2016. július 1., péntek

3. fejezet: Lexa

Sziasztok! :) Kissé szomorú vagyok, mert nem kaptam sok visszajelzést az előző fejezethez! :/ Ez kissé elvette a kedvemet, de azért hoztam az új részt! ;)
Remélem, hogy ez majd jobban tetszik, mint az előző, és kapok még kommenteket! ;) A pipákat és a Facebook kedveléséket köszönöm szépen! :)


● Dal a fejezethez: Tove Lo - Scream My Name  ● 
...ALEXIS DAVIS...
A két Styles tegnapi beszélgetése nem sokat segített abban, hogy tisztázzam a dolgokat, illetve újakat derítsek ki. Elég zavaros volt minden, sőt, ahogy egyre jobban belecsöppentem a mindennapjaikba, egyre zavarosabb lett. Az öreg Styles ma reggel csak egy gyors kávéra ugrott be, ugyanis elmondása szerint valamilyen találkozója lesz. Így tehát a mai napom csupán egy elvesztegetett nap lesz. Legalábbis ezt gondoltam egészen délutánig. 
Akkor ugyanis olyan dolog történt, amire nem is számítottam. Kettő óra tájékában az egyik boxban feltűnt egy bongyor, barna fej, nekem pedig vetett egy bukfencet a gyomrom. Mit keres ez itt? Valamire gyanakszik? Biztos, hogy sikerült valahogy lebuknom, azért volt reggel olyan furcsa az öreg Styles is. Most meg itt ült pár méterre tőlem az unokája. 
Erőt vettem magamon, és teljesen természetes módon mentem oda az asztalához. 
- Mit hozhatok? - hangomra összerezzent, majd olyan sebességgel csukta be az előtte heverő füzetet, hogy minden mást lesöpört vele az asztalról. Tollak, és ceruzák röpködtek szerte-szét. 
- Szia! - köszönt, amivel rendesen meglepett – Öhm... Egy kávét kérnék. 
- Rendben. - bólintottam – Rögtön hozom! - mondtam, majd úgy is tettem. 
Forró kávét töltöttem a csészéjébe, miközben folyamatosan figyelte, hogy mit csinálok. A füzetet azonban még mindig úgy szorongatta a kezei alatt, mintha kincset érne. Vajon mi van benne, és miért pont itt csinálja azt, amit csinál? 
- Még valamit? - néztem rá várakozóan. Próbáltam olvasni a tekintetében, hogy tud-e valamit. Nem lehetett kivenni belőle semmit. Még titokzatosabb volt, mint a nagyapja. 
- Köszönöm, nem! - tekerte meg a fejét ,én pedig távozni készültem – Pontosabban lenne itt még valami... - hallottam meg a hangját a hátam mögött.
- Igen? - fordultam felé szélsebesen, és csak reménykedni tudtam abban, hogy nem húz elő egy pisztolyt a zsebéből, és puffant le vele.
- Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. - húzta el a száját, én pedig összeszűkült szemmel méregettem. Most komolyan beszél? 
- Tényleg? - lépkedtem vissza az asztalához óvatosan. 
- Igen! - bólintott.
- Hát...oké. - rántottam meg a vállamat bátortalanul, majd kissé zavartan, de magára hagytam a srácot. Először azt hittem, hogy mondani akar még valamit, mert szólásra nyitotta a száját, de aztán elfordította a tekintetét rólam, és elkezdte rendezgetni a dolgait, amik eddig az asztalon hevertek szanaszét. 
Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy mit keres itt, folyton ezen kattogott az agyam. Akár hányszor felé néztem, ami körülbelül percenként megtörtént, azon kaptam, hogy ő is engem bámul. A füzet, amire annyira vigyázott, most újra nyitva állt előtte, de még véletlenül sem tudtam belelesni. Valamit nagyon el akart rejteni. Mit írogat bele? Vajon rólam jegyzetel? Vagy talán csak úgy csinál, mintha írna, miközben csak megfigyel engem? Kezdtem egyre jobban kétségbe esni, de próbáltam nyugodt maradni, legalábbis annak tűnni. 
- Hozhatok még valamit? - mentem oda hozzá nagyjából egy óra múlva. Természetesen az irományába megint nem nyertem betekintést. 
- Még egy kávét. - bólintott egy kedves mosollyal. Álljunk csak meg! Kedves mosoly? Itt valami tényleg bűzlik! Teljesítettem a kérését, aztán újra magára akartam hagyni, de ő megszólított.
- Az öreg volt már itt? 
- Öhm... Ha a nagyapádra gondolsz, akkor igen. - bólintottam most én, és játékos mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Mikor? 
- Még nagyon korán. Azt mondta, hogy valami megbeszélésre siet. - ecseteltem tovább, ő pedig figyelmesen hallgatott. 
- Ennyire jóban vagytok? - húzta fel a szemöldökét, és ismét úgy nézett ki, mint az arrogáns seggfej.
- Nagyon kedves ember. - győzködtem, és így is gondoltam. Ha az öreg nem az lenne aki, akkor tényleg nagyon bírnám. 
- Ja. Az. - vágott egy-egy grimaszt – Sok időt tölt itt? 
- Fogjuk rá. Minden reggelét itt kezdi, megiszik egy rakat kávét, és sokat beszélgetünk. 
- Tényleg? - nevette el magát – Vigyázz, mert nagy kujon az öreg. Nehogy a végén még fel akarjon szedni. 
