Epilógus

Hát, itt van a vasárnap, és itt van az epilógus, amivel lezárjuk ezt a történetet. További hozzáfűznivalómat az epilógus alatt találjátok.
Jó olvasást!

Még szerencse, hogy időben elindultunk, hiszen belekeveredtünk egy elég nagy dugóba. Annyira nem aggódtam, mert még elég sok időnk volt.

Mikor tizenegy óra előtt kiértünk a reptérre, és megkerestük a kaput, ahol majd be kell szállnunk, ránéztem a szüleimre, talán először a mai napon. Az anyám szétsírta a szemeit, és úgy láttam, hogy apám is nehezen viseli, hogy még messzebbre kerülök tőle. Bella még nem nagyon értette, hogy mi történik, de Erin tisztában volt vele, és ő is sírt. Folyton veszekedtünk, és egymásba kötöttünk, de testvérek között ez így szokás. Szerettük egymást, és rettentően hiányozni fog. 

Eljött a búcsú ideje. Átöleltem a szüleimet, anya meg sem tudott szólalni a sírástól, és apának is kijöttek a könnyei. Átöleltem Erin-t is, aki olyat mondott nekem, mint még soha:

- Szeretlek! 

- Én is nagyon szeretlek! Minden nap beszélünk, jó? És majd sokszor jössz hozzánk. Elviszlek vásárolni, koncertekre, meg mindenhova.

- Megígéred? 

- Becsület szavamra. – összefogtuk a kisujjunkat, és megráztuk egymás kezét. 

- Gyere ide, kicsi. – nyújtottam a kezemet Bella felé, aki a vállamra borult. Szerintem maga sem tudta, hogy miért sír, csak követte a többiek példáját – Harry is itt van? – kiáltotta a fülembe, mire én elhajoltam tőle, és ránéztem. A hátam mögé bámult, és várakozva nézett. Hátrafordultam, és megláttam a 1D-s fiúkat, Perrie-t, és Simon-t.

- Ő nincs. – válaszolt Liam Bella-nak, de szerintem inkább nekem szánta. Nem baj. Jobb is ez így. 

- Sok sikert, kislányaim. – ölelt meg minket Simon – Annyira büszke vagyok rátok. Még találkozunk. – láttam, hogy valami megcsillan az ő szemébe is. Talán egy könnycsepp?

- Majd írjatok! – ölelt át mindhármunkat Perrie is. Nagyon jóba lettünk ez alatt a pár hét alatt, és sokat beszélgettünk. Nagyon fog hiányozni, ahogy a fiúk is, akik szintén elbúcsúztak tőlünk. Vic teljesen összetört, mikor Liam magához szorította, és megcsókolta. 

- Kérjük kedves utasainkat, hogy kezdjék meg a beszállást a 12:00-ás, Los Angeles-i jártara. – harsogott a hagosbeszélőből. 

- Itt az idő. – szólalt meg Vic. Mindannyian megöleltünk még egyszer mindenkit, és elindultunk a kapu felé. Még egyszer hátrapillantottam, mindannyian minket figyeltek, és sírtak. A szívem mélyen reménykedtem benne, hogy ha visszanézek, akkor egyel több ember lesz ott, de nem volt. Intettem egyet, és követtem a lányokat. Végigmentünk a hosszú folyosón, és egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre elfoglalhattuk a helyünket. 

- Itt az én helyem. – mutattam rá a nagy, kényelmesnek tűnő székemre, és belevetettem magam. Naná, hogy az első osztályon utaztunk. – Ne már, hogy nem is mellettem ültök. 

- Ne nyavalyogj már most! – szólt rám Vic, akik Tracy-vel a gép másik felén ültek, de ugyan abban a sorban, csak az út választott el minket középen. 

- Kérjük kedves utasainkat, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket. A felszállást hamarosan megkezdjük. – mondta be az utaskísérő. Követtem az utasítást, ahogy mindenki más is. 

- Elnézést! Bocsánat! – a kiabálás betöltötte az egész gépet. Valaki valószínűleg majdnem lemaradt. 

- Elnézést, fiatalember! Láthatnám a jegyét?

- Maga szerint hogyan jutottam el eddig, ha nincs jegyem? – ismerős volt a hangja, de nem láttam belőle semmit, mert bele volt húzva a csuklya a fejébe, és napszemüveg volt rajta. Mondjuk igazából nem is érdekelt, hogy ki az. Belemerültem az újságba, amit magammal hoztam, és elkezdtem olvasni egy cikket. Arra lettem csak figyelmes, hogy valaki levágódik mellém, és szinte bepasszírozott engem az ülésembe.

- Már megbocsásson, de maga nem lát? – torkolltam le – Mi baja van?

- Az, hogy egy hete nem csókolhattalak meg. – szólt a srác, nekem pedig majdnem kiugrott a szívem, mikor ránéztem, és levette a csuklyát, meg a szemüveget. 

- Hogy…hogy kerülsz te ide? – alig találtam szavakat. Csak bámultam rá, nem akartam elhinni, hogy itt ül mellettem. Ránéztem a lányokra, akik szintén csodálkozó arccal néztek rá.

- Elmegyek veletek, és megnézem, hogy hova kell mennem legközelebb.

- Legközelebb? Harry, te miről beszélsz? 

- Arról, hogy szeretlek, és nem bírok nélküled létezni. Távkapcsolatban fogunk élni, és amikor csak tehetem, veled leszek. 

- Neked elment az eszed? Ide-oda akarsz utazgatni a két kontinens között?

- Elvégre megtehetem. Sztár vagyok, te is az vagy. Van rá bőven pénzünk. Én az összes vagyonomat odaadnám, akkor is, ha csak egy percet tölthetnénk együtt.

A szememből elkezdtek potyogni a könnyek, de ezúttal a boldogság miatt. Harry képes volt utánam jönni a gépre, és nem akarja feladni a kapcsolatunkat. Lehetnék ennél boldogabb? Életem szerelme itt ül mellettem, és akár az egész világot is átrepülné azért, hogy lásson. Hosszasan megcsókoltam, amit ő mosolyogva viszonzott. Annyira hiányoztak az ajkai, az érintése, az illata, az egész lénye, ami mindig erőt öntött belém. Szeretem őt, az életemnél is jobban.

Hát, akkor itt is van a vége! Nem akartam totális happy end-et, szerintem pontosan így lett jó. Talán nektek is tetszik így, és megértitek, hogy nem akartam a tipikus "Boldogan éltek, míg..." befejezést. Képzelje el mindenki úgy a folytatást, ahogy szeretné.
Köszönöm nektek ezeket a csodás heteket. Az elején még nem gondoltam, hogy ennyire sikeres lesz a sztori, ezért rettentően örülök, hogy napról napra többen jöttetek, és írtatok véleményt is. Köszönöm az eddigi 14 feliratkozót is, és talán ez a szám majd bővülni fog. ;)

Remélem, hogy nem okoztam csalódást nektek, és remélem, hogy továbbra is jártok majd a blogra, és nyomon követitek az új történetet is, amivel már jövő héten megismerkedhettek. ;)

38. fejezet: A búcsú

Sziasztok! Elérkeztünk az utolsó részhez is, és már csak az epilógus van hátra. Tudom, hogy a tegnapi rész miatt nagyon utáltok, most meg még jobban fogtok, mert ebben a részben nem szerepel Harry, ez amolyan lezáró része a sztorinak. Kezdek szomorú lenni, mert holnap vége lesz egy fejezetnek a blog életében, és mennyire szép is volt.

Na de előre nem érzelgősködök, hagyjuk azt holnapra. ;)

Várom a véleményeket a részről!

Egy hét telt el azóta, hogy elmondtuk a fiúknak, hogy el fogunk költözni. Vic is nehezen viseli, hogy itt kell hagynia Liam-et, hiszen alig kezdődött el a kapcsolatuk. De megígérték egymásnak, hogy megpróbálják a távkapcsolatot. Elvégre Zayn-nek, és Perrie-nek is menni szokott a turnék alatt. Igaz, hogy ez most teljesen más, ugyanis mi lehet, hogy vissza se jövünk többet Londonba. Én még most sem tudom felfogni, hogy itt kell hagynunk mindent, az egész életünket. Csupán egyetlen egy jó dolog van az egészben, méghozzá az, hogy a lemezcég, amivel szerződést kötöttünk, ingyen utazást ajánlott fel a családunknak Los Angeles és London között, tehát amikor csak akarnak, meglátogathatnak minket, akár hetente is. Nagyon kellünk annak a cégnek, remélem, hogy meg is éri lemondani az itteni életről. Sam már előrement elintézni a dolgokat, hogy mire odaérünk, minden a legnagyobb rendben legyen.

- Még most sem beszéltetek? – nyitott be a szobámba Vic, mikor én az utolsó bőröndömet pakoltam tele.

- Kivel? 

- Olivia! – néz rám felhúzott szemöldöke alatt.

- Nem. Nem kerestem, és ő sem keresett engem. Utál.

- Dehogy utál! Totál ki van készülve.

- Honnan tudod? – kaptam rá a tekintetemet.

- Liam azt mondta, hogy aznap, mikor elmondtad neki, hogy elmegyünk, leitta magát, és…

- Gondolom valami nővel vigasztalódott. De hát nem vethetem a szemére, elvégre szabad ember.

- Rosszabb! Balhézott valami bárban, aztán ittas vezetésért elkapták. 

- Tessék? 

- Nyugi. Senkinek nem esett baja. Egy éjszakára bent tartották, másnap reggel már kijöhetett. Mondjuk a saját lábán nem is tudott volna távozni, ha még este kiengedik. 

- Te jó ég! Elment az esze.

- Nem. Csak összetört a szíve.

- Jobb lesz ez így neki, és nekem is.

- De miért ne próbálhatnátok meg ti is a távkapcsolatot? Jobb, mint ez, még akkor is, ha nem lesz semmi belőle. 

- Mert ott van Louis. Ha nem lenne, akkor talán… De így jobb mind a kettőjüknek. 

- És neked is? 

- Ha nekik jó, akkor nekem is. – mosolyogtam bíztatóan, de nem hogy Vic nem hitt nekem, és sem hittem magamnak. 

- Olivia! – néz be Tracy a nyitott ajtón – Keresnek.

Reménykedve néztem rá, de ő csak elhúzott szájjal megtekerte a fejét. Kimentem a nappaliba, ahol megláttam a vendégemet. 

- Louis? – csodálkoztam – Hogy kerülsz ide?

- Szeretnék bocsánatot kérni. – mondta egy apró, bocsánatkérő mosollyal.

