2016. július 16., szombat

5. fejezet: Művészlélek

Sziasztok! :) Bocsánat a csúszásért! Egy nap késéssel, de ár itt is van a legújabb fejezet. Csak remélni tudom, hogy tetszik nektek, és hagytok magatok után nyomot! ;)
Ha aktívak lesztek, akkor a következő részben talán lesz végre Harry szemszög is. ;)

● Dal a fejezethez: Bastille - The Draw  ●
...ALEXIS DAVIS...
- Undorító volt! Érted? Undorító! - morogtam hangosan, miközben a csapvíz alatt úgy sikáltam a kezemet, mint aki teljesen megveszett.
- Mit művelsz? - nevetett rajtam Lou, miközben egy zacskó chipset ropogtatott az asztalnál ülve. 
- Lemosom magamról azt az undormányt! - vágtam oda neki mogorván – Hánynom kell! Hánynom kell attól, hogy hozzám ért! 
- Totál megvesztél! - kuncogott tovább, majd mellém lépkedett, és elzárta a csapot – Gyere, ülj le! Nyugodj meg, és mondd el, hogy mitől akadtál ki ennyire.
- Te csak ne vezetgess engem a saját házamban! - makacskodtam, de aztán engedelmesen szót fogadtam neki, és leültem az egyik székre. 
- Nevetséges, amit csinálsz! - tömött egy újabb adag chipset a szájába. 
- Te nem értheted! Mikor hozzám ért, mintha a villám csapott volna belém. - tekertem meg a fejemet, és újra lejátszódott előttem, mikor Benjamin Styles kezet csókol nekem. 
- Nyugodj már meg! - csitított a kollégám – Ez több napja történt!
- Tudom, de ha rá gondolok, vagy beszélnem kell róla, egyből érzem a szája helyét a kezemen.
- Többet talán látnod sem kell őt. Maximum majd ha mész érte a letartóztatási paranccsal.
- Erre nem vennék mérget.
- Mire? Hogy ő a bűnös apád halála miatt? 
- Nem! Dehogy! Abban biztos vagyok. Mióta találkoztam vele, azóta meg is mernék esküdni rá, hogy ő a felelős. - bólogattam magabiztosan.
- Akkor? - húzta össze Lou a szemöldökét a csodás kék szemei alatt. 
- Nem vagyok benne biztos, hogy nem fogom többé látni. Te nem láttad, hogy hogyan méregetett engem. - borzongtam meg.
- Miért? Jó nő vagy, ezt a hülye is látja. - szögezte le. Furcsa volt ezt hallani tőle, mert még sosem mondott hasonlót nekem. 
- Hát....köszönöm! De arra gondoltam, hogy tudja, hogy a fia meg az apja is a bárba járnak. Azt hiszi, hogy Harry miattam járkál oda.
- Miért? Nem így van? - nevetett újra Lou. 
- Nem! - vágtam rá összehúzott szemekkel – Benjamin minden erejével azon van, hogy a fiát magához édesgesse, és beszálljon a családi bizniszbe. - hangsúlyoztam ki undorodva a mondat végét. 
- Akkor szerinted a srácnak semmi köze hozzá? Ő nincs benne a dolgokban? - gondolkodott el kollégám.
- Szerintem nincs. Valószínűleg tud mindenről, éppen ezért gyűlöli a családját. 
- És te ennek örülsz, ugye? - mosolygott nem létező bajsza alatt Louis.
- Mi? - néztem rá, miután kizökkentett a nyomozással kapcsolatos gondolataim közül.
- Megkönnyebbültél, hogy Harry talán nincs benne az ügyben, és teljesen ártatlan, nemde? 
- Nem értelek! - tekertem meg a fejemet, és menekülőre fogtam.
- Ó! Dehogynem értesz. - pattant fel Lou is, és követett a nappaliba – Ne tagadd, hogy bejön a srác!
- Nem jön be! - vágtam rá egyből, miközben az öcsém szétszórt holmijait szedtem egy kupacba.
- Ne hazudj! 
- Örülök neki, ha nincs benne, mert jó srác. Oké? De csupán ennyi. Nyomozok, és nem a szerelmet keresem, hanem apám gyilkosát! - nyomatékosítottam, és hozzá vágtam egy párnát. 
