30. fejezet: Szíven szúrva

Sziasztok! :) El sem hiszem, hogy egyre többen jöttök, olvastok és írtok. Rettentően örülök neki, ez a jó szokásotok ne hagyjon el titeket! ;)

Meghoztam a legújabb részt, remélem, hogy tetszeni fog ez is! :) Várom a véleményeket!

Angelina Graham

Már estére járt, mikor csengettek. Éppen akkor fejeztem be a vacsorámat, amit állítólag Harry készített nekem. Már tényleg jól éreztem magam, így sietve ugrottam fel, hogy ajtót tudjak nyitni. A csengő hangjára a szívem egy hatalmasat dobbant, és izgalommal nyitottam ki az ajtót, magam sem tudom, hogy miért. Azonban csalódottságot éreztem, mikor megláttam az ajtóban álló embert. 

- Szia, szépség! – köszönt hatalmas mosollyal. 

- Szia! Hát te? 

- Gondoltam beugrok, és megnézem, hogy jól vagy-e. – mondta, és besétált a nappaliba, majd elterült a kanapén. Mindig is otthon érezte magát nálam, így nem igazán lepett meg. – De látom már jobb színbe vagy. 

- Ő küldött? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. 

- Ki? – tettette az értetlent. 

- Lou! – szóltam rá, mire ő angyalian mosolyogni kezdett. 

- Jól van, na. Igen, Harry küldött. – ismerte be – Meg bocsánatot akartam kérni. 

- Bocsánatot kérni? – nem értettem mire céloz. 

- A vasárnap esti miatt. Tudom, hogy nem avatkozhatok bele az életedbe, és nem mondhatom meg, hogy mit csinálj. Csak mint mondtam, ti vagytok a legjobb barátaim, és annyira jó lenne, ha boldogok lennétek. 

- Én boldog leszek. – feleltem lazán, és próbáltam meggyőző lenni. 

- De Harry nem, és abban sem vagyok biztos, hogy te az leszel. – bólintott, és a mondata végén felemelte a kezét, hogy leintsen, ugyanis én már közbe akartam szólni – De ahogy az előbb már mondtam, nem szólhatok bele. 

- Hát nem is. – mondtam komolyan, de azért egy apró mosolyt küldtem felé, hogy biztosítsam róla, nincs semmi baj. 

- Na és jobban vagy? – váltott témát, mert érezte, hogy az előzőt már lezártnak tekintettem. 

- Aha. Kaptam valami erős gyógyszert, amitől átaludtam két napot. 

- Az durva. – nevette el magát.

- Állítólag párszor felébredtem, de semmi nem rémlik belőle. – meséltem, és leültem mellé a kanapéra.

- Ja, azt tudom. Harry mondta. Rohadtul beparázott, engem akart megkérni, hogy jöjjek át, mikor nem vetted fel a telefont hétfőn, de nem értem rá, ezért jött ő. 

- Igazából nem sok mindenre emlékszek abból, mikor itt járt. Szerintem kirabolhatták volna az egész házat, akkor sem reagáltam volna semmit. 

- Gondoltam, hogy nem emlékszel semmire sem. – mondta, és mosolyogni kezdett, amiben volt valami furcsa.

- Miből gondoltad? – kérdeztem gyanakodva.

- Mert szerelmet vallottál Harry-nek, és nem akartad, hogy elmenjen. Pontosabban azt kérted, hogy ne hagyjon el többet. – mondta, és pedig minden egyes szavával egyre jobban sokkolódtam, és éreztem, hogy elönti az arcomat a pír. 

- Az…biztos csak a láz miatt volt. – vártam rá gyorsan, ő pedig csak mosolygott. 

Szerencsére itt vége is szakadt a beszélgetésünknek, ugyanis kulcs zörrent a zárban, és belépett Chad. 

- Sziasztok! – köszönt vidáman, és kezet fogott Louis-val, majd adott nekem egy puszit – Mi járatban? – kérdezte Lou-t. 

- Csak átjöttem megnézni Angie-t, hogy jobban van-e. – mondta – De már indulok is, nem akarok zavarni.

- Ugyan, maradj csak. – kérte Chad, de Lou csak felemelte a kezeit. 

