2016. június 24., péntek

2. fejezet: Forrófejű

Sziasztok! :) Habár az első részhez nem érkezett annyi visszajelzés, mint a bevezetőhöz, azért én hoztam nektek a második fejezetet! :) Remélem, azért tetszik nektek, és érdekesnek találjátok a sztorit! :) Mivel a részek  hetente jönnek, ezért ilyen rövidek! De ígérem, cserébe rengeteg izgalom lesz! ;)

●  Dal a fejezethez: Beyoncé - Sweet Dreams  ●
...ALEXIS DAVIS...
Az éjszakám borzalmas volt, csak úgy, ahogy az összes eddigi az elmúlt időszakban. A stressz, és a nyomás, ami a nyomozás miatt rám nehezedik, kikészít. Minden éjjel látom az apám arcát, majd ahogy holtan fekszik, több lőtt sebbel a testén. Nem láttam a halála után, de valamiért mégis erről álmodtam folyton. Aztán bevillant a kép, ahogy az idősebb Styles, és a fia fegyverrel a kezükben állnak a teste felett. Minden éjjel ugyan az az álom, ugyan az a gyötrelem. De ez az éjszaka ma más volt. Megváltozott pár dolog, ugyanis most egy új szereplő is színre lépett. Méghozzá a fiatal Styles. Göndör, barna haja a szemébe lógott, zöld szemei csak úgy villództak, arcán ugyan az a gúnyos mosoly, amit akkor láttam, mikor megismertem, kezében pedig egy füstölgő pisztolyt tartott. 
- Ma sem jössz értem? - zökkentett ki gondolataimból az öcsém hangja. Ránéztem a visszapillantóból, és láttam a szemében a remény sugarait.
- Öhm... Sajnálom, de nem fogok odaérni! - húztam el a számat, ő pedig szomorú lett. Megint. Rettentő érzés őt így látni, de már nem sokáig kell ennek így lennie. - Viszont megkértem Louis-t, hogy menjen érted! - próbáltam jobb kedvre deríteni, ugyanis nagyon szerette a kollégámat – Jó lesz? 
- Aha. - bólintott. 
- Bírod őt, nem? - pillantottam rá furcsán, ugyanis egy csepp lelkesedést sem láttam rajta. 
- Igen. 
- Akkor mi a baj? 
- Jobb lenne, ha inkább veled lehetnék. - emelte rám apró szemeit, amik kezdtek megtelni könnyel.
- Tudom, édesem. - szomorodtam el még jobban – Ne haragudj rám, de rengeteg a munkám. 
- Miért nem segít neked Louis? 
- Mert ezt csak én tudom elintézni. 
- Azt keresed, aki megölte apát? - tette fel a kérdést, én pedig kisebb sokkot kaptam, és majdnem belementem az előttem haladó kocsi hátuljába. 
- Tessék? - néztem bele újra a tükörbe. 
- Azért van ennyi munkád, mert apa gyilkosát keresed? - tette fel újra a kérdést.
- Öhm... - nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Igaz, hogy ő csak egy hét éves kisfiú, de sokkal okosabb az átlagnál. A szüleink halála után nem csak nekem, de neki is fel kellett nőnie. Bármennyire is azt akartam, hogy rendes gyerekkora legyen, lehetetlen volt ezt megvalósítani. A múltunk, és a munkám miatt is. - Igen! Őt keresem.
- Akkor jó! - bólintott. Elszántságot, és komolyságot láttam a kis arcán.
- Chris! - vettem én is komolyra a szót – Ezt nem mondhatod senkinek sem, jó? Senkinek. Ezt csak Lou, és te tudod.
- Oké! Nem fogom. - hevesen bólogatott, hogy meggyőzzön – Csak találd meg, és kerüljön börtönbe.
- Azon vagyok! - biztosítottam.
- Mondd meg Louis-nak, hogy háromra jöjjön! - kiáltott vissza a kocsiba, mikor kiraktam a sulija előtt. 
- Rendben! - mosolyogtam rá – Jó legyél! 
Büszke voltam az öcsémre, hogy ennyire felnőttesen viselkedik, és tudtam, hogy bízhatok benne. Mélyen belül azonban rettegtem. Sokkal könnyebb dolgom lenne, ha ő nem lenne, ha totál egyedül lennék. Nem az, hogy bántam, hogy létezik, mert nekem ő a legnagyobb kincs ezen a világon. Viszont rettenetesen féltem attól, hogy baja eshet. Mert ez, amit csinálok, az ő életét is tönkre teheti. Ha rossz vége lesz, és meghalok, vagy ha esetleg lebukok, és tudomást szereznek róla, akkor árthatnak neki is. Éppen ezért kell titokban tartanom a létezését. Pontosabban kellett volna, mert én idióta pont az egyik Styles-nak kotyogtam el, hogy van egy kisöcsém. De nem aggodalmaskodhatok előre mindenen.

