2016. október 30., vasárnap

16. fejezet: Csillogó gyémánt

Sziasztok! Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyit jelent nekem! :) Csak így tovább! ;)

● Dal a fejezethez: Muse - Can't Take My Eyes Off You  ●
...ALEXIS DAVIS...
Olyan gyorsan szombat este lett, hogy szinte még fel sem tudtam fogni, hogy hamarosan betekintést nyerek a Styles villa ajtói mögé. Vajon miért akarja Benjamin Styles, hogy én is részt vegyek az estélyen, amit ma este tart? Miért akarja, hogy ott legyek én, a kis jelentéktelen pincérlány? Mélyen belül csak remélni tudom, hogy nem azért akar a közelében tudni, hogy ellenőrizhessen, vagy hogy kiderítse, mit akarok tőle. Remélem, hogy semmit sem sejt az egészből. 
- Azt... a... rohadt... - csak ennyi jött ki Louis száján, mikor kiléptem a nappaliba, ahol Chris-szel együtt üldögéltek a tévé előtt – Mi ez a szerelés, kislány? 
- Muszáj ezt viselnem. Te is tudod, hogy nem vagyok oda az ilyen ruhákért, szóval fogd csak be. - mutattam rá figyelmeztetően. 
- Nem akartam beszólni. Ez...ez nagyon dögös. - simított végig borostás arcán. 
- Szerinted jó lesz? Elvégre azt sem tudom, hogy hogyan kell felöltözni egy effajta esthez. - néztem bele a nagy tükörbe, az előszoba falán. Hosszú, selyemből készült, világoskék ruhám csak úgy ráomlott az alakomra. A nyakba kötős, a derekánál pedig egy szalagból volt masni kötve. Nem volt olyan extravagáns, és szerencsére feltűnő sem, de szerintem illett egy partihoz. Barna hajam ezúttal kisebb hullámokban lógott a vállamon, és a sminket sem túloztam el. Tényleg nem akartam feltűnést kelteni. 
- Szerintem több, mint jó. - bólogatott, és mögém lépkedett, hogy együtt vehessük szemügyre szerelésemet a tükörben.
- Nem gondolod, hogy túlzás? 
- Nem. Egyáltalán nem. - tette a kezeit a vállamra – Gyönyörű vagy. 
- Köszönöm Lou. - mosolyogtam rá – Nem akarom nagy feltűnést kelteni. Ez talán jó lesz.
- Háááát... - húzta fel szemöldökét – Jónak jó lesz, de azt nem mondom, hogy nem fogsz feltűnést kelteni. Bármit is veszel fel, akkor is dögös vagy. - kacsintott rám.
- Ó, fogd már be! - löktem meg, majd elléptem a tükör elől. 
- De ezt tök komolyan mondom. - nevetett újra rám.
- Jól van Lou... - állítottam le – Térjünk át a munka részére. Arra gondoltam, hogy egyenlőre nem kéne még kószálnom a házba. Úgy értem, biztos vagyok benne, hogy Styles-nak furcsa lenne, ha mondjuk az irodájában kutakodva találna rám. 
- Valószínűleg. - bólintott, miközben visszahuppant a kanapéra Chris mellé, aki teljesen bele volt merülve valami mesébe – Viszont, mi van akkor, ha nem lesz több lehetőséged arra, hogy kutakodj?
- Majd úgy rendezem a dolgokat, hogy legyen. - rántottam meg a vállamat.
- Hogy rendezed úgy? - nevette el magát, majd hirtelen komor lett az arckifejezése – Hacsak nem...
- Hacsak mi? - néztem felé érdeklődve.
- Hacsak nem jössz össze a sráccal.
- Tessék? - hangom hirtelen több oktávot ugrott feljebb.
- Ha összejössz a fiatal Styles-szal, akkor járhatnál-kelhetnél a házban.
- Ugyan... - intettem le – Nem hiszem, hogy Harry hazavinne az apja házába. Meg amúgy sem használnám arra őt, hogy nyomozhassak az apja után. 
- Alex... - váltott egyre komolyabb hangnemre Louis – Mikor belekezdtünk ebbe az egészbe, nem arról volt szó, hogy kizárjuk az érzelmeket? Na, nem mintha rá akarnálak beszélni a srácra... De érted, mire célzok, nem? 
- Értem. Persze. - bólogattam ingerülten – De akkor sem akarom belekeverni. Minél többen annak benne az ügyben, annál nehezebb dolgom lesz. 
- Ez csak amolyan kifogás, ugye? - mosolygott rám lemondóan barátom. 
- Lou... - néztem rá kérlelve – Nem akarom belekeverni még jobban Harry-t. Nincs benne a bűnözésben, tehát hagyjuk is ki belőle.
- Akkor meg hogyan akarsz közelebb kerülni minden dologhoz? 
- Majd kiderül... - rántottam meg a vállamat, és szúrósan néztem Lou aggódó és vizslató szemeibe – Figyelj! Tudom, hogy ez így zavaros neked, mert nekem is az. De haladjunk lassan. Bármennyire is szeretném minél előbb letudni Styles-ék ügyét, nem kapkodhatom el. 
- Rendben! - egyezett bele nagy nehezen – Csak légy óvatos, oké? Nagyon óvatos. Ha pedig bármi baj van, egyből értesíts! 
- Igenis, apuci! - nevettem el magam, majd Lou óvó karjaiba bújtam. 
Hosszan tartó, kissé már-már kínos ölelkezésünknek a csengő hangja vetett véget. A kaputelefonba csak belekiáltottam egy „Megyek!”-et, és elbúcsúzva Lou-tól és az öcsémtől a kijárat felé vettem az irányt. Mikor kiértem a főbejáraton, kissé meglepődve, majd megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy nem Harry vár ma is a kocsija mellett, hanem egy ismeretlen öltönyös férfi.
- Miss Potter! - bólintott, és kinyitotta nekem az ajtót.
- Köszönöm. - mosolyogva ültem be a kocsiba, ahol egyből úrrá lett rajtam a pánik. Kezeimet tördelve bámultam ki az ablakon, és próbáltam összeállítani a fejemben egy jó tervet, de nem ment. Nem jutott eszembe semmi kézen fekvő dolog, éppen úgy, ahogy az elmúlt pár napban sem. Mély levegőket véve arra jutottam végül, hogy lesz, ami lesz alapon belevágok a dolgok közepébe, és hagyom, hogy sodorjon magával az ár. Óvatos leszek, de nem fogom előre eltervezni a lépéseimet. 