- Nincs miért. Inkább én tartozom bocsánatkéréssel. Nem kellett volna…

- Olivia! – szakított félbe – Én voltam a hülye. Nagyon megtetszettél, és elvakítottak az irántad érzett érzelmeim. Így visszagondolva, rájöttem, hogy többször is megpróbáltál leállítani, és a tudtomra adni, hogy nincs esélyem. Nagyon sajnálom, hogy úgy kiakadtam. 

Én nem tudtam mit tenni, szorosan magamhoz öleltem, amit ő mosolyogva viszonzott. 

- Hiányozni fogsz. – suttogtam a mellkasába.

- Majd meglátogatjuk egymást, elmegyünk vacsizni, meg bulizni…mint barátok. Mert remélem, hogy azok maradunk.

- Ez természetes! – mosolyogtam rá, mire ő újra átölelt – Nagyon szeretlek!

- Bárcsak máshogy szeretnél. – mondta halkan, én pedig egy elhúzott mosollyal válaszoltam rá – Öhm… Vele beszéltél? 

- Nem, és nem is akarok. Sokkal jobb lesz neki, és nekem is, ha nem nehezítem meg még jobban az egészet. Holnap délben indul a gépünk, szóval nem érdemes.

- Értelek.

- Segíts neki túlesni ezen, oké? 

- Tudod, hogy mellette leszek mindig.

- Tudom. 

- Most megyek. Sok sikert, mindenben!

- Még találkozunk. – újra megöleltük egymást, majd kilépett az ajtón. 

A falnak dőlve néztem szét az üres házban. Lepergett előttem az eddigi pár hónap, amit itt töltöttünk. Mikor beköltöztünk, mikor hulla fáradtan értünk haza a próbákról, az élő show-k utáni öröm, hogy tovább jutottunk, a Vic-kel való veszekedések, amiket Tracy szakított félbe, mikor először találkoztam Harry-vel, mikor telepakoltatta a nappalit rózsákkal, mikor együtt vacsoráztunk a szüleimmel, mikor mellette ébredtem, és mikor kisírt szemekkel hazajöttem, miután úgymond szakítottam vele. Életem legszebb, és egyben legnehezebb hónapjai voltak ezek. Letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról.

- Minden oké? – lépett mellém Tracy.

- Persze, csak hiányozni fog ez az élet. 

- Ezután már csak jobb lesz, hidd el. Lehet, hogy az elején még nehéz lesz, de megéri. 

- Szerinted ott maradunk örökre?

- Nem hinném. Van egy olyan érzésem, hogy fogunk még ebben a városban lakni.

- Tényleg?

- Határozottan. De most menj, és feküdj le, mert reggel korán kell kelnünk, ki kell érnünk időben a reptérre.

- Oké. Jóéjt!

A szobámba mentem, ami nem volt olyan, mint eddig. Üres, és lehangoló volt. A nagy bőröndök hegyként tornyosultak középen. Befeküdtem az ágyamba, és a plafont bámultam egészen addig, míg el nem aludtam.

Másnap reggel a csengő hangjára ébredtem, majd pár pillanat múlva valaki halkan benyitott.

- Fent vagy? – kérdezte anya.

- Igen. – válaszoltam halk hangon. Alig aludtam az éjjel, de nagyon éber voltam alig egy perccel az ébredésem után. A gondolat, hogy órákon belül új életet kezdek, megrémített. 

- Készülj el, aztán bepakolunk a kocsiba. 

- Rendben. – válaszoltam egy mosoly kíséretével. 

Anya magara hagyott, én pedig kikászálódtam az ágyból, és felvettem az elől hagyott ruhámat. Egy szaggatott, világoskék farmer, egy fehér póló, egy egyszerű, világoszöld blézer, egy fehér, kötött sál, és egy barna-fekete magassarkú volt a mai outfit-em, amihez a zebramintás táskámat vettem fel. 

A nappaliban már mindenki, pontosabban a szüleim, a húgaim, és a barátnőim szülei is kint álltak. A levegő fagyos volt, mindenki érezte, hogy hamarosan eljön a búcsú ideje. Bepakoltunk a kocsikba, és elindultunk a reptér felé. Még utoljára visszanéztem a házunkra, és újra legördült egy könnycsepp az arcomon.

36. fejezet: Az igazság

Sziasztok! Tudom, hogy nem péntek van, de jobbnak, és praktikusabbnak látom, ha hétfő helyett vasárnap lesz vége a történetnek. Ezzel együtt elérkezett a várva-várt rész is, hiszen végre kiderül az igazság. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy Louis hogyan reagál a dolgokra, akkor olvassátok el!

Ne feledjétek, hogy ezen kívül már csak két rész van, plusz az epilógus. Remélem, hogy már várjátok! Pénteken, szombaton, és vasárnap is nézzetek be, mert jön a történet vége!
Jövő héten pedig megkezdjük az új sztorit is! ;)

- Parancsolj! – tettem le másnap reggel Harry elé egy tányér rántottát – A kevés étel közül ez az egyik, amit még egyszer sem rontottam el. 

- Köszönöm. 

- Kérsz még valamit? 

- Csak azt, hogy ülj le a seggedre, és ne ugrálj engem körül. – kapta el a kezemet, és az ölébe húzott, majd lenyomott egy puszit.

- Ízlik? – néztem rá kíváncsian, mikor bekapta az első villával. Két rágás után azonban rám nézett, és elvörösödve nyelte le a falatot. – Mi van? 

- Úgy tűnik, lehúzhatod a listádról ez is. – nyögte ki nehezen, én pedig kikaptam a kezéből a villát, és megkóstoltam.

- Basszus! Ez…

- Édes. – nevette el magát. 

- Annyira béna vagyok. – temettem a kezembe az arcomat.

- Dehogy vagy béna. – magához ölelt, de közben mosolygott rajtam.

- Még egy rántottát sem tudok megcsinálni. 

- Én akár így is megeszem, mert csak nekem csináltad. – megölelt, és én is viszonoztam. 

- Harry? – a hangra azonnal szétugrottunk, és ijedten néztünk a Vic mellett álló fiúra.

- Basszus. Elfelejtettem, hogy itt vagy. – nézett Harry-re a barátnőm.

- Te mit…? – akadozott Liam szava.

- Haver! – ugrott fel Harry a székről – Ez titok, oké? Nem tudhatja meg senki sem. Legalábbis egyelőre. 

- De miért nem? Amióta megismerkedtetek, odavagytok egymásért. – magyarázta Liam. Ezt tényleg mindenki észrevette?

- Louis miatt. – kapcsolódtam be – Mert… 

- Szereti őt. – folytatta Harry – Amúgy te mit keresel itt? – nézett barátjára kajánul mosolyogva. 

- Azt, amit te. – mosolygott, majd Vic-re nézett. 

- Van kaja? De jó. – rohant Vic az asztalhoz, és belekóstolt a rántottába, de egyből ki is köpte – Mi a franc ez? 

- Egy kicsit elrontottam. – mosolyogtam rá angyalian.

Vic, és én összedobtunk valami ehető reggelit, a fiúk pedig beszélgettek. Harry elmondott minden eddig történt dolgot Liam-nek, hogy tisztába legyen a helyzettel. 

- Ez már talán jobb lett. – tette le Vic az asztalra a következő adag rántottát – Hogy lehet ezt egyáltalán elrontani? – nézett rám lemondóan – Ennyire szerelmes nem lehetsz. 

Harry és én összemosolyogtunk, mert mindketten tudtuk, hogy igenis lehetek annyira szerelmes, sőt vagyok is. 

Miután mind jól laktunk, Harry segített nekem leszedni az asztalt. 

- Elmosogassak? – kérdezte.

- Tényleg? – néztem rá csodálkozva.

- Szeretem, ha rend van. – mondta büszkén, közben megszólalt a csengő odakint – Ki az?

- Szerintem Tracy jött vissza. Reggel korán lement boltba. Általában elfelejti elvinni a kulcsát. A mosogatásra visszatérve, van mosogatógép.

- A hercegnőnek kímélnie kell a kezeit? – játszadozni kezdett az ujjaimmal. 

- Kuss legyen! – dobtam hozzá a törölgető rongyot. 

- Szeretlek! – bújt hozzám. 

- Ha nem mondod, akkor is tudom. 

- Nem szeretnéd, ha mondanám? Hát jó. – játszotta a sértődöttet.

- Gyere ide! – húztam magamhoz, és lenyomtam egy csókot a szájára, de ő utána nem engedett el.

Felemelt a földről, és csókolózva mentünk vissza a nappaliba, a lábaim pedig pár centire lógtak a padló felett. 

- Hadd gratuláljak! – hallottuk meg a gúnyos hangot magunk mögött. 

- Louis? – nyökögtem, mikor megláttam a gyűlölködő tekintetet, egyből elengedtem Harry-t, ő pedig letett – Te…mit…?

- Én? Semmit. – mondta szomorúan, majd kicsapta az ajtót, és még hallottuk, ahogy elhajt kocsival.

- Hogy a francba kerültök ide? – nézett Harry idegesen Zayn-re, és Niall-re, akik valószínűleg Louis-val együtt érkeztek. 

- Liam-ért jöttünk. – emelte fel a kezeit védekezve a szőke. 

- Te idehívtad őket? – kérdeztem idegesen. 

- Még akkor telefonáltak, mikor nem tudta, hogy Harry itt van. – védte meg Vic.

- Basszus! Ezt nem így akartam. – éreztem, hogy nem bírom visszatartani a könnyeimet, Harry gyorsan magához szorított. 

- Nem lesz semmi baj. – nyugtatott – Majd én beszélek vele. 

- Nem. Nekem kell beszélnem vele. – láttam be magamnak is.

- Hahóóóó! – rontott be Tracy vidáman az ajtón, de mikor meglátta, hogy mennyien vagyunk, rögtön lefékezett – Mi van itt? – kérdezte zavartan.

- Louis rájött. – mondtam szomorúan. 

- Uhhh. – nézett sajnálkozva. 

- Mi szerintem lelépünk. – szólalt meg Zayn, és Niall-re nézett. 

- Én is megyek. – bólintott Liam – Harry?

- Öhm… - kérdőn nézett rám, tudtam, hogy nem akar itt hagyni. 

- A helyzet az, hogy a menedzserünk hívott, és találkoznunk kell vele kora délután. – vetette közbe Tracy. 

- Akkor én is megyek, de amin végeztetek, hívj! – ígértette meg velem. 

- Jó! De ne beszélj vele nélkülem, oké? 

- Megígérem! – nyomott egy puszit a homlokomra.

Összeszedte a cuccait, ahogy Liam is, majd két barátjukkal együtt távoztak.

- Jól vagy? – ült le mellém Vic. Én még mindig a széken ültem megsemmisülve, és egy nagy semminek éreztem magam. 

