2014. április 26., szombat

17. fejezet: Bizonytalan érzések

Sziasztok! Bocsi a késésért, de csak most sikerült felkelnem. Itt van a folytatás, ami remélem, hogy legalább annyira tetszik, mint az előző részek. ;) Várom a véleményeket!

Angelina Graham
- Szia! – köszöntem halkan a nővéremnek, mikor bementem hozzá. Niall az ágya mellett ült, és a kezét fogta. Abbie szinte fal fehér volt, de próbált mosolyogni, mikor meglátott. 
- Szia! – köszönt vissza, de a hangja erőtlen, gyenge és halk volt. 
Közelebb sétáltam hozzá, és ahogy néztem őt, a könnyeim egyre jobban eleredtek. Nem akartam sírni előtte, de nem tudtam visszafogni magam. El sem hiszem, hogy pár órája még halott volt, most pedig valami csoda folytán mégis itt van köztünk. 
- Elkenődik a sminked, hugi! – próbált viccelni, és én el is nevettem magam, majd megöleltem. Tipikus Abbie, hogy még ilyenkor is viccelődik. 
- Annyira megijedtem. – suttogtam a hajába. 
- Tudom. – mondta, miközben megpróbálta viszonozni az ölelésemet. 
- Hát még én. – szólalt meg Niall is. Most néztem rá először, amióta bejöttem a szobába. A szemei könnyesek voltak, és el sem engedte a nővérem kezét. 
- A baba jól van? – nézett rám, majd Niall-re Abbie.
- Persze. – bólintottam.
- Még szerencse, hogy neki nem lett semmi baja. Rosszabb lenne mindennél. 
- Mind a ketten jól vagytok, és ez a lényeg. – mondta Niall, és rám nézett. Láttam rajta, hogy elszégyellte magát. – Édesem, mikor azt hittem, hogy itt hagytál… - kezdte, de én gyorsan a szavába vágtam. Még csak az kéne, hogy a testvérem megtudja, hogy Niall nem akarta nélküle a babát. 
- Mindenki megijedt! – mondtam gyorsan, mire Niall rám kapta a tekintetét. Én aprót tekertem a fejemen, jelezve, hogy ne mondja el, mit akart tenni. 
- Elhiszem. Mi lenne veletek nélkülem? – mosolygott ránk – Láthatom a kicsit? 
- Nem tudom. Szerintem hamarosan behozzák, de pihenj egy keveset inkább. 
- Te láttad már? – fordult Niall felé. 
- Nem. – mosolygott rá, és megpuszilta a kezét – De már nagyon szeretném. 
- Megtennéd, hogy utánanézel? 
- Persze. – a szőke srác felkelt, és kiment az ajtón. 
- Mi volt ez? – fordult egyből felém Abbie. 
- Mi? – kérdeztem, de tudtam, hogy mire gondolt. Niall-t és engem is mindennél jobban ismer. 
- Angie! – szólt rám, és a hangja erősebb, és hangosabb lett. 
- Niall eléggé kiborult, mikor azt hitte, hogy meghaltál. Mikor az orvos elmondta neki, megkérdezte azt is, hogy szeretné-e látni a fiatokat. 
- És ő nem akarta. – fejezte be a mondatomat.
- Ne haragudj rá. Teljesen összetört, mikor azt hitte, hogy meghaltál. 
- De a gyerekét is el akarta veszíteni? – nézett rám kétségbeesetten. 
- Dehogy! Csak összezavarodott, és biztos vagyok benne, hogy csak a pillanat hevében mondta azt, amit mondott. 
- Miért vagy benne ilyen biztos? 
- Mert mikor a nővér szólt az orvosnak, hogy szükség van rá idebent, ő még jobban kétségbeesett, és vigasztalhatatlan volt, mert azt hitte, hogy a babával is baj van. 
- És mi lesz, ha csak úgy elhagy? Ezek után bármit el tudok képzelni róla. – láttam, hogy kezdett könnyes lenni a szeme.
- Édesem, Niall mindennél jobban szeret téged, és a kicsit. Ti vagytok a mindene. 
- Harry is szeretett titeket, mégis elhagyott. – mondta ki, bennem pedig megint eltört valami – Sajnálom! Nem akartam, én csak…
- Semmi gond! – mosolyogtam rá bíztatva, hogy nincs semmi baj – Niall nem olyan, mint Harry. Soha nem volt olyan, és nem is lesz. Harry volt mindig a nőcsábász, míg Niall a romantikus, kedves és cuki pasi. Nem? 
- De, de igen. – bólintott lehajtott fejjel – De Harry sem olyan nőcsábász, mint hiszed. 
- Mi van? – néztem rá értetlenül. 
- Mikor megindult a szülés, ugye én vele voltam. Egy kicsit felhúztam magam már azon, hogy megláttam őt. Egy kis veszekedésbe keveredtünk…oké, igazából én kiabáltam vele, ő meg csendben hallgatott. 
- Most ez hogy jön ide? 
- Csak arra akartam kilyukadni, hogy azt mondta, hogy mióta elhagyott téged, egy nővel sem volt. 
- Persze. – nevettem el magam – És te el is hiszed ezt? 
- Hát nagyon úgy tűnt, hogy igazat mond. – rántotta meg a vállát. 
- Abbie! Te most tényleg őt véded? 
- Nem, dehogy!