Hosszas gondolkodásomból kizökkentett az a tudat, hogy az autó lassítani kezd egy kovácsolt vas kerítés előtt, ami lassan kitárta szárnyait előttünk. Alig tízzel gurultunk előre a térkövezett feljárón, és a sofőr leparkolt a több tucat luxusjármű mellé, amik már az udvaron álltak. 
- Parancsoljon! - nyújtotta kezét felém egy öltönyös, jó vágású srác, aki kinyitotta nekem az autó ajtaját, majd a nagy faajtós bejárat felé tessékelt. 
- Köszönöm! - bólintottam neki, és hevesen dobogó szívvel lépkedtem fel a lépcsőn, be az ajtón, egyenesen a hatalmas nagy, márványköves hallba, ahol már rengeteg ember járkált, beszélgetett, és italozott. Mindenfelé felszolgálók futkostak, akik közül egy az orrom alá tolt egy pezsgőspoharakkal teli tálcát. Mosolyogva biccentettem neki, és köszöntem meg az italt, amibe egyből nagyot kortyoltam, kicsit megnyugtatva vele az idegeimet.
- Lexa, drágám! - hallottam meg a hátam mögül az ismerős hangot – Végre, megérkezett. Jöjjön csak beljebb! 
- Jó napot! - köszöntöttem a már szokásossá vált műmosolyommal a felém közeledő Benjamin-t. 
- Jöjjön, jöjjön! - kezét a derekamra helyezte, és még beljebb tolt maga mellett – Van magácska számára egy meglepetésem. 
- Igen? - néztem rá ijedten, mikor kinyitott nekem egy közeli ajtót, és maga lé engedett. A dolgozószobája lehetett. A helység közepén egy csodásan lakkozott fűzfa asztal állt, körülötte hasonló színű, piros bársonnyal fedett székekkel, bőr kanapéval és fotelekkel az ablak előtt.
- Igen! - bólintott kezeit összekulcsolva a mellkasa előtt, így mérve végig engem.
- Nagyon szép a háza. - szólaltam meg kiszáradt szájjal, reménykedve abban, hogy nem jött rá, ki vagyok valójában. 
- Nem csodálatosabb, mint magácska. - nézett rajtam végig újra – Elbűvölő, mint mindig. 
- Köszönöm.
- Ezért is szeretném, ha ezt elfogadná tőlem, és viselné. - lépett az asztalhoz, és elővett a fiókjából egy lapos, bársonydobozt. Mikor kinyitotta azt, majdnem elállt a lélegzetem. - Tegnap leltem rá erre a csodára, és egyből magácska jutott eszembe róla. Hiszen ugyan olyan ritka és különleges szépség, mint ön. 
- Ezt nem fogadhatom el! - tiltakoztam egyből, és léptem egyet hátra. 
- Ragaszkodom hozzá.
- Benjamin! - nevettem zavartan – Ez egy kész vagyon lehetett. Nem fogadhatom el. Csak az egyik pincérnője vagyok, egy alkalmazottja. 
- Lexa! Drágám, maga a legjobb alkalmazottam. Remekül dolgozik, és én ezt értékelni szoktam. - magyarázta.
- De hiszen csak nemrég kezdtem... - mosolyogtam zavartan. 
- Fogadja el, kérem! - lépett közelebb felém, kezében az ékszerrel – Különben ezt a szépséget el kell zárnom valamelyik széfem mélyére, ugyanis senki sem alkalmas arra, hogy viselje. Magát kivéve persze. 
- Nem is tudom... - kezdtem zavartan, de ekkor már mögém lépett, és a nyakam köré rakta a méregdrága, csillogó gyémántnyakláncot.
- Ahogy sejtettem. - hajolt közelebb a fülemhez – Magán még szebben tündököl. De természetesen az ön szépsége mellett eltörpül a nyakék csillogása.
- Köszönöm. - nevettem zavartan, és felé fordultam. Olyan közel álltunk egymáshoz, mint még soha. Félve, a torkomban dübörgő szívvel néztem a szemébe, ő pedig még csak nem is pislogott. Whisky és parfüm illata keveredett bele a levegőbe, ami miatt csak óvatosan vettem a levegőt. Most meg fog csókolni? Nem csókolhat meg! Pedig nagyon úgy tűnik, hogy azt akarta, ugyanis egyszer a szemembe, egyszer pedig a számra nézett, és alig észrevehető módon nyalta meg a száját. 
- Öhm... - jöttem zavarba, és elfordítottam a fejemet. A szoba falán lógó tükör elé álltam, és megcsodáltam benne a láncot. Csak, hogy eltereljem a figyelmet arról, hogy majdnem megcsókolt. - Gyönyörű, de nem igazán fogadhatnám ezt el. Nem akarom, hogy azt higgye rólam, hogy én egy olyan fajta lány vagyok, akinek csak az ajándékok, és a pénz számít. 
- Ez eszemben sem jutott, Lexa! Ne érezze kellemetlenül magát. Tudja mit? Jöjjön, és igyunk valamit. Nézzen körül a hallban, nekem egy kicsit magára kell hagynom önt, de esküszöm, hogy csak pár perc lesz. Csak köszöntöm az újonnan érkezőket, és máris az öné vagyok. - csókolta meg a kezemet, és kinyitotta nekem az iroda ajtaját – Nem hagyom egyedül magácskát, ugyanis a végén még valamelyik vén kujon lecsapja a kezemről. - kacsintott még rám utoljára, és egyedül hagyott az idősödő üzletembernek kinéző alakok közt, akiknek egy-egy fiatalos cicababa díszelgett az oldalán. Jobban körülnézve vettem csak észre, hogy több tekintetet is magamra vonzottam. Gondolom a nyaklánc keltett ekkora feltűnést, és az, hogy nemrég léptem ki egy szobából Benjamin Styles oldalán. 
Tettem pár tétova lépést előre, és a már üres pezsgős poharamat letettem az egyik pincér tálcájára, majd vettem egy telit.
- Ohhh... - szólaltam meg ijedten, mikor valakit telibe borítottam az irányváltásomat követően – Bocsánat! Annyira sajnálom.
- Semmi...baj. - jött a szinte dadogó válasz az előttem álló sráctól, akit nagyon is jól ismertem – Szia! 
- Harry? - néztem fel a magas, barna, göndör hajú fiú smaragd íriszeibe, és a vér is megfagyott bennem attól a tekintettől, amivel meredt rám.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!! Siess a következővel,már türelmetlenül várom :D