- Igen. – bólintottam, de persze ez egy nagy hazugság volt. Már hogy lehetnék jól? Pont ezt akartam elkerülni. Mi lesz ebből? 

A szobámba mentem, és felöltöztem valami egyszerűbe, elvégre csak a menedzserünkkel lesz megbeszélésünk. Remélem, hogy végre nekiállunk dolgozni, legalább lesz, mi elterelje a figyelmemet. 

Egy pisztácia színű farmert vettem fel, és egy egyszerű fehér kardigánt, amit egy barna, kötött sállal dobtam fel.

Beleléptem a fekete topánkámba, és magamhoz vettem a barna táskámat, majd kimentem a nappaliba. 

- Mehetünk. – a lányok már csak rám vártak, de most nem szóltak be, mert sokáig készültem. 

Beültünk Vic kocsijába, és a menedzserünk irodájához hajtottunk. 

A menedzserünket már most imádjuk, pedig alig pár napja ismertük meg. Látszott rajta, hogy szeretné, ha sikeresek lennénk, és mindent megtesz a karrierünk érdekében. A neve Samantha Connor, és a negyvenes évei elején járhat. 

Mindig vidám, és mosolygós nő volt, de ma valami aggasztotta, és ez a feszültség kiült az arcára is. 

- Lányok! Van egy hírem számotokra! 

- Jó, vagy rossz? – kérdezte Vic. Szerintem ő is észrevette, hogy valami nincs rendben Sam-mel. 

- Azt nektek kell eldöntenetek. 

- Tessék? – kérdeztem, és aggódva néztünk egymásra a barátnőimmel – A folytatásról van szó? Talán nem kellünk senkinek sem? 

- Pont ez az… Túl sok emberek kelletek. Én szeretném, ha a számotokra legkedvezőbb ajánlatot fogadnátok el. 

- Hát ez jó, nem? – csapta össze tenyerét Tracy.

- De. De igen, ez jó. Viszont… - vett egy nagy levegőt, és folytatta az ideges fel-le járkálást az irodában - …egy kérdésem mégis lenne. Azt szeretnétek, ha csak Európa ismerne titeket, vagy az egész világot meg akarjátok szerezni.

- Az egész világot. Ez természetes. – bólintott Vic. 

- Akkor meg kell tennetek egy elég nehéz lépést…

Sam folytatta a mondandóját, minket pedig minden egyes mondatával egyre jobban sokkolt.

35. fejezet: Apa vs. pasi

Sziasztok! Elérkezett a szerdai nap is, és ezzel együtt az utolsó olyan rész, ami még egy kicsit unalmas. A pénteki részben hatalmas dolgok történnek, de ez szerintem nem meglepő, hiszen közeledünk a végéhez. :(

Na, a mai részhez nem is fűznék hozzá sok mindent, olvassátok el, és élvezzétek!

Délelőtt ébredtem fel a húgom, Erin hangjára. Gondolom megint, mint mostanság mindig, túl nagy a szája, és abból lett a veszekedés.

- Jó reggelt! – köszöntem hangosan, kiérve a nappaliba – Miért kell minden nap a te hangodra kelni? 

- Tegnap sem keltél az én hangomra, ugyanis itthon sem voltál. – vágott vissza. 

- Visszafoghatnád magad egy kicsit, mert a lányok még alszanak. – mondtam már halkabban, de csak egy fintort kaptam cserébe. 

- Hol jártál tegnap, kisasszony? – szólalt meg anyu is. 

- Volt egy kis dolgom. – vontam meg a vállamat, és egy angyali mosolyt társítottam hozzá. 

- És kivel? – csatlakozott be apa is. 

- Egy barátommal, apa.

- Megint abból a bandából? 

- És ha igen? 

- Normálisan válaszolj! 

- Apa! Nem vagyok már az a kislány, akire vigyázni kell. Itt élek egyedül Londonban, ismer az egész ország, és lassan a fél világ is. Nem kell mindig kioktatnod, tudok magamra vigyázni. Felnőttem! – fejeztem be ordítva, majd sarkon fordultam, és a becsaptam magam mögött a szobám ajtaját. Leültem az ágy szélére, az arcomat pedig a kezeimbe temettem. 

A halk kopogásra kaptam fel a fejemet.

- Tessék. 

- Bejöhetek? – dugta be a fejét apa az ajtón. 

- Persze. 

- Sajnálom! – mondta, majd leült mellém – Tudom, hogy már felnőtt vagy, és bízom benned, hidd el. De egyszerűen nehéz felfogni, hogy a pici lányomnak már nincs rám szüksége. 

- Dehogy nincs, apa! Csak nem kell így kordában tartanod. Te neveltél fel, és ezért nagyon jól tudom, hogy mi az a felelősségteljes gondolkodás.

- Tudom! – mosolyogta el magát, majd átölelt – Na, és mi van ezzel a fiúbandával? – tette még hozzá. Összehúzott szemmel néztem rá, de láttam rajta, hogy most nem azért kérdezi, hogy szapulja őket.

- Szeretem. 

- Amelyikkel csókolóztál? 

- Nem.

- A göndört? Akiről mindig beszél Bella?

- Igen. Harry.

- És ezt ő is tudja?

 - Tudja, és ő is szeret. 

- Akkor miért vagy ilyen csalódott? – kérdezte méregetve. Átlátott rajtam, nagyon jól tudta, hogy valami bajom van.

- Az, hogy a másik, Louis is szeret. Legalábbis szerintünk. És ő Harry legjobb barátja. – elmeséltem neki a főbb részleteket, hogy ő is megértse, de persze a ”hatszor szexeltünk huszonnégy óra alatt” rész kihagytam. Nem hiszem, hogy kíváncsi lenne rá. 

- Hát, ez nehéz eset. – sóhajt fel a végén – De minden esetre örülök, hogy elmondtad nekem. Tudod, szívesen megismerném ezt a Harry-t, most hogy így meséltél róla. 

- Hát ma délután átjön, de ti mentek el, nem? 

- Akkor majd csak este megyünk. – bólintott, majd felkelt, és ki is ment a szobámból. Basszus. Szegénynek mit ki kell állnia értem.

Már délután négy óra is elmúlt, Vic pedig izgatottan futkorászott a fürdő, és a szobája között. Apa, és a két húgom lementek a parkba sétálni, anya pedig beköltözött a konyhába, hogy meg tudja főzni időben a vacsorát.

- Te mióta feszkózol ennyit egy randi előtt? – kérdezte Tracy Vic-től, mikor leült mellénk felöltözve, és percenkként az órára pillantott.

- Mióta Liam Payne-el randizom. – válaszolta idegesen, és szinte kiesett a fotelból, mikor megszólalt a csengő. Az ajtóhoz futott, de előtte még persze megállt a tükör előtt.

- Ó! Szia. – köszönt az érkezőnek, de a hangja meglepett volt. Mikor megláttam, hogy ki jött, egyből megértettem. A szívem majdnem kiugrott a torkomon keresztül. 

- Szia! – köszöntem meglepetten – Hát te?

- Gondoltam megkérdezem, hogy nincs-e kedved eljönni velem moziba, vagy hasonló. – mondta nagy, kiskutya szemekkel. 

- Sajnálom Louis, de a szüleim ma mennek haza, és velük szeretnék lenni. – mondtam gyorsan, és nem éreztem magam rosszul, elvégre ez az igazság. 

- Értem. – bólintott mosolyogva.

- Harry az? – sietett ki anyu a konyhából, majd mikor meglátta Louis-t, egyből lefékezett. 

- Harry? – nézett rám Lou, és én nem kaptam levegőt.

- Igen, megkértem, hogy ugorjon be, mert a kishúgom, Bella odavan érte. Egyszer találkozott vele, és azóta folyton róla beszél. Harry mondta, hogy beugrik, és hoz neki egy kis csokit. – magyaráztam gyorsan. 

- Érdekes, nekem azt mondta, hogy az anyjához megy. – nézett felém méregetve. 

- Lehet. Nem tudom, gondolom előtte jön ide. Nem beszéltem vele erről. – vontam vállat.

- Hát jó. – úgy látszik, hogy beletörődött – Akkor én megyek is. Majd beszélünk. Sziasztok! Viszlát! – köszönt el, és távozott. 

- Anyuuuuuuuuuu! – fordultam hátra idegesen – Basszus! 

- Bocsánat! Nem tudhattam, hogy ő jött. 

Nagyjából sikerült lenyugodnom, de még rosszabbul éreztem magam, mint eddig. A szemébe kellett hazudnom Louis-nak, és nem tudom, hogy meddig fogom bírni. Csak ültem a kanapén Tracy mellett, ő próbálta elterelni a gondolataimat valami hülye sorozattal, kisebb-nagyobb sikerrel. Közben már megérkeztek apáék is, és Vic is elment Liam-mel. 

- Itt van! – futott ki Erin a szobából, és majdnem feldöntött, hogy ő nyithasson ajtót – Szia! – köszöntötte az ajtóban álló fiút, aki kissé megijedt tőle, majd rám emelte a kérdő tekintetét.

- Szia. – köszönt neki vissza, és bejött. 

- Sajnálom. – öleltem át – Apám meg akar ismerni. 

- Tudják? – az arca fal fehér lett. 

- Igen. – húztam el a számat – Muszáj volt elmondanom, mert apám nem hagyott békén. Haragszol? 

- Dehogy. Csak lassan már mindenki tud róla, és akkor el kell mondani Louis-nak is.

- Tudom. Volt is ma itt, randizni akart, de mondtam, hogy a szüleim ma mennek el, és velük leszek.

- Bevette. 

- Szerintem igen. – nem akartam elmondani neki, hogy anya majdnem lebuktatott minket, mert még jobban kétségbe esne – Gyere! Apám már vár.

- Basszus. 

- Ne aggódj! Jó lesz. Csak egy vacsi, aztán le is lépnek. Csak add magad! – végigsimítottam a vállán, és lenyomtam egy puszit a szájára – Imádni fognak. 

Bementünk a nappaliba, ahol apa, a két tesóm, és Tracy tévéztek. 

- Harryyyyyyyyy! – Bella alig bírta szedni a lábait, olyan sebességgel futott Harry-hez, és vetette rá magát.

- Szia, hercegnő.

- Nem mondtam ám meg neki, hogy te küldted azt a csokit. – mutatott rám. Harry-vel elnevettük magunkat. 

- Pedig reménykedtem benne, hogy véletlenül lebuktatsz, és akkor leesik a nővérednek, hogy mi a helyzet. – nézett rám a szokásos szívdöglesztő mosolyával. 

