennyire zsibbad el az összes végtagom. 

- Lassan mennem kéne, holnap korán kelek. – mondtam lehajtott fejjel.

- Tudom. – felelte ő is szomorúan – De még maradj egy keveset.

- Nem lehet. 

- Kérlek! – fogta az arcomat a kezei közé, és a szemembe nézett. Csak bólintottam, és egyszerre mozdultunk meg a másik felé. A szánk összeért, és újra tűzijátékot láttam, mint mindig, mikor ő csókolt. 

A fények azonban nem tartottak sokáig, ugyanis a telefon csörgése megszakított minket. A szemeim kipattantak az éles hangra, és azonnal elhúzódtam. Harry bocsánatkérően nézett rám, és a füléhez emelte a telefonját. 

- Szia! – mondta, és lopva rám nézett – Persze, hogy áll… Már én is nagyon várom… Négykor kezdődik, negyed négyre ott vagyok érted. – mondta tovább, és egyből leesett, hogy kivel beszél. Az esküvői partnerével, a titokzatos lánnyal, akivel minden újság tele van. Harry odébb ment, hogy úgy tudjon beszélni, hogy én ne halljam, én pedig kihasználtam az alkalmat. Amilyen gyorsan csak tudtam, leléptem. 

Másnap reggel már nagyon korán felébredtem. Igaz, hogy még éjfél előtt értem haza, de akkor is fáradt voltam, aludni viszont alig tudtam valamit. Egész éjjel az járt a fejemben, hogy nemsokára az oltár elé kell állnom. 

- Anyuciiiii! – rontott be a szobámba Darcy, mikor még az ágyban feküdtem. 

- Te mit keresel itt? – néztem rá ijedten, mikor bevágódott mellém. 

- Apuci hazahozott, mert rossul éreztem magam. 

- Apád is itt van? – néztem rögtön az ajtó felé.

- Nincs. Hazament. Gondolom, mert nem láthat téged az esküvőig. – mosolygott. 

- Tessék? – nem értettem mire céloz. 

- Úgy szokott lenni, nem? 

- Édesem... – végre rájöttem, hogy mire gondol – Apa láthat engem az esküvő előtt, ugyanis nem ő a vőlegény. Chad az, aki nem láthat. Érted? 

- Aha. – bólogatott.

- Jut eszembe, azt mondtad, hogy rosszul vagy? 

- Igen. – kapott észbe, és köhögni kezdett. 

- Biztos? – mosolyodtam el, mire újra bólintott – Háááát… Akkor lehet, el sem tudsz jönni ma. Nem veheted fel a hercegnős ruhádat. Sőt, még a körmödet sem lakkozhatjuk ki. 

- Ki akartad lakkozni? – nézett rám nagy szemekkel. Már régóta szerette volna, ha megengedem neki, hogy fesse a körmét, de szerintem még túl pici hozzá.

- Igen. – válaszoltam.

- Már jobban is vagyok! – ugrott fel, és ugrálni kezdett az ágyon.

- Nincs is semmi bajod, ugye? – nevettem el magam. 

- Nincs. – ült le bűnbánón.

- Akkor mire ment ki ez az egész? 

- Hogy ne menj hozzá Chad-hez. – vallotta be – Neked apuci a herceged. 

- Ó, édesem! Gyere ide. – mondtam, és magamhoz öleltem. 

Tudtam, hogy nehezen viseli, hogy az apja és én nem vagyunk együtt, de nem gondoltam, hogy ilyeneket is füllentene azért, hogy ne menjek hozzá Chad-hez. 

40. fejezet: Közeledik a nagy nap

Sziasztok! Először is szeretnék valamit elmondani! Mint ahogy azt már említettem, nekem nincsen nyári szünet, így nem tudok sűrűbben részeket hozni. Sőt, mivel itt a nyár, ezért én sem ülök egész nap a szobámban, a gép előtt. Szerintem érthető a dolog, és az is valami, hogy legalább egy rész van hetente. Valahol hónapokat kell várni az új fejezetre. Próbálok sietni, főleg, hogy most majd lesz két hét szünetem. Nem ígérek semmit, és elnézéseteket kérem a lemaradásokért. Köszönöm annak, aki ezt megérti.

Hoztam ma egy új részt, mert annyian türelmetlenek voltak, és kaptam egy-két bántó megjegyzést is a késéssel kapcsolatban. Így viszont nem ígérem meg, hogy a héten lesz még rész, de igyekszem.

Harry Styles

- Apuciiiiii! – hallottam meg az ijedt kiáltást, mikor a nappaliban kapcsolgattam a tévét. 

- Igen, hercegnő? – kiáltottam vissza, és a hang irányába fordultam. 

- Hol vagy? – hangos trappolást hallottam le a lépcsőről, ami egyre jobban közeledett felém. 

- A nappaliban. Mi történt? – néztem kérdőn Darcy-ra, mikor megállt az ajtóban. 

- Azt hittem, hogy… - kezdte lehajtott fejjel, és magához szorította a maciját. 

- Mit hittél? – felkeltem a kanapéról, és hozzá sétáltam – Hogy elmentem? – guggoltam le hozzá.

- Igen. – bólintott halkan. 

- Nem megyek sehova, hercegnő. – simogattam meg az arcát, és magamhoz szorítottam.

- De nemsokára elmegyünk anyucival, és Chad-del. – nézett rám nagy szemekkel – Te is velünk jössz?

- Nem. – tekertem meg a fejemet – Én sajnos nem mehetek veletek, de hidd el, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy anyuci és te ne menjetek el, és megint az én hercegnőim legyetek.

- De apuciiiii! – ölelt magához – Én mindig a te hercegnőd leszek.

- Szeretlek, életem. 

- Én is szeretlek, apuci! – mondta mosolyogva, és még jobban megszorított. 

KÉT HÉTTEL KÉSŐBB

Két hét telt el azóta, hogy utoljára láttam Angie-t. Beszélni persze beszéltünk telefonon, de személyesen nem láttuk egymást. Van egy olyan érzésem, hogy direkt kerül, és szerintem nem is akar velem találkozni az esküvő napjáig. És hogy miért? Louis szerint az van, hogy ha megint találkozna velem, akkor még jobban összezavarodna, és újra elgondolkodna azon, hogy kit is szeret igazán. Fél attól, hogy ha újra lát, akkor nem fog tudni ellenállni nekem, és újra megcsalná velem Chad-et. Fél attól, amit valójában érez. 

- Szia, tesó! – lépett be az ajtón Niall.

- Szia. – fordultam felé – Nem is hallottalak.

- Pedig kétszer is csengettem. – nézett rám csodálkozva.

- Kicsit elgondolkoztam. – vontam vállat.

- Mit emészted magad itt? Miért nem mész el hozzá? 

- Nem akar látni. Te tudod, a legjobban, hogy veletek cipelteti ide-oda Darcy-t is, csak hogy ne kelljen látnia engem. – mondtam csalódottan – Hova készülsz? – kérdeztem, mikor végignéztem rajta.

- Öhm…Hát… - vakarta meg a tarkóját, és idegesen nézett rám – Ugye holnap esküvő, és hát…

- Ne is emlékeztess rá. – mondtam mogorván. Holnap elveszítem életem szerelmét, és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Pedig megígértem Darcy-nak is, hogy nem engedem meg, hogy Chad elvigye őket. 

- Ma van a legénybúcsú, és Chad meghívott. – nyögte ki nagy nehezen. 

- Ja…Tényleg! – bólintottam gúnyosan – Engem is meghívott. 

- De gondolom, te nem jössz. 

- Miért is ne? – pattantam fel, hiszen eszembe jutott valami.

- Mi ez a mosoly? – méregetett Niall – Mi jutott eszedbe? Mit tervezel?

- Szerzünk ma este egy nőt a mi drága Chad barátunknak. – mosolyogtam gonoszan, és összedörzsöltem a tenyerem. 

- Szerzünk neki egy nőt? – Niall zavartan nézett rám – Ezt hogy érted? 

- Ugyan. Miről szól egy legénybúcsú? Alkohol, buli, nők. – soroltam – Leitatjuk Chad-et, és lebuktatjuk, miközben megcsalja Angie-t valami ribanccal. 

- Na, az én legénybúcsúm nem erről fog szólni. – mutatott rám – Harry! Nem hiszem, hogy ezt akarod. – tekerte meg a fejét.

- Dehogynem! Muszáj valamit tennem, bassza meg! – ordítottam el magam, és a hajamba túrtam. 

- De nem így. Szerinted Angie egyből a karjaidba veti magát, ha megtudja, hogy Chad megcsalta? Különben is, nem hinném, hogy érdekelné más nő, még akkor sem, ha hulla részeg lenne. 

- Ugyan már, Niall. 

- Chad szereti Angie-t. 

