2016. szeptember 6., kedd

10. fejezet: Leslie

Sziasztok! :) Köszönöm az előző részhez érkezett hozzászólásokat, nagyon sokat jelent, és erőt is ad az íráshoz. Szóval csak így tovább! ;)
Meghoztam a legújabb részt, ami remélem, hogy tetszeni fog nektek is. Várom a véleményeket! :)

● Dal a fejezethez: Daniel Powter - Bad Day ● 
...ALEXIS DAVIS...
El sem tudom képzelni, hogy mi történhetett az öcsémmel, Lou csak pár dolgot tudott kinyögni a telefonban. Igazából meg sem értettem, hogy mit mond, ugyanis annyira megijedtem, mikor kimondta, hogy Chris kórházban van, hogy kisebb sokkot kaptam. 
Úton a kórházban esett csak le a dolog, hogy éppen Harry kocsijában ülök. 
Mi lesz most? Nem szabadott volna megengednem neki, hogy elvigyen a kórházba. Mit fogok tenni, mikor találkozik Lou-val és Chris-szel? Nem szabadna tudnia arról, hogy ők léteznek. Nem kellene itt lennie!
Az agyam nagyjából ugyan olyan ütemben zakatolt, mint a szívem, mikor végre megérkeztünk a kórházhoz. Harry egész úton nem szólt hozzám, csak azt éreztem, hogy közbe-közbe rám pillantott. Reménykedtem benne, hogy talán megvár a kocsiban, és nem akar bejönni velem, de sajnos a nyomomban volt, mikor berohantam a bejáraton. 
- Az öcsémet baleset érte, egy ismerősöm telefonált, hogy itt találom. - támadtam le köszönés nélkül a recepcióst. 
- Hogy hívják? - tette fel a kérdést a kedvesnek tűnő hölgy. A francba! Harry meg fogja hallani, hogy az öcsém vezetékneve és az enyém nem ugyan az. Gyanakodni fog. 
- Itt vagyunk! - hallottam meg ekkor egy kiáltást a folyosó végéről. Az ismerős hangra egyből irányba fordultam, majd mikor megláttam Lou-t, egyből elindultam felé. 
- Hol van? - kérdeztem egyből, és keresni kezdtem az öcsémet. 
- A gipszelőben. - felelte egyszerűen, miközben megfogva a vállamat, maga felé fordított. 
- A gipszelőben? - ijedtem meg még jobban – Mégis mi a franc történt? 
- Eltört a keze. - vallotta be nagy nehezen.
- Te jó ég! - temettem az arcomat az ujjaim közé.
- Ne aggódj, nagyon jól van, talán még kicsit élvezte is a felhajtást. - simított végig az arcomon, mire elmosolyodtam. Ekkor vettem csak észre, hogy a homlokán éktelenkedik egy csúnya vágás.
- Megsérültél. - fordítottam magam felé az arcát.
- A fékezéstől lehetett. - nyúlt a sebhez, és felszisszent – Pedig be voltam kötve. 
- De hogyan történt? - akadtam ki újra.
- Valami barom belénk jött oldalról. A kocsim totálkáros, de ez most nem is számít. 
- A lényeg, hogy jól vagytok. Nagyobb bajotok is lehetett volna. 
- Gyere ide, szépségem. - vont magához, és szorosan megölelt – Öhm... - kezdte, és távolabb tolt magától. Az arca kissé komor lett, és mögém bámult. 
- Ohhh... - ekkor esett csak le, hogy nem vagyunk egyedül. Kibontakoztam Lou kezei közül, és Harry-re néztem, aki kicsit messzebbről figyelt minket. - Ő itt Harry. Éppen velem volt, mikor hívtál, és felajánlotta, hogy elhoz. - mutattam felé, ő pedig közelebb lépkedett hozzánk, és kinyújtotta a kezét Lou felé. - Ő pedig itt... - kezdtem, majd elgondolkodtam. Nem mondhatom el, hogy ki ő, és hogy hívják. - Ő itt egy nagyon jó barátom, öhm... Leslie. 
- Szia! - köszönt neki Lou, és kezet ráztak.
- Harry-t a bárból ismerem. - magyaráztam Lou-nak, mintha nem tudná, hogy kicsoda a bongyor idegen. 
- Örülök, hogy megismertelek, Harry! - mosolygott rá Lou – Már rengeteget hallottam rólad.
- Tényleg? - húzta fel a szemöldökét Harry – Én még sosem hallottam rólad. Sőt, azt sem tudtam, hogy van egy öcséd. - utolsó mondatát már felém intézte. 
- Sajnos még nem igazán volt alkalmam megnyílni előtted. - vágtam neki vissza egy kicsit, ugyanis teljesen úgy tűnt, mintha számon kérné tőlem a dolgokat. Vagy talán csak féltékeny? Elvégre Lou és én az imént totál úgy néztünk ki, mint egy szerelmes pár.
- Értem! - kicsit talán elszégyellte magát – Nem is tudom... Megvárjalak titeket? Hazavigyelek esetleg? - váltott témát. 
- Ha nincs más dolgod, akkor megköszönném. - mosolyogtam rá, mire ő csak bólintott egyet, de a szája széle felfelé görbült – Mikor engedik ki Chris-t? - néztem Louis felé.
- Szerintem most már bármelyik pillanatban készen lehetnek. - rántotta meg a vállát barátom – Ha elkészült a gipsz, már mehetünk is. Majd csak a rendőrségre kell bemennem később a kocsim miatt, meg azért, mert nincs meg a pasas, aki belénk jött. - fejezte be, én pedig egyből rá kaptam a tekintetemet, és összehúzott szemekkel néztem rá. 
- Mi az? - kérdezett rá Lou.
- Öhm... Semmi, semmi. Csak kicsit megszédültem. - feleltem, én leültem az egyik székre – Sok volt ez mára. 
- Szükséged van valamire? - termett mellettem egyből Harry, és kezét a lábamra rakta. Ezen ő szerintem ugyan úgy meglepődött, mint én. - Hozhatok egy kávét, ha szeretnéd. Lehet, hogy leesett a vérnyomásod.
- Az jó lenne, köszönöm! - mosolyodtam el. Szerencsére pont kapóra jött, hogy ezt felajánlotta. Miután távozott, egyből Louis felé fordultam. - Ez az ő műve!
