1. fejezet: Kemény ellenfél

Sziasztok! Köszönöm a sok véleményt a bevezető részhez. Nagyon örülök, hogy már most ennyire tetszik a történet. Ez most más lesz, mint az eddigiek, hiszen elég korán be fognak indulni a dolgok, de szerintem erre hamarosan magatoktól is rájöttök. ;)

Meghoztam az első részt, ami remélem, hogy tetszeni fog. Várom a kommenteket!
Amúgy ezentúl valószínűleg kedden és pénteken lesz majd új rész! ;)

Emily Cook

- Nagyon megköszönném, ha erről anyáéknak egy szót sem szólnál. – mondtam a húgomnak, mikor a nyaraló felé vettük az irányt – Mert hidd el, hogy nem csak engem fognak leszidni, hanem téged is. Gondolom, te sem akarod, hogy a hátralévő tizenhárom napba ne engedjenek a part közelébe. 

- Te így számolod a napokat? – kérdezte meglepődve. 

- Igen. Utálom azt a helyet. – néztem körül, és megráztam magam. 

- Megjöttünk! – kiáltotta el magát Kim, mikor beléptünk a nyaraló kapuján. 

- Jól éreztétek magatokat? – kérdezte anyánk, aki apánkkal együtt kint ült a közös teraszrészen, és koktél szürcsölgetett. 

- Nagyon. – forgattam meg a szememet. 

- Emily! – szólt rám apám figyelmeztető hangnemben. 

- Bocs, csak egyszerűen nem hiszem el, hogy pont ilyen helyre kellett jönnünk. Nincs itt semmi. Unom ezt az egészet. – tört ki belőlem, és elrohantam. 

- Most hová mész? – kiáltott utánam az anyám. 

- Keresek valami unaloműzőt, mert itt megőrülök. – kiáltottam vissza idegesen, de nem fordultam hátra. Azt sem tudtam, hogy hova menjek, mert itt tényleg semmi nincs, ezért úgy gondoltam, hogy visszamegyek a strandra, és olvasok még egy kicsit. Végre egyedül lehetek, és nem kell a húgomat figyelgetnem. Letelepedtem hát a szokásos helyemre, és fellapoztam a könyvemet. Alig olvastam el pár sort, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki jön kifelé a vízből. Ez ő! A srác, aki kimentette a húgomat nemrég. Most is napszemüveg volt rajta, így az arcát most sem tudtam rendesen megnézni. Hosszú, barna haja a fejére tapadt, ugyanis vizes volt. Rögtön ledobtam a homokba a könyvemet, és felpattantam, hogy odamehessek hozzá. Ő azonban ekkor észrevett, és sietős léptekkel próbált menekülni előlem. Ennek meg mi a baja? 

- Hééééé! Állj már meg! – kiáltottam utána, és futni kezdtem. Talán nem érti a nyelvünket? – Kérlek! – mondtam, mikor utolértem, és akkor hirtelen megtorpant, de nem fordult felém – Csak szeretném megköszönni, amit a húgomért tettél. Nem is tudom, hogy mi lett volna, ha nem vagy ott. 

- Nincs mit. – mondta, még mindig háttal nekem. 

- Nocsak, tudsz beszélni is? Azt hittem, hogy néma vagy, vagy süket, vagy hogy nem érted a nyelvet. – hadartam, és láttam, hogy elneveti magát, legalábbis hátulról úgy nézett ki – Nem akarsz megfordulni? Hidd el, hogy nem harapok, és talán olyan szörnyű sem vagyok, szóval nem fogsz megijedni tőlem. 

- Nem erről van szó… - mondta, és a fejét már oldalra fordította. Haladunk. 

- Akkor miről? Talán félsz, hogy én ijedek meg tőled? – kuncogtam.

- Valami olyasmi. – rántotta meg a vállát, és újra elindult.

- Na, állj csak meg! – gyors léptekkel elé kerültem, és a két kezemmel megállítottam a mellkasánál fogva. Mikor ráeszméltem, egyből elkaptam a kezeimet, és szerintem el is vörösödtem. Így közelebbről nézve elég jól nézett ki a srác, izmos volt, és magas. A testét pedig rengeteg tetkó borította. Te jó ég! Az lehetetlen, hogy… 

Felemeltem a kezeimet, és levettem a napszemüvegét, amit ő hagyott. Ő az! Tehát ezért nem akarta, hogy lássam az arcát. 

- Emily Cook! – nyújtottam felé a kezemet. Ő felhúzott szemöldökkel nézett rám, majd elmosolyodott.