- Én szeretem Angie-t, és nem ez a seggfej. – kezdett egyre jobban dühíteni.

- Angie fantasztikus nő, szerinted más nem szerethet bele úgy, mint te? 

- Te most kinek a pártján állsz? 

- A tiéden, természetesen, de értsd már meg, hogy ez nem megoldás. Angie összeomlana, ha még egyszer otthagynák az oltár előtt. Neki kell megtennie a kezdő lépést. 

Nem szóltam semmit, csak bámultam Niall-t, és bólintottam egyet.

- Látod? Te is tudod, hogy igazam van. 

- Tudom. – mondtam megadóan, de persze nem felejtettem el a tervemet, hogy Chad-et hulla részegre itatom, és ráküldök egy nőt. Lássuk, hogy mihez kezd vele.

Angelina Graham

- Abbie, már mondtam, hogy nem akarok leánybúcsút, nem? – kérleltem a nővéremet, mikor kora délután beállított hozzám, és szinte kényszerített arra, hogy kezdjek el készülni, mert este buli lesz.

- Hugiiii! – nézett rám lemondóan – Elvileg ez az utolsó szabad estéd.

- Elvileg? – szakítottam félbe.

- Ha csak meg nem gondolod magad. – mosolygott angyalian. 

- Fejezd ezt be! Az elmúlt két hétben próbáltam kerülni őt, nem gondolni rá, és még a nevét sem mondtam ki. Ha valaki szóba hozta, egyből témát váltottam, még ha az a valaki Darcy volt, akkor is. Nem akarok róla beszélni, érted? Holnap férjhez megyek, aztán elköltözünk innen. Végre nem kell többet találkoznom vele.

- Háhhhh! – kiáltott fel, és rám mutatott – Még csak szóba sem hoztam, egyből te gondoltál Harry-re. 

- Ne beszéljünk róla. – mondtam halkan.

- Harry! Harry! Harry! – hajtogatta – Harry-t szereted!

- Fogd már be. Fogd be, és elmegyek veled este. – adtam meg magam. 

- Mindenképp eljössz, hugi! – vonta meg a vállát – Készülj, mert két óra múlva visszajövök érted. – mondta, és a táskáját felkapva kiviharzott a házból. Tudtam, hogy azért siet ennyire, nehogy meggondoljam magam. 

Nagy nehezen, de aztán rászántam magam, és a szobámba indultam készülni. A szekrényem elé mentem, hogy ruhát válasszak. Nem akartam olyat, ami túl szexi, de azért nagymamásat sem, hiszen abba Abbie egyből belekötne. Egy fehér pulóvert választottan, amihez nagyon jól ment a pink színű miniszoknyám, aminek az egyik oldala hosszított volt. A púder színű magassarkúmat vettem fel, és a fehér táskámat, illetve egy arany nyakláncot választottam kiegészítőnek. A hajamat hagytam a már megszokott módon, hullámosan.

Alig, hogy végeztem a készülődéssel, motoszkálásra lettem figyelmes lentről.

- Hát te? – kérdeztem az éppen akkor érkező Chad-et, mikor leértem a lépcsőn. Eléggé meglepett, hogy itt találom, ugyanis úgy beszéltük meg tegnap, hogy nem találkozunk az esküvőig. 

- Hiányoztál. – mosolygott rám, és megölelt, de elég furcsának tűnt. 

- Baj van? – kérdeztem ijedten, és már a legrosszabbra gondoltam. 

- Nincs. – tekerte meg a fejét – Annyira szép vagy.

- Abbie rávett, hogy menjünk el este bulizni. – rántottam meg a vállamat – Mondjuk nincs nagy kedvem.

- Én is megyek a srácokkal. Iszogatunk egyet. 

- Kikkel? 

- A haverok a munkából, Eddy és Marc unokaöcséim, Niall, Harry. – sorolta.

- Harry? – kérdeztem hirtelen – Ő is veletek megy? 

- Igen. Elvégre családtagnak is mondhatjuk. – rántotta meg a vállát – Talán zavar, hogy haverkodunk? Azt hittem, hogy nincs bajod vele.

- Nincs, persze, hogy nincs. Csak meglepett. – erőltettem mosolyt az arcomra. 

- Remek. – bólintott, és megcsókolt – Alig várom a holnapot. 

- Én is. – hazudtam. 

- El sem hiszem, hogy végre a feleségem leszel, és együtt fogunk élni. Távol innen, távol mindentől, csak mi hárman. 

- Ennyire szabadulni akarsz Londonból? – csodálkoztam rajta.

- Jó lesz végre csak veled, és Darcy-val lenni. Megkezdődik az igazi életünk. – mosolyogta – Tudom, hogy hiányozni fog a nővéred, de nekem csak ti ketten vagytok, és senki más nem számít. Veletek akarok lenni. 

Nem szóltam semmit, csak mosolyogva néztem rá. Annyira szeret minket, hogy az szavakkal leírni nem lehet. 

- Indulnom kell. Jó mulatást. – mondta, megcsókolt, majd kisétált az ajtón. Ez meg mi volt? Annyira furcsának tűnt. Talán sejt valamit? Vagy csak az esküvő miatt ilyen zaklatott? 

38. fejezet: Nem fog elmenni

Sziasztok! Írtam tegnap egy keveset, így ma is hoztam részt, de a szombatit tényleg nem ígérem biztosra, mert nem leszek itthon a hétvégén. Remélem, hogy tetszik ez a rész is, habár nem lett olyan hosszú, de annál aranyosabb. Körülbelül 50 részesre tervezem a történetet, és már a fejemben benne van a következő is, szóval nem kell aggódni, lesz folytatás, igaz, hogy nem olyan sűrűn.

Harry Styles

Angie már lassan fél órája megérkezett, és most a kanapén ült, az ölében Darcy-val. Mióta az anyja itt van, szinte el sem engedte, de legalább megnyugodott egy kicsit. Többször is összerezzent a dörgéseknél, és akkor mindig rám nézett, de mikor látta, hogy ott ülök mellettük, az ijedt tekintete eltűnt. 

- Kicsim, mi lenne, ha hazamennénk? – szólalt meg Angie hosszú idő után. 

- Apuci is jön? – kérdezte izgatottan. 

- Nem. Csak te, és én. – mosolygott rá, és kisöpört egy göndör tincset az arcából – Ketten, mint ilyenkor mindig.

- De most itt van. Máskor nem volt itt, de most igen. – kezdett kétségbe esni a kislány – Ha hazamegyünk, akkor elijeszti a dörgés. 

- Nem fogja.

- De! – kiáltott idegesen Darcy, és távolabb lökte Angie-t, akit legnagyobb döbbenetemre, egyáltalán nem lepett meg a kislányunk tette. 

- Akkor maradhatsz, rendben? Itt maradhatsz, de nyugodj meg. – folytatta higgadtan, én pedig csendben figyeltem. Még mindig nem értettem, hogy miről beszélnek. Miért hozza ki Darcy-ból ezt a viselkedést a vihar? Angi pedig miért nem lepődik meg rajta?

- De akkor te is maradj. Ha maradsz, akkor nem fog elmenni.

- Jó. Jól van, édesem. Maradok, amíg elalszol, rendben? – kérdezte Angie, amire Darcy csak ásítva bólintott egyet. 

- Felmegyünk aludni, rendben hercegnő? – szólaltam meg végre én is. Mindketten rám néztek, és bólintottak.

Angie letette a földre Darcy-t, aki rögtön megfogta a kezét, és elindultak előttem az emeletre. Én csendesen követtem őket, és boldogsággal járt át, hogy életem két szerelme itt van velem. Bárcsak mindig így lenne. Mikor már az emeleti folyosón jártunk, Darcy hirtelen megállt az egyik ajtó előtt, ám az nem az ő szobája volt. Mikor utolértem őket, megfogta az én kezemet is, és elkezdett húzni a szoba irányába. 

- Darcy? – kérdeztem értetlenül.

- Itt alszunk, nem? – nézett rám nagy szemekkel. A kérdésére Angie és én egyszerre néztünk össze.

- A szobádban alszol. – mondta Angie.

- Itt szeretnék. – kezdett pityeregni – Azt mondtad, hogy feljövünk aludni. Ez a ti közös szobátok, nem? Itt kell aludnotok, és én szeretnék veletek aludni. 

- Hercegnő. – guggoltam le hozzá – Ez nem a mi szobánk. Anya nem itt lakik, ugye tudod? 

- Akkor is itt szeretnék aludni. – nézett rám nagy szemekkel. Én lopva felnéztem Angie-re, aki megadva magát, bólintott egyet. 

Angelina Graham

Beléptünk a szobába, amitől megint elgyengültem, és elképzeltem, hogy itt élünk boldogan. Pont az ilyen alkalmakra vártam a legjobban, mikor hármasban, családiasan összebújhatunk, és senki más nem számít, csak mi. 