- Pedig olyan régen volt már valakid. - folytatta tovább, mintha nem vette volna észre, hogy lezártnak tekintettem a témát. 
- Na és? 
- Nem hiányzik, hogy szerelmes legyél? 
- Nem igazán. Elég azért aggódnom minden nap, hogy az öcsém létezését titokban tudjam tartani. - feleltem. Lou-nak nem mondtam el, hogy beszéltem Chris-ről az öreg Styles-nak. Egyből kétségbe esne, és nem engedné, hogy folytassam a munkát. Meg persze a főnök még aznap tudna róla. Nem azért, mert áruló, csupán félt engem, és a testvéremet. 
- Nem hiányoznak a beszélgetések? 
- Arra itt vagy te. Te vagy a legjobb barátom, és nem utolsó szempont az sem, hogy tudsz a nyomozásról. A pasimnak arról sem beszélhetnék. 
- Öhm... És a szex? - tette fel az újabb kérdését úgy, mintha ez mindennapos és megszokott téma lenne köztünk.
- Lou! - kiáltottam rá, és a hálószobák ajtaja felé kaptam a fejemet – Chris meghallhatja! 
- Szóval? - erősködött tovább.
- Megvagyok nélküle. - győzködtem tovább.
- Csak szólj, ha mégsem. Én, mint legjobb barátod, köteles vagyok ebben is kisegíteni téged. - taglalta halál komoly arccal. 
- Olyan hülye vagy! - nevettem el magam, és kapott még egy párnát a képébe. 
- Párnacsata? - futott ki az öcsém a szobájából – Én is! Én is! Én is!
- Chris! Menj, és öltözz! - szólítottam fel – Már régen el kellett volna indulni az iskolába. Több késést már nem tudok kimagyarázni! - mondtam, és szúrós pillantást küldtem kollégám felé.
- Most mi van? - emelte fel védekezően a kezeit – Nem az én hibám, hogy késett.
- Aha! Pedig csak azokon a napokon nem ért oda időben, mikor te vitted.
- Jó! Elbeszélgettük az időt. - ismerte be. 
- Miért? Beszéd közben nem gurul a kocsi? 
- Hahaha! - nevetett gúnyosan Lou. 
Chris pár percen belül már felöltözve, és megfésülködve indlásra készen állt az ajtóban. Együtt mentünk ki a házból, és beültem a kocsimba, miközben Lou segített beszállni az öcsémnek a sajátjába. 
- Mi a franc? - mérgelődtem, mikor negyedik próbálkozásra sem bőgött fel a motor.
- Mi van? - nézett be a kékszemű a lehúzott ablakomon. 
- Nem indul! - mérgelődtem, és a kormányt kezdtem püfölni.
- Gyere! - nyitotta ki az ajtómat – Majd én elviszlek.
- Megláthatnak. - tekertem a fejemet – Az öreg ilyenkor már ott szokott lenni a bárban. 
- Majd óvatosak leszünk. 
- Na jó! - egyeztem bele – De csak most az egyszer. 
Átültem Lou kocsijába, amivel először Chris sulija felé vettük az irányt. Útközben, az én drága kisöcsém egyik kérdésének köszönhetően kiderült az is, hogy mi az oka a folyamatos késéseknek. 
- Lou! Ma is elviszel a Sütikunyhóba? 
- Sütikunyhó? - néztem Louis felé felhúzott szemöldökkel, ő pedig angyalian kivillantotta az összes, hófehér fogát. 
- Mikor Louis visz suliba, mindig vesz nekem fánkot. - folytatta nagy beleéléssel az öcsém, Lou pedig egyre lejjebb csúszott az ülésben. 
- Fánkot! 
- Igen! Van köztük ami csokival, eperrel, vagy vaníliával van töltve. De vannak cukormázasok is. - áradozott tovább.
- Fantasztikus! Szóval ezért nem eszed meg az iskolai kosztot. - le sem vettem a szemem Lou-ról, aki legszívesebben eltűnt volna mellőlem. Lehet, hogy már meg is bánta, hogy elhozott. 
- Hupsz! - kapta a szája elé a kis kezeit Chris.
- Hupsz bizony! - szólalt meg Lou is – Ez hétpecsétes titok volt, kisember! - nézett hátra a visszapillantóba, de persze egy csepp szigor sem látszott az arcán. 
