46. fejezet: Rossz ötlet volt

Sziasztok! Késéssel, de meghoztam az újabb részt. Sajnos nem maradt rajta semmi a laptopomon, így újra kellett írnom, és nagyon remélem, hogy tetszik nektek. Elég izgi lett, viszont egy kicsit rövid, de nézzétek el nekem. Ennyit tudtam kihozni egyenlőre magamból. Várom a véleményeket!

Emily Cook

- Most mi legyen? - kérdeztem a kezeimet tördelve, és Louis kocsijából félve néztem fel a hatalmas házra, ami előtt legalább tíz perce álltunk.

- Be kell mennünk. - bólintott Lou. 

- És mégis mit mondjak neki? Nem fog rám hallgatni. - estem egyre jobban kétségbe. 

- Dehogynem. Te vagy az egyetlen, aki most tudna hatni rá szerintem. - bíztatott Lou, és kedves mosolyt erőltetett az arcára. 

Mikor végre rászántuk magunkat, hogy kiszállunk a kocsiból, beparkolt mellénk az ismerős helyi szupermarket autója. Lou-ra néztem, és mind a ketten tudtuk, hogy kihez jött a házhoz szállítás. Nem olyan régen lett nagy divat, hogy online meg lehet rendelni a bevásárlóközpontok áruit, amit fél órán belül házhoz szállít a bolt saját futárszolgálata. 

- Jó napot! - pattant ki Lou a kocsiból, én pedig követtem. A fiatal fiún egyből látszódott, hogy megismerte Lou-t. 

- Jó napot! - köszönt vissza cincogó hangon. 

- Öhm... A csomag... - mutatott a kezében lévő, csilingelő papírzacskóra. Hogy miért csilingelt? Első ránézésre, és hallásra is meg lehetett állapítani, hogy mit rendelt Harry. Alkoholt. 

- Igen. - tért magához a kébulatból a fiú - Erre a címre rendelték. 

- Majd én fizetem. - bólintott Louis, és elővette a tárcáját a hátsó zsebéből. Kifizette a futárt, bőséges borravalóval megjutalmazva. - Menjünk be! - javasolta, de én nem mozdultam. 

- Várj! - kiáltottam egy kicsit hangosabban a kelleténél.

- Mi az? - kíváncsiskodott. 

- Van egy ötletem. - gondolkodtam tovább hangosan. 

- Mi? 

- Add azt ide! - nyúltam a csomag felé. 

- Majd én viszem. - tekerte meg a fejét - Nagyon nehéz. Rengeteg pia van benne. - nézett a zacskóba.

- Nem. Egyedül megyek be. - mondtam, és kikaptam a kezéből a csomagot. 

- Biztos vagy te ebben? - húzta fel a szemöldökét. 

- Ha hatni akarok rá, akkor jobban fog menni egyedül. - magyaráztam, és próbáltam tartani a nehéz zacskót. 

- Rendben. - bólintott pár másodpercnyi gondolkodás után Lou - Az autóban várlak. Ha bármi baj van, szólj!

- Mégis mi baj lenne? - nevettem rá zavartan, mert belül rettentően ideges voltam.

Louis magamra hagyott, és visszaült a kocsijába. Én pedig nagy nehezen megnyomtam a csengőt. 

Legnagyobb döbbenetemre másodpercek alatt kinyílt az ajtó. Pontosabban Harry úgy tépte fel, nagy, izgatott szemeket meresztve. Ennyire vágyakozna már az alkoholra? 

- Hát te? - nézett rám kissé csalódottan, amitől vetett egy bukfencet a gyomrom. Egyáltalán nem örül nekem. 

- Erre jártam, és gondoltam, hogy benézek hozzád. - hazudtam, és csak reméltem, hogy nem lát át rajtam. 

- Aha. - bólintott - Mi az nálad? - mutatott a kezemben tartott csomagra. 

- Most futottam össze a futárral. Ide hozta. 

- Add! - nyújtotta felém mohón a kezeit. 

- Bemehetek? 

- Gyere! - utat engedett, én pedig beléptam a hatalmas előtérbe. Nem volt most arra gondom, hogy végignézzek a házba, sokkal jobban izgultam azért, hogy mi lesz ebből a beszélgetésből. 