Harry az ölébe vette Darcy-t, és a nagy ágyba rakta. Biztos vagyok benne, hogy eddig még soha, senki nem feküdt benne. 

- Parancsolj, hercegnő. – takarta be, és egy puszit lehelt a homlokára.

- Most ugye nem mentek el? – kapta el ijedten a kezét, és magához húzta. 

- Nem. – mosolygott rá, és leült az ágy szélére, miközben én a másik oldalra sétáltam, és helyet foglaltam.

- Itt maradunk. – nyugtattam meg én is a lányomat. 

- Nagyon hangos! – nézett ki az ablakon, ahol éppen most dörrent egy hatalmasat az ég.

- Bekapcsoljam a tévét? – kérdezte Harry.

- Ne! Inkább énekelni akarok. – hirtelen izgatottá vált a tekintete, mintha most jutott volna valami az eszébe – Énekeljetek nekem! – kiáltotta végül, én pedig megsemmisültem. Ahogy kimondta az „énekel” szót, valahol mélyen belül éreztem, hogy ez lesz a vége. 

- Mi szeretnél? – kérdezte Harry mosolyogva, én pedig ijedten rákaptam a tekintetemet. Tudom, hogy észrevette, de nem foglalkozott vele.

- Szerinted? – nevetett Darcy. Harry felpattant az ágyról, és kisietett a szobából, majd pár másodperc múlva egy gitárral a kezében tért vissza. Szélsebesen leült az ágyra, és hangolni kezdett. Már a kezdő akkordokból tudtam, hogy mit fog játszani. 

A szívem összeszorult a hangoktól, és mikor Harry énekelni kezdett, kirázott a hideg a hangjától. Lehajtott fejjel, és becsukott szemmel hallgattam, annyira jó volt. Aztán azon vettem észre magam, hogy becsatlakozok a refrénbe, és a saját részeimet énekelnem, amiket annak idején szoktam. Szinte olyan volt az egész, mintha tegnap gyakoroltunk volna. Harry végig engem nézett, és én sem tudtam levenni róla a szemeimet. 

- Még egyszer! – kiáltotta el magát Darcy, és én a hangjától tértem magamhoz.  Tekintetemet levettem a velem szemben ülő, és engem bámuló Harry-ről. Szinte észre sem vettem, hogy befejeztük a dalt, megszűnt körülöttünk a világ. 

- Nem, édesem! – szólaltam meg rekedt hangon. Nem az éneklés miatt nem tudtam beszélni, hanem attól, amit átéltem lelkileg. A szám kiszáradt, a szívem még mindig a gyomromba lüktetett. – Ennyi elég volt, most már tessék aludni!

- Ajjjjj! – mondta szomorúan, de azért feljebb húzta a takaróját, és csücsöríteni kezdett Harry felé, aki rögtön adott neki egy puszit, és magához is ölelte. Aztán én következtem. 

- Szép álmokat, édesem. – simogattam meg a haját.

- Ha itt vagytok mind a ketten, akkor az lesz. – kuncogott, és oldalra fordult, majd becsukta a szemét. 

Szerintem tíz perc sem telt bele, és már csak az egyenletes szuszogást lehetett hallani. Harry még mindig az ágy másik oldalán ült, pontosan velem szembe, és Darcy-t vizslatta mosolyogva, de észrevettem, hogy közbe rám nézett. 

- Elaludt. – mondtam suttogva. 

- Igen. – bólintott Harry, és láttam rajta, hogy valami aggasztja – Miért fél ennyire a vihartól? 

Harry Styles

- Minden gyerek fél tőle. – rántotta meg a vállát könnyedén, láttam rajta, hogy nem akar beszélni róla. 

- De ez nem akármilyen félelem volt. – mondtam felhúzott szemöldökkel. 

- Biztos tudni akarod? – nézett rám keményen, és ettől csak még jobban érdekelt a dolog. 

- Szeretném. – bólintottam.

- Gondolom, emlékszel arra a napra, mikor elhagytál. – mondta gúnnyal a hangjában, de próbált komoly lenni – Aznap éjjel hatalmas vihar volt. Én pedig akkor mondtam el Darcy-nak, hogy többé nem fogsz velünk élni. Azóta, ha vihar van, újra átéli azt az éjszakát, és vele együtt én is. – hajtotta le szomorúan a fejét – Hogy mondjam el egy két éves kislánynak, hogy az apja elhagyta?

- Nem hagytam el, Angie. Te is tudod, hogy visszamentem.

- De már későn. 

- Nem akartalak elhagyni titeket. – tekertem a fejemet – Az a nap életem legrosszabb döntése volt, holott a legjobbnak kellett volna lennie.

- Most nem ez a lényeg. Tehát mióta nem vagy velünk, minden egyes viharnál azt hiszi, hogy én is el fogom hagyni. Azt hiszi, hogy a vihar miatt mentél el, mert hallotta, mikor Abbie azt mondta, hogy megijedtél. Most pedig megint itt vagy, és gondolom, azt hitte, hogy megint lelépsz. – fejezte be a mondandóját. 

- Ezért fél a vihartól? – kérdeztem elképedve. Ezután megint egy jó darabig nem volt köztünk kommunikáció, mígnem Darcy fel nem sírt, és nem kezdte keresni őt. 

- Itt vagyok, édesem. – mondta, és magához ölelte. 

- Apuci? – nézett körbe félve.

- Én is itt vagyok. – mondtam, ő pedig felém nyúlt, és magához húzott. Nekem is, és Angie-nek is le kellett feküdnünk az ágyra Darcy mellé, amitől mind a ketten eléggé zavarba jöttünk. Darcy lassan újra elaludt, mi pedig moccanni sem mertünk, nehogy megint felébredjen. Csak csendben, egyetlen szó nélkül bámultuk egymást, és így feküdtünk, köztünk a kislányunkkal, a közös hálónkban. 

37. fejezet: Vihar

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, remélem, hogy tetszik. Sajnos a kevés időm miatt eléggé lemaradtam az írásba, így ne lepődjetek meg, ha szerdán nem lesz rész. Ezért elnézéseteket kérem! A hétvégén megpróbálok írni, de nem ígérek semmit. Remélem nem utáltok ezért nagyon! :D

Harry Styles

- Ki ez a csaj, tesó? – kérdezte Zayn, mikor a stúdióban pihenőt tartottunk a felvételek között, és éppen az aznapi újságot lapozgatta – Már négy napja csak rólatok írnak.  

- Csak egy lány. – vontam meg a vállamat. 

- Ahaaaa. – nevetett Louis – Azért írják, hogy randiztatok. Mit nem mondasz el nekünk?

- Majd az esküvőn megismeritek.

- Tényleg? – Liam furcsállva nézett rám – Én azt hittem, hogy nem is jössz, nemhogy még partnert is hozol. 

- Ja, én azt hittem, hogy Lou lesz a párod. – nevetett Niall, mire Lou hozzávágott egy párnát a kanapéról – Na, de komolyra fordítva a szót, direkt hozol magaddal egy bombázót? 

- Szerinted? – nevettem rá – Naná. Láttad volna Angie arcát, mikor mondtam neki, hogy nem egyedül megyek. Ki volt akadva. 

- Harry! – szólt rám Liam – Nem gondolod, hogy ennek nem lesz jó vége?

- Miért? 

- Mert Angie kezdett végre elgondolkodni a dolgokon, te meg elkezdtél csajozni.

- De nincs semmi komoly. – rántottam meg a vállamat – Ez a lány csak egy jó barát. 

- De ezt Angie nem tudja. Úgy gondolja majd, hogy feladtad a harcot. – tette hozzá Niall – Lehet, hogy kezdte magát meggondolni, de ezzel elrontottad. 

- Te tudsz valamit? – néztem rá gyanakodva, majd Niall a többiekre nézett – ti tudtok valamit, srácok? 

- Angie totál ki van készülve. – ismerte be Lou – Nem mondja, de voltam nála tegnap, és látom rajta.

- Miért? 

- Hát szerinted? Hétfő óta csak erről ír minden újság. Szerinted ő nem olvas? – kérdezte Zayn. 

- De ő is tudja, hogy milyenek a paparazzik. – vontam meg a vállamat. 

- Az lehet. – magyarázta Liam – De te magad mondtad neki, hogy lesz partnered az esküvőre, aztán az újságok tele vannak azzal, hogy szerelmes vagy egy ismeretlen lányba. 

- Nem vagyok szerelmes. – javítottam ki idegesen. 

- Mi tudjuk, de próbálj meg meggyőzni erről egy olyan nőt, aki azért akar férjhez menni valakihez, mert élete szerelme megbántotta őt. Olyat, aki annyira makacs, hogy nem veszi észre, hogy kit szeret igazán, és letagadja az érzelmeit. – sorolta.