- Tessék? - zavartan méregetett. Szeme felett még mindig csordogált a vér a sebéből. 
- Ez Benjamin műve. - hadartam – Biztosan rájött, hogy ki vagyok, és most rajtatok akar bosszút állni.
- Ugyan már! - ült le mellém – Ne lásd egyből mindenben őt! Nem hinném, hogy így intézett volna el.
- És ha nem megölni akart, csak figyelmeztetni? - aggódó pillantásokkal méregettem.
- Alex! Nyugodj meg, rendben? Megtaláljuk a pasast. Megvan a kocsi márkája, és rendszáma is. Pikk-pakk meglesz.
- Jó. Rendben. De akkor is be kell ismerned, hogy furcsa a dolog. 
- Nekem inkább az a furcsa, amilyen nevet adtál nekem. - nézett rám játszva a sértettet – Leslie? Komolyan? 
- Most miért? - nevetem el magam – Nekem tetszik.
- Ja. Ha meleg lennék, nekem is tetszene. - mondta, fejét tekerve – De mint tudjuk, nem vagyok az. Megmutathatom, ha vannak kétségeid. - húzogatta a szemöldökét, és közelebb hajolt hozzám.
- Lou! - toltam el magamtól, és egyből abba az irányba kaptam a fejem, amerre Harry nemrég távozott.
- Ne aggódj! - dőlt hátra a széken – A herceged nem lát minket. 
- Nem a hercegem. - tagadtam újra. 
- Hát persze. - bólogatott. Pár pillanat múlva kinyílt a gipszelő ajtaja, és egy doktor kíséretében kilépett rajta az öcsém. Bal keze teljesen gipszen volt. 
- Te jó ég, kicsim! - ugrottam fel egyből, és felé siettem – Minden rendben? Nem fáj? 
- Egy kicsit. - bólogatott, miközben a szemembe nézett. Láttam rajta, hogy meg van ijedve, és hogy nemrég még sírhatott. 
- Szia, öcsi! - guggolt le mellém Lou is – Annyira sajnálom, ami történt! - mondta lehajtott fejjel – Az én hibám volt. - mondta halkan. Tudtam, hogy magát fogja okolni. 
- Dehogy! - tekertem hevesen a fejemet – A másik sofőr hibája volt. - fejeztem be a nyugtatást, de szerintem az öcsém tette hatásosabb volt, ugyanis jobb kezével magához ölelte Lou-t. 
- Khmmm... - hallottuk meg magunk mögött a hangot, amire mind hátra néztünk. 
- Chris! - suttogtam az öcsémnek – Ez a fiú úgy ismer, mint Lexa Potter. A nyomozásom egyik alanya. Érted? - kérdésemre egyből bólintott – Tehát te Chris Potter vagy, a kisöcsém. A többit már tudod, ugye? - ismét bólintott. Szerencsém volt vele, mert nagyon okos kisfiú volt. Megértette, hogy mit miért teszek. 
- Szia! - lépett közelebb az öcsém a göndör fiúhoz, aki még mindig tartotta a távolságot – Chris vagyok! - nyújtotta el nem törött kezét Harry felé. 
- Harry Styles! - viszonozta mosolyogva a fiú – Nézd csak! - guggolt le elé – Hoztam neked egy kis csokit. Biztosan szereted. 
- Köszönöm! - felelte vidáman Chris, és kikapta Harry kezéből a csokit. Bontogatni kezdte, de egy kézzel nem igazán nem neki, ezért Harry felajánlotta a segítségét. 
- Indulhatunk! - szakítottam felébe egy pár perc múlva Harry-t és az öcsémet, akik még mindig nagyon jól elvoltak egymás társaságában. Én közben megbeszéltem az orvossal a további teendőket, és a kontroll vizsgálatok időpontját.
- Nekem be kell mennem a rendőrségre a kocsi miatt. - szólt közbe Lou.
- Rendben! - bólintottam.
- Hazaviszed őket? - nézett Lou Harry felé.
- Persze. Már mondtam, hogy igen. - felelte Harry egy kissé flegmán.
- Oké. - bólintott Lou, majd felél fordult – Ha bármi van, hívj és máris ott termek! - biztosított. 
- Ne aggódj annyit! - mosolyogtam rá, és belebokszoltam a vállába. Ő erre magához húzott, és szorosan ölelt át. 
- Sajnálom! - suttogta a hajamba. 
- Nem a te hibád volt. - biztosítottam újra.
- Majd beszélünk. - bólintott, és kezet fogva Harry-vel, magunkra hagyott. 
- Indulhatunk? - kérdeztem Harry-t, aki csak bólintott.
Egészen a kocsiig, és abban ülve sem szólt semmit. Nagyon csendes volt, amit már megszoktam tőle, de ez most valamiért mégis más volt. 
- Baj van? - fordultam felé mosolyogva, kíváncsi tekintettel. 
- Nincs. - rázta meg a fejét, aztán megint csend telepedett a kocsira. De csupán pár percig. - Ez a Leslie és te... öhm... Együtt vagytok? Vagy voltatok? 
- Tessék? - nevettem el magam – Nem. Dehogy!
- És ezt ő is tudja? 
- Persze. Olyan nekem, mintha a testvérem lenne. - biztosítottam – Szóval ez a baj? - gondolkodtam el hangosan.
- Mi? - kapta rám a tekintetét egy pillanatig. 
- Semmi, semmi. - tekertem meg a fejemet – Itt balra! - mutattam előre, magyarázva neki az irányt – Aztán rögtön az utca végén.
- Oké! - bólintott, és követte az utasításomat.
Pár perc múlva már a lakás előtt álltunk.
- Elaludt. - néztem hátra az öcsémre mosolyogva. 
- Igen! Szuper kis ember. Nagyon jól bírja. 
- Az, igen. - bólintottam – Nos, köszönöm a fuvart.
- Nagyon szívesen. 
- Figyelj csak! - jutott eszembe – Én már tudom a te számodat, de én is megadom az enyémet. Csak, hogy nehogy megismétlődjön a minapi dolog. 
- Rendben,
- Tudod mit? Ha már itt vagy, és ha esetleg rá is érsz, feljöhetnél. Jól jönne a segítség Chris-szel. - néztem rá kérdőn – Persze csak ha van kedved.
- Ezer örömmel! - mosolyodott el végre.

