8. fejezet: Virágtenger

Ez az első olyan fejezet, ami még nem volt publikálva a GPortálos lapomon. Innentől kezdve csak szép lassan jönnek majd a részek. Remélem, hogy élvezni fogjátok őket! Jó olvasást!

A késő délutáni ruhapróba olyan gyorsan ment, mint mindig. Ez volt az a dolog minden héten, ami általában fél órán belül meg lett oldva. A stylist szerint minket lehetett a legkönnyebben, és leggyorsabban felöltöztetni. A Gotta Be You-hoz mind a hárman csodaszép, estéji ruhákat kaptunk, amik a fehér árnyalataiban pompáztak. A másik, gyorsabb számhoz, mindenféle színes ruhákat kaptunk, ami inkább volt a mi világunk.

Este fáradtan zuhantam az ágyba, mint az már hónapok óta megszokott volt. Nem akartam elhinni, hogy holnap már főpróba lesz. A telefonom rezegni kezdett a táskámban, amit a fal melletti fotelra dobtam, mikor hazaértünk. Olyan gyorsan halásztam elő, amilyen gyorsan csak tudtam. Eszméletlen, hogy soha nem találok meg semmit a táskáimban, ha nagy, ha kicsi. Mire végre a kezembe fogtam a mobilt, a képernyőn ismeretlen szám jelent meg. 
- Tessék? – szóltam bele.
- Szia! – hallottam a vidáman csengő, ismerős hangot – Hogy ment a ruhapróba?
- Sziaaa! Nagyon jól. Alig fél óra alatt végeztünk.
- Akkor már otthon vagytok?
- Aha!
- Na, az szuper! – mondta, pont akkor, mikor megszólalt a csengő.
- Várnál egy percet? Csengettek. Szokás szerint nekem kell ajtót nyitnom.
- Persze. – válaszolta.
- Nem tudom, ki lehet az ilyen későn. – mondtam a telefonba, mikor kinyitottam az ajtót.
- Én! – hallottam a telefonból, és egyben attól az embertől, aki az ajtóban állt.
- Louis! – rettentően meglepődtem, mikor ott állt velem szemben – Mit keresel itt?
- Erre jártam, és gondoltam beugrok köszönni.
- Igen? – néztem rá furcsán – Öhm… Gyere be! – adtam neki utat, és besétált a nappaliba.
- Köszi. – mondta, miközben leült a kanapéra – Jó kis kéró.

- Az. – ültem le vele szembe, a fotelba. 

- Na és? Kitaláltad már, hogy hova menjünk vacsizni? 

- Tessék?

- Hát szombaton tovább fogtok jutni, és jössz velem vacsorázni. Fogadtunk! – emelte fel az ujját.
- Nem megyek!
- De! Fogadtunk, és nincs más választásod! Addig úgysem hagylak békén.

- Nem megyek, mert úgysem jutunk tovább. Nem fogom tudni elénekelni.

- Jaj, dehogy nem! – forgatta meg a szemét – Mindig jók vagytok.

- Szoktál nézni minket? – csodálkoztam rajta.

- Igazából nincs időm élőben nézni, de tegnap visszanéztem az összes eddigit. – mosolygott rám.

- Oh… értem! Gondolom, meg akartál bizonyosodni róla, hogy mekkora esélyed van a vacsorára.

- Igen, és örömmel láttam, és hallottam is, hogy óriási esélyem van rá. – magyarázta hatalmas beleéléssel, én pedig mosolyogva figyeltem. 

- Ó! – hallottam meg Vic hangját a hátunk mögött – Sziasztok!

- Szia! – köszönt neki Louis, és egyből felpattant, hogy kezet foghasson vele – Louis Tomlinson! 

- Victoria Benett. Örülök, hogy megismerhetlek. – mosolygott rá a barátnőm, majd mikor Louis nem látta, rám nézett, és elkezdte húzogatni a szemöldökét – És, mi járatban?

- Erre jártam, és gondoltam benézek, és sok szerencsét kívánok szombatra. 

- Köszönjük. Te is eljössz megnézni minket? – érdeklődött, és én meg akartam fojtani. Nem akartam, hogy ott legyen. Azt meg főképp nem, hogy Harry is jelen legyen. Bőven elég lesz a holnapi főpróba. 