- Ez mind oké, Liam! – szakítottam félbe – De tudja, hogy csak őt szeretem.

- Eddig is inkább az eszére hallgatott a szíve helyett, és ezek után még könnyebb lesz neki a döntés. – mondta Niall.

- De majd meg fogja látni, hogy ez a lány csak egy barát. – védekeztem. 

- Ki ez a csaj? – szólalt meg Louis is, aki az újságba merülve nézegette a képeket rólam, és a titkos lányról – Ismerősnek tűnik. 

- Majd az esküvőn megismerhetitek. – mosolyogtam rájuk, de ők csak furcsán bámultak.

- Hát jó! – csapott a térdére Liam, és felpattant a kanapéról – Álljunk neki melózni, mert semmi se lesz belőlünk.

Már elég későre járt, mire végre hazaértem. Rettentő fáradt voltam, amire az időjárás rátett még egy lapáttal. Londonban megszokott az eső, de ez a mai nap rettenetes volt. Koromfekete felhők voltak az égen, dörgött, villámlott, és az esőtől alig lehetett látni. 

- Sziasztok! – köszöntem, mikor beléptem az ajtón. 

- Apuciiiii! – ugrott Darcy a nyakamba, amint meglátott. Nem érdekelte, hogy tiszta víz vagyok, csak erősen szorította a nyakamat. 

- Szia, hercegnő. Hiányoztam? – kérdeztem, mikor távolabb hajolt tőlem. 

- Nagyon. – mondta lehajtott fejjel. 

- Mi a baj? – néztem rá összehúzott szemöldökkel. Láttam, hogy valami bántja, majd egyből rájöttem, hogy mi a probléma, mikor dörgött egy hatalmasat, ő pedig összerezzenve átölelte a nyakamat. – Félsz a vihartól? – mosolyogtam rá, mire ő csak bólintott – Semmi baj, szépségem. Majd én vigyázok rád. 

- Na végre, hogy hazaértél. – sietett ki Abbie a nappaliból, a kezében Nate-tel, aki látszólag egyáltalán nem zavart a villámlás és a dörgés. Sőt, inkább szórakoztatónak találta, ugyanis minden morajlás után nevetve tapsolt. Le sem tagadhatná, hogy Niall fia. – Nem tudtam megnyugtatni. Totál kiakadt a vihartól.

- Jól van, kösz, hogy vigyáztál rá. – mondtam neki. 

- Ez természetes. – mosolygott rám – Niall? 

- Szerintem hamarosan itt lesz, én siettem haza. 

- Oké, akkor összeszedem Nate cuccait. – bólintott.

- Öhm… - kezdtem, de nem tudtam, hogy mit mondjak.

- Angie-ről lesz szó? – nézett rám mosolyogva. 

- Tényleg rosszul van miattam? – kérdeztem bátortalanul. 

- Anyuci beteg? – nézett rám hirtelen Darcy. 

- Nem, dehogy. – mosolyogtam rá, amitől megnyugodott egy kicsit. 

- Olvasta az újságot. – mondta Abbie.

- Az nem igaz. Az a lány csak egy barát. – bizonygattam. 

- Én elhiszem, de ő nem fogja. – rántotta meg a vállát – Úgy gondolja, hogy megérdemled a boldogságot, és jobb lesz így mindenkinek. 

- De én csak vele vagyok boldog. 

- Tudom Harry, tudom. – mosolygott rám – De mégis ki ez a lány? 

- Elmondom, de nem itt, és nem most. Rendben? 

- Oké. 

- Fel foglak hívni, és elmesélek mindent, de csakis neked. Senkinek nem beszélhetsz róla. – ígértettem meg vele.

- Jó. – nézett rám furcsán. 

- Hahóóó! – rontott be a csurom vizes Niall az ajtón – Induljunk, mert egy kicsit csillapodott az eső. – mondta Abbie-nek, aki pillanatok alatt elkészült, és pár perc múlva már csak Darcy és én voltunk a házban. 

- Apuciiiii! – mondta halkan, és ijedt arccal nézett fel rám. Mióta hazajöttem, nem engedett el, végig az ölemben kellett tartanom. 

- Igen? 

- Nagyon hangos. – célzott a dörgésre, és kifelé bámult az ablakon. 

- Tudom, hercegnő. – simogattam meg a hátát – De nincs semmi baj, itt vagyok. 

- Anyucit akarom! – nyavalyogta. 

- Miért? Én vigyázok rád. – próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon ment. 

- Anyucit akaroooom! – kiabálta, és őrült sírásba kezdett. 

- Jóóóó! Rendben! Felhívom, rendben? – mondtam ijedten. Nem értettem, hogy mi baja van. Soha nem csinálta ezt. Miért kell neki most hirtelen az anyja? Miért nem vagyok jó neki én? 

- Szia! – szóltam bele a telefonba, mikor felvette.

- Szia. – szólt vissza megdöbbenve – Baj van? 

- Hát van egy kis gond. 

- A vihar miatt, ugye? 

- Igen. – válaszoltam meglepetten – Ezek szerint máskor is ilyen, ha esik? 

- Csak ha dörög és villámlik.

- Nem tudom megnyugtatni. – vallottam be – Téged akar. 

- Átmenjek? 

- Az jó lenne. – mosolyodtam el. Igazából nem mertem rákérdezni a dologra, így megkönnyebbültem, mikor felajánlotta, hogy eljön. 

- Oké. Indulok. – mondta, és letette a telefont. 

Tíz perc múlva megszólalt a csengő, és én az ajtóhoz siettem, hogy beengedjem Angie-t. 

- Anyuciiiii! – Darcy sírva rohant az anyjához, aki rögtön felkapta, és magához szorította. 

- Jól van, kicsim. – suttogta a hajába – Semmi baj, édesem. Nem lesz semmi baj. Máskor se volt gond, igaz? 

- De most itt van. – sírta tovább – Most itt van, és a hangos dörgés megint elijeszti. 

- Nem. Nem fogja. – mosolygott rá, és rám nézett. Nem értettem, hogy mi a baj. Nem tudtam, hogy Darcy mire céloz. Mit ijeszt el a dörgés?

34. fejezet: Fitness

Sziasztok! :) Meghoztam az eljegyzési party utáni fejezetet, ami nem lett olyan izgis, inkább a következő, szuper izgalmas, és meglepő fejezetet vezeti fel. Remélem, hogy kapok pár kommentet ide is! ;)

Harry Styles

- Jó reggelt! – hallottam az éles hangot, és megéreztem a hátamon Darcy súlyát. 

- Szia, hercegnő! – suttogtam, és magamhoz öleltem. A fejem csak úgy zengett, és az egész szoba forgott, mikor a hátamra feküdtem, és kinyitottam a szemem. – Nagyon korai vagy.

- Már ebéd is volt. – mondta felháborodva, és csípőre tett kézzel a hasamra ült.

- Tényleg? – néztem rá az órára, ami az éjjeliszekrényen állt – Fél kettő van? 

- Fél három. – javított ki. Tudtam én is, hogy annyi az idő, de kíváncsi voltam rá, hogy mennyire emlékszik abból, amit az óráról tanítottam neki. 

- Igen. – mosolyogtam rá, és adtam neki egy puszit.

- Mit csinálunk ma? – váltott egyből témát – Elmehetnénk anyuciért, és fagyizhatnánk.

- Nem hiszem, hogy az anyád velem akar fagyizni. – mondtam szomorúan, és felültem az ágyban, de Darcy még mindig rajtam ült. 

- Akkor valami mást? – ajánlotta fel. 

- Nem hiszem. – mondtam neki – De mi ketten csinálhatunk valamit. 

- Fagyit akarok. – követelte, mikor ledöntöttem az ágyra, és felkeltem. Az ablakhoz mentem, ahonnan kinézve láttam, hogy elég borongós az idő. 

- Szerintem eső lesz. Nem maradunk inkább itthon? – néztem rá reménykedve. 

- Van itthon jégkrém? 

- Ettél már ebédet? 

- Igen. 

- Akkor van. – bólintottam rá – A nagyanyád itt van még? 

- Igen, és nem engedte, hogy felébresszelek. – mondta bosszúsan – Azt mondta, hogy fáradt vagy a tegnapi éneklés miatt. 

- Igen. – mondtam, és próbáltam nem elhányni magam a másnaposság miatt. Elég régen ittam ennyit, de tegnap muszáj volt. Nem bírtam nézni azt, hogy életem szerelmét egy olyan senkiházi seggfej fogdozza, és csókolgatja, aki nem is foglalkozik vele. Gondolataim közben csak bámultam a kislányomat, aki az ágyon ugrált. Annyira tökéletes volt, csodaszép kislány, és az életemnél is jobban szeretem, akárcsak az anyját. Nem akarom felfogni, hogy megint el kell őket veszítenem.

- Rám sem szólsz? – nézett rám meglepetten. 