- Nem, tényleg csak beugrottam. Meg hagylak titeket, hiszen alig találkoztatok az elmúlt hetekben.

- Ez igaz. – mondta Chad, és ahogy rám nézett, megbánást láttam a szemében ez miatt.

- Sziasztok! – köszönt el, és távozott. 

Én visszaültem a kanapéra, Chad pedig csatlakozott hozzám. A kezeimet a kezei közé vette, és így szólt: 

- Annyira sajnálom, hogy alig van időm rátok. Csak itt van a munka, és muszáj most odatennem magam, hogy utána semmiben ne szenvedjetek hiányt. – mondta kedvesen, én pedig mosolyogva hallgattam. Annyira szeret engem, én meg megcsaltam őt. Hogy tehettem ezt? Hogy lehetek ekkor idióta? Csak azért dolgozik ennyit, hogy nekem és Darcy-nak jó legyen.

- Megértem, és tényleg semmi baj. Csak hiányzol. – próbáltam nem elsírni magam a szörnyű bűntudat miatt. 

- Ti is hiányoztok nekem. – mondta, és a kezei közé vette az arcomat, majd megcsókolt. 

Nehéz szívvel csókoltam vissza, és mikor becsuktam a szememet, nem őt, hanem Harry-t képzeltem oda. Még ilyenkor is csak ő jár a fejemben. – Tudom, hogy szemét dolog, hogy rád hagyom az egész esküvő megszervezését, de ígérem, hogy utána annál több időt töltünk majd együtt. 

- Rendben. – mosolyodtam el ismét, de nem voltam őszinte. Nem akartam, hogy eljöjjön az esküvő napja. 

- Képzeld… - kezdte lelkesen – Megszerveztem mindent szombatra. Ma volt egy-két órám, és meghívtam mindenit, a helyet is lefoglaltam, megvan a zene, az étel, az ital. Minden. 

- Tényleg? Az szuper, ugyanis nekem nem volt energiám sajnos. 

- Semmi baj. A lényeg, hogy már jól vagy. Pihenned kell, édes. Ne hajszold túl magadat, rendben? Az egészséged a legfontosabb. – mondta, és megsimította az arcomat. 

- Már úgyis megvan minden…legalábbis nagyjából. – bólintottam.

- Jól van. Na, de most megyek is, hagylak pihenni. – nyomott le egy puszit a homlokomra. 

- Maradj még egy picit, tévézhetnénk, vagy bármi. – ajánlottam, ő pedig csak bólintott egyet. 

- Rendben. – magához húzott, és átölelt – De csak egy picit. Jobb lesz, ha pihensz. 

Harry Styles 

- Apuciiii? – szólt Darcy, miközben két pofára tömte a színes gabonapelyhet. 

- Igen, hercegnő? 

- Nagyon szeretek veled lenni, de már hiányzik anyuci. – nézett rám nagy, kerek szemekkel. 

- Szeretnéd, ha hazavinnélek? 

- Te is otthon maradsz velünk? – kérdezte reménykedve. 

- Nem hiszem, hogy anya örülne neki. – mondtam szomorúan. 

- Akkor meg elmehetünk valahova hárman. – ajánlotta.

- Meglátjuk, rendben? – mosolyogtam rá. Nem mondhattam azt neki, hogy semmi esély nincs rá, nem akartam elszomorítani. 

- Oké. – bólintott, és tovább kanalazta magába a reggelijét.

- Ha kész vagy, akkor öltözz fel, és haza is viszlek.

- Rendben. Kész vagyok! – dobta le a kanalat, és elfutott a szobájába, valószínűleg felöltözni, és összeszedni a játékait, amiket el akar vinni magával. 

Alig öt perc múlva már készen is volt, és én már ültettem be a gyerekülésbe. Már egész jól ment ez a folyamat. Az úton végig énekelnem kellett neki, ugyanis a rádióban egy régi 1D számot adtak, és egyből felismerte. Legnagyobb meglepetésemre kívülről tudta a szöveget.

- Anyád megengedte, hogy hallgasd a CD-inket? – kérdeztem meglepődve. 