- Ezért te ne aggódj! - tekertem meg a fejemet nevetve. Ha nem láttam volna rajta, hogy viccel, simán pofán töröltem volna. De muszáj tartóztatnom magam, és a kedves, törékeny pincérlányt játszani. 
- Nem ülsz le? - mutatott a magával szemközti helyre. Teljesen meglepett a kérdése, így egy pár pillanatig meg sem tudtam mozdulni. 
- Hát nem hinném, hogy ez helyes lenne. - védekeztem egyből. Eszem ágában sincs vele beszélgetni. Másrészt viszont talán sikerül belőle kihúznom pár dolgot. 
- Miért nem? - nevetett, amitől kiugrott a két kis gödröcske a szája mellett. 
- Mert én itt dolgozom. - magyaráztam neki, mintha egy kisgyerekkel beszélnék. 
- Ugyan már! - unszolt tovább – Rajtam kívül csak az az öreg fószer van itt. Majd valaki más kiszolgálja, ha kell neki valami.
- Na jó! - adtam meg magam végül, és leültem vele szembe.
- Még be sem mutatkoztam rendesen! - emelte felém a kezét – Harry Styles. 
- Öhm... Lexa Potter. - mutatkoztam be én is, és félve fogtam meg a kezét. Természetesen nem mondhattam el az igazi nevemet, így ki kellett találnom valamit. Az anyukám mindig Lexa-nak becézett, a Potter név pedig valahogy csak beugrott. Talán mert a kisöcsém mostanában teljesen rá van kattanva a Harry Potter filmekre és könyvekre. 
- Én Harry, te Potter! - nevetett fel a srác, és láthatóan jól szórakozott, míg én csak egy kissé keserű mosolyt küldtem feléje – Ez egy jel!
- Nem hinném! - húztam el a számat – Csupán véletlen. 
- Szóval... Jól ismered a nagyapámat? - tért vissza újból az előző témához. 
- Nahát! - ámultam, de persze megjátszottam csak, és ezt ő egy mosollyal jutalmazta – Nem öregnek szólítottad! - nevettem, de aztán visszaváltottam komolyabbra – Nem igazán ismerem. Minden nap itt reggelizik, és meg tud inni egy csomó kávét. Ahogy te is! - mutattam rá – Ebben is hasonlítasz rá.
- Nem hasonlítok rá. Egyáltalán nem. - tekerte meg a fejét kissé komor arcot vágva.
- Bocs! - húztam el a számat. Visszaemlékeztem a tegnapelőtti napra, ahogyan teljesen kiakadt, mikor az idősebb Styles-hoz hasonlítottam. 
- Semmi baj. Szóval... Miben hasonlítok még rá? - az utolsó szavakat kissé undorodva préselte ki a száján. 
- Makacs vagy, ahogy ő is. - nevettem rá.
- Azt mondtad, hogy nem ismered! - húzta fel a szemöldökét érdeklődve.
- Mert nem is.
- Honnan tudod, hogy ő makacs? 
- Mert ezt ő maga mondta, hogy ugyan olyan makacs vagy, mint ő. - magyaráztam neki.
- Szóval... Szóval rólam beszéltetek? 
- Mesélt rólad egy keveset. - bólintottam könnyedén.
- Ahhha. - hümmögte – Mi szépet mondott rólam az én kedves nagypapim? 
- Nem sokat. Igazából nem is volt rólad szó, egészen tegnapelőttig. Nagyon örült annak, hogy végre találkozik veled.
- Minden nap lát. - rántotta meg a vállát – Egy házban lakunk. 
- Nem úgy értem. - intettem le játékosan – Nagyon izgatott volt, hogy végre beszélsz vele. Semmi közöm hozzá, mert nem ismerlek egyikőtöket sem, de szerintem beszélhetnél vele.
- Nem akarok. - makacskodott. 
- Miért nem? - tettem fel a kérdést, ami szerintem eléggé meglepte. Tényleg nem kéne ennyire nyomulnom a kérdéseimmel, mert le fogok bukni.
- Nem lényeg, de te nem ismered őt úgy, ahogy én. Hidd el nekem, hogy nem is akarod megismerni. Nem olyan jó ember, mint amilyennek látszik.
- De akkor is a nagyapád.
- Tudom. 
- Én mindent megadnék érte, ha lenne családom. - hajtottam le a fejemet. Mit csinálok? Miért mondok el neki ilyeneket? Nem szabadna magamról kiadnom semmi infót.
- Sajnálom. - hajolt hozzám közelebb, és meglepett a tette, ugyanis együtt érzőn megérintette az asztalon pihenő kezemet. Szememet kérdőn kaptam rá, ő pedig hirtelen nem tudta, hogy mit csináljon. Pár pillanatig még éreztem puha ujjait az enyémeken, majd alig észrevehetően emelte azokat vissza maga elé. 
- Semmi baj! - tekertem meg a fejemet. A következő pillanatban egy kisebb tömeg lépett be az ajtón, én pedig kapva az alkalmon, meglógtam Harry elől. - Sajnálom, de mennem kell! - húztam el a számat – Az az én asztalom! - mutattam a társaság felé, aki már helyet foglaltak az egyik boxban. 
- Még beszélünk! - kiáltotta utánam, én pedig meglepődve fordultam felé – Úgy értem, hogy... - dadogta – Beszélhetünk még? 
- Öhm... Persze. - bólintottam – Itt minden nap megtalálsz. 
Magára hagytam a gödör fiút, aki még egy darabig az asztalánál üldögélt, és írogatott tovább, majd távozott. Előtte még egy utolsó pillantást váltottunk, ő intett és rám mosolygott, én pedig rá.