- Nem. – közelebb léptem hozzá, és az ölembe vettem, majd szorosan megöleltem – Nagyon szeretlek. 

- Én is szeretlek, apuci! – fonta a kis karjait a nyakam köré. Annyira jó volt őt magamhoz ölelni, és tudni, hogy ő az én kislányom, aki örökre a legfontosabb személy lesz az életemben. – Kapok jégkrémet? – kérdezte, mikor elhajolt tőlem. 

- Kapsz. – bólintottam, és letettem a földre, mire ő egyből kiszaladt a szobából. Félig kómásan, de én is utána mentem. Mikor a konyhába értem, már az asztalnál ült, és onnan nézett felém csillogó szemekkel. Csak rámosolyogtam, lenyomtam egy puszit az anyámnak, és a hűtőhöz mentem. 

- Úgy emlékeztem, hogy van itthon jégkrém. – mondtam hangosan, de inkább magamhoz beszéltem – Múlt héten vettem.

- Én is vettem a héten. – mondta anyám, mire én Darcy-ra néztem. 

- Tényleg? Darcy! – szóltam neki, de ő csak körbe nézegetett, úgy, hogy még véletlenül se kelljen a szemembe néznie – Tudsz valamit az eltűnt jégkrémről?

- Nem. – nézett végre rám, de láttam, hogy nem mond igazat. 

- Biztos vagy benne? 

- Háááááát… - kezdte, de nem nagyon akarta befejezni a mondatát – Nem akarok bajba keverni senkit. – mondta óvatosan, és nagyon komolyan, amitől nekem mosolyogni kellett, és az anyám is elnevette magát. 

- Nincs semmi baj, édesem. Csak nem szeretem, ha füllentesz nekem. Nem szép dolog. – mondtam, és leültem mellé az asztalhoz – Rendben? 

- Oké. – bólintott egy nagyot. 

- Tehát? Ki ette meg a több jégkrémet? Louis vagy te? – kérdeztem, mire ő egyből rám nézett. Tudtam, hogy Lou adott neki, ugyanis ő az, aki nem tud Darcy-nak nemet mondani, és a héten többször is vigyázott rá, amíg én boltban, vagy más helyen voltam. 

- Lehet, hogy én. – mondta halkan.

- Jól van, de most meg nincs mit enni. – rántottam meg a vállamat. 

- Nem megyünk el a boltba? – nézett rám kérlelve. 

- Robin hamarosan jön értem, hazamegyek pár napra. – szólalt meg anyám – Felhívom, és hozatok vele, rendben? 

- Oké. – bólintottam – De miért mész el? 

- Hogy kettesben lehessetek. – mosolygott rám. 

- Nem kell azért elmenned, anya. – mondtam, és próbáltam nem megijedni. Egész eddig itt volt velem, és segített Darcy-val. Egy-két napra hazament, de azt meg tudtam oldani, vagy akkor pont nem volt nálam a kicsi. Kezdtem beparázni, de igazából nem is azért, hogy mit fogok kezdeni egyedül, hanem azért, mert itt hagy. Annyira hozzászoktam, hogy velem van, nem kell egyedül lennem, és belebolondulnom a gondolkodásba. 

- Az esküvőre visszajövök, kicsim. – mondta, és egy lágy puszit adott a homlokomra – És ha szeretnéd, akkor még utána is itt maradok egy kicsit.

- Oké. – bólintottam, és tudtam, hogy mire célzott. Arra, hogy az esküvő után végleg egyedül maradok, és ő szívesen itt lesz velem egy darabig, hogy ne törjek össze teljesen. 

Megint a hűtőhöz léptem, hogy valami kaját keressek, de nem igazán találtam olyat, amit meg tudnék enni. Utálok másnapos lenni.

- Kinyitom. – szóltam anyámnak, mikor meghallottam a csengő hangját. Mikor kinyitottam az ajtót, odakint a négy bandatársam állt, Niall pedig a kis Nate-et is a karjában tartotta. 

- El kell jönnöd velem valahova. – szólalt meg szőke barátom. 

- Most nem jó, anyám elmegy, és megígértem Darcy-nak, hogy csinálunk valamit. – feleltem, és gyanakvóan méregettem őket. Mégis mit keresnek itt mindannyian? 

- Pontosan ezért jöttünk mi. – bólintott Liam, majd szinte fellökött, úgy lépett be mellettem a házba. Zayn, Louis és Niall pedig követték.

- Mit terveztek? – fordultam feléjük. 

- Semmiiiiiit! – emelte fel Lou a kezeit, és próbált meggyőzni, de természetesen nem ment neki. Nagyon jól tudtam, hogy mikor hazudik. 

- Nem hazudj, te jégkrémtolvaj. – mutattam rá. 

- Éééééén? – hüledezett – Elárultál? – nézett Darcy-ra, akit közben kicsalogatott a kíváncsisága az előtérbe. 

- Rájött. – mondta halkan, hogy senki ne hallja, csak Lou, de persze nem ment neki. 

- Gyere velem, rendben? – vágott közbe Niall, és Liam kezébe nyomta a fiát – A srácok vigyáznak a gyerekekre. Ideje lesz gyakorolni nekik is. 

Egy pár pillanatig elidőztem Liam-en, ugyanis elég vicces volt, ahogy egyre távolabb tartotta magától Nate-et, és szinte síró arcot vágott.

- Asszem, tele a zacsi. – mondta lélegzetét visszafojtva. 

- Mondtam, gyakorolj! – nevetett Niall – Jössz, vagy nem? – fordult felém. 

- De hova? 

- Csak gyere, örülni fogsz. - mondta, és én hittem neki. 

- Előbb tedd tisztába. – kiáltott Liam kétségbeesetten. 

- A táskában mindent megtaláltok, és ne merjétek Anne-re sózni. – mondta Niall fenyegetően. 

Angelina Graham

- Alig aludtam valamit, Abbie. – könyörögtem a nővéremnek, mikor délután háromkor megjelent nálam – Nem gondolod, hogy most elindulok, és az edzőteremben ugrálok neked? 

- Ne nekem ugrálj, hanem magadnak. – mondta lenézően – Jó lenne, ha kicsit formába hoznád magad az esküvő előtt. 

- Most azt mondod, hogy kövér vagyok? – néztem rá felháborodva. 

- Nem. Csak egy kicsit izmosodhatnál. Lapos a segged. – nézett végig rajtam. 

- Neked meg csak azért van segged, mert terhes voltál, és még rajta van a felesleg. – vágtam vissza. 

- Na és? – vont vállat sértődötten – Én most szültem, te meg öt éve, mégis én jobban nézek ki.

- Nem érdekel! – tört ki belőlem – Harry-nek így is jó vagyok! 

- Hmmmm… - csak ennyi volt a válasz, és mosolyogni kezdett.

- Mi van? – kérdeztem idegesen. 

- Harry-nek jó vagy? Nem inkább Chad-nek? 

- Mi? – kezdtem zavarba jönni, és visszapörgettem az agyamban az előbbi kijelentésemet. Harry-t mondtam. Az ő nevét mondtam ki Chad helyett, és rá is gondoltam. Én normális vagyok? 

- Hugiiiii… - Abbie mosolyogva kezdett el beszélni, és láttam, hogy most őszintén beszél – Látod, hogy nem tudod magadnak sem letagadni, hogy csak ő jár a fejedben?

- Ez nem igaz. – mondtam, és lehajtottam a fejemet. 

- Na, gyere el velem edzeni, és ígérem, hogy nem hozom fel többet ezt a nyelvbotlást. – ígérte meg. 

- Jó. – egyeztem bele, és kisiettem a nappaliból, egyenesen az emeletre, ahol összepakoltam az edzőruhámat. Azért is siettem, mert nem akartam, hogy Abbie esetleg mégis szóba hozza Harry-t, és rájöttem arra is, hogy az edzés talán kicsit kitisztítja a fejemet, és nem gondolkozok majd mindenfélén. 

Fél óra múlva már az edzőteremben voltunk, ahova régen is jártunk. Miután megszültem Darcy-t, eléggé sokat híztam, és Abbie segített leadni azt a pár kilót. Igaz, hogy Harry-t nem zavarta, ahogy kinézek, mert állítása szerint kétszáz kilósan is szeretne, de engem mégis zavart. Aztán, mikor elhagyott, már nem foglalkoztam olyan dolgokkal, hogy mekkora a hátsóm, vagy izmos-e a vádlim. 

- Hol kezdjük? – szólalt meg a nővérem.

- Nem tudom. – vontam vállat – Bicikli? 

- Oké. – bólintott, majd mind a ketten elfoglaltunk egy-egy szobabiciklit, és tekerni kezdtünk. Nem telt bele sok idő, és megéreztem az első verejtékcseppet a homlokomon. Letöröltem a törölközővel, és ahogy újra nekiláttam, figyelmes lettem két alakra a terem végében. 