Csupán a nappaliba pillantottam be. A függönyök be voltak húzva, de még a sötétben is láttam, hogy micsoda disznóól van az egész házban. 

- Odaadnád a csomagot? - kérdezte újra. 

- Nem. - vágtam rá egyből, és én magam ugyan úgy meglepődtem, mint Harry.

- Emily! - mondta ki a teljes nevemet, és dühösnek hatott. 

- Harry? - néztem rá kérdő tekintettel. 

- Mennyi volt? - vette elő a pénztárcáját, és számolgatni kezdett. 

- Nem az a lényeg, Harry. 

- Akkor mi? - folytatta unottan. A hagja rekedtes volt, és csak most tünt fel, hogy milyen rosszul nézett ki. A pólója tiszta foltos volt, gondolom a hányás miatt. A szemei beesettek voltak, és eltűnt a csillogás is azokból a gyönyörű, zöld szemekből. 

- Miért iszol? - tettem fel az egyszerű kérdést, és nyeltem egy nagyot.

- Mert jól esik. - rántotta meg a vállát, és rám mosolygott - Tudom, hogy hol van a határ. Ne aggódj miattam. - próbált kedves lenni velem, de közben a kezemben tartott csomagot figyelte. 

- Minden nap hulla részegre iszod magad, Harry. 

- Ez nem igaz. Csak iszogatok egy keveset. - próbált meggyőzni. 

- Lou nem éppen így látta ma reggel. - csúszott ki a számon, és Harry-re nézve egyből tudtam, hogy rosszt mondtam. 

Az arca elsötétült, és dühös pillantással méregetett. 

- Szóval erről van szó. - emelte fel a hangját - Lou neked árulkodik? 

- Nem árulkodik, csak a segítségemet kérte. 

- Nem tudsz nekem segíteni. - hajtotta le a fejét, és halkult a hangja is.

- Pedig szeretnék. 

- Egy dologgal tudnál segíteni, de arról még csak álmodni sem merek. - még most sem nézett rám.

- Harry! - léptem felé egyet, mire felemelte a fejét, és újra ideges lett. 

- Menj el! - mondta mogorván. 

- Nem. 

- Menj el innen! - ordította el magát, amitől annyira megijedtem, hogy a nehéz csomag, amit így is alig tudtam tartani, kicsúszott a kezemből, és csörömpölve landolt a padlón. 

Harry-re néztem, aki tátott szájjal, és eszeveszett tekintettel nézte a szétömlő folyadékot.

- Mit tettél? - ordította újra, majd olyan történt, amire nem számítottam. Harry megindult felém, és rám sem nézve, nagy erővel lökött el a széttört üvegek mellől. Nem tudom, hogy mi történt, de csak egy lökést éreztem, és azt, hogy fájdalom szúr a vállamba. A következő kép pedig az volt, hogy a földön feküdtem, míg Harry az üvegszilánkok között keresgélt, hátha talál valami menthetőt. 

Hüledezve néztem rá, és erőt véve magamon, feltápászkodtam. A sós könnyek égetni kezdték a szememet. Egyre hangosabb lett a zokogásom, mire Harry felkapta a fejét. 

- Mi van? - nézett rám értetlenkedve - Most miért sírsz? Inkább nekem kéne sírnom. Nézd, mit tettél. 

A hangja, és a vádló szavai fájtak. Nem azért sírtam, mert sajgott a vállam az ütéstől, pedig rettentően fájt, hanem azért, mert így beszélt velem, és így nézett rám. 

- Mi a baj? - kérdezte újra, kicsit gyengédebben. Talán rájött, hogy ő tett valamit. Felém nyúlt, mire én ijedten hátrálni kezdtem. - Te.... Te félsz tőlem? - hangja kétségbeesett lett.

Nem válaszoltam, csak megfordultam, és sírva kifutottam az ajtón. Rossz ötlet volt idejönni.

Harry Styles

- Remélem, hogy nem ittál azóta! - vágódott ki a házam ajtaja, és Louis jött be rajta idegesen. 

- Mit keresel itt már megint? - kérdeztem unottan, miközben a nappali kanapéján feküdtem. 

- Nem is értem, hogy te mit keresel itt. 

- Mi van? - néztem rá értetlenül. 

- Én a helyedben összeszedném magam, rendbe tenném a fejemet, és elindulnék bocsánatot kérni. Tudod te, hogy mit tettél? - kérdezte vádlón, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy miről hadovál. 