- Fiatalember! – kelt fel apa a kanapéról, és kezet nyújtott Harry-nek. 

- Mr. Wilson! – letette Bella-t, és viszonozta a kézfogást – Örülök, hogy újra találkozunk. 

- Gyere, ülj csak le!

- Nem, nem! – érkezett meg anya is a konyhából – Kész a vacsora! Szia, Harry!

- Ashley! – mosolygott vissza.

- Gyertek enni. – anya az asztalhoz parancsolt minket. Harry, és én egymás mellé ültünk, apa pedig velünk szembe. A vacsora első fele csendesen telt, aztán apa belevágott. Szinte kikérdezte Harry-t az egész eddigi életéről, a kiskorától fogva, egészen a mai napig. Olyanokat is megtudtunk róla, amiket eddig én sem tudtam. Szerencsére a vacsora végére apa is megenyhült, legalábbis én láttam rajta, de Harry felé ugyan azt a kemény arcát mutatta. 

- Kicsim, nem volt időm elmosogatni. – szabadkozott anya, miközben már a kabátját vette.

- Semmi gond. Azért van a mosogatógép. – bólintottam rá. 

- Nagyon fogsz hiányozni. – ölelt át engem, majd Tracy-t is, végül pedig Harry-t – Harry! Vigyázz a kislányomra. 

- Meglesz. – mosolygott rá, majd rám. 

- Harry! – apa kezet nyújtott neki, hogy elköszönjön tőle is – Örülök, hogy megismertelek. 

- Én is, Mr. Wilson. 

- Csak Tom! – bólintott apa, nekem pedig leesett az állam. Az apám megkedvelte életem szerelmét. Ennél jobb már nem is lehetne ez a nap.

34. fejezet: Milyen érzés boldognak lenni

Sziasztok! Itt van a mai rész. Sajnos a napokban nem kaptam sok visszajelzést, de nem csüggedek. Tudom, hogy ezek a részek nem annyira jók, de annyi izgalom után kell egy kis unalmas rész is. A maiban sem történik sok minden, inkább csak Vic-ről szól, de már nem kell sokat várni az újabb sokkig.

Mához egy hétre vége lesz a történetnek, de utána jön az újabb sztori. Remélem, hogy legalább annyira szeretitek majd, mint ezt. Tegnap este be is fejeztem, nem lett olyan hosszú, csupán 32 fejezet, plusz a prológus és az epilógus. Amúgy már bennem van az újabb történet is, aminek a napokban neki is állok. ;)

Na, de nem húzom az időt, olvassátok el az új részt!

- Csoda történt! – kiáltott fel Tracy, mikor este beléptem a bejárati ajtón – Elmagyaráznád, hogy hol voltál?

- A szüleim? – nézem szét ijedten. 

- Elmentek vacsorázni. Veled akartak menni, de a kisasszony egy napja haza se jött. 

 - Fejezd már be! – szólt rá Vic, aki ott ült mellette a kanapén. 

- Te még véded? Pont te? – kelt ki magából Tracy. Ilyen még soha nem fordult elő, hogy Vic mellém állt volna vele szemben, mondjuk általában nem is szokott ő ordítozni. Illetve azzal is tisztába vagyok, hogy Vic most ugyan így lehordana, ha nem tudná, hogy mi a helyzet. – Igaz is, hiszen te tudsz róla, csak én nem. Miért kell előttem titkolózni?

- Leállítanád magad? – szóltam már rá én is.

- Hidd el, hogy alig bírom már magamban tartani, de nem akartam, hogy tőlem tudd. – mosolyogott rám Vic, de a mondatát Tracy-nek szánta. 

- Hallhatnám végre? – nézett rám fiatalabb barátnőnk keresztbetett kézzel. 

- Fogd be, és mondom, oké? – mondtam, majd leültem vele szembe. Nagy levegőt vettem, és belevágtam. – Harry-vel voltam. 

- Harry-vel? – ámuldozott. 

- Igen. – bólintottam mosolyogva. Mindent elmeséltem neki, az udvari csóktól, a síráson, a szexen, és Louis éjszakai látogatásán át, egészen a ma estéig. 

- Nem hiszem el. – nézett rám vigyorgó fejjel. 

- Na most már megérted, hogy miért nem mondtam el? – kérdezte őt Vic, és felkelt a kanapéról.

- Na várj csak! – jutott eszembe – Ne menj te sehova! Mesélj inkább a te tegnap estédről. 

- Mire célzol? – annyira látszott rajta, hogy tudja, miről beszélek, csak megjátssza magát. 

- Liam? 

- Mi van vele? 

- Ezt akarom megtudni én is. – mondom, miközben észreveszem, hogy Tracy mutogatja, hogy fogjam be. 

- Liam egy seggfej. – bukott ki Vic-ből – Azt hittem, hogy valami esetleg lehet köztünk, de nagyot tévedtem. 

- Mi történt? 

- Csókolóztunk, és eléggé bevadult a helyzet. Ő persze egyből meg akart fektetni. 

- És? 

- Ééééés? – nézett rám idegesen. 

- Hát nem mintha ez gond lenne. 

- Most azt mondod, hogy kurva vagyok? 

- Te jó ég! Dehogy is. Csak úgy értem, hogy fiatal vagy, nincs pasid, bejön neked, és te is neki. 

- Persze. Bejöttem addig, amíg nem utasítottam vissza. 

- Máskor is figyelt téged, hanem vetted volna észre. – szólalt meg Tracy is, miközben a csatornákat váltogatta a tévén. 

- Mi? Mikor? 

- Akár hányszor találkoztunk, odament beszélgetni, ahol te voltál. Hihetetlen, hogy milyen vak vagy. – forgattam meg a szememet. 

- Nem baj. Otthagytam a francba, és kész. Nem érdekel. Egyáltalán nem érdekel. – bizonygatta magának. 

- Hát persze. – bólintottunk egyszerre Tracy-vel. 

Beszaladtam a szobámba, és átöltöztem valami kényelmesebbe, majd újra csatlakoztam a lányokhoz. Elkezdtünk nézni valami filmet, de én végig a telefonomat nyomkodtam. Szerettem válaszolni a rajongóinknak Twitter-en, hiszen nélkülük nem lennénk sehol. Éppen a főoldalon nézegettem az ismerősök Tweet-jeit, mikor megakadt a szemem egyen.

A szívemet egyből elöntötte a melegség, és újra lejátszottam magamnak az elmúlt huszonnégy órát. Tökéletes volt. Azóta se tudok másra gondolni, csak Harry-re, na nem mintha azelőtt nem jutott volna eszembe legalább öt percenkként, de ez most más volt. Tudtam, hogy szeret, hogy ő is gondol rám, és boldog. A szívem azt akarta, hogy odaírjam, hogy eddig én sem tudtam, de akkor az egész világ megtudná, hogy mi történt. Ezért megnyitottam a telefonkönyvet, és a nevére bökve küldtem neki egy sms-t. 

„Eddig én sem tudtam. :)”

Alig fél perc telt el, mikor pittyent a telefonom, ugyanis ő visszaírt. 

„Hiányzol. Írj elalvás előtt, és hívlak! :)”

Ha most valaki látott volna, akkor azt hinné, hogy megbolondultam, ugyanis úgy mosolyogtam, mint a vadalma. Szerencsére a lányok jobban el voltak foglalva a filmmel, ezért ők sem vették észre. 

- Kinyitom! – keltem fel, mikor csengettek az ajtón.

- Szia. – köszönt az érkező. 

- Szia. – néztem rá meglepetten, de valahol sejtettem, hogy mit akar – Gyere be!

- Köszi. – mondta, mikor belépett. Láttam rajta, hogy zavarba van, és nem tudja, hogy hol kezdje. 

- Szólok neki. – mosolyogtam rá, mire ő megkönnyebbült.

- Köszi. 

- Viiiiiic! – mentem be a nappaliba – Téged keresnek. 

- Ki az? 

- Szerinted? – suttogtam mosolyogva. 

- Ne már! – nézett rám nagyra nyílt szemekkel. 

- Deeeeee! Menj már! – löktem rajta egyet. 

Tracy-vel hallottuk, hogy becsukódik Vic szobájának ajtaja, ahova bementek beszélgetni. 

- Haladás, hogy nem dobta ki egyből. – jegyezte meg, mire mindketten nevetésben törtünk ki. 

- Na és te? Niall-el jól megvoltál az este. 

- Jaaa. Semmi. Tudod, hogy én…

- Még mindig az exed? – kérdésemre szomorúan bólintott. Tracy akkor szakított a barátjával, mikor bekerültünk a műsorba, ugyanis a fiúnak nem tetszett a dolog. Tracy nehezen heverte ki, és még mindig bele van zúgva a fiúba. – Értem. Pedig Niall nagyon cuki. 

- Tudom. – mondta, de úgy vettem észre, hogy inkább hanyagolná a témát. 

Valamivel több, mint fél óra elteltével, mialatt én már lezuhanyoztam, Vic és Liam kijöttek a szobából, és a fiú haza is ment. 

- Na? – kérdeztem, mikor Vic újra csatlakozott hozzánk. 

- Bocsánatot kért. – mosolyogja újságolta – És szeretne még találkozni velem. Holnap randizunk. 

- De jó nektek! – mondtam örömmel, ugyanakkor kissé irigykedve – Bárcsak mi is mutatkozhatnánk a nyilvánosság előtt. 

- Basszus! Beszélj Louis-val, meg fogja érteni. 

- Te nem hallottad, hogy hogyan beszélt rólam, és pont Harry-nek. Ha megtudja, itt csúnya világ lesz. 

- Az tuti. – bólintottak a lányok egyszerre. 

- Na én lefekszek aludni, ugyanis elég hosszú volt a tegnap éjszakám. 

- Fújjj! Nem akarjuk tudni a részleteket. – fogta be a fülét Tracy. 

- Jóéjt! – nevetve mentem a szobámba, és úgy zuhantam be az ágyamba. A telefonomat a kezembe vettem, és egy kis pötyögés, illetve a küldés gomb lenyomása után már jött is a hívás. 

- Szia! – szóltam bele.

- Már úgy hiányzott a hangod. – hallottam a rekedtes hangot a túloldalról. 

- Mit csinálsz? 

- Rád gondolok, szinte minden egyes pillanatban. 

- De komolyan!

- Komolyan mondom. Amúgy fekszek az ágyamban, és tévézek. Csak te hiányzol innen, de legalább az illatodat itt hagytad. 

- Jó is lenne, ha ott lehetnék. Vagy te itt! Figyelj csak! Holnap, ha ráérsz, átjöhetnél. A szüleim délután mennek haza, Vic meg randira megy Liam-mel, csak Tracy lesz itthon, de ő nem zavar.