- Na ne! – tört ki belőlem, és elképedve néztem az érkezőkre – Nem véletlenül jöttünk ide, ugye? – néztem összehúzott szemöldökkel a nővéremre. 

- Miért? – kérdezte, de nem nézett rám, csak mosolygott. 

- Abbie! – szóltam rá, a kelleténél kicsit hangosabban, mire a terem végében állók felénk néztek, és én ugyan abban a pillanatban néztem rá, mikor ő, énrám. Meglepődöttséget láttam az arcán, aztán egy apró mosoly kíséretében követni kezdte Niall-t, aki felénk tartott. 

33. fejezet: Az eljegyzési party

Sziasztok! :) Tudom, hogy már vártátok ezt a részt, szerintem nagyon izgis lett, és emellett még hosszú is! ;) Véleményeket várom!

Angelina Graham

- Szia! – köszönt az ajtóban álló fiú, mikor kinyitottam a csengetés után – Indulhatunk? 

- Persze. – bólintottam. 

- Abbie? – kérdezte félve, és lopva bepillantott mögöttem a házba. 

- Mindjárt készen van. – mondtam mosolyogva, és jobban megnéztem a szőkeség arcát, ami beesett volt, és a szemei sem ragyogtak úgy, ahogy mindig is szoktak. 

- Rendben. – bólintott – Chad is itt van? 

- Nincs. – feleltem unottan – Azt mondta, hogy ott találkozunk, mert még el kell intéznie valamit. 

- Oké. Darcy meg Harry-vel jön, nem? Ha jól tudom, akkor ott van ma is nála. 

- Igen. – mondtam, de még mindig azon gondolkoztam, hogy mennyire szenvedhet szegény – Niall! Jól vagy? 

- Nem igazán. – hajtotta le a fejét – Gondolom, már tudsz mindent. 

- Igen. – mondtam, pont mikor megjelent Abbie, a kezében Nate-tel. 

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, semmit sem észlelve abból, hogy Niall mennyire rosszul van. 

- Igen. – mondta a szőke fiú, és reménykedve, de mégis félve nézett a nővéremre, aki csak elment mellette, és a kocsiba rakta a fiukat. 

- Gyere. – veregettem meg Niall vállát, és az autó felé löktem. Szegényt annyira sajnáltam, hiszen tényleg látszódott rajta, hogy teljesen kivan Abbie miatt. 

Az étteremig, ami körülbelül tízpercnyire volt a házamtól, egy hang sem hallatszott a kocsiban, csupán Nate nevetett fel néha. Abbie hátul ült mellette, míg én elől Niall mellett. Néha ránéztem a fiúra, aki a visszapillantóból figyelte a nővéremet, és a kisfiukat. Láttam a fájdalmat a szemében, de ő is mosolygott, mikor Nate nevetett. 

Mikor odaértünk az étteremhez, Niall vette a karjába a kisfiút, és úgy ment be, én pedig lemaradtam a nővéremmel. 

- Beszélj vele, kérlek! – mondtam suttogva – Teljesen kivan miattad. 

- Majd később. – vágta rá, és előrefutott.

Mikor beléptem az épületbe, már voltak egy páran, de Chad még sehol sem volt, pedig mi sem értünk ide időben. 

- Anyuciii! – hallottam meg a lányom hangját, és csak azt vettem észre, hogy magához szorítja a lábaimat. 

- Szia, életem. – hajoltam le hozzá, és adtam neki egy puszit – Nagyon csinos vagy. 

- Te sem panaszkodhatsz. – hallottam meg a fejem felett a hangot, és egyből felpattantam, így szembe találtam magam Harry-vel – Nagyon szép vagy. – tette hozzá. 

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Egy fényképet? – szólított meg minket a fotós, akit valószínűleg szintén Chad intézett. 

- Öhm… - kezdtem tiltakozni, de Darcy közelebb rángatott engem, és az apját is, a fényképész pedig elkattintotta a fotót. 

- De jóóóó! – lelkendezett a lányunk, és ugrált örömében – Lesz egy közös képünk. – mondta és elfutott Abbie-hez, és a kis Nate-hez.

Harry csak rám pillantott, majd gyorsan elkapta a tekintetét, és Niall-en állapodott meg, aki a nővéremet figyelte. Összehúzott szemekkel nézett felé. 

- Minden oké Niall-el? – kérdezte. 

- Nem éppen. Beszélni is akartam vele. – mondtam, és elindultam felé, Harry pedig követett. 

- Miért nem beszéltek? – kérdeztem rögtön, amint leültem mellé. 

- Minek? Világosan megmondta, hogy nem akar hozzám jönni. – vonta meg a vállát. Elkezdett inni, aminek nem lesz jó vége. 

- Megkérted a kezét? – szólalt meg Harry meglepetten. 

- Meg, de nemet mondott. 

- De miért? – értetlenkedett.

- Nem tudom. Talán már nem szeret. – mondta szomorúan. 

- Dehogynem. – szólaltam meg, és megsimogattam a vállát – Én beszéltem vele, és ismerem is annyira, hogy nagyon jól tudom, csak megijedt. Tudod te is, hogy nem az a házasodó típus. Nem fog elhagyni. – nyugtattam meg – Szeret téged, csak megijedt. 

- De mitől? – nézett rám kétségbeesetten.

- Attól, hogy úgy jár, ahogy én. – mondtam lehajtott fejjel, és éreztem, hogy Harry rám kapja a tekintetét.

- Én sosem hagynám el őt. – mondta Niall, és felpattant mellőlem, majd Abbie felé vette az irányt. Leült mellé, és a kezeibe vette a nővérem kezét. Nem hallottam semmit abból, hogy mit beszél neki, de Abbie egyre jobban mosolygott, és láttam, hogy elsírja magát, éppen úgy, ahogy Niall is. Majd megcsókolták egymást, Abbie felé nyújtotta a kezét, ami után Niall kapkodva a zsebébe nyúlt, és elővett egy kis piros dobozt, benne egy gyűrűvel, amit gyorsan a nővérem ujjára húzott. 

Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, majd mosolyogva fordultam Harry felé, aki éppen akkor hajtotta le a fejét, az arca pedig szomorú volt. 

- Legalább ő boldog. – motyogta maga elé.

- Te is lehetnél az. – szóltam neki vissza, majd a kezemen lévő gyémántgyűrűre pillantottam. Vajon mit éreznék, ha most Harry azért ülne mellettem, mert kettőnk eljegyzési partyja lenne? Akkor is bennem lenne az érzés, hogy hibát követek el? Akkor is érezném ezt a nagy gombócot a torkomban? Nem. Biztos, hogy nem, hiszen akár hányszor látom, a szívem ki akar szakadni a helyéről, és a pillangók őrült táncot járnak a gyomromban. 

- Édes! – a gondolataimból egy hang zökkentett ki – Bocs a késésért, de most már csak a tiéd vagyok! – mondta a hirtelen megjelent Chad, és lenyomott egy csókot a számra – Csodás vagy. 

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Kezdhetjük? – mondta izgatottan, és körbenézett. 

- Pontosan mire gondolsz? – néztem rá kérdőn, mikor megfogta a kezemet, és magával húzott. Én hátranéztem Harry-re, aki ugyan ott ült, ahol eddig, de még szomorúbban nézett rám. 

Chad megállt az asztal előtt, ahol a többiek ültek, és a vacsorához készülődtek. 

- Egy kis figyelmet kérek. – kiáltott fel hangosan, miután megkocogtatott egy poharat – Köszönjük, hogy mind eljöttetek erre a vacsorára, amivel a szerelmünket ünnepeljük, és azt, hogy ez a csodálatos nő nemsokára a feleségem lesz. Mint azt tudjátok, az esküvő után Angie, a kislányunk Darcy, és én elköltözünk Ausztráliába, és ott kezdjük meg a közös életünket. – mesélte boldogan, nekem pedig majdnem megszakadt a szívem, de nem azért mert ő boldog volt, hanem azért, mert láttam Harry arcát, mikor had a saját lányának nevezte Darcy-t – Szeretnék köszönetet mondani nektek, hogy eljöttetek, érezzétek jól magatokat, egyetek, igyatok, és ne felejtsétek el, hogy mához három hétre esküvő. – felemelte a poharát, majd ivott belőle egy kortyot, és mindenki más így tett. Chad leült mellém az asztalhoz, és nekiláttunk a vacsorának. Rajtunk kívül még mások is voltak az étteremben, így nem volt feltűnő, hogy Harry a bárpultnál ült, háttal a vendégseregnek. Persze nekem egyből feltűnt, hiszen csak az ő tekintetét kerestem a szememmel, de hiába. Hátra sem nézett, csak sorra döntötte magába a feleseket. 

- A zenekar nem tudott eljönni. – szólalt meg Chad mellettem, mikor végeztünk a vacsorával. 

