Prológus

Sziasztok! Mivel nagyon belejöttem az írásba, ezért elhoztam nektek a Summer Love bevezetőjét. Remélem, hogy tetszeni fog nektek is, és továbbra is velem tartatok. ;) Az első rész valószínűleg szombaton érkezik. Várom a véleményeket!

Emily Cook

Csak nekem lehet akkora szerencsém, hogy az anyámék elrángatnak magukkal egy olyan helyre, ahol még a madár sem jár. Nem elég, hogy alig éltem túl a középsulit, és éppen csak, hogy átengedtek a végzős évbe, még ők is megszívatnak. Megkezdődött végre a nyár, amit már alig vártam. A barátnőimmel akartam lenni, nem pedig a kishúgomat pátyolgatni. Mert abban biztos vagyok, hogy anyámék csak azért hoztak magukkal, hogy én is nyaralhassak egy jót, hanem azért, hogy a testvérkém ne az ő nyakukon lógjon, hanem az enyémen. Másrészt pedig biztos, hogy nem bíznak meg bennem annyira, hogy otthon hagyjanak a házban, egyedül. Lassan tizennyolc éves leszek, de ők még mindig gyerekként kezelnek engem. Esküszöm, hogy semmi problémám nem lenne, ha ez a hely nem lenne ennyire lehangoló. Oké, hogy pálmafák, meg tengerpart, de egy annyi idős lánynak, mint én, nem egy ilyen nyaralás kell. Hiányzik a pörgés, a bulik, az autók, és persze az emberek. A kis szigeten nem lehet mással közlekedni, csak biciklivel, és alig van itt valaki rajtunk kívül. A legjobb az volt, hogy a szigetre egy kis csónakkal kellet átjönni, ami szinte áteresztette a vizet, mire megtettük a tíz perces utat. Mi ez a hely? Eddig nem tudtam elképzelni, hogy létezhet a világ vége, de szerintem ez a hely az. Nem kellene panaszkodnom, mert más még fele ilyen helyre sem jut el, de ez a sziget akkora, hogy ha egy valamivel nagyobb hullám jönne, beterítené az egészet. Szerintem a másik oldalon azt is hallják, ahogy lapozom a könyvemet, amit szerencsére magammal hoztam unaloműzésnek. Igen, ez a programom. Napozok, és olvasok. Persze csak akkor, ha a húgom békén hagy, és nem akarja azt, hogy labdázzak, építsek homokvárat, vagy fürödjek vele. Elegem van, pedig egy napja vagyunk itt. Tizenhárom pedig még hátra van, ugyanis anyám és apám volt olyan édes, hogy két hétre vették ki a nyaralót. Állítólag akció volt, de én nem hiszem el nekik. Anyám évek óta tervezte ezt a családi nyaralást, és erre gyűjtött. Én szívesen maradtam volna otthon, akkor talán három hétre is jöhettek volna. Óóóóóó… Bárcsak otthon lehetnék.
- Igen? - szóltam bele a csörgő telefonomba.

- Hogy vagy? Milyen a hely? – hallottam meg legjobb barátnőm izgatott hangját a túloldalról. 

- Szerinted? Dög unalom. – mondtam unottan. Jó volt hallani a hangját, pedig tegnap még találkoztunk, mielőtt elindultunk ide.

- Na ne mondd nekem, hogy olyan szar a tengerpart. Tuti kint ülsz, és a pasikat lesed. – kuncogott.

- Lesném én, ha lenne itt valaki. 

- Hogy érted? 

- Úgy, hogy mivel anyáméknak elegük volt a londoni zsongásból, ezért egy olyan helyre kellett jönnünk, ahol pihenhetnek. Itt nincs se ember, se autó, csak mi vagyunk az egész átkozott szigeten, meg az idős házaspár, akiké a nyaraló.

- Senki nincs rajtatok kívül? – ámult Janet.

- Tényleg. Legalábbis a közelben nincs. Egy-két embert látok néha, de szerintem ők helyiek lehetnek.