- A-aaaa. – tekerte meg a fejét – Anyuci sose hallgatja a ti CD-iteket. De egyszer kidobta mindet, és én kiszedtem a kukából. 

- Tényleg? 

- Igen, de lebuktam, és elvette őket. 

- Akkor honnan tudod a szöveget? – néztem rá a visszapillantóból. 

- Niall bácsival titokban szoktuk hallgatni, meg énekelni is. Anyuci és Abbie néni nem tudják. – mondta halkan, mintha bárki meghallhatta volna, én pedig csak elnevettem magam. 

- És mi a kedvenced? 

- A You & I. Azt szeretem a legjobban. – mondta, és elkezdte énekelni. Éreztem, hogy elérzékenyülök, hiszen ez volt az a dal, ami Angie-vel a közös számunk volt. 

Talán akkor szerettem bele igazán, mikor együtt énekeltük ezt a számot évekkel ezelőtt a Hospice ház udvarán, ahol Angie lakott, amíg vak volt. 

Mikor Darcy végzett az énekléssel, pont akkor álltam meg a házuk előtt. Kiszedtem az ülésből, de nem futott előre, ahogy szokott, hanem megvárt, és a kezemnél fogva húzott maga után. Volt egy olyan érzésem, hogy azért, mert nem akarta, hogy elmenjek. A kulcsot nem hoztam magammal, ezért csöngetni kellett. Mikor kinyílt az ajtó, a szívem egyből ugrott egy hatalmasat, mint mindig, mikor meglátom Angie-t. 

- Anyuciii! – ugrott Darcy az anyja nyakába. 

- Szia. – köszöntem mosolyogva én is, de ő csak zavartam meredt ránk, majd nyelt egy nagyot. Nem értettem, hogy mi baja van, egészen addig, míg meg nem láttam mögötte Chad-et, aki éppen a cipőjét húzta. A gyomrom vetett egy bukfencet, és úgy éreztem, mintha szíven szúrtak volna. Korán van még, alig múlt el fél nyolc. Együtt töltötték az éjszakát. 

29. fejezet: Kimerültség

Sziasztok! :) Úgy látom, hogy egyre többen kezdtek érdeklődni a történet iránt, aminek rettentően örülök. Várom ezek után is a véleményeket, ugyanis itt az új fejezet!

Harry Styles

A szívrohamot hozta rám Angie, mikor nem sikerült elérnem. Azt hittem, hogy valami baja esett, és úgy éreztem, hogy muszáj lesz idejönnöm, hogy megnézzem, minden rendben van-e vele. Szerencsére csak le volt némítva a telefonja, és azért nem vette fel, de jól tettem, hogy átjöttem, ugyanis elég rossz állapotban volt. Már napok óta nem evett rendesen, és tudom, hogy ez az én hibám, hiszen miattam van teljesen kiakadva. Most itt állok a konyhájában, és próbálok összeütni neki valami ehető kaját, amit muszáj lesz megennie, mert addig bizony nem hagyom békén. Teljesen megrémített a látványa, ugyanis fal fehér volt, és a máskor ragyogó zöld szemei most beesettek voltak, és nagy karikák húzódtak alatta. Természetesen így is csodaszép volt, legalábbis nekem ő mindenhogyan tökéletes.

- Megtaláltál mindent? – hallottam meg a gyenge, és halk hangot a konyha ajtajából. 

- Mit csinálsz te itt? – néztem rá ijedten. Nem azzal ijesztett rám, hogy hirtelen megszólalt mögöttem, hanem azzal, hogy felkelt az ágyból. – Nem azt mondtam, hogy maradj az ágyban? 

- De én csak segíteni akartam.

- Angie, már főztem neked vacsorát ebben a konyhában. Mindent megtalálok. Hamarosan kész a kaja. Örülnék, ha visszamennél, lefeküdnél, és nyugton maradnál. - mondtam, és óvatosan megfordítottam, majd elkezdtem tolni az ajtó felé. Amikor hozzáértem, akkor vettem csak észre, hogy csupa víz a trikója, amit viselt. – Csurom vizes vagy! – mondtam hangosan. 

- Tényleg? – nézett végig magán – Észre sem vettem. 

- Nem kellene hívni egy orvost? 