- Liam? Az én Liam-em? 

- Aha! 

- Ezt nem is tudtam. Ez nem ér! 

- Mi? 

- Hát hogy ők mehetnek randizni, mi meg nem.

- Ugyeeee? Én is irigy vagyok rájuk. – nyavalyogtam a telefonba.

- De majd annak is eljön az ideje.

- Hát remélem. Tehát? Holnap? 

- Mivel gondolom Tracy-nek is elmondtad már, és nem kell előtte titkolóznunk, megyek. 

- Ugyan olyan barátnőm, mint Vic, és benne bízhatunk. 

- Jól van. Semmi baj.

- Na én azt hiszem, hogy alszok. – ásítottam – Szép álmokat.

- Neked is szép álmokat. Szeretlek! 

- Én is szeretlek! – suttogtam a telefonba épp úgy, mintha bárki meghallhatná.

33. fejezet: Éjszakai látogató

Sziasztok! Itt van a mai rész, nem fűzök hozzá sok mindent. Már nincs sok hátra sajnos, de ígérem, hogy lesz még egy-két sokkoló pillanat. Várom a véleményeket! ;)

A buli végeztével csak a banda, a barátnőim, Perrie, Gemma és Anne maradtak itt. A házban több szoba volt, így mindenki ott tudott aludni. Perrie és Zayn egy szobában aludtak, Gemma és Tracy is, Liam, Niall és Louis is, illetve Vic és én is. Muszáj volt vele egy szobát kapnom, mert máshogy nem tudtam volna átszökni Harry-hez. 

Annyira jó volt mellette lenni. Nyugalmat éreztem, pedig nem voltunk pont abban a helyzetben, hogy nyugodt lehessek. A mellkasán feküdtem, és a hasán rajzolgattam az ujjaimmal, közben pedig a szívdobogását hallgattam. 

- Szeretlek! – suttogtuk egymásnak többször is, és mindig megmosolyogtam, hogy mennyivel gyorsabban kezd verni a szíve, akár hányszor megszólalok. 

Már lassan egy órája csak a tévét bámultuk, mikor kopogtak az ajtón. Kiugrottam Harry öleléséből, és ijedten néztem rá.

- Ki az? – kiabálta. 

- Louis. – hallatszott a hang az ajtó túloldaláról. 

- Mit csináljak? – kérdeztem ijedten.

- Menj oda be! – mutatott a fürdő ajtajára, mire én gyorsan összekapkodtam a cuccaimat, és beszaladtam. Hallottam, hogy Harry felkel, és kinyitja az ajtót. 

- Baj van? – kérdezte Harry. 

- Totál kivagyok. 

- Mert? 

- Olivia miatt. Nem akar tőlem semmit se, mert van valaki más. 

- Nem is tudtam, hogy tetszik neked. 

- Tényleg? 

- Azt hittem, hogy csak fel akarod szedni, aztán…

- Ő nem olyan lány. 

- Tudom… Mármint gondolom. 

- Ti jóba vagytok. Nem derítenéd ki, hogy ki az a másik? Vagy azt, hogy van-e valamennyi esélyem?

- Tesó, nem hinném, hogy velem ilyenről beszélne. De szerintem jobb lenne, ha hagynád. 

- Miért hagyjam? 

- Mert ha eddig nem adta meg magát, ezután sem fogja.

- Akkor sem akarom feladni. 

- Jó! Csak nehogy szenvedj miatta. 

- Megéri. – mondta halkan Louis, majd egy pár pillanat után újra megszólalt – Nővel vagy? 

- Mi? – Harry hangja ijedten csengett – Nem.

- Hát ez? 

- Az még múlt hétről maradt itt. – Harry zavartan nevetett, én meg körülnéztem a ruháim között, és…basszus, a melltartóm. 

- Na hagylak aludni. – hallottam Louis hangját, majd mozgolódás, és becsukódott az ajtó. 

- Kijöhetsz. – nyitotta ki Harry az ajtót. Nekem pedig folytak a könnyeim. 

- Egy szemét ribanc vagyok! – zokogtam, mire ő közelebb lépett hozzám, és magához húzott, majd erősen a karjaiba zárt. 

- Dehogy vagy az! Nem lesz semmi baj. – belepuszilt a hajamba, és a hátamat simogatta. 

- Visszamegyek a szobába. 

- Ne már! Ne hagyj itt. Melletted szeretnék ébredni. – két kezével megfogta az arcom, és felemelte, hogy a szemembe nézhessen.

- Harry! Nekem ez nem megy. – tekertem lemondóan a fejemet – Nem akarom megbántani. 

- Szerinted nekem könnyű? A legjobb barátom, és megígértem magamnak, hogy egy csaj se fog közénk állni a srácokkal. 

- Akkor meg? 

- De te más vagy. Egyszerűen nem gondoltam, hogy érezhetek valaha is ilyet. Nem akarlak elveszíteni. 

- Egy barátságnak talán soha nem lehet vége, de a szerelemnek mindig vége szakad.

- De nem a miénknek. – mosolygott rám olyan édesen, ahogy az elmúlt pár órában már annyiszor megtette. 

- Úgy gondolod? 

- Tudom! – bólintott, és az ágyhoz vezetett, majd leültetett rá, és megcsókolt. 

- Harry! – toltam el magamtól – Most nem szeretném…

- Ahogy akarod. – mosolygott rám – Akkor aludj egyet, mert fel kell kelnünk korábban, hogy ki tudj osonni. – felkelt, és az egyik szekrényhez lépett – Ezt vedd fel. Mégiscsak kényelmesebb, mint a szoknya. 

- Oké. – bólintottam apró mosollyal. Belebújtam a pólójába, majd az ágyba feküdtem, és a párnára tettem a fejem. Harry lekapcsolta a villanyt, minden sötét lett. Éreztem, hogy mellém fekszik, bebújik a takaró alá, és átkarol hátulról, majd megint ad egy puszit a fejemre. Lehunytam a szememet, és mosolyogtam. Annyira tökéletes volt ez az este. Bárcsak soha ne lenne vége.

Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki az arcomat simogatja. Kinyitottam a szememet, és hatalmas, tágra nyílt, zöld szemeket, és egy kócos, göndör hajkoronát láttam magam előtt. Harry velem szembe feküdt, és engem bámult mosolyogva. Mikor ránéztem, nekem is mosolyognom kellett. 

- Nem ér nézni, ahogy alszom. – szólaltam meg álmos hangon. 

- Pedig még úgy is gyönyörű vagy, hogy összenyálazod a párnámat. – bújt bele a nyakamba, és adott egy hatalmas puszit. 

- Mennyi idő van? – pattantam fel ijedten. 

- Dél.

- Dél? – néztem rá ideges arccal. 

- Ne aggódj! – húzott vissza magához – Már mindenki lelépett. 

- Mi? Mikor? És mit mondtál, én hol vagyok? 

- Vic-kel beszéltem, és mivel este ugye vele aludtál, - felemelte a kezeit, és idézőjelez formált – ő mondta a többieknek, hogy hazamentél, mert még itt a családod. 

- Oké. – nyugodtam meg egy kicsit – De most már megyek én is.

- Hova? Szombat van, és a mai napot együtt töltjük.

- Tényleg? – néztem rá csodálkozva.

- Úgy bizony. Már készen van az ebéd. 

- Az ebéd? – néztem rá csodálkozva – Csak nem szakácsnak álltál? 

- Neked még azt is megtenném, de anyám főzött. – nevetett huncut mosollyal.

- Csodálkoztam volna. – húztam fel a szemöldökömet. 

- Felhozom. – pattant fel az ágyból.

- Meztelenül fogsz mászkálni? 

- Most miért? Nincs itt már senki. – nevetett rám kajánul – Neked meg tetszik a látvány, tudom nagyon jól. 

- Nem vagy kicsit elszállva magadtól? Különben meg miért is vagy pucér?

- Mert úgy a legkényelmesebb aludni. És nem, nem vagyok elszállva, csak tudom, hogy imádod ezt. – mutatott végig magán, majd sarkon fordult, és kiment a szobából. 

Pár perc múlva pedig megjelent egy nagy tálcával, és letette elém, majd visszamászott az ágyba. 

- Mit fogunk csinálni egész nap? – kérdezetem, miközben ettünk. 

- Van egy-két ötletem. – elkezdte csókolgatni a nyakamat, amitől kirázott a hideg. Lerakta a tálcát a földre, majd lenyomott az ágyra. Megint hatalmába kerített az érzés, és rettenetesen kívántam őt. Tudtam, hogy ő is így van ezzel, hiszen bármelyik pillanatban rámvetné magát. Tényleg nem bír magával. De nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy boldog voltam, és leírhatatlanul szerelmes. Viszont valami mégis nyomasztott belülről.

32. fejezet: Segítség!

Sziasztok! Nagyon köszönöm a sok véleményt, és pipát. Szuperek vagytok!

Ezért is itt van a szombati rész is. Remélem, hogy örültök neki. Annyira nem lesz érdekes, csupán egy töltelékrész, de szerintem nem olyan uncsi.

Az este folyamán rengeteget beszélgettem Perrie-vel, aki felkészített, hogy mire készüljek ezek után. Ugye ő is egy csapattal nyerte meg az X-Factort, csakúgy, mint én, ezért minden szavát figyeltem, és ”jegyzeteltem” a fejemben. 

- Mi ez a nagy pletykálás, lányok? – szólalt meg mellettünk Zayn, és átölelte szerelmét. Ahogy rájuk néztem, elöntött az irigység érzése. Szerettem volna, ha Harry is idejön, és ugyan úgy átölel, és megcsókol, mint Zayn Perrie-t.

- Csak tanácsokat adok Olivia-nak. – mondta mosolyogva a lány.

- Ne már! Gyertek, és bulizzatok, táncoljatok, igyatok! – kiáltotta Zayn, szinte túlharsogva az ordító zenét.

- Édesem, mi lenne, ha kicsit visszafognád magadat? – simogatta meg Perrie vőlegénye arcát. 

- Ha jöttök velem táncolni, akkor nem iszok többet.

- Olivia? – nézett rám Perrie. 