- Zenekar? Milyen zenekar? – néztem rá értetlenül. 

- Meghívtam egy helyi bandát, hogy játsszon nekünk ma este, de nem érnek ide, mert valami nagyobb rendezvény közbe jött. – hadarta gyorsan. 

- Uhhh. – mondtam elhúzott szájjal – Nem baj, majd kapcsoltatunk valami zenét. 

- Nekem van egy jobb ötletem. – szólalt meg a másik oldalamon a nővérem, és felpattant a székéből. 

- Most hova megy? – kérdeztem kétségbeesetten, és még jobban megijedtem, mikor odalépett a Liam, Louis és Zayn hármashoz, majd súgott nekik valamit. A srácok bólintottak, majd felkeltek, és Harry-hez mentek, ahova Niall is csatlakozott. Abbie felugrott a kis színpadra, ami nem messze az asztalunktól, a terem végében állt, és beleszólt a mikrofonba. 

- Helló, mindenkinek! Szeretném bemutatni a mai este fellépőit, akik az utolsó pillanatban léptek elő vendégekből sztárvendégekké. Mondhatjuk azt is, hogy ez az együttes első fellépése a visszatérésük óta. Köszöntsük a One Direction-t, akik zenélnek nekünk ma egy keveset. – fejezte be, és lesietett a színpadról, de előtte még lenyomott egy csókot Niall-nek. 

- Neked elment az eszed. – suttogtam Abbie fülébe, mikor visszaült mellém. 

- Most miért? – kacsintott rám – Jó lesz, hidd el, és nézz Chad-re! Neki is tetszik az ötlet. – mutatott a mellettem ülő férfira, aki mosolyogva nézett a színpad felé. 

- Köszönjük! – szólt bele az érdes hang a mikrofonba, aminek hatására egyből arra kaptam a tekintetemet – Lehet, hogy sokan nem tudjátok, de mikor felosztott a banda, úgy volt, hogy szólókarrierbe kezdek. Persze ez nem jött össze, ugyanis összesen egy dalt tudtam kipréselni magamból. Ezt szeretnénk most előadni nektek. – fejezte be Harry a mondandóját, és a kezében tartott mikrofonba kezdett énekelni. A többiek csak kísérték gitáron, illetve a refrén résznél segítettek be neki, de a szám Harry-é volt, így ő énekelte végig.

Ahogy hallgattam a szöveget, rájöttem, hogy nekem szól minden egyes szava. Egy dalt írt az utóbbi három évben, és azt is hozzám. 

Harry hangja megbabonázott, és a hideg futkosott a hátamon. Le sem tudtam venni róla a szememet, hiszen már évek óta nem hallottam őt énekelni.

- Ott álltál az előbb, pontosan előttem,

Kitartok, pedig egyre nehezebb levegőt kapnom.

Hirtelen megvakítanak a fények,

Soha nem tűnt fel, hogy milyen fényesek tudnak lenni.

Láttam, hogy van egy kép a sarokban,

Nem kétséges, hogy a fejemben te vagy rajta.

Törött üvegágyon hever,

Ezt az ágyat sosem kettőnkre tervezték.

Nyitva tartom a szemem,

És nyitva tartom a karomat is.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, .mert belefáradtam az egyedüllétbe.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba, hogy egyedül érezzem magam.

Megígérem, egy nap visszahozok neked egy csillagot,

Már elértem egyet, de lyukat égetett a kezembe.

Ezekben a napokban távolról nézlek téged,

De próbálom megérteni veled, 

Hogy nyitva tartom a szemem.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam az egyedül létbe. 

Ne hagyj, ne hagyj el.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül érezzem magam.

Ne hagyj, ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül érezzem magam.

Ne hagyj, ne hagyj el, mert belefáradtam abba hogy egyedül aludjak.

- Ez a mi dalunk. – súgta közben a fülembe Chad, én pedig ránéztem. Ahogy figyeltem őt, rájöttem, hogy semmit sem sejt abból, hogy mi a helyzet velem és Harry-vel. Eszébe sem jutott az, hogy Harry ezt nekem énekli. 

Nem, Chad! Ez nem a mi számunk, nem a tiéd és az enyém, hanem Harry-é és az enyém. – gondoltam magamban, és elmosolyodtam, mikor újra a színpad felé néztem. 

31. fejezet: Mi az, hogy lehetetlen?

Sziasztok! :) Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire örülök annak, hogy ennyien szeretitek a történetet, és mindig írok véleményt. Nagyon jól esik, és most már tudom, hogy megéri írni nektek.

Meghoztam a mai részt, ami szerintem elég hosszú lett.

Angelina Graham

Mikor megláttam Harry-t és Darcy-t az ajtóban, majdnem elájultam. Nem lehet, hogy pont most kellett hazahoznia, mikor Chad is itt van. Most biztos azt gondolja, hogy lefeküdtem vele, és azért van itt kora reggel, mert itt aludt. Valójában jobb is, ha ezt hiszi, legalább könnyebben lezárja a kettőnk dolgát, és elfelejti azt, ami a napokban történt. Már ha el lehet azt felejteni, mert én biztos nem fogom.

- Sziasztok! – köszöntem vissza rekedt hangon, ugyanis a torkom kiszáradt, és csak bámultam az előttem álló férfit, aki egyre jobban kerülte a pillantásomat, mindenfelé nézett, csak rám nem – Hogyhogy itt vagytok? Baj van? 

- Nem, csak hiányoztál…neki. – tette hozzá egy pár pillanattal később az utolsó szót, de szerintem csak azért, mert Chad éppen ekkor jött ki az ajtón. 

- Szia, Harry! – fogott vele kezet – Milyen koraiak vagytok. – mondta, és megsimogatta Darcy fejét is. 

- Darcy szeretett volna hazajönni. – mondtam gyorsan, mielőtt még beszélgetni kezdenének, és Chad-nek gyanús lenne Harry ellenséges viselkedése. Azt így is csodálom, hogy még nem vette észre, hogy nem igazán kedveli őt. 

- Jól van. – bólintott, majd adott egy csókot – Nekem most mennem kell, de később hívlak. Szeretlek. 

- Szia. – köszöntem el tőle, de valahogy megint nem jött ki az a bizonyos „sz” betűs szó a számon. Néztük, ahogy beült a kocsijába, és elhajtott. – Nem jössz be? – fordultam ismét Harry-hez, aki lopva újra engem figyelt.

- Nem kellene… - kezdte, de akkor Darcy a kezénél fogva berántotta maga után.

- Apuciiii! – kezdett nyavalyogni – Megígérted, hogy ma hárman együtt csinálunk valamit.

- Ezt nem ígértem meg. – védekezett, és egyből rám nézett, hogy bizonyítsa, igazat beszél. Elhittem neki, és valahol rosszul is esett, hogy nem akart velünk lenni ma. Talán észrevette az arcomra kiülő csalódottságot, mert tovább folytatta. – Szeretném veletek együtt tölteni minden egyes percemet, de ez sajnos lehetetlen. – fejezte be csalódottan, miközben leült a kanapéra, és az ölébe vette a lányunkat. Én kicsit messzebbről figyeltem őket. Annyira édesek voltak együtt, messziről látszódott, hogy odavannak egymásért. Bárcsak odamehetnék most, és átölelhetném őket. De ezt nem szabad. Nem, mert az megint csak a remény egy újabb lángját gyújtaná fel Harry-ben. 

- Mi az, hogy lehetetlen? – kérdezte Darcy érdeklődve.

- Az, hogy nem lehet. – válaszolta Harry.

- De miért? Anyuci is biztos szeretne velünk együtt lenni. Igaz? – nézett rám, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. 

- Öhm… - kezdtem dadogni. 

- Hercegnőm, anyu és én már nem olyanok vagyunk, mint régen. – magyarázta neki Harry szomorúan, közben pedig rám nézett. 

- Már nem te vagy a hercege? 

- Nem. Neki már más a hercege.

- Chad? 

- Igen. 

- És neked is lesz másik hercegnőd? – nézett rá aggódó tekintettel. 

- Nekem soha nem lesz másik hercegnőm.

- Csak anyuci? 

- És te. – mutatott rá, és Darcy kuncogni kezdett, de pár pillanat múlva megint szomorúan nézett az apjára.

- De Chad sosem hív minket hercegnőnek. Neki nem mi vagyunk a hercegnők, neked meg igen. Akkor miért nem lehetsz te anyuci hercege? 

- Majd ha nagy leszel, akkor megérted. – mondta, és letette maga mellé a kanapéra – Most megyek, nem akarok zavarni. – mondta ezt inkább nekem, és rám nézett – Baj van? 