- Felesleges. Lefekszek aludni, és holnapra már jobban leszek. – mondta rekedt hangon. 

- Gyere, segítek felmenni. – mondtam, és átkaroltam a derekát. Amint ezt megtettem, tudtam, hogy jól cselekedtem, ugyanis összerogytak a lábai, és pont sikerült elkapnom, mielőtt a földre esett volna. – Angie! – kiáltottam ijedten. 

- Fázok. – suttogta, mikor az ölembe vettem, és elindultam vele az emeletre. 

- Semmi baj. Mindjárt ágyban leszel, én pedig hívok egy orvost. – mondtam, és megpusziltam a fejét – Minden rendben lesz. 

- Maradj itt velem. – mondta, de már be volt csukva a szeme, és a fejét a vállamon pihentette – Ne hagy el megint! 

- Nem foglak elhagyni. – nyugtattam meg. 

- Szeretlek, Harry! – mondta ki, én pedig azt hittem, hogy elájulok. Tudom, hogy csak azért mondta ezt, mert az egész teste tüzelt a láztól, és nem tudott tiszta fejjel gondolkodni, de nagyon remélem, hogy legalább így az igazat mondta.

- Én is szeretlek. – válaszoltam neki, miközben letettem az ágyra, és betakartam. Nem tudtam, hogy az lenne a jobb, ha hagynám, hogy érje a hideg, vagy pedig az, ha betakarnám. Így is tiszta víz volt mindene a láztól. 

Rettentően aggódtam, és fel-le mászkáltam a házban, amíg az orvos meg nem érkezett. Alig negyed óra alatt már a lépcsőn felfelé menet mutattam az utat a köpcös, alacsony, ősz hajú, szakállas orvosnak, de ez az idő is egy örökkévalóságnak tűnt. 

- Mióta van láza? – kérdezte, mikor már Angie karjára csatolta a vérnyomásmérőt. 

- Nem tudom. – feleltem idegesen – Én csak nemrég jöttem, mert aggódtam, ugyanis nem értem el telefonon. Mikor ideértem, azt mondta, hogy két napja alig evett valamit. Egész nap az ágyban feküdt.

- Amikor ön ideért, még magánál volt? 

- Igen. Elég rosszul nézett ki már akkor is, sápadt volt, és gyenge, de még beszélgettünk. Én lementem a konyhába, hogy készítsek neki valamit enni, ő pedig nem sokkal később utánam jött. Akkor már elég furcsa volt, és éppen sikerült elkapnom, mielőtt összeesett volna. A ruhája már akkor csupa víz volt. 

- Rendben. Adok neki egy injekciót, amitől aludni fog reggelig, de jobban lesz tőle. Valószínűleg kimerült, és sok stressz érte mostanában. 

- Biztos, az esküvő miatt. – jegyeztem meg inkább magamnak, de a doki is hallotta. 

- Akkor bizony jó lesz, ha kipiheni magát a nagy napra. Vigyázzon a menyasszonyára, fiatalember. – mondta mosolyogva, és felkelt az ágyról. Rettentő jó érzés járt át, és melegséggel töltött el, ahogy a doki kimondta, hogy az én menyasszonyom. Bárcsak az lenne. Mindent megadnék érte. 

- Vigyázok! – mosolyogtam, és Angie-re néztem.

- Holnapra valószínűleg jobban lesz, de az is lehet, hogy sokáig fog aludni. Ez egy elég erős gyógyszer, de a hatása biztos. Amint felébred, egyen rendesen, és ezek után ne össze-vissza táplálkozzon. Ha később is rosszul érzi magát, hívjon újra. 

- Köszönöm, doktor úr! – fogtam vele kezet, mikor lekísértem – Mivel tartozom? 

- Semmivel, fiatalember, semmivel. – mosolygott – Csak vigyázzon rá! Sok boldogságot! – mondta, és kiment az ajtón. 

Bárcsak boldogok lehetnénk, és bárcsak igaz lenne, hogy szeret engem. Gondolataimba merülve mentem vissza a szobába, ahol életem szerelme feküdt. Leültem az ágya szélére, és csak bámultam. Már sokkal jobb színe volt, és már nem is verejtékezett. Talán használ az injekció, amit a doki adott neki. Óvatosan betakartam, mire ő mocorogni kezdett.