- Ajjjjj, te szegény. Bárcsak ott lehetnék, vagy te itthon.

- Hát inkább én lennék otthon. Gondolj bele, hogy miénk lehetne az egész kéró. De nekem a húgomat kell pesztrálni ugye… - mondtam unottan, és a testvérem irányába néztem. Legalábbis arra, ahol eddig játszott. – Le kell tennem. – hadartam gyorsan, és kinyomtam. Ledobtam magam mellé a telefont, és felpattantam, hogy jobban belássam a partot. 

Mivel egy árva lélek sem volt rajtam kívül, egy könnyen ment. – Kiiiiiim! – kiáltottam el magamat, de nem jött válasz. Bassza meg, ha valami baja esett, akkor meghalok. Hogy lehetek ilyen hülye, hogy nem vettem észre, hogy eltűnt. Csak nem lehet olyan buta, hogy belemegy egyedül a tengerbe, hiszen meg lett tiltva neki. Ó, dehogynem, elvégre csak tíz éves, és pluszban még az én testvérem is. Elkezdtem a vize kémlelni, és nem is olyan soká megláttam egy alakot benne. Kim volt az, és nekem integetett. Most segítségért kiált? Mit tegyek? Ha belemegyek, egyből elmerülök, én nem tudok úszni. Rettentően beparáztam, de mégis futni kezdtem a víz felé. Azonban mielőtt elértem volna, valaki elrohant mellettem, és a hullámok közé vetette magát. Már térdig jártam a sós vízben, mikor ráeszméltem, hogy ez a valaki a húgom megmentésére sietett.  

Pár perc múlva a félmeztelen srác az ölében hozta ki Kim-et, és letette a homokba. Én egyből odasiettem, és magamhoz öleltem a testvéremet, aki nagyokat köhécselt a lenyelt sós folyadéktól.

- Jól vagy? – néztem rá ijedten – Mégis hogy képzelted, hogy egyedül belemész a tengerbe? Haaaa? Kim, elment az eszed? – vontam kérdőre, mikor már jobban érezte magát. Az ég felé emeltem a tekintetem, és akkor vettem csak észre, hogy Kim megmentője már nincs velünk, hanem gyors léptekkel sietett vissza a parttól távol. – Köszönöm! – ordítottam utána, de ő nem fordult meg, csak gyorsított a tempón.

Mégis ki ez a srác? Annyira ismerősnek tűnt. Mindegy, mindenesetre megnyugtat a gondolat, hogy nem csak én szenvedek itt, ilyen fiatalon.

Új történet: Summer Love

Sziasztok! :) El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök annak, hogy ilyen sok visszajelzést kaptam a Blind Love II.-re. Rettentően szerettem írni ezt a történetet, és ez a kedvencem, de mindig kell a változás.
Először is szeretném elmondani, hogy nincs más blogom, az összes történetet ezen az oldalon prezentálom, így ezek után is ide gyertek, ha szeretnétek találkozni velem. ;)

Másodszor pedig meghoztam a következő történethez illő sablont az oldalra, és már a rövid leírását is elolvashatjátok, illetve írtam pár szereplőről is. A címe Summer Love lesz, és természetesen Harry lesz a főszereplő. Ehhez hasonlót még nem írtam, ugyanis az eddigi főhősnőim mind 20 év felettiek voltak, de a mostani még csak középiskolás. Többet nem is árulok el, szerintem még a héten hozom a prológus, és csak reménykedni tudok benne, hogy tetszik majd nektek, és továbbra is velem tartotok.

Epilógus

Sziasztok! Hát itt a vége ennek a történetnek. Szerintem jó lett volna úgy is, ha az előző rész után nem írok semmit, de azért egy rendesebb lezárást mégis akartam, hogy mi történik az esküvő után. Szerintem aranyos lett, remélem nektek is tetszik. Én személy szerint imádtam ezt a történetet, ez eddig a kedvencem, de nem húzhattam már tovább, itt az ideje egy új sztorinak is, ami valószínűleg még a hét végén jön.

