4. fejezet: Búcsúpuszi

- Louis? – néztem rá csodálkozva – Mit csinálsz te itt?

- Hát éppen telibe öntöttél forrócsokival. – húzta csábos vigyorra a száját.

- Inkább te öntöttél telibe engem. – húztam össze a szemöldökömet. 

- Tényleg nem akartam. Ha direkt lett volna, akkor úgy csinálom, hogy rám ne kerüljön. – mondta vidáman, amire én is elnevettem magam – Meghívhatlak valamire?

- Köszi, de nem. Most asszem hazamegyek. Át kell öltöznöm. 

- És, hogy ment a próba?

- Egész jól. Sokat segítettetek azzal, hogy élőbe hallottalak titeket. 

- Ennek örülök. Biztos vagyok benne, hogy szombaton is menni fog. 

- Nem hinném. – komorodtam el. 

- Fogadjunk? – nyújtotta felém a kezét, mire elmosolyogtam magam. 

- Miben szeretnél fogadni?

- Ha bekerültök a döntőbe, akkor velem vacsizol. 

- És ha nem?

- Azt te mondod meg. Nem muszáj most, bármikor kitalálhatod, de úgyis én nyerek. – húzta ki magát.

- Legyen. – fogtam meg a kezét, és éppen ekkor jött be Harry is.

- Mit keresel itt? – fordult Louis felé, és úgy tűnt, hogy nem nagyon örül a barátjának – És hogy néztek ki? – nézett végig rajtunk.

- Olivia leöntött, mert megfogtam a seggét. – nézett komolyan Louis a barátjára, majd mind a ketten egyszerre nevettük el magunkat. 

- Nem vicces. – duzzogott Harry, mire mind a ketten még jobban nevettünk.

- Egymásba rohantunk. – feleltem egyszerűen, de még mindig nevetve – Haza kéne mennem, mégsem rohangálhatok így. – mondtam, mikor újra végignéztem magamon.

- Hazaviszlek! – ajánlotta fel gyorsan Louis.

- Majd én, elvégre velem jött. – mondta Harry, és levette kötött pulóverét, majd a kezembe nyomta – Vedd fel.

Szót fogadtam neki, úgy tűnt, hogy nincs jó kedve. Belebújtam a pulcsiba, ami volt olyan hosszú, hogy eltakarja a hatalmas foltot a ruhámon. Éreztem már korábban is Harry illatát, de így még jobban belemászott az orromba.

- Szia, Louis. Örülök, hogy megint találkoztunk. – mondtam neki, majd erre lenyomott egy puszit az arcomra. 

- A fogadás azért még áll ám. – súgta a fülembe, úgy, hogy Harry ne hallja. 

Harry és én kimentünk a kávézóból, mire egyből lerohant egy újabb csapat rajongó. A fotózkodás után liftbe szálltunk, és a parkolóba menet egyetlen szót sem váltottunk.

- Baj van? – kérdeztem meg, mikor beszálltunk a kocsiba. 

- Dehogy. – felelte mosolyogva, és már semmi sem látszott az előző rossz kedvéből. 

- Akkor jó. Amúgy nem azt mondtad, hogy a hangszerboltban kell vásárolnod? – néztem körül, ugyanis sehol nem láttam annak nyomát, hogy vett volna valamit. 

- De, de csak fél óra múlva nyit. Arra gondoltam, hogy addig kávézunk, aztán együtt bemegyünk, mikor kinyit.

- De hát Louis hazavitt volna. Miért nem maradtál? – kérdésemre, megforgatta a szemét, és elindította az autót. 

- Induljunk. – válaszolta megint komoran, majd kihajtott a parkolóból.

- Holnap megint jövök, és együtt elpróbáljátok a dalt. Rendben? – kérdezte Harry, mikor megállt a ház előtt. 

- A csajokkal együtt? Oké. 

- Rendben. Holnap már szerda, ideje lesz együtt is próbálnotok. – mondta mosolyogva, de valahogy nem tűnt olyan őszintének, mint eddig – Majd hívlak.

- Megadom a számom. 

- Megvan már. Simon megadta még első nap. Félt, hogy nem fogsz beengedni a házba. – húzta fel a szemöldökét, mire én zavartan mosolyogtam rá vissza.

- Öhm… A pulcsid. – szokásomhoz híven tereltem a témát, és elkezdtem kibújni a ruhájából.

- Majd holnap. Hagyd csak.

- Akkor holnap. Szia.

- Én nem kapok puszit? – kérdezte hirtelen. 

- Tessék? – néztem rá meglepetten.

- Louis kap csak puszit? – mosolyognom kellett rajta, hiszen ha nem tudnám, hogy nincs így, akkor azt hinném, hogy féltékeny.

- Tessék. – egy hatalmas, cuppanós, és gyors puszit nyomtam le az arcára – Különben meg Louis adott nekem, nem pedig én neki. – mondtam, majd kiszálltam a kocsiból.

Bementem a házba a lányokhoz, akik ma pihenőnapot tartottak.

- Sziasztok. – köszöntem vidáman.

- Hol voltál? – kérdezte Tracy.

- Azt hittük, hogy még alszol. Ezért voltunk egész délelőtt ilyen csendben? – háborodott fel Vic. 

- Harry-vel voltam.

- Óóóóóóó. Már össze is nőttetek? – Vic szemöldökét húzogatva nézett rám.

- Haha. Elvitt a bandához, akik elénekelték nekem a dalt, aztán ketten próbáltunk. Utána meg beugrottunk a plázába. Ott találkoztam Louis-val, aki telibe öntött forrócsokival. És a következő kérdésedre válaszolva, Vic, ez Harry pulcsija rajtam. 

- De cukiiiiii. Odaadta a pulcsiját? – olvadozott Tracy. 

- Persze, ugyanis csupa csoki vagyok. – mutattam meg, levetve a pulóvert magamról – Átöltözök.

Bementem a szobámba, és magamra kaptam valami kényelmesebbet. 

- Mi mikor találkozunk velük? – kérdezte Vic, mikor visszamentem hozzájuk, és leültem a fotelba.

- Harry azt mondta, hogy holnap jön, és veletek együtt próbáljuk a számot. – feleltem egyszerűen. 

- Szuper! – örvendezett Vic – Nem kéne egyet próbálnunk? Mármint csak úgy, mi hárman. Hogy ne legyünk olyan bénák holnap.

- Felőlem. Meg a másik számot is próbáljuk még el párszor. Oké, hogy tudjuk a szöveget, de jobb lenne tökéletesíteni rajta.

Ebédet rendeltünk egy közeli sushi bárból, és délután hozzáláttunk a próbához. Nem mentek olyan jól a magas hangok, mint délelőtt Harry-vel, sőt, talán nem is mertem magasabban énekelni. De a lányok megdicsértek, szerintük sokkal jobb vagyok, mint eddig. Vic még azt is elismerte, hogy nem csak kedvtelésből, és azért lógok Harry-vel, mert jó pasi, hanem mert tényleg segít.