- Harry! – nyögte halkan, de a szeme csukva volt.

- Itt vagyok, életem. – mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá, és megpusziltam a fejét.

- Maradj itt! – kérte, és felém nyújtotta a kezét. 

- Maradok. – mondtam mosolyogva, és mellé feküdtem. Ő, még mindig csukott szemmel, a mellkasomra hajtotta a fejét. Átöleltem, és közelebb húztam magamhoz.

Órákig hallgattam a szuszogását, és szinte percenként adtam puszit a feje búbjára, aztán lassan én is álomba merültem. 

Angelina Graham

Arra ébredtem fel, hogy valaki benyit a szobába, és pakolászni kezd az ágy melletti éjjeliszekrényen. Hirtelen kinyitottam a szememet, ugyanis nem tudtam, hogy ki lehet az.

- Te jó ég! – szólaltam meg, mikor megláttam a nővéremet. 

- Szia, hugi. – mosolygott rám, mikor észrevette, hogy felébredtem. 

- Mit keresel te itt? – néztem rá értetlenül, mikor feltornáztam magam az ágyban. Egész jól éreztem magam a tegnapi naphoz képest. 

- Csak megnéztem, hogy még élsz-e. – mondta gúnyosan. 

- Az emberek általában aludni szoktak éjjel. 

- Ja, de nem két napig.

- Mi? Milyen két nap? 

- Hugi… - kezdte oktató hangnemben – Szerda délután van. Te hétfő este óta aludtál. 

- Mi van? – nem akartam hinni a fülemnek. 

- Hétfőn állítólag totál hulla voltál, és kijött hozzád a doki, aki beadott valami injekciót. Ez teljesen kiütött. Néha persze magadhoz tértél, de… Tényleg nem emlékszel semmire? 

- Nem. – tekertem meg a fejemet, és elgondolkodtam. Tényleg átaludtam majdnem két napot? – Csak annyi rémlik, hogy egész nap az ágyat nyomtam, mert nem éreztem jól magam. Aztán este átjött… - itt elharaptam a mondatot, és lopva körbenéztem.

- Nincs már itt. – adta meg a választ a fel nem tett kérdésemre Abbie, és mosolyogni kezdett – Ő hívott fel, hogy jöjjek át, és vigyázzak rád. 

- És mikor jöttél? 

- Nemrég. Talán két órája. – vonta meg a vállát – Egész eddig ő volt veled, Darcy-ra meg Anne vigyázott. Tegnap is beugrottam, de csak amíg Harry hazament egy órára.

- Itt volt majdnem két napig? 

- Igen. El sem mozdult mellőled. 

- És Chad? Ő nem járt itt? – tettem fel óvatosan a kérdést.

- Csak hívott, pont mikor én voltam itt tegnap este. Felvettem, és elmondtam, hogy mi a helyzet, de persze arról nem számoltam be neki, hogy az exed ápolgat. – mondta, mire én csak összehúzott szemekkel néztem rá. Már megszoktam, hogy a nővérem mindig kimondja, amit gondol. – Azt mondta, hogy ma megpróbál átjönni. Harry ezért is lépett inkább le.

- Oké. – mondtam, és kimásztam az ágyból. 

- Hohóóó! – kiáltott fel Abbie – Nem kéne neked nyugton maradnod? Nem hiszem, hogy el tudlak kapni, ha összeesel. 

- Jól vagyok. – rántottam meg a vállamat, és előkerestem valami itthoni ruhát – Nagyon kipihentnek érzem magam. – és tényleg így is volt. 

- Hát, aki két napot átalszik, naná, hogy ki van pihenve. 

- Jól van, na. Nem tehetek róla. 

- Dehogynem! A doki szerint sokat stresszelsz, és nem eszel rendesen. Hugi, mióta Harry visszajött, fenekestül felfordult az életed. 