Miután kitettük Chris-t az iskola előtt, a bár felé vettük az irányt. Mivel egy kocsi sem volt a parkolóba, Lou nem látta veszélyét annak, hogy ott tegyen ki. Viszont mikor kiszálltam a kocsiból, megfagyott bennem a vér. Szemben velünk, leparkolt a már jól ismert fekete Range Rover. Sofőrjével egy darabig csak bámultuk egymást, majd megeresztettem felé egy kisebb mosolyt. A göndör fiú kiszállt a kocsijából, és felém lépkedett. 
- Jó reggelt! - köszönt.
- Neked is! - mosolyogtam tovább.
- A barátod volt? - mutatott Lou távolodó kocsija után, és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem látta az arcát. 
- Ki? A srác? - nevettem el magam – Dehogy! Csak az egyik szomszédom. - hazudtam – Nem indult reggel a kocsim, és felajánlotta, hogy elhoz dolgozni.
- Értem! - mosolyodott el végre ő is, maga elé engedett az ajtón. 
- Átöltözök, és hozom a szokásos kávédat. - mondtam neki, és magára hagytam pár pillanatra. 
A bárban nagyon kevesen voltak, ahogy ez ilyen korai órákban lenni szokott. 
- Köszönöm! - mondta Harry, mikor elé raktam egy nagy adag forró feketét. 
- A nagyapád? - néztem körbe – Ilyenkorra már a második kávéját szokta inni. 
- Nem tudom. - rántotta meg a vállát, és elővette a füzetét – Otthon sem láttam. 
- Öhm... Megengedsz egy kérdést? - léptem kicsit közelebb az asztalhoz, mire Harry érdeklődő szemekkel nézett rám. 
- Persze. - bólintott egyből.
- Öhm... Észrevettem, hogy ezt a füzetet folyton magaddal hordod.
- Igen. - aprót bólintott, és mintha egy kis mosoly is megjelent volna a szája szélén. 
- Talán írsz? 
- Nem. - felelte egyszerűen, de nem adott kielégítő választ a kérdésemre. 
- Nem? 
- Nem. - mondta újra, de ezúttal folytatta is – Rajzolok. 
- Ohhh... - lepett meg a kijelentése – Tényleg? 
- Olyan meglepő ez? - húzta fel a szemöldökét. 
- Nem. Nem, dehogy! - ráztam hevesen a fejemet. 
- Inkább írónak nézel? - nevette el végre magát, és újra kivillantotta a kis gödröcskéket a szája körül. 
- Nem igazán. Nem gondoltam volna, hogy művészlélek vagy. - nevettem vele én is – Megnézhetem? 
- Nem igazán mutogatom senkinek sem a rajzaimat. - húzta el a száját, de aztán felcsillant a szeme – Neked viszont megmutatom. 
- Tényleg? - lelkesedtem fel, magam sem tudom, hogy miért. 
- Igen. Ha eljössz velem vacsorázni. 
- Te...Tessék? - nyökögtem, hiszem meglepett a mondata.
- Egy vacsora. Velem. Ma este. 
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. 
- Másik nap is jó lesz, ha a mai nem felel meg. 
- Nem úgy értem. - húztam el a számat. 
- Akkor legalább hazavihetlek? - próbálkozott tovább, kissé csalódottan. 
- Öhm... - nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem tudhatja meg, hogy hol lakok. - Tudod mit? 
- Mit? - csillant fel újra a szeme.
- Ismersz egy Sütikunyhó nevű helyet? - jutott eszembe a legjobb megoldás.
- Azt hiszem, hogy tudom hol van. - gondolkozott összeráncolt homlokkal – Miért? 
- Holnap nem dolgozok. Elmehetünk oda egy reggelire. Állítólag isteni a csokival töltött fánk. - ajánlottam fel. 
- Az remek lenne. - bólintott rá azonnal. 
- Szuper! Akkor ott találkozunk, mondjuk nyolckor.
- Ott leszek! - biztosított. 
- A füzetedet otthon ne hagyd! - emlékeztettem, majd magára hagytam, hogy ki tudjam szolgálni a nemrég érkezett párost.