- Mégis mi a francról beszélsz? - ültem fel, és felé pillantottam.

- Arról, hogy az állítólagos életed szerelmét az előbb vittem haza teljesen összetörve. 

- Mi? - valami rémleni kezdett. 

- És hidd el, hogy nem azért sírt, mert fájt neki, hogy fellökted.

- Basszus... - magam elé bámultam, és minden tiszta lett - Bántottam. 

- Igen. Mert neked fontosabb volt a pia. - muatott az összetört üvegszilánkok felé.

- Nem az. - mondtam szomorúan. 

- Szereted őt? 

- Persze, hogy szeretem. - vágtam rá egyből. 

- Én most itthagylak! Ha van egy kis eszed, akkor rendbe teszed magad, és megpróbálsz bocsánatot kérni tőle. - mondta, és ugyan olyan gyorsasággal távozott, ahogy nemrég érkezett. 

Bántottam. Bántottam a lányt, akit mindennél jobban akarok, és szeretek. Hogy tehettem ezt? Minden az alkohol hibája. Minden az én hibám. 

Késés

Sziasztok drágáim! :) Sajnos rossz hírrel jövök, ugyanis a laptopom feladata a harcot, és elromlott. (Most telefonról vagyok.) Minden fejezet, amit eddig megírtam, azon van. :( Így holnap reggel nem tudok új résszel jönni. Ha jövő héten sem lesz megcsinálva, akkor megírok újra legalább egy fejezetet, és hozom jövő pénteken! Legalábbis próbálom!  :) Remélem, nem utáltok nagyon, max a laptopomat. :D
Csók nektek!  :)

45. fejezet: Egy próbát megér

Sziasztok! :) Meghoztam a legújabb fejezetet, habár nem sok visszajelzést kapok tőletek! :( Nagyon örülnék pár kommentnek. Tényleg! :)

A mai rész valamivel hosszabb, és talán izgalmasabb is lett. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá.

Emily Cook

Hétfő reggel, habár már kipihentem a buli utáni rosszullétet, álmosan vánszorogtam be az iskola kapuján. 

- Jó reggelt, szépség! – hallottam meg magam mellett a hangot, és a szívem nagyot dobbant. 

- Szia! – suttogtam elfúlt hangon, és kipirult arccal néztem a mellettem lépkedő Dylan-re. 

- Kipihented magad? – érdeklődött.

- Persze. Szombaton egész nap aludtam, de már visszaállt a szervezetem a korai kelésre. – ásítottam el a mondat végét, mire ő csak nevetett egyet. Nagyon édes, ahogy nevet. Ahogy kivillannak a hófehér fogai, mikor felhúzza a szája jobb szélét. 

- Látom… - mondta, mikor beengedett maga előtt az ajtón. 

- Veled mi a helyzet? – kérdeztem, hiszen mindig csak rólam van szó – Megvolt az edzés? 

- Nem. Mivel esett az eső, ezért elhalasztották. Tegnap reggel volt helyette. – húzta el a száját. 

- Akkor maradhattál volna még a buliban. – sajnálkoztam. 

- Jól érezted magad te nélkülem is. – simított végig a karomon, és azt hiszem, tudtam, mire céloz. 

- Azért örültem volna, ha velünk tartasz. – tudatosítottam. 

- De más nem hiszem. – nézett rám kérdőn, és már biztos voltam benne, hogy most ismét előkerül a Harry-téma – Harry nem nagyon csípte, hogy ott voltam. 

- De ugye nem miatta mentél haza? – kérdeztem összehúzott szemekkel. 

- Egyrészt de. Az is közrejátszott. – ismerte be.

- Ne már. Harry és én csakis barátok vagyunk, ezt már mondtam péntek este is. – mosolyogtam.

- Rendben. – bólintott.

- Azért nem kellett volna hazamenned, mert neki nem tetszettél. Szerettem volna, ha maradsz még. Az én bulim volt, nem az övé, és nem neki kell tetszened, hanem… - haraptam el a mondat végét. Miket beszélek? 

- Hanem neked? – mosolygott rám, és bal kezét az állam alá tette, úgy emelte maga felé az arcomat, amit próbáltam takarni előle, hiszen pipacsvörös lett ismét – Tetszem neked? 