- Harry Styles! – mutatkozott be – De gondolom, tudod.

- Honnan tudnám? – rántottam meg a vállamat. 

- Tényleg? 

- Csak vicceltem, de ne aggódj, nem vagyok a rajongód. Nem fogom kitweetelni, hogy „Te jó ég! Harry Styles és én együtt nyaralunk!”… – mondtam nyavalygós hangon, ahogy gondolom egy rajongó reagálna arra, hogy találkozik a One Direction egyik tagjával - … egy dög unalmas helyen. – tettem még hozzá fintorogva.

- Én pont ezért jöttem ide, mert itt nem talál meg senki, legalábbis nagyon remélem. Meg itt végre magam lehetek, és senki nem zavar. – mondta, és lassan sétálni kezdtünk a parton. A napszemüvegét, amit már visszaadtam neki, de nem tette vissza.

- Rajtam ne múljék! – mondtam nevetve – Nem is zavarok, úgyis vissza kéne mennem, mert otthagytam minden cuccomat.

- Mert biztos ellopja valaki, mi? – nevetett ki, én pedig csak csípőre tettem a kezemet, és megálltam vele szemben.

- Ez nem vicces. – mondtam megjátszott sértődöttséggel – Drága volt az a könyv, meg a telefonomat is ott hagytam. Én nem vagyok ám szupersztár, hogy mindent megvehessek magamnak.

- Na azért én sem szórom a pénzt. – nevetett rám, és hitetlenkedve bámult. Talán kicsit durva voltam, de sajnálom, én ilyen vagyok, egy kissé pimasz mindenkivel. – És az előbbire visszatérve, egy szóval sem mondtam, hogy zavar a társaságod. 

- Hát persze… - indultam el újra a forró homokban, lehagyva őt, de egyből utolért, és tovább figyelte, hogy mit mondok - …azért hangsúlyoztad ki, hogy azért vagy itt, hogy senki se zavarjon. 

- Mondtam már, hogy nem zavarsz. Túlságosan is őszinte ember vagyok, tehát hidd el, hogy megmondanám, ha úgy lenne, de nem. Sőt…pont ellenkezőleg. 

- Nocsak, a szupersztár unatkozott egyedül a szigeten? – folytattam a cukkolást, és a beszólogatást. Láttam rajta, hogy nem bántom meg vele, mert ha úgy lenne, nem csinálnám. De szerintem nem egy sértődékeny típus.

- Nem jobban, mint Morcos kisasszony. – szólt vissza, amivel igazán meglepett. Nem sok ember találja meg velem a közös hangnemet, és nem sok ember tud beszólni nekem, ugyanis esélyt sem szoktam hagyni senkinek sem. 

- Hééééé! – kiáltottam el magam – Nem vagyok morcos, oké? Csak nem bírom ezt a helyet, nekem elég nyugis otthon is, szerettem volna valami pezsgést.

- Most pezseghetsz, elvégre velem vagy. – vágott vissza pimaszul, és lökött rajtam egyet a víz felé.

- Ha azt hiszed, hogy elfolyok tőled, akkor tévedsz. Nem vagyok a rajongód, de ezt már elmondtam. – feleltem totál komolyan. 

- Látom. 

- Látod? – nem értettem, hogy mire céloz.

- A rajongók általában a nyakamba ugranak, és fényképet meg autogramot akarnak, ellenben te… - tekerte a fejét.

- Éééééén? – vártam a folytatást.

- Te inkább csak beszólogatsz, és örülsz annak, hogy találtál egy veled egy idős embert, akin kitöltheted a mérgedet. – nevette el magát. 

- Nem rajtad töltöm ki a mérgemet. – próbáltam meggyőző lenni, de jobban belegondolva lehet benne valami igazság.

- Aha, persze. 

- Jobban szeretnéd, ha kitweetelném, hogy hol vagy, és az őrült rajongóid megtalálnának? – mosolyogtam angyalian. 

- Asszem, inkább elviselem a beszólásokat, bármennyire is szíven marnak. – tette a mellkasára a kezét, és eljátszotta a nagy halált. 

- Nem is vagy te olyan nagyképű, és nem is vagy elszállva magadtól. – néztem rajta végig, ami elég nagy hiba volt, hiszen ezek után megint elég nehéz volt levennem róla a szemeimet. Ezt persze ő is észrevette, és mosolyogni kezdett. – De azt hittem, hogy jobban nézel ki ruha nélkül, tudod elég pálcika vagy. – nevettem el magam, és tudtam, hogy most nyertem. 