    VálaszTörlés
  2. Tuti hogy a nyaklánc az oka hogy igy megdermedt Harry! Biztos vagyok benne! :o
    Imádom mint mindig es varom a kovit! :) <3

    VálaszTörlés
  3. Ne máár. :D Itt hagyod abba? Nem ér. :D Folytatás követelek...Azonnal :DD Egyébként, imádtam. Egyre jobban utálom Benjamint.. Harry meg istenem. Remélem nem bántja meg Alexist.. Siess a kövivel. Nagyon szeretem, ahogy írsz. ♥

    VálaszTörlés
  4. Nagyon váááárom. Mint mindig. Nagyon jó lett. Ez az egyetlen blog, amit tényleg azért olvasom, mert szeretem és érdekel is. z eddigi blogokba, amiket olvastam csak azért olvastam végig, mert ha már elkezdtem, akkor fejezzem is be. Ez viszont valami csoda :D Kérlek, nagyon siess a következővel. Sok szerencsét 😄

    VálaszTörlés
  5. Úristeeen, hát hogy lehet így befejezni? Megőrülök :D
    Siess a kövivel, és mint ezt mindig leírom, továbbra is imádom! <3

    VálaszTörlés
  6. Megérte rá várni megint!:) Nagyon jó volt olvasni és tényleg hozott izgalmat :) kíváncsi vagyok a party további részére és hogy Harry hogyan fog reagálni. Várom a folytatást xo

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szuper élmény olvasni !! :)
    Csak így tovább <3

    VálaszTörlés
  8. Könyörgöm a folytatásért... kegyetlenség így abbahagyni..embeer egy hónapja minden nap feljövök ide és reménykedem az új részben. Nagyon szépen kérlek hogy folytasd. Imádom és már elvonási tünete vannak..nem teljes az életem a sztori nélkül..

    VálaszTörlés