- Na jó. – egyeztem bele, mondjuk nem sok kedvem volt velük menni, ugyanis eddig biztonságban éreztem magam. Amíg Perrie-vel beszélgettünk, biztos voltam benne, hogy senki, itt legfőképpen Louis-ra célzok, nem fog odajönni hozzám. Zayn behúzott minket táncolni a tömegbe, ahol először Niall-t, és Liam-et láttam meg, akik éppen Tracy-vel, illetve Vic-kel táncoltak. Nahát. Elmosolyodtam rajtuk, mert igazán aranyosak voltak. Aztán megakadt a szemem Harry-n, aki éppen egy olyan lánnyal beszélgetett, aki szó szerint rámászott. Egyből felment bennem a pumpa, de tudtam, hogy nem rendezhetek balhét, mert akkor mindennek vége, főleg Louis szívének. Tánc közben oda-odapillantottam, hogy éppen mit csinálnak, és megnyugodtam. Harry egyik kezében valami pia volt, a másikkal pedig próbálta leszedni az enyhén ittas lány kezeit magáról. Észrevette, hogy figyelem, és küldött felém egy sajnálkozó pillantást. Én csak rámosolyogtam, hogy tudja, nincs semmi baj, hiszen látom, hogy kellemetlenül érzi magát.

- Kerülsz engem. – szólalt meg egy ismerős hang mögöttem, amitől összerezzentem. Na nem azért, mert megijedtem, hanem azért, mert tényleg kerültem őt. 

- Dehogy is! – hazudtam a szemébe. Ez ilyen könnyen megy nekem? Kezdek félni magamtól. 

- Olivia! Látom, hogy igen. Megbeszéltük a dolgokat, nem? 

- De. 

- Akkor meg? Csak viselkedjünk úgy ezek után is, mint eddig. Aztán lesz, ami lesz. 

- Jó. – bólintottam, és ebben a pillanatban elhallgatott a zene, majd egy lassú szám következett. 

- Táncolsz velem? – kérdezte a csodás kiskutya szemeivel, és én nem akartam megbántani. Most ha nemet mondok, akkor nem fogja elhinni, hogy nem kerülöm. Pedig nemet kellett volna mondanom, mert nem szabadna, hogy azt higgye, érzek iránta valamit. 

- Persze. – bólintottam, és ő magához húzott, én pedig átkaroltam a vállát. Lassan forogtunk körbe, míg szembe nem találtam magam Harry-vel. Most rajtam volt a sor, hogy sajnálkozó pillantást küldjek felé. Láttam, hogy forr benne a düh, és alig bírja visszatartani magát. 

Mikor Louis elkezdte simogatni a hátamat, lehúzta a poharának tartalmát, majd elfordult, és megfogott egy üveg piát, és kiment a nappaliból. Most mi legyen? Utána kell mennem, de mit mondjak Louis-nak? Abban a pillanatban néztem össze Vic-kel, aki érdeklődve vizslatta kétségbeesett arcomat, majd eltátogtam neki egy ”segíts” szócskát. Bólintott, és valamit súgott Liam-nek, majd odalépett mellénk.

- Olivia! Bocsi! Kijönnél egy kicsit? 

- Persze. – bólintottam, és Louis-ra néztem – Bocsi. 

- Menj csak! - mosolygott rám, majd sietős léptekkel otthagytuk. 

- Mi ez az egész? – kérdezte egyből Vic – És ne mondd, hogy semmi, mert most mentettelek ki. 

- Meg kell találnom Harry-t. – mondtam, és idegesen kapkodtam a fejemet.

- Harry-t? – nézett rám értetlenül. 

- Igen. 

- Oké. Kezdd az elejéről, mert nem értek semmit se.

- Mielőtt elmondtam odakint Louis-nak, hogy nem érzek iránta úgy, ahogy szeretném, csókolóztunk, és akkor jött meg Harry. Később, mikor bementem a konyhába, ott volt az anyjával, és sírt. 

- Sírt? 

- Igen, sírt! Miattam. Ottmaradtam az anyjával, aki mesélt nekem egy lányról, hogy a fia mennyire össze van törve miatta. Elmondott mindent, hogy Harry nem feküdt le azzal a lánnyal, mert annyira szerelmes. Aztán felmentem hozzá a szobájába. Elmondta, hogy tényleg nem történt semmi, én meg azt, hogy nem szeretem Louis-t. Aztán megmondtam neki, hogy szeretem.

- Mi vaaaan?

- Igen, ő is szerelmet vallott, aztán lefeküdtünk. 

- Te jó ég! Ez komoly? 

- Igen. Tökéletes volt, érted? Tökéletes. 

- Akkor meg miért viselkedtek most úgy, mintha nem ismernétek egymást? 

- Mert szerinte Louis is szeret engem.

- Uhhhhhhh. És akkor mi lesz most? 

- Azt mondta, hogy legyen ezek után is az, mint eddig. Csak találkozzak egyre kevesebbet Lou-val, vele pedig majd titokban tartjuk a kapcsolatunkat, míg Louis le nem mond rólam.

- Te jó ég! Ez durva. – Vic meg sem tudott szólalni, pedig az talán még soha nem fordult elő. 

- Most pedig meg kell találnom Harry-t. Gondolom ivott már eleget, és kiakadt, hogy táncoltam Louis-val. 

- És én mit csináljak addig? Mert ha most visszamegyek, Louis egyből keresni kezd téged. 

- Nem tudom. Maradj itt.

- Meddig? Mert ha megint két órát távol leszel, akkor hozz nekem egy üveg pezsgőt.

- Jó. – bólintottam – Ne mozdulj! 

Otthagytam, majd pár pillanat múlva egy üveg pezsgővel, és Liam-mel tértem vissza.

- Bontsd ki! – adtam a fiú kezébe a pezsgőt. 

- Hát ő? – súgta oda Vic.

- Téged keresett. Azt mondtam, hogy kicsit levegőzöl. Azt mondta, hogy veled tart. Hajrá! – kacsintottam rá, majd otthagytam őket. 

Felsiettem a lépcsőn, és egyből benyitottam Harry szobájába. A földön ült, mellette pedig ott hevert egy üveg whisky, de szerencsére nem sok hiányzott belőle. Bezártam magam mögött az ajtót, és leültem vele szembe. 

- Miért duzzogsz itt magadba? 

- Nem duzzogok! – felelte morcos hangon. 

- Dehogynem. – nevettem rá, és megfogtam a kezét, de ő elrántotta – Most mi a baj? 

- Semmi. 

- Azért vagy ilyen, mert táncoltam vele? – a kérdésemre csak megvonta a vállát, és megfogta az üveget, de én kivettem a kezéből – Mit tehettem volna? 

- Mondjuk, nem táncolsz vele?

- Harry! Ezentúl mindig ez lesz? Megbeszéltük, hogy minden úgy marad, mint régen. Én megpróbálom elérni, hogy ne érdekeljem Louis-t. 

- Ahhoz képest…

- Ahhoz képest mi? – vágtam a szavába – Téged szeretlek! Érted? Csak téged, és ezen senki, és semmi nem változtathat.

- Én is szeretlek! – nézett végre rám megenyhülve, és magához húzott.

- Tudom. – mosolyogtam.

- Itt alszol? – kérdezte, miközben simogatta az arcomat. 

- Nem tudom. Ha nem alszik itt a fél vendégsereg, akkor lehet. 

- Úgy értem, hogy itt, velem, ebben a szobában. 

- És mit mondok a többieknek? 

- Majd kitalálunk valamit. 

- Jó. Mondjuk Vic-nek el kellett mondanom. 

- Mi? 

- Sajnálom, muszáj volt. Ő mentett ki Louis-tól, hogy utánad tudjak jönni. 

- Jól van. Nem baj. – puszilta meg a fejem búbját.

- Menjünk le, oké? 

- Ne már! Maradjunk itt örökre.

- Jó is lenne! – mosolyogtam – De gyere, menjünk, és nem muszáj ám kerülnöd odalent. Attól, hogy mellettem vagy, és beszélgetünk, még senkinek sem fogja azt gondolni, hogy van köztünk valami. 

- Oké. Akkor viszont el sem mozdulok mellőled.

- Menjünk! – megfogtam a kezét, és felhúztam a földről, de ő nem indult el, hanem magához húzott, és megcsókolt. Majd szinte letepert az ágyra, és gyengéden harapdálni kezdte a bőrömet. 

- Harry! – toltam el magamtól zihálva – Nem volt elég mára az első kettő? 

- Szerinted? – tovább csókolgatott – Sőt, készülj, mert egész éjjel fent tudok maradni. 

El sem hiszem, hogy mit művel velem. Még a hangjától is elfog a gyönyör, és nem bírok leállni. Fölé kerekedtem, és szinte letéptem a ruháit, majd az én cuccaim is a földön landoltak. Újra megtörtént, és újra ugyan olyan jó volt, mint először. Sőt, talán jobb is, ugyanis mind a ketten egyre bátrabbak lettünk. 

31. fejezet: Úgy, ahogy eddig

Sziasztok! Itt a péntek, tehát itt az új rész. Megtudhatjátok, hogy hogyan folytatódik Liv és Harry kapcsolata a szerelmi vallomások, és az együtt töltött éjszaka után.

Várom a véleményeket, és a pipákat, illetve köszönöm, hogy már tizenkét feliratkozó van, illetve majdnem nyolcezer oldalmegjelenítés.

Nem húzom az időt, itt is van a rész.

- Mi lesz most? – kérdeztem, miközben a vállán pihentem, és a tetoválásait rajzolgattam körbe az ujjaimmal. 

- Hogy érted? – nézett rám. 

- Louis-val. Nem hiszem, hogy örülne nekünk. 

- Tudom. – hangja csalódott volt – De nem akarom, hogy vele legyél. 

- Nem leszek vele, Harry. – emeltem fel a fejemet, és a szemébe néztem – Miért lennék vele?

- Mert ő a legjobb barátom, és nem akarok neki rosszat. 

- Te pedig az ő legjobb barátja vagy, és biztos, hogy ő sem akar rosszat neked. Meg különben is, te szeretsz, és ő meg nem. Egy-két csókon kívül semmi nem történt. 

- Ki mondta, hogy ő nem szeret? 

- Ő maga. 

- Mindig jól tudott színészkedni. 

- Mi van? 

- Beléd van zúgva. Szerinted pont én nem veszem rajta észre? 

- Ne! Ne már! 

- De! 

- Akkor mi legyen?

- Szerintem semmi. Hagyjuk ennyiben a dolgot.

- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek – Megfektettél, és ennyi? Erre ment ki az egész? – ugrottam fel. Nem tudtam, hogy mit gondoljak. 

- Te jó ég! Dehogy! – ült fel mellém, és átölelt – De Olivia, mégsem mehetünk le a szobámból kézenfogva.

- Olivia? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. 

- Azt mondtad, hogy az a neved. – nevetett játékosan, és még jobban magához húzott – Liv. – suttogta a hajamba. Annyira hiányzott már, ahogy így szólítson. 

- De most tényleg! Mit fogunk csinálni?