- Nem hiszem. – mondta elhúzott szájjal Louis – Próbánk lesz, sajnos. Soha nem halasztjuk el. 

- Értem, és sajnálom. Pedig Olivia biztosan örült volna neki. – kuncogott ránk, mire Louis mosolyogva, de kíváncsian nézett rám.

- Vic! – szólaltam meg, szinte sziszegő hangon – Nem vagy még álmos? 

- Nem! – felelte lazán, majd a pillantásomra meggondolta magát – De nem akarok zavarni, megyek a szobámba.

- Maradj csak! Nekem úgyis mennem kell. – szólalt meg Louis, és felkelt a kanapéról, majd az ajtó felé indult. Megfordult a fejemben, hogy visszatartom még egy kicsit, de jobbnak láttam, ha elmegy. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy érdeklődök iránta. Egyáltalán érdekel ő engem? 

Az ajtóhoz kísértem, ahol egy puszit nyomott az arcomra, majd miután elköszönt mind a kettőnktől, becsuktam utána az ajtót.

- Na ebből tényleg hatalmas baj lesz. – hallottam Vic vészjósló hangját. 

- Megint miről beszélsz? 

- Egy nap alatt egyszerre két pasi, méghozzá egyazon bandából.

- Ne kezdd, oké? – figyelmeztettem – Nem akarok megint veszekedni.

- Nem is azért mondom, Olivia. – a hangja komoly volt, nem a szokásos idegesítő stílust használta, így rá figyeltem – Louis láthatóan érdeklődik irántad, nem véletlenül hívott randira. 

- Az nem randi.

- Okééééé. Fogadás, de egyértelműen randi akart lenni. Harry viszont visszafogja magát, talán gyáva is beismerni, hogy mit érez, amit őszintén megvallva nem néztem ki belőle. Mindig olyan őrült, és őszinte. 

- Harry, és én barátok vagyunk. – válaszoltam halál komolyan, és próbáltam megértetni vele a dolgokat – Rendben. Azt beismerem, hogy Louis-n látszik, hogy próbálkozik. Én sem vagyok hülye. De ezt a Harry dolgot zárjuk már le, kérlek!

- Rendben! – emelte fel védekezően a kezeit – Többet nem hozom szóba, de csak figyeld meg, hogy mi lesz a vége. 

Megtekertem a fejemet, jelezve, nem érdekel, hogy mit gondol, majd a szobámba mentem, még gondolkozni sem volt erőm a történteken, ugyanis pár pillanat alatt álomba merültem.

- Oliviaaaaaaa! – hallottam messziről Tracy hangját, ami minden másodperccel hangosabb lett. – Olivia! Kelj már fel.
- Nem hiszem el, hogy egy nap sem tudom kipihenni magam. – dünnyögtem a párnába.
- Gyere már! – lerántotta rólam a takarót, és elkezdett kihúzni az ágyból.
- Mi van már? – szóltam rá dühösen – Mi ilyen fontos?
- Hoztak neked valamit. – mondta izgatottan.
- Nagyon jó, de nem várhat még? Álmos vagyok.
- Ha ezt meglátod, egyből felébredsz. – tudtam, hogy nem fog békén hagyni, és igazság szerint kezdett érdekelni, hogy mitől ennyire izgatott. Felkeltem, beleléptem a mamuszomba, és magamra kaptam a hálóköntösömet. Tracy szinte kitolt a nappaliba, ahol tényleg rögtön felébredtem a látványtól.
- Ez mi? – kérdeztem ámulva.
- Neked jött, és ez volt hozzá. – Vic, aki szintén kint volt a nappaliban, egy kis kártyát nyomott a kezembe, amin ez állt:

”A legnagyobb rajongód!”

- Ki küldte? – kérdezte kíváncsian Tracy.
- Nem tudom. – mutattam neki a kártyát.
- Jaj, Olivia! Ne legyél ilyen naiv. – forgatta a szemét Vic – Gondolom a tegnap esti látogatód. Ki küldte volna?
- Kiii? Milyen látogató? – Tracy szinte rosszul volt, hogy nem ért semmit az egészből.- Louis? – bámultam magam elé. Igen, valószínűleg csak ő lehet ilyen őrült, hogy több száz rózsával árassza el a nappalinkat..