- Mégis mit vársz? – néztem rá, miközben magamra húztam egy kopott farmert, és egy fehér topot – Visszajött életem szerelme, pont, mikor hozzá akarok menni egy olyan pasihoz, aki mindent megad nekem, és a lányomnak. Aki szeret, és aki biztos, hogy nem hagyna el. – Abbie nem szólt semmit a kirohanásomra, csak mosolyogva tekerte a fejét – Mi bajod? – kérdeztem még mindig idegesen. 

- Életed szerelme? – kérdezett vissza.

- Mi van? 

- Azt mondta, hogy visszajött életed szerelme. – magyarázta, én pedig kissé lehiggadtam, és úgy gondolkodtam el azon, amit mondott – Annyira szereted, hogy magad sem veszed észre. Mindenki más látja, csak te nem. Előbb-utóbb Chad-nek is le fog esni, hogy nem őt szereted. 

- De én szeretem őt. – csattantam fel hirtelen. 

- De nem úgy, ahogy Harry-t. – Abbie hangja nyugodt volt, én pedig szinte őrjöngtem. Ez általában pont fordítva szokott lenni, de most ő próbált engem ráébreszteni valamire, ami nyilvánvalóan igaz. 

- Harry már a múlt, Chad pedig a jövő. – válaszoltam, és ezzel lezártnak tekintettem a témát. 

- A te döntésed, hugi. Csak nehogy késő legyen. – mondta, és felállt az ágyról, ahol eddig ült – Úgy látom már jobban vagy. Én hazamegyek, te meg kicsit gondolkodj el a dolgokon. Kaját találsz a konyhában, Harry csinálta. Szia. – köszönt el, és hangos ajtócsapódással távozott.

28. fejezet: Mint akit jól fejbe vertek

Sziasztok! :) El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ennyien írtok véleményt az új részekhez. Ezt a jó szokásotokat ne hagyjátok el! ;)

Itt is van a legújabb fejezet, amihez ismét várom a kommenteket! :D

Angelina Graham

Már elég késő volt, így a nővéremet nem kérhettem meg, hogy jöjjön értem, és Chad-et sem hívhattam fel, főleg nem ilyen állapotban. Egy emberben bíztam, és nem is kellett benne csalódnom, hiszen alig tíz perc alatt megállt előttem a kocsijával. 

- Ugorj be, bébi. – mondta a szokásos bolondos stílusában, de mikor észrevette, hogy nem vagyok túl jó állapotban, egyből komolyra váltott – Mi történt? 

- Semmi. – hajtottam le a fejemet, és elkezdtem tördelni az ujjamat. 

- Angie… - szólt rám figyelmeztetően, és még mindig nem indult el, hanem arra várt, hogy válaszoljak. 

- Igen, Louis? – néztem rá. 

- Harry csinált valamit? 

- Harry? – néztem rá meglepődve – Mióta nem seggfejnek, vagy szemétládának hívod?

- Beszéltünk, és hát… - kezdte mosolyogva - … kibékültünk.

- Jobban mondva megbocsátottál neki. – bólintottam – Örülök. 

- Te is beszélhetnél vele. – mondta egy kicsit zavartan. 

- Ó, mi beszéltünk… - húztam el a számat. 

- Öhm… Hallottam róla. – húzódott széles mosolyra a szája.
- Miről? – kérdeztem zavartan, és éreztem, hogy lángba borul az arcom. 

- A tegnap estéről. – húzogatta fel-le a szemöldökét. 

- Tudtam. – csuktam be a szememet, és az ujjaim ökölbe szorultak. 

- Jól van, na. A legjobb barátom, szerinted, nem mondja el? 

- Milyen gyorsan legjobb barátok lettetek megint. – mondtam felháborodva. 

- Eddig is azok voltunk. – mondta mosolyogva – Tudod, hogy csak arra haragszol igazán, akit szeretsz. 

- Ne célozgass, oké? 

- Éééééén? – nevette el magát, majd elindult végre a kocsival – Miért sírtál? – vette komolyabbra a témát. 

- Nem tudom, hogy elmondhatok-e neked bármint is ezek után. – húztam össze a szemöldökömet, és úgy méregettem. 

- Mi? Miért? – nem értette, hogy mire célzok.

- Na, vajon miért? Mert bármit is elmondanék neked, azt egyből továbbadnád a régi-új legjobb barátodnak.