- Szerintem azt, amit eddig. Ugyan úgy találkozunk, de persze a fotósok előtt nem csókolózunk, meg semmi hasonló. Louis-val viszont nem találkozol, lemondod a randikat, nem érsz rá majd soha. Tudom, hogy ez irtó nagy szemétségnek tűnik, nagyon szeretem őt, de te akkor is az enyém vagy. 

- Bírni fogod a hazudozást?

- Ez nem hazudozás. Te megmondtad neki, hogy nem akarsz tőle semmit. Én meg már az első találkozásunk óta beléd vagyok zúgva. Ennyi.

- Azóta, amióta kidobtalak a házból? – csodálkozva néztem rá.

- Abban a pillanatban beléd szerettem, amint elküldtél a francba. – nevetett büszkén. 

- Bolond vagy. – tekertem meg a fejemet, majd a faliórára pillantottam – Te jó ég! Vissza kell mennem. Mit gondolnak, hol vagyok? 

- Neeee! Még ne! – húzott vissza szinte nyavalyogva maga mellé – Még egy picit maradj. 

- Miért nem jössz le te is? Elvégre a nővéred szülinapja van.

- Lemegyek, de nem veled. Nem gondolod, hogy feltűnő lenne, ha egyszerre állítanánk be? Két órája itt vagyunk fent.

- Héééé! Ezt most úgy mondod, mintha én tehetnék róla. Te nem bírtál magaddal! – néztem rá felhúzott orral, játszva a sértődöttet.

- Igenis te tehetsz róla, mert annyira szép vagy, és szexi, és annyira szeretlek. – bújt megint hozzám. Esküszöm olyan, mint egy kisgyerek. 

- Akkor inkább fel is öltözök, mielőtt megint rádjön. 

- Jobb lesz, ha sietsz. – elengedett, és hátradőlt az ágyban, úgy nézte végig, míg magamra kapkodom a ruháimat. 

- Tetszik, amit látsz? Mert igazán segíthetnél kiszökni innen? – dobtam fejbe egy párnával, mikor elkészülve vártam rá. Felpattant az ágyból, és egy cseppet sem zavartatva magát, teljesen meztelenül az ajtóhoz ment, és kinyitotta azt. – Hééé! Mi lenne, ha nem mászkálnál egy szál semmiben a folyosón? – rántottam vissza a karjánál fogva, amire nevetni kezdett.

- Féltékeny vagy, hogy valaki meglát?

- Szerinted kinek kellene ez? – mutattam végig a testén, mire ő elkomolyodott – Csak vicceltem. Igen! Féltékeny vagyok! Most megfelel? 

- Határozottan jobb így! – bólintott büszkén – Erről jut eszembe, ezentúl nem mászkálhatsz ám ilyen rövid, meg ilyen kivágott ruhákba.

- Értettem főnök! – hagytam rá, jobb nem vitatkozni vele ilyenen – De most megyek. 

Harry kidugta a fejét az ajtón, és körülnézett. 

- Tiszta a levegő. – mondta, majd magához húzott, és újra megcsókolt. 

Mosolyogva hagytam el a szobát, de majdnem leestem a lépcsőről, mikor az alján megjelent Louis. 

- Hát te merre jártál? – nézett rám mosolyogva.

- Hát…én…

- Köszönöm, édesem! – jött elő szinte a semmiből Anne - Megtaláltam! 

- Megtaláltad? – nézett rá Louis értetlenül. 

- A telefonomat. – mutatta a levegőbe a kezében lévő mobilt – Olivia segített keresni, mert eltűnt, és fontos hívást várok. 

- Értem! – mosolygott rám Louis, amitől úgy éreztem magam, mintha szíven szúrtak volna. Ha tudná, hogy mit tettem nemrég. 

- Menjünk vissza a buliba. – javasolta Anne.

- Oké. Én a mosdóba indultam, de sietek. 

- Rendben. – bólintottam én is, de nem mertem ránézni, mikor elment mellettem – Köszönöm. – fordultam hálálkodva Anne felé, mikor a fiú eltűnt a szemem elől. 

- Nincs mit. – mosolygott rám – Megbeszéltétek? 

- Valami olyasmi. – nevettem rá, és éreztem, hogy elvörösödök. 

- Rendben, nem az én dolgom. – emelte fel védekezően a kezét.

- Nahát! Életem három nőjéből kettő itt van! – kiáltott fel Harry a lépcső tetején. Én tágra nyílt szemekkel néztem rá, majd Anne-re, aki csak mosolygott. 

- Fogd már be! – vettem suttogóra a hangomat. 

- Most miért? Anyu mindent tud. – vonta meg a vállát, és átölelt mindkettőnket, mikor mellénk állt. 

- Louis most ment fel a mosdóba. – néztem rá, és még mindig suttogtam, közben pedig próbáltam leszedni magamról a kezeit. A Louis név hallatára, azonban mint egy kiskutya, behúzta a nyakát, és rögtön a lépcső felé nézett, hogy megbizonyosodjon róla, nem látott-e meg minket.

- Menjünk be inkább a nappaliba. – javasolta Anne, miközben Harry még végigsimított egyet a fenekemen, cserébe pedig kapott egy lesújtó nézést. Direkt csinálja, imádja, mikor ideges leszek. Ezért is mentem előre de még hallottam, ahogy anyjának elmeséli a megállapodásunkat. 

Azért jó volt, hogy valaki tudja a titkunkat.

Mikor visszaértem a többiekhez, egyből jöttek a kérdések, hogy merre voltam. Mindegyikre ugyan azt válaszoltam: 

- Anne-el beszélgettem. 

Aztán mikor Harry is megjelent, mindenki, legalábbis a négy barátja, és a lányok is elcsodálkoztak rajta, hogy mennyire jókedvű lett. Olyan, amilyen már régen nem volt. Erre az ő válasza az volt, hogy:

- Miért ne lennék boldog, mikor életem női itt vannak mellettem, és szeretem őket. – tudtam, hogy ezzel a gondolatával rám is céloz, de a többiek csak Anne-t, és Gemma-t sorolták Harry életének női közé. Többször tett burkolt megjegyzést rám is, de szerencsére senki nem vette a lapot. Én pedig meg tudtam volna fojtani, persze csak szeretetből, de akkor is. Hogy lehet ilyen, hogy ennyire imádja, mikor ideges vagyok? Ezt még visszakapod, Styles!

- Mi a franc van veled? – lépett közelebb hozzám Vic, és vizslatva mért végig. 

- Miért? Mi lenne? 

- Eltűntél két órára. Hol voltál?

- Anne-el beszélgettünk. – mutattam a nőre, aki éppen Gemma-val beszélgetett. 

- Ő Harry-ék anyja, ugye? 

- Aha. – bólintottam mosolyogva. 

- És Harry-vel mi volt?

- Miért? Mi lett volna vele? 

- Hülyének nézel? Anne itt volt végig. Csak téged, és Harry-t nem láttalak. Aztán megjelensz, majd pár másodperccel később ő is. Tehát? 

- Nem is találkoztunk. – vontam meg a vállamat. 

- Hát jó. Csak emlékeztetnélek arra, hogy még az elején megbeszéltük, hogy nem titkolózunk. De ez a te dolgod, ha akarod, akkor beszélsz róla. – mondta, és otthagyott. Alig egy pillanat múlva Gemma lépett mellém. 

- Te jó ég! Úgy örülök nektek. – mondta, és átölelt.

- Tessék? 

- Hát Harry-nek, és neked. 

- Mi van? 

- A nővére vagyok, én ismerem a legjobban. Azt hiszed, hogy nem veszem rajta észre, hogy milyen boldog? A szeme pedig csak úgy ragyog, mikor rád néz. 

- Mondott valamit? 

- Semmit, de nem is kellett. Messziről látszódik, hogy forr köztetek a levegő. – miközben beszélt, én ránéztem Harry-re. Ő a barátai mellett állt, és velük beszélgetett, de közben végig engem figyelt. Összemosolyogtunk, és ettől megint elkezdett dübörögni a szívem. Bárcsak ott lehetnék mellette, és átölelhetném, csókolhatnám, és ne kellene titkolózni. Egy pillantást vetettem a többiekre is, Harry mellett ott állt Louis, aki ugyan úgy nézett rám, mint a barátja. A szívem pedig majdnem megszakadt.

30. fejezet: Vallomások

Sziasztok! Remélem, hogy ti is legalább annyira vártátok a szerdát, mint én. Itt van ugyanis a várva várt rész, amiben minden megváltozik. Remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek. Nagyon várom a véleményeket, és a pipákat!

- Szia. – köszönt a nő kedvesen. 

- Jó estét! – köszöntem vissza neki, de közben még mindig Harry után bámultam. Most miattam sírt? Az lehetetlen. Miért tenné, hiszen nem szeret. – Elnézést Mrs… - kezdtem, de a nő közbevágott.

- Szólíts csak Anne-nek. – mosolygott tovább. 

- Anne… Történt valami Harry-vel? – mutattam a fiú után.

- A fiam rosszul van. 

- Beteg? 

- A szíve fáj. – mondta szomorúan a nő – Meg akarok halni, mikor így látom. 

- Én is. – suttogtam lehajtott fejjel. 

- Tessék? – nézett rám furcsán.

- Semmi. Mi történt vele? 

- Azt mondta, hogy van egy lány, aki utálja őt, és meg sem hallgatja, mert azt hiszi, hogy megcsalta őt.

- És mi van akkor, ha a lánynak sokkal jobban fáj ez az egész? 

- Nem hiszem, mert állítólag most Louis-val randizgat.

- Ez nem igaz. – tekerem meg a fejemet.

- Micsoda? 

- Mármint ez nem igaz, hogy ilyen előfordul. – vágom rá egyből.

- Hát igen. Pedig Harry szerelmes. Nem mondja, de még soha nem láttam ilyennek. Csak nehogy valami hülyeséget csináljon. 

- Hülyeséget? 

- Tudod, sztár, és férfi is. Alkohol, meg hasonlók. Ezért aggódok csak. 

- Biztos, hogy nem csinálná ezt. 

- Remélem is. Bízom benne. Na de hagyjuk is. Sajnálom, hogy téged terhellek a gondjaimmal. 

- Ne sajnálja. 

- Olyan ismerős vagy nekem. Találkoztunk már? 

- Nem hinném. 

- Várj csak… - azt hiszem, hogy rájött – Ti nyertétek meg az X-Factort. 

- Iiiigen.

- Rólad beszéltem egész eddig, ugye? – mosolyogott.

- Azt hiszem, igen. – bólintottam. 

- Akkor meséld el te is, hogy mi történt, mert Harry szavaiból nem sokat értettem. Olyan volt, mint kiskorában. Akkor is annyira sírt, hogy nem bírta elmondani, hogy mi a baja. 