Mikor beértem a bárban, nem kellett csalódnom. Az öreg Styles már ott ült a szokásos helyén, és itta az első kávéját. 
- Jó reggelt! - léptem elé, műmosolyomat az arcomra öltve, miközben a derekamra kötöttem a kötényemet – Nahát, micsoda korai megint!
- Mint mindig. - kacsintott rám az öreg a szemüvege felett, és felém mutatta a poharát. Már olyannyira megszoktam a reggeli rituáléját, hogy tudtam, kéri a következő kávéját. 
- Még sosem kérdeztem ezt meg, de hogyan tud ennyi kávét meginni? - próbáltam vele csevegni – Nem árt az egészségének? 
- Mit nekem egy-két kávé? - rántotta meg a vállát, miközben belekortyolt, a már teli poharába – Az én egészségem miatt ne aggódjon, kedvesem! Olyanokat éltem már túl, amire magácska még csak nem is gondolna. - mosolyát én is egy mosollyal viszonoztam, de tudtam jól, hogy mire céloz, hogy miféle életet élt eddig.
- Jut eszembe! - fordultam felé pár perc múlva, mikor kiszolgáltam egy másik vendéget – Miután tegnap elment...
- Járt itt az unokám, tudom! - intett le illedelmesen – Találkoztam vele otthon. Pontosabban elrohanva mellettem, odavetette, hogy hiába várt rám itt. 
- Öhm... - húztam el kínosan a számat – Igen! 
- Nem rendezett túl nagy jelenetet, ugye? - kérdezte az öreg, mintha csak a gondolataimban olvasna. Na, még csak az kéne! 
- Nem mondanám nagynak, inkább csak egy közepesnek. - nevettem rá – De lerendeztem! - biztosítottam az öreget. 
- Nagyon helyes! - bólintott elismerően – Nem árt, ha közben helyre rakják. 
- Viszont egyáltalán nem hasonlít önre! - tekertem meg a fejemet – Maga annyira kedves, és illedelmes, ő pedig elég bunkón viselkedett.
- Tudom néha nagyon szemtelen, és modortalan tud lenni, de higgye el, hogy nagyon jó fiú. A legjobb! Nem csak azért mondom, mert az egyetlen unokám, hanem mert így is van. - ecsetelte az idős férfi, kedves mosollyal az arcán. Bármikor, ha szóba jött, látszott rajta, hogy teljesen odavan az unokájáért. De hogyan lehet oda egy ekkora felfuvalkodott seggfejért valaki? 
- Öhm... Szóval? Megbeszélték, amit akartak? - tértem rá a lényegre. Talán megint túlságosan is szókimondóan. - Na, nem mitha rám tartozna, csak ma sokkal jobb a kedve! 
- Nem, sajnos nem tudtam vele beszélni egyenlőre. - folytatta a beszélgetést, és kezdett egyre jobban megnyílni. Már nem volt olyan gyanakvó, mint pár hete. 
- Sajnálom! - húztam el a számat, és tényleg sajnáltam, hiszen azt hittem, hogy ki tudok belőle szedni valamit. 
- Előbb-utóbb csak lesz valahogy! - rántotta meg a vállát az öreg, és bizakodva mosolygott rám. 
- Nocsak! - böktem az ajtó felé – Talán előbb, mint az hinné! 
Az öreg követte a tekintetemet, így most már ketten bámultuk az imént érkezettet. A göndör hajú srác lopva nézett körbe a bárban, majd szinte figyelemre sem méltatva nagyapját, az én arcomon állapodott meg a tekintete. 
- Egy kávét kérnék! - ült le az öreg mellé egyetlen szó nélkül. 
- Neked is jó reggelt! - köszöntem neki negédes mosollyal, de azért hallatszott a hangomból a gúny. 
- Nem a legjobb, sajnos! - pillantott rám ugyan olyan gunyorosan, ahogy én őrá.
- Itt a kávé! - tettem le elé elég nagy lendülettel, minek köszönhetően kilöttyent a barna folyadék. 
- Ez forró! - kapta fel a kezét, amit sikerült leforráznom. 
- Van jeges tea is, ha le akarod hűteni magad! Úgy látom, hogy eléggé forrófejű vagy! - nevettem rá, mire az ő arca is megenyhült. Először elképedve nézett rám, majd egy apró mosolyt is megeresztett felém.