- Az én testemről álmodoztál eddig? – vágott vissza, nekem pedig tátva maradt a szám.

- Basszus! Elég kemény ellenfél vagy, hallod-e? – most rajtam volt a sor, hogy lökjek rajta egyet, majd a vízhez futottam, és a lábaimmal elkezdtem felé rúgni a vizet.

- Ne ébreszd fel az alvó sárkányt. – figyelmeztetett.

- Húúúú, de félek. – nevettem, és újra lelocsoltam, mire Harry befutott mellém a vízbe, és elkapott.

- Most kapsz egy kis vizet. – kiáltotta, és felkapott, majd beljebb vitt. 

- Ne, Harry! – estem kétségbe – Engedj el!

- Megijedtél? – nevetett, és még most sem állt meg. 

- Engedj el, kérlek! – kiáltottam, és éreztem, hogy egyre jobban elkap a félelem, és sírni kezdek – Kérlek! 

- Jóóó! – mikor észrevette, hogy nem hülyeségből kérem, hogy hagyjon békén, egyből elengedett, és ijedten nézett rám – Mi a baj? 

- Semmi. – mondtam sírva, és majdnem fellökve őt, kirohantam a vízből. 

- Emily! – kiáltott utánam, de szerencsére egyre messzebbről hallottam a hangját. Rettentően megijedtem, mert gyűlölöm a vizet, és térdnél tovább nem merek belemenni. Sajnálom, hogy nem tanultam meg úszni, de tudok nélküle élni. Gyorsan összekapkodtam a cuccomat a parton, és visszasiettem a szállodába.

Prológus

Sziasztok! Mivel nagyon belejöttem az írásba, ezért elhoztam nektek a Summer Love bevezetőjét. Remélem, hogy tetszeni fog nektek is, és továbbra is velem tartatok. ;) Az első rész valószínűleg szombaton érkezik. Várom a véleményeket!

Emily Cook

Csak nekem lehet akkora szerencsém, hogy az anyámék elrángatnak magukkal egy olyan helyre, ahol még a madár sem jár. Nem elég, hogy alig éltem túl a középsulit, és éppen csak, hogy átengedtek a végzős évbe, még ők is megszívatnak. Megkezdődött végre a nyár, amit már alig vártam. A barátnőimmel akartam lenni, nem pedig a kishúgomat pátyolgatni. Mert abban biztos vagyok, hogy anyámék csak azért hoztak magukkal, hogy én is nyaralhassak egy jót, hanem azért, hogy a testvérkém ne az ő nyakukon lógjon, hanem az enyémen. Másrészt pedig biztos, hogy nem bíznak meg bennem annyira, hogy otthon hagyjanak a házban, egyedül. Lassan tizennyolc éves leszek, de ők még mindig gyerekként kezelnek engem. Esküszöm, hogy semmi problémám nem lenne, ha ez a hely nem lenne ennyire lehangoló. Oké, hogy pálmafák, meg tengerpart, de egy annyi idős lánynak, mint én, nem egy ilyen nyaralás kell. Hiányzik a pörgés, a bulik, az autók, és persze az emberek. A kis szigeten nem lehet mással közlekedni, csak biciklivel, és alig van itt valaki rajtunk kívül. A legjobb az volt, hogy a szigetre egy kis csónakkal kellet átjönni, ami szinte áteresztette a vizet, mire megtettük a tíz perces utat. Mi ez a hely? Eddig nem tudtam elképzelni, hogy létezhet a világ vége, de szerintem ez a hely az. Nem kellene panaszkodnom, mert más még fele ilyen helyre sem jut el, de ez a sziget akkora, hogy ha egy valamivel nagyobb hullám jönne, beterítené az egészet. Szerintem a másik oldalon azt is hallják, ahogy lapozom a könyvemet, amit szerencsére magammal hoztam unaloműzésnek. Igen, ez a programom. Napozok, és olvasok. Persze csak akkor, ha a húgom békén hagy, és nem akarja azt, hogy labdázzak, építsek homokvárat, vagy fürödjek vele. Elegem van, pedig egy napja vagyunk itt. Tizenhárom pedig még hátra van, ugyanis anyám és apám volt olyan édes, hogy két hétre vették ki a nyaralót. Állítólag akció volt, de én nem hiszem el nekik. Anyám évek óta tervezte ezt a családi nyaralást, és erre gyűjtött. Én szívesen maradtam volna otthon, akkor talán három hétre is jöhettek volna. Óóóóóó… Bárcsak otthon lehetnék.
- Igen? - szóltam bele a csörgő telefonomba.