- Ugye segített nekem a versenyben, aztán bemutatott Louis-nak is, aki első pillanattól fogva érdeklődik irántam. Rábeszélt egy fogadásra, hogy ha bekerülünk a fináléba, akkor elmegyek vele vacsorázni. Ez megtörtént. Csak egy sima baráti vacsora volt, és ezt megmondtam neki is. Aztán jöttek ezek az ajándékok, rózsák, csokik, szerelmes levelek. Azt hittem, hogy Lou küldi őket, de később kiderült, hogy nem. Harry a finálé előtti este vallotta be, hogy ő küldte őket. Másnap a fellépésünk előtt beszéltünk, és megígértem neki, hogy beszélek Louis-val, hogy nem lehet köztünk semmi sem. Csakhogy miután megnyertük a versenyt, szó nélkül letámadott, és megcsókolt, Harry előtt. Ő egyből kiakadt, és lelépett, csak azt nem látta, hogy én pár másodperc múlva megszakítottam a csókot. 

- Akkor miért nem beszélitek meg? 

- Megbeszéltük. Vagyis majdnem, ugyanis másnap elmentem hozzá, de ő éppen egy másik lánnyal volt az ágyban. – ezt a részt ki akartam hagyni, de ha nem mondom el, túl zavaros lett volna neki, és talán meg sem érti az én szemszögemből.

- Te jó ég! – Anne lehajtotta a fejét – Teljes mértékben megértelek. 

- A történetnek még nincs vége. – mondtam tovább, úgy gondoltam, hogy ha már eddig eljutottunk, akkor miért ne folytathatnám – Louis még aznap eljött hozzám, és csókolóztunk. Én is akartam, hogy elfelejtsem Harry-t, de még rosszabb lett, mert most úgy érzem magam, mint egy utolsó szajha. Ezért ma meg is mondtam neki, hogy mi a helyzet, de azt nem mondtam el, hogy Harry-ről van szó. Csak a gond az, hogy még így is kitart mellettem, vár rám. Harry pedig éppen akkor ért haza, mikor megint csókolóztunk odakint. 

- És most mi van Louis-val? 

- Semmi. Mondtam, hogy nem akarok semmit. De ő próbálkozni fog, tudom. 

- Harry pedig bele fog betegedni. Nem akarja elvenni a legjobb barátja boldogságát. – mondta Anne, és mintha egy könnycseppet láttam volna a szemében. 

- Ha engedte volna akkor éjjel, hogy megmagyarázzam az a csókot, ami nem is nevezhető csóknak, és nem feküdt volna le más lánnyal, akkor most nem itt tartanánk. – bukott ki belőlem. Anne rám kapta a fejét, és mintha egy kis dühöt láttam volna benne – Sajnálom! Nem akartam így…

- Igazad van! – emelte fel a kezét – Semmi baj! Én sajnálom, hogy a fiam ennyire meggondolatlan. Csak annyira érzelmes, hogy néha nem tudja kontrolálni. 

- Tudom! – bólintottam. 

- Valójában ő is elmondta a dolgokat, igaz azt a csókos jelenetet, és az egész történetedet Louis-val kicsit jobban kiszínezte, de azt tudom, hogy nem feküdt le azzal a lánnyal. 

- Nekem is azt mondta, de valahogy nem tudom elhinni, hogy ott van egy meztelen lány az ágyában, és ő nem csábul el.

- Azt mondta, hogy csak azért tette, hogy elfelejtsen téged, de mikor arra került a sor, nem ment neki, és inkább a földön aludt, mert úgy érezte, hogy ezzel megcsalná a lányt, akit szeret. Vagyis téged. 

- Szeret? 

- Nagyon úgy néz ki. – bólintott Anne mosolyogva – Menj!

- Tessék? – néztem rá értetlenül. 

- A szobájában lesz. 

- Rendben! – bólintottam, majd nagy levegőt véve elindultam Harry szobája felé. Úgy próbáltam felosonni a lépcsőn, hogy senki ne vegyen észre, és szerencsére sikerrel jártam. Ahogy közeledtem a szobája felé, egyre jobban dübörgött a szívem, az ajtó elé érve lassan kopogtam be. Nem jött válasz, így benyitottam. Sötét volt bent, csak egy kislámpa égett az ágya mellett, ő maga pedig az ágyon feküdt. Becsuktam magam mögött az ajtót, sőt, még a kulcsot is ráfordítottam, nem akartam, hogy valaki megzavarjon, és megint ne tudjunk beszélni.  

- Mi van? – kérdezte morcos hangon, pedig nem is látta, hogy én vagyok az. 

- Ha anyukád jött volna be, remélem, hogy kaptál volna tőle egy anyai pofont ezért a hangnemért. – próbáltam laza lenni. A hangomra megfordult, és felült az ágyban. Sötét volt, de láttam az arcát, amit könnyek áztattak, és a szemei is pirosak voltak. 

- Mit keresel itt? – kérdezte rekedten. 

- Meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. 

- Miért ne lennék? – vonta meg a vállát, és nekidőlt az ágy háttámlájának. 

- Beszéltem az anyukáddal. Nagyon kedves.

- Remek. 

- Lefeküdtél azzal a lánnyal? – bukott ki belőlem a kérdés.

- És te Louis-val? 

- Én kérdeztem előbb.

- Dehogy feküdtem. 

- Akkor jó. – sóhajtottam megkönnyebbülve, ugyanis elhittem neki.

- És ti? Mi van veletek? 

- Semmi. Volt pár csók, de csakis miattad. Aztán ma megmondtam neki, hogy mi van. 

- Rólam is tud?

- Nem. Azt nem tudja. Csak megmondtam neki, hogy nem akarok vele lenni. Mert nekem nem megy. Helyes pasi, meg kedves is, de… mindegy. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem adja fel, mert ezt ő maga mondta. 

- És miért nem akarsz vele lenni? 

- Mert én… - ott álltam még mindig totál hülyén az ajtóban, és nem tudtam, hogy mit mondjak - … mert nem vagyok belé szerelmes. 

- De hát attól még megpróbálhatjátok! 

- Most komolyan? – kezdtem magamat felhúzni – Rá akarsz beszélni, vagy mi van? Azt akarod, hogy elmondjam az igazat? Hát jó. Azért nem akarok vele lenni, mert mást… mást szeretek. 

- Óóóhhhh. – bólintott kifejezéstelen arccal. 

- Téged, te idióta! – ordítottam el magamat, majd megfordultam, és ki akartam menni, csakhogy elfelejtettem, hogy bezártam az ajtót. Rángattam a kilincset, de nem nyílott. Tovább próbálkoztam, mikor Harry a kezemnél fogva megragadott, és maga felé fordított. Velem szembe állt, és az egyik kezét az arcomra tette, a másikat pedig a csípőmre. 

- Én is szeretlek! – suttogta az arcomba, és megint könnyek jelentek meg a szemében, pedig mosolygott. Beletúrt a hajamba, és húzni kezdte a fejemet az övé felé, én persze nem ellenkeztem, hiszen erre vártam már régóta. Ahogy összeért az ajkunk, mintha belém vágott volna a villám, mondjuk nem mintha tudnám, hogy az milyen. A testemen fel-le futkozott valami áramlat, rázott a hideg, mégis forróság öntött el. Tökéletes volt a csókja. 

Gyengéden indult, majd éreztem, hogy összeszedi a bátorságát, és ahogy a kezei mozogtak a testemen, úgy vadult be a csók is. Az ajtónak nyomott, és éreztem, hogy a nadrágja megfeszül. Hozzám nyomta magát, én pedig a nyakába kapaszkodva felugrottam az ölébe, és így vitt az ágyhoz. A csók egészen addig nem szakadt meg, amíg le nem ült velem az ágyra, és az ölébe nem ültetett. Ekkor mosolyogva egymásra néztünk, ő pedig még mindig sírt. 

- Baj van? – kérdeztem ijedten. 

- Igen.

- Mi?

- Az, hogy olyan vagyok, mint egy kisgyerek, mert itt sírok. Ez nagyon égő.

- És miért sírsz? – kérdeztem, de a választ valahol mélyen tudtam. 

- Mert boldog vagyok. – mondta mosolyogva, és újra megcsókolt. Nekem pedig nem kellett több, hiszen én is boldog voltam. Beletúrtam a hajába, végigsimítottam a felsőtestén, majd elkezdtem kibújtatni a pólójából. 

- Biztos, hogy akarod? – nézett rám. 

- Csak ha te is. – bólintottam. 

- Nem érzed, hogy igen? – nevette el magát, és lökött egyet a csípőjén. Végre megint az a régi Harry volt, aki nevetett.

- Csak hogy tudd, én még soha nem csináltam ezt. 

- Még szűz vagy huszonkét évesen? – csodálkozva nézett rám – Nem baj! Vigyázni fogok! Tökéletes lesz. Szólj, ha fáj, és befejezem. 

- Harry! Szexeltem már. – néztem nevetve rá – Arra gondoltam, hogy nem szoktam ilyen gyorsan lefeküdni senkivel sem. 

- Hát most már nem is fogsz mással. – mosolygott rám, és beleharapott az ajkamba.

Lehúzta rólam a ruhámat, én pedig kigomboltam a nadrágját, amíg ő kikapcsolta a melltartómat is. Egy szál bugyiban ültem az ölébe, mikor egy mozdulattal fölém került. Elkezdte csókolgatni a felsőtestemet, és szép lassan haladt lefelé, és nem állt meg a bugyim vonalánál. Éreztem a nyelvét, miután megszabadított az utolsó ruhadarabomból is.

Lekerült rólunk minden, ő pedig még mindig felettem tornyosult, és végigmért. 

- Gyönyörű vagy! – suttogta a fülembe. Nem akartam mondani neki, nehogy elbízza magát, de én sem panaszkodhatok a látványtól. De vajon ő most tényleg így gondolja, vagy csak látja rajtam, hogy zavarba vagyok? Átkaroltam a nyakát, és újra megcsókoltam. Ebben a pillanatban pedig megéreztem magamban. Gyengéd volt, éppen úgy, ahogy a csókja is. Majd szépen lassan, gyorsítani kezdett a tempóján. Életemben nem éreztem még így magamat senkivel sem. Éreztem, hogy minden egyes mozdulatával csak arra figyel, hogy nekem jó legyen, és hogy ne fájjon. Tényleg vigyázott rám. Egy idő után föléje kerekedtem, és akkor egy kicsit én irányítottam. Láttam az arcán, hogy tetszik neki. Az utolsó pillanatig türtőztette magát, megvárta, hogy nekem mindenképpen jó vége legyen. Aztán pár másodperccel utánam már neki is jó volt.