- Tessék? Nincs? – tértem hirtelen magamhoz, és elfordultam, ugyanis a szemeimben könnyek gyűltek, amit csak akkor vettem észre, mikor Harry megszólított. Gyorsan megtöröltem a szememet, és újra rá néztem. – Indulsz? 

- Nem szeretnék, de muszáj. – mondta szomorúan. 

- Semmi sem muszáj. – suttogtam, de csak úgy, hogy ő ne hallja.

- Tessék? 

- Öhm… Semmi, nem érdekes. – mosolyodtam el – Visszajössz Darcy-ért később, vagy maradjon itthon? 

- Vissza. – bólintott – Szeretnék minél többet vele lenni, amíg lehet. 

- Rendben. – mondtam, és akkor jutott eszembe még valami, mikor már majdnem kiment az ajtón – Várj! – kiáltottam el magam.

- Igen? – fordult vissza szélsebesen, és reménykedve nézett rám. Azt gondolta, hogy valami jót fog hallani? 

- Mielőtt elfelejteném… - nyújtottam felé egy hófehér borítékot, amin a neve állt. Ő kibontotta, és szomorúan pillantott rám, mikor elolvasta, hogy mi áll benne.

- A meghívó. – mondta csalódottan.

- Arra gondoltunk, hogy ha már az eljegyzési partyra jössz holnap, akkor az esküvőre is meghívunk. – magyaráztam neki, de rá sem néztem. 

- Tényleg? – kérdezte elfúlt hangon – Arra gondoltál, hogy majd végignézem, ahogy elvesz az a bájgúnár? 

- Harry, ha nem akarsz jönni, akkor… - kezdtem, de ő félbeszakított. 

- De. Elmegyek. Ott leszek már csak azért is, hogy minden egyes pillanatban éreztessem veled, hogy mekkora hibát követsz el. Tudni fogod, hogy majd ott ülök mögötted, és csak téged foglak bámulni. Érezni fogod magadon a tekintetemet, ahogy mindig is érezted, ha titokban figyeltelek. Mikor az oltárnál állsz, csak rám fogsz gondolni. – sorolta, és végig a szemembe nézett, olyan erősen, ahogy csak tudott. Tudtam, hogy komolyan beszél, és nagyon jól ismertem magamat is, hogy tudjam, minden így lesz, ahogy ő előre elmondja. 

- Harry… - kezdtem megint, de most nem ő szakított félbe – Hát te? Itt hagytál valamit? – kérdeztem az érkezőt.

- Igen édes, a telefonomat. – hadarta Chad, és befutott mellettünk a nappaliba, ahol az asztalon feküdte a telefonja – Á, Harry! Látom, megkaptad a meghívót! Angie-vel úgy gondoltuk, hogy te is eljöhetnél, ha már itthon vagy. Elvégre te is családtag vagy. – mondta Harry felé fordulva, mikor meglátta nála a papírt. 

- Igen. – bólintott a megszólított, de egy apró mosoly sem jelent meg az arcán – Köszönöm a meghívást. Ott leszek!

- Remek! – veregette meg a vállát Chad, amitől szemmel láthatóan ideges lett, de ezt csak én vettem észre – Csak, hogy tudjuk, hány emberrel számoljunk; egyedül jössz, vagy esetleg hozol magaddal valakit? – kacsintott rá.

- Nem, nem egyedül. – mondta Harry diadalittasan, és rám nézett egy gúnyos vigyorral – Lesz partnerem. – fejezte be a választ, amitől én majdnem rosszul lettem. A hasam felfordult, és éreztem, hogy még a víz is levert a gondolattól, hogy Harry valami cicababával beállít az esküvőmre. Nem volt elég ez az előbbi felsorolás, most még azt is az orrom alá dörgöli, hogy felszedett egy nőt. A gondolataimból a fájdalom térített magamhoz, amit a tenyeremben éreztem. Mérgemben úgy összeszorítottam az öklömet, hogy a körmeim belevésődtek a tenyerembe. Miután kicsit enyhítettem a szorításon, mély levegőt vettem, és rájöttem, hogy nem szólhatok bele abba, hogy kivel találkozik. Elvégre én három hét múlva férjhez megyek egy másik férfihez, és boldogan foguk élni, messze egymástól.

- Örömmel hallom. – mondta Chad – Na, de nekem sietnem kell, mert még elkésem. Sziasztok!

- Szia. – köszönt el tőle Harry, de én meg sem szólaltam, csak őt bámultam, ahogy Chad után néz, és vág egy gúnyos pofát – Mi az? – kérdezte, mikor észrevette, hogy őt nézem. 

- Semmi. – fordultam el ijedten, nem akartam, hogy esetleg azt gondolja, bánt a dolog, hogy van valakije. Jobb is lesz ez így, legalább elfelejt engem. A kérdés csak az, én hogyan fogom elfelejteni őt? 

- Oké, akkor én indulok. – bólintott.

- Öhm… - kezdtem – Holnap egyedül jössz, vagy az esküvői partnereddel? – kérdeztem kíváncsian, de persze nem azért, mert tudni akartam, hogy hányan leszünk, hanem azért, mert idegesített a gondolat, hogy holnap is végig kell néznem, ahogy enyeleg valakivel. 

- Holnap egyedül. – mondta egy apró mosollyal a szája sarkában. Tudom, hogy mennyire élvezi, hogy féltékeny vagyok. Nem akarom kimutatni, de szerintem az arcomra van írva, és ő mindenkinél jobban ismer. 

- Oké. – mondtam egyszerűen, és próbáltam meggyőző lenni. 

- Talán baj, hogy nem egyedül megyek? – nevetett rám. 

- Miért lenne baj? Örülök, ha boldog vagy. 

- Boldog? – nézett rám meghökkenve – Az már elég régen voltam, és szerintem többet nem is leszek. Most már tényleg megyek. Szia. – mondta szomorúan, és elindult kifelé, majd visszafordult, és bekiabált Darcy-nak a nappaliba – Szia, hercegnő! Később érted jövök. 

Harry Styles

Mikor kiléptem az ajtón, és a kocsim felé tartottam, akkor tört el bennem valami végleg. Képes voltam azt hazudni, hogy lesz partnerem az esküvőre. Az esküvő. Egyre jobban közeledett a nap, mikor végleg elveszítem életem szerelmét. Kétségbe estem, és muszáj volt beszélnem valakivel, így mikor hazaértem, felhívtam Louis-t, hogy jöjjön át hozzám. 

- Mi történt? – kérdezte aggódva, mikor beengedtem az ajtón. Ijedtnek tűnt, de persze én is így lennék vele, ha ő hívna fel sírva, és azt kérné, hogy menjek át hozzá azonnal. 

- Angie… - csak ennyit tudtam kinyögni, és a kanapéra vetődtem. Már egész jól megnyugodtam azóta, mióta Lou-t felhívtam, de még most is el tudtam volna sírni magam bármelyik pillanatban. 

- Mi van? Veszekedtetek? Vagy vele van valami? 

- Nem. – tekertem meg a fejemet, és felé nyújtottam a borítékot, amiben a meghívó volt. 

- Ó! – esett le Louis-nak, hogy mi a bajom – A meghívó. Ő adta? 

- Aha. 

- És most ezért vagy így kibukva, Harry? – kérdezte értetlenül – Tudtad, hogy esküvőjük lesz, most ez a szar kis papír zavar? 

- Téged nem zavarna? 

- A nagy napig még van három hét. 

- És? Szerinted, ha eddig nem sikerült visszaszereznem, akkor három hét alatt sikerül majd? 

- Mikor visszajöttél, még beszélni sem akart veled, nem? – magyarázta úgy, mintha egy hülyéhez beszélne – Most meg már megcsókolt, lefeküdt veled, és az érzéseiben sem biztos. Mit parázol? Parázz akkor, ha majd igent mond az oltárnál. 

- Könnyen beszélsz. Tudod te, hogy mennyire szeretem? Nekem ő a mindenem. 

- Hidd el, hogy tudom, hogy milyen érzés reménytelenül szeretni valakit. – vágta az arcomba. 

- Mi van? – néztem rá értetlenül – Mégis kibe? Várj csak! – esett le a tantusz – Mikor rákérdeztem, azt mondtad, hogy nem szereted őt. 

- Kit? – nézett rám összehúzott szemöldökkel. 

- Angie-t. 

- Nem Angie-ről beszélek, te idióta. – nevette el magát. 

- Akkor? 

- Na szerinted? Ugyan abban a cipőben járunk, tesó. Szerinted volt nőm Eleanor óta? 

- Te még mindig szereted? – kérdeztem meglepetten. 

- Igen. De tök mindegy, mert nekem még annyi esélyem sincs, mint neked. Több mint két éve nem is beszél velem. – mondta szomorúan. 

- Elcseszettek vagyunk mind a ketten. – mondtam mosolyogva, mire mind a ketten nevetni kezdtünk, de szerintem ő is és én is csak kínunkban nevettünk.