- Most mi van? – nevette el magát – Te mondtad, hogy próbáljak meg beszélgetni vele. 

- Jóóó. Tudom. Csak… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem akartam Harry-re gondolni, de valahogy mégis jól esett, ha valaki szóba hozza, és róla beszél. – Csak…

- Csak rohadtul nehéz, hogy minden nap látod, igaz? 

- Miért ismersz engem ilyen jól? – mosolyogtam rá a mellettem ülő fiúra. 

- Mert én vagyok a legjobb barátod. – mosolygott angyalian – És utálom, hogy a két legjobb barátom szenved, ráadásul egymás miatt. 

- Én nem szenvedek, Lou. – tagadtam le egyből. 

- Hát peeeeersze. – nevetett. Annyira jól ismert már engem – Basszus, Angie! Ti ketten összetartoztok. A szíved mélyén nagyon jól tudod, hogy rá van szükséged. A hülye is látja, hogy szeretitek egymást. 

- Felépítette az álomházunkat. – csupán ennyit mondtam, miközben az ölembe bámultam. 

- Mi van? – Louis hangja zavart volt, szerintem, nem értette, hogy hogyan jött ez a mondatom a beszélgetésbe. 

- Most jártam nála először, de mégis olyan volt, mintha legalább ezerszer jártam volna ott. A ház összes részlete olyan, mint az a ház, amit együtt terveztünk meg. Az, amiben együtt akartunk lakni, boldogságban, örökre. – magyaráztam, és éreztem, hogy megint nem fogom bírni sírás nélkül. 

- Tényleg? – kérdezte szomorú hanggal, mire csak bólintottam, és kifelé bámultam az ablakon. Így próbáltam eltitkolni előle az arcomon csordogáló könnyeket. – Gondold át ezt az egészet, rendben? 

- Mit?

- A jövődet, a Chad-del való kapcsolatodat, és hogy kit szeretsz igazán. – mondta kedvesen. Én legszívesebben leordítottam volna a fejét, de tudtam, hogy nem akar rosszat. 

- Köszönöm a fuvart. – mondtam, mikor megállt a házam előtt. Egészen addig egy szót sem szóltam, csak az utolsó szavai jártak a fejemben: „kit szeretsz igazán”.

- Nincs mit. – mosolygott, és átölelt – Ha bármi baj van, hívj! Akár éjjel is. 

- Rendben. – bólintottam, és mosolyt erőltettem az arcomra – Szia.

- Szia. – köszönt, mielőtt becsuktam az ajtót, és elindultam be a házba. 

Egész nap alig ettem valamit, csupán Harry-nél a nasikból egy keveset, de mégsem voltam éhes. Vettem egy forró fürdőt, aztán bebújtam az ágyba, és szerencsére egyből el is aludtam. 

Másnap reggel úgy éreztem magam, mint akit előző éjjel jól fejbe vertek egy vasrúddal. Nem tudtam felkelni az ágyból, és forgott velem a szoba. Nem tudom, hogy mitől lettem ilyen rosszul, de teljesen kimerültnek éreztem magam. Írtam Harry-nek egy sms-t, hogy Darcy maradjon nála, mert nem érzem magam jól. Választ nem kaptam, de valószínűleg megkapta az üzenetet, mert Darcy-t nem hozta haza, pedig már este hét óra is elmúlt. Igen, egész nap az ágyat nyomtam, mert amint fel akartam kelni, egyből elsötétedett minden, és le kellett ülnöm, vagy meg kellett kapaszkodnom valamiben. A mosdóba is csak nagy nehézségek árán jutottam el. 

A plafont bámultam, mikor tompa zajokra lettem figyelmes odakintről. Tudtam, hogy bezártam az ajtót, így csak Chad lehet az. Mondjuk ma még nem is keresett, csupán egy üzenetet írt, hogy a héten elég elfoglalt lesz, és lehet, hogy egyedül kell megszerveznem az eljegyzési partyt. Na nem mintha eddig nem egyedül intéztem volna az esküvő előkészületeit is. Mikor felkapcsolódott a villany a folyosón, feljebb ültem az ágyban, és türelmetlenül vártam, hogy Chad belépjen. Aztán pár pillanat múlva kinyílt az ajtó, én pedig eléggé meglepődtem.