- Remélem is. Biztos vagyok benne, hogy minden egyes nap más nő mellett ébredt. Ezt is csak onnan találta ki, hogy én megmondtam neki, hogy ő volt az első, és az utolsó pasi, akivel lefeküdtem. – csúszott ki véletlenül.
- Tessék? – nézett rám Abbie meglepődve, kikerekedett szemekkel – És Chad? 
- Vele nem volt még semmi. – tekertem meg a fejemet. Tudtam, hogy most már mindegy, nem hátrálhatok ki a kérdései elől.
- Jézusom! Te még mindig szereted Harry-t? – kérdezte, de inkább hangzott kijelentésnek. 
- Mi? Dehogy szeretem! Csak nem akarok semmit sem elkapkodni. 
- Elkapkodni? Nemsokára a felesége leszel. 
- És? Hagyjuk most ezt, oké? Nem én vagyok most a lényeg, hanem te és…
- Niall! – mondta szomorúan.
- Soha nem fog elhagyni titeket. – biztosítottam, és igazság szerint így is gondoltam. Tudtam, hogy Niall van annyira családcentrikus, és szereti annyira a nővéremet, hogy soha nem hagyná el. 
- Ajánlom is neki. – mosolyodott el végre. 
- Ezt viszont ne hozd fel neki, mert rettentően szégyelli magát. – kértem meg rá, mire ő bólintott.
Az ajtó lassan kinyílt, és Niall jött be rajta, de nem üres kézzel. 
- Istenem! – Abbie felült az ágyban, és vágyakozva nézett a barátja kezében alvó kisbabára. Niall közelebb lépett, és könnyes szemmel nézett hol Abbie-re, hol a fiára.
- Tökéletes! – mondta, és a nővérem kezébe adta.
- Szia, gyönyörűm. – szólt hozzá Abbie, és elsírta magát. Niall közelebb hajolt hozzájuk, és egy-egy puszit adott mind a kettőjüknek. 
- Annyira szeretlek titeket! – suttogta. Én jobbnak láttam, ha magukra hagyom őket, így szó nélkül kimentem a szobából. 
- Minden oké? – szólalt meg mellettem egy hang. 
- Minden a legnagyobb rendben. – bólintottam mosolyogva Louis-nak, majd lopva körbenéztem. 
- Harry-t keresed? 
- Nem, dehogy. – tagadtam le, pedig így volt. 
- Hát persze. – bólogatott, és láttam rajta, hogy nem hiszi el – Nemrég elment. Valamit mondott, de nem igazán érdekelt, hogy mit beszél. 
- Ne legyél gonosz.
- Nem vagyok az. Megérdemli, hogy ezt csináljam. Neked sem kéne beszélned vele, de láttam ti lassan már nem csak beszélő viszonyban lesztek. 
- Mit beszélsz? 
- Ha fél perccel később érek ide a kórházban, akkor engeded neki, hogy megcsókoljon, igaz? – kérdezte számonkérő hangon.
- Mi? Dehogy! 
- Ugyan már… - intett le Louis.
- Amúgy, neked mi bajod van? Miért vagy ilyen? 
- Mert fontos vagy nekem, érted? Mintha a húgom lennél, te segítettél nekem a nehéz időkben, és nem akarom, hogy megint ez miatt a rohadék miatt szenvedj. Chad tesz téged boldoggá, és nem ő. Ő csak tönkreteszi az életedet. 
- Tudom, Louis. Tisztában vagyok vele, de nem tehetek róla. Nem parancsolhatok a rohadt érzéseimnek, érted? – suttogva, de zaklatottan beszéltem. Nem akartam, hogy bárki is meghallja, amit beszélek. Azt sem tudom, hogy miért mondtam el ezeket Lou-nak, de jó volt, hogy végre kimondhattam, amit érzek. 
- Te is tudod, hogy nem bízhatsz meg benne. 
- Tudom. – hajtottam le a fejemet, mire ő magához ölelt. 
- Chad szeret téged, és te is őt. 
- Aha. – mondtam, de már egyáltalán nem voltam biztos az érzéseimben.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett, imádtam :D
    olyan rossz, hogy Louis ilyen negatívan áll Harryhez, remélem hamarosan kibékülnek :D és , hogy Angie és Harry is újra egymásra találnak :D
    Már nagyon várom a következő részt :33 xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) hamarosan gyökeres változások lesznek ;)

      Törlés
  2. Szia :)
    nagyon jó lett remélem, hogy Abbie nem haragszik meg Niallre. :P
    nagyon várom a kövi részt. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem fog megharagudni rá ;) legalábbis egyenlőre nem tervezem :D

      Törlés
  3. Imádom a blogod! :D ♥

    VálaszTörlés
  4. Ugyan már Angie, mind tudjuk, hogy Harryt szereted és nem Chad-et. Hagy, hogy Harry viszahóditson!
    Imádtam! Niall nagyon cuki apuka, de még mindig Harry a kedven férj és apa jelöltem. xD
    Nagyon várom már a folytatást!xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) és igen, most már ideje lesz, hogy valami történjen köztük ;) és fog is, ígérem!

      Törlés