Nem gondolta, hogy valaki fel tudja venni vele a versenyt? 
Az öreg Styles-ra pillantottam, aki eddig a bajsza alatt mosolyogva figyelte a szócsatánkat. Talán még tetszett is neki, ahogy kiosztottam az unokáját. 
- Szóval? - hallottam a kérdést, amit már a göndör srác tett fel a nagyapjának. Éppen egy vendéget szolgáltam ki, de fél füllel Styles-éknál maradtam. 
- Honnan tudtad, hogy itt leszek? - mosolygott rá az öreg.
- Úgy hallottam ez a törzshelyed. - célzott itt arra, hogy én említettem neki egy nappal ezelőtt – Tehát? Mit akarsz tőlem? 
- Csak segíteni akarok! - vetette közbe egyből az öreg.
- Mondtam már, hogy nincs szükségem rátok. Se Benjamin-ra, sem pedig rád. Szakadjatok már le rólam. - felelte a fiú, cseppnyi ingerültséggel a hangjában. 
- Nem is az apádról van most szó. - próbálta nyugtatni az öreg.
- Tényleg? - nevetett fel flegmán a fiatal Styles – Nem ő állított rám, hogy beszélj le arról, amit akarok, és beszélj rá az ő ügyeire? Mert előre mondom, hogy nem akarok semmiben sem részt venni, amiben Benjamin részt vesz. Megmondtam, hogy mit akarok! 
- Tudom! Éppen ebben akarok segíteni. Engedd meg, hogy kifizessem, amire szükséged van! - fogta suttogóra az öreg. Vajon miről van szó? Mit akar a fiú, mit az apja, és mit a nagyapja? Minek kell neki pénz? Ha pedig akkora szüksége lenne rá, miért nem fogadja el? 
- Te most meg akarsz venni? - ámult az unoka. 
- Dehogy! Csak segíteni akarok, hogy apád ne tudjon közbetenni a terveidnek! - szabadkozott. 
- Azt akarod, hogy elhiggyem, hogy teljesen önzetlenül akarsz nekem segíteni? - enyhült meg egy kicsit a fiú – Miért? 
- Mert az unokám vagy, és mert szeretlek. Illetve rettentően örülök annak, hogy nem akarod azt csinálni, amit az apád akar. 
- Na, álljunk meg! Miért? Mármint miért gondolod, hogy el is hiszem ezt az egészet? - nevette el magát ismét gúnyosan a fiú – Ha tudtam volna, hogy ezért akarsz velem találkozni, már otthon elküldtelek volna a büdös francba! - mondta, és lehúzta a maradék kávéját – Ne nézz hülyének oké, se te, se Benjamin! - lecsapta a pénzt, amivel tartozott, majd kiviharzott a bárból, csakúgy, mint tegnap reggel. 
- Nem ment? - húztam el a számat, mikor pár perc múlva újra odaléptem az idős férfihez, és elvettem az unokája poharát. 
- Nem. - tekerte meg a fejét. 
- Nagyon makacs. - mosolyogtam rá – Mármint, ahogy eddig tapasztaltam. - védekeztem rögtön, nehogy azt higgye, hogy hallgatóztam. 
- Van egy stílusa, nemde? - nevette el magát az öreg is.
- Az biztos. - bólintottam. Nem is akármilyen! 

4 megjegyzés:

  1. Hali :) Az előző résznél nem kommenteltem, de most újra itt vagyok.
    Hát, hűha! Nekem nagyon tetszik már így az eleje is a sztorinak. Magam elé tudom egész jól vetíteni a cselekményeket és párbeszédeket, ez pedig plusz jó pont :) szóval nekem tetszett, várom ismét a folytatást ♥
    ~A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) örülök, hogy tetszik, és köszönöm a szavaidat :)

      Törlés
  2. Na jó, most komolyan, nem szégyenled magad egy picit? Hogy hozhatsz ilyen rövid részt? :O *-* :D
    Egyébként most találtam rá a blogodra és egyszerűen beleszerettem! Siess azzal a résszel !!!! #tutinemtudokvarniegyhetet xD

    VálaszTörlés
  3. köszönöm :) üdv a blogon :) holnap reggel jön a rész ;)

    VálaszTörlés