- Te mit csinálsz itt? – kérdeztem az érkezőt. 

- Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. – mondta aggódó tekintettel, és nem mozdult az ajtóból. 

- Harry…Tudok magamra vigyázni. Csak egy kis vírus, biztos vagyok benne. 

- De tegnap még semmi bajod nem volt. – jött közelebb, és bátortalanul ült le az ágyam végébe – Biztos, hogy nincs semmi baj? 

- Igen. – bólintottam mosolyogva. Nem akartam elhinni, hogy képes volt eljönni hozzám. Valahol mélyen, belül rettentően jól esett, hogy itt van, és aggódik, de az eszem azt súgta, hogy nem kellene ennyit találkoznom vele. – Darcy? 

- Anyámmal. – felelte egyszerűen, és összehúzott szemekkel méregetett – Jól érzed magad? 

- Mondtam már, hogy igen. Nem is kellene itt lenned. – mondtam, pedig nem akartam, hogy elmenjen. 

- Aggódtam. Hívtalak vagy ezerszer, és nem vetted fel. 

- Tényleg? – néztem rá meglepve, majd a mobilom után nyúltam, ami az éjjeliszekrényen pihent – Le van némítva. – állapítottam meg, ahogy az sem kerülte el a figyelmemet, hogy senki más nem keresett, csak ő. Pontosabban Chad-et nem érdekelte, hogy jól vagyok-e, csak Harry aggódott. 

- Azt hittem, hogy bajod esett. Nem akartam idejönni, mert nem akarlak zaklatni, de muszáj volt megbizonyosodnom róla, hogy jól vagy. – magyarázta meggyőzően. 

- Ez kedves tőled. – mosolyogtam rá, és a szívem ki akart ugrani a helyéről. 

- Mondd csak, ettél te valamit? – nézett rám szigorú tekintettel. 

- Fel sem tudtam kelni az ágyból. – ismertem be. 

- Mikor ettél utoljára? 

- Rendes kaját? Talán tegnapelőtt. – mondtam, mire az ő szemei kikerekedtek – Tegnap csak annyit ettem, amit te is láttál. 

- Te jó ég! Nem gondolod, hogy azért vagy rosszul, mert nem eszel? 

- Lehet. – vontam meg a vállamat – De nem vagyok éhes. 

- Angie… - hajolt hozzám közelebb – Ne tedd ezt magaddal. Ha miattam van ez az egész, akkor inkább békén hagylak, és majd anyám, vagy Lou jön el Darcy-ért, hogy ne kelljen látnod. De ne tedd tönkre az egészségedet. 

- Harry! Nem te vagy a hibás. Én nem ettem, mert túl elfoglalt voltam, és valahogy ki is ment a fejemből, hogy egyek valamit. 

- Hogy mehet ki ez a fejedből? – nézett rám kíváncsian – Tudod mit? – megváltozott arccal nézett rám. Tudtam, hogy tervez valamit. – Majd én csinálok neked valami finomat, és mindet meg fogod enni előttem. Rendben? – ugrott fel az ágyról.

- Rendben. – bólintottam, hiszen olyan lelkes volt, és igazság szerint tényleg nem ártana, ha ennék valamit. 

- Gyors leszek, te addig pihenj. – mondta, és kiszaladt a szobából. 

Hosszú percekig csak a tévét bámultam, és a földszintről szűrődő hangokat hallgattam. Az egész olyan érzés volt, mint régen, mikor vacsorát, vagy reggelit készített nekem, én pedig az ágyban vártam. Azóta mondjuk megváltozott a főzőtudománya, és egészen ügyes lett. Legalábbis a meglepetés vacsora, amit Darcy-val szerveztek, ezt mutatta. Most viszont teljesen más a helyzet, mint régen. Mi lenne, ha hirtelen beállítana Chad? Mit gondolna? Én az ágyban fekszek, Harry pedig a konyhában főzőcskézik nekem. De mindegy is, hiszen Chad ma nem ér rá…megint. Harry viszont itt van, mert aggódik értem, és bármit megtenne azért, hogy nekem jó legyen.