Szokásomhoz hívem, miután végeztem a bárban, a kapitányságra mentem, hogy beszámoljak Lou-nak és a főnöknek a fejleményekről. Mikor elmondtam kollégámnak, hogy mi történt a nap folyamán, nem szólt semmit, csak összeszűkült szemekkel méregetett. 
- Mi van? - néztem rá kérdőn.
- Tetszik neked. - jelentette ki.
- Mi? - nem értettem, hogy mire céloz. 
- Tetszik neked ez a Styles gyerek. 
- Te normális vagy? - nevettem el magam zavaromban.
- Ne tagadd! Olyan részletesen írtad le, hogy talán még arra is emlékszel, hogy milyen szögbe állt a feje búbján egy kósza hajszála. - nevette el magát.
- Csak jó megfigyelő vagyok. - rántottam meg a vállamat, és a laptopom felé fordultam. Most, hogy Lexa Potter néven mutatkoztam be, létre kellett hoznom a személyazonosságomat, és el kellett rejtenem valahogy Alexis Davis-t. Styles-éknak bárhol, még a rendőrségnél is lehettek emberei, így egy eltorzított, felismerhetetlen képet kellett használni a profilhoz. 
A kapitány segítségével minden adatot bevittünk a gépbe. Mindent, amit az új személyazonosságomról tudni kellett. Huszonöt éves vagyok, a szüleim autóbalesetben haltak meg, és így tovább.
Tehát mostantól én voltam Lexa Potter, a kedves, és átlagos lány. Alexis Davis nyomozó pedig elrejtőzik a pincérlány imidzse mögé.

10 megjegyzés:

  1. el képesztő szuper lett részt nagyon imádtam alig várom kövi részt :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) örülök, hogy tetszik ;)

      Törlés
  2. Nagyon jó rész lett,hamar kövit

    VálaszTörlés
  3. " - Én Harry, te Potter! - nevetett fel a srác, és láthatóan jól szórakozott, míg én csak egy kissé keserű mosolyt küldtem feléje – Ez egy jel! "
    Ezen jót nevettem :D de hmm, nekem összességében is tetszett ez a rész is :) várom a folytatást
    ~A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) pénteken érkezik ;) és hamarosan már Harry apját is meg fogjátok ismerni ;)

      Törlés
  4. Mr. Flörtbajnok Harry beindult, hey :D :P
    umm nekem is tetszett ;) várom a kövit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki ;) igen, Harry-nek valószínűleg tetszik Alexis ;)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik ez az új történet!:D Harry de kis édes:3
    Várom a kövit! :*

    VálaszTörlés