10 megjegyzés:

  1. ÁÁ, hozd gyorsan a kövit! Továbbra is imádom <3 Örülök, hogy nem lett nagyobb baja Chrisnek és Lounak :))

    VálaszTörlés
  2. Ümmm baromi jó volt :D Csak igy tovább!!

    VálaszTörlés
  3. " - Jó. Rendben. De akkor is be kell ismerned, hogy furcsa a dolog.
    - Nekem inkább az a furcsa, amilyen nevet adtál nekem. - nézett rám játszva a sértettet – Leslie? Komolyan?
    - Most miért? - nevetem el magam – Nekem tetszik.
    - Ja. Ha meleg lennék, nekem is tetszene. - mondta, fejét tekerve – De mint tudjuk, nem vagyok az. Megmutathatom, ha vannak kétségeid. - húzogatta a szemöldökét, és közelebb hajolt hozzám. "

    Na jó kétségkívül nagyon bírom Louis karakterét :D
    Hmm, talán igaza van Alexis-nek és tényleg Benjamin keze van a háttérben, el is gondolkodtam rajta...
    Tetszett Harry viselkedése, édes volt. A végén amikor megérkeztek a házhoz azért szurkoltam, hogy "ahh légyszi ne szálljon ki a kocsiból csak úgy simán" úgyhogy örültem amikor felhívta magához Harry-t :P Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ezután, alig várom az új részt !
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök neki, hogy ennyire tetszik :) próbálkozok minél többet kihozni a karakterekből :)

      Törlés
  4. Szia. Én egy olyan olvasó vagyok, aki most komizik neked először. Olvastam az összes blogod. És mind nagyon tetszett. Ahogyan ez is. Örülök, hogy nálad nem jönnek össze rögtön a szereplők, és ezáltal nem is lesz olyan elcsépelt. Nem igazán írtál sablonos sztorikat és ez fogott meg bennük. Kíváncsi vagyok erre a történetedre is, főleg arra, hogy Lexa elvállalja-e a munkát, amit az id. Styles ajánlott neki. :) Alig várom a részeket :) Még ha nem is kommentelek, tudd, hpgy mindig is olvasom a részeket. Várom a 11. részt. :) <3 Ps.: Imádom, hogy Harry iyen kis aranyos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia :) örülök a kommentednek :) nagyon jól esik, amiket írtál :)

      Törlés
  5. Hűha, nagyon kíváncsi vagyok mi fog történni a kövi részben! :P Louis beszólásai nekem is tetszenek, Harold pedig ♥
    szóval igen, nagyon várom a kövit :*

    VálaszTörlés