Köszönöm, hogy eddig velem voltatok, remélem, hogy ezután is így lesz!

Angelina Graham

Már lassan egy hónap telt el azóta, hogy Harry és én újra egy párt alkotunk. Azóta már beköltöztünk az álomházunkba, ahol eddig ő egyedül lakott. De ami még fontosabb, hogy már lassan egy hete próbálom neki elmondani azt a bizonyos dolgot, amit eddig magamban tartottam.

- Tudod, édesem… - kezdtem végre bele, mikor szombat este a konyhában készítettem a vacsorát, ő pedig az asztalnál ülve bámulta minden egyes mozdulatomat. Ez is egy új szokásává vált, mióta itt lakunk vele. Órák hosszat el tud bámulni engem, és soha nem unja meg. – Nem is tudom, hogy mi lenne, ha hozzámentem volna Chad-hez. 

- Tessék? – tért hirtelen magához, és összehúzott szemekkel nézett rám – Most ez hogy jön ide? – azóta sem szereti, hogy ha felhozza valaki Chad-et, vagy ha valaki arról beszél, hogy mi történt, illetve mi nem. 

- Nem tudom, hogy magyaráztam volna meg neki néhány dolgot. – fordultam felé aggodalmas arccal, de persze csak megjátszottam magam. Nagyon jól tudtam, hogy örülni fog annak, amit el akarok mondani. 

- Mint például? 

- Hát gondolom, emlékszel az edzőtermes incidensünkre, igaz? 

- Most komolyan azon jár az eszed, hogy hogyan mondtad volna el neki, hogy megcsaltad? – nézett rám megrökönyödve. 

- Nem. Azt lett volna nehéz elmagyarázni neki, ami annak a bizonyos esetnek a következménye lett. – mosolyodtam el végre, de ő csak értetlenül nézett rám. 

- Azt hiszem, hogy nem nagyon értelek. – csóválta meg a fejét. 

- Szerinted nem gondolkozott volna el azon, hogy mitől kezd el nőni a hasam, ha ő még hozzám sem ért? – mondtam, és a hasamra mutattam. Egy darabig csak bámult rám, de aztán leesett neki, hogy mire célzok. 

- Te jó ég! – mondta hitetlenkedve, és felpattant a széről – Terhes vagy?

- Igen. – mondtam mosolyogva – Ugye örülsz neki? 

- Hogy örülök-e? – nézett rám, és magához ölelt – Ennél boldogabb nem is lehetnék. Annyira szeretlek.

- Én is téged. – szorítottam magamhoz erősen. 

- És mióta? Úgy értem még azelőtt történt, hogy összejöttünk volna? 

- Hát valószínűleg igen, az edzőtermes dolog után. 

- Imádom azt a helyet. – mondta nevetve, és felkapott a levegőbe, aztán hirtelen letett – Sajnálom, nem szorítottalak meg nagyon, ugye? – mondta ijedten. 

- Dehogy! – nevettem el magam – Harry, éppen úgy csinálsz, mintha még nem lettem volna terhes. 

- Jó, jó, csak szeretném, ha minden tökéletes lenne a kis hercegnőnek. – mondta, és megsimogatta a hasamat. 

- Honnan tudod, hogy kislány lesz? 

- Csak úgy tudom, és már a nevét is tudom. 

- Honnan tudod, hogy beleegyezek abba a névbe, amit te találál ki? Mi van, ha nem tetszik? – játszottam a felháborodottat.

- Tetszeni fog. – mondta mosolyogva, és lehajolt a hasamhoz – Szia Holly! Én vagyok az apukád. – suttogta, és felnézett rám. Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy rá néztem, és elmondhatatlan boldogságot éreztem. Végre, minden újra tökéletes, hiszen a családunk, ami tényleg egy igazi család lett, bővülni fog egy újabb taggal. Egy kisbabával, aki boldogságban, és szeretetben fog felnőni. Ebben biztos vagyok.