- Menni kéne az órára. – nevettem zavartan, és nem néztem a szemébe, sőt még csak az arca közelébe sem emeltem a tekintetemet. 

- Nem kell válaszolnod. – mondta halkan, és megsimogatta az arcomat – Viszont…

- Viszont? – félve, de mégis kíváncsian néztem rá.

- Mivel annyira szeretted volna, ha maradok… Mi lenne, ha eljönnél velem ma vacsorázni? 

- Nem is tudom… Tanulnom kell, meg… - kezdtem védekezni, de ő a szavamba vágott.

- Remek! Akkor tanulunk együtt. Este találkozunk, és beülünk valami nyugis helyre, ahol tanulhatunk. Oké? – nézett rám várakozva, és kérlelő szemekkel.

- Legyen! – egyeztem bele – De most már tényleg mennem kell órára. 

- Még összefutunk! – bólintott, és mielőtt távozott volna, lenyomott egy puszit a számra.

A meglepettségtől meg sem tudtam szólalni. Mire magamhoz tértem, Dylan már messze járt. Megcsókolt. Oké, nem csók volt, csak puszi, ami valószínűleg csak félrecsúszott. Vagy tudatos volt? Ő felfogta egyáltalán? Vagy neki is csak pillanatokkal később esett le, hogy mi történt? 

Harry Styles 

A nap gyengén sütött be az ablakon, egyenesen bele az arcomba. Nem szokott zavarni a tűző napsütés sem, de most ettől a kis fénytől is végem lett. Amint kinyitottam a szemem, forogni kezdett a szoba. Felülni nem tudtam, és nem is akartam, egyből elkapott volna a hányinger. Hánynom kellett, de szomjaztam. Innom kellett valamit, mert úgy ki volt száradva a szám, hogy nyelni is alig bírtam, és a szám is szét volt repedezve. Nagy nehezen kinyitottam a szememet, de csak az egyiket, és körülnéztem. Megláttam egy üveget az éjjeliszekrény szélén, minek hatására egyből kipattant mindkét szemem, és nem foglalkozva a hányingerrel, és a szédüléssel, utána nyúltam. A számhoz emeltem, és végre megéreztem a maró whisky ízét a nyelvemen, majd a torkomban. Megkönnyebbülés járt át, mikor jó pár kortyot megittam belőle, majd a hasam őrületes kavargásba kezdett, és éreztem, hogy vissza fog jönni minden. Pár pillanat múlva a könnyeim elhomályosították a tekintetemet, hiszen a bűzős trutymó a számon és az orromon keresztül távozott belőlem. Kicsit megkönnyebbülve dőltem vissza az ágyba, de nem fekvő pozícióba, mert akkor megint kiütött volna a rosszullét. 

- Mi a franc ez? – egy ismerős hangra eszméltem fel – Mit művelsz, Harry? – szemeimet kinyitva láttam, hogy már közel sem úgy sütött a nap, mint nemrég. Vagy az a nemrég már órákkal ezelőtt volt? Megint elnyomott az álom?

- Mi van? Hány óra van? – néztem körbe, kicsit már jobban éreztem magam, mint mikor először magamhoz tértem – Hány óra? 

- Délután van. Öt óra. Nem voltál próbán, Harry! – kiáltott rám legjobb barátom.

- Lou! – nyugtattam, és feltápászkodtam az ágyból – Ne kiabálj, oké? Szétreped a fejem. Álmos vagyok, fáradt, és rohadtul szomjas. – megláttam az üveget az éjjeli szekrényen, és felé nyúltam. Louis azonban gyorsabb volt. 

- Megint ittál, ugye? – nézett rám vádló tekintettel. 

- Csak egy kicsit. – mutattam biztosításként a kezemmel – Nagyon kicsit. 

- Aha. Azért van széthányva az egész ágyad. Mert csak keveset ittál. 

- Csak elrontottam a gyomromat. – néztem körül, és igaza volt. Az egész ágynemű valami barna trutyiban úszott, néhol rászáradva.

- Aha… El. – bólogatott – Minek csinálod ezt? Tönkreteszed magadat. 

- Lou! Mi vagy te, az anyám? – emeltem fel kicsit a hangomat, mert kezdett az agyamra menni – Nyugi már, csak iszogattam kicsit. 