- Hogy vagy? Milyen a hely? – hallottam meg legjobb barátnőm izgatott hangját a túloldalról. 

- Szerinted? Dög unalom. – mondtam unottan. Jó volt hallani a hangját, pedig tegnap még találkoztunk, mielőtt elindultunk ide.

- Na ne mondd nekem, hogy olyan szar a tengerpart. Tuti kint ülsz, és a pasikat lesed. – kuncogott.

- Lesném én, ha lenne itt valaki. 

- Hogy érted? 

- Úgy, hogy mivel anyáméknak elegük volt a londoni zsongásból, ezért egy olyan helyre kellett jönnünk, ahol pihenhetnek. Itt nincs se ember, se autó, csak mi vagyunk az egész átkozott szigeten, meg az idős házaspár, akiké a nyaraló.

- Senki nincs rajtatok kívül? – ámult Janet.

- Tényleg. Legalábbis a közelben nincs. Egy-két embert látok néha, de szerintem ők helyiek lehetnek.

- Ajjjjj, te szegény. Bárcsak ott lehetnék, vagy te itthon.

- Hát inkább én lennék otthon. Gondolj bele, hogy miénk lehetne az egész kéró. De nekem a húgomat kell pesztrálni ugye… - mondtam unottan, és a testvérem irányába néztem. Legalábbis arra, ahol eddig játszott. – Le kell tennem. – hadartam gyorsan, és kinyomtam. Ledobtam magam mellé a telefont, és felpattantam, hogy jobban belássam a partot. 

Mivel egy árva lélek sem volt rajtam kívül, egy könnyen ment. – Kiiiiiim! – kiáltottam el magamat, de nem jött válasz. Bassza meg, ha valami baja esett, akkor meghalok. Hogy lehetek ilyen hülye, hogy nem vettem észre, hogy eltűnt. Csak nem lehet olyan buta, hogy belemegy egyedül a tengerbe, hiszen meg lett tiltva neki. Ó, dehogynem, elvégre csak tíz éves, és pluszban még az én testvérem is. Elkezdtem a vize kémlelni, és nem is olyan soká megláttam egy alakot benne. Kim volt az, és nekem integetett. Most segítségért kiált? Mit tegyek? Ha belemegyek, egyből elmerülök, én nem tudok úszni. Rettentően beparáztam, de mégis futni kezdtem a víz felé. Azonban mielőtt elértem volna, valaki elrohant mellettem, és a hullámok közé vetette magát. Már térdig jártam a sós vízben, mikor ráeszméltem, hogy ez a valaki a húgom megmentésére sietett.  

Pár perc múlva a félmeztelen srác az ölében hozta ki Kim-et, és letette a homokba. Én egyből odasiettem, és magamhoz öleltem a testvéremet, aki nagyokat köhécselt a lenyelt sós folyadéktól.

- Jól vagy? – néztem rá ijedten – Mégis hogy képzelted, hogy egyedül belemész a tengerbe? Haaaa? Kim, elment az eszed? – vontam kérdőre, mikor már jobban érezte magát. Az ég felé emeltem a tekintetem, és akkor vettem csak észre, hogy Kim megmentője már nincs velünk, hanem gyors léptekkel sietett vissza a parttól távol. – Köszönöm! – ordítottam utána, de ő nem fordult meg, csak gyorsított a tempón.

Mégis ki ez a srác? Annyira ismerősnek tűnt. Mindegy, mindenesetre megnyugtat a gondolat, hogy nem csak én szenvedek itt, ilyen fiatalon.

Új történet: Summer Love

Sziasztok! :) El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök annak, hogy ilyen sok visszajelzést kaptam a Blind Love II.-re. Rettentően szerettem írni ezt a történetet, és ez a kedvencem, de mindig kell a változás.
Először is szeretném elmondani, hogy nincs más blogom, az összes történetet ezen az oldalon prezentálom, így ezek után is ide gyertek, ha szeretnétek találkozni velem. ;)

Másodszor pedig meghoztam a következő történethez illő sablont az oldalra, és már a rövid leírását is elolvashatjátok, illetve írtam pár szereplőről is. A címe Summer Love lesz, és természetesen Harry lesz a főszereplő. Ehhez hasonlót még nem írtam, ugyanis az eddigi főhősnőim mind 20 év felettiek voltak, de a mostani még csak középiskolás. Többet nem is árulok el, szerintem még a héten hozom a prológus, és csak reménykedni tudok benne, hogy tetszik majd nektek, és továbbra is velem tartotok.