18 megjegyzés:

  1. I'm obsessed with your blog. :D Ez a fejezet is nagyon tetszett! :)

    VálaszTörlés
  2. Uuuu :D Már alig várom a folytatást!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hétvége valamelyik napján jön ;)

      Törlés
  3. Kedves Kriszti!
    Remélem megkapod ezt az üzenetet és el is olvasod. Arra szeretnélek kérni, hogy nézz be a blogomra és olvasd is el az egészet. Nagyon örülnék neki, ha eljutna ez a történetem sok emberhez. :) Még eléggé kezdő blogoló vagyok, szóval bocsi azért ha az elején még nagyon uncsi a történet, de még nem nagyon tudott kibontakozni. Azért remélem elolvasod és tetszeni fog.
    Miss Alison**
    Blogom: www.belnaploja.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia. :) benézek, de kérlek ne itt hirdesd magad :)
      ide a történetről írjatok véleményt :) mert mikor megláttam, hogy írt egy újabb ember, majdnem kiugrott a szívem örömömben :) erre csalódnom kellett, hogy nem vélemény érkezett :(

      Törlés
  4. Az én kommentemnél nem kell csalódnod, én azért vagyok itt, hogy a történetedről mondjak véleményt :) Ez a fejezet is nagyon-nagyon jó lett.
    Nem tudom megmagyarázni miért (ilyenkor este már nehezemre esnek ezek a dolgok), de ez a jelent nagyon tetszett:
    - Talán írsz?
    - Nem. - felelte egyszerűen, de nem adott kielégítő választ a kérdésemre.
    - Nem?
    - Nem. - mondta újra, de ezúttal folytatta is – Rajzolok.
    - Ohhh... - lepett meg a kijelentése – Tényleg?
    - Olyan meglepő ez? - húzta fel a szemöldökét.
    - Nem. Nem, dehogy! - ráztam hevesen a fejemet.
    - Inkább írónak nézel? - nevette el végre magát...

    Ez olyan cuki volt :D
    Várom a következőt!
    Puszi,
    Daisy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) nagyon kedves vagy :) örülök a szavaidnak :) <3

      Törlés
  5. Mikor lesz már rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor lesz MÁR rész? :) nem értem a kérdésedet. :) éppen úgy hangzik, mintha hónapok óta nem jelentkeztem volna.
      Rettenetesen sajnálom, hogy nyár van, és nincs időm írni, de sajnos éppen nyaralok. :)

      Törlés
    2. Ha hazaérek, és lesz időm, meg fogom írni a következő részt, és amint tudom, hozom is. Szeretnék egy kis megértést tőletek.

      Törlés
    3. Azt mondtad h a hétvége valamelyik jön és nem jött.
      Akkor legalább ne hazudgálj hanem miért nem írtad le azt h nyaralsz.

      Ennyit erről.:(:(:(

      Törlés
    4. *hétvége valamelyik napján

      Törlés
    5. Azt a mindenit! Most már hazug is vagyok! :D Ilyen megtiszteltetés nem ért az évek során, mióta blogolok.
      De köszönöm a "megértést". ;) Igazán jól esik.
      Nem mintha bárkire is tartozna, de váratlan ötlet volt, és csak ma jutottam net közelbe.
      Első dolgom az volt, hogy felnézzek ide...
      Tehettem volna azt is, hogy magasról sz*rok rá, és nem reagálok semmit sem.
      Ígértem, hogy jön a rész a hétvégén, de sajnos ez elmaradt. Legközelebb majd nem ígérek semmit, és jön amikor jön, és mikor úgy gondolom.

      Ennyit erről... ;)

      Mindenki másnak köszönöm a megértést ;)

      Törlés
  6. Szia :) Nekem nagyon tetszett ez a rész, bekerült a kedvenceim közé! :) Szinte az összes párbeszédet imádtam, és végig mosolyogtam az egész részt. Nagyon várom a folytatást ! Jó pihenést és nyaralást neked! xo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen :) nagyon jól esik a támogatás :) már hazaértem, és meg is írtam a következő részt :) olvashatjátok! :)

      Törlés