- Minden nap iszogatsz kicsit, Harry! Ez így nem oké. Kihagyod a próbákat, elhanyagolsz mindent, és mindenkit. – sorolta.

- Szarok rá! – rántottam meg a vállamat – Mégis kinek hiányoznék? 

- Te teljesen hülye vagy? – ordította el magát.

- Menj el Lou! – intettem le – Hagyj pihenni.

- Meddig akarsz pihenni? Napok óta itt fekszel. 

- Menj! De azt hagyd itt! – mutattam a kezében lévő üvegre.

- Eszem ágában sincs. – tekerte a fejét – És a többit is elviszem, amit találok.

- Húúúúú! – gúnyoltam ki – Biztos nem tudom hol van a bolt. 

- Kocsiba ne merj így ülni. 

- Blablabla. – mutogattam felé, majd az ajtóra – Menj! 

- Később visszajövök. – mondta halkan, és becsapta maga mögött az ajtót. Én lecsuktam a szememet, ugyanis a fejem szinte lüktetett Lou hangjától. 

Emily Cook

- Minden oké? – néztem gyanakodva, a bejárati ajtónkban álló fiút. Az arca meggyötört volt, a szemeiben pedig félelem, és kétségbeesés tükröződött.

- A legkevésbé sem. – tekerte meg a fejét szélsebesen.

- Gyere be! – álltam odébb, és utat engedtem neki a nappalink felé – Mondd, csak! Történt valami? – kezdtem aggódni.

- Harry-ről van szó. – vallotta be Louis, és tördelni kezdte a kezeit, amint helyet foglalt a kanapén.

- Baja esett? – kérdeztem elfúlt hangon, és felkészültem a legrosszabbra. A szívem a torkomban lüktetett. 

- Nem hittem el neked, hogy tényleg baj lehet az alkohol dologból. – hajtotta le a fejét – De aztán…

- Aztán? – érdeklődve vártam a folytatást.

- Tőle jövök. Totál részegre itta magát a hétvégén, nem jött a próbákra, csak otthon fekszik, és fel sem kel az ágyból. Jobban mondva nem tud felkelni. 

- Ennyire rossz a helyzet? 

- Az egész ágya szét van hányva. Abban fekszik, és nem is érdekli. 

- Te jó ég! – arcomat a kezeimbe temettem, és egyre rosszabbul kezdtem érezni magam – Mi a franc történt vele? 

- Te… Te történtél. – nézett félve a szemembe Lou. 

- Ne mondd ezt! – kérleltem – Könyörgöm! 

- De ha egyszer így van… - rántotta meg a vállát. 

- Szerinted most mit tegyünk? 

- Nem tudom, de sürgős segítség kell neki, mielőtt még jobban az alkohol rabja lesz. De én nem tudom, hogy mit tegyek vele. 

- Nem engedheted meg neki, hogy igyon. 

- Tudom. Éppen ezért hoztam el tőle minden alkoholt. De nem lehetek vele egész nap, nem őrizhetem minden percben.

- Tudom! – nyugtattam meg az egyre jobban kétségbeeső fiút. 

- Mondtam neki, hogy visszamegyek még ma, de ahogyan kidobott az előbb, úgy ki fog dobni később is. 

- Kidobott? – csodálkoztam el rajta.

- Igen. Kiabált velem, és azt akarta, hogy hagyjam békén, és hagyjam, hogy tovább vedeljen. 

- De nem hagytad, ugye? 

- Persze, hogy nem. Mondom, hogy mindent elhoztam tőle. Az összes alkoholt, még az alkoholmentes söröket is. 

- Oké. – nyugodtam meg kicsit. 

- De nem mondom kétszer, hogy azóta nem szerzett magának valamit.

- És én mit tegyek, Lou? Nem lehetek vele azért, hogy ne igyon. Ezt már mondtam.

- Tudom! – bólintott – De gyere el velem.

- Hova? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Hozzá. Gyere el velem, és beszélj vele.

- Nem gondolod, hogy csak rontana a helyzeten? 

- Nem tudom, de egy próbát megér. Szerintem mindenképp inni fog. 

- Nem is tudom… - gondolkodtam el hangosan. 

- Kérlek! – nézett a szemembe, nagy tengerkék szemeivel.

- Rendben! – egyeztem bele – Átöltözök, és mehetünk.